Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-29 / 203. szám

1972. AUGUSZTUS 29., KEDD '“'"^fúriap NYERESÉGGEL ZÁRTÁRA FÉLÉVET Talpra állt a monorí kefegyár Többféle faipari cikk termelését vezetik be — A csata eldőlt. Az új ve­zetőket a dolgozók elfogadták, támogatják. Akik kitartottak, nem csalatkoztak — így sum­mázza az elmúlt öt hónap alatt bekövetkezett változáso­kat Artzt Károly, a monori kefegyár szakszervezeti bizott­ságának titkára. Aztán hozzá­teszi: — Szerencsére, sokan voltak. A viszonylag kis gyár ösz- szesen kétszáznyolcvan em­bert foglalkoztat, s közülük legalább százhúszan több mint húsz éve dolgoznak itt. Amikor az év elején aggasz­tóvá vált a vállalat gazdasági helyzete, s ha rövid időre is, de reménytelennek tűnt a bajokból kilábalni, a munká­sok — sportnyelven szólva — nem dobták be a törülközőt, hanem maradtak, vártak. Bíz­tak: előbb-utóbb talpra áll a gyár, túljut a krízisen ... Nemet mondani Horváth István, az új igaz­gató — fiatal közgazdász, aki a külkereskedelmi pályát cse­rélte fel mostani posztjával —, márciusban került a kefegyár élére. Megszemlélte a terepet, s mint tábornok a vesztett csata után, megszámolta harc­képes embereit, s bevetésre szánta el magát. Legelőbb a munka- és üzemszervezés korszerű módszereiből válasz­tott „fegyvereket”, aztán — mert így kellett — megtanult nemet mondani. — Akkoriban több volt a nem, mint az igen — mondja —, még fegyelmi büntetéseket is ki kellett szabni. De ez a múlté, ma már más a hely­zet... i — Szóval talpraálltak? — Abban nem kételked­tünk, hogy meggyógyulunk-e. ■De mostanában is érezzük né­ha: lázas még a vállalat. Vi­szont már nem fekvő, hanem gyógyulófélben levő járóbe­teg. A gyár vezetői izgalommal készítették a féléves mérle­get: vajon mit bizonyítanak a számok? — Hétszázezer forintos nyereséggel zártuk a félévet ■— közli Krupánszky László főkönyvelő, s hozzáteszi: jól haladnak az adósságok tör­lesztésével is. Még egy igen fontos dologra is jutott pénz: a fizikai dolgozók körében, főként a női munkásoknál 3,5 százalékos, az alkalmazot­tak, kisegítők körében egyszá­zalékos bérfejlesztést hajtot­tak végre. „Könnyebb dolgom lesz" — Ennek a pénznek be kell jönnie — veszi át a szót Hor­váth István —, mint ahogy annak az 50 ezer forint juta­lomnak is, amit a gazdaságo­san zárt első félévi munkáért a legnehezebb időben is ki­tartó embereknek adtunk. Évek óta nem volt ilyen ará­nyú jutalmazás: a dolgozók egyharmada részesült belőle. A kefegyár új vezetői bíz­tak az emberekben, de próbá­ra is tették őket naponta. A gépek kapacitása gyakran ki­használatlan volt, a megren­delések hiánya, a piaci igé­nyek változása miatt. így hát a munkaidő kihasználtsága is ehhez igazodott. Korábban a gömbfa hasábolását mun­kaidő után, állományon kívü­li bérért végezték a dolgozók. Egy-egy ilyen alkalommal 70 —80 forintot kerestek. Ezt megszüntették, ma már ezt a munkát is normában kell el­végezni. Ez volt az egyik nagy próba. Nem kis tételről, mint­egy 5—6 ezer mázsáról volt \zó. A munkások kiállták a próbát. A juta,~'azásnál vi­szont a vezetők nem feled­keztek meg róluk ... — A munkafegyelem meg­szilárdult. Jóval kevesebb a késés, a szervezetlenség miat­ti gépállás és a selejt — szó­lal meg az szb-titkár. — Az emberek érzik a felelősséget, tudják, most rajtuk különö­sen sok múlik. — A vezetés, mint termelő­erő, nélkülözhetetlen és nyil­vánvalóan fontos, de önma­gában vajmi keveset ér. A dolgozók támogatása nélkül a legjobb elképzelés is csak szándék maradna — kapcso­lódik be újra a beszélgetésbe az igazgató. — A társadalmi szervezetek, a pártszervezet és a szakszervezet jó partnernak bizonyult ez ügyben. Amikor idejöttem és megtudtam, hogy ebben a kis gyárban 43 párt­tag dolgozik, nagyon megörül­tem: tudtam, hogy ilyen segí­tőtársakkal könnyebb dolgom lesz. — Ha nem érünk el növe­kedést, egyet jelent a sorva­dással. Ma már biztos, hogy jövőre is lesz kefegyár Mono- ron, de ettől függetlenül, ne­künk most meg kell teremte­nünk a vállalat jövőjét. Fo­kozatosan, lehetőségeinkhez képest. Nem látványos felfu­tást akarunk... Gyorsabban hozza a pénzt Felsorolja megvalósulófél­ben levő terveiket. Először is profilbővítést hajtottak végre. Rájöttek ugyanis, hogy a ke­fegyártás önmagában kevés a biztos jövő megteremtéséhez. Merész húzással bérbe vették a bényei Népfront Tsz öntö­déjét, ahol fa-, fémminta- készítéssel és alumíniumön­téssel foglalkoznak. Éves szin­ten hétmillió forintos terme­lést remélnek. Az öntöde alig kívánt befektetést, * igaz, -em­beribbé tették a munkakörül­ményeket, fürdőt, öltözőt épí­tettek. A faipari profilt is megerősítik: bevezetik a gaz­daságos, bőséges megrende­lést ígérő bútoralkatrészek gyártását. Űj logarléc-típussal is szeretnének megjelenni a piacon, méghozzá az export­piacon. Megkétszerezik a lo- garüzem kapacitását, jövőre ötmilliónyi termelési értéket szeretnének produkálni. Ugyanitt, a kapacitás jobb ki­használása érdekében a pon­tos munkát igénylő játékkere­tek gyártását is megkezdték. — A gazdálkodási színvo­nal emelésével meggyorsítjuk a termékek forgási sebessé­gét. Jelenleg még 120 nap te­lik el a munka megkezdése és a pénz megérkezése között. A mintakészítő üzemben viszont már csak 25—28 nap ... A játékkeretgyártás szintén jó­val gyorsabban hozza a pénzt. Nem céltalanul tesszük: az így felszabaduló termelőesz­közökkel teremtjük meg a termelés további fejlesztésé­hez szükséges pénzt. Nagy se­gítséget kaptunk a Pest me­gyei Tanácstól: az alapbér­színvonal és a hatékonysági mutatók újbóli meghatározá­sával, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy minél előbb talpraállhassunk. Mindezt igyekeznek meghá­lálni a kefegyáriak. Tervezik: a jövőben a gömbfák helyett méretre szabott kefetestet vá­sárolnak az erdőgazdaságok­tól. Előnyei: mivel nem nö­vekszik a készletük, kevesebb eszközlekötési járulékot kell fizetniük,'a tárolás nem ront­ja a minőséget, csökken a szállítási költség, no meg a selejt, elősegíthetik, az ütemes gyártást, s ennek hatására növelhetik a termelékenysé­get. A régi hírért — Jövőre 30 millió forint értékű kefét és 15 millió fo­rintnyi egyéb terméket kívá­nunk gyártani — magyarázza a főkönyvelő, majd nyomban hozzáteszi: míg a kefegyártás a jövőben is megmarad a 30 milliós szinten, a többi ter­mék termelését egyre növel­jük majd. Ezért még az idén megtartjuk a névadó ünnep­séget. Mert annyi más egyéb terméket is gyártunk, melyek­re már a vállalat nevében is utalni akarunk. A piac figyel­me felkeltésének, meghódítá­sának sajátos eszköze ez... — Persze, nemcsak a pia­cot akarjuk meghódítani, ha­nem helyre akarjuk állítani a gyár hírnevét, tekintélyét is — veti közbe az szb-titkár. Valamikor nagy dolog volt ide bejutni. Ezt szeretnénk újra elérni.„, Sz. I. Török vendégek a Fővárosi Tanácson Török polgármesterek 31 tagú csoportja érkezett Buda­pestre. A vendégeket hétfőn hivatalában fogadta Szépvöl­gyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, s tájékoztatta őket Budapest fejlődéséről, a ma­gyar főváros fejlesztési tervei­ről. KITÜNTETÉS Papp Jenőnek, a Belkeres­kedelmi Minisztérium nyugal­mazott főelőadójának 70. szü­letésnapja alkalmából, mun­kássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta az El­nöki Tanács. A kitüntetést dr. Sághy Vil­mos, a belkereskedelmi mi­niszter első helyettese adta át. Enyém, tied, miénk Kétszázan Verőcére Jövőre is: 337 500 kedvezményes beutaló Felújítják a leányfalui üdülőt Jövőre az ideihez hasonlóan ismét 337 500-an részesülnek kedvezményes szakszervezeti üdültetésben — határozta el hétfői ülésén a SZOT elnöksé­ge. Az említett létszámból csakndm 55 000-en — 33 000 felnőtt és 22 000 gyermek — családjával töltheti szabadságának egy részét az ország legszebb vidékein. 1973-ban is szerveznek kül­földi csere- és turistaüdülést, külföldi hajóutakat 6600-an nyaralnak, túráznák majd Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban, Lengyelországban, az NDK-ban, Romániában, a Szovjetunióban, Ausztriában és Olaszországban, További tízezren vehetnek részt az ausztriai, az al-dunai és a csehszlovákiai hajóutakon. A szakszervezetek jelentős hozzájárulásával 2000 ifjú­munkás tölti majd a nya­rat Verőcén és a Kilián- telepen, de a Művelődésügyi Miniszté­riummal további mintegy 4000 —5000 ifjúmunkás üdültetésé­ről tárgyalnak. Mivel az utóbbi időben a szakszervezetek különböző vállalatokkal együttműködve is létesítettek üdülőket, a be­utalóknak egy részét e válla­latok kapják. Több épület, köztük a leány­falui építőmunkás-üdülő fel­újítását, ezenkívül néhány új üdülő építésének megkezdését is tervezik. A Szakszervezetek Országos Tanácsát október 6-ra hívják össze. Az állomás nemcsak elsősegélynyújtó Tizenegyezren a pv egészségügyi alakulataiban A Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetősége tegnap ülést tartott, melyen Németh Veronika, a Vöröskereszt me­gyei titkára elnökölt. Napiren­den két téma szerepelt: a pol­gári védelmi egészségügyi al­egységek szervezettségéről és kiképzéséről dr. Orosz Zoltán, a megye polgári védelmi pa­rancsnoka számolt be, míg az egészségügyi állomások mun­káját dr. Gál Lászlóné, a KÖJÁL megyei főorvosasszo­nya értékelte. Az egészségügyi szakszolgá­lat szervezését a polgári véde­lem az állami egészségügyi szolgálat s a Vöröskereszt se­gítségével végezte eL Jelenleg 47 század és 207 önálló szakasz összesen csaknem 11 ezer tagja te- vékenykedik a pvegész- ségügyi alakulatokban. A parancsnoki állomány ré­szére 1965-től minden évben egy- vagy kétnapos kiképzést tartanak, míg idén májusban járási-városi összevonásban 3 napos oktatást szerveztek szá­mukra. Legjobban a budai, a ceglédi, a szentendrei, a váci, a monori és a nagykátai járás­ban sikerült a kiképzés. Ter­mészetesen az alakulatok tag­jai is tevékenyen részt vesz­nek az oktatásban: 1965-től 1971-ig összesen 135 órát hall­gattak a polgári védelmi alap­ismereteken kívül az életmen­tési eljárásokról, az elsősegély­nyújtás fontosabb tudnivalói­ról. Dr. Gál Lászlóné beszámoló­jában a Magyar Vöröskereszt III. kongresszusára utalt, melynek határozata fontos fel­adatként jelölte meg a helyi vöröskereszt-szervezetek veze­tési színvonalának minőségi javítását, a szervezeti élet rendszeresebbé tételét. A mostani vizsgálat megállapí­totta, hogy a szentendrei és a monori járás kivételével lassú fejlődés tapasztalható a lakó­területi állomások szervezésé­nél, a községekben az egész­ségügyi állomásokat nem há­lózatszerűén szervezik, s nem kielégítő a termelőszövetkeze­tek ilyen irányú munkája sem. Pest megyében jelenleg több mint ezer egészég- ügyi állomás működik. Az állomások munkatársai részt vesznek az egészségügyi felvilágosításban, a tisztasági mozgalom szervezésében, érté­kelésében, szervezik a véradó­mozgalmat, s foglalkoznak családvédelemmel is — tehát ezek az állomások nem té­vesztendők össze az egyszerű elsősegélynyújtó-helyekkel. A vezetőségi ülés a beszá­molók után határozatban fo­gadta el a kiképzési rendszer fejlesztését, az oktatási tema­tika pontosabb elkészítését, s azt, hogy az aktívákat több­ször tüntessék ki, részesítsék erkölcsi elismerésben. T. E. Megyei fazekas vitte el a pálmát Miskolcon megtartották a vásárral egybekötött V. helyi­ipari kiállítást. A 10 napig nyitva tartó ki­állításon 92 kisiparos szere­pelt — közülük sokan érde­meltek ki szakmai díjakat, di­csérő okleveleket. A legkülönfélébb szakmákat képviselő, s a 22 Borsod me­gyein kívül az ország minden tájáról jelentkező kisiparosok termékeit a látogatókkal is megszavaztatták. A legtöbb közönségszavaza­tot — szám szerint 212-t — Pest megyei kisiparos: a telki­bányai Kiss Géza agyagedény- készítő termékei kapták. A mikor az Országos Takarékpénztár em­bere átadta a szövet­kezeti lakás papírjait meg az első csekktömböt a ha­vi törlesztgetés megkez­déséhez, és ünnepélyes to- rokköszörülgetés után be­jelentette, hogy harminc évi — háromszázhatvan hónapi! — törlesztés után a lakás teljesen az enyém lesz, elnevettem magam. Nemcsak azért, mert a harminc év túlságosan nagy idő ahhoz, hogy a végére lássak. Hanem azért is, mert ha mégis elképzel­tem, hát mulatságosnak képzeltem azt a vénem­bert, akinek az Országos Takarékpénztár jóvoltából büszkének kell lennie majd arra — 2000-ben —, hogy íme: tulajdonos. Hogy a lakás, amelyben megörege­dett, teljesen az övé. Nem tudtam, de most sem tudom felfogni, miért jobb érzés azt a négy fa­lat bámulni, amelyik telek - könyvileg az én nevemen szerepel, mint azt a négy falat, amelyik csak a lakó­nyilvántartókönyvben sze­repel a nevemen. Kérdez­tem is új lakásszövetkezeti szomszédomat, mi a véle­ménye erről, ám a szom­széd, akitől hasonló értet­lenséget vártam, egészen másfajta értetlenséggel né­zett rám: — Ez nem tréfadolog, kérem — mondta. — A sa­ját lakás mégiscsak más. A dolgot, úgy látszik, új­ra végig kell gondolnom. Mi ez a más? Honnan érdektelenségem e más iránt? S honnan sokak ér­zékenysége iránta? Az első kérdésre csak tu­dálékosan, de könnyen tu­dok válaszolni. Ez a más: egyfajta viszonykülönbség. Viszonyom egy tárgyhoz sokféle lehet, de birtoklá­si szempontból látszólag, csak kétféle: vagy az enyém tárgya, vagy nem. Vagy tulajdonosa vagyok, vagy nem. Az előbbi la­káspélda esetén ez a kü­lönbség gyakorlatilag ész­revehetetlen: egy lakásban ugyanúgy lakom akkor is, ha egyszer majd az enyém lesz, mint akkor, ha soha­sem lesz az enyém. Mivel­hogy gyakorlatilag az enyém. Én használom. S mert egy lakásnak az az értelme, hogy használják, ezzel én tökéletesen meg vagyok elégedve. Hogy eszmeileg más egy bérleti viszony, mint egy tulajdo­nosi viszony, ez szomszé­domnak okozhat valami birtoklási pótörömet, en­gem hidegen hágj’. M ért hagy hidegen? Ez a második kérdés, erre még könnyeb­ben tudok válaszolni. Ilyen volt az iskolám, úgy lát­szik. Megutáltatta velem a tulajdont. A kollégium, amelyben a legszemélye­sebb tárgyak is közösek voltak, amelyben az enni­való mindig „kolkajának” (kollektív elemózsiának)) számított, s amelyből egy­más ingében-zakójában-ci- pőjében parádéztunk ki vasárnap délután a mozi­ba. (Ballagási öltözékem­ből, ha jól emlékszem, csak egy zokni volt az enyém.) És az egyetem, ahol a francia felvilágosítóktól megtudtuk, hogy: „A tulaj­don — lopás”, Marxtól, hogy: felhatalmazott érték- többlet, s még a szelíd Cso­konaitól is, hogy: „Az enyim s a tied mennyi lár­mát szüle, miolta a mienk nevezet elüle” A dolog annyira egyértelmű volt, hogy roppant szégyennek számított, ha valamelyi­künkről kiderül*-- van — vagy volt — valamije. Há­za, földje, boltja. (Épp mostanában került kezem­be egy levelezőlap, ame­lyet szüleimnek írtam 1951-ben: kérjenek szá­momra szegénységi bizo­nyítványt a községi tanács­tól, már nem emlékszem arra, hogy milyen ügyben, de arra jól emlékszem, hogy úgy vártam és fogad­tam a szegénységi bizo­nyítványt, mint egy neme­si oklevelet. Nincs sem­mim, tehát igazoltan tisz­tességes ember vagyok.) M iért vágynak most mégis oly sokan másféle igazolásra? Telekkönyvire például? Mért olvasható gyufásdo- boznyi víkendházak hom­lokzatán is a gyermekien büszke felirat: „Pici, de az enyém” ? Ez a harmadik kérdés, erre azonban nem tudok könnyen válaszolni. Ha ugyanis könnyen vála­szolnék, mondván: ez a tu­lajdon-éhség „az átkos múlt maradványa”, legfel­jebb félig volna igazam. Telekkönyvi kivonatot tud­niillik olyanok is lobogtat­nak most, akiknek régen — velem együtt — a szegény­ségi bizonyítvány volt büszke nemesi oklevelük. Akik most kiírják víkend- házuk homlokzatára, hogy „Pici, de az enyém”, azok többsége olyan társadalmi réteghez tartozott, amely a kommunista kiáltvány sze­rint csak láncait veszíthe­ti. A választ tehát kikerü-- löm, de visszatérek az el­ső kérdéshez: A tulajdon — viszony. Birtoklási viszony ember és egy tárgy közjött. Ha ezt a mostani tulajdonos-divatot meg- vagy elítéljük, leg­alábbis két dolgot kell te­hát figyelembe vennünk. Az egyik: a tárgy. Amire a birtoklási-éhség kiterjed (kiterjedhet): családi ház, saját lakás, nyaraló, autó. Csupa olyan tárgy, amely- lyel, ha tulajdonosi vi­szonyba lépnek, személyi tulajdonná alakul, és nem magántulajdonná. Birtok­lási örömet szerez, de se­gítségével értéktöbbletet senki se szerezhet. (Igaz, hogy a „kolkajás” hagyo­mánytól ez a birtoklási öröm is idegen, de a tudo­mányos szocializmus prog­ramjától korántsem ide­gen.) A másik, amit figye­lembe kell venni: az em­ber. Aki tulajdonosi vi­szonyba lép a családi ház­zal, a lakással, a nyaraló­val, az autóval. Ha meg­vagy elítéljük érte, a vi­szony, érzelmi, világszem­léleti tartalmát is mérle- legelni kell. Mert ég és föld különbség lehet aközött, hogy valakiben vagyon­szerzési mohóság dolgo­zik-e, „kaparj kurta”-am- bíció, vagy egyszerűen biz­tonság-vágy, megalapozott­ság-vágy. Elítélnünk csak az elsőt kell, akinek em­berségén a tulajdonná ide­genült tárgy uralkodik, s nem a másodikat, akinek számára a tulajdonná mi­nősült tárgy továbbra is tárgy marad, ő uralkodik rajta, kényelmessé teszi ve1’ életét. s aki nem felejtette el, hogy a kommunista kiáltvány szerint: ki csak láncait veszítheti el, cserében megnyerheti az egész világot (nemcsak ví- kendházat nyerhet). S aki azt is tudja, hogy a birtok­lási viszony csak látszólag kétféle: vagy az enyém egy tárgy, vagy nem; van egy harmadik fajta viszony is: ha a tárgy a mienk. S hogy a végső cél ez: megnyerni az egész világot, aztán ki­írni a homlokzatára: „Óriá­si és mégis a miénk!” Faragó Vilmos Az Iskolatelevízió tanévnyitója Szerdán délután sugározza a Magyar Televízió az Iskola­televízió ünnepélyes évnyitó­ját. A műsorban a szerkesz­tők tájékoztatják a pedagógu­sokat az Iskolatelevízió műso­rairól, újdonságairól. A prog­ramban helyszíni közvetítés ií lesz egy új zuglói általános Iskolából. Az adás során a felvetődött kérdésekre az ok­tatásügy illetékes szakembe­rei válaszolnak majd.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom