Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-21 / 274. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XVI. ÉVFOLYAM, 274. SZÄM ARA 80 FILLÉR 1972. NOVEMBER 21., KEDD PÁRIZS Le Dúc Tho és Kissinger újból találkozott A francia fővárosban élénk várakozás előzte meg a VDK és az Egyesült Államok képviselőinek úiabb bizalmas találkozóját. Általában azt remélik, hogy Kissinger beváltja Párizsba érkezésekor mondott szavait, s a megbeszéléseken valóban olyan „jó- akaratú és rugalmas” magatartást tanúsít majd, ami lehetővé teszi a vietnami békét helyreállító megállapodás mielőbbi aláírását. Mindazonáltal még a derűlátó kommentátorok is arra számítanak, hogy a most kezdődött bizalmas megbeszélések több napon át tartanak majd, * a végleges megegyezésig még jelentős akadályokat kell áthidalni. A bizalmas tanácskozás megkezdését még nem jelentették be hivatalosan, de Kissinger a kora délelőtti órákban már elhagyta az amerikai nagykövetség épületét, ahol az éjszakát töltötte, ismeretlen helyre távozott, és jól tájékozott körökben úgy tudják, hogy a megbeszélések már meg is kezdődtek. Ugyanezen források szerint Le Dúc Tho és Kissinger hétfői tanácskozása röviddel 17 óra előtt ért véget. Tárgyalásaikat ma délután (Folytatás a 2. oldalon.) NSZK Bizalmat kapott az SPD-FDP koalíció Willy Brandt és Walter Scheel gratulál egymásnak az eredmények nyilvánosságra kerülése után. Brandt kancellár és a kor- I mányon levő szociáldemokra- ! ta—szabad demokrata koalíció politikája biztos győzelmet aratott a vasárnapi nyugatnémetországi választásokon, amit a megfigyelők többsége az európai enyhülés diadalaként könyvel el. A DP A nyugatnémet hírügynökség hivatalos adatai szerint az SPD és az FDP a szavazaMi lett a javaslatokkal? Főleg az ivóvíz Bővítik az iskolát Csömörön Tavaly rendkívül mozgalmasak voltak Csömörön az országgyűlési képviselői és tanácstagi jelölőgyűlések. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tanács vezetői csaknem 400 közérdekű kérdést, ötletet, mvaslatot jegyeztek fel. Mi lett ezeknek a további sorsa, történtek-e intézkedések? A bejelentések, javaslatok kilencven százaléka Csömör hagy gondjával, az ivóvízzel foglalkozott. A község ásott kútja! nitráttal fertőzöttek, a kérdés ezért — létkérdés. A község egészséges ivóvízzel való ellátására legcélszerűbbnek az a megoldás kínálkozott, hogy Csömör, Fót és Mogyoród közösen hozott létre víztársulatot. Csömört a jó vizű fóti kutak látják majd el vízzel. Csömör egynegyed részén a vízvezeték már a földben van, s a község határáig ér a Fótrcl átvezető cső is. Egy kilométer hosszan azonban lenne még mit dolgoznia az építő vállalatnak, a Vác környéki Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulatnak, s az úgynevezett átemelő, nyomásfokozó sem készült még teljesen el. Ez viszont a mogyoródi tsz építő brigádjának a számlájára írható. A nyár végéig még úgy tűnt, újévre már víz fog folyni a csövekben, aztán „elcsendesült” a munka. A tanács sürget, az elnök asztalán magasodik az aktahalom. a kéthónapos lemaradás azonban már bizonyosnak látszik. 1970 őszén 60 telket parcellázott a tanács, s ennek mintegy 80 százalékát fiatalok vásárolták meg. Érthető volt a jelölőgyűléseken elhangzott kérésük: vizet és villanyt kérnek erre a területre. Az előbbire részben választ adnak a fentiek, a villany pedig már ég a telepen. Mintegy 350 ezer forintot költött erre a tanács. Többen kérték a jelölőgyűléseken: intézkedjenek, hogy ne fenyegesse a belvíz a község egyes részeit. Nagyobb esőzések után ugyanis valóban veszélybe kerültek elsősorban a Kossuth Lajos utca és a Haraszti köz házai. Nos, az idei munkák eredményeként lekövezték ezeket az utakat, s kiépítették a vízlevezető árkokat. Erre mintegy 300 ezer forintot költött a tanács. Ha már a villanyhálózatról és az útépítésről volt szó, el kell mondani: sokan szóvá tették a sáros utakat és a nem teljesen kielégítő köz- világítást. A vízgond megoldása gyakorlatilag felemészti a tanács szinte minden pénzét, így az útépítési kérésekre azt tudják válaszolni: majd jövőre és azután. Amire az idén telt; a Rákóczi utca egy része szilárd burkolatot kapott. A közvilágítás fejlesztése is az elkövetkező évek feladata lesz. Sürgetőbbnek ítélték a község vezetői az , iskolagondot. Az öt tanteremben csak szűkös körülmények között tudnak tanulni a gyerekek, s ezért tervet készítettek, amely szerint két tanteremmel bővítik az iskolát. Ezzel párhuzamosan korszerűsítik a szociális helyiségeket. Az építés, a bővítés elkezdődött, az új termek falai már állnak, s ezekben a napokban szállították a helyszínre a betongerendákat, a födémeket. A jövő tanév elejére a gyerekekés a pedagógusok birtokukba vehetik az új termeket. D. G. tok 54,3 százalékát szerezte meg, szemben a CDU—CSU 44,8 százalékával. Ezzel nemcsak újabb, négyéves mandátumhoz jutott a „szociál-libe- rális” koalíció, de — szemben az előző „csonka” kormányzati periódussal — a nyugodt, biztos kormányzat föltételeit is biztosította magának. Szavazásra jogosult volt 41 millió 388 ezer 098 polgár, ebből szavazatot adott le 37 millió 731 ezer 983, azaz 91,2 százalék. SPD: 17 166 952, 45,9 százalék, 230 mandátum, FDP: 3 128 821, 8,4 százalék, 42 mandátum, CDU: 13 184 017, 35,2 százalék, 176 mandátum, CSU: 3 610 390, 9,6 százalék, 48 mandátum. A Német Kommunista Párt, amely megalakulása óta most első ízben vett részt parlamenti választáson, a szavazatoknak . összesen 0,3 százalékát szerezte meg. Az újfasiszta NPD eredménye 0,6 százalék, az előző választásokhoz képest súlyos visszaesés (1969: 4,ti százalék). (Bonni kommentárunk a_ 2. oldalon.) Tanácskozás Európáról Ülésezett az Európai Biztonság cs Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága Hétfőn — az Országház vadásztermében — ülést tartott az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága. Az eseménynek különös időszerűséget adott az a tény, hogy Helsinkiben szerdán megkezdődik az európai biztonsági konferencia sokoldalú előkészítő tanácskozása Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke magnyitó beszédében egyebek között hangsúlyozta, hogy a bizottság az európai biztonság kérdését nem elszigetelten szemléli. A nemzetközi helyzet sok más, még megoldást sürgető kérdése is foglalkoztat bennünket — mondta Kállai Gyula. — Tudjuk, hogy az európai problémák szoros összefüggésben vannak a világ más kérdéseivel, az indokínai, a közel-keleti és a latin-amerikai helyzettel. Az európai enyhülési folyamatban ugyanakkor nagy jelentőségű politikai eseményt jelentettek az NSZK-ban lezajlott választások. A szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció győzelme külpolitikai vonatkozásban tovább erősíti a Német Szövetségi Köztársaságban azt az irányzatot, amely a béke fenntartására, a biztonság és együttműködés megszilárdítására, az NSZK és az európai szocialista országok kapcsolatainak további normalizálására irányul. Megelégedéssel fogadtuk a választás eredményét, amellyel a nyugatnémet lakosság elutasította a jobboldali erők politikáját. Bízunk abban, hogy az új Brandt-kormány tovább halad az eddigi úton, s újabb konkrét lépésekkel — mindenekelőtt a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal fennálló viszonya további normalizálásával — járul hozzá az európai biztonság és együttműködés további erősítéséhez. Nagy jelentőségű lenne ebből a szempontból, ha mielőbb aláírnák és ratifikálnák a két német állam között létrejött alapszerződést. Reméljük azt is, hogy a nyugat-németországi választások kedvezően hozzájárulnak a Helsinkiben kezdődő sokoldalú előkészítő tárgyalások indulásához, eredményességéhez, s majd az európai biztonsági konferencia sikeréhez is. Hangsúlyozottan szólt a bizottság elnöke arról, hogy a világ politikai fejlődésében meglevő kedvező és kedvezőtlen jelenségek számunkra — többek között — azt bizonyítják, hogy a fokozódó diplomáciai események nem csökkentik, hanem növelik a tömegekre, a társadalmi erőkre háruló felelősséget és feladatolcat. Az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága változatlanul feladatának tekinti, hogy konstruktív módon részt vegyen a különböző nemzetközi találkozókon és fórumokon, s azokon népünk célkitűzéseit képviselje. Változatlanul feladata a bizottságnak a közvélemény rendszeres tájékoztatása és mozgósítása, az európai biztonságért és együttműködésért küzdő erők támogatása. Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese a biztonsági konferencia előkészítésének helyzetéről tájékoztatta az ülés részvevőit. Elmondta — egyebek között —. hogy az európai helyzet ma általában sokkal jobb, mint 1969- ben. a budapesti felhívás megszületésének évében volt. — Az európai helyzet bekövetkezett javulásának több tényezője van. Az első tényező az, hogy az erőviszonyok a világban, így Európában is, megváltoztak a szocializmus, a haladás javára. Főképp a szocialista országok erőfeszítéseinek (Folytatás a 3. oldalon) Megérkezett Bagdadból a magyar küldöttség Az olaj: fegyver az imperializmus ellen Dr. Mondok Pál nyilatkozata Hazaérkezett az Országos Béketanács küldöttsége Bagdadból, ahol részt vett Az olaj fegyver a nemzetközi imperializmus elleni harcban címmel megrendezett nemzetközi szemináriumon. Dr. Mondok Pál, az Országos Béketanács alel- nöke, a Pest megyei Tanács elnöke, aki küldöttségünk vezetője volt, a hazaérkezés után nyilatkozott Tóth Ferencnek, az MTI tudósítójának. Elmondotta, hogy a házigazda irakiak rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottak a nemzetközi szemináriumnak. Maga Al Bakr iraki elnök nyitotta meg a tanácskozást, amelynek az is rangot kölcsönzött, hogy kezdeményezői és fő rendezői között volt az Iraki Béketanács és a Békevilágtanács. A szemináriumon megállapították: a fejlődő országok népeinek feiszabaSzerszámok, öntvények A Pest megyei Fémipari és Kéziszerszám Gyártó Vállalatnál több mint ezer fajta cikket készítenek. Elsősorban kovácsolt szerszámokat, vas- és színesfém öntvényeket. Űj kooperációjuk a Böripari-Fakellék Készítő Vállalattal a fém talpbetét- gyártás. Gábor Viktor felvétele dító harca új szakaszába érkezett. Megkezdődött a küzdelem, hogy a természeti és egyéb kincseket birtokukba yegyók és felhasználják az imperialista kizsákmányolás elleni harcban. E folyamat megindulását jelzi, hogy legutóbb részben vagy egészben államosítottak természeti kincseket Irakban, Mexikóban, Peruban, Chilében és más országokban. Megerősítették . és támogatásukról biztosították a szeminárium részvevői az iraki kormánynak azt a bátor lépését, hogy államosította az IPC termelő berendezéseit, nemzeti olajtársaság létrehozása érdekében. Ez a lépés példaadó lehet más arab országok számára is. Hangot kapott az a vélemény, hogy az arab és más országok természeti kincsük, így olajuk birtokbavételében támaszkodhatnak a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió segítségére. A fejlődő országok népeinek elidegeníthetetlen joga, hogy saját birtokukba kerüljön természeti kincsük, maguk hasznosíthassák ezeket, ellenőrizhessék a felhasználást; ezt a jogot az ENSZ, illetőleg a Nemzetiközi Biróság — nem különben a limai konferencia is — megerősítette. A magyar delegáció egyébként tevőlegesen vett részt a szemináriumon. Dr. Mondok Pál abban a bizottságban tartott előadást, amely a nemzeti kincsek birtokbavételének módszereivel foglalkozott. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy e haladó lépéseket a szocialista országok közössége, ezen belül a Magyar Népköztársaság is támogatja. Dr. Kemenes Egon, a Világ- gazdasági Kutató Intézet helyettes vezetője a szeminárium egy másik bizottságában az olajnak, mint a gazdaságfejlesztés finanszírozása időleges forrásának a témáját elemezte, annak kapcsán, hogy ez a természeti kincs hathatós eszköze a szocialista haladásnak. A szeminárium több dokumentumot fogadott el. Az általános nyilatkozatban méltatták az arab országok részéről történt olajállomosítást az imperializmus elleni küzdelemben, hangsúlyozva, hogy a nemzeti fejlődés és a társadalmi haladás érdekében szükség van az arab országok összefogására. Az Irakkal kapcsolatos dokumentum, a közvélemény hangját tolmácsolva, nemzetközi támogatásról biztosítja Irakot az államosítás utáni helyzetben. Bagdadi tartózkodása idején a magyar békemozgalmi küldöttség megbeszéléseket folytatott az Iraki Béketanácsnál a két mozgalom közötti kapcsolatok és együttműködés további fejlesztéséről, találkozott és véleményt cserélt neves iraki politikusokkal és más közéleti személyiségekkel. Fock Jenő, a Minisztertanács j elnöke hétfőn délután hiva- I tatában fogadta Miloslav [ Hruskovicot, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárát, aki a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság X. ülésszakán részt vevő csehszlovák delegációt vezeti. A baráti eszmecserén részt vett-dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Vince József, hazánk prágai és Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia budapesti nagykövete is. Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, Velko Palinnak, a BKP KB osztályvezetőjének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Borbándi János, a KB osztályvezetője fogadta. Jelen volt Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. • Dr. Peter Hermes nagykövet vezetésével vasárnap Budapestre érkezett a Német Szövetségi Köztársaság kereskedelmi delegációja, hogy részt vegyen a magar—NSZK vegyesbizottsági tárgyalásom kon.