Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-30 / 282. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 282. SZÄM 1972. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK BARATI NÉPEK HETE Megkezdődtek a Jövő évi Ceglédi ősz előkészületei Negyvennyolcra emlékeznek — Színes programterv Tobozos Télapó A Rákóczi úti napközis óvoda, amely október közepén nyílt meg és adott helyet negyven kisgyereknek, most várja először a Télapót. Az óvó nénik ötletei nyomán, kedves kis figurák, puttonyok, játékok, és persze, saját kö­tésű virgács-csokrok készül­nek. A zöldre festett és lak­kozott tobozokat, amelyek majd az ajándékcsomagok dí­szei lesznek, a nagyobb test­vérek gyűjtötték a határban. A kedves ajándékoknak nem­csak a kicsinyek örülnek majd: az óvó nénik is kelle­mesen meglepődtek, mikor a nagyobb gyerekek bekopogtak szokatlan ajándékukkal. Szüret barátkozással A szüretre meghívta az abonyi Ságvári Endre Tsz KISZ-alapszervezete a PEV- DI, az ÁFÉSZ és a kötőüzem KISZ-es fiataljait Vidám is­merkedés, barátkozás köze­pette több mint 100 mázsa szőlőt szedtek íe a vendégek. A munkáéBt kapott mintegy 5 ezer forintot a gyenesdiási úttörőtábor építésére és a szo­lidaritási alapra ajánlották fel. Pozsonyi bűvészek Abonyban • December 5-én pozsonyi bű­vészek lépnek fel az abonyi Petőfi Művelődési Házban. A nap folyamán két előadást tartanak: délután a gyereke­ket szórakoztatják, este pedig a felnőtteknek mutatják be érdekes tudományukat. Az idei ősz színtelenebb, mint a tavalyi. éve ilyen­kor élénkebb volt a kultúrába élet. A Ceglédi ősz kulturális, tudományos és szórakoztató eseményei foglalkoztatták az embereket. Az 1971-es ősz si­keréin felbuzdulva, úgy dön­tött a tanács, működési sza­bályzatában írja elő: ezentúl minden második esztendőben rendezzenek hasonló progra­mokat. A városi tanács végrehaj­tó bizottsága legutóbbi ülésén foglalkozott azzal a jelentéssel, amely a jö­vő évi ünnepségsorozat előkészületeit és műsor­tervezetét vázolta. A tervek szerint egy jeles tör­ténelmi esemény évfordulóján veszi kezdetét 1973-ban a Ceglédi ősz. Szeptember 24-én lesz százhuszonöt éve, hogy a ceglédi piacon elhangzott Kossuth Lajos híres toborzó- beszéde. Az ünnepségek nyitá­nyaként erre emlékezik a vá­ros: Kossuthot, a forradalom és a szabadságharc hőseit ün­nepli. Koszorúkkal tisztelegnek Kossuth szobránál, és egy ne­ves színművészt kérnek fel a Kossuth-beszéd • elmondására. Néhány nappal később, hu- szonkilencedikén, a ceglédi if­júság képviselői is ott lesz­nek Pákozdov, az egykori hí­res csata színhelyén. A nép­front emléktúrát tervez a mo­noki Kossuth-szülőházba is. Egy kultúrházbeli emlékest keretében névadójukra emlé­keznek a Kossuth, Bem, Tán­csics, Földváry és Török János nevét viselő intézmények. Kossuth alakja a zenében és az irodalomban címmel hang­versenyt és műsoros estet ren­deznek. (Üj kezdeményezés­ként a közgazdasági szakkö­zépiskolában minden évben szónokversenyt tartanak a diákok. Jó lenne ezt az 'alkal­mat jövőre felhasználni: 1848. és Kossuth önként kínálja a témát.) Több tudományos tanács­kozáson foglalkoznak a várost és környékét érin­tő ipari, mezőgazdasági, kulturális kérdésekkel. Szó lesz a szőlő- és gyümölcs- termesztés távlatairól, a vidék talajjavítási kérdéseiről. Vi­rágkiállítással egybekötött vi- rágtermesztésd tanácskozást tartanak a Magyar—Szovjet Barátság Tsz közreműködésé­vel. Ülést hív össze a Gép­ipari Tudományos Egyesület helyi csoportja. A pedagógu­sok a közoktatás időszerű kér­déseiről hallhatnak előadást. Cegléden tapasztalatcserén vesznek részt a megye népmű­velői. Az őszi program nem volna teljes, ha elmaradna a népi hagyományokat felelevenítő, kedves szüreti mulatság, a gyümölcsökből rendezett ki­állítás és vásár, a borkóstolás. Valószínű, sikere lesz a ceg­lédi piacnak, amelyre a Dél- Pest megye tsz-einek, kisipa­rosainak jelentkezését várják. Pályázatot írnak ki, s a leg­szebb árukat díjazzák. A város költségvetéséből százezer forintot áldoz a no­vember 10-ig tartó esemény- sorozat költségeinek részbeni fedezésére. Jelentős összeggel járulnak ehhez a közreműkö­dő vállalatok, üzemek, gazda­ságok, s várható a megyei ta­nács támogatása is. A végrehajtó bizottság meg­tárgyalta és jóváhagyta a ter­vezetet. Megalakulhat a szer­vező bizottság, s a jövő tavasz­ra elkészülnek a végleges, kö­rültekintő alapossággal kidol­gozott tervek. Remélhető, hogy mindazok részt vesznek a kivi­telezésben, akik 1971-ben már tanújelét adták segítőkészsé­güknek, s azok is, akik a Dó- zsa-ünnepségek idején közre­működtek. Mindkét alkalom­mal bebizonyították: él ben­nük a szebbre, jobbra törek­vés. Tamasi Tamás Védőoltás; jószágoknak A városi tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztálya felhívja azok figyelmét, akik­nek jószágai még nem kapták meg a kötelező védőoltást, jelentkezzenek a 21-es telefo­non, vagy a Gubodi utca 15. számú épületben, az állator­vosi irodában. Beszélgetés a szobor a!!;otó’ával A ceglédi Kossuth Művelődési Házban működő értelmiségi ABONYI KRÓNIKA Csökkentik a termelési kö'tséget Tömbösített táblák, nagyüzzmi munkamódszer Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet, az időköz­ben megjelent rendeletek, közigazgatási szabályozók fi­gyelembevételével, módosítot­ta jelenlegi ötéves tervét, s változtatott a középtávú fej­lesztési terveken is. A növény- termesztésben ezután­a tömbösített, nagyüzemi termelést honosítják meg, mely lényegében abban áll, hogy a korábbi negyven táb­lát, most ősszel tizenkét táb­lába vonják össze, és egy-egy tömbben csak egyféle növényt termesztenek. Egyszerűbb lesz így a munkaszervezés és lebo­nyolítás, csökken a termelési költség. Az állattenyésztésben, ötéves tervük alapjan továbbra is a 5z^rvasmarfea-tenyésa*ést te­kintik etsckftegesaek a tsz- beliek. A tehénállományt fokoza­tosan gyarapítják. A jö­vőben két elavult istállót építenek újjá: belőlük egy 108 férőhelyes tehénistálló és egy 200 férőhelyes marhahizlaló lesz. A gépesítést ésszerűen és gazdaságosan akarják folytat­ni, nagy teljesítményű gépek­kel és a gépek gazdaságosad kihasználásával törekedne jobb eredményekre. Kiegészí tő tevékenységet a jövőbe: nem folytatnak, száUítá: munkát is csak annyit vállal nak, amennyire jelenleg lehe tőségük van. Mivel szeszfőzdé­jükben elavultak a gépek, és újak beszerzésére nincs mód­juk, megszüntetik a szeszfőzde üzemeltetését. Az új rendelkezések a közös gazdaságnak lehetőséget nyúj­tottak arra, hogy termelési és fejlesztési alapot- képezzen. rr rr GYURUGYARTOK Az idei nyárral elégedetlenek a Nagykőrösi Konzervgyár abonyi előkészítő telepén. A feldolgozásra várt gyümölcs és zöldség mennyisége a tervezett alatt maradt. A 175 embert dolgoztató üzemben most karfiolt és almát készítenek elő be­főzésre, a készételekhez pedig hagymát tisztítanak. Télen készárut csomagolnak majd, és a konzervesüvegekre záró­gyűrűt készítenek. A képen: gyűrűgyártó asszonyok. Gyuráki Ferenc felvétele klub tartalmas programjainak egyikeként november 28-án, kedden este, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművésszel, a városunkban felállított Dózsa-emlékmű alkotójával folytat­tak hosszan tartó, érdekes beszélgetést a klubtagok. Képün­kön: a művész a klub elnökének, dr. Lakatos József városi vb- titkárnak a társaságában. Apáti-Tóth Sándor felvétele Területi labdarúgás Döntetlen a bajnokságban vezető csapattal A területi bajnokság őszi utolsó fordulójában a Ceglédi MEDOSZ labdarúgói a bajnok­ságban vezető Albertirsát fo­gadták. A mérkőzés, izgalmas küzdelem után, döntetlenül végződött. Ceglédi MEDOSZ— Albertirsa 3:3 (0:1) MEDOSZ: Horváth — Kiss, Juhász (Bán), Telek (Katona), Gór, Nagy, Sárik, Máté II, Fe­hér, Fodor, Kalmár. Góllövők: Kalmár, Sárik, Fe­hér. A ceglédiek, az elmúlt he­tekhez hasonlóan, jó teljesít­ményt nyújtottak, jobban ját­szottak ellenfelüknél, de még­sem sikerült győzniük. A ven­dégek szabadrúgásból szerez­ték meg a vezetést, előnyüket a félidő végéig tartották is. Szünet után egyenlítettek a ceglédiek. majd Albertirsa szerzett újra előnyt. A ME­DOSZ ezután erősíteni tudott, megfordították az eredményt, amit a vendégek, a 90. perc­ben, 11-esből lőtt góllal egyen­lítettek ki. Jó játékvezetéssel, kitűnő mérkőzést vívtak a csapatok. A befejezés előtt 5 perccel Juhász összefejelt az egyik ir- sai játékossal: mindketten sú­lyosan megsérültek. U. L. Cegléden rendezték meg a járási egyéni és páros tollas­labda-bajnokságot, serdülő és ifjúsági korosztályban. Joó Gyöngyi szerepelt a legjob­ban: három számban indult, s mindegyikben első helyet szerzett. A helyezéseket szinte valamennyi számban a Bem SE versenyzői maguk között döntötték el. Eredmények: Serdülő leány: 1. Joó Gyön­Gazdag programot sejtetnek a művészeti rendezvények. Itt lesz a Pest megyei Röpülj, pá­va! körök találkozója, fiatal művészek adnak hangver­senyt, az ifjú dzsesszmuzsiku­sok ismét fellépnek a Kossuth étteremben. A képzőművészet iránt érdeklődők az országos kisgraf-ikai kiállítás anyagát tekinthetik meg. Jelentős szín­házi élménynek ígérkezik a 25. Színház vendégjátéka, de Ceglédre várják a Budapesti Irodalmi Színpad tagjait is, a Noé vesszeje című vidám, ze­nés irodalmi összeállítással. A Hazafias Népfront, amely­re sok feladat vár a jövő évi tervek valóra váltásával kap­csolatban, megrendezi a baráti népek hetét. Szovjet, cseh, szlovák, lengyel és bolgár barátsá­gi napokat iktatott prog­ramjába. gyi, 2. Molnár Márta, 3. Petrő Ildikó. Ifjúsági leány: 1. Joó Gyön­gyi, 2. Molnár Márta, 3. Ba- kosi Mária. Ifjúsági leány párosban: 1. Joó—Molnár. (Valamennyien a Bem SE versenyzői.) Ifjúsági fiú: 1. Marofka Fe­renc, 2. Lovas Ottó (Bem SE), 3. Kanizslai Gábor (Dánszent- miklós). Ez volt az év utolsó tollas­labdaversenye. TÖBBEN VANNAK, MÉG SINCSENEK ELEGEN Kisiparosok a nagyközségben Továbbképzésen vesznek részt A napokban tartotta meg második félévi, taggyűlését abonyban a KIOSZ helyi cso­portja. A tanácskozáson részt vett dr. Somodi István, a nagyközségi pártbizottság tit­kára, Tarkó Sándor, a nagy­községi tanács elnökhelyettese. Eljöttek a nagykőrösi kisipa­rosok képviselői is, akik ezút­tal viszonozták az abonyiak egy korábbi látogatását. A megjelenteket Rimóczi Béla, a csoport elnöke üdvözölte, majd Molnár István titkár tartott tájékoztatást az elmúlt fél év eseményeiről, a helyi kisiparo­sok tevékenységéről és a köze­li időkre vonatkozó feladatok­ról. Május óta. mint a beszédben elhangzott, Abonyban huszon­hattal több kisiparos dolgozik: összesen 112. Negyvenhatan másodállásban, kilencen pedig nyugdíjasként végeznek ipari és szolgáltató tevékenységet. Nemcsak a létszám gyarapo­dott az eltelt hónapokban, ha­nem bővült a tevékenységi kör is, következésképp még többet tudtak tenni a lakosság szolgá­latában. Erősödött a kapcsola­tuk a párttal, a Hazafias Nép­fronttal és a tanáccsal. A következő időkben to­vábbra is a szolgáltatások ja­vítása, fejlesztése lesz a leg­fontosabb teendő. Gondoskod­niuk kell a folyamatos anyag- ellátásról, s ennek ügyében bővíteniük kell a kapcsolatot a fogyasztási és értékesítési szö­vetkezettel. Az ügyeleti szolgá­lat tökéletesítése szintén a jö­vő feladata lesz: a lakosság­nak tudnia kell, melyik mun­kára, hol talál kisiparost? Tö­rekednek arra, hogy a csoport minden tagja vegyen részt szakmai továbbképzésen, és gyarapodjék politikai ismeret- anyaga. A szakmai utánpótlás­ra megkülönböztetett gondot fordítanak, az ifjúsági törvény végrehajtását szintén szem előtt tartják. Abonyban szükség lenne szolgáltató házra. Megépítésére most nyílna lehetőség. Mint elhangzott, a tanács telket ad­na a célra, az OTP pedig köl­csönnel segítene, ha lenne elég vállalkozó. Az értekezleten, mint megfontolandó lehetőség, ez is elhangzott. A továbbiakban a kontárok munkálkodása került napi­rendre A kontárok száma az utóbbi időben egyre növek­szik, s mivel személyüket fel­fedni nem könnyű, a lakosság és a kisiparosok feladata, hogy segítsenek. A hozzászólásokban szó volt arról is, hogy több szakmában kevés a kisiparos. Kevés például a fodrász, a gáz- és vízvezeték szerelő. A jövőben erre gondolni kell, hiszen az egyre fejlődő nagy­községben ugyancsak szükség lenne kezük munkájára Gy. F. Brigádok, versenyben Az Egyesült Ruházati Szö­vetkezet abonyi részlegében szárnyait bontogatja a brigád­mozgalom: két, nemrég alakult brigádjuk 1973. január 1-től bekapcsolódik a szocialista címért indult munkaverseny- be. Alapozzák a tornatermet Megkezdték az új tornate­rem alapozását az abonyi Sze­lei úti iskola udvarán. Magát a termet 407 négyzetméter alapterületűre tervezték, s öl­tözők, orvosi rendelő, mosdó és zuhanyozó, szertár és más kiegészítő helyiségek csatla­koznak hozzá. Előreláthatóan a tornaterem a jövő évben el­készül. Az épületelemeket a hernádi Március 15. Tsz ké­szíti. Tollaslabda Joó három aranyérme

Next

/
Oldalképek
Tartalom