Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-16 / 192. szám

1973. AUGUSZTUS 16., SZERDA MS» ßitcrei WCívim* Budakalászon, melegben A limonádéügy elintéződött A Gyapjúmosó és Szövő­gyár budakalászi gyáregysé­gének munkavédelmi szabály­zata kimondja: ha a munka­helyek hőmérséklete megha­ladja a 28 Celsius fokot, vé­dőitalként 1 százalékos kony­hasót tartalmazó folyadékot kapnak a dolgozók. — Nálunk nincs iható , víz — mondja Sárosi Sándorné, a gyáregység szakszervezeti bi­zottságának titkára —, ezért mindenki szódát kap, amely egyúttal védőital is. Nemré­giben az üzemorvossal meg­vizsgáltuk a ballonokban le­vő szóda hőmérsékletét. Ki­derült, hogy 24—25 fokos. — Nem éppen kellemes... Mivel a nagy ballonokat nem tudjuk hűteni, javasoltuk a gazdasági vezetőknek, hogy a dolgozók kapjanak limoná­dét. A fonoda-kártolóban nincs hőmérő. De ha volna, túlsza­ladna a fokbeosztáson, olyan meleg van. — Sajnos, nem csinálhatunk huzatot — mondja Kaszala József né fonó —, mert viszi a szálat. — Ez a gyáregység legme­legebb része — magyarázza Antal István művezető —, mindenütt működik már • ventillátor, csak itt nincs. Ezért örültünk annak a napi és fejenkénti fél liter limo­nádénak, amit kaptunk, leg­alább azzal hűtöttük magun­kat. De most — nem tudom, miért — visszavonták ezt a kedvezményt. — A vállalati munkavédel­mi szabályzatban előírt védő­italt, a szódavizet, kapják az emberek. A limonádé tehát a szakszervezet vívmánya volt? — kérdem az szb-titkárt. — Igen — erősít meg Sáro­si Sándorné. — Meg kell mondanom azonban, hogy csak a fizikai dolgozóknak adtunk limonádét, akik nagy melegben dolgoznak. — Mibe került ez a gyár­egységnek? — Százötven forint napon­ta. Szerintem ezt az összeget elő lehet teremteni. Egyéb- 'ként is ^ a védőétel-ital keret nincs meghatározva, áz mindig a létszámtól függ. _ Kocsis Gábor gyáregységvei zetőtől kérdem: miért nem kapják a dolgozók a limoná­dét? — Ennek tulajdonképpen több oka van. Az anyagiak a legkevésbé döntők. Azért hagytuk abba a limonádéké­szítést, mert meg kellett vizs­gálni egészségügyi szempont­ból: nincs-e fertőzésveszély. _— Csukott kannákban vit­ték az italt a konyháról az üzemekbe. — Az az igazság, hogy en­nek az egész limonádéügy­nek a pszichológiai oldala nagyobb, mint az egészség- ügyi jelentősége — magya­rázkodik a gyáregységvezető. — A szándék sokszor job­ban hat az emberekre, mint maga a tény — vitatkozom. — Nem gondoltam arra, amikor abbahagytuk, hogy ilyen meleg lesz még ... Meg­ígérhetem, hogy visszatérünk a limonádéra. Sőt, a fonoda-kártolóban is megnézzük, hogyan lehet­ne beszerelni oda egy ventillátort. Amit a vállalat munkavé­delmi szabályzata előír, azt betartják Budakalászon — vitatkozhatna valaki, nem kö­telesek limonádét adni. Így igaz. De ez a limonádé több annál, mint amit valójában ér. Jelezné: a gazdasági ve­zetők figyelik az időjárást, s nem feledkeznek meg arról, hogy itt a gyárban háromszáz ember forróságban dolgozik. ★ A cikk már a nyomdában volt, amikor lapzártakor szólt a telefon: Sárosi Sándorné szb-titkár közölte szerkesztő­ségünkkel: Kocsis Gábor gyáregységvezető írásban el­rendelte, hogy a forró napo­kon ismét kapják a limoná­dét az üzem munkásai. S. I. Szervizállomás - távol főúttól Tábla nem jelzi, mégis telt a nagycsarnok Amikor jó két esztendővel ezelőtt először hallottam arról, hogy Űjhartyánban autószer­viz nyílik, őszintén csodálkoz­tam. Miért éppen Üjhartyán- ban, s nem hét kilométerrel odább, az E—5-ös főút mel­lett, ahol amúgy is elkelne a szervizállomás. Akkor ezt a választ kaptam Forgács Györgytől, az Űjhartyán és Vi­déke ÁFÉSZ elnökétől: Magad uram, ha partnerod nincsen — Először mi is arra gon­doltunk, hogy a dabasi csár­da mellett építenénk a szerviz- állomást, közösen a dabasi ÁFÉSZ-szel. Ök azonban nem láttak fantáziát a tervben. Mi mást tehettünk, módosítottuk a régi közmondást: Magad uram, ha partnerod nincsen. S ha már egyedül viseljük a terhe­it, akkor legalább a falunk lás­sa hasznát. Így történt. 1970. május elsején ünnepé­lyesen felavatták a szervizállo­mást, azaz pontosabban egyet­len hatalmas műhelyépületét. Heten kezdték a munkát, s az első hónapban negyvenhárom­ezer forintos forgalmat bonyo­lítottak le. Azóta többször találkoztam Forgács Györggyel, s minden alkalommal volt valami újdon­sága számomra a szervizzel kapcsolatban. — Hozzákezdtünk a második műhely építéséhez... Már ás­Megkezdődött az Ifjú Gárda III. országos szemléje Az idén Fejér megye a (színhelye az Ifjú Gárda or­szágos szemléjének. A 19 megye és Budapest összesen 22 Ifjú Gárda szakasza — 550 fiatal — hétfőn érkezett a Velencei-tó partjára. A fia­talok kedden a megye üze­meivel és termelőszövetke­zeteivel ismerkedtek, majd délután Dunaújvárosban, a Vasmű úton rendezték meg a III. országos szemle meg­nyitóját. Az ifjúgárdisták felsorakozása után dr. Tóth Gyula, az Ifjú Gárda orszá­gos parancsnoka jelentést tett Kutika Károly vezér­őrnagynak, az Ifjú Gárda Or­szágos Tanácsa elnökének, aki a jelentés után engedélyt adott a díszszemlére. Az If­jú Gárda szervezet jelentő­ségéről, fejlődéséről és fel­adatairól Borbály Gábor, a KISZ Központi Bizottságiának titkára beszélt a díszszemlén. Az ország 22 legjobb Ifjú Gárda-szakasza ezután lát­ványos alaki gyakorlatokkal és menetdalversennyel bizo-. nyitotta szervezettségét. Az Ifjú Gárda III. orszá-. gos találkozójának program­ján a következő napokban ne­héz és bonyolult harci túra szerepel. mint azok, akik a téma ha­gyományosabb, realisztiku­sabb eszközeivel kívántak szólni a közönséghez. Csak kiragadott példaként említem meg, hogy például Richard Wiesner nemzeti mű­vész „In memóriám, Lidice” című, gyakorlott kifejezőerő­vel ábrázoló festménye, mel­lé milyen jól illett a fiatal Dalibor Rihaneknek a lidicei tragédiára utaló komor képe, amelyet csak a kék szín kü­lönböző árnyalataival festett meg, a legvilágosabb égszín­kéktől a már majdnem feke­tébe hajló antracénig. . Megragadó ™*keaf b£ vúr is: Josef Schlesinger fest­ménye. Ezen csupa gyerekfejet látunk, méghozzá üde sárga, kék, narancs, vörös kontúrok­kal, színezéssel. Csaknem vi­dám benyomást tesz az egész, mintha utcán, játszótéren ösz- szezsúfolódott gyerekeket lát­nánk. Ám egy határozott erős vonás, egy gázszórófej meg­mutatja, hol történik mindez. A kép címe: Gyerekek és a gáz. Határtalanul sok gondo­latot sűrít magába ezzel a fi­nom, áttétaics megoldással. A számomra legmegraga- dóbb élményt jelentő alkotá­sok közé tartozik Jindrich Wielgus érdemes művész már 1942-ben, közvetlenül a tragé­dia után készült Lidicei pie- tája is, vagy Karel Lidicky Dolorosája, amelyet egyéb­ként ugyancsak felállítottak az egykori falu helyén, Bed- rich szobrával együtt. S a megkínzás, gyász, bar­bárság festménybe, szoborba formált élményeire mintegy óriási kontrasztként felel egy nagyméretű grafika a szovjet hadsereg győzelmeiről. Ez ve­zeti be a tárlat harmadik ta­gozatát, o napjaink szocialista valóságát ábrázoló műveket. Itt találkozunk a legtöbb fia­tal alkotóval. Figyelemre mél­tók Martin Sladky munkás­ábrázolásai, Josef Peca port­réi a Lidicéből elhurcolt és hazatért asszonyokról, Óta Matousek linómetszetei, s még sok más alkotás. Karéi lidicky emlékműve ______ há romméteres A daléría egy másik ter' M SalerM mében rendezett bemutató mintegy kiegészítő­je ennek az emlékkiállításnak. Külföldi művészeknek e téma­körhöz kapcsolódó műveit állí­tották itt ki. S külön érdekes­ség, hogy ezek mindegyike ajándékba érkezett. Az aján­dékozó művészek ezzel kíván­nak hozzájárulni a szép terv megvalósításához: önálló lidi­cei galéria megalapításához. A bemutatott művek között magyarokét is láttuk: Főnyi Géza „Emlék”, Kmetty János „A család”, Sarkantyú Simon „Lidice” című festményét és Kiss István „Ilyen időben él­tünk” című kisplasztikáját. Ez a terem egyébként mint­egy kiszélesíti és általánossá teszi azt az eszmekört, ame­lyet a nagy emlékkiállítás képvisel. Ezért kaptak itt helyt nagyon természetesen a spanyol polgárháborúra és a Vietnamra utaló müvek, ame­lyek közül Hilda Krop „Hó­dolat García Lorcának” című linómetszeteire, Renato Gut- tuso vietnami grafikáira, és más vietnami fametszetsoro­zatra kell különösen felfigyel­nünk. művészettel páro- _______ sült, mélyen hu­manista mondanivalójú, jól válogatott anyagot szemlélhet­tünk a Manes-galériában. Olyat, amely közönségsikerre számíthatna nálunk is, őszinte, hasznos művészi-politikai cé­lok szolgálatában. Bemutatá­sának lehetőségei bizonyára meg is kereshetők a magyar —csehszlovák kulturális kap­csolatok keretében. : L őkös Zoltán Igényes sák a benzinkutak helyét... Az új várakozóban kávét is kaphatnak a kocsijuk ki­javításáig időző gépko­csivezetők ... A szervizállomá­son már harmincán dolgoz­nak ... Márkabemutató És mit mond ma az ÁFÉSZ elnöke? — A befejezéséhez közele­dik a három és félmilliós költ­séggel épülő szerviz. A terve az idén már hatmillió forint. Négyoszlopos benzinkutunk havi forgalma negyedmillió forint. Mindez azt bizonyítja, hogy 7 kilométerre az E—5- ös főúttól is életképes lehet egy szerviz. Mi több: a helyi és a környékbeli lakosság leg­különfélébb igényeit is kielégí­ti. Nemcsak a faluban találha­tó gépkocsikkal járnak ide, hanem az egész járásból, sőt, még távolabbi vidékekről is. A helyi szakszövetkezet min­den munkagépe benzinkutunk- nál tankol. A falu és a kör­nyék fűtőolaj-ellátását is mi biztosítjuk... A szerviz területén szinte minden talpalatnyi hely fog­lalt. A legkülönfélébb típusú gépkocsik sorakoznak egymás mellett. Volga, Warszawa, Ford Escort, Trabant, Moszkvics, Nysa, Zsuk, Barkas, Wartburg, Fiat és Zsiguli. A Volgát mű­szaki vizsgára készítik elő, a Wartburg új motort kap, a Ford Escortot pedig ki kell kalapálni, mert karambolo­zott. Garanciálisokat is... Márton Antal, a szervizállo­más vezetője büszkélkedik egyre bővülő, gazdagodó biro­dalmával. — Üzemünknek ma már öt­venhat dolgozója van. Köztük tíz ipari tanuló. És az ősszel újabb tízet veszünk fel. Szíve­sen jönnek hozzánk dolgozni az emberek, tanulni a fiatalok. A legalacsonyabb órabér ki- lenc-ötven, a legmagasabb ti­zenhárom forint. Száz százalé­kon felül minden ezer forint elvégzett munkából huszonöt százalék a dolgozóé... Az elkövetkező napokban várják az AFIT szakemberei­nek szemléjét. Kérvényezték ugyanis, hogy ezután már ga­ranciális javításokat is végez­hessenek, ami tovább növelné a szervizállomás forgalmát és természetesen bevételét is. — Az elmúlt hónapok egyik jelentős feladata volt — mond­ja Márton Antal —, hogy ele­get tudjunk tenni az AFIT ál­tal kért feltételeknek: megfe­lelő szakembergárda, alkat­részraktár és szerszámkészlet álljon a rendelkezésünkre. Ha mindezt rendbenvalónak talál­ják, akkor az ősztől már elvé­gezhetjük a Moszkvics, a Sko­da és a Warszawa garanciá­lis javításait is, amit jövőre a Trabant és a Wartburg gépko­csikra is szeretnénk kiterjesz­teni. Még mindig az alkatrész — Vannak-e alkatrészgond­jaik? — Sajnos, még igen. Első­sorban a Moszkvicshoz nagyon nehéz kapni alkatrészeket. Például sebességváltó-szink- rongyűrűt, reflektort, hát- sólámpafedelet. Ez or­szágos gond. Mi minden tőlünk telhetőt megte­szünk, hogy az ide hozott gép­kocsikat tökéletesen rendbe­hozzuk, s a lehető legrövidebb idő alatt. Anyagbeszerzőnk he­tenként legalább háromszor megy Budapestre. De így is gyakran előfordul, hogy vala­melyik kisiparossal csináltat­juk meg az alkatrészt. Célunk, hogy aki egyszer elhozta hoz­zánk az autóját, az máskor is visszajöjjön. Ezért vezetjük be rövidesen új szolgáltatásunkat is. Már előre felújított — Éspedig? — Eddig egy motor felújítá­sa két hetet vett igénybe. Rö­videsen azonban már mi is rendelkezünk saját, felújított Trabant- és Wartburg-moto- rokkal. Így két hét helyett két nap után üzemképes lesz újra a gépkocsi. Tábla nem jelzi sehol Dabas határában, hogy hét kilomé­ternyire korszerűen felszerelt szervizállomás található. En­nek ellenére egyetlen órára sem maradnak munka nélkül az emberek. Hárommilliós, fél­éves tervüket négyszázezer fo­rinttal túlteljesítették. p. p. Üzemszocioiógusok konferenciája Szeptember 26—28 között Balatonfüreden rendezik meg a harmadik hazai üzemszocio­lógiai konferenciát. A referá­tumok, hozzászólások napja­ink műszaki fejlődésének tár­sadalmi feltételeivel és hatá­sával foglalkoznak. Különö­sen nagy figyelmet fordíta­nak a konferenciák a dolgo­zók alkalmazkodási körülmé­nyeire, az üzemek technikai változásainak hatására, a ve­zetés módszereinek feltételei­re. És holnapután? TV' ein sikerült. Ebben az ’ esztendőben sem. Jó- néhány szakmában ismét kevesebb volt a jelentkező, mint a felvételi lehetőség. A Pest megyei szakmun­kásképző iskolákban új­ból lesznek üres padok. Ha képletesen értve is, üres osztályok. 1966-ban a vál­lalatok igényeinek még nyolcvan százalékát elégí­tették ki az első évfolya­mon tanulmányaikat meg­kezdő fiatalok. 1970-ben az igények 55 százalékára volt már csak fedezet, most pe­dig csupán 44—45 százalé­kot ér el az igényeitekhez mérten az elsőéves szak­munkás tanulók száma. Kevés. Kevés? Vagy az igények szakadtak el a le­hetőségektől? S ha így ha­ladunk, mi lesz itt holnap, meg holnapután? Cegléden, a júniusban zárult tanévben, a Bem Jó­zsef Szakmunkásképző In­tézetben 329 ifjú ember vehette kézbe a mesterle­velet, az az a szakmunkás­bizonyítványt. Volt közöt­tük autószerelő — 42 —, lakatos — 34 —, kőműves, szobafestő és mázoló, bolti eladó. S volt ács-állványo­zó is. Egy szem ... Duna­keszin szintén szép szám­mal zárta az évet a 201-es Ipari Szakmunkásképző Intézet: 246 fiatal tett sike­res vizsgát, akiknek majd­nem fele a mechanikai mű­szerész mesterség tudniva­lóit sajátította el. Ha így, külön-külön nézzük az egyes intézetek, iskolák eredményeit, nem tűnik föl a gond. Ám akkor igen, ha leírjuk: 2626 ifjú végzett tanulmányaival, az üze­mek, vállalatok viszont több mint hétezernek ad­nának azonnal munkát. Ha lennének ennyien. De nin­csenek. nPagadhatatlan: sok min- den történt országosan is, a megyében is a szak­munkásképzés javítására. Gödöllőn, Nagykátán, Ceg­léden modem intézetek épültek fel, 13 millió forint fejében korszerű szakokta­tási intézmény jön létre Érden. Űj ösztöndíj-rend­szer lépett életbe, például a forgácsoló tanulók továb­bi 200 forintot kapnak ha­vonta ... Talán hagyhatjuk is a példákat, hiszen nem az erőfeszítések létében, hanem hatásosságában ké­telkedünk. Az évről évre ismétlődő, s egyre nagyobb gondok láttán, hallatán. Azaz a tények alapján. Nem szép kifejezés, de már általánossá vált: az érintettek hiányszakmákról beszélnek. Ilyennek számít a kőműves, a forgácsoló, az öntő, a hegesztő, a gépsze­relő az ács-állványozó... Minden esztendőben bővül ez a lista. Mert minden esztendőben egyre keve­sebb szakmára összponto­sul a jelentkezők óhaja, kívánsága, akarata, követe­lése. Miközben az üzemek, a jövendő munkahelyek több mint hétezer fiatal fölvételét szerették volna elérni, a 3000 főre rúgó, ún. keretszám kitöltése sem sikerült. Mit kezdjünk te­hát az igényekkel, ha azok-* nak újra meg újra maka­csul ellentmondanak a té­nyek? Még pontosabban fogal­mazva: hol az alapvető baj, hogy ismét és újra szembe­kerülnek tények és igé­nyek? Hazánkban a szakkép­zés — minden szép szó s nagy fogadkozás ellenére — ma sem lépett túl a „tárca-ügy” bűvös körén. S ahogy országosan megre­kedt e nagyon szűkre sza­bott területen, úgy a gyá­raknál, a vállalatoknál sem lett több, mint reszortfel­adat, néhány ember dolga a munkaügyi osztályon, az oktatási — ha van ilyen — csoportnál. Igaz, a megyé­ben néhány — de valóban csak néhány — üzem és vállalat megpróbált kitörni e bűvös körből, s a szó igaz értelmében vett vállalati összefogással megkísérelte létrehozni a szakmunkás utánpótlás széles alapjait. Sikerült is, szép számmal képeztek, neveltek gyere­keket, vagyont költöttek rájuk, ám végül is tudo­másul vehették, hogy a zá­róvizsga után elvitték, el­csábították, elédesgették őket más munkahelyek. Mert általános szemlélet és gyakorlat, hogy a szak­munkás utánpótlást nem nevelni, hanem — venni kell! Tartható ez? Erkölcsös ez? Tarthatatlan és er­kölcstelen. ÍZ” éptelenség berendez-' -*•*- kedni arra — márpe-, dig mostanában egyre több munkahelyen tapasztalni —, hogy majd csak szerez­nek szakmunkásokat. Ter­mészetesen végzetteket. S nem olyanokat, akikkel két vagy három esztendeig „bajlódni” kell, míg elsajá­títják mesterségüket. Rö­vidlátó szemlélet? Termé­szetesen az. S ugyan nem menti, de magyarázza, hogy sok más tekintetben is az üzemek csupán rö­vid távra kalkulálnak. A munkaerő-gazdálkodás — röstellnivalóan egyszeregy ízű igazság — nem feje­ződik be ott, hogy a meg­levő, már a gyáron, a vál­lalaton belül található munkaerőt osztják meg szorozzák, át- meg átcso­portosítják, ha ezt is teszik egyáltalán. Gazdálkodni a munkaerővel annyi, mint számolni a holnap s a hol­napután lehetőségeivel, s a majdani igények fedezeté­re ma megteremteni a for­rásokat. S ez nem egy tár­ca dolga. Hanem a társa­dalomé. Mégha üzemi, vál­lalati méretekben is; e he­lyek a társadalom fontos funkciókat ellátó egységei. A párt Központi Bizott­sága június 14—15-i ülésén — az állami oktatás hfely- zetével és fejlesztésével foglalkozva — joggal álla­pította meg; „A szakmai képzésben a hangsúlyt az elméleti alapokra, a mun­kafolyamatok egészének át­tekintésére és olyan gya­korlati ismeretek tanulásá­ra kell helyezni, amelyek lehetővé teszik a munka­hely speciális követelmé­nyeihez való gyors alkal­mazkodást”. Ehhez azonban gyerekek is kellenek, akik tanulják, s így tanulják a szakmát. Minden szakmát. Ma, hol­nap és holnapután. Mészáros Ottó

Next

/
Oldalképek
Tartalom