Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

1972. AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP PtSl Alte <JCívlap Hat fiú, egy lány Gödöllőn, a Petőfi Tsz udvarában gyerekkocsik parkíroztak. A bejárattól a hosszú folyosón át virágsze­géllyel díszített futószőnyeg vezetett az ünnepi terem­be, ahol az érkezőket Sáro- sy János, a tsz elnöke és Kovács László párttitkár fogadták. Megszólalt a városi ta­nács új villanyorgonája, s az Imre utcai iskola úttörői verssel, dallal köszöntötték az ünneplőket. Hét édesanya tartotta karján gyermekét. Szülők, névadók és vendégek hall­gatták Lengyel Lajosnak, a városi tanács anyakönyvve­zetőjének szavait, majd fo­gadalomtételre került sor. 42 anyakönyvbe egymás után kerültek be a kicsi­nyek nevei: Kovács Hen­rietta, Erdős Gábor, Kiss- Balázs Béla, Molnár István, Tóth Róbert, Kiss József, Molnár József. A gödöllői Petőfi Tsz em­lékezetes háziünnepségének záróakkordja volt az aján­dékok átadása és a pohár­köszöntő. Az összegyűltek egy része még sokáig együtt maradt, ám voltak „han­goskodó” babák is, akikkel igyekezni kellett haza. Csiba József Hogyan tovább a Petőfiben? Új házat kap Laczkóháza Kovács és elnök párbeszéde a szövetkezeti irodán Tartalékos BM-tisztek avatóiinnepsége Szombaton a Belügyminisz­térium tartalékos tisztképző iskoláján ünnepséget rendezett a parancsnokság: tartalékos tisztté avatták az idén végzett növendékeket. Az ünnepségen megjelent Rácz Sándor vezér­őrnagy, a belügyminiszter el­ső helyettese. Az ünnepségre érkező Rácz Sándor vezérőrnagynak tett jelentés után elhangzott a Himnusz, majd felolvasták a ■belügyminiszter díszparancsát. Töméntelen számadaton, megannyi szövetkezeti életké­pen túl egy párbeszéd emlé­ke hagyott nyomot tán a leg­erősebben emlékezetemben, mióta egy reggeltől estig tar­tó barangolásból megtértem Kiskunlacházáról. Azért ta­nulságos számomra kivált­képpen az említett disputa, mert tipikusnak érzem: el­hangozhatott ' volna nemcsak a Petőfi Termelőszövetkezet elnökének irodájában, ha­nem sok száz más közös gaz­daságban is. Vázoljuk fel te­hát a helyszínt: Szűcs Béla elnök meglehetősen szűk dolgozószobáját, amelyben hárman ülünk: a házigazda­elnök, aztán Farkas Mihály kovács, s az újságíró. Bábolna példája — Itt jártak tegnap Komá­rom megyében élő rokonaim, s azt mondták: okvetlenül nézzük meg a Bábolnai Ál­lami Gazdaságot, az ottani traktorokat, kukoricaföldet; no, milyen traktorok is azok? — Amerikai, a John Deer cégtől vásároltak — segítem ki a kovácsot, aki buzgón rábólint, ám az elnök kissé lehervasztja lelkesedését: — Amikor magának, egyéni korában kellett volna vala­milyen korszerű masina a műhelyébe, mindig meg tudta venni? Elérti a kérdést a mai szö­vetkezeti kovács — egyben vezetőségi tag —, s meghal­kulva mondja: — Bizony nem mindig akadt rá pénz... A következtetést már fö­lösleges levonni, de a ..na látja!” kezdetű summázat ki­mondatlanul ott lebeg vagy két percig a csöndben. Pedig a Petőfi Tsz sok tekintet­ben is a legjobbak közül va­ló, akár Pest megyei, akár tágabb, országos tapasztala­taimat vetem egybe. Ennek egyik következménye, hogy a jövedelem mindenképpen kiemelkedő. Ott voltam az év lem hallanod, s azonnal ki­találnád, hogy én itt három esztendeig tanultam... aka­rom mondani: jártam iskolá­ba. S mily eseménydús há­rom esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni — 2. Itt vol­tam először szerelmes — 3. Itt akartam először színésszé len­ni —” Valóban, az események, a romantikus kalandok, az első szerelem Cáncrinyi Emília iránt, majd a színészek meg­jelenése Aszódon, az újabb „ólálkodás” körülöttük, és az egyik színésznő, Borcsa kö­rül, Koren szigorának növe­kedése mozgalmassá tették utolsó hónapjait.--------------­-— iskolai évhez j AZ UlolSÓ | fűződik az is,------------------ hogy Koren, lá tva Petőfi nagy könyv- és olvasásszeretetét, reábízta az első félévben a kölcsönzések feljegyzését. Ez a tanítványá­val szembeni elismerés és bi­zalom jele, hiszen a Matricu- lában bizalmas beírások, osz­tályzatok, személyi adatok voltak. Négy kölcsönzéskor látjuk Petőfinek igen szép be­tűírását. Távozása előtt még egy megtisztelő megbízást kapott Korentől. Neki kellett megírni magyar nyelven az iskolának, a tanulótársaknak, az iskola fenntartóinak búcsút mondó költeményt. Ez az első írás­ban is megmaradt, aszódi származású Petőfi-vers. „Immár kész koszorúnk, mely tíz hónapig izzadt Arccal, gyenge eszünknek gyűjtve díszét, fonogrttunk A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt! S most társaim! miután végét már érte a munka, Amely tíz hónapig szüntelen foly vala köztünk, Jóisten veletek! Tanodánkat hagyjuk örömmel És szaporán édes szüléink kebelébe siessünk!” | A búcsúzás címet vise­lő költemé­nyének ün­nepélyesen hömpölygő hexa­metereit ő maga mondotta el a szülők, tanulótársak, az is­kola fenntartói előtt. Ekkor mindössze 15 és fél éves volt. Búcsút mond Aszódnak, „be­lép a magyar irodalomba”. Sajnos, üstökös-életéből ek­kor 11 év és 1 hónap volt már csak hátra. Kardos Győző elején a szövetkezet zár­számadó közgyűlésén, pon­tosan emlékszem a személyes jövedelmek adatára: 32 040 forint volt ez átlagosan 1971- ben, amely, igaz, meglehető­sen tág differenciáltságot ta­kar, (Egészen pontosan: 25 ezer forinton felül kapott a tagság 70 százaléka, 20 ezer forint alatt a 14 százaléka — vagyis olyan széles a ská­la, amilyen aligha képzelhe­tő el ipari berkekben). Kitérő a történelembe S e témakörről engedtessék meg nekem, hogy egy kis történelmi visszapillantást te­gyek. Egy jó 70 éve megje­lent országos monográfia­sorozat Kiskunlacházát elem­ző fejezetéből másoltam ki egy máig érvényes passzust: „... a munkásviszonyokra igen nagy és kedvezőtlen befo­lyással van Budapest közel­sége, mert ipartelepei igen sok munkást vonnak el a mezőgazdaságtól”. A megál­lapítás persze a birtokosok, a szerző kifejezésével a „gazdaközönség” nézőpont­jából íródott, vagyis azért, mert az agrárproletár bér­igényét fölszíthatja a közeli városi konkurrencia. Mert lám: „A munkásviszonyok kedvezötlenségét a gazdakö­zönség nem abban keresi és találja, hogy a munkabérek természetszerűen emelked­tek, hanem abban, hogy a tel­jesített munka nem áll arány­ban a munkabérrel és a jö­vedelemmel”. Akkoriban tehát a hiva­talos álláspont sokallja a — gondolhatjuk — minimális napszámbért. ... A tavalyiról már szól­tunk, de vajon 1972-ben emflkeúnekze . a jövedeímekJ Korai lenne vizsgálódnunk ez ügyben, annál is inkább, mert nem is kell agrárköz­gazdának lennünk ahhoz, hogy tudjuk: az utóbbi egy­két évben már nem követi a termelés emelkedését a jöve­delmeké. A magyarázatok legfontosabbika, hogy az adók, valamint az ipari árak tetemesen megnőttek. Egy évtized — tízszer nagyobb vagyon Mindamellett annyi bizo­nyos, hogy tavaly 10 százalék­kal nőtt \a Petőfi Tsz bruttó termelési értéke, s ez az ütem nagyjában-egészében tartós volt eddig. Különösebb pa­nasz az idei termésre sincs, ám a növények zöme még csak ezután kerül magtárba, biztos helyre; miként a jöve­delmekben, úgy ebben a téma­körben is helytelen a jóslás. De a tízes számot kapjuk, ha egy másik mutatót vizsgálunk: a közös vagyon gyarapodá­sáét. 1961-ben, midőn Szűcs Béla, a lacházi szövetkezet­tel ismerkedni kezdett (1962 januárjától elnök, előzőleg csak átjárt segíteni, mint a tápiósági Kossuth Tsz elnöke), 12,5 millió forint volt ez a vagyon — ma 128 millió, vagy­is megtízszereződött az ösz- szeg! Erre a tekintélyes sum­mára 22 millió forint a gazda­ság hitelterhe, s ezzel az adat­tal egyszersmind eljutottunk a mai gondipk — mondhatni —, gyökeréhez, a jövendő fékjé­hez. — Az a baj — fogalmaz az elnök —, hogy a 22 millióból 17 milliót az idén és jövőre kell visszafizetnünk, a többi 5 millió 15—20 évre oszlik meg. Tehát most nyögjük a koráb­bi fejlesztéseket, s új beruhá­zásra nemigen gondolhatunk. — De hiszen éppen az imént jártunk a zöldségtermesztés vertikumát megteremtő szárí­tóüzemben, a gyümölcster­mesztést lezáró hűtőházban — csupán ez utóbbi 6 millió fo­rintba került ugyebár... — Eltekintve attól, hogy még azok a beruházások sem teljesek, vannak kötelező fej­lesztések is, így hozzávetőleg 5 millió forintra tehető az el­használódó eszközök szükség- szerű pótlása évente. — De hát amikor a hitelt felvették, nyilván tudták, mi­kor kell azt visszafizetni... — Tudtuk, de kényszer- helyzetben voltunk, hiszen a tsz-eket versenyeztették: me­lyikük tudja rövidebb határ­időre vállalni a hitelt? Ettől eltekintve önmagunkkal is — vagy az idővel? — verseny­ben voltunk, hiszen telepítet­tünk például 400 hold szőlőt és gyümölcsöst, ez 5—6 év múltán termőre fordult — ak­korra kellett a tároló, a cso­magoló, a hűtőház. Most ez megvan, de kompletté úgy válna, ha a hűtőházba vehet­nénk emelővillás targoncákat. Igaza van Szűcs Bélának: az eddigi lendület megtorpaná­sától okkal tart, s még azt is hozzátehetjük, hogy amennyi­ben az új termelőberendezése­ket nem tudják eléggé hasz­nosítani, azzal nemcsak a szö­vetkezet, hanem az ország sem jár jól. Épül a tsz-székház Az is nyilvánvaló azonban, hogy — hiszen a Petőfi Tsz helyzete egyáltalán nem ku­riózum! — előbb-utóbb meg­lelik a módját az élelmiszer- gazdaság irányítói a továbbju­tás lehetőségének. A ma 700 éves Kiskunlac- háza legnagyobb termelőszö­vetkezetének leglátványosabb beruházása pillanatnyilag két­ségkívül nem más, mint a ha­marosan átadandó új iroda­ház. Bejárván a műútra néző, már begyepesített udvarú, emeletes épület termeit — „ez lesz a pártszervezeté, amaz olvasószoba” —, impozáns lát­ványban lehetett részem. Ol­csó dolog lenne most azzal le- tromfoini az elnököt, 'hogy miért nem vettek inkább né­hány teherautót a székház árából? — ezzel az „érvvel” ugyanis a távoli jövőbe odáz­hatnánk el a termelőszövetke­zetek ilyetén, olyannyira ért­hető és indokolt szándékainak megvalósulását. Azt azonban már meg nem állhatom, hogy a minden igénynek megfelelő épületről egy hajdanvolt, a távoli múlt­ba veszett házat föl ne idéz­zek, mégpedig a már említett monográfia segítségével, amelynek szerzői a község eredetét így jelölik: a falu „a hagyomány szerint Kun László királytól vette a nevét, s ki itt kéjlakot tartott, mely Laczkóháza nevet viselt”. ... Kiskunlacháza szántóin ma négy tsz osztozik, a Petőfi­nek 4 ezer holdja van, ame­lyen olykor — az idénymun­kásokkal egyetemben — ezer­re gyarapodó gárda szorgosko­dik. így az új székház is a munka lakja lesz, ahonnan minden bizonnyal még az ed­digieknél is célszerűbben le­het majd megszervezni a 320 holdnyi zöldség, az évi1250— 300 ezer húscsirke, a most már rentábilissá váló 330 te­hén, s más ágazatok működé­sét. Keresztényi Nándor Most huszonhat esztendeje Szíj legyen minden cséplőgépen- . ■ . ­...... Gál I Kivesző szakma | Henn­'-------------------------- ké. A tí mármesterség nehéz munka. Kilóra is. Műhelye, akárcsak ő maga, öregecske. Halomra rakott nyers bőr vár sorsára az aprócska műhely vályogfa­lai közt, titokzatosan, méltó­sággal görgő óriásbordók, ős­lényszerű, rozsdamarta gép­szörnyek tövében. — Volt már itt több is. Például, amikor a Dél-pesti ÁFÉSZ egész hegyet borított ki a konténerből az udvarra. Általában munkásvédelmi kesztyűnek való bőr. Hányán hordhatják azokat a kesztyű­ket? Ki tudná kiszámítani? Sok ezer vasmunkás kezét óv­ják a sérüléstől, balesettől. Most ez megy... Azelőtt? | — Ötven esztendeje, 1 szinte percnyi pontossággal, hogy inasnak szegődtem Deb­recenbe. Huszonötben szaba­dultam, még egy-két év a ta­nítómesteremnél, aztán a ba­rátaim hívtak: gyere föl Pest­re! Hát én fölmentem, bele a nagyvilágba. Dolgoztam az összes újpesti bőrgyárban, a Fuchsnál, a Vigodnynál, a Mautneroál, a Pannónia szőrmegyárban — azt most is így hívják —, a Wolfnernál, az ma a Táncsics Bőrgyár. Máskor alkalmi munkán ten­gődtem. Volt hogy ilyet láttam a gyárkapun: „Sé- roló tímársegéd kerestetik”. Az elnevezés ismeretlen volt, de hát akármi legyen az, én tudom! Jelentkeztem. — Ho­zom a munkakönyvemet, mon­dom. „Miért, hol hagyta?” Hát a Vigodnynál! „Akkor tárgytalan, egyezségünk van, hogy egymás munkását nem csábítjuk el. De tudja mit, sétáljon egy kicsit, akkor fel­vesszük!” — Hát akkor jöjjön a séta, azaz a kilépés, alkalmi munka. Két hét múlva újra megyek, most már a munka- könyvvel. Már nem kellettem. Csak akkor láttam igazán, mi az a munkanélküliség. Pedig akkor már jegyesek voltunk — mi lesz velünk? A Zsilip utcán kódorogtam, felirat a Pannónia kapuján: „Szűcsö­ket vízhúzásra felveszünk!” Kutya nehéz munka. a gyár leállt. Végre a barátom szerzett helyet a Mautnemál. Aztán meg átke­rültem a Bőrművekhez. Fel­venni felvettek. De csupa szer­vezett munkás: ott az voít a fontos, elfogadnak-e a többiek. Elfogadtak. Hát egyszer egyi­kük figyelmetlenül hajította le a bálát a hátáról, kiborult a festék, rá a bőrre. Kemé­nyen megbüntették miatta. A gyáros azt mondta: ha fele gyára rámegy, akkor is rend lesz. Mi meg vettük az utcai ruhánkat, sétálni mentünk. Akkor ez nem a jólétet jelen­tette, hanem a szolidaritást Aki visszament, sztrájktörő­nek tekintettük. Séta, szalad­gálás, kisegítő munka, ami jött. Barátomnak kis háza, műhelye volt Pomázori, nála barkácsoltam dobbőröket, el­adtam a Mogyoróssy meg a A munka ment, TRAKTORPROBA A nemzetközi szőlészeti és borászati kiállításon az első látogatók kipróbálják a főtéren elhelyezett minitraktort. Stowasser h angszergyá ros n ak. Nem is fizettek rosszul. De amikor az egyik szakszervezeti gyűlésen szóltak, hogy letelt a háromhónapos sztrájk, aki akar, visszamehet — mentem. De csupa új arc, nem leltem a helyem. Vissza a Wolfnerba! A mester örömmel fogadott, — Vidéken szerettem job­ban, mégis! Állandóan az motoszkált bennem: önállósí­tom - magamat. A sógor adott kölcsön, és úgy alakult, hogy a Viigodny modern gyárat vett Kőbányán, a régit fölszámolta, ott csak egy kis műhely ma­radt, ami szerszám még hasz­nálható volt benne, megvet­tem. „Maga rendes ember, ahogy tudja, fizeti.” Hallot­tam valakitől, hogy Cegléd jó város, és nincs tímár egyálta­lán, közel van Pesthez, vagyis könnyű az anyagbeszerzés. Kérdem: jó bor van-e? Mond­ják, az van. Nem mintha na­gyon borpárti lennék. Meg­néztem nyolc-kilenc kis házat. Ennek a tulajdonosát véletle­nül úgy hívták, hogy Katona József. Megállapodtunk. Le­költöztünk. Berendezkedtem, lassacskán kinyögtem a gépek árát is.------------------- zárolták a | — Közben I bőrt. Kiuta­------------------ Iás volt, le ke llett adni a körzeti kereske­dőknek. Akkoriban lószerszá­mot készítettem, meg ami ép­pen jött. De ugrok egyet Most jön a java. — Közvetlenül a felszaba­dulás után megnézi a műhe­lyemet egy szovjet kapitány. Akkor született a kisfiam, aki­nek a kisfia szaladgál most itt körülöttünk. Volt egy kis disznóbőröm, zsírját kifőzettem szappannak, azért cserzőanya­got szereztem, azzal cserzet­tem ki a csizma- meg cipő­talpbélésnek valót. Fél évig á szovjet hadseregnek csináltam csizmához való vikszos felső- meg alsóbőrt. — Május derekán Pintér Miklós ceglédi lakatosmester — képviselő is volt — a bér- cséplők és bérszántók nevé­ben'jött. „Azért jöttünk ma­gához, Gál elvtárs, hogy gép­szíjat rendeljünk. Mire a csép­lőgépek kiállnak, szíj legyen mindegyiken. Kell a kenyér”. Az egész városban se bőr, se villany! Én a tettek embere vagyok, de, ha semmi nincs...------------------- se telt bele, I — Két nap I lett min­------------------- den. A cser­zőhordóimat addig traktor hajtotta, a szovjetek vágták ezt az ablakot, ni, azon ve­zették át a transzmissziót, lett villanyáram, meg nyolc és fel lóerős motor. Faragógép, cser­zőhordó indulhatott. Horváth asztalos — igazi ceglédi em­ber — adott kölcsönt, mehet­tem Pestre bőrt szerezni, 10— 20—30 kilónkint, nagynehezen sikerült. Cserzőanyag, króm: fogalom volt. Mondtam, hogy mire kell. Hát lett! Nemsoká­ra kihirdethették: lesz gép­szíj, amennyi kell. Pákozdi Benői Kovács Lajos, Farkas Sámuel ceglédi szíjártók csi­náltak szíjat a kikészített bőr­ből. Ha ebédeltem, ha akármi volt, első volt a gépszíj. En­gem, aztán szószerint „elka­pott” a gépszíj. Előbb a cséplő­gépekre. Aztán jöttek a villany­telepről. „Gál elvtárs, nem tu­dunk pénzzel fizetni, de ha lesz szíj, lesz villany, átszá­moljuk áramra.” Lett szíj, ment a villanytelep. Aztán Dévényi őrnagy jött, a kato­nakórház egészségügyi meg­bízottja. „Lábbeli kell a fel­épülő sebesülteknek.” Hát az­tán abban a cipőben tették el­ső lépéseiket, amelyikhez én készítettem ki a bőrt, a város cipészei meg megcsinálták. Ki­állítást is rendeztek a gimná­ziumban, ott mutatták be, mi­re képes a ceglédi iparosság, ott kaptam én is ezt az okle­velet — huszonhat esztendeje, 1946. augusztus 30-án. M o st meg munkásvédelmi kesztyűk bőrét készítem ki. Most az megy. Pereli Gabriella mányi eredménye a leggyen­gébb az aszódiak közül, de jobb a sárszentlőrincinél és a pestinél! ~~ “ nyelve latin I Az oktatás | és magyar. *-------------------- Innen ered az iskola neve is. Magyarul tanította Koren a hittant, az egyetemes történelmet és ál­talában a nyelvi és matemati­kai szabályokat. Az iskola 81 kötetes könyvtárából Petőfi ebben a tanévben 21 kötetet vesz ki, ezek közül 4 csak a magyar nyelvű. Az 1836/37. tanévben Petőfi tiszta kitűnő lett. Az előző évhez képest 5 tantárgyból ja­vított. Koren az oktatási anya­got a latin nyelvnél kibővítet­te stilisztikával, verstannal, valamint sok klasszikus szö­veg fordításával. Nőtt tehát a tanulni való mennyisége. Pe­tőfi szorgalmas. A tanuláson kívül még arra is jut ideje, hogy 19 könyvet — ebből 15 idegen nyelvű — végigolvas­son. Mind többet foglalkozik » francia nyelvvel. Egészségi állapota megja­vult. Az egész iskolai esztendő során csupán 4 napig volt tá­vol az órákról. Így érkezett el az utolsó aszódi esztendő, az 1837/38-as. Ez az év három olyan élményt hozott számára, melyekre az 1845-ben írt Üti jegyzetek­ben így emlékszik vissza: „Aszód — ! — ! — Csak egyszer kellene ezt a szót tő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom