Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-10 / 214. szám

12 "“'^Xírlap 1972. SZEPTEMBER 10., VASÄRNAP Miniolimpia Kiküldött tudósítónk Hor­váth Kálmán jelenti Mün­I chenből. Nymphenburgban, Mün­chen egyik kerületében — közel az íjász- és lovasver­senyek színhelyéhez — van egy kétezer személyes tá­bor. Lakói 59 országból se­reglettek össze, s lehetnek mintegy kétezren. Közöttük van 31 magyar fiatal is, akik hazánkat képviselik az olimpiai ifjúság tábor­ban. A 19 megye egy-egy fiatal sportolóval — vagy sportot kedvelő fiúval, lánnyal képviselteti magát a delegációban, — megyén­ket a ceglédi Kerekes Ka­talin képviseli —, o többiek Budapestről jöttek. Izgalmas, dús programú táboréletet élnek a moder­nül felszerelt házikóban. Ismerkednek, barátkoznak. Fö „feladatuk”' természete­sen az olimpiai események megtekintése, hiszen sok olyan tehetséges sportoló van közöttük, aki egykor majd nem csak „kívülről” lehet részese az olimpiai já­tékok miamelyikének — akár már Montreál is el­érhető. Ismerem vezetőjü­ket, Páricska Zoltánt, a KISZ KB sportosztályának vezetőjét. Páricska sokat beszélt ar­ról a rengeteg eseményről, baráti találkozóról, kirán­dulásról, repülésről és vi­torlázásról, amit még felso­rolni is sok. Most készülnek egy nagy tábortűzre, ahol a barátság a fö jelszó. A tábort demokratikusan kormányzó, a delegációk vezetőiből alakult tanács már arról is tárgyalt, hogy ezt — a sportszempontból is igen hasznos ötletet to­vább kell fejleszteni, s a kanadaiak máris felajánlot­ták, hogy Montreálban is megrendezik a táborozást. Már arról is tárgyaltak például, hogy még több „saját” sporteseményt ik­tatnak a műsorba, ami egyébként már itt Mün­chenben is volt szép szám­mal. A magyar csapat leg­utóbb például a csehszlo­vák fiatalokkal kézilabdá­zott. De vetélkednek nem­zeti értékeik bemutatásá­val, s a gitárművészetükben is. Amolyan mini-fesztivál ez, s ha igazak a tervek, akkor előbb-utóbb „mini­olimpia” lesz belőle a „na­gyok” védőszárnyai alatt! ARANYVASÁRNAP? Az utolsó vmmyelőtt Papp László há­romszoros olim­piai ökölvívó­bajnok szobájá- _ ban nagy a ren­detlenség. Szinte ötpercenként csöngetnek az aj­tón> vagy úíabb ill*»* gratuláló, vagy * pedig újabb táv­irat érkezik. A híres k.o.-király szekrényében már alig van hely az újabb jókívánságok­nak. Egy 12 évvel ezelőtti olim­piai bajnok táviratát olvas­gatták legtöbbször. Így hang­zott: „Kívánom nektek, hogy érezzétek azt ti is, amit én Rómában éreztem — Török Béka”. Papp László és Adler Zsig- mond állandóan együtt van versenyzőivel. A szombati mű­sor sétálgatás és könnyebb torna volt. — Muszály megmozgatni az izmokat, nehogy berozsdásod­janak — mondotta Papp László — Velem is így csi­nálta az edzőm Londonban, Helsinkiben és Melbourneben is az olimpiai döntő előtt. A fiúk hangulata jó, bizakodunk. A Papp, Adler kettős ered­ményes működése München­ben újabb diadalt hozott. Amióta ők ketten átvették a válogatott irányítását, minden évre jutott nagy-nagy siker, s most három ökölvívónk várja a mai döntőt, amelynek ma­gyar vonatkozású párosítása: Papírsúly: Gedó—Kim (Ko­reai NDK). Könnyűsúly: Or­bán—Szczepanski (lengyel). Váltósúly: Kajdi—Correra (Kuba). A három magyar finalista egyaránt megtekintette mai ellenfelének legutóbbi talál­kozóját s így vélekedtek. Gedó György: Sokat nem láttam Kim képességeiből. Biztosan győzött. Nem félek tőle s örülnék, ha a két Euró- pa-bajnoki arany mellé, az olimpiai aranyat is megsze­rezhetném. Orbán László: Szczepanski- val még nem mérkőztem, igen rutinos a lengyel versenyző. Az elődöntőben a vártnál gyengébben szerepeltem, de remélem, ma az igazi Orbánt látja a közönség. Kajdi János: Igaz, hogy Correra nagyokat üt, de lassú, el lehet mozogni előle. A dön­tő lesz életem mérkőzése, ta­lán a legutolsó is. Nagyon ökölvívásbn Kajdi a kenyai Murunga legyőzésével jutott a mai döntőbe. Jelenet a talál­kozóról. gondolkozom azon, hogyha si­kerül, visszavonulok. ★ Tokió és Mexikó után a ma­gyar labdarúgók újabb olim­piai döntő mérkőzésre készül­nek. A Mexikó elleni mérkőzés előtt a bemelegítésnél Juhász P. megsérült, nem játszhatott, és szombaton sem vett részt az edzésen. Juhász azt mond­ja, hogy a döntőre rendben lesz, Illovszky viszont úgy vé­li, hogy várni kell az utolsó pillanatig, a döntőben nem le­het kockáztatni. A szövetségi kapitány még nem tudott összeállítást mondani, töpreng Kozma és Váradi B. esetleges szerepeltetésén. A magyar szakvezetők a lengyeleket már a torna kez­dete óta rendszeresen figyel­ték, többször megnézték mér­kőzéseiket. Általános benyo­más: jól összekovácsolt, kom- binatív játékra törekedő együttes, több kiemelkedő egyéniséggel. Így Anczok, Deyna, Lubanski, Gadocha a torna legjobb játékosai közé tartozik. — Az esélyek egyenlőek, óriási küzdelem lesz a döntő­ben — mondotta Illovszky. — Olimpiai döntő előtt én még sohasem álltam sem úgy mint szakvezető, de úgy sem mint játékos. Szeretném, ha ez a döntő sikeres lenne. A ma esti magyar—lengyel labdarúgódöntő került a var­sói újságok szombati számai müncheni tudósításainak hom­lokterébe. A Przeglad Spor- towy a többek között kiemeli: „A müncheni stadionban va­sárnap este a magyar labdarú­gás nagy hagyományainak je­lenlegi örököseivel, a többszö­rös olimpiai bajnokcsapattal játsszuk a nagy döntőt. A len­gyel válogatott országunk lab­darúgásának történetében elő­ször tört ilyen magasra. Nagy­szerű siker ez”. A Glos Pracy közli Lubanski csapatkapitány nyilatkozatát: — A magyar válogatott ki­tűnő együttes. A második vi­lágháború óta még sohasem sikerült győzni ellenük, de ez nem jelenti azt, hogy lemon­dunk a győzelemről. Gorski lengyel szövetségi lcapitány a következőket mon­dotta : — A tét igen nagy. A ma­gyar csapat legutóbbi mérkő­zéseire már mindig megfigye­lőket küldtünk. Tapasztala­tainknak megfelelően az eddi­giektől eltérő, új taktikát dol­gozunk ki. A magyar együt­tes három kulcsemberének Géczit, Páncsicsot és Dunai lll-at tartjuk. De minden egyes magyar játékos tudását, feladatait alaposan elemeztük. ★ Mintegy húszezer néző előtt került sor pénteken este a kiéli olimpiai vitorlásverse­nyek záróünnepségére. Először a részvevők, negyvenkét állam zászlóvivői, majd érmesei vo­nultak be, őket követték a versenyzők csoportjai. Az ötka­rikás lobogó levonásával az olimpiai láng kihunytéval ért véget a tíznapos küzdelem­sorozat. A magyarok közül finn din- giben^Fináczy, valamint csil­laghajóban a Gosztonyi, Holo- vits kettős nyolcadik lett, míg a repülő hollandi hajóosztály­ban a 16. hely jutott a Litkey, Izsák kettősnek. ★ Nem várt eredménnyel vég­ződött a férfi súlylökés dön­tője. Abban a mezőnyben, amelyben 3—3 amerikai, NDK- és NSZK-beli súlylökő szerepelt Wladislaw Komar, a lengyelek már veteránnak számító súlylökője hódította el az olimpiai bajnoki címet, 21.18 méteres dobással. Varjú nem vallott szégyent. Erős mezőnyben szerezte a 8. helyet — 20,10 méterrel. Hatalmas mezőnyben nem kevesebb mint 40 atléta vett részt a magasugrók selejtező­jében, ahol a 215 cm-es szin­tet kellett teljesíteni. A magyar versenyzők közül Major és Szepesi megbirkózott ezzel a magassággal, Tihanyi azonban már a 212 cm-rel sem boldogult. Kenu egyesben a román Patzaichin győzött, ő áll a dobogó legmagasabb fokán, baloldalt a második helyezett Vich- mann Tamás Az olimpiák történetének leg­hosszabb holtide­jét élték végig játékosok és né­zők a kosárlabda- torna 7. helyéért folyó Csehszlová­kia—Brazília mérkőzésen. Egyik pillanat­ról a másikra ha­talmas víztömeg zúdult a pályára és a csodálkozó játékosok ott áll­tak — meg f űröd- ve. Az történt ugyanis, hogy el­romlott a terem klímaberendezé­se, túlcsordult a kondenzvizet rej­tő tartály és a fe­lesleg a pályára ömlött. A nézők eleinte derűsen figyelték a pályát ellepő, felmosóronggyal és vödrökkel fel­szerelt Bundes­wehr-katonákat, ám ahogy telt az idő, egyre türel­metlenebbek let­tek és a 100. perc elteltével már ko­moly füttykon­cert fogadta a munkálatok foly­tatását. A kényszerszü­net után Brazília 87:69 arányban nyert. Szombati labdarúgás nb m Középcsoport ÉGSZÖV MEDOSZ—Magnezit 3:0 (2:0) X., Gergely utca. 100 néző. V.: Fodor. ÉGSZÖV MEDOSZ: Szeles — Fejes (Frida), Pintér, Bárczi II, Varsányi, Majsai, Glotz, Mándoki, Szűcs, Kiss (Zsoldos), Spátai. A kitűnő védelemmel rendelkező és a gólratörőbben játszó vendégcsa­pat megérdemelten szerezte meg a két pontot. G.: Bérezi II, Mándo­ki, Szűcs. Jó: Pintér, Glotz, Mán­doki. Veesés—Csőszerelő 1:1 (1:0) Vecsés, 100 néző. V: Hadarits. Vecsés: Boda — Szűcs J., Végh, Fitos, Kiss A., Szűcs A., Kalina (Subert), Nagymarosi, Nagy, Ma- kovetz, Dávid. Mindkét csapat sokat támadott, az eredmény igazságos. G: Makovetz. Jó: Szűcs J., Makovetz, Szűcs A. Pest megyei totó A lapunkból kivá­gott szelvényt borí­tékban, vagy leve­lezőlapra ragasztva szeptember 16., szombat délig kell szerkesztőségünkbe beküldeni: Pest me­gyei Hírlap, Bp. Vili., Somogyi Béla u. 6. (Totópályázaí). Az eredményeket szeptember 19-i, ked­di, a nyertesek név­sorát, szeptember 21-i csütörtöki szá­munkban közöljük. A szelvény 1—4. he­lyén megyei első osztályú, az 5—10. helyen területi lab­darúgó-mérkőzés szerepel. 1 Fóti SE—SZTK 2 Űjhartyán—Pilisi KSK 3 N agykőrös—Isaszcg 4 Pomáz—Perbál 5 Szigetcsép—Aszód 6 Nagykovácsi Érd 7 Bag—Iklad 8 Tápiószele—Sülysáp POTMÉRKÖZÉSEK 9 Kakucs—Kistarcsa 10 Szob—Szigethalom FE LADO: e; JÁTSSZON RENDSZERESEN A 13+1-ES TOTÚN IS! \ Éremtáblázat A szombat délelőtt befejeződött kajak-kenu döntő után az éremtáblázat a következő: . „ Szovjetunió 40 arany, 22 ezüst, 18 bronz. Egyesült Államok 28, 27, 25. NDK 19, 18, 20. Japán 12, 7, 8. NSZK 8, 9, 12. Auszt­rália 7, 8, 2. Olaszország 5, 3, S. Svédország i, 5, 4. Nagy-Bri- tannla 4, 4, 4. Lengyelország 4, 3. 5. Magyarország 3, 10, 14. Bulgária 3, 7, 3. Franciaország 2, 4, 5. Norvégia 2, 1, 1. Hol­landia 2, 1, 1. Románia 1, 4, 5. Csehszlovákia 1, 3, 2. Kenya 1, 1, 2. üjzéland 1, 1, —. Koreai NDK 1, —, 3. Finnország 1, —, 2. Dánia 1, —, —. Uganda 1, —, —. Kanada —, 2, 3. Svájc —, 2, —. Ausztria —, 1, 2. Irán, Argentína —, 1, 1. Belgium, Görög­ország, Mongólia, Törökország, Dél-Korea, Kolumbia, Libanon —, 1, —. Brazília —, —, 2. Etiópia, Jamaica, Kuba, Spanyol- ország —, 1. Nem hivatalos pontverseny Egyesült Államok 544, Szovjetunió 541, NDK 420, NSZK 241, Japán 196, Magyarország 165, Ausztrália 130, Lengyelország 105, Olaszország 96, Svédország 95, Bulgária 90, Nagy-Britannia 89, Románia 81, Franciaország 72, Csehszlovákia 53, Kanada 38, Hollandia 35, Norvégia 28, Kenya, Finnország 26—26, Ausztria, Koreai NDK, Brazília 21—21, Irán 20, Üjzéland 19, Svájc 17, Kuba 16, Dánia 14, Mongólia 13, Belgium 12, Törökország 11, Spanyolország, Jugoszlávia 9—9, Dél-Korea, Görögország 8—8, Uganda 7, Jamaica, Irdia 6—«, Kolumbia, Argentína, Libanon 5—5, Etiópia 4, Equador 3, Burma, Mexikó 2—2, Ghana, Puerto- Rico, Szenegál, Portugália 1—1. Kisasszony és nagymama Nymphenburgban vé­get ért az egyéni nagy- dij-díjlovagló versenye — kisebb meglepetéssel. A 45 éves frankfurti Li- selott Linsenhoff kisasz- szony az 1969. és az 1971. évi Európa-bajnok szerezte meg az arany­érmet, az 1970. évi vi­lágbajnok, a szovjet Je­lene Petuskova előtt. Az egész olimpiai mezőny legidősebb tagja az an­gol Hilda Lorn Johnsto­ne asszony. A 70 éves nagymama a 12. helyen végzett. A harmadik abonyi maratonija A kézilabdázó abonyi Varga István kitűnően mutatkozott be a kézilabdatoma mérkőzéséin, A Bp. Honvéd átlövője bebizonyította, hogy nem hiába érdemelte ki az „ágyú” bece­nevet. A másik abonyi, az olimpiai bajnok Varga János a kötöttfogású birkózóknál sikerrel vette az eddigi akadályokat. A harmadik abonyi, Szekeres Ferenc, ma mutatkozik be mara­toni futásban. Amikor sportkörénél, a Csepel SC-nél pályafutásáról ér­deklődtünk, meglepődve hallottuk az egyik vezetőtől, hogy Szekeres Balaton-felvidéki. Aztán felhívott felesége, aki korri­gálta a hibát, s elmondta már Münchenben levő férjéről, hogy a nyolc általánost szülőfalujában végezte, majd a fővárosban közgazdasági technikumot végzett. 1967-től a Csepel SC spor­tolója. Ti ár ifjú korában is kedvet érzett az atlétikához, pályafutása mégis „idősebb korában” kezdődött. Egy üzemi versenyen mutatkozott be a most huszonöt éves fiatalember, s mivel fantáziát láttak benne, egyre többet foglalkoztak vele. A nem­zetközi viadalokon jól kitett magáért, s tulajdonképpen ezzel érdemelte ki a müncheni kiküldetést. Felesége, aki ugyancsák atlétizált, „szakértői szemmel” azt várja a harmadik abonyitól, hogy legalább megjavítsa az eddigi legjobb magyar eredményt (2:14:59), amelyet az ózdi Tóth ért el. TI ogy sikerül-e ez a szőke, szikár, szemüveges atlétának, az majd elválik. Eddigi legjobbja 2:18:14, míg a világ eddigi legjobb eredményét 1964-ben az etióp Bikila érte el (2:12:11) a 42 175 méteres maratoniban. SAKK 476. sz. feladvány G. Zahodjakin Kubbel emlékverseny. 1.946. 4. dics. Matt 3 lépésben Betűjelzésben. Világos: Kh4, Bao, Bg5, Fd5, gy: d6, h2 (G). Sötét: Kti6, Bdl, Bh8, gy: d4, h7 (5). Szeptember havi feladványaink megfejtéseit 1S72. október 10-ig kérjük rovatvezetőnk: Hoschek László (Szentendre. Dumtsa Jenő u. 6.) címére küldeni. Zóna döntők. 1972. Dél-Amerika bajnoksága egyút­tal zóna döntő is volt: 1. Mecking 17, 2—3. Pannó, Qinteros 1.5 pont­tal. A zónaközi döntő részvevői: Mecking és Pannó. A verseny egyik sorsdöntő játsz­mája. Pannó—Mecking Angol megnyitás. 1. Hf3, Hf6 2. c4, g6 3. Hc3, Fg7 4. é4, d6 5. d4, 0—0 6. Fé2, é5 7. 0—0, Hj6 8. d5, Hé7 9. Hél, Hd7 10. Hd3, fő 11. éfő:, Hf5: 12. f3, c5 13. H12, Hf6 14. Fd3, Hd4 15. Hfé4, a6 16. Fgő, Vc7 17. f4?, Hé4! 18. Fvé4 h6 19. Fh4, Hfő 20. Ffő:, Ffő: 21. g4f Fd7 22. Fg3, éf4: 23. Bf4:, Bf4: 24. Ff4:, Bf8 25. Fg3, Vb6! 26. Vé2, Fg4:!! 27. Vg4:, Vb2: 28. Bfl?, Fd4f 29. Ff2, Ff2:| 30. Khl, Vc3: 31. Vg6:t, Vg7 32. Vé6t, Kh8 S3. Vd6:, Vf6: 34. Vf6‘, Bf6: 35. Bbl, b6 36. Kg2, Fd4 37. Bel, Kg7 38. Bc7t, Kg6 39. Ba7, a5 40. d6?, Bd6: Világos feladta. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Ianacs tapja. Főszerkesztő: DR. LOKQb ZOLTÁN Főszerkesztő* helyettes; SÁGI A JN ES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY t-LKENC Szerkesztőség: Budapest. Vili., Somogyi Béla u. ». IL em. Leveleim: Bp. ’0. Postafiok 10. Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztóseg és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. INDEX: 25 064 terjeszti a Magyar Posta. Elő- (izethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál tBp., V., József nádor tér L sz.j. Előfizetési díj l hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom