Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
PEST HEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE6L XVI. ÉVFOLYAM. 214. SZÄM 1972. SZEPTEMBER 10., VASÁRNAP Török, görög megrendelők Hasznosnak ígérkezik az átszervezés Készülnek a Vasipari Ktsz új telepének tervei A vállalati szervezés fejlesztéséről szóló kormányhatározatban megfogalmazták a vállalati szervezés fellendítésének és továbbfejlesztésének módjait. E feladatok végrehajtásának népgazdasági céljai isJ meretesek: a termelékenység növelése, az önköltség csökkentése, az állami jövedelmekhez a vállalati hozzájárulás növelése, a dolgozó kollektívák munkakörülményeinek és kereseti feltételeinek javítása. Ezeknek az irányelveknek az alapján a Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz- ben is lényegesen módosították a belső szervezést. Olyan kisebb szériában rendelt géptípusok megszerkesztésével és gyártásával foglalkoznak, amelyek előállításának önköltségét pontosabban fel tudják mérni. Az így nyert tapasztalatokat aztáii kitűnően hasznosítják a későbbi gyártás során. Pontos anyagnormát, bérnormát tudnak megszabni, és gazdaságosabban tervezhetik meg az új termék gyártásának technológiáját. A jövő évre már a 36 millió forint termelési érték 40 százalékát lekötötték exportszállításra. Átszervezték a szövetkezetben a műszaki gárdát. A módosítások után termelékenyebb lesz a ktsz munkája, és az így elért többletnyereség válik majd alapjává a 3 százalékos börfejlesztésnek. Az egy dolgozóra jutó átlagbér 25 408 forintról 26 170 forintra emelkedik. A háromszorosan „Kiváló szövetkezet” tevékenysége igen szerteágazó. Korszerű, saját konstrukciójú KKC—2/A típusú gyógyszeripari tablettá- zógépek, BIOFER mikrobiológiai fermentációs készülékek sorát készíti, de gyárt 0,4 kilovoltos elektromos berendezést Törökország, Jugoszlávia és Görögország részére. Ezek 450 ezer forintba kerülnek. Cipruson most, 12,5 millió fórintos költséggel, egy rézdúsító üzem gépészeti és elektromos tartozékainak gyártását és szerelését végzik a szövetkezet dolgozói. Egy konzervgyári hidrosztatikus sterilező berendezés elektromos és gépészeti munkáit is vállalták. 1972-ben három garnitúrát állítanak elő, jövőre nyolcat és később 14—15 darabot szeretnének átadni évenként ebből az egymillió forint értékű berendezésből. A ktsz javítószolgálatának tevékenysége talán még szerteágazóbb az előbbinél. Foglalkoznak hűtőszekrény, olajkályha, autó, kerékpár, finommechanikai és híradás- technikai eszközök, óra és mérleg javításával is. Ebben az évben 34 millió forintos termelési értéket irányoztak elő, a tavalyi évet 3 millió forintos bevétellel zárták. A lakosság részére végzett szolgáltatás 3 millió forintot tesz ki. Mindezt a munkát 253 dolgozó és 34 ipari tanuló végzi a Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz-ben. Jelenlegi munkacsarnokaik már szűknek bizonyultak: most gondoskodnak megfelelő, tágas munkatelep felépítéséről. Ebben az évben elkészül a 10—15 millió forintos költséggel épülő új, korszerű telephelyük beruházási és gépészeti terve. A vezetőség meggondoltan szervezte át a munkát: a ktsz Dél-Pest meqye egyik legfontosabb, javítószolgálatokat is ellátó ipari egysége lesz. K. A. Kocséri véradók Kőcserem, szeptember hatodikén délelőtt, sokan a kul- túrháaba siettek munkahelyükről: az önkéntes véradókat invitálták oda a plakátok. A segítőkész kocsáriak ötven liter vért adtak ezen a napon a rászoruló embertársaik megsegítésére. Tüzelőolaj — reggeltől estig Ceglédbercelen könnyebben juthatnak tüzelőolajhoz az olaj kályhák tulajdonosai: a gázcseretelep mellett reggeltől estig nyitva tartó elárusítóhelyen vehetik meg az olajat. Hű "ezer négyzetméter új járda A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat ebben az évben csaknem 1 millió 200 ezer forintot fordít járdaépítésre. A szilárd burkolatú járdák területe így 6 ezer négyzetméterrel nagyobbodik. Jövőre ugyanennyi összeget tudnak hasonló célra fordítani. Nyársapáti nyárfaso A nyársapátiak az idén is kivették részüket a község szépítéséből: 200 ezer forint értékű társadalmi munkával járdát építettek, és új utcákat fásítottak. Már kétszáz nyárfa díszük a járdák mellett. Az óvoda szép parkja a Haladás Tsz szocialista brigádjainak munkáját dicséri. Bővül a kórház Épül az új baleseti sebészet a modern ceglédi kórház szomszédságában. A régi kórház főépületét átalakítják, s mellé új szárnyat is építenek. A Ceglédi Építőipari Vállalat Sinka brigádja az első emeleten az ablakokat állítja be és az épület fűtéscsatornáit készíti. Apáti-Tóth Sándor felvétele Szzptembsr 15-én Megnyílik az ABC-áruház Tőkehús celofánban — Autósoknak kerekeskosár Cegléden nyitásra készen áll a Rákóczi úti új ÁBC- áruház. Esténként színváltós neonok villódzásában gyönyörködnek az arra járók, s ez a villódzás már a nyitás közeledtét hirdeti. Szín játszók nélkül Hol tart az amatőr művészeti mozgalom? TELNEK A KADAK Must csordul Csemőben Megkezdték a szüretet a Rákóczi Tsz-ben Ha az erjedő gyümölcslé illatára összesereglő muslicák legalább annyira zümmögnének, mint a legyek, Csemő- ben máris csendrendeletet kéne kihirdetni: az érő, majd kipattanó szőlő illata máris csalogatja a szüreti idő szárnyas rovarhadát. Kis és nagy hordók oldalán csorog a víz. Itatják a kiszáradt iát, tűnjenek hajszálnyi rései, repedései, de ne a szőlő leve kárára. A Rákóczi Termelőszövetkezet udvarán akkora hordók állnak, hogy akár Diogenész is összkomfortos garzonlakást készíthetett vol- na magának hasonlóban. Puttonyok, kasok, kosarak garmadája gyűlik, és nem hiányzik a tsz-beliek szüretelő kedve sem. Az ezerjó az eLő Háromszázhúsz holdról szedik a bornak való ilyen, olyan, amolyan fajtát, hiszen Csemőben még nem térhettek át a nagyüzemi, egységes szőlőtermelésre. Kis földekből, nagyapák ültette öreg parcellákból tevődik össze a szőlőterület. Gondozzák, foglalkoznak vele, fiatalítják, ahogy lehet, de az ilyen felújítási tervbe is beleszólhat az időjárás. Tavaly jég verte cudarul a legre- ményteljesebb táblákat. Tavasszal szépen fejlődtek az új hajtások. Az éretlen vessző szinte fogta a váratlanul erős májusi fagyot, így hát ismét csak mutatóba szüretelhetnek erről a 177 holdnyi területről. Az ezerjót hatvan-nyolcvan holdról szedik. Mennyiségben megadja, amit várnak. A cuk- rosodásba viszont beleszólt a napfénytelen nyárvég. Igyej keztek hát okosan dönteni. | Ügy határoztak, hogy inkább ! a cukorfok legyen alacso- ! nyabb, minthogy a bizonyta- lan, esőre forduló idő megint I csak megtizedelje a mennyi- j séget. Családi, vállalásos alapon látnak munkához a cse- mői közös gazdaságban. „Pettyes alma“ Exportra szánt almájukat a jégverés rongálta. Mivel a jonatánok és starkingok „pety- tyesek” lettek a kopogó jégtől, csak hazai értékesítésre számíthat a tsz, pedig mennyiségben most nem vallott szégyent 120 holdas almáskertjük. 25 vagonnyi almát terveztek, s annyi meg is lesz. A naptárba szeptember 11-re húztak rovást, mellyel az almaszüret kezdetét jelölték. Nem hulladék Sem a szőlő seprőjéből, sem a hulladékalmából nem megy semmi veszendőbe. A Rákóczi Tsz szeszfőzdéjében finom itó- kát főznek belőle. ,,Kisilstjük” 350 literes. Pálinkájukból, borukból jut eladásra budapesti italmérésükbe és a nyársapáti pincészetbe is. Eszes Katalin Októberre elkészül a Dózsa-film Tatarozzák a könyvtárai Szünetel a kölcsönzés A városi és járási könyvtár értesíti olvasóit, hogy szeptember 11-től, előreláthatólag október 3-ig, tatarozás miatt a könyvkölcsönzés szü- 1 netel. A KÖZMŰVELŐDÉSI megbeszéléseken, a kulturális életünk helyzetét vizsgáló tanulmányokban visszatérő téma a műkedvelés, az amatőr mozgalom. Részvevőinek száma, közösségformáló feladata, ízlésfejlesztésben játszott szerepe már eleve indokolja fejlesztését, segítését. Bár, sajnos, nem ritka az értéktelen, öncélú egy helyben topogó kísérletezés, de a művészet megértéséig és aktív műveléséig eljutott amatőrök munkássága általában helyes irányba fordítja a közönség érdeklődését. Hogy mennyire érett meg e feladatok megoldására a mozgalom, azt egyes ágainak sikerei, kudarcai jelzik. A bemutatókon mindig megbízhatóan lemérhető az elért színvonal, a fáradozás művészi, emberi tartalma, értéke. Persze, művészi munkáról lévén szó, még ha amatőr is, azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a résztvevők milyen ráérzéssel, tehetséggel fognak hozzá egy-egy produkció kidolgozásához. Különösen azokon a helyeken van az amatőr művészeti mozgalmaknak fontos, népművelő szerepe, ahol a hivatásos művészek ritkábban találkoznak a közönséggel, ahol a kisebb-nagyobb szüneteket az öntevékeny csoportok rendezvényei töltik be. Ugyané helyeken fenyegeti persze a mozgalmat a magamutogatás és az igénytelenség veszélye is. ' CEGLÉDEN korábban is működtek öntevékeny művészeti csoportok, és most őszszel is több helyen kezdik, illetve folytatják munkájukat. Országszerte sok ezer fiatal gyakorol a néptánccsoportokban. Több tánccsoport próbál Cegléden is. Az egyik a Kossuth Művelődési Központban alakult újjá, hosszabb szünet után, ez év januárjában. Még annak idején meglátogattuk ezt a csoportot. Szorgalmasan készültek első fellépésükre, az országos Dózsa-ünnepségekre. Bemutatkozásuk sikerült, méltán kaptak elismerő tapsot. Most, a nyári pihenő után, ismét megkezdik a munkát. Az újonnan jelentkező kisiskolások számától függően, előkép- zőt szerveznek, amely a balett-tanfolyammal párhuzamosan működik majd. Balettoktatás eddig 3 csoportban folyt, e csoportok tovább végzik a felkészülést, bár még nincs oktatójuk. Aki eddig tanította a gyerekeket, nyugdíjba ment, utódját még nem választották ki. Bábcsoport is évek óta működik 20—25 taggal, és van egy kicsinyekből álló csoport is. Gyakran szerepelnek, és várják maguk közé a nagyobb gyerekeket. A művelődési ház amatőrfilm klubja a fiatalabbak jelentkezését várja. Nagyon aktív, lelkes csoport. Vezetőjük, Katona Sándor, nemrég miniszteri dicséretben részesült, Filmet készítettek az országos Dózsa-ünnepségekről, amelyet várhatóan október végén mutatnak be. Rendszeresen vesznek részt fesztiválokon, továbbképzéseken. A foglalkozásokon elsajátítják a filmkészítés alapszabályait, elméleti és gyakorlati tudnivalóit. Technikai felszerelésük jó, ez a városban az egyik legszínvonalasabb munkát végző amatőr csoport. ÉVEK ÓTA NINCS irodalmi színpada a művelődési központnak. Névlegesen ott működött a Május 1. Ruhagyár színjátszó csoportja, azonban néhány próbánál nem jutott tovább. Pedig a városban és a ceglédi járás községeiben szívesen fogadnák a színjátszók és versmondók jelentkezését, szereplését. Mindenképpen indokolt egy színvonalas művészi munkát nyújtó csoport megalakítása, annak ellenére, hogy a középiskolákban is vannak irodalmi színpadok, amelyeket azonban csak az iskola tanulói számára szerveznek, és ritkán lépnek fel iskolán kívül. A Fegyveres Erők Klubjában is működnek amatőr művészeti csoportok. Ott is rendszeresen próbál egy néptánc- csoport, ősszel tervezik első fellépését, szeretne minél több helyen bemutatkozni. A „Csacsogó” bábegyüttesben tíz kisiskolás készül a szereplésekre. Maguk készítik a bábokat, és az óvodásoknak összeállított műsorukkal minden óvodába szeretnének eljutni. A jól működő kis csoportban a gyerekek szórakozva tanulják a bábjátszás nem könnyű művészetét. A József Attila Kisszínpad 17 tagja is szorgalmasan és fegyelmezetten készül a bemutatókra: irodalmi összeállítások, egyfelvonásosok szerepelnek programjukban. Jelenleg a város egyetlen irodalmi színpada ez, amely rendszeresen tartja próbáit, és fellép a városi rendezvényeken. Sok a tanulnivalójuk még, de szorgalmuk és áldozatkészségük mindenképpen dicséretre méltó. A Fegyveres Erők Klubjának amatőr csoportjai egész éven át folyamatosan dolgoznak. A klubban minden támogatást megkapnak felkészülésükhöz, ami nagymértékben elősegíti, hogy jól sikerült bemutatókat tartanak. AZ AMATÖR MOZGALOM sajátsága, hogy résztvevői önként, a művészetek szereteté- től hajtva áldoznak szabad idejükből nem keveset a próbákra, előadásokra. Segítsük- munkájukat, fogadjuk szeretettel jelentkezésüket, hiszen nekünk akarnak kellemes perceket szerezni. Khim Antal Fekete Bajos, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója elmondotta, hogy szeptember 1-től, vagyis a műszaki átadás óta megkezdték az áruk szállítását a korszerű berendezéssel ellátott üzletházba. A gazdag árukészlettel rendelkező kisáru- ház egyik újdonsága a celofánba, tálcára csomagolt tőkehús lesz. A raktárig konténerekben érkezik az áru. Meglepetés vár az autós vevőkre a boltban: kívánságra kerekeken gördülő, önkiszolgáló-kosarat kapnak, amellyel a pulttól a gépkocsiig vihetik, amit vettek. A korszerű neonreklám be-: rendezését — ilyen megvilágítás csak a siófoki kertmozi homlokzatát díszíti — a dombóvári Vegyesipari Ktsz készítette. A járás legkorszerűbb kis- áruháza szeptember 15-től várja a vásárlókat. Dolgoztak — kirándultak Tavi csónakázás, tárlatnézés Az. elmúlt napokban az abo- nyi PEVDI KlSZ-alapszerve- zetének tagjai paradicsomot szedtek az egyik tsz-ben, az ÁFÉSZ KISZ-istái pedig a Nagykőrösi Konzervgyár abo- nyi telepén a csípős paprikát szeletelték. A fiatalok őszi kirándulásra gyűjtötték a pénzt. Az ÁFÉSZ KISZ-esei szeptember másodikén kétnapos kirándulásra indultak Királyrétre. Szeptember harmadikén a tanács nyolc KISZ-tagja az alföldi városokba szervezett autóbusz-kirándulást. Ütjük első állomása Mezőtúr volt, onnan Gyulára látogattak, ahol megtekintették a várat és a benne levő múzeumot, majd a közeli tavon csónakáztak. Hazafelé Békéscsaba utcáival ismerkedtek, megcsodálták a város egyik műemlékét, a gótika remekét, a katolikus templomot, végül a Munkácsy Múzeumot keresték fel, ahol Sztankó Judit festőművész tárlatát nézték meg. B. L CEGLÉDI APROHIRDETESEK SZTK ügyintézőt keres felvételre, középfokú képesítéssel és nagy szakmai gyakorlattal a Pest megyei Zöldség és Gyümölcs Feldolgozó Vállalat. Cegléd. 2 család részére is kényelmes 3 szoba, Összkomfortos ház eladó. Cegléd, Beze- rédi u. 11. Villany varrógépen varrni tudó bedolgozókat felveszünk, Lenin Mg. Ts2. kesztyűüzeme, Cegléd, Béke tér 3.