Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

\

1972. SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP

5

Nem tudják pontosan

S

zámtalanszor beszélgettem a különböző üzemekben dolgozó nőkkel, férfiakkal, és észrévettem, hogy sokszor nem is tudják pontosan, mit csinálnak, s az a munkadarab, amin dolgoznak, tulajdonképpen milyen célra, hogyan használható. Az egyszerűbb vagy a hétköznapi életben is ismert bonyolultabb eszközök, készülékek kivételéivel általában csak a nevét ismerik annak, amit csináinak

.A,TRAKIS Transzformátor, Röntgen és Villamoskészülék Gyártó Szövetkezet nagykőrösi telepén például egy gyors észjárású, fürge ujjú asszony csak azt tudta elmondani munkájáról, hogy „ezeket a kiálló vezetékeket kell összekötnöm”, de azt, hogy a transzformátor mire való, már nem. Pedig — véleményem szerint — nem szabad sajnálni azt a fél-egy vagy akár két-három órát sem, amíg az új műveletek miértjét megmagyarázzák, elsősorban a betanított munkásoknak, hogy ne csak saját tevékenységüket lássák, hanem az egész gyártási folyamatot is. Az elméleti ismeretek birtokában sokkal inkább nagáénak érezheti a munkás a kezéből kikerült munkadarabot, s divatos kifejezéssel élve, nem „idegenedik el” oly mértékben munkájától, mint egyébként, ha semmit sem tud róla — nem beszélve arról a kézzel fogható anyagi haszonról sem, amelyet a megértett műveletek gyorsabb elsajátítása jelent.

Szakmunkásképző intézeteikben, gyárakban, üzemekben tanítják a fiatalokat, s a fejlődni vágyó idősebbeket. De egyes speciális berendezések készítését nem tanulhatják meg azokban az iskolákban, ahol általános képzés folyik. A betanított munkások pedig ezt az általános képzést sem kapták meg előzőleg, tehát ezeket az ismereteket a vállalatoknak kell átadniuk a hozzájuk újonnan belépőknek. Ezzel általában kevesebb is a probléma — de az újabb technológiák bevezetésekor sem szabad megfeledkezni róla.

Csak akkor várhatják a vállalatok, hogy dolgozóik újításokat, ésszerűsítési elképzeléseket nyújtsanak be, a munkájukon kívül ezzel is hozzájáruljanak a termelés gazdaságosságának fokozásához, ha munkásaikat jól informálják. S csak ily módon hódíthat nagyobb teret a demokratizmus is.

Cz, V.

Csepel-szigeti szüret

Már megkezdték az előkészületeket a szeptember 23— 24-én Szigetcsépen rendezendő Csepel-szigeti vidám szüretre. A kétnapos program szeptember 23-án délben mezőgazdasági termény- és termékbemutatóval kezdődik. Ezt követően munkás-paraszt találkozót rendeznek a Kertészeti Egyetem szigetcsépi tangazdaságában. A találkozóra meghívták a Csepel Autógyár, a dunaharaszti MAHART, a Dunaharaszti Sütőipar, a Délegyházi Kavicsbánya, a BKV ráckevei dolgozóit, valamint a szigetcsépi Lenin, a tököli Vörös Csillag, a szigetújfalui Béke termelőszövetkezet és a tököli Petőfi Szakszövetkezet tagjait. A találkozó programját dr. Dobrai Lajos, a ráckevei járási pártbizottság első titkára nyitja meg.

Másnap reggel, hét órakor zenés ébresztőt rendeznek Szigetcsépen, Szigetszentmár- tonban, Szigetújfaluban és Tökölön. A négy község tarka szüreti menete kilenc órakor indul meg a szigetcsépi találkozó színhelyére. A felvonulókat Németh Lukács, a szi- getcsépi Lenin Termelőszövetkezet elnöke köszönti majd.

Délután két órai kezdettel nagyszabású kulturális programot rendeznek a szigetcsépi, szigetszentmártoni, szigetújfalui és tököíi ,'magyar, német és délszláv művészeti csoportok közreműködésével. A programban fellép a Pek- towin lengyel ének- és tánc- együttes is. A délután öt órakor kezdődő szüreti bál zárja majd a sok vidámságot ígérő szüreti mulatságot.

rém, s elég a jószág is. Az egészségház, kisméretű kórtermekkel, rendelőkkel. Központosítva a mosás, az élelmezés, a fűtés, a karbantartás.

A gyermekváros évi fenntartási költsége huszonötmillió forint.---------------------- írjak? A lá| Az életről | togató, ami•

......... kor belép,

cs

ak annyit lát, hogy páva sétál elé. A hatalmas fák alatt játék, az iskolapadokban tanuló gyerekek. Mozaikok tört részeit rakná egybe, de nehéz a dolga, hiszen óriás családdal találkozik, s itt a mindennapit érdekessé torzíthatja az elesettség, a feltámadás, a nagy szám. Torzíthatja. Veszélyes gigantikussá átmintázni azt a munkát, amit Foton végeznek, könnyfacsaróvá a gyermektörténeteket — ami itt történik, az mind emberi, emberi méretekkel. A pedagógusok úgy vélik, nevelésük kulcskérdése: a kötött iskolai foglalkozás mellett, a szabad időt hasznosan eltölteni. Irodalmi színpad és országos hírű zenekar, tánccsoport és focicsapat alakult, de sorolhatnám a többit, a megannyi „szakcsoportot” —, ez bizonyítja, hogy az óriás család nem akadályozza meg, sőt, elősegíti az egyéniség kibontakozását. írjak az ünnepekről? A mikulásnak öltözött idősebbek hogyan lepik meg a kisebbeket? Ml kerül a karácsonyfa alá? Vagy válasszam ki az élménycsokorból a nyári táborok két hetét hazánk legszebb tájain, és külföldön? Legjobb, ha tsak egy adatot írok ide: a gyerekek évi zsebpénze 225 Szer forint.------■------------- kerülnek ide

| Honnan | a gyerekek? ------------------- Ennél a fejezetnél már elereszthetném az indulat gyeplőjét. Hála a béké

nek, a jobb életszínvonalnak, a javuló munkavédelemnek és egészségügyi ellátásnak, egyre kevesebb az árva és a félárva gyerek. Mégis, nevelőotthonainkban 35 ezren nevelkednek. Igaz, hogy ma sokkal hamarabb veszik állami gondozásba a veszélyeztetett lányokat és fiúkat, mint az ötvenes években, mikor csak 19 ezren éitek gyermek- otthonokban. Ám írhatnék az elegáns kocsival látogatni érkező mamáról, aki kétforintos cukrot sem tesz a kabátja zsebébe, azokról a szülőkről, akik ígérgetik, „hazajössz kisfiam”, és ő hisz nekik, a pedagógusok pedig igyekszenek megnyugtatni, mikor hiába lesik a kaput; írhatnék a csecsemő- otthon küszöbén „felejtett” pó- lyásokról és írhatnék arról a mamáról, aki, miután a fiú hazaköltözött, az ő fizetését is elissza. Vannak rendezettebb kapcsolatok is. Azonban a szülői látogatások rendszerint többletmunkát adnak a nevelőknek — helyreállítani a gyerekek lelki egyensúlyát.

Idekívánkozna az a kérdés is: folytatódott-e a társadalmi összefogás, munkálkodik-e az az erő továbbra is, mely a gyermekváros alapjait teremtette. Nagy könyvben sorakoznak a patronálok százai: magánosok, gyárak, vállalatok szocialista brigádjai, színésznők, családos emberek, akik meg-meglátogatják védencüket, elviszik őket a szünetekben, ajándékhalommal érkeznek az ünnepek előtt. Waltari, a neves finn író Magyarországon megjelent könyvei honoráriumát adományozta a gyermekvárosnak. És a Fótról kikerültek, akik közül majd mindenki visszajár,

Kosdi asszonyok

MUNKÁK

ÉS MINDENNAPOK

Azt mondja a megyei kertészeti felügyelő: adok egy témát. Kosdon van egy asszonybrigád. Holdanként legalább 50 mázsa őszibarackjuk terem — s ez nagy szó. A brigád vezetője Barovics Gézáné, a Lencsike.

így tértem be Kosdra.

Lencsikét, a brigádvezetőt, mint illik meg dukál, faggatom erről, arról. Leginkább saját magáról. De tartózkodó teremtés a kosdi asszonyok brigádvezetője. Amit megtudok róla: korábban baromfi- tenyésztéssel foglalkozott a tsz-ben — szerette csinálni —, elvégezte az állattenyésztő szakiskolát is. Ezután újabb három év tanulásra adta a fejét, elvégezte a gyümölcstermesztő szakiskolát. Üjabb segédlevél. Mindezek után a mezőgazdasági technikum következett. Ma technikus. Kötetlen munkaidőben dolgozik, tehát sokszor 12—15 órát. 2400 forintot keres havonta, „eny- nyivel kell megelégedni egyelőre”. A brigádban dolgozó asszonyokról beszél inkább. Igen jókedélyű, kedves teremtések — mondja. S szakmunkások valamennyien.

A nevezetes barackos 40 hold területű. Holdanként 240 darab termőfára viselnek gondot az asszonyok.

Megtudom, a barack nagy- ját az iskolásgyerekek szedték; előbb a Champignon fajtát, majd a valamivel keser- nyésebb, de kompótnak kitűnő J. Halét.

S az asszonybrigád?

Ami munka hozzáértést, szaktudást kíván, azt mind elvégezték. Megszedtek, permeteztek, érés előtt elvégezték a zöldmetszést is, hadd erősödjenek a termőhajtások... Mi gonduk hát, a barackkal !

Hol találni őket?

A dohánypajtában.

Ülnek az asszonyok a dohányban. Mindegyikük körül zöld gyűrű, melynek első íve a letört dohánylevelek garmadájából, a mögéjük kerülő pedig spárgára fűzött levélköte- gekből kerekedik.----------------- a kikerülők| Mi lesz I kel? Minden------------------ évben 70—80

fiatal, érettségizett ifjú, vagy szakmunkás hagyja el a megszokott közösséget. Szívós, edzett emberekként, akik tudják, mit akarnak, s megállják a helyüket. Sokan itt Foton ismerkednek meg házastársukkal, együtt vészelik át az albérlet hűvös-szegény éveit, spórolnak lakásra, gyereket nevelnek, s munkahelyükön megbecsülik őket. Statisztika készült az első száz növendék további életéről. Egy meghalt agydaganatban, egy disszidált, egyet annak idején még az intézetből távolítottak el rossz magaviseleté miatt, egy kislány pedig Kassára ment férjhez. Kilencvenhatan — fölsorolni is nehéz a szakmákat — dolgoznak szerte az országban, gondjuk is van elég, de kiegyensúlyozott az életük. H Jenő lopásért kapott felfüggesztett börtönbüntetést, szégyenkezve írta a levelet Fót- ra: „Nem érdemeltem meg, amit maguktól kaptam, nem illik látogatni sem visszamennem.” Azóta volt itt, a nevelőtanár elbeszélgetett vele, munkahelyet szereztek neki, nincs panasz rá. És jönnek a levelek, „túlságosan jó volt itt”, „visszavágyom”, „mindent Joli néninek köszönhetek”, „hozom a gyereket, megmutatom, hol nőttem fel”, panaszkodó, nosztalgikus, hálás, könnyező, elégedett levelek.------------------------- Kiszlinger

I T

izenöt éve I Bászló és ------------------------ Király Anna átvették a gyermekváros kulcsát. Azóta Anna pedagógus egyik Siófok melletti faluban, László szakmunkás, Budapesten. Az évfordulón Foton lesznek.

Mi

ről írjak?

Tamás Ervin I

Délidő van. Előkerült az elemózsia a kosarak aljából, a bugyrokból. Beszélgetünk.

Két emlék a távolabbi s közelebbi múltból... x

„Érdekli magát egy ilyen öregasszony sorsa?” — Aki kérdi — özvegy Bogdányi Jánosáé —, nem öreg, törődött inkább. Harminc éve történt, amiről mesél.

A háborúgyötörte világ, a betlehemi csillag felkeltét várta. Azon a karácsonyesti napon — a názáreti kisded születésére 1942 esztendővel — egészséges, szép kis fiúgyermeknek adott életet a kosdi asszony. Huszonnégy órával azután, hogy hóförgeteges orosz földről útjára indult a tábori lap, benne a szűkszavú közlés: Bogdányi János honvéd elesett.

„A felszabadulás után Cse- lőtepusztán kaptam juttatott

„Ezt a dohányt, amit itt lát, tegnap törtük. Hatan húsz mázsát. Saját magunkat hajtjuk. Egyannyit dolgozunk, egyformán osztjuk el a pénzt is.” Jobbágy Lászlóné: „Tudja, azelőtt is akadt munkánk bőven, de látszatra semmi. Nyáron aratás után csak zsákokat foltoztunk, meg padlást takarítottunk. Meg a nagy vánkosokat, dunyhákat kitettük a napra, forgattuk, szellőztettük. Bezzeg most...”

Aztán megéri-e? — kérdem. „Szép pulóverje van. Ilyen kéket akarok venni a fiamnak én is. Ez ugye belekerül 400 forintba?”

Belekerül.

„No látja, ilyen az ember, ami a másiknak van, szeretné, ha neki is lenne. De azért magunk is beszéljük sokszor, miért hajtunk ennyire.” Idősebb Revóczi Mihályné: „Mikor jöttek az agitálok, azt mondtam: miért nem jöttek már húsz éve. Ránk fért volna egy kis könnyebbség, mert annyit kell dolgozni, hogy sokszor lábat sem érünk mosni. Most sem könnyebb, de más...”

„De más ám — szólal át egy asszony a szomszéd dohány- udvarból. Kinek volt itt csem- pés fürdőszobája? Most van.”

Családról, tervekről...

Jobbágy Lászlóné: „A mosás, takarítás éjszakára marad. Három férfiemberre dolgozom: a férjemre, a fiamra, meg egy nagybácsikámra, aki velünk lakik. S ez még nem minden. Látja, ma hatan vagyunk itt. A tizenkettőből. A többinek otthon akadt dolga.

földet. Házat építek, határoztam el. Éveken át apróról apróra szereztem be az építőanyagot. Tsz-tag voltam már, de napszámba is jártam törökhegyi szőlőkbe, erdőgazdaságba. Előbb egy szobában laktunk — azután, hogy a fiam is dolgozni kezdett — gépkocsivezetőnek tanult —, mindig építettünk hozzá, mint a fecske. így lett a ház; benne a két lakás másfélszobás. A fiamnak most lesz a tízéves házassági évfordulója, két unokám van. Én az édesanyámmal lakom, 76 éves, de még mindent megcsinál, kapál is, ha kell.

Jenei Sándorné: „Nem könnyű az élet most sem, de ami azelőtt volt... Mink az urammal már 20 éve bent vagyunk a tsz-ben. Emlékszem, kezdetben rengeteg terményt kaptunk, paradicsomot,

krumplit, 30 mázsa gabonát, 50 mázsa kukoricát, de pénzt csak két-háromszáz forintot. Ebből kellett öt családot eltartani. Öt apró gyerek, három járt egyszerre iskolába. Ősszel eladtuk a juttatás nagy részét, hogy meglegyen a ruházatúk. örültünk, hogy volt, ami kellett. Most? Havonta 1500 forintot mindig félreteszünk.

A munkáról...

Farkas Jenöné: „Azelőtt még egyszer ennyien voltunk a brigádban. Most, jó, ha egy tucat asszony összejön. A többiek? Elmentek üzembe. Ott könnyebb. Ezzel persze, még nehezebb lett a mi munkánk.” özvegy Revóczi Istvánná: I

: Viktor felvételei

És még az én krumplim sincsen bekapálva. Pedig a férfiak is dolgoznak. Az uram már 15 éve gyári munkás, de szombaton, meg ha délutános, elvégzi a dolgát itthon is.” özvegy Bogdányi József né: „Otthon disznót hizlalunk, van húsz csirkém, kert, benne paprika, paradicsom. Édesanyám megfőzte, nekem meg paszí- rozni kellett éjszaka, hogy ma idejöhessek. Iparkodunk, mert az építkezés még mindig nincs egészen kész. Hiányzik az új kerítés, nem kaptunk hozzá cementet.”

Jenei Sándorné: „Ami igaz, az igaz, nem panaszkodhatom. A férjem mezőőr, járja a határt állónap, de a jószágot hazamegy megetetni. A lányom, aki otthon van, takarít.” Idősebb Revóczi Mihályné: „Mink rrtá’ ketten vagyunk odahaza, akad hát munka elég. Még a lecsót el se tettem, ott a paprika a pincében. Talán a télen pihenek egy kicsit. Négy unokám van — az egyik fiamnál kilencéves iker kislányok — talán rájuk vigyázok egy kicsit.

Farkas Jenőné: „A férjem szabad szombatos, szőrijük a munkát, ez is, az is meglegyen. Éjjelt nappallá teszünk. Megbírjuk. A család? Két felnőtt fiam van. Megállnak a maguk lábán, de még mindig őértük dolgozunk, mert az ember a gyerekeiért él. Másrészt mindazt pótoljuk, ami magunknak hiányzik. Ha kis időm akad, szaladok az unokákhoz. Vasárnap ők jönnek. Sokszor még a tévére sem jut időm. Este elmosogatok, lemosakszom, a férjem kiabál, gyere anyu,

kezdődik a film. Leülök a készülék elé, s abban a pillanatban elalszom.” özvegy Revóczi Istvánná: „Nagyon kell ám a forint. Esténként összefogódzunk a lányommal és fiammal, tisztítani kell a fák alját, ott kukorica, krumpli, vetemények. Hamarosan eljön a dió verés ideje. Sütni, főzni is kell. A kislányom mindig mondja vasárnap: anyuci, tessék sütni. Mert hogy cukrász.”

Furcsa história: a kosdi termelőszövetkezet háromszor ment csődbe, háromszor szanálták. Különös — fölöttébb különös! — dolog, hiszen a háromezer holdas, illetve ennél valamivel nagyobb gazdaság jó közepes adottságokkal rendelkezik. Takarmánynövényeket, gabonát, gyümölcsöt termesztenek, van száz hold málnájuk, ami jól fizet, 320 férőhelyes, szakosított tehenészetük, növendékmarhát és bikát hizlalnak.

S hogy mégis miért kellett háromszor szanálni ezt a termelőszövetkezetet ?

„A korábbi vezetőség felelőtlen gazdálkodása miatt.”

Ennek súlya eleddig kevéssé nyomasztotta a tagságot. Nemigen vették észre, hogy elszegényedett a gazdaság, hiszen az ő jövedelmükről — akárhonnan is vették el a vezetők — mindig gondoskodtak. S az állam végül is jó gondviselőként háromszor segített egymás után. De a dolgos kosdi emberek, akik egyébként erre rászolgáltak, tudják ám, hogy a milliós turpisság után cseppnyi hanyagságnak is könnyen böjtje lehet.

A gazdaság új főagronómu- sának — volt olyan kedves és a terepjárón a dohánypajtához sofírozott — mondja az asz- szonyok szószólója: Farkas Jenőné:

„Jánoskám, aztán tudod, mi dicsérünk benneteket, bízunk az új vezetőségben, de ha becsaptok, leharapjuk az elnök fülit.”

Légrádi János, a főagronó- mus ifjú ember. Csendesen mosolyog erre. Falubéli ő, kosdi születésű, akit visszahívtak a tsz-beliek, hogy támaszuk legyen a bajban. S nem kisebb föladatot szántak neki: legyen próféta a saját hazájába^. Mindenesetre idén tán sikerül teljesíteni a 31 millió forintos termelési tervet. S ezzel 300—400 tagnak, alkalmazottnak, s másfélszáz nyugdíjasnak jövedelméről kellő gondoskodás esik — annak ellenére, hogy az idei nehéz aratás egymilliós bevételtől fosztotta meg a gazdaságot.

„Sokszor éjt nappallá téve dolgozunk, de megbírjuk” — mondják az asszonyok. Szakértelmük, munkájuk aranyat ér, tavasszal, nyáron meg ősszel. De télen?

A pajta mennyezete alatt füzérben fonnyadó, barnuló, kábító illatú dohány bőséges munkát ad a tucatnyi asszonynak. Pontosan tíz órát napjában.

Csak éppen arról nem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán érdemes dohányt termeszteni — 16 holdon! Az éghajlat sem kedvez neki errefelé. Csak azért, hogy az asz- szonyoknak télen legyen mivel foglalatoskodni? Vélem, hogy dolgoznak ők annyit az év nagyobb részében, ami után megérdemelnének valami könnyebb munkát legalább télre. Persze, aminek látszatja van. A termelőszövetkezet könyvkötészetében 80 falubeli asszony és leány jutott munkához.- Szép és okos dolog ez, de kertészekre is szükség van, meg lesz.

Lehet, hogy elfogult vagyok a derék kosdi asszonyok javára, de igazság szerint lekenye- reztek. Sőt! Búcsúzóul egy szelet lakodalmi kalácsot kaptam tőlük, meg egy őszibarackot.

Apor Zoltán