Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-03 / 129. szám

1972. JÚNIUS 3., SZOMBAT PEST MEGYEI irhm Hosszú Hírlapi beszámolók szokvá­nyos mondatai: átadták ren­deltetésének ... ünnepélyes körülmények között felavat­ták ... az új létesítményt bir­tokukba vették, s így tovább. Valaminek az elkészülte jó dolog. Az, mert szolgál, gya- rapít, munkát ad, érték létre­hozásában működik közre, vagy éppen a mindennapokat teszi kényelmesebbé. Jó do­log, hogy valamit befejeznek, átadnak. Ki firtatja már ilyenkor, hogy homnét eredt, s milyen hosszú volt az út? Tavaly 2,5 milliárd forint ér­tékű állami, vállalati, s 692 millió forintot kitevő tanácsi beruházást helyeztek üzembe Pest megyében. A fontosabb beruházások több mint hetven százaléka az eredeti határidő­nél később készült el. Akár­csak a korábbi években. Fölforgatott naptár Az eredeti berulházási prog­ram szerint 1967. decemberé­ben kellett volna átadni hasz­nálatra Tinnyén a mészöve­met. Végül is ez csak 1971- ben történt meg. A kellő elő­készítés nélkül megkezdett, majd a kivitelezés alatt több ízben módosított beruházási program, az építési, szerelési hibák „bosszúja” a késedelem. Ennek árát — bármi legyen is egy beruházás finanszírozá­sának elnevezése, történjék állami, vállalati vagy szövet­kezeti forrásokból — a kö­zösség fizeti, szenvedi. Több­szörösen. A késedelem építé­si, szerelési kapacitásokat kőit le, holott azokra már másutt lenne szükség. (Azaz, ahol hiányoznak, ott máris tény az újabb késés!) A tervezett ter­mék, szolgáltatás nem kerül piacra, azaz bevétel sincsen. Az áruhiányt esetleg import­tal kell megszüntetni. — újabb, terven felüli kiadás. Az áruhiány más területeken okoz fennakadásokat; újabb veszteségek. Igaz, a tinnyei mészüzem kirívó példa, ekko­ra időkülönbség a tervezett és a tényleges átadási határ­idő között szerencsére ritka. Szerény vigasz. A fontosabb beruházások több mint két­harmada ugyanis átlagosan héthónapos késedelemmel kezdi szolgálatát a megyében. Van néhány példa a ponto­san teljesített munkára. így valósult meg a Nagykőrösi Konzervgyár 360 millió forint értékű rekonstrukciója, így készült el — igaz, rendkívüli erőfeszítések árán — a váci, a ceglédi, egyenként 476 ágyas kórház, összesen 300 mil­lióért. Ezek az esetek azonban szabályt erősítő kivételek. A fölforgatott naptár szinte minden esetben ott áll azok asztalán, akik beruházásokkal foglalkoznak. Ki:k és miért forgatják össze-vissza a nap­tár lapjait? Nagy fa, kis fejsze Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumban azt mondják: a beruházások nagy részét túl korán kezdik el. Korán? Hiszen mindenütt úgy érzik, hogy halaszthatatlan a munka, ha holnap készen len­ne. az is késő. Az alapállás: vágjunk neki, s utána majd rendbe rázódik minden. A beruházások előkészítése messze elmarad a minimális követelményektől is, nemhogy alaposnak bizonyulna. A kel­lően nem elemzett tervek, a vázlatosan megfogalmazott célok következménye, hogy amikor már dolgoznak az építők, akkor újra meg újra változtatni kell a terveken. Ez történt például a Csepel Autógyár un. „motorgyár­tás fejlesztése” elnevezésű be­ruházásnál, s elsősorban nem a gyár, hanem felsőbb irányí­tó szervei hibájából. Hason­lóan menet közben módosult a gödi transzformátorállomás beruházási programja, s hogy kisebb jelentőségű esetet em­lítsünk: ezért késett a szent­endrei étterem építése, átadása is. így azután a „naptárforga­tókat” keresve, lehetetlen egyértelműén megnevezni a felelősöket. A megrendelő, a tervező éppúgy mulasztások sorozatát mondhatja a magáé­nak, mint az építés, a szere­lés végzője. Túl nagy fákat kis fejszékkel döntögetnek; egyszer persze csak sikerül, de addig sűrűn kicsorbul a fejsze éle, s törik a nyele. Kalácsból a mazsolákat A rossz gyerek kicsipegeti a kalácsból a mazsolákat; ha hagyják, megteheti. A beru­házási kereslet rohamtempójú növekedése fölkínálta e lehe­tőséget az építőipari válla­latoknak, szövetkezeteknek is, s mellettük a szerelőiparnak szintén. Éltek vele! Válogattak a jól meg a jobban fizető munkák között, s hagyták a gyengébben pénzelőket Holott ezek esetleg — népgazdasági- lag, vállalatilag — fontosab­bak voltak. A csoportérdek fölébe kerekedett a társadal­mi érdeknek, s a határidő-el­tolódásoknak, többszörös mó­dosításoknak ez is magyaráza­ta. Nem véletlen, hanem szin­te törvényszerű, hogy éppen ezért az ún. nem termelő be­ruházások — nagyon ritka ki­vételtől eltekintve — jóval a határidő után készülnek el. Legtöbbjének szabott ára van, nehéz a költségtúllépést indo­kolni, vonszolódnak valahogy, s egyszer elkészülnek. Ennek tanúi lehettünk a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem bőví­tésénél, a váci szennyvíztisztí­tó telepnél, ezt tapasztalhat­juk a lakásépítkezések egy ré­szénél is. Életbe léptek bizonyos szi­gorítások idén januártól, en­nek hatását azonban ma még nem lehet felmérni. Az előírt tartalékolás mindenesetre — ez a költségek húsz százaléka — hasznosnak látszik, ahogy a beruházások megkezdésének engedélyhez kötése szintén. Az állami intézkedések azonban önmagukban nem képesek a beruházási tevékenység egé­szében megmutatkozó feszült­ségeket enyhíteni, az ellent­mondásokat feloldani. Ehhez arra van szükség, hogy a be­ruházók és a kivitelezők tevé­kenysége szakítson a rossz gyakorlattal, s első helyre ke­rüljön az, aminek már régen ott kellene állnia: o szervezés. Állj, de nem az ésszerűnek Széles körben hangoztatott nézet napjainkban, hogy a kormány beruházás5 korláto­zásai álljt mondtak minden­fajta bővítési tevékenységnek. Érdekes módon leginkább ott hallani e panaszkodást, ahol nem büszkélkedhetnek vala­mi gyors tempóval, ahol túl­lépték a költségeket — s ilyen a megyében sok van, minden harmadik beruházás —, mert nem készítették elő a munkát. A kormány intézkedései első­sorban a túlzott beruházási te­vékenységnek mondtak álljt, másodsorban pedig a megala­pozatlanságnak, a rögtönzés­nek. Jogos, szükségszerű köz- beavatkozás volt ez, nemcsak a beruházási javak túlzott ke­reslete, hanem — pocsékolása miatt is! A késedelmek, a költségtúllépések, a vontatot­tan elvégzett pótlólagos mun­kák olyan veszteségeket okoz­nak, amelyeket nem engedhet meg magának a társadalom. A megyében jelenleg 48 na­gyobb beruházást — a tanácsi beruházásokon kívül — való­sítanak meg. Többségük — még a legfontosabb helyet el­foglaló egyedi nagyberuházá­sok is —, sajnos, a hosszú utat járja, annak minden követ­kezményével. Nem kell tehát a teendőket lámpással keresni. Mészáros Ottó Pedagógusok kitüntetése A tanítványok virággal kedveskednek nevelőiknek A közelgő pedagógusmap al­kalmából az iskolák tanulói, az óvodák kis növendékei már tegnap számos helyen kedves szóval, sok-sok virág­gal köszöntötték nevelőiket. A hivatalos elismerés sem ma­radt el. llku Pál művelődésügyi mi­niszter eredményes oktató- nevelő munkásságuk elisme­réseként 72 pedagógusnak adott át kitüntetéseket a mi­nisztériumban. Az átadáson jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, valamint a mi­nisztérium és a fővárosi ta­nács több miás vezető beosz­tású személyisége. Negyvenlkebten „Kiváló ta­nár” kitüntető címet kaptak, soraikban Boros Aladár, a vá­ci Mezőgazdasági Technikum és Szakközépiskola igazgató- helyettese, Dékán Antal, a gödöllői Petőfi Sándor Általá­nos Iskola igazgatója és Ró­zsa Kálmán, az érdi VI. szá­mú Általános Iskola igazgató­ja. Huszoniketiten „Kiváló ta­nító”, nyolcán pedig „Kiváló óvónő” kitüntetést vettek át. Sokan részesültek „Az ok­tatásügy kiváló dolgozója”, a „Kiváló dolgozó” és „A szo­cialista kultúráért” kitüntető elismerésben. A felsőoktatás területén dolgozók részére dr. Polinszky Károly miniszter­A DABASI PÉLDA Igasságszere tét és a jogszabályok ismerete A tsz-döntőbizottságolc kezdeti gondjai helyettes, a pedagógusképző Intézmények, valamint az Or­szágos Pedagógiai Intézet dol­gozóinak szóló elismeréseket dr. Gosztonyi János miniszter- helyettes adta át a miniszté­riumban. Az MSZBT ügyvezető elnökségéná ülése A Magyar—Szovjet Baráti Társaság ügyvezető elnöksége Apró Antal elnökletével pén­teken ülést tartott. Az ülésen többek között elfogadták a szovjet állam 50. évfordulójá­nak megünneplésére vonatr kozó programot. tattal rendelkező két jogász magvas előadásban, alapvető elvi kérdésekről tájékoztatta az egybegyűlteket. Rámutat­tak azonban a bizottsági ta­gok szakmai képzésének fon­tosságára is. Valamint arra, hogy ki kell dolgozniok ügy­rendjüket, mert a törvény ki­mondja: a termelőszövetkezet bizottságai saját ügyrendjük szerint működnek. Az értekezleten kialakult vélemény szerint az ügyren­dek kidolgozásában a területi tsz-szövetségek segítségét kel­lene kikérni, amint a bizott­sági elnökök és tagok képzé­sének megszervezésére is. Re­mélhetőleg a szövetségek a kért segítséget megadják. Jó lenne azonban, ha ezen túl­menően vállalnák a döntőbi­zottság elvi irányítását is. Helyiség, gépírónő Meg kell még jegyezni a bugyi értekezletről, hogy azon tíz döntőbizottság elnöke is felszólalt. Némelyik hiányolta, hogy szövetkezetükben nem bocsátottak rendelkezésükre sem megfelelő helyiséget, sem adminisztratív munkaerőt. Úgyszólván valamennyi fel­szólaló sürgette továbbá, hogy a szövetkezet szerezze be a bizottság számára a Munka Törvénykönyvét és minden egyéb szükséges szakkönyvet, folyóiratot, s bocsássa rendel­kezésére a tagok jogaira és kötelességeire vonatkozó va­lamennyi közgyűlési, vezető­ségi határozatot. Nagy Lajos, a Tessedik Tsz döntőbizottságának elnöke be­jelentette, hogy szövetkezete kezdettől fogva helyiséget és gépírónőt jelölt ki a bizott­ságnak. Az értekezlet után pedig Szatmári Gyula, a tsz elnöke közölte, hogy beszer­zik a szükséges könyveket, fo­lyóiratokat. Remélhetően a dabasi járásban, Pest megyé­ben, de az egész országban is követik példáját a tsz-elnö- kök. Szakoly Endre Passzív aktivitás M anapság nem eléggé aktívak az emberek — gyakran hallunk ilyen és hasonló megálla­pítást E közhelyet sok ál­landó jelző kíséri: közöm­bösök, befeléfordulók, cini­kusok, önmagunknak élők, egoisták lennénk ? Mit mondanak a tények aktivi­tásunkról ? A Pest megyei széles­körű szociológiai felmérés adatai szerint a megkérde­zett munkások 58—82 szá­zaléka egyáltalán nem tett javaslatot a munkaszerve­zés, a munkavédelem, a szociális ellátás javítására. Először e passzivitás okait próbáljuk feltárni. Tény, hogy a javaslat beleszólást jelent, de ennek igénye fel sem vetődik azokban az emberekben, akik nem is­merik a viszonyokat. A tá­jékozatlanság a passzivitás egyik előidézője, hiszen ho­gyan javasoljon olyan dol­gozó, aki nem ismeri a technológiát vállalata szer­vezetét stb. A másik fon­tos ok: az ilyen mérvű ér­dektelenség visszatükrözi, hogy a gyárak nagy részé­ben nincs igény a javaslat­ra, nem keltik fel a bele­szólás szellemét, nem fog­lalkoznak gondosan a mun­kások észrevételeivel, nem valósítják meg az ésszerű ötleteket. A gyárvezetői ér­dektelenség munkásérdek­telenséget okozhat. A pasz- szivitás következménye pe­dig sokrétű: csorbát szen­ved a „kollektív bölcses­ség”, az üzemi demokrácia, hasznos munkásenergiák hiányoznak, a gyári közöm­bösség egyéni és közéleti közömbösséget szülhet. A beleszólás hiánya így társa­dalmi kárrá válik! A szociológiai felmérés ki­mutatta, hogy a munkások a bérkérdésekben a legak­tívabbak: a szakmunkások 32, a betanított munkások 41 és a segédmunkások 43 százaléka valamilyen for­mában béremelést indítvá­nyozott Ez az aktivitás az első látásra hasznos, hiszen a dolgozónak állandóan fi­gyelnie kell, hogy megfize­tik-e végzett munkáját, nem szenved-e csorbát az elosz­tás szocialista elve, nem élnek-e vissza munkaerejé­vel. ra mélyebben vizsgáló­dunk, akkor a kép már másképp fest ál­talában: azok a munkások kérnek több bért (sohasem kevesebbet!), akik például semmilyen javaslatot nem tettek a munkaszervezés egyszerűsítésére. A forintot hozó aktivitás alacsony, a forintot követelő magas — ez nem tiszta egyenlet. És e tényhez még hozzá kell fűznünk, ha a béremelési indítványokra fordított energiákat a munkaszerve­zés, a munkavédelem javí­tására „pazarolták” volna, nagyobb lehetőséget te­remtettek volna a béreme­lésre. A szociológusok azt is feltárták: szembetűnik, hogy nagyon kevesen kí­vánták a bérkülönbségek csökkentését és a jelek sze­rint gondolkozásukban nem vetődik fel a nivellálás szükségessége. Ily módon H ez az aktivitás a társada­lom passzívájává válhat! A munkahelyi alacsony- fokú aktivitás áftsugárzik a közéletre is. A statisztikai adatok szerint Pest megyé­ben a szakmunkások 4, a betanított munkások 5, a segédmunkások 1 százaléka tölt be szakszervezeti funk­ciót, a szakmunkások 1, a betanított munkások 1 szá­zaléka lát el pártfeladatot, három százalék körül mo­zog a tanácsi, népi elenőri munkát végzők aránya, vé­gül a szakmunkások 3 és a betanított munkások 1 szá­zaléka tölt be valamilyen tömegszervezetben vezető tisztséget. Elenyészőek, kicsik ezek az arányok, nem tükrözik vissza helyesen, hogy ha­zánkban munkáshatalom van! Az általánosságban meglevő, kisebb-nagyobb mérvű befeléfordulással magyarázhatnánk a közéle­ti aktivitás csökkenését, de így csak féligazsághoz jut­nánk. E tényen túl az akti­vitás felkeltésével sem ál­lunk jól. Sok helyen hiány­zik a megfontolt, körülte­kintő „kádernevelés’’, a munkások nagy része nem járja ki a közélet iskoláit. Mert a társadalmi aktivi­tást is meg kell tanulni, kisebb, majd nagyobb kö­zösség gondjainak megis­merése, az értük való cse­lekvés adja azokat a ta­pasztalatokat, amelyek egy­re nagyobb feladatok ellá­tására nevelik a munkást. És a közéleti munkás a szo­cialista társadalom legfon­tosabb ereje. P asszív aktivitás a munkahelyen és a közéletben? Mi a teendő, hogy e káros jelen­ség megváltozzon? A mun­kásnak magának is tennie kell: először a felismerés­hez kell eljutnia, hogy kö­zösségi aktivitása hasznos, eredményes, aztán el kell sajátítania a közösségi gon­dolkodás szabályait, majd a közösségi cselekvés mód­jait Nagy feladatok várnak a közösségek vezetőire is: keltsék fel az aktivitást, je­löljenek ki célokat, avassák be a munkásokat a legége­tőbb közösségi gondokba, vázolják fel a cselekvés irányát, módjait. A társa­dalom teremtse meg a köz­életi aktivitás iskoláit, fó­rumait tudatosan nevelje nagy feladatok ellátására a munkások legjobb képvise­lőit, még nagyobb számban — s nem a statisztikák számnöveléséért — vonja be az arra alkalmas mun­kások döntő testületéinek tevékenységébe. Bár e fel­adatok munkás és vezető előtt jól ismertek, ismétlé­sük mégsem felesleges. A számok ugyanis arra figyel­meztetnek, mintha több he­lyen néhány alaptörvényt elfelejtettek volna. A társadalom néhány mechanizmusa segíti a közömbösség, a be- feléfordulás, az önzés ki­alakulását. Legelőször ezek ellen kell harcolnunk, mert csak ha ezt megszüntettük, akkor léphetünk tovább a társadalmi aktivitás kiszé­lesítésének útján. Fóti Péter Ez év első negyedében, több­nyire a zárszámadó közgyűlé­sen, valamennyi mezőgazdasá­gi szövetkezet tagjai megvá­lasztották a döntőbizottságot. Az egységes szövetkezeti tör­vénynek tettek eleget ezzel. Mostanáig a munkaügyi viták eldöntése lényegében a veze­tőség feladata volt. Vagyis a vezetőség hozott határozatot a szövetkezeti tag vagy alkalma­zott által sérelmesnek tartott saját intézkedése ügyében. Az ipari üzemek és egyéb vállala­tok munkaügyi döntőbizottsá­gaihoz hasonló külön szerv bí­rálja el tehát most már a ta­gok és alkalmazottak pana­szát a mezőgazdasági szövet­kezetekben is. Felesleges kü­lön hangsúlyozni, mennyire demokratikus a vonatkozó tör­vénynek ez az intézkedése. Segítséget kértek A bizottság elnökét és négy vagy hat tagját tehát megvá­lasztotta minden szövetkezet Közgyűlése, és ahol vitás kér­dés merült fel, ott a bizottság megkezdte működését. Ekkor döbbentek rá azok, akiket tár­saik az ügyek elbírálásába ki­jelöltek, hogy az őket ért meg­tiszteltetés milyen felelősség- teljes, nehéz munkával jári \ demokrácia elvei teljes nértékben érvényesültek meg­választásukkor, éppen ezért lem volt megválasztható sem vezetőségi tag. sem a szövet­rezet jogtanácsosa. Munkakö­rükre való tekintet nélkül izonban a legkülönbözőbb be- »sztású dolgozók lettek tagjai i döntőbizottságnak. Akadt röztük gyalogmunkás és ad­minisztrátor, gépkezelő és ag- •onómus, megválasztásuk egyetlen feltétele a szemé- yük iránti megbecsülés volt. Általában jól választottak a szövetkezetek. Ügyszólván mindegyik bizottságról el le­let mondani: igazságszerető imberekböl áll, am jogi prób­álnák eldöntésekor kétségkí­vül elengedhetetlen kellék, de inmagában mégsem elégséges, rejlett jogérzék nélkül senki sem lehet döntőbírója semmi­féle vitás ügynek. Hogy jogér­zékkel is rendelkeznek a bi­zottsági tagok, az kiderült, ahogy valamilyen panasz el­bírálására össze kellett ülniök. Rádöbbentek, hogy nem isme­rik teljes mértékben a jogsza­bályokat, és még kevésbé a tár­gyalás menetének, a határozat meghozatalának és írásba fog­lalásának módját. Márpedig a jogi formák betartása nélkül jogérvényesen döntés nem hozható. Nehogy törvénysértő vagy éppen csak hibás legyen hatá­rozatuk, támaszt és segítséget kerestek. Oda fordultak, ahol munkaügyi viták eldöntésében bőséges a tapasztalat: a járási vegyes döntőbizottságtól kér­tek tanácsot, útbaigazítást, és adott esetben meg is kapták, úgyszólván mindenhol. Saját ügyrenddel Felfigyelt azonban a tsz- döntőbizottságok segítségke­resésére Kancsár György, a dabasi járási vegyes döntőbi­zottság elnöke. Boros András, a járási hivatal elnöke pedig azután az országban eddig egyedül álló kezdeményezés­sel értekezletre hívta össze a szövetkezeti döntőbizottságok elnökeit. A cél: adják elő, mit tartanának szükségesnek munkájuk zavartalansága és a helytálló döntés meghoza­talának biztosításához. Egy­úttal felkérték dr. Kinicsek Józsefet, a megyei munkaügyi döntőbizottság elnökét, dr. Stirszky Sándort, a megyei főügyészség csoportvezetőjét és Godó Jánost, a Szakszer­vezetek Pest megyei Tanácsa titkárát, vegyenek részt az ér­tekezleten, adjanak útbaigazí­tást és gyakorlati tájékozta­tást a döntőbizottsági elnö­köknek. Bugyiban, a Tessedik Sá­muel Tsz üléstermében a já­rás mind a tizennyolc mező- gazdasági szövetkezetének döntőbizottsági elnöke, sőt több tagja is megjelent. A munkaügyi kérdésekben nagy elméleti tudással és gyakor-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom