Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 244. szám

1072 OKT^nr’R tö., VASÁRNAP Pt>T filEOt cJiíviap Illusztráció 1 i 'pír ■ i i i i IS, V Gádor Emil linómetszete egy fehér kabátos, tálcahordó férfi buz­gón kínálta az italokat. Micsoda hajnali orgia — ilyet még nem láttam. Ám Vízi János nem beszélt, hallga­tott, bölcs ember volt. Ellestem tőle ezt a bölcsességet, de megtanulni nem tud­tam. Később ráfizettem — és óh, azóta hányszor — e fogékonyság hiányára. Nehéz idők értek ránk, a vezetőket elvitték munkaszolgálatra, meg kon­centrációs táborokba. Üjak jöttek — a strohmannok vették át a vezetést. Az­után, hogy, hogy nem, a politikai kö­römméreg belefészkelődött egyik-másik ember picinyke kis agyába. Király Jani, a köszörűs, egyszer egy tiltakozó ívet köröztetett a fűrészház alatt: .......a gy ár munkássága tiltakozik az ellen, hogy Herczfeld Mihály üzemvezető át­vegye munkakörét, akit a munkaszolgá­latból időlegesen elengedtek”. A nagy szalagnál dolgoztunk, hatan — Vass Ferenc, Nővé Elek, Vass Imre, Rácz Manci, Svéd Pál és én: az ívet nem ír­tuk alá.-------------- Jött a hangoskodó Király I Miért? 1 János. Vass Ferenc azt fe­-------------- lelte, hogy ilyen alapon ő ne m politizál. Erre ez a félnadrágszár — magunkban így emlegettük — lebol- seviztázott bennünket. Azt mondta, hogy olyan piszkos bolsevisták vagyunk, mint a Siha Sándor, meg a Szemerédi Jó­zsef, akikre külön gondja lesz, de ha nem vigyázunk, mi is megütjük a bo­kánkat. Erre én, bölcsesség hiányában, azt találtam mondani, hogy „Jani bácsi, jobb lenne, ha maga az anyja ... ütné meg... Inkább a botfogú fűrészek éle­sítésével törődne.” Mindenféle zsidóbé­rencnek lehordott — s néhány nap múlva kitelt a becsület a hadiüzemben. Sokáig haragudtam a gyárra. Míg egyszer aztán Vincze Antal — az álla­mosított üzem munkásigazgatója — ré­vén újra összebékültünk. Oda nem kerültem már vissza. De láttam, hogyan zsugorodik évről évre a híres gőzfűrész. Először a Tiszán, Ma­roson érkezett tutajok fogytak el a víz­ről, azután a gatterok mondták föl év­százados működésüket. Később a mág­lyautcák sorvadtak és egy tavaszi reg­gelen felvonultak az építőmunkások: „Paloták épülnek, munkásoknak épí­tünk palotákat” — így mondták az is­merős kőművesek.---------------------- örültem annak, aho­I Az eszemmel I gyan változik a ví­---------------------- lág, de belül megte­lepedett egy picinyke kis szomorúság. Elmegy ez a gyár innen, úgy, mintha itt sem lett volna. Jól gondoltam. Az elmúláson tűnődő őgyelgésem al­kalmából egyszer eszembe jutott a vas­tag derekú öreg fűzfa, melynek a tör­zsébe, ebédidő alatt, szőlőmetsző késem­mel belevéstem egy szót: Éhség. Meg­kerestem a fát és a szürkére varaso- dott szót azután rendszeresen mindig újra-frissre véstem, hogy megmarad­jon. Egy ebéd története miatt tettem ezt. A háború előtt egyórás volt itt az ebéd­idő. A munkások legtöbbje kendőből, szatyorból evett. Ketten dolgoztunk ak­kor a gyárban, az öcsémmel és soha nem volt ennivalónk, a mi keresetünk­re volt utalva a kilenctagú család. Pa­naszkodtunk otthon, hogy nem bírjuk estig éhesen, nagyon nehéz így a tíz­órás munka. Anyánk azt mondta, hogy majd délelőtt főz zöldbablevest, áthozza, azután megesszük.-------------------------- kimentünk a füze­I Tavasztól Őszié I sek alá, hogy ne------------------------- lássák a többiek a mi szegénységünket. Most is így csele­kedtünk, itt vártuk anyánkat. Heve- résztünk az árnyékos gyöpön, olyan erős volt a déli meleg, hogy vörösre pörköl­te a bőrt. Lestük a hidat, mikor tűnik szemünkbe anyánk fürge járása. Hiába vártunk. A gépház már el­szusszantotta magát, jelezve, hogy tíz perc múlva munkakezdés. Néhány vil­lanásnyi idő múltán azonban megláttuk anyánkat: fekete ruhájában,, szaladt átal a hídon, kezében a garabollyal. Mi­re odaért, alig volt már egy-két perc híja az órának. A szomorúság és a fa­lánk gyomorból szakadt idegesség emésztett bennünket. Fejemet elöntötte a vér és a düh, szú­rós szemekkel néztem csuromvizes, tört, tikkadt arcát, kivettem kezéből a kosa­rat, amelyben egy nagy vörös fazék gő- zölgött és olyan erővel vágtam földhöz, hogy a fazék megrepedt. Szó nélkül ott­hagytam és mire a kerítés mögé értem, fölsivított a gyári duda. Még abban az esztendőben, ősz ele­jén, délidőben három-négy alkalommal vésegettem a szót: megbocsáthatónak alig tartott bűnöm emlékére. Kályha te­tején, giz-gazzal tüzelve főzni, azután hét kilométert sietni-futni a déli 40 fo­kos melegben, hogy a végin összetör­jem e szörnyű fáradozás eredményét,1 csak azért, mert éhes vagyok és éhen maradok. Nagy bűn volt ez egy mártír­életű, száz Máriánál is szentebb asz- szonnyal szemben, amit én semmilyen vezekléssel sem tudok már jóvátenni. Későre jár,^ az emlékbuzgárok özöne hajtja egymást, már nem is tudom kor­dában tartani őket. Gyenge fényű lám­pámmal most hiába keresném a fűzfát, nem találnám. Eljövök majd tavaszon ide és tiszai szekercémmel belefara­gom a fűz lelkéig-közepéig a szót, hogy ott legyen, amíg ez a fa megmarad. Ez az egy „írás” és emlék időtálló lesz leg­alább addig, amíg a természet engedi. Mert az időben minden alámerül. Menjél te is, régi kis gyármaradék, helyeden majd újabb paloták kélnek; a küzdő, kapaszkodó ember értékei nőnek helyedbe. Lakók jönnek ide és majd szépen, kényelmesen élnek a vízparti palotákban.--------------------------- a jövendő új la­| Nekik mondom. I koknak: házatok-------------------------- alatt a fűrészpo­ros földben vér és kín, szenvedés és kezek, ujjak ledarabolt csontjai szuny- nyadnak. Néha emlékezzetek is, mert minden fölnövő világ alatt a régi rom­ja van. — ön nagyszerű ember! — 4 dicsérte a főnök. — Csak ilyen 4 lelkesedéssel tovább. Melles- 4 leg városunkba tervbe vették 4 a „Legjobb férj” kitüntető címért indítandó verseny meg- 4 rendezését. Erre ön az első- 4 számú jelölt! A főnökség szavai látno- 4 kiak voltak. Rudik fö- 4 lényesen nyerte meg a { versenyt. A zsűri tagjait kü- 4 lönösen elkápráztatták Rudik ; versei, amelyeket kedves ne- ; jének Címzett. Íme az egyik: 5 Feleségem — drága csillagom 4 Oly szép vagy, mily elragadó!4 Bölcsőtől sírig az angyalom, 4 Veled senki össze nem hasonlítható 4 Sem Sofia Loren, sem \ Bridzsid Bardő. \ — Meghívjuk önt kedves fe- ; leségével a stúdiónkba — kö- | zölte Rudikkal a verseny vé- j gén a televízió munkatársa. í — A riportot kedden készíte- i nénk el. ! — Kedden a feleségem fog- í , lalt — szabadkozott Rudik. — í . Hisz önök megértik: munka: i után ott a bevásárlás, este; segíteni kell a tanulásban a \ fiúnknak, főzni kell... 4 — Akkor kérjük, hogy fá- j 4 rádjanak be szombaton, és j 4 élőben adjuk a riportot. 4 — Hogy képzel ilyet? Szom-j f? baton az asszonytársnak ott a : ij nagytakarítás, mosás, vasalás, j ^stoppolás, a gyerek elkísérése ; 4 a korcsolyapályára, és még j 4ezer apróság! 4 — De hát ön besegít majd j 4 a kedves feleségének. Mond- j 4 juk elkíséri a gyereket a kor- j 4 csolyapályára — tanácsolta a j 4 tv-—'norter. 4 17 n? — csodálkozott rá I 4 Rudik. — Én ezt nem : 4 tehetem. Én már hoz- \ j záláttam a megyei versenyre j 4 való előkészületekhez, és a j 4 legjobb férjek város: csapatá- j 4 nak egyik oszlopos tagjaként; 4 hamarosan elutazom Szocsi- j 4 ba edzőtáborba ... Fordította: : SIGÉR IMRE í I nem találkoztam senkivel a fiúk közül. — Nem is csoda, hiszen már alig vagyunk, sorra nyugdíjaz­zák még a nálunk jóval fiata­labbakat is. Isteni szerencse, hogy én is megúsztam eddig. — Nem szerencse, hanem a jó kondíció. Remekül tartod magad. — Hát vigyázok, amennyire csak lehet. De te sem panasz­kodhatsz. — Nézz meg jobban! Csupa ránc vagyok. Dugi pénz vol­tam hat hónapig. — Sodorva? — Hajtogatva, az órazseb­ben. — Ismerem a szitut. — Ráadásul kimostak a vé­gén. — Csavartak is? — Nem, viszont vasaltak. Meg is perzseltek egy kicsit. Látod? — Érdekes, engem egyszer ugyanezen a helyen meghara­pott egy moly. Nem ízlettem ^neki, de azért rágcsált. § — Nem naftalinoztak be? ^ — Nem ruhásszekrényben ^voltam, hanem könyvben. \ — Könyvben... Az jó buli! ^Egyszer fogtam ki ebben a ro­thadt életben. Másfél évig §üdültem Balzac Goriot apójá- N ban. $ — Én, tudod, hol szeretek 4 lenni a legszívesebben? 4 — Illatos női holmik között, 4 mi, te vén kujonl I —Az attól függ! Egyszer — 4 például — majd megfulladtam 4 egy retikülben. Valami bor- 4 zalmas pacsulit használt a höl- 4 gyike. Meg is léptem tőle. Egy j óvatlan pillanatban — zsupsz! $ és kiugrottam. Néhányan meg- 4 tapostak, de aztán fölvett egy 4 úriember. Nem mondom, ala- 4 posan megköpdösött, de az- 4 tán... 4 f — Talált pénznek lenni, az 4 a jó! Nekem is sikerült egy- 4 szer. Ha nem utazik Bécsbe a 4 nagysága, még most is ott szu- 4 nyúlnék a pudriéban. 4 — Bécs! Istenkém! Én is 4 megjártam egyszer-kétszer... 4 — Én legutóbb Rómában 4 voltam. Ha elmondanám, hol 4 utaztam, belepirulnál. 4 4 — Sejtem. Persze ~ létezik 4 rosszabb is. Én egyszer lekvár 4 között... Útközben eltört az 4 üveg, és aztán... Megmostak. 4 Brrrr...! , 4 — Én egyik utazásom után 4 tárgyi bizonyíték voltam. $ ^ — Hát az meg mi? 4 — Jó buli! Az embert ba­4 busgajták, óvatosan lefektetik, 4 csinálnak róla néhány mű- 4 vészfotót, de aztán hónapokig 4 nyugi van. y 4 — Mar ertem. Lebuktatok a 4 határon. Igaz? 4 — Le bizony, pedig én iga­4 zán lapultam a szalonna■ alatt, 4 de hiába ... Sokan voltunk. 4 — Kötegben? 4 — Originál. Még a slejfni is 4 rajtunk volt. Valósággal fellé- 4 tegeztünk, amikor a vámőr ki- 4 szabadított minket.., 4 — Ez mostanában történt? 4 4 •*- Tavaly ilyenkor. Hej-haj! 4 Bezzeg valamikor az se koty- 4 tyant meg, ha belesodortak 4 egy szipkába, de hát öregszik, 4 vénül az ember... '4 SÓLYOM LÁSZLÓ LADÁNYI MIHÁLY: Túróra jön A vaksi alkonyat tört bottal sétál, leül mellém a parkban, mélyet szusszan. Egy asszony hozzámdől a villamosban, fűillata elszáll a megállónál. A kocsma nyűtt, varjú-taposta tarló, poharakban savanyú est pezseg. A kövér pénztárosnő rámdereng. Az ember — mondja isten — fázik s gyarló. Záróra jön, és ködtől csepegő fák köhögve ácsorognak utcahosszat. Tél lesz, s talán a darazsak is vacognak, akik mézes nyaramat kirabolták. A z asszonyok el voltak ra­gadtatva Rudiktól, a hi­vatal legszebb leánya — Lénocska, a titkárnő pedig egyenest bukott rá, s megpró­bálta megbabonázni azzal, hogy naponta változtatta toa­lettjét, cserélgetve a minit a midivel, maxival és feszesebb­nél feszesebb nadrágokkal. — Ez a Rudik nem normá­lis — adta fel a végső re­ményt is Lénocska. — Vagy az igazság az, hogy ő még mindig a tizenkettedik szá­zadban él. — Jól felvértezte magát! — jelentette ki a főnök, és el­küldte Rudikot jó meszire, és hosszú időre kiküldetésbe. — Takarékoskodni kellett a napidíjjal — jelentette ki a teljesen lesoványodva, el­nyúzva hazaérkezett Rudik. Viszont teljesítettem minden rámbízott feladatot. Megtet­tem minden tőlem telhetőt, felkerestem mindenkit, min­dig csak a feladatomra gon­doltam; R udik feleségét az egész hivatal rendkívüli te­remtésnek tartotta. : — Az én feleségem, az i olyan, de olyan... — hangoz- í tatta Rudik. — Hozzáfogható i társadalmi munkás talán nem ;is létezik! j Azt is tudta a hivatal va­ll amennyi dolgozója, hogy Ru- idik nagyon szereti a felségét i — Ügy szeretem, de úgy — ! áradozott Rudik. — Minket jcsak az ásó, meg a kapa vá- •laszt el! í Ezek után aztán senki sem ! csodálkozott azon, hogy a nő­in ap előtti gyűlésen a helyi í szakszervezeti bizottság el- í nöke kijelentette: ! — Büszkélkedünk azzal, ; hogy kollektívánkból kiemel- ; kedik egy olyan ember, aki £ módfelett szereti a feleségét. 2 Még a módfelettet is nemzet­közi mércét bírón kell érteni. £ Más szóval: hozzájuk csak 4 egy Rómeó és Júlia, vagy egy Valentyin és Valentyina mér- hető. í I VARLEN SZTRONGIN: I Rendkívüli teremtés 4 A minap vásároltam vala- 4 mit. ötszázassal fizettem, két 4 pirosat és még valamit kap- 4 tam vissza. A százasokat a 4 pénztárcámba tettem, ahol la- f pult egy társuk. Azután kivil- 4 lamosoztam a budai hegyekbe, $ ahol a nagy csendben — ami- 4 kor pihenni leültem — hango- 4 kát hallottam a szívem felől. 4 Nem szívem dobogását, ó, 4 nem, beszédet. Jobban odafi- 4 gyeltem s rájöttem, hogy a 4 pénztárcám mélyén folyik a 4 diskurzus. 4 — öregem! Én, ha jól né­4zem, nem először látlak téged. 4 — Lehet, annyi helyen meg­4 fordultam már... 4 — Magam is, de... de veled 4 valamikor régen, nagyon ré- 4 gén... Hopp! Megvan. Ha jól 4 nézlek, mi évfolyamtársak va- 4 gyünk. y 4 — Csak nem azt akarod Zmondani, hogy téged is 1949- 4 ben bocsátottak ki? 4 — Sőt! Én is a 793-as va­4 gyolc. 4. — Ezt a véletlent! Evek óta Két öreg százas vélem, hogy ezek a kapcsola-í tok mind gyümölcsözőbbek.: Igen sokat tanultunk az em- i berektől, önöktől. Igaz, ked- j vesem? Telefonálni, például, i Eddig csak ultrahangon érint- i kezhettünk egymással, most j már telefonálni is tudunk, j Aztán most már katonai szol- i gálatra is bevonnak bennün- i két. Megismertük a mély­tengeri kábeleket, a mélyten­geri fel nem robbant bom­bák felszínre hozásának mó­dozatait ... Ja igen ... És meg­tanultunk szórakoztatni is, ...igaz, kedvesem? Azt hi­szem, kitűnően szórakozta­tunk? Nemdebár? — De igen! Valóban nagy­szerű látvány, amint ti, azaz­hogy önök, kiugranak a víz­ből és ... — Á, nem különösebb do­log ez nekünk, de szívesen tesszük, mert szeretjük, és im­máron kölcsönösen megértjük egymást az emberrel... Nos, valahogy így zajlik majd le, talán nem is sokára, egy kötetlen, baráti cseve­gés, egy ember és egy delfin­házaspár között. Vagy leg­alább is majdnem így. Mert az ember már megérti a ma­dár, a kutya, a majom és a delfin nyelvét. S minden bi­zonnyal eljön az az idő is, amikor egy bostoni, vagy prá­gai professzor bátran kije­lentheti: — A TUDOMÁNY jelen­legi állása szerint, már csak rövid idő kell és az ember be­szélni tud majd — az emberrel! Megértik egymást! GYURKÓ GÉZA rsSSSSSSSfSSSSSfSSSSSSSSSMSSSfSSSSSSSSSSSS VÁRADY SZABOLCS: Szépség—mint későősz... \ Szépség — mint későősz hirtelen enyhületének 'csalóka nyugalma a kérlelhetetlenség \ előterében (mert hisz a tél bizonyos) — I mihez fogjak veled, Seneca vére, jó zsibbadás, mihez, te még egyszer lomb az ágon, > te utoljára és átvonulóban, j * te kétes ragyogás — mielőtt végleg magamra hagysz? ’ DR. LILLYNEK, a bostoni egyetem idegfiziológusának sikerült elérnie, hogy két delfiné telefonon beszélgessen egymással. Tekintve, hogy manapság nálunk két em­ber tefonkapcsolatának fel­vétele is csodaszámba megy, már e hír hallatán is el kell ismernie mindenkinek, hogy dr. Lilly világraszóló dolgo­kat művelt az ő két delfin­jével Hát még a hír folyta­tása: a kitűnő bostoni pro­fesszor szerint, a delfin ma­gas értelmi képességeit te­kintve, nincs messze az az idő, amikor az ember be­szélni tud majd a delfinnel. A delfin megérti az embert, s az ember megérti a delfint Valahogy így: — HOGY VAN URAM? — Maga kis csacsi — füttyög majd emberi szóval, ám egy kissé delfines felhangon a cso­dálatos tengeri emlős... — Maga kis csacsi. Én nő vá­gok! — Pardon — mondja za­varában az ember. — Nem tesz semmit, víz alatt voltam. Csak a fejem volt kinn a vízből. De itt van a férjem, Dore. Vele váltson szót... — Ki keres? — bukik ki Dore orra a vízből. Parancsol­jon velem. Miben állhatok, azazhogy, miben úszhatok a rendelkezésére ? — Szeretném a véleményét hallani az ember és a delfin viszonyát illetően — így az ember, aki kíváncsi és imádja a másik véleményét. — ÉN AZT HISZEM.. „ ugye, hitvesem, ...szóval úgy .s/tsssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssss. Biztató jövő

Next

/
Oldalképek
Tartalom