Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

4-marian 1972. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK Emlékeket idéző tárlat Modok Mária szentendrei kiállításán HETI FILMJEGYZET Mackenna aranya Megnyílt a VIEL Georgikon nyári egyetem Keszthelyen, dr. Bélák Sán­dor, a keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem rektora ünne­pélyesen megnyitotta a VIII. Georgikon nyári egyetemet. A kilenc országból ideláto­gatott 200 külföldi résztvevő előtt „A magyar élelmiszer- gazdaság helyzete” címmel dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tartott bevezető elő­adást. Tamási Áron­emlékkiállítás A Petőfi Irodalmi Múzeum Tamási Aron-emlékkiálIítást rendez ősszel az író születésé­nek 75. évfordulója alkalmá­ból. A kiállítás rendezői kérik mindazokat, akik Tamási Áron-kéziratokkal, dedikált könyvekkel, fényképekkel és az íróra vonatkozó dokumentu­mokkal rendelkeznek, szíves­kedjenek értesíteni a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Címe: Bp. V. kér., Károlyi utca 16., telefon: 184—600. E hetek könyvkiadásának Világirodalmi termésében több szovjet művet is kap kézbe az _olvasó. Az Európa Könyvkiadó "gondozásában megjelent köte­tek között immár klasszikussá vált szovjet szerzők és maiak alkotásait egyaránt megtalál­juk. Négy újonnan kiadott re­gényt (közülük kettő egy kö­tetben jelent meg) ismerte­tünk közülük. A MESTER ES MARGERITA Mihail Bulgakov jóval halála után vált világhírűvé. Regé­nye, amely meghökkentette a kortársakat, negyedszázad alatt küzdötte ki magát az is­meretlenség sötétségéből a közérdeklődés fényébe. Szabadon, kötetlenül száll Bulgakov az Időben. Regénye nemcsak jelenének, hanem az Üj testamentum, s tulajdon groteszk képzeletének törté­néseiből épült. A három sík egymás fölött helyezkedik el, s mégis szüntelenül egymásba játszik, mint ahogyan az élet kemény tényei s az éjszakai, fantasztikus álmok sem vá­laszthatók el' teljesen egymás­tól. Mit akart művével Bulgakov kifejezni? Elsősorban — mint minden igazi író — korának, kortársainak s önmagának áb­rázolására törekedett a külső és belső ellentmondások, nagyszerű és kicsinyes voná­sok, segítő és ártó tendenciák gazdagságával. Ám a térben, időben való szabad mozgás és független gondolkodás segítsé­gével megmutatta a legendák merev burka alatt lüktető va­lóságot is. Jézus alakját alig­ha formálták meg ilyen egyé­nien, emberien, ilyen megrá- Zóan. A1 Moszkva utcáin sétáló, vi­tatkozó Sátán megjelenése is elementárisán hat az olvasóra. Mégis, ellenállás nélkül fogad­ja el, mert e furcsa és mind­egyik szemlélő által másként látott figura segítségével még plasztikusáéban domborítja ki Bulgakov a szereplők viszo­nyát egymáshoz és a társada­lomhoz. S végül, de nem utol­jára azt mutatja meg általa, hogy a forradalom tisztító, fel­szabadító, új világot teremtő elvei melyik koponyában vál­tak merev brosúra-tételekké, és melyikben termékeny, ter­mékenyítő, humanizmust és teremtő cselekvést sugárzó erővé. Bonyolultságában is tiszta­raj zú, sokrétűségében is egy­értelmű alkotás ez a mű. Gon­dolkodásra okos értékelésre és igaz emberi tettekre tanítja az olvasót. Kritikát kellene írnom egy tárlatról, amely a napokban nyílt meg Szentendrén. A mű­vésztelep galériájában a ta­valy elhunyt Modok Mária munkásságának utolsó tíz esz­tendejében készült alkotásokat állították ki. Hosszabb ideje nézem már a képeket, amelye­ket ráadásul régről ismerek. Kitűnő alkotások. Emlékek a szentendrei kertből, a műte­Félidejéhez érkezett az alig kéthónapos nyári színházi évad. A Budapesti Szabadtéri Színpadok Igazgatóságán most gyorsmérleg készült a június 25. és július 31. közötti időszakról. Eddig 45 előadást tartottak, mintegy 64 ezer néző előtt. A legnagyobb közönségsikere Verdi Requiem-jének volt, amelyet a Margitszigeten a bolognai Operaház együttese szólaltatott meg. Itt 101 szá­zalékos ház volt, azaz állóhe­Az új kiadás is Szöllősy Klára remek fordításában, Szabó Árpád érdekes védőbo­rítójában jelent meg. A HARÄCSOLÖ — MOSZKVAI SIKÁTOR Ilja Ehrenburgnak talán leg­erőteljesebb két regénye ke­rült egy kötetbe a Világiroda­lom Remekei negyedik soro­zatában. Legjellemzőbb két mű­ve ez, a forradalmat s a breszti békét megelőző és az azt követő évek markáns áb­rázolásával. Páratlanul külö­nös esztendők történése, a nagy élmény ereje lüktet minden mondatában. A cári hatalom már régen megdőlt, de a Rend, a végleges rend még nem szabályozta az éle­tet: a NEP-korszak zűrzavara lepte el az élet felszínét. Spe­kulánsok, deklasszáltak, a za­varosban halászók, ellenforra­dalmárok, helyüket nem lelő talaj talanok élik nehéz és ügyeskedő életüket, hol így, hol úgy fordulva a politikai széljárás, a váltakozva ki- és bevonuló vörösök—fehérek harci eredményei szerint. Alakjukat az író nemcsak ke­gyetlen élességgel, de sötét hu­morának csillogásán keresztül olykor még részvéttel is raj­zolja meg. „A harácsoló”-ban a min­dent akaró, hatalomra törő, korán elfásuló Mihait Likov életét ábrázolja Ehrenburg, pszichológiai pontossággal, megmártva az akkori élet szé­dítő változatainak nehézvízé­ben. Nem hallgatja el, sőt, leg­alább ilyen pontosain mutatja meg a talajukat vesztett em­berek szörnyű kegyetlenkedé­seit, amit még ijesztőbbé tett a belenyugvás, a „ma nekem, holnap neked” fásultsága. Ezen a sötét alapon mégis az eljövendő nagyszerű erőfeszí­tés, s a közössé kovácsolódó akarat szépsége fénylik. A Moszkvai sikátorban már nincsen háború, nincs harc. A küzdelem mégsem szűnik. A kenyérért, húsért, cukorért és egy kis örömért folyik a szűk sikátorban, ahol nélkülözők és dúskálódók, . csalók, hajdani urak, értelmiségiek, utcalá­nyok, elhagyott, martalóccá vadult gyerekek zsúfolódnak össze, egymás elleni gyikos indulatokkal, gyűlölködve és összetartva, egymásba kapasz­kodva. A hajdani bárónő és kitartott férje, a púpos hege­dűs, a szépségre, örömre vá­gyó tiszta lány, a lecsúszott újságíró, mind-mind kiválóan életrekeltett érdekes figura. Maga a történet is érdekes, a remházból, a budai otthonból. Festeni sohasem láttam. Mégis látogatásaimkor —ame­lyek többnyire inkább a férj­nek Czóbel Bélának szóltak — újabb és újabb Modok-ké- peket fedeztem fel a ház fa­lain vagy a műteremben. Kis méretű, pasztellszín, elmosódó kontúrú városképek, mindig valami újat mondó variációi, intim hangulatú szobabelsők, a színskála gazdagságában lyeket is kiadtak, azok szá­mára, akik feltétlenül része­sei kívántak lenni a különle­ges zenei csemegének. Majd­nem zsúfolt ház volt a Budai Parkszínpad két könnyűzenei hangversenyén is, szinte min­den jegy elkelt az Illés— Koncz showra, és a Halló, itt Balaton ’72 című összeállítá­sokra. A Városmajori Szín­padon A szabin nők elrablásá­nak látogatottsága 95 százalé­kos volt, s ezt a rangsorban az immár harmadik éve ját­szott Charley nénje követi. krimi izgalmával bonyolódik két feltételezett gyilkosság kö­rül. A nagy idők talán legne­hezebb éveit mutatja meg az író, olyan erővel, hogy még az ólombetűk közül is kicsap bal­jós, nehéz levegője. A fordítás munkáját Görög Imre és Elbert János végezte el kitűnően. A rövid, tömör tanulmány szerzője ugyancsak Elbert János. KÉNYSZERLESZÁLLÁS Kis repülőgép indul a szi­bériai aranybánya röpteréről távoli célpont felé. Fedélzetén négy utas. A rendőr hadnagy s az őrizetére bízott tolvaj. A vak tanítónő, akire a háborús időkben elveszett és huszonöt év után megtalált fia vár. Az aranybányász, kétheti üdülést ígérő beutalóval a zsebében. A gép vezetőfülkéjében az első- és a másodpilóta. S náluk ket­tős, leplombált zacskóban: aranypor. A ^gép a tajga fölött, a sűrű ködben lezuhan. Az el­ső pilóta meghal, a második megsebesül. Az ennivaló és a gyors szabadulásra való re­mény kevés. A négy ember — köztük a tehetetlen, idős vak nő és a sebesült — mégis fel­veszi a harcot a magánnyal, halálfélelemmel, az éhség ré­mével. Ez a harc erőt ad, és menekvésre biztat mindaddig, míg a négy embert el nem vá­lasztja, gyanakvóvá nem teszi az arany. A hadnagy és a bá­nyász menteni akarja a tolvaj elől, s épp ezzel hívja fel rá a fiatalember figyelmét. El­dördül kezében a revolver — értelmetlenül elpusztítva ezzel egy derék férfi és önmaga életét. Anatolij Klescsenkónák, az Európa Könyvkiadó és a Kár­páti Kiadó (Uzsgorod) közös kiadásában megjelent kaland­regénye nem tartozik a műfaj kiemelkedő alkotásai közé. El­ső fele meglehetősen ismert szkémákból épül, a második, izgalmasabb részét pedig meg­kérdőjelezi az a nehezen elfo­gadható motívum, hogy szinte reménytelen helyzetben, ki­éhezve, hóban-fagyban a bá­nyász legnagyobb gondja egy zacskó aranypor biztonságba helyezése egy kis besurranó tolvaj elől, akinek éppen úgy nincs módja az őserdőből ki­jutni, mint a többieknek. Erősebb és hitelesebb konf­liktus hiányában is egyébként érdekfeszítő olvasmány a re­gény, melyet Szoboszlai Margit a célnak megfelelő tömörség­gel fordított magyarra. Barát Endre pompázó virágok, szinte a gyümölcsök ízét-zamatát is őr­ző-kínáló csendéletek. S fel­fedezésemet minden alkalom­mal tömör, czóbeli kommen­tárok kísérték: „Tiszta és egy­szerű festői elemekkel dolgo­zik.” „Nézzen csak körül, ér­demes, én addig megfőzöm a kávét”. Szavaiban érlelődtek alkotásai A kávéfőzést Czóbel Béla soha nem engedi át másnak. Ilyenkor különösen alkalom nyílott a Mária asszonnyal folytatott beszélgetésekre. Ma­gáról soha nem vallott. Mű­vészi ! terveiről sem. Vajon mégis? „Járt már fenn a Sza­márhegyen? Onnan csodálatos a rálátás a városra.” „Szere­tek üldögélni a folyóparton. Az ember egy csendes öböl­ben képzeli magát.” „Nézze, hogy roskadozik gyümölcsétől az öreg almafa. És mégis mi­lyen büszkén hordozza gazdag, ízes terhét!” „Szeretem a kert tarka sokszínűségét. Megnyug­tat.” Aki ismerte és füle is volt hozzá, hogy értsen szavaiból, az könnyen kitalálhatta: arról beszélt mindig a legszíveseb­ben, ami, mint művészt is fog­lalkoztatta. Nagyon szerette az életet s a természetet, amely körülfonta Szentendrén az egész életet. S amit nagyon szeret az ember, abból hagy maradandó emléket maga után. Ezt példázza a tárlat több, mint hatvan képe is. A Duna-parti városhoz kötődve Pedig nem volt könnyű fes­tőnek maradnia a szuggesztív erejű Czóbel Béla mellett. De sikerült megmaradnia, elsősor­ban azért, mert érett művész volt már akkor is, amikor 1940-ben házasságra léptek. Őszinte lírájú, magas színkul­túrájú, remek felkészültségű festőművész, akit megkezdett művészi útjáról nem tudott le­téríteni sem a czóbeli piktúra, sem a Párizsiban töltött téli hetek impulzushatása. Meg­maradt annak, aki volt: mé­lyen érző, halk szavú, de az élet szépségeiről mindig vala­mi újat és fontosat mondani tudó művésznek, akinek éle­te is, művészete is a legszoro­sabb szálakkal kötődnek Szentendréhez. Festői világának gazdag öröksége Emberként is, művészként is kitűnőre vizsgázott egész élete során. Végtelen szerénység, mindennemű szerepléstől és hivalkodástól való őszinte tar­tózkodás ‘ és hallatlanul nagy akaraterő jellemezte. Emlékszem, hosszú és súlyos betegsége idején is csak a mű­vészethez való visszatérés gondolata foglalkoztatta. Me­rev kezével is megpróbált gyu­fát gyújtani, csali azért, mert „Gyakorolni kell a mozgásit”. Igen, a mozgást, hogy élette­len keze újra engedelmesked­jék akaratának, s . ő ismét odaülhessen a festőállvány elé, visszatérhessen festői világá­ba. Abba a csodálatos világba, amelyről olyan gazdag öröksé­get hagyott hátra, s amelynek egy része most szemet s szívet gyönyörködtetően tárul mind­azok elé, akik szeretik a szé­pet, a nemesen egyszerűt, mindazt, amit művészetként tartunk számon. Gorsiumban, hazánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén — az idei, a 15. ásatási évadban — az ókeresztény bazilika és a császárkultusz szentélyei kö­zötti terület feltárása kezdő­dött meg. A bazilika körül tör­téneti fontosságú, népvándor­lás kori temetőre bukkantak A western, úgy látszik, hal­hatatlan. * Ennek okait persze nem egy westernfilmről szóló kritika feladata nyomozni, de annyit itt és most is el kell mondani, miért vonz nagy közönséget még a leggyengébben elkészí­tett, a műfajból csak a sablo­nokat felvonultató western is. Alighanem azért, mert minden cikornyázás, többszöri megcsa- varás, mélyértelmű áttéteiezés, filmművészi 1 bravúroskodás nélkül azt nyújtja, amit ígér: izgalmat, verekedést, pisztoly­párbajt és vad lovasvágtákat, üldözést és némi elandalodást. Azaz: magát a kalandot, leg­egyszerűbb sémáira meztele- nítve, primer és nyers módon. Egy westernen nem kell gon­dolkozni, nem kell a szimbólu­mait megfejteni, nem kell he­ves vitákat folytatni róla, né­zői nem szakadnak hitvitázó táborokra. Adva van a két ős­eredeti tábor: a jók, meg a rosszak, és ezeknek összecsa­pásaiból természetesen mindig a jó kerül ki győztesen; a tal­pig becsületes cowboy, aki whisky helyett tejet vagy li­monádét iszik, tovaléptet tü­körfényesre csutakolt lován, újabb kalandok, újabb vere­kedések, újabb győzelmek és újabb szívtiprások felé, mi­közben esetleg érzelmes nótát penget hű gitárján. Ez a séma persze már a pa­ródiával határos — de még az ilyen giccs-westemeknek is van közönségük, s ezeket is éppoly lelkesen nézik, mint a műfaj néhány valóban rangos alkotását. Mert ilyen is van, minden ellenkező vélemény­nyel szemben. A Hét mester- lövész a legjobb példa erre, sőt még az Idegen a cowboyok között is ide sorolható némi engedménnyel. Mitől lesz átla­gon felüli a western? Attól, hogy sémáit sikerül elvetni, úgy, hogy az alapkövetelmény, az izgalom azért megmaradjon. A jó westemnek kerek, hite­les jellemű figurák a hősei, ügyük, amelyért küzdenek, több mint valamiféle tyúkpör eldöntése, s az izgalmak sem önmagukért válók, hanem lo­gikusan következnek a törté­netből és a hősök karakteré­ből. Ezért volt klasszikus pél­da a jó westemre a Hét mes­terlövész. Ez a szovjet—üzbég film ta­lán az amerikai western ellen- súlyozására került a heti mű­sorba. Nem túlságosan szeren­csés módon. Nem azért, mert ez is kalandos-izgalmas film, magyarul krimi, hanem mert kvalitásai nem képesek ellen­súlyt adni, nem korrigálják a Mackenna aranya hibáit. A Meglepő fordulat ugyanis egyik oldalon egy valóban iz­galmas és szövevényes bűn­ügyet követ nyomon, s maga a történet tele is van érdek­á régészek. A sírok kétségte­lenné tették* hogy Gorsium­ban a római város hanyatlása után sem szűnt meg az élet. A bazilika és a császárkultusz szentélyei közötti terület fel­tárásával a település közép­pontjában mintegy 200 méter hosszúságú, összefüggő rom­terület alakult ki. És ezért jó példa a nem klasszikus westemre a Mac- kenna aranya. Mert mi törté­nik ebben a túlnyújtott, két­részes filmben ? Megtudjuk, hogy az arany átkos dolog, hajszolása elernbertelenft, éle­tek tucatjait követeli, megaláz, lealjasít, bemocskol, meg min­den. Szóval, csupa-csupa köz­helyről értesülünk, de ezekről aztán nagyon. Mert az is köz­hely, hogy az apachi indiánok megszállottan titkolják a kin­cses völgy létezését és helyét, s mégis egy térképet hurcol magával a magányosan ténfer­gő öreg törzsfőnök, Prérikutya — amely térképet Mackenna, a seriff persze megtalálja és el­égeti, mert nem hisz neki, de mégis ennek alapján vezeti a banditákat (kényszerből, amit természetesen sokan félreérte­nek, s a seriffet bűnrészesség­gel vádolják) az aranyvölgy­be, ahol minden annyira arany, hogy csak na. És az is közhely, hogy végül is az arany nem lesz senkié, mert egy kisebbfajta földrengés (amely elegendő lenne fél Amerika elpusztítására, leg­alábbis a látványos makett­felvételek alapján) betemeti az átkos aranyat. Amelyből azért Mackenna és szerelme nyereg- táskájában marad úgy húsz­harminc kilóra való. Ha nem csurran, cseppen ... Mindebből persze nem csak az következik, hogy a Macken­na aranya nem tartozik a jó westernek közé, mert mester­kélt, erőltetetten elnyújtott, te­le van a legszimplább sablo­nokkal, és mert mondanivalója közhely, s hősei híján vannak az egyénítés legkisebb jelének is. Az is következik, hogy ép­pen a fentebb elősoroltak miatt, a Mackenna aranya éppoly nagy közönséget vonz majd, mintha a maga műfajá­ban kiváló alkotás lenne. És ez baj, amit még az is tetéz, hogy egész sereg nagy név szerepel benne: Gregory Peck, Omar Sharif, Ted Cassidy, Eli Wallach, Julie Newinan. A né­zők túlnyomó többségét elan­dalítják majd az ököl- és pisz­tolypárbajok, a nagy hajszák, a művi izgalomkeltés bevált fogásai, és azt hiszik, valami értékeset látnak. Pedig nem mind arany, ami fénylik. feszítő fordulatokkal. Ám ezt a történetet a film olyan von­tatottan, olyan kényelmes-ter­jengős stílusban adja elő, hogy idegeink, ahelyett hogy megfe­szülnének, inkább elernyed- nek, s nem az izgalmak okoz­ta szívdobogással, hanem az álmossággal kell küzdenünk. Márpedig a krimiket nem alta­tó helyett szoktuk szedni. Tarka világ Két *,midi” hosszúságú bol­gár film szerepel ebben az összeállításban. Az egyik — Tiszta lelkiismeret a címe — amolyan igazság bajnoka tör­ténet. Főhőse, egy erdész, meg­hurcoltatások, megaláztatások ellenére is bátran küzd a kor­rupció, a kéz-kezet-mos elv el­len. A másik film — címe A vizsga — témájában hasonlít az előzőhöz, de ebben egy fia­tal, tehetséges és becsületes kádárlegénynek kell hosszas küzdelmet folytatnia érvénye­süléséért, elismertetéséért. Takács István KÖNYVESPOLC Szovjet szerzők regényei Félidő a szabadtéri színpadokon Negyvenöt előadás — hatvannégyezer néző Prukner Pál A romterület vallomása Meglepő fordulat Jelenet a Meglepő fordulat című filmből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom