Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-10 / 108. szám

4

”“5r^firltw>

1972. MÁJUS 10., SZERDA

Levonult az első beathullám

Turné Koncz Zsuzsával

FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTÉK

Szerelmem, Elektra

BEMUTATÓ A HUSZONÖTÖDIK SZÍNHÁZBAN

A Huszonötödik Színház előadásain a szó megszokott értelmében, színpad nincs. Ezúttal azonban a nézőteret és a színészek játékterét egyáltalán semmi sem választja el, a széksorok között szélesebb, keskenyebb tereken játszhatnak a színészek. A tojásdad alakú kis színházterem falai mentén keskeny dobogó-sáv vezet körös-körül, itt kering, fut, rohan, vagy sétál minden szereplő — a nézők körül. Ezenkívül a terem közepén — hosszában is, széliében is — a széksorok között egy-egy folyosón .közlekedhetnek” a színészek, a középpontban — mint egy kereszt középpontjában — kissé kiöblösödik a játéktér. Rendkívül fontos ennek a mozgástérnek az érzékeltetése, mert ez a tér a rendezés alapja. A rendező: Szigeti Károly — kitűnő néptán- eos és koreográfus — rendkívül nagy figyelmet szentelt a mozgásoknak, a mozgásterek betöltésének, vagyis a mozgás-effektusoknak — a koreográfussal, Krícskovics Antallal együtt —, a mozgások kompozíciójának, koreográfiájának. A drámában szereplő nép, itt táncosok tömegét jelenti, akik szuggesztív mozgásukkal az egész nézőteret betöltik, centiméternyire suhannak, táncolnak a nézők mellett. De nemcsak táncolnak, hanem a szerepük a legkülönbözőbb hanghatások keltése: dobognak, szaggatott,

erőteljes hangeffektusokkal élnek — a nézők fizikai közelségében, amelynek eredménye az, hogy a nézőket Idegvégződéseiknél fogva — ha akarják, ha nem — bevonják, részeseivé teszik a játéknak. Szigeti rendezésének ez az erőszakos, nézőkre való ráhatás az alapja, nem szeretné, ha valaki ki tudná magát vonni a darab hatása alól.

Gyurkó László: Szerelmem, Elektrá-ját a négy évvel ezelőtti bemutató óta emlegetik az új magyar dráma egyik legjelesebb alkotásaként. A számtalan Elektra-feldolgozás közül a Gyurkóé aktuális — s mindig aktuális mondandójával tűnik ki. Először Aiszk- hülosz dolgozta fel az Elektra- mondát: Agamemnón királyt meggyilkolja unokatestvére, Egisztosz, aki a király feleségével, Klütaimnésztrával

szűrte össze a levet. A király fia, Oresztész elmenekül, lánya, Elektra, marad és várja állhatatosan fivérét, hogy visszatérjen bosszút állni. Oresztész visszatér, megöli Egisztoszt és anyját is.

Ennyit használt fel ebből a mitológiai mondából Gyurkó. Darabját azonban mostani előadása előtt átdolgozta, kihagyta belőle Oresztész szövetségesét és Klütaimnésztra szerepét, így elhagyta az anyagyilkosságot is. A darabot színháza körülményeihez igazította, de mondanivalója nem csorbult, legfeljebb mo- tíválatlanabb lett. Mit mond el itt az író?

„Élni kell, Elektra. Mi lesz az emberekből, ha mindenkire ráütöm a bélyeget? Hogy egyenesedjenek ki, ha a bakó ott áll a hátuk mögött?” Tehát Elektrának kell pusztulni, mert Elektra a tiszta erkölcs ideája, s ezt az ideát a gyakorlatban nem érhetjük el, legfeljebb megközelíthetjük. Két forradalmár-típust ütköztet össze az író, s az pusztul el, aki a „konkrét helyzet,

konkrét elemzését” figyelmen kívül hagyja.

Szigeti rendezési koncepciója az volt, hogy a hideg észt befolyásoló idegrendszert felbolygassa, bekebelezze az előadásba, hogy a nézőket bevonja, ne csak gondolatilag, érzelmileg is. Ez a törekvése sikerrel járt, bár az előadás néhány mozzanata esetleges, s a koreográfia, a hangeffektusok nem minden esetben a drámából következnek, inkább mesterségesen ráerőszakolta őket a rendező. Az előadás ennek ellenére nagyhatású és újszerű, stílusteremtésre is alkalmas. Szerepe van ebben a díszlet- és jelmeztervező Csikós Attilának is, akinek a modem divatot és á karakteres időtlenséget jól sikerült stilizálnia jelmezeiben.

Berek Kati Elektra szerepében mély értelmezésű szövegmondásával tűnt ki. Némely pillanatban úgy látszott, mintha csupán értelmezné a szöveget, mintha a mondatok logikájára, intelligenciájára, igazságára koncentrálna. Azonban teljes érzelmi odaadást követelő jelenetekben, nemcsak eszében, de egész idegrendszerében érezte és éreztette Elektra tragédiáját. Oresztész alakítója, Jeney István, annak ellenére illúziót keltő volt, hogy bizonytalanabbnak ábrázolta Oresztészt, mint ahogy az elképzeléseinkben élt. Zala Márk Egisztosz szerepében erőteljes, hiteles figurát formált meg. Kristóf Tibor és Jordán Tamás, a két „csepűrágó”, narrátor-szerű, értelmező szerepében mértéktartó volt. A táncosok és muzsikusok ihletett pillanataikat tartósítani tudták.

Berkovits György

Mostanában csak néha-néha látni Bergendyéket Budapesten.

Interjú futtában, a Vörösmarty téri zeneművész székház előtt. Innen indul a mikrobusz.

A JOBB ZENE GYŐZ

— Sajtó? Kedvenc színem a fekete — mondja tréfálkozva a zenekarvezető, Bergendy István —, de nem amint átmegy előttem az úton, mert igazán ránk férne egy kis szerencse.

— Miért vágattad le a hajad?

— A színpadkép miatt.

— Tehát nem a hosszú hajé, hanem a kopasz fejé a jövő?

— Egyiké sem. A televízióval örökösen hadilábon állunk. Debreczeni Csabának túl hosszú a haja, nekem túl Soviel.

— Alighanem Zrínyi se kéne a televíziónak.

— Ha egyáltalán felléphetünk, szmokingot viselünk.

— A Messze van még a végállomás című számotok talán erre utal?

— Igen.

— Egyébként valóban jellegzetesen tarka külsejűek vagytok.

— Jelmez. Pódiumon élünk. Az első negyedévben százhúsz fellépésiünk volt, nagyrészt Koncz Zsuzsával, az ŐRI műsorában.

— Fér még egyéb is az

időtökbe?

— Két dalt adtunk be a táncdalfesztiválra.

— Hallottam, hogy elhagyod a zenekart.

— Csak nehogy rémhír legyen belőle. Oliver Nelson, világhírű jazz hangszerelő, akit a VIDEOTON-jazzfesztivál rendezői megbíztak az Álba Regia International Bigband vezetésével, meghívott engem is a zenekarba.

— Ez tehát csak egy vendégjáték lesz, az együttesben mindenki marad?

— Heten, mint a gonoszok, továbbra is. Most fut föl a nagylemezünk. Eddig 24 ezer példányt préseltek belőle, első-második helyen áll a sikerlistán.

— Ez az első nagylemezetek?

— Volt már egy. Szerényen Tánczene címet visel, külföldi s'ikerszámok feldolgozásából állítottuk össze.

AUGUSZTUSTÓL

— Apropó, külföld.

— Most is szeretnénk Münchenbe kijutni, az olimpia idején. Egyelőre azonban csak az biztos, hogy nyáron rengeteget sétahajózunk. Július 17-től augusztus 20-ig a bala- tonföldvári koktélhajón játszunk, előtte pedig budapesti sétahajókon. Augusztusban Verőcére megyünk, ugyancsak a Dunára.

— Továbbra is a hagyományos hangszerelésben játszatok?

— Igen. Példaképünk a Chicago együttes. Amerikaiak. Ők használták először jól a beatzenében a fúvós hangszereket.

— Milyennek látjátok a magyar popzenét, úgy egészében?

— Erős hullámvölgybe került. Ha jósolgatni szabad, én a melódiát jövendölném, ami jó beatritmussal és tartalmas szöveggel szólal meg. Ez lehet a kiút. A világon mindenütt sorra árverezik el a nagy popkoncerttermeket. Ebben a világméretű vajúdásban elsősorban a pop úgynevezett progresszív szélsőséged fognak. lenyirbálódmii.

— Aíit szól mindehhez a közönség?

— Megszűnt a beat első nagy rohama. Egy kicsit a közönség szíve is kihűlt. Valamikor mindegy volt a fiata- lóknak, mit hallanak, fő, hogy a gitár szóljon. Most már vá- lógatnak.

POP-LISTA

— Most még konkrétizáljuk a véleményedet a magyar popzenéről, úgy, hogy a jóról beszélünk. Állíts össze egy slágerlistát a magad ízlése szerint.

— Szívesen.

1. Kodelikáné, mi van a kosárban? — Syrius. 2. Gondolj néha rám — Elés. 3. Valahol egy lány — Koncz. 4. Kell, hogy várj — Neoton. 5. Vigyázz, ha jön a vonat — Koncz. 6. Lélegző, furcsa haj^ nalon — Nonstop. 7. Mammy blue — Express. 8. 24 óra — Juventus. 9. Micimackó — Konc?.. 10. Miért mentél el? — Zalatnay. Dozvald János

kedvenc

L

E-------------M

E

—--------z

E

________M

rA

AAÖl4^l

Vágja ki, írja rá a legkedvesebb vokális-, hangszeres és könnyűzenei szám címét, úgy küldje szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Bp. Vim, Somogyi B. o.

6.). A borítékra ne feledje felírni: „Kedvenc lemezem”. Azok között, akik május 31-ig eljuttatják szerkesztőségünkbe szavazatukat egy nagy- és tizenkét kislemezt — az MHV ajándékait — sorsoljuk ki.

KÖNYVESPOLC

Aranygyapjú — műfordítások

Az üj írás legutóbbi, májusi számában A műfordítás kérdőjelei címmel Somlyó György vitaindítóját s néhány hozzászólást olvashatunk, többek között Orbán Ottóét is. A vita hasznos, fontos, jó alkalom a műfordítói ars poeticák s a műhelygondok megfogalmazására Ezt teszi Lator László, Nemes Nagy Ágnes s Orbán Ottó is, mikor a „hűséges” fordítás rejtelmeit kutatja A mesterség tanulható részén túl a „versül tudás” mozgalmát emeli ki, azt a nyelvteremtő bátorságot, amely adott esetben fittyet hány a szorosan értelmezett hűségnek, az ügyességnek s a megkövesedett hagyományoknak — a magasabb rendű, a lényegi hűség kedvéért. Az Űj írásban közölt gondolatokat szinte függelékként, széljegyzetként lehetne kapcsolni Orbán Ottónak Aranygyapjú címmel az Európa Könyvkiadónál megjelent válogatott műfordításaihoz.

E kötet — mondhatnám — impozáns gyűjtemény, de az ilyesféle „kritikusi” mondatok gyakran értéktelenek már. Pedig Orbán válogatása mindenekelőtt gazdagságával, s aztán a bőség megkomponáltságával nyűgöz le. Időrendben vonultatja fel a tolmácsolt verseket, s a könyv mégsem csak kronologikus felépítésű. A világ valamennyi égtája felé figyel, s a szerkezet nem követ semmiféle primitívebb földrajzi csoportosítást. Orbán műfordítás-kötete önálló kötet: saját kalandozásairól, vágyairól, ízléséről, világképéről, gondolkodásmódjáról vall benne. Aki ismeri költészetét, tudja, hogy létezik „Orbán-vers”, vagyis olyan érdeklődés, szemlélet, hangvétel, stílus, olyan szókapcsolatok, képek, szerkezetek, amelyek csak az ő verseire jellemzőek; műfordításai most arról győzik meg az olvasókat, hogy létezik Orbán- műfordítás is. A műfordítóknak ahhoz a táborához tartozik, akik egyéniségük, saját költészetük jegyeit jól láthatóan hagyják rajta 'a tolmácsolt verseken. A régi görög költők, a középkori Walter von der Vogelweide, a XIX. századi Shelley s a modernek, Dylan Thomastól Gregory Corsoig, nála mind „orbánosodtak” egy kicsit. Megmásítás lenne ez? Hamisítás? Nem hiszem, s ha mégis annak ítéltetik, hát pozitív, teremtő hamisítás. Inkább arra kellene figyelnünk, hogy az erősebb költői egyéniségek — ha magukévá is varázsolják a verseket — erősebb, karakteresebb verseket nyújtanak át nekünk. E gyűjtemény sehol sem antológiaízű, sehol sem poros, múzeumi költészetidézés, s ezt a frisseséget, nyelvi, képi elevenséget csak ilyesféle újraköltéssel, újrateremtéssel érhette el.

„A műfordítás modern mítosza — írja a kötet „fülszövegében” Orbán — a kulturális gazdagodás fennkölt eszméje mögé rejti a kínos tényt, hogy a gyűjtemény összerablója nem tudja megírni azt a verset, melyre sorsa és élete kötelezte volna. Azt a verset, mely arról szól, hogy az embernek két dolog kell igazán, szabadság és szerelem.”

S ha erőszakoltan — mert az ilyen meghatározások mindig erőszakosak — a kötet témájáról kellene beszélnem, mindenképpen ezt a két szót választanám: szabadság és szerelem. Ez jelenik meg sokféle alakban, különböző szinten; fájdalmasan és csúfondárosan, bővérűén s mindig a szellem szabadságával, fürgeségével párosán.

Kallimakhosz A költőkről és a szószátyárokról s utána a Gyűlölöm én... című költeményeivel kezdődik a kötet — mindkettő a művészet alaptörvényeihez vezet. Az epigrammák — nyilvánvalóan — Orbán ars poeticájáról is vallanak. Figyeljünk csak:

Gyűlölöm én a homéroszutánzó verset, utálok járni oly úton, hol árad a sűrű tömeg, megvetem azt, aki minden férfi szerelme, akárki kútjáböl nem iszom. Undorító a divat»»«

S íme Orbán prózai vallomása: „A Hagyomány pontosan olyan megmosolyogni való jelszó, mint a Modernség. Mivel az „Aprítsuk föl!” vonzó lármáját mindig a ,JSzereljük össze!” halk sóhaja követi. És fordítva... a vers az Ezer Lehetőség, és ezek konok szembeállításával arra kíván rámutatni, hogy cserélhet a vers divatot divatra, a költészet derűsen őrzi se- bezhetetlen lényegét.”

Ha ez a szemlélet olyan formai érzékenységgel, értéssel és tájékozottsággal társul, mint Orbán Ottó költészetében és műfordítói munkásságában, hátat fordíthat a művész a hagyomány mesterkélt, „akart” ápolásának, s a „korszerűség” vak kergetésének — mindenkor otthonos lesz a költészet világában.

Dilip Chitre indiai költő Etiópiában című, több részből komponált versével zárul a kötet — olyasféle alapélményeket összegező, törvényt fogalmazó vers ez, mint József Attila Eszmélet című költeménye. A párhuzamot talán a lezárás mozzanata világította meg számomra:

egy férfi állt a néptelen fedélzeten, és bámulva a frissen szántott hab-barázdát a bamászöld, roppant közönyű terebélyen, melyen át hazafelé tartott, egyszerre belátta, a habokból a föld mondája éled: megtapasztalni, hogy e végzetes folyás hogy dermed rejtélyes formákba, hogy robban halálos kép egy utazásba.

A korlátnak dőlt ekkor s reszketett.

S ez az eszmélö-megértő — itt meg is rettenő? — mozdulat zárja Orbán Ottó kötetét is.

Berendel Júlia

Bums; Goethe, Jeszenyin

A műfordítások kedvelői ugyancsak örömmel vehetik kezükbe az Európa Könyvkiadónak az ünnepi könyvhét alkalmából megindított űj sorozatát is.

A Lyra mundi összefoglaló elnevezést viselő sorozat — mint címe jelzi — öt világrész költészetét közvetíti a magyar olvasónak. A terv hosszú távra szól, hiszen évenként 4—5 kötet a várható megjelenés, ám ez azt is jelenti, hogy a világköltészet csúcsai sorakozhatnak majd egymás mellett az ízléses, 10x17 centis kötetekkel.

Amint a kiadó távlati tervéből tudjuk, s a felsorolt közel harminc névből láthatjuk, a Lyra mundi-sorozat szerkesztőjét az a rendezői elv vezette, hogy a föld minden tájáról és minden korból felidézze a költészet legkiválóbbjainak költeményekbe öntött gondolatait. A válogatás bőséges, de mégis mértéktartó az egyes köteteken belül. Nem a teljességre törekszik, hanem a könyvbarátoknak nyújt értékes válogatást, a fiatal, kezdő olvasónak pedig hasznos eligazodást a világköltészet legnagyobbjai sorában. A tolmácsolást a magyar műfordítás reprezentánsaitól kapjuk: klasszikusoktól és ma élő mesterektől egyaránt.

Most, első alkalommal három kötet nyitja a sort: Robert Bums, Goethe és Szergej Jeszenyin versei.

Érdekes ez a költői sorrend, s tudatos, jó válogatóra vall a nyitás e más-más nemzetiségű, de egymással mégis valahol találkozó költői alkatokkal. A skótok Petőfijének — mint Arany János nevezte Burnst — Goethe is csodálója volt, s már kortársai is szerették népi hangvételű, szilaj, vidám költészetét. Most Aranytól Devecseri Gáboron át Weöres Sándorig 18 magyar költő szavaival élvezhetjük a Falusi randevú dalcsokrát, az epigrammáit, sírfeliratait s a Vidám koldusok címet viselő vegyes költeményeit.

Goethe verseit — Lator László válogatásában — nem kevésbé rangos műfordítói kör tolmácsolja. A névsor egyben mutatja hazai népszerűségét is közel másfél száz esztendő óta. Szerencsésen megvalósított, hasznos gondolat volt a kötetet bőséges jegyzetekkel ellátni, összeállítójuk: Lay Béla.

Századunk első negyedének sajátságos magányosaként számon tartott orosz költőjét ismerhetjük meg közelebbről a Jeszenyin-kötetben, tíz mai magyar költő — köztük Illyés Gyula, Nagy László, Képes Géza — kiváló fordításában. A romantikus életutat befutott, indulatos költőegyéniség nép- költészeti ízű, hangulatos versei az orosz népiesség hagyományaiból táplálkozó modem lírikust állítanak elénk.

A Lyra mundi első három kötete kapcsán egy praktikus igényt azonban feltétlenül szóvá kell tennünk. Igen hiányzik a költemények betűrendes mutatója, amelyet a tartalomjegyzék sorrendi felsorolása semmiképpen sem pótol. Különösen fontos ez már csak azért is, mert a sorozat egyik célja a kezdőbb, a világirodalommal esetleg most ismerkedő olvasó kielégítése, tájékozódásának elősegítése.

U

Nagy magyar tudósok

Az újonnan megjelent öt kötettel egyetemben immár tizenöt ízléses kis könyvecske kerül a könyvespolcunkra: kis házi könyvtár kezd kibontakozni az Akadémiai Kiadó jelentős tudományos ismeretterjesztő sorozatából, „A múlt magyar tudósai”-bői, amelynek a főszerkesztője Ortutay Gyula akadémikus. A könyvsorozat jelentőségét abban látjuk, hogy az ismeretterjesztés klasszikus, ám — tapasztalatok szerint — ma is leghatásosabb műformájával, az életpályát felvázoló portréval igyekszik a köztudat szerves részévé tenni a hazai tudomány gazdag történetét. S e mondatban nemcsak a tudományt, hanem a hazait is hangsúlyozni kívánjuk. Fontos ugyanis, hogy a tudományos köztudat alakítása egyúttal nemzeti tudatformálás. A közösségbe tartozás érzését erősíti, fölemelővé teszi az a tudat, hogy nagy alkotók, kiemelkedő személyiségek kerültek ki sorainkból.

Ezzel kapcsolatban még valamire érdemes felhívni az olvasó figyelmét, mielőtt felütnénk az öt újonnan megjelent könyvecskét. És ez az, hogy régi tudósaink portréit e sorozatban általában mai tudósok, kutatók írják. Nem pusztán azért hangsúlyozandó ez, hogy e munkák igényességére, tudományosságára utaljunk, hanem — az előbbi gondolatot folytatva — érzékeltessük: a magyar tudomány itt megismerhető nagy egyéniségeinek vannak követőik, munkásságuknak vannak folytatói, akik köztünk élnek, kortársainkként járultak, járulnak a magyar tudomány nemzetközi rangjához.

A most megjelent öt kötet két nyelvtudósunk, egy néprajz- kutatónk, egy vegyészünk és egy orvosprofesszorunk pályáját mutatja be. Németh Gyula — a magyar rovásírás kutatója — Gombocz Zoltánról, a sokoldalú nyelvészről ír. A szerző személyes élményeivel átitatott portré keretében egyebek közt bemutatja Gombocz turkológiái, a magyar nyelv régi török jövevényszavaira, az őshaza és a hun—magyar kapcsolatok kérdésére vonatkozó munkásságát. Diószegi Vilmos a sámánizmus kutatásában elődjét, Sebestyén Gyulát, a magyar néprajzkutatás egyik legnagyobb tudósát állítja elénk kiterjedt munkásságával. Az urológus Babies Antal professzor Illyés Gézáról rajzol portrét, aki az urológiai sebészet úttörője volt európai viszonylatban is. Than Károlyt, a magyar kémia meg- reformálóját — aki hazánkban megszervezte a modern kémia kutatását és tanítását — Szabadváry Ferenc mutatja be. A magyar felvilágosodás sokoldalú, nagy hatású tudósának, a történeti nyelvtudományt megalapító Révai Miklósnak az életét és munkásságát foglalja össze Éder Zoltán kötete.

Németh Ferenc