Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
rt* JUtC &tú4tip 1972. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Fegyelmez a NOB A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága egyre keményebb eszközöket alkalmaz, hogy végképp rendet teremtsen a felbolydult olimpián. Legutóbb azért dühödött meg, mert a 400 méteres síkfutás eredményhirdetésénél az arany-, illetve ezüstérmes Vince Matthews, valamint Wayne Collett, az amerikai himnusz és a zászlófelvonás közben beszélgetett egymással, nem nézett a lobogóra, ehelyett öklüket fölemelve már a Mexikóból ismert tiltakozó mozdulatot ismételték meg. Négy éve Mexikóban a 200 méteres síkfutás eredményhirdetésénél az amerikai Tommie Smith és John Carlos tette ugyanezt a fajüldözés ellen. A NOB végrehajtó bizottsága pénteken rendkívüli ülést tartott és úgy határozott, hogy Matthewst és Collettet eltiltja a további müncheni olimpiai szerepléstől, de érmüket nem veszi vissza. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok 4x400-as váltójának nélkülöznie kell a két kitűnő sprintért. A NOB ^végrehajtó bizottsága pénteken megerősítette az amerikai Rick Démont diszkvalifikalását és megfosztotta aranyérmétől. Hasonló döntés született a holland országúti kerékpáros csapat tagjának, Van den Heeknek ügyében. A vb úgy döntött, hogy az aranyérem az ausztrál Brad Cooperé lesz, újabb bronzérmet viszont nem adnak ki, mert az amerikai Stee- ve Genter nem volt hajlandó részt venni a dopping- vizsgálaton. Nézőcsúcs Bár még néhány nap hátra van a XX. nyári olimpiai játékok záró- ünnepségéig, nézőszám tekintetében a müncheni olimpia máris új csúccsal büszkélkedhet. A megnyitóünnepséget is beleszámítva, az első 9 napon nem kevesebb, mint 2,37 millióan voltak kíváncsiak a különböző versenyekre. Ezüstös lett a női tőrcsapat Magyar-lengyel labdarúgódöntő Három arcnyremény a rlngkn — Magyaros kajak-kenu finálé ' Jelenet a Szovjetunió—Japán női röplabdamérkőzésről. A magas színvonalú találkozót, és ezzel az olimpiai bajnokságot a háló jobb oldalán éppen sáncoló szovjet együttes nyerte. Bár az olimpiai küzdelemsorozat már vége felé közeledik, nem csitult a souvenirgyűjtők lendülete, akik nemegyszer a lopástól sem riadnak visz- sza szenvedélyük kielégítésére. Legutóbb egyikük, aki nem vállalta az olimpiai faluban lengő zászlók ellopásával járó kockázatot és kibandukolt az olimpiai országút egy viszonylag elhagyatott pontjára, lustaságán vesztett rajta. Olyan körülméA magyarok közül a ka- jak-kenuzók pénteken már korán útra keltek. Fontos nap előtt álltak, Feldmöching- ben a középdöntőket rendezték és öt számban voltak érdekeltek sportolóink. Már az első szám első futamában, a kajak- egyesben indult Csapó Géza, a' szolnokiak büszkesége. Fábián László, az egykori olimpiai és világbajnok, aki most először mutatkozik be edzőként az ötkarikás játékokon, így vélekedett: — Csapó nagyon jó formában van, véleményem szerint a döntőiben ott lehet majd az érmesek között. A szolnoki fiú jó formáját néhány perccel később be is bizonyította, futamgyőztesként jutott tovább, akárcsak Pfeffer Anna. A Deme, Rátkai kajakozó duó imponálóan versenyezve előzte meg többek között a lengyel, a nyugatnémet és a svéd hajót, amely meglepetésre kiesett. Sokkal nehezebb dolga volt a másik két magyar hajónak. A kenu ketteseknél Darvas és Povázsai erős csoportba került, s nagy csata után harmadik lett. A négyesek szoros küzdelmére jellemző, hogy csupán a célfotó döntött. A győztes románok mögött a magyar kvartett lett a második. Sikerült tehát mind a hét hajónak (a pénteki ötön kívül kettő már az előfutamból bejutott a döntőbe) bekerülnie a ma délelőtti finálé mezőnyébe. ★ Pénteken az ökölvívóknál már a döntőbe jutás volt a tét. Különösen nagy érdeklődés kísérte az eddig kitűnően helytállt magyar sportolók szereplését. A délutáni csatározások során papírsúlyban a magyar Gedó az angol Ewans ellem lépett szorítóba. Kiegyenlített első menet után szinte iskolázott a paipírsúlyú magyar versenyző, akit végül is egyhangú 5:0-ás pontozással hoztak ki győztesnek. Sokkal nehezebb ellenfele volt váltósúlyban a kétszeres Európa-bajnok, Kajái Jánosnak: a kenyai Murunga. A kenyai sportoló, akit „Tiger nek”, azaz Tigrisnek becéznek, eddigi mérkőzéseinek zömét kiütéssel nyerte, s különösen balkezes ütései veszélyesek. Az első menetben ő kezdeményezett többet, azonban a másodikban Kajái váratlan jobbegyenesétől 8 másodpercre a földre került. Ez láthatóan megrendítette a „Tigrist”, s bár a harmadik menetben már ismét a régi volt, végeredményben Kajái győzött. A pontozók 4:1 arányban Kajdit tartották jobbnak. , Este a másik két magyar ökölvívóért szurkoltunk Pehelysúlyban Botos András kikapott a szovjet Kuznye- covtól, s végeredményben bronzérmes lett. Könnyűsúlyban Orbán László 3:2 nyesen, nagy ugy- gyel-bajjal próbálta megszerezni az egyik zászló- rúdról az olimpiai lobogót, hogy az arra haladó autósok felfigyeltek rá és rövid úton rendőrkézre juttatták. Most kiderült, hogy a vakmerő emlékgyűjtők felesleges kockázatot vállaltak: az olimpia befejezése után ugyanis valamennyi zászló hivatalos árverésre kerül. edzőmeccsnek tekintve a játékot, 2:0 (1:0) arányban nyert, Dunai II és Kocsis góljával. A magyarok pont- veszteség nélkül végeztek csoportjuk élén, < A labdarúgótorna további eredményei. B-csoport: Szovjetunió—Dánia 4:0, Lengyel- ország—Marokkó 5:0. A végeredmény: 1. Lengyelország 5, 2. Szovjetunió 4, 3. Dánia 3, 4. Marokkó pont nélkül. Csoportgyőzelmével Lengyelország lesz majd a magyar csapat ellenfele a vasárnapi döntőben. A szovjet együttes az A-csoport második helyezettjével játszik a harmadik helyért. ★ Pénteken délelőtt a müncheni stadionban a távolugrás selejtezője igazolta a kritikusokat, akik szerint a selejtezőszint ennél a számnál túl magas. Valóban túl erős követelmény volt a 780 centiméter. Mindössze II versenyzőnek sikerült teljesíteni. Csillaghullás volt! Olyan nagyságok fejezték be délelőtt ezt a számot, mint Lynn Davies, Ter-Ovanesz- jan, Schwarz (NSZK), az ausztrál Field és a román Corbu. Katona Gábor három ugrása közül a 768 cm-es voll a legnagyobb, ezzel sem jutott tovább. ★ Az olimpia utolsó férfi dobószámában, a súlylökésben 29-en léptek dobókörbe, hogy megdobják a 19 méteres szintet. Varjú 20 méter körüli dobásával igen megnyugtatóan kezdett. A továbbjutottak élcsoportDélelőtt bonyolították le a kajak-kenu középdöntőket. Férfi kajak kettesben a Deme—Rátkai kettős (fent) nyerte a futamot a Szuszkiewicu—Piszcz lengyel páros előtt ja: Komar (lengyel) 20,60 m, Brissenich (NDK) 20,38 m, Birlanbach (NSZK) 20,10 m, Woods (amerikai) 19,96 m, Oldfield (amerikai) 19.95 m, Varjú (magyar) 19,94 m, Feuerbach (amerikai) 19,94 m, Brouzet (francia) 19,87 m. ★ A vívóversenyeken — a vi- jágbajnokságokon és az olimpián egyaránt — a párbajtőr CSB mozgósítja a legtöbb A kötöttfogású birkózóverseny harmadik fordulójában, az 52 kg-os súlycsoportban a vecsési Doncsecz győzött Huber (NSZK) ellen. t pontarányban győzött a kolumbiai Perez ellen, s így, akárcsak Gedó és Kajdi, Orbán is az 1—2. helyért mérkőzhet majd a döntőben. A magyar ökölvívók tehát pénteken is folytatták sikeres szereplésüket. ★ A kötöttfogású birkózó tornán versenyzők és vezetőik egybehangzóan állítják: sakkozás folyik a birkózószőnyegen, főleg a zsüriasztalnál. Adva vannak emberek, akiknek előbbre kell jutni, s olyanok is, akiknek „megállj”-t parancsolnak. A második fordulóban csak ilyen mesterkedés okozhatta a 100 kilogrammos súlycsoportban Kiss Ferenc leléptetését Hecher ellen és valószínű, hogy nemcsak a véletlen játszott közre abban, hogy Hegedűs Csaba tust ígérő fogásait örökké szétbontotta a vezető bíró, a svéd Karl Ström ellen. A pénteki harmadik fordulóban — legalábbis ami a délelőtti programot illeti — újabb „mélyütés” nem érte a magyar birkózókat. 52 kg-ban a vecsési Doncsecz pontozással nyert, így továbbra is versenyben van. 57 kg-ban az abonyi Varga János erőnyerö volt, s eddigi két kétvállas győzelmét követően, a három forduló után hibapont nélküli. 68 kg-ban az ecseri Steer pontozással győzött a japán Tanoue kétszeres világbajnoki bronzérmes ellen. Steernek négy hibapontja van. ★ Regensburgban játszották pénteken délután á Magyar- ország—Mexikó labdarúgómérkőzést. A magyar együttes nem erőlködött, inkább A női 400 m-es síkfutás olimpiai bajnoka Monika Zehrt (NDK) 51,08 mp, 2. Wilden (NSZK) 51,21 mp, 3. Hammond (USA) 51,64 mp. Női súlylökésben olimpiai bajnok: Nagyezsda Csizsova (Szovjetunió) 21,03 m (világ- és olimpiai csúcs), 2. Gummel (NDK) 20,22 m, 3. Hrisztova (Bulgária) 19,35 m. (A magyar Bognár Judit 18,23 méteres országos rekordja csak a 11. helyhez volt elég.) résztvevőt. Így volt ez Münchenben is. A húsz csapatot öt selejtező csoportba sorolták. A magyarok a C-csoport- ban 10:4-re verték az NSZK-t, majd „kiütéses”, 16:0 arányú győzelmet arattak Dánia ellen. Hideg zuhanyként hatott, hogy a harmadik találkozón 10:5-re kikaptak a svédektől, ennek ellenére együttesünk bekerült a legjobb nyolc közé. A női tőrcsapatok elődöntőjében a magyarok 9:6-ra nyertek Olaszország ellen. Különösen Tordasi tett ki magáért, aki valamennyi ellenfelét legyőzte. A tegnap esti döntőben a magyar csapat a szovjet együttessel találkozott. 9:5-re kikapott, s ezüstérmes lett. ’ ★ Kialakult a helyosztó mérkőzések párosítása a kosár- labdatomán. Az aranyéremért immár ötödik alkalommal az Egyesült Államok és a Szovjetunió válogatottja küzd ma este szokatlanul késői időpontban, 23.30 órai kezdéssel. Ma tizenegy sportágban lesznek versenyek, mérkőzések, s tizenöt aranyérmet adnak át. Az atlétikánál három számban avatnak győztest, a kötöttfogású birkózóknál az elődöntők következnek. Ka jak-kenuban 10— 13 óra között hát verseny- szám elsőségét tisztázzák a legjobbak. Vívásban a pár- bajtőrcsapat-fináié következik. ★ Az olimpiai játékok záró- ünnepélyének szervezői —tekintettel az olimpiai faluban történt szomorú eseményre — úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a programot: a sportolók néma csendben, vagy komolyzene kiséf etében vonulnak a stadionba. Elmarad az 1200 bajor népi táncos színpompás bemutatója és a zenészek vidám csoportja, amely egy mesterséges héliumszivárvány alatt játszott volna, szintén távol marad az utolsó nagy seregszemléről. A Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége úgy döntött, hogy a záróünnepélyen Balczó András lesz a magyar csapat zászlóvivője. MEGYEI SPORTMŰSOR Budakalász—Dunakeszi kézilabda rangadó KETFRONTOS VIZIRANDEVU A labdarúgóknál az őszi negyedik forduló következik, s két NB III-as csapatunk már ma pályára lép. A kézilabda férfi NB I B- ben vasárnap megyei rangadót vívnak, a veszélyes helyzetben levő Budakalász a Dunakeszi Vasutast fogadja. A Népstadionban ma 14 órakor kezdődik és vasárnap reggel 8 órakor folytatódik a serdülő atléták A-korcsoportos bajnoksága. A hét végén bonyolftja le a Nagymarosi SE országos minősítő kajak-kenu versenyét, amelyen 15 egyesület négyszáz versenyzője száll vízre. Ma 15 órakor lesznek a hosszú távú küzdelmek, vasárnap délelőtt 0 órakor kezdődnek a rövidtávú előfutamok, majd a döntők. Pest megyét a helyieken kívül a Váci Hajó képviseli. A versenynaptár hibája, hogy a hét végén ugyanebben a sportágban még egy esemény lesz, a Pestvidéki Gépgyár Dunavarsányban tartja kétnapos viadalát. A megyei asztalitenisz csapat- bajnokságban most lesz az Őszi rajt. A férfi felnőtteknél és a nőknél Abony vezet, míg a férfi ifjúságiaknál a Gödöllői Vasas. SZOMBAT KÉZILABDA. NB I B férfi. Szegedi Volán—Csömör (16, Balogh, Fekete). LABDARÜGAS. NB III. Középcsoport: Vecsés—Csőszerelő (16. Hadarics), Magnezit—ÉGSZÖV MEDOSZ (X., Gergely u., 16, Fodor). VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I B férfi. Budakalász—Dunakeszi (10, Csethe, Leányvári). NB n férfi. Ceglédi Építők—Szegedi Építők (10.30), Ti- szaföldvár—Váci Fonó (ll). NB II női. Makó—Váci Forte (10). Megyei bajnokság. Férfiak. Gal- gahévíz—Nagykőrös (17), Abony— Dunakeszi Spartacus (ll), Verőce —Váci Spartacus (11), Csepel Autó —Váci Híradás (16.30). Nők. Dunakeszi Spartacus—Ceglédi Építők (10), Váci Forte II.—Budaörs (9), SZTK—Tápiószele (10.30), PEMÜ— PENOMAH (10). Területi bajnokság. Férfi A-cso- port: Fürst SE—Ceglédi Építők II. (10). Tököl—Kakucs (10), Gyömrő —Pécel (10), Botond SE—PEMÜ (12), Törökbálint—Dunai Kőolaj (10). B-csoport: Penc—Túra (14), Esze T. SE—Nagymaros (10), Ácsa —Váci Kötött (16). Nők: Gyömrő— Öcsa (9), Gödi TK—Váci Finomfonó (10), Pilisszentiván—Gödöllői Gépgyár (10), Leányfalu—PENOMAH II (10). LABDARÜGAS. NB II. Északi csoport: Nagybátony—Váci Híradás (15, Somlai), Nyíregyháza— Kossuth KFSE (14, Mohácsi). Keleti csoport: Békéscsabai VTSK— Ceglédi Vasutas (15, Bacsa). NB III. Középcsoport: Bem SE— Ganz Villany (Cegléd, Gerje-pálya, 16,’ Budavári). Duna menti csoport: XV. kér. Növényolaj—Szigetújfalu (Czabán Samu tér, 10.30, B. Horváth), Dunakeszi Vasutas— Csepeli Papírgyár (14, Jancsó), Pi- Iisvörösvár—ÉVIG (15.3<\ Bauer), Telefongyár—Törökbálint (Mogyoródi út. 10. Balázs IT. J.). Észak- közép csoport: IM Vasas Iklad— Posztó (16, Dávid). Megyei bajnokság. A mérkőzések az elölállók otthonában 15.30-kor kezdődnek. Budaörs—Pomáz (Bp. IX., Rimaszombati u.. Bállá), Csepel Autó—Gödöllő (Töreki), SZTK —Üllő (Pintér), Budakalász—Fóti SE (Hűvé), Maglód—Kartal (Angyal) , Nagykőrös—Monor (Demeter), Perbál—Üjhártyán (Kelemen). Isaszeg—Pilis (Darula). Területi bajnokság. A-csoport: Felsőgöd—Szigetcsép (Varjú), Al- sógöd—Halásztelek (Varga A.),^ Biatorbágy—Szob (Tóth T.), Kis- kunlacháza—Esze Tamás SE (Érseki), Aszódi 4. sz. Építők—Nagykovácsi (Kaiser). Váci VSE—Érd (Horányi), Szigethalom—Váchar- tyán (Tóth E.), Dunabogdány— Veresegyház (Král). . B-csoport: Űri KSK—Tápiószele (Lutring), Malinovszkij SE—Tököl (Csanaki), Öcsa—Tápióság (Varga L.), Farmos—Albertirsa (Gavló), Iklad—Ceglédi MEDOSZ (Soós G.), Kakucs—Bag (Oláh). Sülysáp— Nagykáta (Mizsei), Kistarcsa—Péteri (Gál). PESI MÉG VEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI ATNFS Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm„ Somogyi Béla u. tt. II. era, Levélcím: Bp. ?0. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Btaha Lujza tér 3. A szerkesztőse? és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100, 142 — 220. Titkárság; 140—447. Előállítja* Szikra Lapnyomda Budapest. INDEX: 25 064 terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hirlpp- dzleteibeo és a Posta Központi Hírlap Irodánál íBp., V.. .József nádor tér I. sz.» Előfizetési dij I hónapra 20 forint.