Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-21 / 274. szám
PEST MEGYEI <Jűvhm 1972. NOVEMBER 21., KEDD 0 KUSZ Imponáló győzelem (Gárdos Miklós bonni téle- fonjelentése) KETTÖSZÁZHARMINC szociáldemokrata, 42 szabad demokrata képviselő szemben az ellenzék, a CDU—CSU 224 képviselőjével, tehát 48 íőnyi többséggel folytatja munkáját a Brandt—Scheel koalíció. Vasárnap este, amikor a részeredmények után már nyilvánvaló volt, hogy a kereszténydemokrata és a keresztényszocialista ellenzék nem győzhet, maga Barzel, a reményt vesztett koalíció kancellárjelöltje kijelentette: „Célunkat nem értük el, de tovább küzdünk”. A VASÄRNAP esti, majd a hétfői bonni- beszélgetések, az NSZK fővárosának politikai hangulata nem igazolja Barzel harcias kijelentését. Néhány találkozón folytatott eszmecseréből a következő megáila; pítások vonhatók le. AZ ELSŐ egy tény leszöge- zése: az NSZK történetében először lett a Bundestag legnagyobb pártja a Szociáldemokrata Párt. Ennek jelentőségét akkor értjük igazán, ha arra gondolunk, hogy a most elért 45,9 százalékhoz úgy jutott, hogy az ország történeté- | nek eddigi hét választásán ; mindig egy néhány százalékkal növelte szavazói arányát. Ezúttal maga mellé állította a majdnem ötmillió 18—25 éves új választó legalább kétharmadát. A MÁSIK MEGÄLLAPlTÄS a koalíciós partnert, az FDP-t illeti. Vasárnap délelőtt beszéltem olyan CDU-ve- zetővel, aki azt jósolta, hogy a szabad demokraták legfeljebb néhány tizeddel léphetik túl a parlamentbe jutáshoz .szükséges öt százalékot, ha egyáltalán elérik ezt a bűvös határt. Ma már teljesen világos: az elért 8,5 százalékot annak köszönheti Scheel pártja, hogy a legutóbbi kongresszusukon félreérthetetlenül szakítottak a jobboldali beállítottságú képviselőkkel és azok politikájával, s előre leszögezték: bármilyen eredményt is hoz a választás, kitartanák a jelenlegi koalíció mellett. A HARMADIK érdekes tény a neonáci párt, az NDP teljes szétzilálása. Három évvel ezelőtt még 4,3 százalékot értek el. ma alig több mint fél százalékot kaptak. Csak a szavazatok tűntek el, a szavazók nem. Ök ott vannak abban a 44,8 százalékban, amit a CDU —CSU kapott TŰL EZEN a választási matematikai nézőponton, bonni beszélgetéseimből egyre határozottabban kirajzolódik: a választási győzelem alapja az NSZK mai és holnapi koalíciós 'kormányának józan, realista külpolitikája. Az ellenzék mindenekelőtt a maradibb rétegekben és az idősebbekben élő nacionalista érzelmekre számítva támadta a koalíció keleti politikáját. Azzal pedig, hogy legutóbb veszett dühveí támadta a két német állam közötti alapszerződést, súlyos hibát követett el. Strauss és Barzel nem vették észre, hogy az NSZK lakossága nagy többségének elege van a konfrontációból, a feszültség fenntartásából, sőt, növeléséből. A választás eredménye azt mutatja, hogy a többséget éppen a jobboldalról oly ingerülten támadott keleti politika állította a koalíciós kormány mellé. FELTÉTLENÜL tévedett az ellenzék a belső helyzettel kapcsolatos dühös és hangos propagandával is. A választási kampányban Strauss és társai a gazdasági gondokat, az áremelkedéseket Brandt és Scheel nyakába akarták varrni. Lebecsülték azt a tényt: a közvélemény jól tudja, hogy valamennyi európai országban emelkedtek az árak az elmúlt 4—5 évben. FIGYELTEM Brandt hanglejtését, amikor vasárnap késő este két papírlapról felolvasta első győzelmi nyilatkozatát. Sokszor felemelte a hangját, de különös hangsúlyt a következő félmondatnak adott: „A közép politikája győzött” — mondta az NSZK első olyan szociáldemokrata kancellárja, aki pártját eddigi legnagyobb győzelméhez vezette, sőt, az újabb négyévi kormányzással már 1976-ra is jó indulási alapot teremtett az SPD számára. „Most pedig megkezdődik az új választási kampány” — jelentette ki nevetve, s pártja apparátusának megköszönve közreműködésüket. A KOALÍCIÓ választási sikerét összegezve azt mondhatjuk: az európai enyhülés, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének hívei imponáló győzelmet arattak az NSZK- ban. Finn elvi döntés az NDK és az NSZK elismeréséről Ma Géniben „rajtol” a SALT—2 Karjalainen finn külügyminiszter (balról), sajtóértekezleten bejelenti, hogy kormánya elvi döntést hozott az NDK és az NSZK elismeréséről. A finn kormány elvi döntést hozott a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság elismeréséről. Az erről szóló közleményt vasárnap hozták nyilvánosságra, a finn külügyminisztérium által összehívott sajtóértekezleten. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya örömmel látja a finn kormány döntését, amelyben nemzetközi jogilag elismerte az NDK-t — jelentette ki Berlinben az NDK külügyminisztériumának szóvivője. — Ez a lépés összhangban áll az NDK és Finnország között már parafáit megállapodással, amelynek értelmében a két ország megteremti egymással a diplomáciai kapcsolatot. Az NDK nemzetközi jogi elismerése előmozdítja a baráti kapcsolatok további fejlődését és erősödését. A genfi szovjet misszió épületében, ma délután 15 órakor ül össze első alkalommal Svájcban a hadászati fegyver- rendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. Mint ismeretes, a két kormány döntése alapján az eddig Helsinkiben és Bécsben felváltva rendezett munkaüléseket a jövőben Genfben folytatják. Megfigyelők a színhelyváltozással kapcsolatban hangoztatják, Finnország és Ausztria „az eredményes tanácskozások országáénak tekinthető, mert a moszkvai SALT-szerződés és ideiglenes megállapodás tulajdonképpen a hét fordulóból állt 125 ülés eredménye volt. A hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról a tanácskozások a Szovjetunió kezdeményezésére 1969. november 17- én kezdődtek Helsinkiben. A rakétarendszerek korlátozásáról tanácskozó delegációk közül elsőként pénteken az amerikai küldöttség érkezett meg, hétfőn pedig a szovjet delegáció. A szovjet delegációt Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes, az amerikai küldöttséget pedig Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal igazgatója vezeti. Érkezésekor Szemjonov felelős szakasznak nevezte a genfi ülésszakot, s kijelentette: a Szovjetunió minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a tárgyalások sikeresek legyenek. Smith nagykövet úgy vélekedett, hogy az eddigi tanácskozások eredményei alapján az újabb tárgyalási szakasz is gyümölcsöző lesz. A SALT—2. tanácskozásait felváltva tartják a szovjet és az amerikai misszió épületében. A SALT-tanácskozásokhoz közelálló körök véleménye szerint a most kezdődő új szakasz — a SALT—2. első fordulójában gyakorlati kérdéseket vitatnak meg. Megfigyelők a jelenlegi nemzetközi légkört ked-. vezőnek tartják. Szovjetunió Téli szocialista verseny Az SZKP Központi Bizottsága, a szovjet kormány és a szovjet szakszervezetek központi tanácsa közös határozatban javasolta, hogy a Szovjetunióban 1972/73 telén indítsanak országos méretű szocialista versenyt az állattenyésztési termékek termelésének növeléséért és felvásárlásának fokozásáért. A szocialista verseny győzteseit vörös zászlókkal, díszoklevelekkel és prémiumokkal jutalmazzák. Azok a kolhozok és állami gazdaságok, amelyeknek a szocialista versenyben elért eredményeikért vörös zászlót ítélnek, egyidejűleg jutalomként autóbuszokat, gépkocsikat is kapnak. A verseny eredményeit: 1973. július elsején összegezik. CSAK RÖVIDEN... EGY DACCAI különbíróság: életfogytiglani börtönre ítélte dr. A. M. Malikot, a korábbi Kelet-Pakisztán volt kormányzóját. DÁNIA még ebben az évben diplomáciai kapcsolatokat létesít az NDK-val — közölte Andersen dán külügyminiszter. AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS jogi bizottságában, a nemzetközi terrorizmus kérdéséről folyó vitában hétfőn felszólalt dr. Jelinek Gyula, a magyar küldöttség tagja. PRÁGÁBAN a csehszlovák kormány küldöttsége november 13 és 16 között találkozott a Vatikán képviselőivel. A találkozón megvitatták a megüresedett egyházmegyei állások betöltésének kérdéseit. A tárgyalásokat a két küldöttség megegyezése alapján decemberben Rómában folytatják. HÉTFŐN mintegy ezer joghallgató és műszaki főiskolás tüntetett Athénban a felsőoktatási intézmények vezetésének demokratizálásáért. Az 1967-es katonai puccs óta ez volt az első tüntetés a görög fővárosban. AZ INDIAI FŐVÁROSBAN hétfőn hivatalosan bejelentették: India és a Bangla Desh kormánya határozatot fogadott el, amelynek értelmében körülbelül hatezer pakisztáni személyt és hadifoglyot adnak át Pakisztánnak azok közül, akik az 1971 decemberi fegyveres konfliktus következtében India területére kerültek. VASÁRNAP a kora hajnali órákban megkezdték a dél-jemeni csapatok visszavonását a határtól, jelentették be hétfőn hivatalosan Adenben. A visz- szavonulás a két Jemen katonai bizottságai közt létrejött megállapodásnak megfelelően zajlott le. SZELIM ALI RABIA, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság államfője hétfőn pártós kormánydelegáció élén Adenből több napos szovjetunióbeli látogatásra utazott. AZ IR KÖZTÁRSASÁGI HADSEREG (IRA) ideiglenes szárnyának szóvivője hétfőn megerősítette, hogy vasárnap Dublinban letartóztatták Sean Macstiofaint, a szervezet vezérkari főnökét. HELSINKI Dipolira tekint Európa MA NYITÁNY A SAJTÓKÖZPONTBAN A finn fővárosban az utolsó előkészületeket végzik a szerdán megkezdődő fontos nemzetközi tanácskozásra, az európai biztonsági konferencia előkészítő megbeszélésére. Helsinki egyik legszebb részén, az Otaniemi negyedben a város központjától néhány kilométerre — készen várja az európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselőit a Dipoli nevű modern épületkomplexum. Az érdekelt országok, mint ismeretes, az előkészítő megbeszélésen nagyköveteikkel képviseltetik magukat. A finn kormány a hónap első felében valamennyi európai államot és a NATO két tengerentúli tagját is meghívta a megbeszélésre. Albánia kivételével valamennyi meghívott képviselteti magát a finn fővárosban. Megfigyelőt küldenek egyes nemzetközi szervezetek, sőt a Vatikán is. Az előkészítő megbeszélések fő feladata az európai biztonsági konferencia napirendjének és ügyrendjének kidolgozása, a konférencia összehívása pontos időpontjának meghatározása. A finn fővárosban arra számítanak, hogy az előkészítés hosszabb időt igényel, s a jövő év elejéire is áthúzódik. Az előkészítő tanácskozás iránt igen nagy az érdeklődés. Munkájáról több száz sajtó-, rádió- és tévétudósító ad majd helyszíni beszámolót, s Dipoliban ma nyitják meg azt a minden kényelemmel és korszerű technikával felszerelt sajtóközpon- 'tot, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínről rádió- és tv-tudósítást is lehessen küldeni a szokásos telex-, telefon- és távíróanyago- kon kívül. Az európai biztonsági konferencia előkészítő tanácskozását szerdán helyi idő szerint délután három órakor nyitják meg. A megbeszéléseken részt vevő magyar delegációt Rónai Rudolf, hazánk helsinki nagykövete vezeti. Le Dúc Ura és Kissinger újból találkozott VIETNAMI HADI JELENT ESEK (Folytatás az 1. oldalról) folytatják, továbbra is a legnagyobb titoktartás mellett. Az amerikai légierő a hét végén folytatta a demokratikus Vietnam bombázását. Taktikai repülőgépek szombaton és vasárnap a 17. és a 19. szélességi fok között elterülő vidéken lakott területeket bombáztak. B—52-es légierődök Nge An és Quang Binh tartományokban hajtottak végre szőnyegbombázásokat. Vinh Linh közelében csupán egy faluban 18-an meghaltak és körülbelül 60- an megsebesültek a lakosok közül. A dél-vietnami népi fegyveres felszabadító erők a hét végén heves tüzérségi tűzzel árasztották el Quang Tri városát. A támadás ellensúlyozására vasárnap és a hétfő reggeli órákban B—52-es amerikai légierődök több mint 1200 tonnányi bombaterhet szórtak le a város környékén a szabadságharcosok feltételezett állásaira. Ezt követően a saigoni rezsim egységei, mintegy ezer 'tengerészgyalogos, az amerikai légierő fedezetével ellentámadást kezdeményeztek Quang Tri városától több mint tíz kilométerrel észak—északkeletre, a tengerpart mentén. Szárazföldi összetűzésekről érkeztek jelentések a központi fennsíkról, Pleiku közeléből is. Henry Kissinger, amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a francia fővárosba érkezve, az Orly repülőtéren válaszol az újságírók kérdéseire. A saigoni amerikai parancsnokság hétfőn közölte, hogy a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderők létszáma a múlt héten 1800 fővel csökkent, vagyis jelenleg 29 300 fő. Kuwaiti eredmények Szadat-iizenet 35 államfőhöz Az arab külügy- és hadügyminiszterek kuwaiti konferenciájának eredményeit ismerteti az Ál Ahram vasárnapi száma. A miniszterek a többi között jóváhagytak egy katonai tervet, amelyet a későbbiekben az arab vezérkari főnökök tanácsa, majd pedig az arab védelmi tanács elé terjesztenek. A terv értelmében* az arab országok vezérkari főnökei december első felében találkoznának Kairóban, majd januárban kerülne sor az arab államok külügyminisztereit, hadügyminisztereit és gazdasági minisztereit tömörítő arab védelmi tanács kairói ülésére. A védelmi tanács' a többi között tanulmányozná azt a jelentést, amelyet az Arab Liga gazdasági tanácsa készített az arab országok gazdasági erőforrásainak hatékony kihasználásáról. A kuwaiti konferencia javasolta továbbá: a) állítsák fel az arab országok közös hadiipari intézetét; b) hárítsák el az akadályokat a palesztin gerillamozga- iom tevékenységének útjá- ból és tegyék lehetővé, hogy arab állampolgárok önként jelentkezhessenek a palesztin ellenállási mozgalomba; c) közös pénzügyi alapból támogassák a megszállt területek felszabadítását. A kuwaiti konferencián 12 arab állam és a palesztin felszabadítási szervezet képviseltette magát. összesen nyolc ülésen vitatták meg az .izraeli agressziók elhárítására hivatott együttes arab akciótervet. Az Ál Ahram úgy értesült, hogy Ahmed Iszmail tábornok, egyiptomi hadügyminiszter és az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoka részletes jelentést terjesztett Szadat elnök élé az arab külügy- és hadügyminiszterek tanácskozásáról. ★ Az ENSZ-közgyűlés november 28-án kezdődő közel-keleti vitája ©lőtt Szadat egyiptomi elnök személyes üzenetet intéz harmincöt államfőhöz a közel-keleti válság legutóbbi fejleményeiről — adja hírül a hétfői Al Ahram, hozzáfűzve, hogy az üzenet felhívja a figyelmet . a térségben kialakult helyzet veszélyességére. Szadat személyes üzenetét az adott országokban akkreditált egyiptomi nagykövetek továbbítják. Egyiptom álláspontját egyébként El-Zajjat külügyminiszter fejti ki az ENSZ- közgyűlés ülésszakán. A kairói álláspont lényege abban foglalható össze, hogy Egyiptom eltökélten ragaszkodik a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának a maradéktalan végrehajtásához, s azt tekinti a válság egyetlen lehetséges megoldásának. A kairói jelentések szerint rendkívül feszült helyzet alakult ki az izraeli—szíriai fronton azt követően, hogy a palesztin ellenállási szervezetek sikeres akciókat hajtottak végre az izraeli megszállás alatt álló Golan-jennsíkon. ★ Vasárnap a londoni Daily Telegraph bejrúti tudósítója, a libanoni fővárosba érkező hírekre hivatkozva ismét egy állítólagos kairói puccskísérletről küldött jelentést. Információit kiegészítette azzal, hagy a november 11-i „államcsínykísérlet” résztvevőit — 40 tisztet — letartóztatták. Egy kairói kormányszóvivő vasárnap este kijelentette, a hír teljesen alaptalan és az Egyiptom elleni „idegháború” vonalába illeszkedik ... VARSÓBAN, 75 éves korában elhunyt Boleslaw Poded- worny, a lengyel parasztmozgalom kiemelkedő személyisége. AZ ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az UNESCO Végrehajtási Tanácsa hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy felveszi a szervezet tagjai sorába a Német Demokratikus Köztársaságot. A HALADÓ amerikai magyarság vasárnap New Yorkban ünnepelte meg lapja, az amerikai Magyar Szó fennállásának 70. évfordulóját. SUHARTO indonéz köztársasági elnök hétfőn egynapos hivatalos látogatásra Bernbe érkezett. A KUBAI KORMÁNY Svájc havannai nagykövetségének útján tudomására hozta az amerikai kormánynak, hogy bíróság elé állítja azt a három • géprablót, akik november 12- én a kubai fővárosba térítettek egy amerikai utasszállítógépet — közölte hétfőn Charles Bray, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője. POMPIDOU francia elnök hétfőn ötnapos afrikai látogatásra indult: először Felső- Voltát, majd Togot keresd fel.