Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-10 / 187. szám
Ha az idő közbe nem szól A hét végére befejezik az aratást Katona a kombájn nyergében Nem volt zökkenőmentes az aratás eddig a monori Kossuth Tsz-ben sem. 1100 hold- nyi területen fogtak hozzá az aratáshoz június végén. Először az őszi árpával végeztek, és örömmel állapították .meg a tsz vezetői, hogy a Vártnál jobb átlagtermés született. A 16 mázsás átlag holdanként megfelelőnek mondható. Negyvenöt vagonnyi őszi árpát takarítottak be, s ebből 25 vagont a SEIi- VAL-nak szállítottak a szerződés értelmében. Üt vagont a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat részére adtak át. Búzát 329 holdon arattak, s ebből 10 vagonnal értek el többet, mint a betervezett. A 19,2 mázsás átlagtermés holdanként önmagáért beszél. A búzát a pilisi malomba szállították, nem szól, akkor a hét végére nem lesz már lábon álló gabona a monori közös gazdaságban sem. G. J. Jegyzet: Drága kávé Három kávéért 25 forintot fizetni — sok. Ezt én is megállapítottam magamban, miután néhány pilisi lakos felháborodottan panaszkodott. Mi is történt? A pilisi presszóban (amely mégiscsak az egyetlen színvonalas szórakozóhely a községben) a számla mellé mindenkinek öt forintot számolnak fel — zenedíjként. így aztán, aki csak egy kávéra tér be (ilyen vendégek is vannak a 4-es műút mellett), az meglehetősen komor képpel távozik. Pásztor Antaltól, az OSZK járási megbízottjától érdeklődtünk: szabályos-e a presszó vezetőinek eljárása? A válasz egyértelmű: nem. Belépődíjat csak műsorért, bejelentett, kiközvetített műsorért lehet kérni. A pilisi presszó vezetői csak zenés felárat számolhatnak fel, ami három kávé esetében mégiscsak kevesebb 15 forintnál. Mi ebből a tanulság? Remélhetőleg a pilisi ÁFÉSZ vezetői minél előbb megállapítják,. (szatti) , P FS,T - M E-G-Y E I' H I R L A P K Ül Ö N K I A D A S A XIV. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM 1972. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK Még a tanév előtt Megszépülnek az iskolák Egy iskola — egy üzem — Jó példák Monoron és Vecsésen JEGYZET GELKA-ÜGY Az utóbbi időben egyre több panasz hangzik el a GELKA monori kirendeltségére. A napokban Léh Ilona Monor, Kölcsey utca 13. szám alatti lakos kereste fel szerkesztőségünket és mondta el panaszát. Még januárban kapta ajándékba azt a Mini kávéőrlők, amely csak néhány hónapig működött zavartalanul. Májusban elromlott, s 13-án elvitte a még garanciális őrlőt a GELKA monori kirendeltségébe. Itt megígérték, hogy a kávéőrlőt május 21-ig megjavítják. Ekkor elment, de hiába. Azt mondták neki, hogy a gépet elküldték a XVIII. kerületi GELKA-kirendeltséghez, hogy javítsák meg ott. Azóta csaknem minden héten érdeklődött a kávéőrlő iránt, ám érdemleges választ soha sem kapott. Nem vet valami jó fényt a GELKÁ-ra az, hogy most már augusztus van, és olvasónk még mindig nélkülözni kénytelen a kávéőrlőt. g. — Miben összegezné az „egy iskola — egy üzem” mozgalom eddigi tapasztalatait? — Még az új tanév előtt mindenütt megkötik a szocialista szerződéseket. Arra kérjük a vállalatok, üzemek vezetőit, hogy egész évben folyamatosan nyújtsanak segítséget az iskoláknak, és alkalomadtán igényeljék is a pártfogolt iskola részvételét egy- egy ünnepségükön, rendezvényükön. Bizonyára szívesen teszik majd ezt az iskolák. Találkozzanak az eddiginél többször a vállalat és az iskola vezetői év közbe is, és ott rögzítsék a további feladatokat. Reméljük, a szocialista szerződéskötések elérik a kitűzött célt, az „egy iskola — egy üzem” mozgalom élő, eleven kapcsolatot teremt majd az iskolák és a vállalatok, üzemek között. Gér József MONOR Pest megyében is tért hódú az „Egy iskola — egy üzem’ mozgalom. A közelmúltban be. számoltunk arról, hogy a járási hivatalnál tanácskozást tartottak, az általános iskolák igazgatói és a járás üzemeinek, vállalatainak vezetői részére. Itt, a járási pártbizottság útmutatása alapján megállapodtak abban a résztvevők, hogy még az új tanév megkezdése előtt megkötik a szocialista szerződéseket mindenütt. — Hogyan haladnak a szerződéskötések? — kérdeztük Földest Istvánt, a járási párt- bizottság agitációs és propagandaosztályának vezetőjét. — Örömmel mondhatom; jól. A monori járás 34 iskolájának nagy része már megkötötte a szerződést a kijelölt üzemmel, vállalattal. Reméljük, szeptember X-ig, az új tanév kezdetéig valamennyi iskola rendelkezik majd a szocialista szerződéssel. — Már a nyári szünetben érvényre jutottak a szerződésben foglaltak? — Igen. Azért is tartottuk a tanácskozást a nyári szünidőben, hogy már a szokásos karbantartási munkálatokban is segítenek az iskoláknak az üzemek. Természetesen, a tanév folyamára is érvényes ez a segítségnyújtás. — Fölsorolna néhány példát, ahol az üzem máris hathatós Nagy Illés főmezőgazdász elégedetten szemléli a rozsszemeket, várható, hogy több lesz az átlagtermés a tervezettnél. ahol elégedettek voltak a minőségével. A víztartalma 13— 14 százalékos volt csak, ami kiváló minőséget jelent. Ha az időjárás közbe nem szól, már végeztek volna az aratással. Sajnos, napokig kényszerszünetet kellett tartani, megállt az aratás. A négy SZK—4-es kombájnnal nem sok baj volt eddig. Most. a finisnél három ra- koncátlankodott. elromlott. Szerencsére, az AG- ROKER-nél be tudták sze- rezni gyorsan az alkatrészeket, s így ismét megindulhattak a gépek. Már csak 140 holdnyi területen áll a gabona, ennyit kell még learatni. Ez a terület rozs és triticale. Ha az idő közbe Amit nem lehet — elosztani Sikolyok és kiáltozások B.-ék udvarán. A kisfiú — még alig totyog — reszket és sír, a nagyobb fiú — kisiskolás — fogja a kicsi kezét, olyan ijedt ő is, hogy szánalom ránézni. Nem tudom, elér-e az értelmükig, hogy mi történik. Nem először látják az ijesztő jelenetet, hiszen a nagyobb fiú, aki most öccse kezét szorongatja, és vinné át a szomszédba, már orvosi kezelésre szorul. Az idegeivel. Az udvaron az édesanyját löki a földre egy férfi, pofozza és belerúg. Mozaiklapok röpködnek a levegőben, és mire odaérek, kézben van a fejsze is. Anya, lánya és fia. Nem is tudom, használhatom-e egyáltalán ezeket a szavakat ebben az esetben, hiszen szelíd jelzők kívánkoznának melléjük, nem a rugdosás, a verekedés! Akit megvertek, a fiatalasszony, a két kisgyerek édesanyja, szinte magánkívül kiáltozik. A bátyja és az édesanya, „védés dacszövetséget alkotva” védik a jussot, a rozzant kamrát, ahová, mint mondják, senki be nem léphet rajtuk kívül. A báty’, aki könnyen osztja a pofonokat, elégedett. Tizenhat éves lánya a kertben nevetgél, mintha páholyból nézne végig egy színdarabot. Hogy körülötte sírnak, és két kisgyerek reszket a kerítés mellett, mit sem számít. Büszke az apjára. sokat javuljon. A saját édesanyja, a saját bátyja, aki végül dolgavégezetten elhagyja a terepet, viszik a fejszét is, az is juss, azzal se vágja a fát senki rajtuk kívül. Több kérdés is kikívánkozik az emberből ilyen eset után. Sajnos, a legtöbbre nincs válasz, mert én például soha nem fogom megérteni, hogyan győzheti le egy anyában az anyát, testvérben a testvért az, hogy „ez az enyém, ehhez neked semmi köröd”. Ez a dolog erkölcsi oldala. Itt azonban nemcsak erkölcsi áldazatok vannak. Áldozat a két kicsi; akiknek máris kitörölhetetlen emlékei közé tartozik a családi háború. Hogy a 16 éves nagylány, aki mindezt nevetgélve nézi végig, milyen fogalmakat gyűjt, azt már meg sem kérdezem. Egy „családi ügy” tehát ismét a bíróság elé kerül. A törvények tisztán kimondják, kinek mihez van joga, mit használhat és miit nem. A baj csak az, hogy ennél sokkal többről van szó. Arról, amit nem lehet „elosztani”. K. Zs I segítséget nyújt a nyári szü- \ netben az iskoláknak? — A szerződéskötések mel- I lett több különfelajánlás is I történt. így például a monori Űj Élet Tsz vállalta, hogy a Munkásőr utcai iskola hátralevő belső tatarozási munkálatainak költségeit fedezi. A mendei Lenin Tsz a helyi általános iskola festési munkálataihoz nyújtott segítséget, fedezte a költségeket. A jó példák között említhetjük az üllői Kossuth Tsz-t. A közös gazdaság vállalta, hogy megjavítja az iskola kerítését, és kapuját, elszállítja az óvodák kis játszótereire a homokot. Ezenkívül játékokat és egyéb felszereléseket készítenek majd a gyerekek részére. Az iskolák festését a helyi ÁFÉSZ-szel közösen elvégzik még a tanév megkezdése előtt. A gombai Űj Élet Tsz házi építőbrigádja a helyi általános iskola belső tatarozási munkálatait vállalta. A vecsési Ve- 1 gyes Ktsz a szerződésben rögzítette, hogy az iskola éven- | kénti festéséhez szükséges | anyagot megvásárolja, és a kisebb javítási munkálatokat elvégzi, biztosítja a politechnikai oktatásokhoz szükséges anyagokat. Az iskola bővítése során az épülő napközi otthon ajtóinak, ablakainak mázolási munkáit a szövetkezet dolgozói végzik majd el. | A vecsési Fehérneműkészítő j Ktsz szocialista brigádjai szép ! felajánlást tettek; a felsőtelepi iskola részére függönyöket készítenek majd a tantermekbe. Népművelők napja Augusztus 19-én a monori járásban is megünneplik a népművelők napját. Ez alkalommal jutalmazzák meg a jól dolgozó népművelő aktívákat. Mf SOR Gomba: őrs a hegyekben, Monor: Sztrogoff Mihály, Űri: Helló, Dolly, I—II., Vecsés: Hello, Dolly, I—II. Éneklő fiatalok és öregek Dalkultúránk híre; rangja Az előzmények a következők: B.-né, az anya, együtt lakik a lányával és annak családjával egy nemrég épített kis családi házban. A régi belvízveszélyes volt, csaknem összedőlt már, le kellett bontani. Külön szobája van, ő használja a kertet is, most mégis azt mondja: „Hát nekem már semmi sem jár?” Lezárta a kamrát azért, meri tudta, hogy a napokban szenet hoznak. A lánya kérte: nyissa ki, kellene a hely a' szénnek. Azért sem! (A kamra mellesleg akkora, hogy még két szomszéd téli tüzelője elférne benne.) A biztonság kedvéért áthívta a fiát a szomszédból — aki lelkesen teljesítette a feladatot. Olyannyira lelkesen, hogy az orvosi látlelet, amely még délután elkészül, több horzsolást és duzzanatot említ a fiatalasszony testén. A kamra miatt. De ha nem a kamra, akkor más van műsoron. Jut minden hétre kettő-három, a fiatalasszony kórházba is került emiatt, nemrég jött haza. Gondoskodnak róla, hogy ne A művészet a kultúra alapja. Kezdete: az ének. Énekel az ember, ha öröm éri, és akkor is, ha bánata van. Igazolják ezt a néger spirituálék, a szomorú virágénekek, a nép- balladák. Mindenki kincse az éneklés. S ha ezt sokan, nemcsak szívvel, de hozzáértéssel is, együtt művelik, az éneklés kórusművészetté válik. A monori járásban működő kórusok helyet követelnek a dalkultúrának, hírük van, már nemcsak a járásban. A monori József Attila gimnáziumban 1971-ben készítettek rádiófelvételt az énekkarral, 1972-ben pedig a gimnázium és a Munkásőr utcai általános iskola egyesített kórusának adtak lehetőséget rádiófelvételre. A sort Vecséssel lehet folytatni. A központi általános iskola a járási versenyeken 10 éves fennállása óta 6 arany oklevelet „gyűjtött ösz- sze”, s tavaly is, s az idén is készült rádiófelvételük. Az idei év május elsején a község ünnepi rendezvényén sokan hallhattuk a vecsési általános iskola és gimnázium egyesített kórusát: 200 gyermek és ifjú hangja szárnyalt messzehangzón. Van a vecse- sieknek egy patinásán régi kórusa is, az 1911-ben alakult Munkás dalkör. Az országos minősítő versenyen bronz fokozatot értek el. Gyömrő veterán kórusa is rangos helyet foglal el. Az idén ünnepük fennállásuk 60 éves jubileumát. Az üllői ének-zenei általános iskola mondhatja magáénak a monori járás legjobb iskolai énekkarát. Rádió- felvételeik vannak, amelyeket mindenkinek hallania kellene. Énekelni szép. Legyen még több énekkar, kórus, legyen még több éneklő öreg és fiatal. Fekete Gizella MODERN AUTÓHUZATOK minden kocsitípusra. nagy választékban kaphatók a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Méteráru szaküzletében Monor, Kossuth Lajos u. 79. iiwiiiiifii r -i líffminnitfwiiiiiiniiim—WHÉWimoMiJUM—íi*iímiwmm<ii i ....i ~ii.... Böszörményi János a kombájn nyergében. Sorkatonai szolgálatot teljesít, s most szabadságot kapott, hogy hazajöhessen aratni. Péterífy felvétele