Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-31 / 257. szám

A PEST HEGYEI kMítíop 1972. OKTOBER 31., KEDD Iverij'a-búcsú Az európai körútja során ha­tónkban turnézó Iverija szov­jet—grúz beat- és vokálegyüt- tes utolsó magyarországi hang­versenyét vasárnap a tatai mű­velődési központban tartotta. Az együttes minden tagja mestere hangszerének és kitű­nő az énekes szólistája is. Nép­szerűségét jól mutatja, hogy az elmúlt két évben több mint nyolcszáz koncertet adott. A xenekar nyomon követi a beat- stílus minden változatát, sőt, új stílust is teremtett. Ez in­dokolja népszerűségét nemcsak a Szovjetunióban, hanem Eu­rópa számos országában is. Szobor — újságcikk nyomán A Érdi művész alkotása Apostagon Esztendővel ezelőtt a Képes Üjság riportere a Bács-Kiskun megyei Apostagról írva szóvá tette: miért nem állít a község szobrot nagy fiának, az 1954- ben elhunyt Kossuth-díjas író­nak, Nagy Lajosnak? A köz­ség vezetői akkor elmondot­ták: esztendők óta szeretné­nek szobrot készíttetni a falu­szülötte íróról, de mit tegye­nek, ha nem futja a pénzből? Ezt az újságcikket olvasta Do­monkos Béla, az Érden élő s al­kotó szobrászművész. A cikk nyomán csakhamar felkereste Apostag vezetőit: az író iránti tiszteletből szívesen készít szo­borportrét számukra — társa­dalmi munkában. A szobor el­készült, de avatása — sajnála­tos módon — elhúzódott. Erről tavasszal beszámoltunk a Pest megyei Hírlapban. Most vasárnap azonban vég­re már a szoboravatóra gyüle­kezhettek az apostagiak. Az ünnepségre, amely egybeesett Nagy Lajos halálának tizen­nyolcadik évfordulójával, mintegy félszáz Nagy Lajos- tisztelő és művészetbarát ér­kezett Érdről Apostagra, köz­tük Máté Dezső, a nagyközségi tanács elnöke, Csuka Zoltán, József Attila-díjas költő-mű­fordító és természetesen aszp^ bor alkotója, Domonkos Béla. Az ünnepség a helyi műve­lődési házban Dér László ta­nácselnök megnyitó szavaival kezdődött. Az egykori aposta­gi cselédsoron született, s ne­velkedett íróra Madarász Lász­ló, a Bács megyei tanács el­nökhelyettese emlékezett me­leg szeretettel. Az iskola iro­dalmi színpadának Nagy La­jost idéző műsora után került sor a község főterén — amely szintén az író nevét viseli — Nagy Lajos szoborportréjának leleplezésére. A szoboravatón a Magyar Írók Szövetsége ne­vében Tamás Aladár író emlé­kezett a pályatársra és jóba­rátra, s helyezte el az emléke­zés koszorúját. (prukner) Röplapok Kozma István kiállítása Kozma István romániai ötvösművész alkotásaiból kiállí­tást rendeztek az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Ipar­• 1 ■ " • 11 111 ........... "1 "" ~ Go ndolatok a kirakatban KÖNYVKIADÁSUNK KÉRDÉSEIRŐL A KÖNYVKIADÁS azok kö­zé a művelődésügyi — és sok tekintetben gazdasági — tevé­kenységek közé tartozik, ame­lyek szinte napról napra kira­katba teszik önmagukat; ered­ményeik mindenki által szám­ba vehetők, mulasztásaik el­lenőrizhetők. S nem kell hoz­zá még a budapesti utcákon sem végigsétálni: bármelyik megyeszékhely, nagyobb város könyvüzleteinek kirakatai tá­jékoztatást nyújtanak arról, miként működik a magyar könyvkiadás. Az olvasók többsége, ter­mészetesen, nem művelődéspo­litikai „mérlegkészítés” szán­dékával sétál a kirakatok és a könyvesboltok dús polcai előtt, hanem vásárolni akar; tovább gyarapítani ismereteit és élmé­nyeit, gazdagítani a könyvtá­rát, megajándékozni szeret­teit, és így tovább. Mostaná­ban azonban olykor azt ta­pasztalhatja: szegényebb a vá­laszték, kevesebb a szó nemes értelmében vett izgalom. Ne szaporítsuk a szót: nincs annyi jó könyv a megrakott polco­kon, mint amennyi kellene. NEMCSAK AZ OLVASÓ­NAK tűnt ez fel. Feltűnt á könyvkiadás felelős irányítói­nak is — korábban, semhogy az olvasó tapasztalhatta vol­na a mostani, feltehetőleg át­meneti és mindenképpen csak viszonylagos lemaradást mára tervezés szakaszában —, vizs­gálat tárgyává tették és folya­matban vannak azok az intéz­kedések, amelyektől joggal várjuk a magyar könyvkiadás újbóli felemelkedését. Szó nincs arról, hogy vész­harangot szándékoznánk kon­gatni. Témánk komolysága kö­telez arra, hogy ne az eredmé­nyek — megengedjük, sőt, bi­zonyíthatjuk is: látványos és imponáló eredmények —, fel­sorolásával kezdjük mondani­valónkat, hanem egy alapjá­ban nem rosszul működő kul­turális tevékenységterület nem egészen helyénvaló jelenségei­nek megemlítésével. Nevezete­sen a felhígulás tüneteivel: az­zal, hogy tucatszámra jelennek meg érdektelen, selejtes, pil­lanatnyi és szűk olvasói igé­nyek kielégítésére szánt mű­vek, alacsony szórakozást nyúj­tó olvasmányok. Valami baj, súlyos arányté­vesztés történt tehát? A ki­adók, a haszon hajhászásának „lázában” szem elől tévesztet­ték volna alapvető misszióju­kat, szocialista művelődéspo­litikai feladataikat? Nem ját­szadozhatunk ezzel a szemre­hányással, minthogy ellenpél­da — jó könyvek sora — is van bőven. Annyit állapítha­tunk meg, hogy egyes kiadók engedtek a pillanatnyi haszon csábításának-kísértésének és jelentéktelen — olykor kimon­dottan haszontalan, az esetek kisebb részében káros — köny­veket jelentettek meg. Két, a közelmúltban megjelent fele­lős megnyilatkozás is szólt er­ről a kedvezőtlen jelenségről. A Népszabadság egyik legutób­bi számában dr. Marczali László, a Kiadói Főigazgatóság vezetője utalt arra, hogy a csekély értékű bestsellerek áradata aggodalomra ad okot. Elmondotta, hogy a krimik (amelyeknek túlnyomó több­sége politikailag, eszmeileg egyébként ártalmatlan) eltúl­zott példányszámai valósággal elfedték a könyvpiacot. A gyakran több százezres pél­dányszámok eltakarták az iga­zi értékeket, s ezért — mon­dotta — szükséges tehát a kri­mik és bestsellerek számának és példányszámának további korlátozása. NEM ADMINISZTRATÍV INTÉZKEDÉSRŐL van szó. Bizonyos telítettségről, amely­nek észrevétele már régen fel­adata lett volna a kiadóknak, hiszen előállt az a helyzet, hogy e gyorsan piacra dobott művek nem csekély része a nyakukon maradt Azt hitték, könnyű és gyors siker lesz, ki­adták 180 ezer példányban — és ma tízezrével hevernek a raktárakban. Senkinek sem kellenek. Működésbe lépett tehát az olvasói „önszabályo­zás”. Nem kis részben éppen az elmúlt évtizedek szocialista kiadáspolitikájának eredmé­nyeként. Az olvasók nagy többsége igényes, jó művekhez szokott, s ha olykor-olykor a kikapcsolódás, a könnyű szó­rakozás jogos és érthető óha­jával krimik és a szellemét túlságosan igénybe nem vevő olvasmányok után nyál is, alapjában véve nemes él­ményt, ismereteket, felemelő időtöltést vár a könyvektől. A Kritika szeptemberi számában dr. Molnár Ferenc, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese így fogalmazott cikkében: „... a kiadás némely esetben túl­haladt a helyes célokon: a vi­lágirodalom kiemelkedő érté­keivel indult sorozatok mára kifulladtak, felhígultak. Meg­jelentek periférikus — hazá­jukban is csak divatosnak tar­tott, tiszavirágéletű — polgári­kispolgári szemléletet közve­títő művek is, melyek a rosz- szul értelmezett, várható tö­megsikernek, esetleg kiadói- fordítói érdeknek köszönhették a megjelenésüket. Ma már ke­vesebb rossz ízlést konzerváló krimi, lektűr jelenik meg, mint néhány éve, a példány­szám azonban még mindig megengedheteftlenül magas és ez nemcsak higulást okoz a könyvpiacon, hanem olvasó­kat őriz meg, sőt, újakat csá­bíthat az irodalom alatti köny­vek bűvkörébe”. > E KEDVEZŐTLEN TÜNE­TEK MELLETT, azokkal egy időben, igen nagy eredmé­nyekkel dicsekedhet a szocia­lista magyar könyvkiadás. Idézzünk talán néhány adatot e megállapítás alátámasztásá­ra. Vegyük példaként a Szép- irodalmi Könyvkiadót, az egyik legnagyobb magyar könyvkiadó vállalatot, s annak is azokat a könyveit, ame­lyeket az 1971-es évben 20 ezernél magasabb példány- számban jelentetett meg. A lista a következőkből áll: Pe­tőfi Sándor, József Attila, Tóth Ároád, Szabó Lőrinc, Váci Mi­hály és Francois Villon versei: a Szép versek és a Fiatal köl­tők című antológia. Tegyük mindehhez hozzá — most mór más kiadók tevékenységét is tekintetbe véve —. hogv könyvkiadásunknak lényegé­ben sikerült megvalósítania az egyik nagyon fontos céLkiitűzé- sét: hogy a magyar és a kül­földi klasszikusok művei ál­landóan kaphatók . legyenek. Éneikül ép és egészséges könyvkiadás, könyvkereskede­lem nem is képzelhető eL A magyar könyvkiadás — s ez másik, ugyancsak emlí­tésre érdemes nagy eredmé­nye — sikerrel állta ki a pró­bát olyan vélt „fenyegetéssel” szemben, mint amilyen a te­levízió elterjedésekor elhang­zott. Emlékezetesek Mnég az agodalmak: a televízió elveszi az időt az olvasástól, a televí­zió a könyvek legnagyobb el­lensége, elsorvasztja az ér­deklődést, elszakítja az embe­reket az eredeti forrástól, a könyvtől. Bebizonyosodott, hogy a televízió nem ellensége, hanem szövetségese a könyv­nek, mert hatásánál fogva az élményforrás megközelítésére, birtokbavételére, azaz olvasás­ra ösztönöz. A MAGYAR KÖNYVKI­ADÁSNAK, leginkább csak a szakértők körében emlegetett és méltányolt nagy vívmánya a tudományos művek gyors, gondos megjelentetése. Ezek­re joggal lehetünk büszkék. A világ-könyvvásárok (leg­utóbb Varsó, Frankfurt, Jeru­zsálem) egyik leginkább kere­sett cikke a magyar tudomá­nyos könyv, idegen nyelve­ken elsősorban, s ez a kiadók­nak tekintélyt, rangot, s nem csekély anyagi hasznot hoz. Ezt csak a teljesség kedvéért említettük meg, mint a leg­jobb eredmények egyikét. Ugyanilyen joggal beszélhet­nénk részletesebben a felsza­badulás óta kiadott népszerű tudományos-ismeretterjesztő munkák ezreiről is; ezek ki­adásában ugyancsak a világ­elsők között van a helyünk. Itt a könnyen kezelhető tömeg­kiadványokat hiányoljuk, af­féle nagy hatású ismeretter­jesztő — s nem utolsósorban: olcsó! — tömegsorozatokat, mint az Olcsó Könyvtár, az Európa Zsebkönyvek. A kiadóvállalatoknak — ez a legutóbbi felmérésekből, vizsgálatokból és értékelések­ből egyaránt kitűnik — össze­hangoltabb tevékenységet kell folytatniuk. Ne a haszonszer­zésben és a jelenleg itt-ott fel­lelhető elvi engedményekben — amelyeknek kétes értékű „eredménye” a nívótlan köny­vek sokasága — legyen össz­hang, hanem az olvasók cél­tudatos nevelésében-művelé- sében. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az anyagi hasznot hozó szórakoztató iro­dalmat kampányszerűen „em­bargó” alá vegyék; ilyesmit senki sem követelhet — nem is követel — tőlük. Azt inkább, hogy a klasszikus és a kortár­si alkotások igaz közreadásá­val segítsék a kulturális for­A SZOCIALISTA MŰVELŐ­DÉSPOLITIKA alapelvei kö­zé tartozik, hogy a kultúra közügy; a könyv nem válhat nuszta árucikké, a gazdasási szemlélet nem léohet a műve- ’ődéspolitikai célok elé. nem ’-eresztezheti. nem gáncsol­hatja el azokat. Tamás István művészeti Múzeumban. Tudományos tanácskozás Szentendrén 1919-ből Már csaknem hiánytalan ta­nácsköztársasági plakát-, illet­ve röplapgyűjtemónyt őriznek a bajai múzeumban. Az érté­kes dokumentumok most újabb — a Magyar Tanácsköztársa­ság közoktatásügyi népbiztos­sága által kiadott — munkára felhívó röplappal gyarapod­tak. A forradalmi röplapra an­nak idején egy régi bajai ház falában bukkantak, mikor le­bontották. A Tanácsköztársa­ság bajai kutatói szerint an­nak idején „vörös repülőgé­pek” szórtak ilyen röplapokat Észak-Bácskában. Jakov Ignyatovics, a szerb realista prózairodalom első je­lentős művelője születésének 150. és Joukim Vujics, a mo­dem szerb színjátszás megala­pítója születésének 200. év­fordulója alkalmából a Ma­gyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete október 31-én Budapesten és november 1-én Szentendrén, tudományos konferenciát ren­dez-. Belgrádi, zágrábi és újvi­déki irodalomtörténészek is részt vesznek a tanácskozáson, amelyen a délszláv—magyar irodalmi kapcsolatok problé­máit, jelenségeit vitatják meg. Szentendrén a Hazafias Nép­front városi bizottságával kö­zösen megemlékezést tarta­nák Jakov Ignyatovics szülő­házánál is. TV-FIGYELŐ „Át a túlsó partra...". Egy fiatalember szakít osztályával, sorspróbáló időkben forradal- márrá érik, három napig „o kormányozza Magyarországot , s azontúl is — újságíróként, szónokként, tudósi vagy diplo­matái minőségben itthon, és száműzetésben — a szocialista forradalom ügyét szolgálja tragikus haláláig. Ügy hang­zik mindez, mint egy roman­tikus kalandregény tömör ki­vonata — pedig Magyar Lajos életének foglalatát vetettem pa­pírra. A kalandosság ez eset­ben nem kalandorság, hanem a történelmi fordulatok szük­ségszerű velejárója. Nem ő kereste a kalandot, a kaland kereste őt, pontosabban: az ügy vállalása, az, hogy (idő­közben legendássá lett szavai­val) „nem retúrjeggyel érke­zett a forradalomba” — mind­ez olyan életformát kénysze- rített rá, mely külső jegyei szerint megegyezik a kalando­rokéval, holott minden, ami megesett vele, éppen követke­zetességének, belső hűségének folyománya. Márványi György iró-rende- ző gondosan felépített doku­mentumfilmje is arra az em­beri példára összpontosított, mely a legmaradandóbb Ma­gyar Lajos hallatlanul gazdag, A téli könyvvásárra a ki­adók összesen 185 mű meg­jelenését tervezik. E művek egy része már megjelent, és kapható a könyvesboltokban, valamint a munkahelyi könyvterjesztőknél. A téli könyvújdonságok­ból 17 a klasszikus és 24 a mai magyar író és költő könyve. A külföldi irodalmat 45 mű, az ifjúsági és gyermekköny­veket 30 új mű reprezentálja. Tizenöt művészeti kiadvány, 54 tudományos, imeretterjesz- tő, illetve szakirodalmi mun­ka jelent, illetve jelenik meg. A téli könyvvásár listáján olyan nagy fontosságú és ér­dekes kiadványok találhatók, mint a Világirodalmi Lexikon II. kötete, a magyar Értelme­ző Kéziszótár, Aragon Kom­munisták című regénye, sokoldalú életművében. A ke­vés tárgyi emlék és a hiteles élet-tanúk — egykori barátai, harcostársai, köztük első fele­sége, a férjéről nagyszerű könyvet is írt Péchy Blanka, valamint emigrációs éveinek társa, Sipos Erzsébet (Korvin Ottó özvegye) — szépítés nél­küli, megragadó képét adták annak a fényes tehetségű em­bernek, aki elutasította a szü­letése, osztályhelyzete kínálta lehetőségeket, s hivatásos forra­dalmárként írta be nevét a ha­zai és nemzetközi munkásmoz­galom történetébe. Működé­sének, hatásának felvillantott részleteiből kitetszett eltökélt­sége, merészsége, kockázatvál­lalása, de az is látszott: mind­ezt nem forró fejjel, romanti­kus hevületből tette, hanem egyre érettebbé váló, tudomá­nyosan is egyre inkább meg­alapozott megyőződésből. (Megismerkedhettünk például a Kínában töltött évek tudo­mányos eredményeivel, az ázsiai termelési módról írott úttörő munkájával, melynek érdemeit Tőkei Ferenc, a kér­dés kiváló szakértője mél­tatta.) Üjabb értékes anyaggal gya­rapodott a tévé dokumentum- filmtára. Remélhetőleg nem csupán egy-két ismétlést ér Shakespeare összes drámái, a Hét évszázad magyar versei­nek legújabb kiadása. A ma­gyar irodalmat többek között Bor Ambrus, Lengyel József, Moldova György, Déry Tibor, Garai Gábor, Karinthy Fe­renc és Darvas József művei képviselik. A Müveit Nép Könyvter­jesztő vállalat a téli könyv­vásár műveiből több mint másfél millió példányt juttat el a könyvesboltokba, körül­belül 84 millió forint érték­ben. A téli könyvvásár tulaj­donképpen már ezekben a napokban megkezdődik. Különösen a nem Budapesten működő vállalatok, intézmé­nyek munkahelyi bizományo­sai ritkán tapasztalható gaz­dag választékkal jelentkeznek a téli könyvvásár idején. meg, hanem az élményszerű történelemtanításnak is hasz­nos segítőjévé válik. Férfiak mesélik. Bárány Ta­más gáláns író: először a höl­gyeket juttatta szóhoz (nagyon helyesen ugyanazon a műsor­napon megismételték korábbi, Asszonyok mesélik c. anekdo­tafilmjét), azután kerültek csak sorra a férfiak, a másik fél meghallgatásának klasszi­kus törvénye alapján. Mégis úgy hisszük: némiképp túlzás­ba is vitte az udvariasságot. Az előző film történetei szí­nesebbek, csattanósabbak, meggyőzőbbek voltak — itt viszont egyik-másik esetet enyhe ború, a komolykodás párája vonta be: mintha a példakép-ős, Boccaccio ele­gáns-könnyed elbeszélőből okoskodó iskolamesterré ved­lett volna. A fáradtabb ihlettel össze- fércelt történetekből javarészt hiányzott az a kajánkodó, csú- fondáros szellem, mely Bárány Tamás más írásait, legkivált paródiáit olyan élvezetessé te­szi. Az író talán maga sem tudta végképp • eldönteni, mennyi legyen bennük a pél­dabeszéd, az erkölcsi dilemma. Gaál Albert rendező egyébként tisztes munkát végzett; a sze­replők közül Sinkovits Imre kellő öniróniával alakított egy népszerű színészt. Gyula bácsi. így nevezte mindenki Gázon Gyulát, aki hosszú élete során szinte nem­zeti intézménnyé vált. Ö volt a folytonégő kedély, az emberi örökifjúság mintaképe. Egy­ezerre bohém és kispolgár, kedvesen daloló-fütyörésző mókamester és megrázó jel­lemszínész, aki magánéletében sem ismerte a póz't, a színé- szies manírokat, s a színpadra is mindig magával vitte ma­gánemberi szeretetreméltósá- gát. Egy régi anekdota szerint intrikus szerepében látván, vi­déki házigazdája kitette a szű­rét, mert azonosította szerepé­vel — én azonban nem tudom elhinni róla, hogy igazán gyű- lölnivaló volt: ha valami, ép­pen sugárzó humanizmusa volt páratlan művészi sokoldalúsá­gának egyetlen „korlátja”. Egyet kell értenünk a megren­dült szeretettel emlékező Básti Lajossal: valóban, nem búcsú­zunk tőle. A „magyar Cheva­lier” fennmaradt alakításai továbbra is elkísérnek. Leholai-Horváth György Téli könyvvásár — másfél millió példányból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom