Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 201. SZÄM NKIAOAS/T 1972. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Kísérletek a Szabadság Tsz-ben Paradicsom októberre, saláta novemberre Piacon a csemegeuborka A Szabadság Termelőszövet­kezetben naponta 4—500 má­zsa paradicsomot szednek le és szállítanak be a paradi- csomföldekről, s közben fi­gyelemre méltó termelési kí­sérleteket folytatnak, főleg a kertészetben. A közös gazdaság kertésze­tében az öt 100 méter hosszú, hatalmas fóliaházban érdekes látvány tárul elénk. Ügyesen felkötözött fona­lakra fut fel sok ezer uborkatő indája, a felfutó indák tele virággal, s az alsó részén már mosolyog­nak a kis uborkák. — Ez a fóliaházak idei harmadik termése — mondot­ta ifj. Kecskeméti László telep­vezető. — A tavasszal salátát termeltünk bennük, azután jött a paprika, s most az őszi uborka termésével próbálko­zunk. Vasárnap már árusítjuk is a termést piaci árusítóhe­Vásárolhatnak majd el­tenni való, finom cseme­geuborkát, akik eddig még nem gondoskodtak téli el­látásukról. Ez az uborka egyébként kivá­ló hollandi fajta, nem kimon­dottan melegágyi növényféle­ség. Július közepén vetettük el kétezer négyzetméter alap- területen. — Más őszi újdonságot is termelnek a fóliaházakban? — Igen. Ötszáz régyszögölnyi terü­leten már növekszik a pa­radicsom, melyet múlt he­tekben ültettünk el. Számításunk szerint október közepén kezd majd érni. — Lesz saláta is? lyünkön. KAPÓS A TŐKEHÚS Megszerették az új élelmiszer-áruházát Nyolcvanezer forintos napi forgalom Csehszlovák vendég Nagykőrösön Zsigri László, a klub vezetője Ottokár Rytirnek és Kiss Lajosnak nagykőrösi pipá­kat, a melnyiki rádiósklubnak pedig egy ultraközéphullámú rádióirányító készüléket ajándé­kozott. (Kiss András felvétele) Kedves vendéget fogadtak a minap a városi pártbizottság székházában a pártbizottság és a helyi MHSZ-szervezet veze­tői. Ottokár Rytir hadseregtá­bornok, a csehszlovák SVA- ZAEÍM elnöke látogatott váro­sunkba, Kiss Lajos vezérőr­nagynak, a Magyar Honvédel­mi Szövetség országos főtitká­rának kíséretében. A vendé­geket Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára köszön­tötte. A kölcsönös ismerkedés után meglátogatták a rádiósklubot, ahol a klub vezetői öt nemzet­közi állomással létesítettek kapcsolatot. Ottokár Rytir Nagykőrösről üdvözölte a szlo­vákiai Nővé Zámky-i és az észak-csehországi nakodi rá­diósokat. Ezután a lőtéren megtekin­tették a lövészek gyakorlatát, s végül az autó- és repülőmo- dell-pályán a vendégek tiszte­letére tartott bemutatót. Mit látunk ma a moziban? Búcsú Kocsértót A tisztasághoz a születéstől kezdve kell hozzászokni. A Kecskeméti úti új élelmiszer- áruházban a kezdési állapotok­hoz tartják magukat. A jól összeszokott kiszolgáló sze­mélyzet,- a sáros, esős időjárás ellenére is, A körösiek hamar megszok­ták, megszerették ezt a boltot, mert reggel 6 órától este 8 óráig árusít. Szívesen keresik fel az emberek, amit a napi 70—80 ezer forintos forgalom is bizonyít. Takács Paula — Lesz. A jövő hét elején vetjük el a fóliaházi salátama­got, október elején ültetjük ki a palántákat a fóliaházakba, és novemberben szedjük a friss, ropogós salátát — mon­dotta búcsúzóul a telepvezető. K. L. Meglepő fordulat. Az áruló sorsjegyek. Szinkronizált szov­jet—üzbég bűnügyi film. Kísérőműsor: 87. Világma­gazin. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Hosszú lesz az idei ősz A körösi meteorológus naponta többször felmossa az üzlet kövét, naponta kétszer kimossa a vásárló­kosarakat. A legtöbb dolguk a hente­seknek van. Naponta hatszor kell végigmosniuk a csempét, mert a húsokból lecsepegő, vé­res lé kellemetlen látványt nyújtana a vevőknek. Nem csoda hát, hogy szívesen tér be az üzletbe mindenki. Ebben a hónapban eddig 140 ezer forint értékű tő­kehúst vásároltak ott a körösiek. Sok tanácstagi beszámolón hangzott el olyan kérés, te­gyék lehetővé, hogy a Temető­hegy oldalán lakóknak ne kelljen kilométereket gyalogol­niuk tőkehúsért. Amikor, másfél hónapja, hírt adtunk a Kecskeméti úti új élelmiszer­áruház megnyitásáról, még hallatszottak olyan vélemé­nyek, hogy jó, jó, de a gon­dok továbbra is gondok ma­radtak. Nos, a tények rácáfol­tak e vélekedésre, mert nemcsak a temetőhegyiek, de sok alszegi, tormási la­kó is az új üzletbe jár vá­sárolni. Kocséron az Üj Élet Ter­melőszövetkezet tagjaival be­szélgettem. Szó esett termés­ről, időjárásról, mindenről.' — Nekünk volt egy agronó- musunk, aki előre megmond­ta, hogyan alakul az időjárás, s ahhoz igazítottuk az aratást, a lucernakaszálást, és az egyéb munkákat. — Ki volt az az agronómus? — Csurdy Elemérnek hív­ták. Néhány évvel ezelőtt ment nyugdíjba. — Tudják, hogy most hol van? — Kőrösön lakik, a Lo- sonczy utcában. Felkerestem a jó magabírá- sú, idős embert. Szívesen fo­gadott. — Hallom, hogy régóta fog­lalkozik időjárási megfigyelé­sekkel. [ — A gazdálkodással foglal­kozó embernek éberen kell figyelnie az időjárás alakulá­sát — mondotta —, hogy ta- J pasztalatait munkájában hasz­nosíthassa. Ezt tettem én is. Sokat beszélgettem sok jó' és rossz időt megért pásztorem­berekkel, öreg mezőgazdasági dolgozókkal, és már a szü­leimnek is voltak értékes idő­járási megfigyelései, melyeket iskolás korom óta állandóan bővítek, s amelyeket, mint agronómus, munkámban is mindig felhasználtam. — Hogyan? — Bizonyos meghatározott napokon, éjjel-nappal, minden órában, megfigyelem és fel­jegyzem a széljárást, hőmér­sékletet és egyéb időjárási adatokat, s azokból minden év végén kidolgozom hónapról hónapra a következő év idő­járási előrejelzését. Mióta nyugdíjban vagyok, még ap­rólékosabban, mint addig, s elküldöm az ismerős gazdasá­goknak, melyek azokhoz sok esetben alkalmazkodnak, s mint mondják, jelzéseim, bár nem kimondottan az ő terüle­tükre érvényesek, legalább 75 százalékban mindig beválnak. Így lényeges károsodástól menteim meg őket. — A mostani júliusi és au­gusztusi esőzéseket is mutat­ták a jelzések? — Szinte pontosain —mon­dotta Csurdy Elemér, és elém tette a múlt év végén készült előrejelzését, az esőveszélyek­kel. — Mondjon egy pár előre­jelzést a következő hetekre. Az agronómus elővett egy iratcsomót, és felolvasta az előrejelzéseket, melyek sze­rint az időjárás a következő­képpen alakul: Augusztus 25—szeptember 5-ig: száraz idő, kevés átvo­nuló felhővel, némi köddel. Szeptember 6—10: borús, párás, csapadékra hajlamos idő. Szeptember 10—13: erősen borús, csendes, csapadékos idő. Szeptember Í3—15: ritkuló felhőzet, helyi csapadékkal. Szeptember 15—20-ig: igen borús, párás idő, sok esővel. Szeptember 21—30-ig: álta­lános borulás, őszies, sűrű eső­vel. Október 1—6-ig: felszaka­dozó felhőzettel, csapadékra hajlamos idő, gyenge légáram­lással, kevés köddel. Október 7—12-ig: általános felhősödés, esőzésre hajlamos, gyenge idő. Október 12—15-ig: kevés felhővel, szórványos eső, jó őszies idő. Október 15—20-ig: kellemes, gyenge idő, átvonuló felhőzet­tel. eső nélkül. Október 21—30-ig: derült, kellemes, inkább meleg idő, szórványos felhősödéssel. Novemberre, sőt, még de­cemberre is jó, enyhe őszi időt ígérnek jelzései, korai fagyok­tól nem kell félnünk. Kopa László Szállítás előtt A Gépjavító és Faipari Ktsz Szolnoki úti műhelyeiben soha nem unatkoznak a szere­lők: sok a külföldi megrendelés. A szeptembe ri moszkvai gépipari kiállításra a palettizáló gépcsaládot viszik ki, hogy bemutassák a szakembereknek: most azt szerelik össze. Var­ga József, Bundi Kálmán és Szakács Gábor viszont a baromfifeldolgozó gépszalagon dol­gozik, amelyet hamarosan a Német Demokra tikus Köztársaságba exportálnak. Kiss András felvétele Ő volt az első fodrász Mikus Mihályné kocséri női fodrász búcsúzik a községtől: szeptember elsejével nyugdíj­ba megy, és elköltözik a fiá­hoz, Dunaharasztira. — Itt nőttem fel, Kocséron — mondotta. — Kecskeméten tanultam ki a szakmát, de az­után visszahozott a szívem. 1937-ben nyitottam üzletet, én voltam Kocséron az első női fodrász. — Nehéz volt a kezdet? — Elég nehéz. Bár már akadtak olyan asszonyok és lányok, akik bejártak Kőrös­re „frizéroztatni”, a legtöb­ben mégis, ha kevesellték a fé- sülködést, forró kormozóvas­sal maguk bodorították a ha­jukat. Olyan asszony és leány is akadt, aki szégyenlett fod­rászüzletbe bemenni. — De megtört a jég? — Igen. Az addig Kőrösre járó asszonyok és lányok hoz­zám pártoltak át, s példáju­kat követve, egyre többen kezdtek az üzletembe járni. A férjem meghalt, a változa­tos fodrászati munka adott célt az életemnek. Mindig na­gyon szerettem a vendégei­met. — Mindenkitől fájó szívvel búcsúzom — mondotta végül Mikus Mihályné. (kopa) Japán szakszervezeti delegáció a konzervgyárban Csütörtökön, augusztus 24- én, japán szakszervezeti de­legáció népes csoportja láto­gatta meg a konzervgyárat. A különféle szakszervezetek képviselőiből alakult küldött­séget Kökény István, az ÉDOSZ titkára kísérte el Nagykőrösre. Évnyitó a Rákóczi iskolában A II. Rákóczi Ferenc általá­nos iskola tanévnyitóját szep­tember 1-én, délután 5 órakor tartják az iskola udvarán. SPORT Országos modellező verseny A hét végén kiemelkedő nagykőrösi eseménynek ígér­kezik az MHSZ Pest megyei Modellező Szövetsége és az MHSZ Nagykőrösi Kinizsi Mo­dellező Klub rendezésében, a Kinizsi sporttelepi betonkörpá­lyán lebonyolítandó országos ifjúsági légcsavaros autómo- dell-verseny. örvendetes, hogy e kategóriával országos vi­szonylatban is a körösi model­lezők kísérleteztek először. Az első verseny után, amit a múlt évben rendeztek, a másodikra városunkban kerül sor. A ver­seny fővédnökei Fodor László, a KISZ Pest megyei titkára, Szászi Béla őrnagy, az MHSZ, Pest megyei titkára és Takács Jenő, az MSZMP városi titká­ra. Védnökök: Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója, Nyi- kos József, a Kinizsi SK elnö­ke, Pacsa János rendőr alez­redes, Pomázi Kálmán, a Gép­javító Ktsz elnöke, Szűcs Zol­tán, a városi tanács elnöke és Gótzián Lászlóné, a városi KISZ-bizottság titkára. A szombati, első rajtot 14 órától rendezik, utána, 19.30- kor, műsoros pásztortűz követ­kezik. A vasárnapi küzdelme­ket, a második rajtot, 8 óra­kor kezdik. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 13 órakor kerül sor. Varga az élen A „Csongrádi napok” kere­tében, a Tisza-parn városban, országos serdülő szabadfogású birkózóversenyt rendeztek. A viadalon elindultak az Nk. Ki­nizsi fiataljai is. Közülük csak Varga Gyula jutott súlycso­portjában a hármas döntőbe, ő viszont 42 kg-ban a legjobb­nak bizonyult, első lett. Elmosta az eső , Az Nk. Pedagógus felnőtt atlétái elutaztak Szegedre, a tervezett Tisza Kupa verseny­re. A szereplés azonban elma­radt, mert a záporeső miatt víz állt a pályán. Szombati műsor Modellezés Kinizsi-sporttelep, 14 órától: légcsavaros autómodellek II. országos ifjúsági (meghívásos) versenye, első start. Sportlövészet Tormási lőtér, 13 órától: a Magyar Népköztársasági Kupa és a Hungária Ifjúsági Kupa 4. fordulója. S. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom