Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
2 xtc KJtírkw 1972. JÚLIUS 16., VASÁRNAP FÓKUSZ t Caetano „géppuskája” MINX A SUNDAY TIMES című tekintélyes londoni lap beszámol róla, a portugál gyarmatosítók vegyi Háborút folytatnak Mocambique északi vidékén, • amely a Mocambiquer Felszabadítási Front (FRELIMO) ellenőrzése alatt áll. A portugálok lombtalaní- tó vegyszerekkel szórják be az erdőket és vetéseket. Ebben nagy segítségükre van a dél-afrikai fajüldözőkkel kötött szövetség. A Dél-afrikai Köztársaság ugyanis vegyszereket és hat repülőgépet bocsátott a portugálok rendelkezésére. A repülőgépeket dél-afrikai pilóták vezetik. A felszabadító erők légvédelme eddig már két gépet lőtt le közülük. A TASZSZ HÍRÜGYNÖKSÉG e héten jelentette, hogy Angliában a népi felszabadító erők az ország területének egyharmadáról kiűzték a portugál gyarmatosítókat. A falvakban demokratikus módon népi bizottságokat választanak. Ezek a bizottságok irányítják a termelést, a közoktatást, az egészségvédelmet, a milícia megszervezését és a falvak védelmét. MARCELLO CAETANO portugál miniszterelnök a közelmúltban Lisszabonban mondott beszédében igazolni próbálta Portugália Afrikában folytatott gyarmatosító politikáját. A portugál kormányfő szó szerint azt mondta, hogy Lisszabon „nem visel háborút Afrikában, csupán biztosítja a békét, minthogy Angola, Mocambique és Guinea (Bissau) nem gyarmat, hanem portugál tengerentúli területnek számít”. JURIJ KORNYILO V, a TASZSZ hírügynökség szemleírója Caetano beszédét kommentálva megállapítja: ez a beszéd újabb bizonyítéka annak, hogy a hazudozás és a tények meghamisítása ugyanúgy a gyarmatosítók fegyvertárához tartozik, mint a géppuska és a napalm. — Ki nem tudja — kérdi a hírmagyarázó —, hogy Lisszabon immár 11 éve folytatja Afrikában szennyes és véres gyarmatosító háborúját? Angolában, Mocambique-ban és az úgynevezett Portugál-Gui- neában 160 000 főnyi büntetőhadsereg működik. A háborús kiadások felemésztik Portugália állami költségvetésének a felét. Épp a minap írta a Jeune Afrique című lap, hogy Portugália 40 000 embert vesztett afrikai háborúiban. NEM KEVÉSBÉ ISMERETES az sem — hangsúlyozza a szovjet hírmagyarázó —, hogy bár Portugáliát a NATO is támogatja, az afrikai kontinensen mégis mind nagyobb méreteket ölt a gyarmatosítás elleni harc. Az angolai hazafias erők nemrég megnyitották a hatodik frontot az ország déli részén. Fokozza harcát a Mocambique-i Felszabadítási Front is. Guineában (Bissau) az ország területének kétharmadát szabadították fel a hazafias erők. AZ TÉNY, hogy a gyarmatosítók Afrikában egyik vereséget a másik után szenvedik el, hogy Portugáliában mind erősebb lesz a háborúellenes mozgalom, s hogy Lisszabon egyre inkább elszigetelődik a nemzetközi életben, arra kényszeríti a portugál vezetőket, hogy különböző mesterkedésekkel próbálják félrevezetni a nemzetközi közvéleményt és ily- módon erősítsék megingott helyzetüket —, írja Kornyilov, majd leszögezi: a nemzetközi közvéleményt azonban, amely támogatja az afrikai népek igazságos harcát, nem tudják megtéveszteni. A. B. T. a HÉT KRÓNIKÁJA Árvíz és gátbombázás • „Jubileumi” sorszám — Az esélytelen déldukotai... Kilenc tagú KGST — Vendégkönyv Az időjárás meglehetősen kedvezőtlenre fordult az elmúlt napokban, s ezt szinte mindnyájan érezhettük. Fennakadások voltak emiatt a gépi aratásban, bosszankodtak az üdülők, sőt, egynémely folyón kon árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Az olvasó azonban jogosan kérdezheti, hogy e hazai belső dolgainkkal foglalkozó tömör összegezés miért kerül a külpolitikái összefoglaló élére? Mert óhatatlanul kínálkozik az összehasonlítás: miközben mi is, mások is, mindent elkövetünk, hogy mérsékeljük a rossz idő, az elemi csapások káros következményeit — vannak, kik szánt szándékkal próbálják felidézni a természeti pusztításokat... Vissza-visszatérő téma a világsajtóban, hogy az amerikai hadvezetőség — még Abrams tábornok főparancsnok mellett működő William Macmillan fizikus professzor és negyventagú stábja — valóságos kísérleti laboratóriumnak tekinti Indokína országait az új fegyverek kipróbálására. A héten újabb leleplezések jelentek meg a meteorológiai háborúról, azokról az amerikai törekvésekről, hogy a felhőrétegre Az amerikai demokrata párt elnökjelölő konvencióján Miami Beachben George Wallace alabamai kormányzó, aki ellen nemrég merényletet követtek el, tolószékben mondta el beszédét. permetezett vegyianyagokkal mesterséges felhőszakadást idézzenek elő. Szóhoz jutnak azonban a „hagyományos” pusztítóeszközök is, s miközben a Fehér Ház több ízben tagadta a gátrendszerek bombázását, a VDK-ban tartózkodó külföldi sajtótudósítók szemtanúként is jelen lehettek egy öntözőrendszer elleni légitámadásnál. (A gátak csatája azért olyan lényeges, mert május vége óta tart a monszun esőzések időszaka Vietnamban. Ilyenkor a Vörös folyó sokszorosát viszi annak a vízmeny- nyiségnek, mint az év más időszakában. A felhőszakadások — s Indokínában volt már ró eset, hogy három nap alatt 500 milliméternél is több víz- mennyiség zuhant alá.! — a lerombolt gátak szabad utat nyithatnak az árnak...) Katonai eszközök és célpontok? Idézzük a hét végén érkezett szűkszavú jelentést az amerikai propánbomba bevetésének előkészítéséről. Ez a fegyverfajta kiszívja a levegőből az oxigént: ennek hatása halálos lehft az óvóhelyeken meghúzódó polgári személyekre is. A VDK külügyminisztériuma kénytelen volt külön tiltakozni a vegyi hadviselés ellen is: dél-vietnami felszabadított körzetekben több ezer mérgezés történt. A háború tehát folytatódik, méghozzá mind kegyetlenebb módokon. . Igaz, viszonylag hosszabb szünet után, csütörtökön ismét folytatódott a párizsi Vietnam-konferencia, s a szembenálló felek újra megkezdték a közvetlen tárgyalásokat. A változás azonban mind ez idáig csupán formai — tartalmilag, az ügyek érdemi részét tekintve, az értekezlet eddig nem hozott újat. A sorszám „jubileumi” volt: százötvenedszer került sor tanácskozásra, de az amerikaiak nem léptek túl régi, ismert álláspontjuk kifejtésénél és megismétlésénél. Pedig nyilvánvaló, hogy igazi tárgyalási készség hiányában — egy nyugati lap szavaival élve — a konferencia a „süketek párbeszédévé” alakulhat. Az asztalon ott fekszik a DIFK’ és a VDK hétpontos, illetve kétpontos javaslata, jó alapját képezhetik a megbeszéléseknek és a rendezésnek, csakhogy ehhez Washingtonnak is lépnie kell... Nyert, aki mondjuk fél évvel ezelőtt McGovem elnökjelöltségére fogadott. A déldakotai szenátor akkor szinte teljesen esélytelennek tűnt. A Miami Beachben lebonyolított elnökjelölő konvención, ha nem is minden vihar nélkül (mandátumuk kétségbevonása, küldöttek kizárása stb.), de végül is fölényes győzelmet aratott. Ügy értékelik, hogy elsősorban a fiatalok és a „tiltakozás koalíciójának” támogatásával diadalmaskodott a vietnami háború eddigi legkövetkezetesebb ellenzője, az amerikai politika felsőbb régióiban. Illúzióink ennek ellenére nem lehetnek: a jelek szerint McGovern — elnökjelöltként! — máris óvatosabban fogalmaz néhány fontos kérdésben. Olyan vélemények is hallatszanak, hogy az esélyesebb Nixonnal szemben McGovem-t küldik veszteni, s a demokrata pártgépezet így szeretné lejáratni programját. Nrm beszéltünk még Európáról, pedig kontinensünk krónikájában fontos események szerepelnek. Az első helyet a kormányfői szinten tartott moszkvai KGST-ülés foglalja el: a szocialista országok folytatják integrációs programjuk megvalósítását. Tovább bővült a Tanács: a most felvett Kubával együtt immár kilenc tagja van a KGST-nek. A Szovjet fővárosnak még egy kormányfő-vendége volt a héten: Szidki egyiptomi miniszterelnök. Látogatása beleillik abba az állandó konzultáció-sorozatba, amely rendszeres Moszkva, illetve a haladó arab országok között. (A „vendégkönyv” lapjai másutt sem maradtak üresen, Varsóban az indiai külügyminiszter tárgyalt, Berlinben Ceylonból — új néven: Sri Lankából — érkeztek vendégek, U Ne Win burmai elnök, az ázsiai politika ismert és tisztelt személyisége pedig hazánkban tartózkodik. Különböző szinteken folytatódnak az európai biztonsági konferencia előkészítő munkálatai is: a héten fejeződött be Gromiko körútja „Bd- neluxék”-nál, vagyis Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban.. Réti Ervin 144 órd Hétfő: Megkezdte tanácskozásait Moszkvában a KGST 26. ülésszaka — Waldheim ENSZ-főtitkár a közel-keleti Jarring-misszió felújításáról tárgyal. Kedd: Amerikai bombatámadások a VDK gátrendszere ellen — Gromiko belgiumi látogatása. Szerda: McGovernt választják a demokraták elnökjelöltjévé — Bizalmi szavazás az olasz szenátusban. Csütörtök: A párizsi Vietnam-konferencia folytatja munkáját — Budapestre érkezik U Ne Win, burmai elnök. Péntek: Fokozódó feszültség Észak-lrországban — Szidki egyiptomi kormányfő megbeszélései Moszkvában. Szombat: Heves harcok Quang Tri dél-vietnami tartományban — Pakisztán bejelenti kilépését a SEATO- ból. Rostockban a! keleti-tengeri hét során az NÍ>K vezetőit Udvözlik a rostocki dokkmunkások. Középen Erich Hone- cker, az ENSZEP KB első titkára. Tarkóra tett kézzel vietnami veteránok tüntettek az USA-ban Miami Beachben, a demokraták elnökjelölő gyűlésének színhelyén az indokínai há ború ellen. Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette folyik Izraelben Ko- zo Okamoto, japán diák pere. Okamoto tagja volt annak a háromtagú japán „halálbri- gádnak” amely május 30-án a lo- ili repülőtéren megölt 28 személyt. Rogers amerikai külügyminiszter világkörüli útjának utolsó állomása a Vatikár volt, ahol VI. Pál pápa fogadta. Ahhoz képest, hogy Észak-íror- szágban több, mint három éve elszabadult a pokol, hogy az elkeseredés, a gyűlölet, az előítélet ez idő alatt már 421 halálos áldozatot követelt — a július 12-i úgynevezett orániai menet a vártnál kevesebb bajt okozott. Igaz, az angol katonaság riadókészültségben várta a csaknem háromszáz évvel ezelőtti protestáns győzelem emléknapját, felkészülve a beavatkozásra, ha esetleg a mai protestánsok újabb, túl nagy és túl véres győzelmet kívánnak aratni. Intézkedés — kicsit elkésve Meglehet, a külvilág már-már fásultan szemléli az észak-írországi eseményeket. Személyesen tapasztaltam, hogy — a túl sokáig tartó feszültség miatt — egyre közömbö- sebb külvilágnak még a közvetlenül érintett Anglia is része. Igaz, az angol katonák állandó életveszélyben forognak Észak-írország földjén, de számuk viszonylag olyan elenyésző, hogy az angolok többsége is bizony jócskán unja már, hogy Észak-Irországban állandóan „helyzet” van. Különben is kényelmesebb álláspont ezt únni, mint elgondolkozni azon, hogy a szüntelenül feszült helyzetnek mennyiben okai ők maguk is, az angolok? Tárgyilagosan meg kell állapítani: Edward Heath konzervatív kormánya, amelynek sem bel-, sem külpolitikáját nem érheti a progresszivitás , „vádja”, az északír kérdésben az utóbbi időben figyelmet érdemlő, s legalább valamilyen, átmenetileg kielégítő megoldást keres. S nem kizárólag az ő hibájuk, hogy ez az út is oly rögös és nehezen járható. Ha valamiért, hát az északír kérdésért csakugyan jogosan háríthatják át a felelősség egy részét elődeikre, s jelenlegi ellenzékükre, a munkáspártra. Talán kevésbé mérgesedett volna el a helyzet, ha idejében megteszik, amit a konzervatívok márciusban tettek, amikor megvonták az autonóm kormányzás jogát a szélsőséges protestáns befolyás alatt álló, a katolikus kisebbséggel szemben gyű- lölködően elvakult belfasti kormánytól és parlamenttől. * Veszély kétféléi Március óta tehát London közvetlen kormányzása alá került Ulster (Észak-lrország), és azóta, ha lassan is, az északír ügyekkel megbízott új miniszter, William Whitelaw, kétségtelenül ért el bizonyos eredményeket. Politikája ugyan nagyrészt a régi brit „Oszd meg és uralkodj r kormányzási elven alapul, ám ezúttal ez a törekvés inkább a feszültség csillapítására, mint az ellentétek kiélezésére irányul. Whitelaw elsősorban a szorongatott kisebbségnek, a katolikusoknak ígért védelmet és olyan társadalmi lehetőségeket — munkát, iskoláztatást, szavazati jogot stb. —, amelyeket a korábbi belfasti rezsimek megtagadtak tőlük. Whitelaw — személyén keresztül pedig a londoni kormány — ezzel meg is nyerte a katolikus tömegek bizalmát és jóindulatát. A helyzet azonban két irányban is tovább bonyolódott. Egyfelől egyre élénkebb tevékenységet fejtett ki az IRA (az Ír Köztársasági Hadsereg) szélsőséges szárnya, amely nem az északír katolikusok helyzetének javítását kívánja Nagy-Britannia és Észak- írország Egyesült Királyságán belül, hanem Észak-lrországnak a brit koronától való elszakadását és az Ír Köztársasághoz való csatlakozását követeli. (Nem törődve azzal, hogy Észak-lrország lakosságának protestáns többsége ezt egyáltalán nem óhajtja, de a katolikus kisebbség felvilágosultabb része sem, tudva, hogy Írország bigott-reakció- sabb és főként jóval alacsonyabb Belfastban július 12-ét követően a zűrzavar ismét magas fokra hágott. Felvételünk brit katonák védelmi állásban, páncélkocsik mögött. életszínvonalú ország, mint Nagy- Britannia.) Másfelől megalakult az UDA, amely ugyancsak olyan szélsőséges és jobboldali szervezet, mint az IRA, csak éppen a protestáns északírek legreakciósabb elemeit tömöríti. Azokat, akik a régi, a katolikus szegényeket teljes jogfosztott- ságban tartó állapotokat kívánják vissza Észak-lrországnak, és gyűlölik a „katolikus párti” Londont és Whitelawt. (Csak mellesleg jegyezzük meg: hogy mennyire felszíni csupán a katolikus—protestáns ellentét, s elködösítője az osztályellentéteknek, azt az is bizonyítja, hogy a most „katolikus pártinak” kikiáltott Angliában fehér holló a katolikus, az ország túlnyomó többsége protestáns.) Majdnem reménytelen Bonyolult, kusza és majdnem reménytelen a helyzet ma is Észak- lrországban. A kommunisták persze kínálnak igazán helyes, szocialista megoldást, de ennek jelenleg nincs reális esélye. Marad tehát az egyetlen megoldás (mégha átmeneti is csupán)' támogatni Whitelaw törekvését mind a fegyveres katolikus, mind a fegyveres protestáns szélsőséges szervezetek semlegesítésére (mindkét fél tűzszünetet jelentett be, de aztán mindkettő fel is mondta), annak érdekében, hogy Ulster- ben megszűnjék a bombák és puskák okozta állandó életveszély. És haladás történjék a munkanélküliség felszámolása, s a katolikus kisebbség jogainak szélesítése útján. Barabás Tamás Az orániai menet után