Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

TT / MÜfil *a~JPesT/*\eg-ye.i hírlap külön kiädasa XVI. ÉVFOLYAM, 187. SZÄM 1972. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK HAJNALTÓL KÉSŐ ESTIG Egymást segítik a közös gazdaságok GOND A ROZZSAL — KÖLCSÖNGÉPEKET KERESNEK Néhány napja újra kisütött a nap. Ha májusban az eső aranyat ért, akkor most, a sok eső után, a tündöklő napsugár gyémántot. Szombaton még latyakos, süppedős, tócsás földeken gá­zoltak a gépek, de a kedvező változás munkára serkentett minden épkézláb embert. Az állami gazdaság föld- i jein, megküzdve az aka- r dályokkal, mindenütt dol­goztak vasárnap is: arat­tak és a paradicsomot, pap­rikát szedték. A Dózsa Termelőszövetkezet vasárnapra kölcsön kérte az Absolon Sarolta KISZ-tábor lakóit, akik a paradicsomot szüretelték. A kombájnok pe­dig vágták a gabonát. Van még mit vágniuk, tíz napra va­ló: 500 hektár rozs és tátiká­ié. Hasonló a helyzet a Petőfi, illetve a Szabadság termelő­szövetkezetben, ahol 280—280 hektár terület termése vár be­takarításra. Sokkal jobban áll a másik három közös gazdaság: a Rá­kóczi Termelőszövetkezetben 30, a Hunyadiban 54, az Arany Jánosban 70 hektár gabonát kell még csak learatni. Ügy tervezik, hogy hamarosan végeznek is ve­le, s akkor gépeik segítsé­gére sietnek a jobban el­maradt három termelőszö­vetkezetnek. Négy gépet az állami gazda­ság is kölcsönöz a Dózsa, il­letve a Szabadság termelőszö­vetkezetnek. Ugyanis hétfőn, augusztus 7-én, az állami gaz­daság befejezte a gabona beta­karítását. Nagy megkönnyebbüléssel nyugtázták a befejezést, hiszen ilyen hosszan tartó aratásra még az öregek sem emlékez­nek. Nem a dolgozókon múlt, Elpusztultak az akácvirágok Kevesebb a méz Kik méhészkednek? Nagykőrösön körülbelül ötvenen foglalkoznak méhész­kedéssel, közülük negyven- ketten az ÁFÉSZ méhészeti társulásának tagjai. A 42 mé­hész az idén 220 mázsa méz átadására szerződött. Deák Dénes szövetkezeti át­vevővel beszélgettem: mi­ként alakul a méz beszállítá­sa? — Sajnos, az idén a mé­hecskék nem tudják a „ter­vet” teljesíteni — mondotta. — A fő mézforrást, az akác- virágot néhány nap alatt el­mosták az akkori esők. A megfogyatkozott gyümölcsfák virágzása most már nem so­kat számít. A méhecskék most is szorgalmasan végzik a beporzást, de sokat elpusz­títanak közülük a mérges per- metszerek. A hegyőrök ugyan ellenőrzik a gyümölcsfák vi­rágzásának idejére elrendelt permetezési tilalmat, mégis sokan megszegik, bár akit rajtakapnak, szigorúan meg­bírságolják. — A méhek vándoroltatása sikerrel járt? — A méhészek panaszkod­nak, hogy másutt is gyengék voltak az idei méhlegelők. Hiányzik a régi tarlóvirágzás is, mert a közös gazdaságok, aratás után, most mindjárt szántanak. — Vett már át valamennyi mézet? — Folyamatosan hozzák. A körösi méhészek lelkiismere­tesek. ígérik, hogy háromne­gyedrészben teljesítik a ter­vet. — Kik foglalkoznak méhé­szettel? — Régen jobbára csak nyugdíjas tanítók tartottak méheket, most mások is fog­lalkoznak velük. A méhészek sokasodnak, számos fiatal is csatlakozott hozzájuk. — Milyen kedvezményt kapnak a méhészeti társulás tagjai? — Segítjük őket a kaptá- rak s a méhészeti segédesz­közök beszerzésében. A be­szállított mézért kilogram­monként 19 forintot fizetünk, de a Méhészeti Szövetkezeti Vállalat minden beadott 10 kilogramm után, 4 kilogramm méhetető cukrot ad, 6 forint 60 filléres, kedvezményes áron, ami az idén nagyon fon­tos, mert a gyenge mézterme­lés következményeként a mé­hecskék nem tudnak kellően felkészülni a telelésre, felké­szülésüket cukorral kell pó­tolni. K. L. hogy mindenütt elhúzódtak a munkák: augusztus első nap­jaiban 80 milliméter eső esett a határban, márciusban vi­szont, amikor annyira szom­jaztak a földek, mindössze 3 milliméter esőt kaptak. Mi lesz a gabonával, mi­ként sínylette meg e szo­katlanul csapadékos idő­járást? Szerencsére a búzával nincs különösebb gond, még időben került „kaszavégre”, s a várt­nál jobb termést adott a csep­pet sem megfelelő, homokos talajon. Igaz, mind intenzív fajták voltak, s a gondos mag­ágy, valamint a tavaszi fej­trágyázás is segítette fejlődé­süket. A Szabadság Termelőszövet­kezet 70 vagon gabona tárolá­sára szerződést kötött a Ter­ményforgalmi Vállalattal, és eddig 80 vagon búzát szállított a telepre. A rozzsal már kevésbé bol­dogultak. Főként a rendre vágott rozs adja a legtöbb gondot: kicsirázott a föl­dön, és így csak takar­mánynak használható. Aratnak, hajnaltól késő es­tig. Nincs megállás, ahol csak haladni tud a gép, a földön mindenütt szorgos munka fo­lyik. Kölcsöngép és saját munkaeszköz dolgozik a közös gazdaságok földjein, de még így is késlekedik a befejezés. A város vezetői most a szom­szédos városokban, községek­ben kérésnek felszabaduló munkagépeket, hogy mielőbb betakaríthassák a táblák ter­mését, mert ki tudja, e sze­szélyes nyárban még miiven napok köszöntenek az aratók­ra? Takács Paula Mit látunk ma a moziban? Csudapest. A Magyar Tele­vízió revűfilmje. Kísérőműsor: Galeri. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. •" TÁBORI KRÓNIKA Szőlő vagy paradicsom ? Levél érkezett szerkesztő­ségünkbe. Az Absolon Sarolta építőtábor lányai küldtek tu­dósítást munkájukról, hely­zetükről, életükről. íme, né­hány részlete. Eddig háromféle munka kö­zül válogathattunk. Az egyik a szőlőkötözés, melynek vég­zése közben sok az úgyneve­zett holtidő. Ha kiérünk a sorokból, jelentkeznünk kell a műszakisoknál, akik beál­lítanak a következő sorokba. Sokszor annyit gyalogulunk, hogy megérdemelnénk a kilo- méterpénzt. Másik munkánk a paradi­csomszedés. A paradicsomot jobban szeretjük, mint a sző­lői, mert szedésével jóval a 32 forintos normán felül ke- reshetünk. Az egyik brigád 65 forintig jutott el. Élen a Fajth-brigád. Átlaga: 35,43. A harmadik az órabéres munka. Annyiból jó, hogy a normát biztosan teljesítjük, a verseny szempontjából vi­szont nem, mert ha ráhajtunk, 36 forintnál többet kereshe­tünk. Benn voltunk a városban. Sajnáltuk, hogy nem néz­Szi&vavásárlás — exportra A Német Demokratikus Köztársaság gyümölcsátvevő­je személyesen veszi át a ha­zájába induló kékszilvát. E gyümölcs exportja augusztus 11-én, pénteken kezdődik, az ÁFÉSZ valamennyi átvevőte­lepén. A szilvát szárral, ham­vasán, mézga- és pajzstetű- mentesen vásárolják, magas áron. Kakcrictsiigyeíei „Kukoricaügyeletet” tarta­nak a tsz-ekben a vadásztársa­ságok tagjai. A dúvadnak számító vad­disznók ilyenkor különösen ér­zékeny károkat okozhatnak a fejlődő, zsenge kukoricacsö­vekben, ezért a vadászok les­ben állnak hajnalonként és al­konyaikor, ÚJ JÁRDA ÉPÜL A Tavasz utcában járdát épít Jeszenszki Sándor és Pálián Lajos. Fakan Antal felvétele Kószálás, hajnalban MÉG CSAK HAT ÓRA. A Cifrakertben csend van. A ha­talmas fák alszanak. Ébresztőt kiáltok, de nem mozdul sem­mi. Madarak csivitelnek, még zavartalanul. Az útra rávető­dik a lombokon átszivárgó fény, a fűvön harmat csillog. A romon pihenek egy dara­big. A színpadon ásít a reggel. A széksorok üresen bámulják a kelő nap mesterkedéseit. Távolabb néhány munkás dolgozik. Levágják a vadhajtá­sokat, összesöprik a lehullott leveleket. Meglátnak, megbá­mulnak, de nem szólnak. Mit is tudnának mondani? Végzik munkájukat, tempósan, hang­talanul. Egy kisfiú ballag át a ker­ten, kezében nagy darab ka­lács, fején fehér sapka. Egy pillanatra megáll a hintánál, meglöki, majd futásnak ered. A hinta pedig csak leng-leng álmatagon. AZ ÜJSÁGPAVILONBAN az elárusító néni kedves mo­sollyal teszi elém a napi la­pomat. Átfutom, majd leülök egy padra, szemben a Vénusz- szal. Nézem, ahogy megindul az élet, mozgolódni kezd a vá­ros. Az emberek álmos szemek­kel járják útjukat. Egy fehér inges férfi^ kandliban tejet visz. Átballag a parkon, sze­mébe gyűjti a reggeli, puha fényt, s csak azután megy át a zebrán. Sokáig követem a lépteit, míg el nem tűnik az áruháznál. RENDŐR ÁLL MEG MEL­LETTEM. Motorosokat igazol­tat, akiknek nem volt szeren­cséjük. Riadtan nézik a jegy­zőkönyvet készítő egyenru­hást, s átkozzák megukat. Az úton egy férfi csomag­tartón viszi a feleségét. Oda- villaútja tekintetét a rend­őrre, aki nem veszi őket ész­hettük meg sem az Arany Já­nos Emlékmúzeumot, sem a városit. Az utóbbit azért nem, mert tatarozták, az előbbit meg azért, mert nem volt, aki kapuján beenge­dett volna. eommnBB A táborban most már élénk a kulturális élet: minden nap­ra akad egy-két program. A könyvtár iránt változat­lanul nagy az érdeklődés. Fo­gadás csak 3—5-ig van, de a könyvtáros gyakran előbb is, később is felkeres ben­nünket. Akik a krónikát írták: Kun Mária, Sági Mária, Pintácsi Katalin, Kakucska Mária, Csaba Magdolna, Sza- nyiszló Erzsébet, Dányi Má­ria, Nagy Ilona. re, hát elvigyorodik, beleta­pos a pedálba, s arra gondol, ez a nap is jól kezdődik. A MŰVELŐDÉSI HÁZ PLA­KÁTJAI, mint a festetten lá­nyok, szürkülő sárgával, sá­padtan próbálják az érdeklő­dést magukra irányítani, nem sok sikerrel. Busz berreg el előttem. Va­laki integet az ablakából, de nem ismerem fel, hogy kicso­da, mert fénylik az üveg. Mo­solygok, visszaintegetek. Sze­retek integetni. A POSTÁIG BALLAGOK. A nagykapunál fáradt arcú em­berek ácsorognak. Bizonyosan pénzre várnak. A fenti ablak­ból zene szűrődik ki. A lentiek nem törődnek vele. ★ Valami azt súgja, elmúlt a reggel. A nap fölkapaszkodik a ház­tetők pereméig, az utcák be­népesülnek. A város kirázza az álmot a szeméből. Már telje­sen felébredt. Kócos haját gyenge szél fésülgeti. Lipák Tibor Július elején a csehszlová­kiai Nyitra járásban nemzet­közi férfi kézilabdatornán szerepelt a Nk. Kinizsi csa­pata. A konzervgyáriak a Zbehy-beliek vendégei vol­tak. A szlovákiaiak a na­pokban látogattak el váro­sunkba, s folytatódott a spor­tolók és vezetőik barátko- zása. Németh Ambrus szakosz­tályvezető Budapesten fo­gadta a vendégeket, akik még aznap Nagykőrösre érkeztek. Szombaton délelőtt a kon­zervgyárat látogatták meg, délután pedig Lajosmizsére utaztak, ahol az ottani VÍZ­GÉP csapatától 26:22 arányú vereséget szenvedtek. A vasárnap délelőtt kö­rösi városnézéssel telt el, majd délután, a fellobogózott s a kézilabda-szakosztály tár­sadalmi munkája nyomán drótkerítéssel és az eddiginél nagyobb labdafogó dróthá­lóval körülvett Kinizsi-sport- telepi pályán nemzetközi mér­kőzésre került sor. A Kinizsi elnöksége nevé­ben, K. Varga Dénes üdvö­zölte a vendégeket, a megyei sportvezetőket és a néző- közönséget. A játékosok be­mutatása után a sportolók virággal és jelvénnyel kö­szöntötték egymást, majd Ócsai és Radó bírók vezeté­sével, megkezdődött a barát­ságos nemzetközi férfi kézi­labda-mérkőzés. I Áramszünet Augusztus 14-én, hétfőn, reg­gel 7 órától délután 15 óráig, a DÉMÁSZ, karbantartási munkák miatt, áramszünetet tart a következő útszakaszon: Encsi utca, 10-es számtól vé­gig, Derkovits utca (Páka ut­ca), Árpád utca, Bajza utca és Tímár utca. LIBAMÁJSZEZON Prémium a gazdaságoknak Az ország legnagyobb szár­nyasfeldolgozó üzemében, a Kecskeméti Baromfiipari Vál­lalatnál, megkezdődött a máj­liba feldolgozása. Az előző évinél jóval több az átlagon felüli súlyú, 40—50 dekás libamáj. A kitűnően ér­tékesíthető és korlátlan piac­cal rendelkező termék előállí­tását fokozza a gyár által be­vezetett májprémium is. Az át­lagsúlyon felüli dekáért — 25 dekán felül — jár a célösszeg a gazdaságoknak. Slávia Zbehy—Nk. Kinizsi 21:21 (11:11). Kinizsi: Bekő — Nagy A., Szőke (3), D. Ko­vács F. (4), Varsányi G. (6), Bertalan (2), Vikartóczki (1); csere: Szabó, Csicsó, Sáf­rány, Zuhany M. (3), Nagy Z., Tóth D. (2), Fülep. Két gyors szlovák akció és gól után, a kinizsisek birtokol­ták többet a labdát, de a ki­tűnően védekező vendégek jól kihasználták testi erejü­ket, így a mieink ritkán ju­tottak lövőhelyzetbe. Ne­gyedóra után a hazai gárda feljavult, és helyenként öt­letesen játszva, egyenlített. Szünet után a Slávia ener- gikusabban kezdett, és 10 perc alatt, 5 góllal elhúzott. Az utolsó negyedóra a körö­sieké volt, s bár a vendé­gek szívósan védekeztek, si­került a hajrában az egyenlí­tés. Tovább mélyült a két egye­sület sportbarátsága, örven­detes, hogy városunk néhány üzeme és intézménye anyagi segítséget adott a szlovák ven­déglátáshoz. Csütörtöki műsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16.30: Nk. Kinizsi ifi—Mezőfi SE (Kecskemét) barátságos mér­kőzés. S. Z. Szlovák kézilabdásokaf láttunk vendégül MODERN AUTÓHUZATOK minden kocsitípusra, nagy választékban kaphatók a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Méteráru-szaküzletében Nagykőrös, Szabadság tér 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom