Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

1972 OKTÓBER 22.. VASÁRNAP

^JCwlttp

9

^ Ä\VCV\\V^\VWK\\N>N\V\\\N>N\\\\\\V«S\VKW^^

|PALÁSTI LÁSZLÓ:

1 Csoda a hivatalban

$ Ezen a napon délelőtt fél i tizenegykor nem volt ott a szo- § kásos kávé a főosztályvezető ^ asztalán. Csengetett:

5 — Ilonka, kérem, elfelejtette $ a kávét. Már két perccel el- § múlt fél tizenegy.

^ — Nem felejtettem el.

§ — Hogyhogy nem felejtet§ te el?

6 — Nem akartam kávét főz- ni.

^ A főosztályvezető a csodál- § kozástól nem tudott szóhoz | jutni. Ilonka folytatta:

$ — A munkatörvénykönyv

$ engem nem kötelez arra, hogy $ kávét főzzek.

5 És kiment, i

5 Kemenes kopogott.

$ — Behoztam az Eximpexim

5 aktáit.

| A főosztályvezető aláírta és

j megkérdezte:

| — Azt hiszem, jó volt ez az

! elgondolásom. A Kimiért ügy- ; : ben szerencsés kézzel nyúltam i : a dologhoz. Nemde?

! — Nekem különvéleményem

: van. Szerintem sok hiba van a ! szerződésben.

— Miért, mi a maga elgondolása?

— Nem fontos, hogy mi a véleményem. Úgyis mindig az történik, amit ön elgondol. Akár helyes, akár nem.

Kemenes távozása után a hivatalsegéd lépett be. A postát hozta. A főosztályvezetőnek hiányzott a kávé. Éhes is volt.

— Kérem — mondta —, legyen szíves, hozzon két zsemlét, öt deka sonkát és egy duplát. A poharat fedje be, nehogy kihűljön a kávé.

— Bocsánat — szabadkozott a hivatalsegéd —, tegnap értekeztem a Műanyagtröszt egyik hivatalsegédjével. Azt mondta, hogy a hivatalsegéd nem köteles uzsonnáért szaladgálni. Bocsánat, hogy megfogadtam a tanácsot.

A főosztályvezető a fejéhez kapott. Mi van itt ma? Amikor azután Mecsekiért telefonált és az azt üzente, hogy sürgős munkát kell befejeznie, amit tizenkettőre a minisztériumba kell eljuttatni, ezért nem tud feljönni, jöjjön le hozzá a főosztályvezető, pulykavörös lett a méregtől, és bevett két andaxint. ö maga ment ki vízért, nem mert Ilonkától kérni. A lány éppen telefonált, mikor ő visszaérkezett a vízzel. Ezt mondta a telefonba:

— Itt van, bent van, de azt mondta, hogy ha ön telefonál, mondjam azt, hogy házon kívül van. Mit csináljak?

A főosztályvezető szédülten ment haza, rossz éjszakája volt, és másnap szinte félve ment be a hivatalába.

Ilonka nagyon kedvesen fogadta, pont fél tizenegykor hozta a kávét. Később Kemenes bekopogott egy aktával és áradozva mondta:

— Ez a tranzakció bölcs elgondolás volt. Egyike főosztályvezető elvtárs ragyogó ötleteinek.

A hivatalsegéd később megkérdezte:

— Hozhatom a sonkát? Látom, kávé már volt.

Azután Mecsekinek telefonált.

— Nincs sürgős dolga? — kérdezte tőle.

— Ha főosztályvezető kartárs hivat, nem lehet sürgősebb dolgom. Rohanók!

Újból a hivatalsegéd jött be. A déli újságot hozta. Az első oldalon színes riport hirdette: „Beszámoló a tegnapi különlegesen különleges világnapról”.

SAINT SÁNDOR:

Kifent-kaszát

Ősz

öreg-konok

szemünkre

Fellángol még a

Nagy-Halott;

de már törve a Szárnya. Csitul —

Csillantja pöreségét

villant fölöttünk Szeptember Köd-kendőt terít hímezve levelekkel.

a völgyi Csobogás is s a játszó-téri lármaoktóber lobonc-kölyke — s ezüst-fonálból szó egy

pók

sújtást a köpenyére.

§ TASNADI VARGA ÉVA.

A gyakorlati pszichológia úgynevezett TESZT-eket alkalmaz, melyekből a megvizsgálandó személy ösztönére, jellemvonásaira tud következtetni. A Wartagg-teszt rajzokból következtet az egyén személyiségére, a Szondi-teszt fényképek válogatása alapján; ábrák értelmezéséből a Rorschach-teszt.

Mint új módszert, kidolgoztam a Volántesztet, s most röviden ismertetem. Eljárásomban a vizsgálatra kerülő egyént gépkocsivezetői ülésbe ültetem, s feljegyzem, hogyan viselkedik a forgalomban.

Néhány példa a Volán-teszt útján kapott válaszok értékeléséhez:

A zebra előtt megáll, kezével integet a gyalogosoknak, hogy menjenek:

Barátkozó természetű, szívesen ismerkedik, társaságszerető.

A zebra előtt óriási csikorgással fékez, int, hogy átmehetnek' előtte, közben szaggatottan lélegzik:

Indulatos, de fegyelmezett ember, kényszeresen alkalmazkodik a társadalomhoz. Katonai, diplomáciai pályára alkalmas egyéniség.

A zebra láttára hideg veríték önti el, már messziről lefékez, és csak a mögötte álló kocsik kürtölésére merészkedik át a gyalogos- átkelőn:

Szorongó típus, gátolt, kisebbrendűségi érzésekkel küzd. Ügyfélnek vagy vásárlónak alkalmas.

Tilos jelzésre engedelmesen megáll, és megjegyzi, hogy ő minden esetben piros lámpát szokott kifogni:

Depresszióra hajlamos, borúlátó, gyenge munkaerő. Mindenfajta hivatali ügyintézésre alkalmas típus.

Tilos jelzésre öklét rázza, és szitkokkal árasztja el az önműködő lámpasort:

Volán-teszt

Irracionális gondolkodású, magát a valóság korlátain átvető, rosszul alkalmazkodó személyiség. Előadói pályára alkalmas.

A zebra előtt gázt ad, miközben torkából rekedt kiáltást hallat:

Kíméletlen, erősen önző, törtető típus. Hazánkban csupán virágkereskedőnek alkalmazzák.

A gépikocsi nyitott ablakán át jelbeszédekkel mutogat a gyalogosan közlekedők felé;

Alattomos, rosszindulatú, önálló munkakörben nehezein állja meg a helyét.

A gépkocsiból szüntelenül ordítozik a gyalogosokkal és a mellette haladó járművek vezetőivel. Meggyőződése, hogy senki sem túd megfelelően közlekedni:

Pedagógusnak alkalmas.

A volán mögött mértéktelen nyugalom szállja meg. Nem vesz tudomást a jelzőtáblákról és a körülötte zajló forgalomról. Előtte és utána fékek csikorognak, befordul a főútvonalra, nem áll meg a megállj-jelzés előtt Az egész forgalomnak őrá kell vigyáznia, hogy baja ne történjék:

Elkényeztetett, gyermeki lélek. Jószívű, könnyen befolyásolható. Szellemi fogyatékossága nyilvánvaló. Lírikusnak alkalmas.

A volán mögött indokolatlan harag fogja el. Szája széle reszket, tekintete elhomályosul. Mindenkit ellenségnek vél. Menekülési vágy hajtja, nagyzásos, téves eszmék jelentkeznek az úton. Hatalmasnak, halhatatlan uralkodónak, hadvezérnek képzeli magát;

Gépkocsivezetői pályára hivatott.

Somogyi Pál

Alert nem lehet...

... Mert nem lehet, hogy többé ne lássam: — vitorla átlóz gyöngyszínű tájban, s piros csónakok egymást kövétve úsznak a túlsó partig örökre.

... Mert nem lehet, hogy jegenyék karja felhők szegélyét tőlem takarja, s napisten arcát sohasem nézzem, perelek hát a rohanó széllel, perelek én az ősszel, halállal, rámtekeredő pók-függöny szállal, félelem rázta fekete perccel, s rákiabálok: — Élek, eressz el!

... Mert nem lehet, hogy testem törése ne hajtson szárat, szirmot az égre, s levelem bontva, arcom kitárva, ne nézzek tovább születő fákra.

Az operaénekesnő

megoldás a színészi alakítássál?

lek... Csak az örökösen elforduló földfelszín, a messzi futq, egyenes betonsáv. Hát nem a végtelen szabadság ez? Orbán nyílegyenesen haladt a kocsival, mozdulatlanul tartva a kormányt. Nem nézett semerre, csak az útra. Végtelen idő, boldog idő telt már el az indulás óta.

... Amikor egyszeresük valami furcsa történt. Valami megmagyarázhatatlan. A kocsi jobbra lendült a farával, mintha motorcsónak lenne, és oldalt ragadnák a hullámok. Orbánt nem hagyta el lélekjelenléte. Finoman balra húzta a kormányt, hogy visszavigye a kocsit az út közepére. De az még veszedelmesebben csúszott az út széle, a fehérre meszelt kőcövekek felé.

ÚJ rbán halálos hideget érzett a tor- ” kában. Tudta, mit kell tennie, kormányzott is, de a kocsi nem engedelmeskedett. Hirtelen megperdült a tengelye körül, és háttal fordulva a menetiránynak, Orbán újra megpillantotta azt az útszakaszt, amelyen eddig jött, az erdőszélt, amelyet pár pillanata hagyott el. Felordított, és eszeveszetten csavarta a kormányt, hogy visszaforduljon, de a kereket ekkor már ellenállhatatlan erő ragadta ki a kezéből, őrülten csattant valami, s a gyomrába, gerincébe hatolt... Már nem látott semmit. Mintha iszonyú kalapácsütések csattognának a kocsi törékeny, bádogtestén, mintha ellenállhatatlan erő emelné fel, dobná, forgatná, taszítaná, mint egy pelyhet... Orbánt összevissza dobálta a kocsi belsejében, megszűnt a fent, a lent, a jobbra, a balra... Aztán hirtelen csend és mozdulatlanság.

Magához tért. Talán csak néhány pillanat telt el, hiszen furcsa közelségből jól látta a nap bíborfényét a fűtömegen. Amint visszanyerte az öntudatát,

fel is kiáltott, eszelős rémülettel. A kocsi szűk belseje megszázszorozva verte vissza ezt a magányos hangot. Végképp feleszmélt, és megértette, hol van ... Hanyatt feküdt, az összetört üléseken. A kocsi mennyezetéről hatalmas horpadás meredt a szemébe. Derekába vad fájdalom hasított, de tudta, hogy sérülése nem komoly. Még egyszer felkiáltott, rémült megkönnyebbüléssel.

Kibámult az ablakon. A kocsi félredőlve állt, de a kerekein, pontosan az útmenti árokban, bizonyára jó néhány bukfenc után. Odafenn a töltésen az országút, a fehér cöveksor, időnként el- száguld egy-egy autó, csak fényes villanásukat látni... És köröskörül a mező, valamiféle szántóföld, távolabb az erdőszél, mintha integetne a halványuló napfényben. Madarak keringenek, szellő mozgatja a fűszálakat. Csend és mozdulatlanság, ember sehol. Orbán észbekapva megpróbálta kinyitni az ajtót. Először az egyiket, aztán a másikat. De nem sikerült. A bal oldali összehorpadt, á jobb oldalira félig rádőlt a kocsi. Ekkor gyorsan letekerte az ablakokat. De hiába próbálkozott, egyiken sem fért ki.

XT’ árt, hátha észreveszik az országút’ ról. De nem vette észre senki. A rádió nem szólt, hiába kapcsolta be, a motor" nem gyulladt be... Orbán egyedül maradt, rettenetesen egyedül. A nap egyszercsak eltűnt a horizont mögött, s a vidéket elborította a szürkület és a hűvösség. A félelem hullámokban támadta Orbánt. Újra meg újra próbálkozott az ajtókkal, de hiába. Végül öklével verte a bádogfalat, a tetőt, a szélvédőt. Fogoly lett. Aztán elveszítette a fejét, azt se nézte már, hová üt, tajtékozva, szorongva, dühöngve, kiabálva és sírva... Hiába, nem jöt senki. Honnan is

jött volna? Csak a sötétség sűrűsödött könyörtelenül, mintha végtelen mélységű tengerbe süllyedne alá az egész földfelszín. Odafent felragyogtak a csillagok, előbújt a hold ... Áthatóan finom tücsökzizegés áradt mindenhonnan. Aztán bagolyhuhogás, békabrekegés, távoli, öblös, viszolyogtató hangok...

Közeledett az éjszaka. És le is szállt az éjszaka. Semmi se történt. Orbán dideregve, megmeredve, elhagyottan gubbasztott abban a bádogroncsban, amit délután még autónak neveztek. Átláthatatlan feketeség vette körül. És vérfagyasztó, a képtelennél is képtelenebb mozdulatlanság.

Valamikor felvirradt. Valamikor rá is találtak Orbánra a következő nap folyamán. Egy darus autó kihúzta a roncsot az országúira, és feszítővassal felnyitották az ajtaját. Orbán kimászhatott végre a börtönéből... Hazaszállították a roncsot, az emberek az utcán megbámulták és ujjal mutogattak rá. Jobban megbámulták, mint újkorában ...

A biztosító és a szerviz kisütötték, hogy a bal hátsó gumi defektet kapott. De az is lehet, hogy gyári hiba okozta a balesetet. Orbánnak minden kárát kifizették. Vadonatúj kocsit kapott, megszólalásig hasonló az elsőhöz, ö azonban tudta, egyedül ő tudta, hogy ez már nem az a kocsi, ez már nem az a szerelem. Nem erre vágyott, nem erről álmodott. Feléje sem tudott nézni jó ideig. Hogyan is felejthetné el azt a délutánt, azt az éjszakát! Sok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, amíg újra rászánja magát, hogy beleüljön... De meglehet, s lelke mélyén attól is tart, hogy soha többé nem lesz képes a magáévá tenni... Ügy, mint egy igazi vezető, egy igazi férfi.

— A kettő csak együtt lehetséges. Már a próbateremben, miközben a partitúra anyagát tanuljuk, a zenével együtt érik az alakítás. Ellentétben a prózai színészekkel, akik szövegtudás nélkül kezdik a színpadi próbákat, mi tökéletes „szerep”-tudás- sal, átgondolt alakítással kezdjük el azokat.

• Az átgondolt alakításokat nem szokta ilyenkor „porba zúzni” a rendező?

— Tehetséges énekesnél soha. Aki érzi a zenét, az jól érzi a mozgásokat, mimikát és még sok-sok összetevőjét is egy jó alakításnak. A rendező továbbsegíti elképzeléseit.

• Az énektanuláson kívül, milyen módja van az operaénekesnek tovább képezni magát?

— Hagyománytiszitelő vagyok, azt tartom, mindig, mindenkitől tanulhatok valamit. Nagy művészektől csakúgy, mint csapnivalóan rosz- szaktól. Ez utóbbiaktól azt, hogy mit ne csináljak soha.

• Milyen emberek társaságát érzi kellemetlennek?

— A sikereikben önfeledten sütkérezőket. Bár, néha egy picit irigylem is őket.

• Mikor érez megnyugvást?

— Soha. Csak égve tudok élni. Azt persze nem tudom, hogy meddig lehet így élni.

• Vannak kedves Írói?

— Igen. Dosztojevszkij, Thomas Mann, Kafka...

• Mint hallgatónak, melyik zenemű jelenti a legnagyobb élményt?

— Puccini-rajongó vagyok, de számomra mégis a legszebb „opera”, az örök élmény — Verdi Requiemje.

LÁSZLÓ ILONA

jelent szerencsétlenséget is. Mert igénylem a partner harmóniáját, annak hiányában magamra maradok, produkcióim is fele értékűvé válik. Nem véletlen, hogy a nagy élményeket operaszínpadon kiknek köszönheti a közönség. Melis György, Ilosfalvy Róbert és még sok nagy művész alakításait, a tökéletes hangi adottságon és énektechnikai felkészültségen kívül, a nézőtérre sugárzó színpadi együttélésük teszi olyan magasrendűvé.

• Á kritikusok minden be- mutatója után egyöntetűen, kü- lön hangsúlyozzák átélt, kifeje- zó színészi játékát. Az opera- énekesnek, az átéléshez elegen- dö „partner” zene, vagy ugyanúgy szükséges hozzá a jó színészpartner, mint prózai színpadokon?

— Természetesen, kell a jó előadó partner. Anélkül ora- tórlumszerűen is énekelhetnénk operát.

m Életében nyilván adódtak mélypontok Is, cs olyankor is énekelni kellett. Ml segítette át a nehéz időszakokon?

— A szenvedés. Azt hiszem, ebben is szerencsés vagyok, mert a rosszat is hasznomra fordítottam. Minél nagyobb szomorúság vagy gond szakadt rám, annál erősebben kapaszkodtam a munkámba.

• Számos új, modern opera főszerepét énekelte sikerrel. A klasszikus operaszerepek után, nem jelentettek nehézséget ezek a szerepek?

— Nem. Kezembe veszem a partitúrát, elkezdem olvasni, és a tizedik oldalnál már rá- érzek a zenére, értem, hogy mit akar kifejezni a zeneszerző. A zene nagyszerű szövetséges.

• Egy-egy modern opera- szerep megformálásánál, mi indítja el fantáziáját a szerep megoldásában? A zene, vagy előfordul, hogy a szöveg?

— Operaénekes vagyok, természetes, hogy a zene az első számú inspirátorom. Ám valóban, például Petrovics Emil Bűn és bűnhődés című operájánál, a felkészüléskor a zenével egyenrangú érték volt maga a mű, Dosztojevszkij nagyszerű regénye. Nagy élmény volt számomra ez a bemutató, bár — szívem szerint Raszkolnyikovot szerettem volna énekelni. Az az igazán jó szerep.

• A próbáknak melyik sza- k ászában találkozik a zenü

í Egyenletesen felfelé ívelő f művészpályán halad Opera- ^ házunk neves énekesnője, ^ Házy Erzsébet. Az operaének- ^ lés szép és nehéz mestersé- í géről beszélgetünk, í

♦ Eddigi pályafutásában ml ^ okozott legtöbb problémát?

y------------------------------------^ — Az elégedetlenség. Még

^ egyetlen alkalommal nem lép- ^ tem ki úgy az Operaház kis- ^ -kapuján, hogy elégedett let- 4 tem volna magammal. Maxi- f malista vagyok, így tudom, ^ hogy ettől a rossz közérzettől ^ soha nem is szabadulok.

• A tökéletes produkcióra ^ való törekvésben, a hangi ^ adottságon túl, mit tart legfon- á tosabbnak?

2---------------f — A harmóniát. Anélkül ^ sem élni, sem dolgozni nem ^ tudnék. Magánéletemben épp- ^ úgy törekszem rá, mint szín- ^ padi partnereimmel. Sajnos, ^ a bennem születésemtől fogva ^ meglevő harmónia amennyire ' szerencsét jelent, olyannyira

Miklosovits László rajza