Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-30 / 282. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1972. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Pedagógusok, szülők, munkahelyek közös gondja A mezőgazdaságnak is szüksége van fiatal szakemberekre TANÁCSKOZÁS A PÁLYAVÁLASZTÁSRÓL KEDVEZŐ KILÁTÁSOK Sok gyümölcsfát ültettek Idővel exportra is számítanak Ebben a tanévben 380 fia­tal fejezi be az általános isko­lát, százon felüli a gimná­ziumban idén érettségi bizo­nyítványt szerzők száma. Ezek a tanulók ezekben a hónapokban döntenek arról, hogyan alakít­ják életüket, milyen pályát választanak. A pályaválasztás­hoz segítséget várnak és kap­nak a pedagógusoktól. Hogy ezek a tanácsok mennyire fon­tosak a felnőttek számára is, jelzi, hogy a pályaválasztási tanácskozáson a meghívottak szép számban megjelentek. Dobos Tibor, a városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak tanulmányi felügyelője tartotta a vitaindítót. A tanácsadás elsősorban irányítás, mert a divatos szakmákra úgyis akad jelent­kező, de nem biztos, hogy ha megszerzi valaki a képesítést, el is tud helyezkedni? Meg kell kímélni ezeket a fiatalo­kat a csalódásoktól, mert a pályaválasztás meghatározza az életsorsot is. A pályaválasztás, mely szo­rosan összefügg a munkaerő­gazdálkodással, beilleszkedés a társadalomba, a személyi adottságnak és a népgazdaság igényeinek megfelelően. A pályaválasztás nemcsak a pedagógusok gondja, osztoznak benne a munka­helyek is, tehát szükséges az együttműködés. A reális pályaválasztáshoz se­gítséget várnak a pedagógusok a szülőktől, ezért kell a szülői értekezleteken is foglalkozni a kérdéssel. Az iskolai szakkö­rök is előkészítik a tanulók pályaválasztását, s ha az üze­mek időben kapcsolatot te­remtenek a szakkörökkel, se­gítséget adnak az előkészítés­hez. A pályaválasztást szol­gálja a diákok nyári üzemi munkája is. Az 1972. novemberi fel­mérések szerint az általá­nos iskolát befejezők 90 százaléka jelentkezik to­vábbtanulásra. Lehet, ha nagy szélvihar ke­rekedne, könnyen eisodorná. Az életén végigszáguidó viha­rok mégsem döntötték le a lábáról. Balogh Üénesné meg­találta a helyes utat. Alig tizennégy éves korában került a konzervgyárba, ahol családtagjai is dolgoztak. Bár­milyen munkát kapott, meg­állta a helyét. Csaknem há­rom évvel ezelőtt mégis úgy döntött, megválik a gyártól. Üj munkahelyéin a TRA- KlS-t választotta, ahova szí­vesen felveszik a gyengébb fizikumú, de ügyes asszonyo­kat, lányokat. Szorgalmas és becsületes munkájának első eredménye az a bizonyítvány, amelyet szakmai továbbképzéssel, ta­nulással szerzett: a múlt hó­napban kiváló eredménnyel végezte el az ívhegesztő tan­folyamot. Vezetői biztatására, azon­nal jelentkezett a most induló elektroműszerész-tanfolyamra is. De, sajnos, egy időre félbe­szakadt tervének megvalósí­tása: egészségi állapota azt kívánja, hogy néhány hetet a soproni szanatóriumban tölt­sön. Abban reménykedik, hogy jövőre pótolhatja, amit most kénytelen elmulasztani. Kérte felvételét a TRAKIS KISZ-szer vezetőbe. Izgatot­tan várja a taggyűlés dönté­Gimnáziumba 80, szakközépis­kolába 61, szamunkásképzőbe 142, egyéb iskolába 7 tanuló készül, munkaviszonyba 16 fiatal szándékozik lépni. Mindössze 5 fiú és 8 leány akar otthon maradni. Az új rendelkezés kimond­ja: a pályaválasztási előkészü­leteket már az általános is­kola 7. és a gimnázium III. osztályban meg kell kezdeni, ami azért is jó, mert több idő marad a pályák megismerésé­re, a jó választásra. A tanácstalan fiataloknak segítséget nyújt a Pest megyei pályaválasztási tanácsadó in­tézet is, különféle vizsgálatok ! alapján. Természetesen a vizs­gálatokban osak korlátozott számbem vehetnek részt, a pe­dagógusok vagy 'a szülők ké­rése alapján. Nagyobb szerepet kap az egészségügyi vizsgálat a pályaalkalmasság megál­lapításában is. A mezőgazdasági szakem­berképzés fontossága is szóba került ezen a tanácskozáson.- Népszerűsítése elengedhetet­len a fiatalok között, hiszen a mezőgazdaságnak szüksége van fiatal szakemberekre. A szakmunkásképzésben a hiányszakmák eltüntetésére vezették be a kedvező ösztön- díjrendszert, amely 20 szak­mában havi 200 forintos tá­mogatást jelent. A hozzászólók ismertették a továbbtanulási lehetőségeket, így Rózsás László, a gimná­zium igazgatója az induló ta­gozatos osztályokat, amelyek nyelvi, fizika- és óvónőképző tagozat közötti választási le­hetőséget biztosítanak a to­vábbtanulóknak. Kovács Lász­ló, a szakmunkásképző intézet igazgatója az üzemek igényét és a jelentkezett fiatalok ará­nyát ismertette. Az igényekkel arányosak a jelentkezések is. A 224-es szakmunkásta­nuló intézet 137 fiatalt tud fogadni a következő tanévre. sét: szívesen kapcsolódna be az ifjúsági mozgalomba. Tizenegy évet töltött már el munkában, pedig még csak huszonöt éves. Még minden előtte áll. B. I. A KONZERVGYÁRI GÖN­GYÖLEGTELEP szegezőmű­helyében néhány hét óta na­gyobb a zaj. — Létszámemelés? — kér­dezzük. — No, nem, csupán a Pest megyei Csomagoló és Szolgál­tató Vállalat négy szegező je javítja itt, megfelelő munka­hely hiányában, a bérmunká­ban vállalt farostlemezeket. Négy fiatalasszony. Tudjuk, hogy a szegezés nem könnyű munka. Koncent­rálást, gyorsaságot igényel. Ligeti Zoltánné, Orbán Györgyné,' Bule Gyuláné és Papp Ambrusné családanyák, munka után. a második mű­szak következik számukra. Valamennyien több mint tíz éve dolgoznak munkahe­lyükön. Pipagyáriak. Törzs- gárdatagok. Kíváncsian hallgatják kon­zervgyári társaikat a szccia­A tanácskozáson részt vet­tek a péceli és halásztelki me­zőgazdasági szakiskola képvi­selői is, akik kijelentették: to­vábbra is fogadják az iskolák látogatócsoportjait, megismer­tetik a tanulás lehetőségeit. A pályaválasztás nem kam­pányfeladat: módszeres felké­szítésre van szükségük a fia­taloknak. A segítségnyújtás a pedagógusok, a szülők és a munkahelyek közös feladata. sz. m. Tanácstag - a választóknak Dr. Törös László, a 34-es választókerület tanácstagja, j ma, november 30-án, este 6 órai kezdettel, tanácstagi be­számolót tart az Arany János általános iskolában (Mento- vich u. 2.). Megérkezett a rózsa vetőburgonya Az ÁFÉSZ Kálváin téri te­lepére megérkezett Kisvárad­ról a rózsa vetőburgonya. Akik előjegyeztettek, sürgősen vegyék át. Kilója 3 forint 20 fillér. Nagyon sok vitára adhat okot a címben feltett kérdés. Az is előfordul, hogy vita he­lyett gondolkodni kezd az, aki a mázsánkénti 5 forintos fa­hulladék elszállításáért az ár négyszeresét fizeti. A gyakori viták végére tesz pontot az a határozat, amely megszabja a lakosság részére szállítandó tüzelőanyagok fu­vardíját. Jó ezt ismerniük a fuvarvállalóknak és a szállít- tatóknak egyaránt. Az alábbi díjtétel vonatko­zik a szén, tűzifa különféle fajtáira (koksz, brikett, hasáb­fa, dorong), a szállító jármű­lista brigádmozgalomról, mely náluk nem bontakozott ki. Talán a sok változás nem tet­te lehetővé a szervezést? A négy asszony azok közül a dolgozók közül való, akik mindig minden munkára ké­szek. Ha kell, máglyáznak is. Még szabad szombaton, va­sárnap is számíthatunk rájuk. GYORSAK, FRISSEK és jókedvűek. Szinte azt hin­nénk, egy brigádban dolgoz­nak, annyira nagy közöttük az összhang. Gyakran felcsendül Bule Gyuláné szép szoprán hangja. Túlszárnyalja a kalapácsok pattogó zaját. Buléné. Gazdag Erzsit, a városi színjátszó cso­port tagjaként, mint prima­donnát láthattuk évekkel ez­előtt a művelődési ház szín­padán. Érdemes megdicsérni őket. Érdemes felfigyelni rájuk. Bíró Ilona A múlt hét végén kerékpá­romon végigjártam a körösi zárt- és hobbykerteket, hogy megnézzem, a tulajdonosok miként használják ki az idei kedvező őszi időt az utóbbi évtizedekben bizony eléggé elöregedett és elsatnyult kö­rösi gyümölcs- és szőlőkul­túra fejlesztésére. A Ceglédi és az Örkényi úti hobbykertek környéke szívderítő képet mutat. A nyá­ron és az őszön az eddigiek mellé egymásután emelked­tek ki a földből a mai modern kor ízlését tükröző, változa­tosnál változatosabb építmé­nyek, melyeket már „becsület- sértés” volna „gunyhónak” ne­vezni. Itt-ott szőlőt is ültettek, gyümölcsfát pedig sokat. A borbási faiskola és itteni le­rakató vezetőjének dicséreté­re legyen mondva, bő válasz­tékban ellátják a körösieket a legjobb fajta gyümölcscse­metékkel. A szőlővel baj van: alig lehet nemes gyökeres szőlő- vesszőt kapni, sőt, még simát is nehezen. A kertbarátok klubja min­dent megpróbál a vessző biz­tosítására. Csikai Pál klub­vezető azt is tanácsolja, hogy Kőrösön már sokan rendel­keznek nemes szőlőfajtákkal, s akik ültetni akarnak, tő­lük kérjenek még az őszön. A zártkertesek körében még jelentősebb eredmények lát­hatók. A parcellákat sok he­lyen körülkerítették, a szük­séges építmények mellé ön- tözőkutakat fúrattak, s ki- sebb-nagyobb gyümölcsösöket telepítettek és telepítenek. So­kan félszázszámra viszik a ne­mes gyümölcsfacsemetéket a faiskolai lerakatból. 6—8 év kell hozzá és a helyi piac el­látásán túl, Kőrösről ismét jelentős export lesz finom ol­tott meggyből, mellyel nagy­apáink az 1880-as években aranyérmet nyertek a szent­pétervári világkiállításon, meg szép kajszibarackból, melyből a múlt években a Kertészeti Kutató Intézet ceg­re (autó, lovas kocsi), a fuva­rozóra (állami, szövetkezeti, magán) tekintet nélkül: Távolság: Díjtétel mázsánként: 0— 5 km 5,40 Ft. 6—10 km 6,90 Ft. 11—15 km 8,40 Ft. 16—20 km 9,90 Ft. 21—25 km 11,40 Ft. 26—30 km 12,90 Ft. 31—35 km 14,40 Ft. 36—10 km 15,90 Ft. 41—15 km 17,40 Ft. 46—50 km 18,90 Ft. A fuvarozó a fuvardíjért köteles a tüzelőanyagot a szállító járműre felrakni, mér­legelni, hazaszállítani, még abban az esetben is, ha a cél csak földúton közelíthető meg. A szállított anyagokat le kell rakni, 5 méteren belül és másfél méter magasan. A fuvarozó kötelessége a TÜZÉP által kiadott bizony­latok kezelése is. A rendelkezés szabályozza azt. is, hogy amennyiben a szállítás időpontjában meg­egyeztek, s a fuvarozónak a megbízó 15 percet meghaladó tétlen várakozást okoz, min­den megkezdett félóráért a szállítóeszköz után 14, a rako­dók után személyenként 8 fo­rintot kell fizetnie. A díjtételek november 20- tól érvényesek. Mit látunk ma a moziban’ Fantomas a Scotland Yard ellen. Francia film. Kísérőműsor: A boldogság fája. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. lédi gyümölcsösében ököl­nagyságú zamatos gyümölcsöt termő barackfajtát tenyész­tettek ki, s nagykőrösi óriás i kajszinak nevezték el. Alapozzák az új körösi mintakertet is, mely az elkö­vetkező években még jobban buzdítja s gyakorlati példa­mutatással oktatja majd a zárt-, hobby- és házikertese­ket, a sikeres gyümölcsterme­lés fejlesztésére. A Sütőipari Vállalat ceglé­di cukrász- és vajastészta üze­mében karácsonyra és az évet záró Szilveszter napjára jó időben felkészülnek. Tortaka­rikákkal, kis és nagy kalács­csal minden péksüteményt el­árusító boltot ellátnak. Azt, A Nagykőrösi Konzervgyár törteli telepe egész éven át ál­landó munkalehetőséget biz­tosít a község asszonyainak. Amikor legutóbb ott jártunk, a tökszezon idején, arról pa­naszkodtak, hogy jóval több kézre lenne szükség. Azóta sem javult a helyzet, sőt, a hideg beálltával egyre csök­ken a naponta bejárók szá­ma. A nyári 90—100 helyett, most mintegy hetvenen kere­sik fel a telepet. Jelenleg négyféle munkát végeznek: csomagolnak, és karfiolt, almát, hagymát tisz­títanak. Az alma kissé ,,hala- datlan”, a hagyma pedig oly­kor még a legerősebb asszo­nyokat is megríkatja. Jó ke­resetet biztosít viszont a kar­fiol. A Pest környéki terme­lőszövetkezetekből naponta érkeznek a bőséges szállítmá­nyok, amelyekből minden tisztított mázsáért húsz forin­tot kapnak. A dolgozók teljesítménye — az idő és a gyorsaság függvé­Legutóbb mindkét együtte­sünk mérkőzött a bajnoki pontokért: a nők itthon, a férfiak a fővárosban, s a si­ker kettős volt. Férfiak Nk. Ped.—Nógrádi SE (Bp.) 55:50 (24:28). Nk.: Pap dr. (4) Molnár (5), Mester (5), Zsákai (24), Spindelbauer (2); csere: Boros (2), Ruttner Gy. (13), Sz. Nagy. Szünetig a múlt évi harmadik helyezett pestiek vezettek. Később a fiatal Bo­ros lelkes és jó játéka láttán, feljavult a körösi gárda, fo­kozatosan pótolta hátrányát, és végül megérdemelten szer­zett győzelmet. Szünet után az első 5, valamint a hajrá utolsó 5 percében voltak ered­ményesebbek a mieink, s lé­nyegében ez döntött. Két for­dulóval a befejezés előtt, ez a körösi férficsapat eddigi NB III-as összteljesítménye: 24 mérkőzésből 17 győzelem és 7 vereség, 1664:1417-es ko­sárarány, 41 pont. Nők Nk. Ped.—Monori SE 56:45 (29:20). Nk.: Máté (12), Pászti (14), Csapó Zs. (2), Kollár É. (17), Faragó (9); csere: Mol­nár, Becser, Bielik K. (2), Fa­lusi, Tóth, Zsoldos, Balogh K., Nagyiramú volt az NB III megyei női rangadója. A kö­rösiek nagyon jól védekeztek, és kikapcsolták a játékból a vendégek két kulcsemberét. Távolról jobbak voltak dobá­saik, mint az előző mérkőzése­ken, s ezek hozták meg a do­bogós helyezések szempont­jából igen fontos mérkőzésen Tanácst:gi beszámolók December 1-én, délután 6 órakor, a konzervgyár bemu­tatótermében (volt ebédlő) Antal László, december 2-án, délután 4 órakor, a tejüzem kultúrtermében (Pótharaszti út) Marosíi György tart ta­nácstagi beszámolót. Vendégek az NSZK-ból a konzervgyárban Üzletkötők jártak a minap a konzervgyárban a Német Szövetségi Köztársaságból: a dobozok festéséhez szükséges alapanyag szállításáról foly­tattak üzleti tárgyalásokat. hogy körülbelül mennyire lesz szükség, az előző években végzett felmérések tapaszta­lataiból állapítják meg. Gondoskodnak arról is, hogy kenyérgondja se legyen a la­kosságnak az ünnepek idején. nyében — 4—8 mázsa között ingadozik. Szeretnék, ha mi­nél előbb elkészülnének a kar­fiol tisztításával, meri azt jó­részt — a hideg ellenére is — félifi nyitott színben, vagy a szabad ég alatt kell végez­niük. Ha a karfiol elfogy, egy­szeriben megváltozik a hely­zet, mert csak annyi árut kap­nak majd, amennyivel a bent foglalkoztatható 60 személy is könnyen boldogul. Gy. M. Törökszcntmiklcsiak Nagykőrösön Kereskedelmi küldöttség ér­kezett a minap a konzervgyár­ba Törökszentmiklósról: azo­kat a lehetőségeket vitatták meg, miként tudnák bővíteni a Szolnok megyei kisvárosban a konzerv választékát. A ven­dégek megismerkedtek a kon- zervkészítés gyári folyamatá­val is. a hazaiaknak a két bajnoki pontot. A körösi kosarasnők 18 mérkőzést játszottak ez év­ben az NB 111 budapesti cso­portjában, és 12 győzelemmel, 6 vereséggel, 1114:800-as ko­sáraránnyal, 30 pontos össz­teljesítményt értek el. A vég­ső helyezés még nem ismert, de az biztos, hogy az élcso­portban végzett a Pedagógus csapata. Természetjárás A Nk. Kinizsi idén alakult természetjáró szakosztályának tagjai nemrég kétnapos túrán vettek részt: 23 kilométert tet­tek meg az országos kék-túra útvonalon. A pilisnyergi em­léktúrán kilencen vettek részt, s megkoszorúzták az ottani hősi emlékművet Asztalitenisz Bp. MEDICOR Röntgen— Nk. Kinizsi 11:5. A tartalékos körösiek idei utolsó mérkőzé­sükön jól helytálltak az él­csoportban levő fővárosiak otthonában. Kőházi 2, Hor­váth, Gábor és Perlaki egy­aránt I—1 győzelmet szerzett. A Kinizsi az NB III-as csa­patbajnokság Szabados-cso­portjának idei mérkőzésein, összesen 18 mérkőzésen, há­romszor győzött, egyszer dön­tetlenül mérkőzött, 14 veresé­get szenvedett, 124:164-es mérkőzésarányt és 7 pontot ért el, amellyel a nyolcadik vagy a kilencedik helyen vég­zett. S. Z. Megállta a helyéi Az ívhegesztő Asszonyok, kalapáccsal Jó, ha mindenki ismeri Mennyit kérhet a fuvaros a tüzelőszállításért? K. L. Gondoskodás az ünnepekre Torták és kalácsok Szorgos asszonyok Törteién Almát, hagymát, karfiolt tisztítanak Naponta érkeznek a szállítmányok SPORT Kosárlabda NB III

Next

/
Oldalképek
Tartalom