Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-30 / 282. szám
GYÖMRŐ 1 udoszures — akadályokkal Minden dicséretet megérdemel a TÖVÄL gazdasági vezetése. Mint ismeretes, Gyomron az év végén tartják általában a tüdőszűrést. A vállalat felajánlotta, hogy a tanácskozótermét rendelkezésre bocsátja. Itt kezdődött volna el a tüdőszűrés, az általános iskolások részére, hétfőn. Hiába várakozott azonban a több száz kisiskolás, az első napon a tüdőszűrés elmaradt. Az Elektromos Művek ugyanis „elfelejtette” rákötni a röntgengépek kábelét a hálózatra. Délelőtt 10 órára Ígérték mindezt, és még este öt órakor sem érkeztek a helyszínre. Az egészségügyi apparátus tanácstalan volt, a gyerekeket hazaküldték. Egy nap kárba veszett. Remélhetőleg mire a sorok megjelennek, elkezdődhetett a szűrés. Az illetékeseknek vajon mi a véleményük a fentiekről? (g.) MOMOB'VIDf A P-E S T' M EGYE I H i R C A P . K'O LÓ NKIA DAS A „. XIV. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1972. NOVEMBER 39., CSÜTÖRTÖK Milliók szarvasmarha-tenyésztésre Osztrák tarka törzsállomány — Ötvenmilliós év Zárás előtt az ecser—gyomrai termelőszövetkezetben 1970-ben egyesültek Ecser és Gyömrő termelőszövetkezetei. Tabányi Jánossal, az egyesült termelőszövetkezet elnökével rövid beszélgetésre ültünk le. És mi más is lehetne első kérdésünk, mint az őszi munkák jelenlegi állásáról érdeklődni. — Teljes egészében befejeztük az őszi gabona vetését, s a mintegy 550 hold búza is szépen zöldell már. TermészePOSTAFIOK 51. A százkilencvenöfödik.. A Pest megyei Hírlapban megjelent olvasói leveleket figyelve, gyakori az a követelés, hogy kocsmák helyett több élelmiszerboltot nyissanak. A Vecsési Községi Tanács helyes telepítési politikáját dicséri, hogy az egykori kocsma, majd bisztró helyén a kertekaljai állomás közelében húsbolt nyitására adott lehetőséget. Bár a húsellátás lehetőségei még korlátozottak, és a megkapott húskeretet célszerűbb és vállalati szinten gazdaságosabb lenne a-meglevő hálózatban forgalomba hozni, a vállalatvezetőség elsősorban a bejáró dolgozok ellátásának javítását tartotta szem előtte döntésnél. Közrejátszott az is, hogy egyre több dolgozó részesül a pihenőidő, a szabad szombat áldásaiban. A húsbolt közeli megnyitása után nem kell a bejáróknak a fővárosban sorbaállni, hisz lakásukhoz közel is megkapják a szükséges húst, ha pillanatnyilag nem is olyan választékban, ahogy azt a vállalatvezetőség szeretné. Ez a Szép utca 6. sz. alatti bolt lesz a vállalat 195. számú boltja. Ahogy bepillantottunk a tervrajzba, kissé meghökkentünk, az öltözőbe fűtést is terveznek. A húsbolti dolgozók ismert foglalkozási betegsége az ízületi bántalom. Napi nyolc órát dermesztő hidegben ledolgozni, bizony nehéz feladat. Ezen igyekszik némiképp enyhíteni, hogy melegedőhe- lyet is biztosít a vállalat dolgozóinak. Bódi József területi intéző rajta lesz, hogy a bolt ne csak rendeltetést, de hivatást is teljesítsen: megkönnyíteni a dolgozó háziasszonyok bevásáiplá-, si gondjait Maczelka Tibor Szülő és iskola kapcsolata Maglódon immár tízéves múltra tekinthet vissza a szülők akadémiájának rendezvénysorozata. A központi iskola szülői munkaközössége évről évre neves előadókat hív meg az előadások megtartására. A közelmúltban Torday Aliz, a televízió munkatársa tartott előadást. Októberben az MSZMP KB határozatának jelentőségéről tájékoztatták a szülőket, legutóbb pedig dr. Szuhaj János körzeti orvos tartott hasznos előadást. Minden évben sokat tesz az SZMK a pályaválasztás sikeréért. Rendszeresen ellenőrzi a hátrányos helyzetű tanulók otthoni körülményeit. A társadalmi munkában is élenjárnak. 1970-ben — nagyrészt szülök segítségével — elkészült az úttörőszoba. Rendszeresek a felnőttrendezvények, és ezek bevételeit iskolai célokra használják fel. Most például pia- ninót vásárolnak, hogy a zeneiskolába járó, de hangszerrel nem rendelkező gyerekek is gyakorolni tudjanak. Ezenkívül egy erősítőt is szándékoznak vásárolni. Szép kezdeményezés, hogy a háromnapos országjárásra azokat a gyerekeket is elviszik, akiknek ezt anyagi helyzetük nem engedné meg. Az SZMK biztosítja a kirándulás költségeit számukra. Maglódon az a cél, hogy a szülő és iskola kapcsolata még jobban elmélyüljön, a szülők még többet segítsenek a tanároknak a pedagógiai nevelés területén is. S. INTÉZKEDTEK De lehet tesen a vetést gondos talajelőkészítés előzte meg, jelenleg pedig a négy DT 75-ös lánctalpas gépünk a szokásos őszi mélyszántást végzi, amely munka igen jól halad. Ugyancsak időben végeztünk a 600 hold kukorica gépi betakarításával. — Az állattenyésztés? — Örömmel mondhatom, hogy szarvasmarha-állományunk törzskönyvezett, zárt tenyészetet képez. Száznyolcvan, úgynevezett •osztrák tarka fejőstehenünk van, egy tehén évi tejhozama meghaladja a 3 ezer litert, 4—5 százalékos átlag zsírtartalommal... Igaz viszont — s ezt az elnök kétszer is kihangsúlyozza — nagyon sok pénzbe került a törzsállomány létrehozása. Hiszen, amíg más tsz-ek a szarvasmarha-állományt igyekeztek csökkenteni, nem ritkán megszüntetni, addig ők milliókat „költöttek” éppen a szarvasmarha-állomány fejlesztésére. Ennek gyümölcse napjainkban kezd beérni, sőt ma már saját nevelésből fejlesztik az állományt, s egyre inkább lemérhető az idevágó kormányhatározat kedvező hatása is. —Itt említem meg — folytatja a termelőszövetkezet elnöke —, hogy az anyajuhállo- mányunk jóvoltából jelenleg ezer szopósbárányunk van, ezt a mennyiséget rövidesen Olaszországba exportáljuk. — A tsz ipari tevékenysége? — Nem titok: az elmúlt években falán túlzottan is nagy súlyt fektettünk erre az ágazatra. Most már látjuk, hogy á mezőgazdaság, az állattenyésztés fejlesztése ennél is fontosabb. Éppen ezért a melléküzemi tevékenységet egyre inkább visszafejlesztjük. Ezt igazolásul két számadat: amíg néhány évvel ezelőtt 380-an, addig jelenleg 150-en dolgoznak ez ágazatban. „ — Mit mutat a szövetkezet ez évi pénzügyi mérlege? — Pontos számokkal nem rendelkezünk még, hiszen az esztendőből néhány hét hátra van. Egy adatot azonban kiragadnék: termelőszövetkezetünknek 43 millió 200 ezer forint az előirányzott évi bevétele. A háromnegyedév bevétele: 36 millió 200 ezer forint, ehhez jön még az utolsó negyedév várható 16 milliója. Vagyis, előre láthatóan az ez évi bevételünk 50 millió forintot képez majd. Ügy vélem, hogy a jövőt illetően ez további optimizmusra ad okot. Tudni kell még: a termelő- szövetkezet az elmúlt évben egy tágas bisztrót épített, az idén pedig egy korszerű, minden igényt kielégítő benzinkutat létesített a 31-es út mentén. Ügy e befektetések, mint a melléküzem új gépeire, egyáltalán a mezőgazdasági gépekre fordított beruházás most kezd realizálódni, megtérülni. Akárcsak a már említett törzskönyvezett szarvasmarha-állomány. Mindenesetre a szövetkezet a jövőben — helyesen döntve — minimális fejlesztést, beruházást eszközöl. így megvan a remény arra, hogy a fennmaradó alaphiányt már ez évben törlesz- sze, s ezzel valójában még biztosabb alapokon nyugvó, erős közös gazdasága legyen a monori járásnak. Jandó István „Besszy”, a rekorder üdvöske: évi tejhozama közel 5 ezer liter, 5 százalékos zsírtartalo mmal. Az 1972. november 28-án a Monor es Vidéke mellékletben „Nem» lehetne'” cím alatt /edzőitekre szíves tájékoztatásukra az alábbiakat közöljük: A cikkben közéltekkel teljes mértékben egyetértünk. Éppen ezért azonnali hatály- lyal intézkedtünk annak érdekében, hogy hasonló panaszra a jövőben senkinek sem leszámolni, nem könnyű dolog. Ezeken a tényeken változtatni belátható időn belül nem lehet, ninps rá fedezet. Mindenesetre a TÜZÉP-telep dolgozói a maguk részéről minden lehetségest elkövetnek annak érdekében, hogy a mostani kedvezőtlen körülmények között is eleget tegyenek azoknak a követelményeknek, amegyen oka. Mai naptól kezdődően nemcsak alágyújtóst, hanem kis tételű tüzelőanyagot is be lehet fizetni a vasúti tüzelőtelepen. Ez utóbbira azért van szükség, mert a téli idő beálltával mind többen és többen jelentkeznek kis meny- nyiségű tüzelőigénnyel, akiknek az Ady Endre utcai telepen levő pénztárhoz váló bejárása sok fáradságot és nem kevés bosszúságot okozott. Ügy gondoljuk, hogy gyors intézkedésünkkel megoldjuk a lakosságnak ezt a gondját. Ilyen telepen dolgozni és •sok milliós értékű áruval ellyeket a község lakói a nehézségek ellenére is joggal elvárnak. Barta László telepvezető MliSOR Mozik Gomba: Dorellik jön. Monor: öt férfi és egy szív. Űri: A tanú eltűnik. Vecsés: Kapaszkodj a fellegekbe I—II. Kiállítás Gyömrő, művelődési ház: lengyel grafikai kiállítás, nyitva naponta 15,30-tól este 20 óráig. Kérem, állít be minap valaki szerkesztőségünkbe. Tessenek megírni, hogy olyan légyirtókat árulnak, amelyiktől a legyek nemhogy megdög- lenének, hanem még jobban szaporodnak. Legyek? — nézünk rá meghökkenve. Ilyenkor? Az nem számít kérem, de tény, hogy ha az ember megnyomja azt a gombot, nem légyirtót fúj ki, hanem kőport, vagy inkább hintőport Olyan féle szaga van. A legyek még örülnek is neki. Örülnek. Élvezik kérem, élvezik. Amikor elment, elgondolkodtam, hiszen, ha nyár lenne, de most, a légyszezon után? Mondjuk mégis megírjuk, elmarasztaljuk a kereskedelmet, amiért átvette, amiért eladta. Megrójuk a gyárat, amiért legyártotta. És ha azt mondják, bizonyítsa be? Mit csinálok légy híján? Honnét szedek én most egyetlen árva légy ecskét is? Mire spricceljem LÉGYIRTÓ fel? De várjunk csak — jutott eszembe hirtelen — tényleg szidták a drága légyirtót a nyáron és volt, amikor nem is lehetett kapni. Gyermekkoromban történt. A vásáron az egyik sátorban bolhaport árultak. Egy asszony vett belőle egy zacskóval. Aztán megkérdezte, hogyan használja, „fogja meg a bolhát, tápod ja le a lábát és adja be neki”. De kérem háborodott fel a vevő, hiszen, ha megfogom, meg is ölöm. No lássa kérem, ez a leghatásosabb, a világ legbiztosabb ölőszere. Ügy látszik nincs új a nap alatt. Aztán tovább gondolkodtam, tényleg elkéstünk; tényleg nevetséges a téma? 'Augusztusban nem volt nevetséges, amikor arról írtunk, Javuló áramszolgáltatás Villanyszerelési munkák Mendén és Sápon Az ÉMÁSZ sülysápi kirendeltségének 30 méteres antennatornya már messziről magára vonja a figyelmet. Közelebb menve, azonnal látni lehet, hogy e szép és minden részében modem épületben rend- srerető emberek élnek. Az udvarban és a hosszú utcai fronton mindenütt rend és tisztaság uralkodik. Soltész János, a kirendeltség vezetője szívesen beszél a dolgozók munkájáról.. Elmondja, hogy a brigád a kirendeltség körzetébe tartozó villany- hálózatot állandóan jól karbantartja. A szükséges javításokat és felújításokat azonnal elvégzik. Ennek köszönhető, hogy a ki- rendeltség kiterjedt villanyhálózatát mostanában komolyabb károsodás nem érte. Nemrég hatalmas vihar söpört át járásunkon. Ezelőtt, nem is olyan régen, ilyen srélvészben biztosítékok olvadtak ki és a vezetékek alaposan megrongálódtak. Most a nagy viharban csupán jelentéktelen károkról érkezett jelentés. Soltész János ezután megjegyezte, hogy a sülysápi kirendeltség nemrég 267 ezer forint értékben terven felül felépítette Mendén a vasút melletti új település kis- és középfeszültségű villany- hálózatát. Ezen kívül egy transzformátort is létesített. A jól sikerült munka átadására a napokban került sor. Az est beálltával 26 oszlopon máris ég a villany. Az új település lakóit azonban november 30-án és december 1-én még nagyobb öröm éri. Ezeken a napokon 30 lakóházban gyullad ki a fény! A kirendeltség vezetője végül megemlítette, hogy a dolgozók Sülysáp község sápi részén 1973-ban hat kilométeres szakaszban felújítják a kisfeszültségű villanyhálózatot. A kirendeltség ezzel a tevékenységével az itteni lakók régi kívánságát teljesíti. A vonal beszabályozása után ugyanis minimálisra csökkennek az üzemzavarok. A rádióban és a televízióban jelentős mértékben megjavulnak a vételi viszonyok. Krátky László Több az elsős Emelkedik az általános iskolások száma Az elmúlt tanévben a monori járás általános iskoláiba 1321 első osztályos iratkozott be, ezzel szemben 1350 nyolcadikos fejezte be az általános iskolai tanulmányait. Tehát több gyermek távozott, mint amennyi jött. Ez év szeptemberében már 59-eel több az elsős, mint az előző évben — és ha nem is sokkal, de 170-nel kevesebb lesz a kilépő nyolcaddkbsok száma, mint amennyien az első osztályba járnak. Tehát több gyerek jött és kevesebb távozik. Népművelők és könyvtárosok továbbképzése Monoron A járási hivatal művelődési osztálya megkezdte a népművelők, művelődési otthonok vezetői és a könyvtárosok továbbképzését. Az első előadást november elején tartották meg, az utolsót pedig a jövő év júniusában. A tanfolyam előadásait jól képzett előadók tartják. A továbbképzésen 25 művelődési otthon igazgató és könyvtáros vesz részt. Kosárlabda-híradó A női kosarasok után A monori gimnázium férfi ifjúsági csapata is a megyei Nagykőrösön rendezték a Dél-Pest megyei középiskolai kosárlabdá selejtező mérkőzéseket. Eredmények: Monori Gimnázium—Ceglédi Gimnázium 73:53 (35:32). Az első félidő nagy küzdelmet hozott, mindkiét csapat sokat támadott, de nagy kosárelőnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. A félidőt a monori csapat minimális kosárelőnnyel nyerte meg. Szünet után a monariaiknak sikerültek jobban a dobások. hogy a FÜSZÉRT Nagykereskedelmi Vállalatnál raktáron van a mikulás és a szaloncukor. Hátha így vannak a légyirtóval is már. Mert újra lesz nyár és a kereskedelem újra rendelni fog az újra gyártó ipartól. És ha újra olyat gyártanak, mint nyáron, akkor újra szidni fogják a légyirtót, a kereskedelmet és az ipart is. Nem késtünk el, most kell szólni. Most kell jelezni — hogy nyáron baj volt a légyirtókkal —, nem amikor már a polcokon van, vagy ott kellene hogy legyen és még- sincs ott. Ügy készüljenek fel az újragyártáshoz, hogy legyen elegendő és újra jó légyirtó. Legalább csak egy, egyetlen egy jó tulajdonsága legyen, hogy megöli a legyeket. Bízom abban, hogy ez nem eltúlzott igény, nem teljesíthetetlen kívánság, egy légyirtóval szemben. Kovács György döntőben Jók: Tanács, Mátyás, Hernádi, Csorba. Nagykőrösi Gimnázium— Monori Gimnázium 84:71 (49:47). A második mérkőzésen már nem ment úgy a játék a csapatnak, igaz, az ellenfél is erősebb volt. Az első félidőben még tartaná tudta magát a csapat, de szünet után kidomborodott a gyorsaság, a jobb technika a körösi csapat javára. Jók: Zsikla, Pelvavics, Bu- kai, Kovács, Hernádi. Monori Gimnázium—Ceglédi Mezőgazdasági Technikum 68:51 (41:35). Egy győzelem, egy vereséggel kezdte a harmadik mérkőzését a gimnáziumi csapat Amelyik győz, az bekerül a megyei négyes döntőbe. Mindkét csapat a támadást szorgalmazta. A mo- noriaknak sikerült a helyzetek kihasználása. Szünet után a kosárelőny birtokában nyűgöd tabban játszottak, míg a ceglédiek idegesek voltaik. Ennek is része van abban, hogy a mérkőzést sikerült megnyerni. Jók: Csorba, Kovács, Zsikla, Mátyás, Zátrok Károly testnevelő tanár: Az idei legjobb játékot nyújtotta a csapát a selejtező mérkőzéseken. A fiúk minden dicséretet megérdemelnek, örülök a döntőbej utasnak. Vitéz Imre Ezúton mondok köszönetét azoknak, akik férjem, dr. Béky Sándor temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek és részvétüket nyílvánították. Dr. Béky Sándorné.