Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-09 / 107. szám

Villanyfényes házak ’■ Május 4-én negyven csa­ládnál gyulladt ki a villany­PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Utcajáró földgyalu Házsor épül, utcahosszat XVI. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1912. MÄJTJS 9., KEDD Abony, Ságvári Tsz Ismét versenyre kelnek a brigádok Tervtúlteljesltés - Javul a tej minősége és a tej minőségének javítá­fény az albertirsai Homokré­szen. A tervek szerint az idén további negyven házba kötik be a villanyhálózatot a DÁV szakemberei. Homoki lakodalom Szombaton délután vára­kozók népes tábora fogta gyű­rűbe a városa tanács főkapu­ját. A gyűrű, mintegy varázs­szóra, díszsorfallá változott, amikor Mcmori Sándor és Végli Éva, a csemői Rákóczi Tsz fiatal párja megérkezett, hogy az anyakönyvvezető előtt ünnepélyesen szavukat adják: holtomiglan, holtodiglan- A tsz-ben ez volt az első na­gyobb szabású társadalmi KlSZ-esküvő, Az ifjú pár és szüleik is a Rákóczi Tsz tag­jai. Meghatározta a tsz-közgyű- lés, a párt- és a gazdasági ve­zetőség határozata nyomán, az 1972-re szóló szocialista mun­kaverseny feltételeit az abo- nyi Ságvári Endre Termelő- szövetkezet versenybizottsága. A tsz megteremtette a kellő anyagi alapot ahhoz, hogy a nyerteseket — személy sze­rint tehát minden brigádta­got — 400 forint pénzjutalom­ban részesítse, ha vállalásai­kat teljesítik. A versenyen most indul tizedszer a Kilián brigád. Tagjai vállalták, hogy különö­sen a nyári és az őszi munka­csúcs idején, különös tekintet­tel lesznek a munkaidő gazda­ságos és percnyi pontos ki­használására. Gépeiket na­ponta rendszeresen karban­tartják, ha kell, vasárnapi, ün­nepi vagy nyújtott műszakban dolgoznak, ahogy a szükség megkívánja. Vállalták továb­bá: az egy normál holdra jutó önköltséget úgy csökkentik, hogy az több mint 48 ezer fo­rint megtakarítást eredmé­nyezzen. Egy-egy újságot já­ratnak, s rendszeres hallga­tód maradnak a szakmai és politikai oktatásnak. Elhatá­rozták, hogy havonta egy-egy alkalommal a mezőgazdaság gépesítésével és az új gépek­kel foglalkozó szakcikkekkel foglalkoznak, a témát közö­sen megvitatják, s a hasznos javaslatokat a gyakorlatban megvalósítják. Vállalták azt is, hogy a Győzelem brigád­dal együtt dolgoznak, segítik egymást a munkában. • A sallai szocialista bri­gád vállalta a tehenészeti terv 3 százalékos túltelje­sítését, sát. Gondot viselnek a híz - marhák szakszerű nevelésére, az itatásos borjúnevelő ered­ményeinek gyarapítására. Az említetteken kívül a tsz-ben még 11 brigád igyekszik ered­ményesen dolgozni a szocia­lista dm elnyeréséért. CSEREPEK Piacos napokon sok szép vi­rág és dísznövény pompázik a piactéri virágsoron. El is kel­nek a fikuszok, aszparáguszok szép számmal. Az árusok azon­ban kisebb cserepekben kí- nálgatják őket, a télen kigyö­kerezett növények átültetés­re várnak. Várhatnak, mert nagyon nehéz Cegléden virág- cseréphez jutni. A boltokban csak ritkán kapható, a piacon még ritkábban. Igaz, a város­ban egyetlen művelője van a cserépkészítő szakmának. Jó lenne, ha ezt a boltok is figye­lembe vennék, és beszerezné­nek cserepet elegendő mennyi­ségben. — Már megevett tegnap két homokhegyet! — Láttad volna kora reggel, hogy tapogatta a területet! Kettőt fordult, és olyan síma lett a föld utána, mint valami jól gondozott sportpálya. A megfigyelők beszélgetése Cegléden hangzik, a Széchenyi út és Kossuth Ferenc utca sarkán, ahol nemrég még kétes dicsőségű kiskocsma, s mögöt­te néhány családi ház bújt meg. Az épületeket szétbontot­ták, eltüntették, s most a házhelyek, illetve az egykori kertek egyengetéséhez fogtak. Impozáns, ötszintes összefüggő házsor áll majd ezen a terüle­ten: több mint kilencven csa­lád kap benne OTP-lakást. Azok közül, akik most ifjúsági Péntek délután üzemi ün­nepség színhelye volt a ceglé­di Kossuth étterem. A Szabad­ság téri nyomda vezetői, dol­gozói ültek a fehér asztal mel­lett. Ott volt Babdnszky Ká­roly, a városi pártbizottság titkára és Kürti András, a vá­rosi tanács elnöke, valamint a vád Nyomdai Központ öt­tagú küldöttsége. A Pest megyei Nyomda Vál­lalat főkönyvelője elmondta, hogy most húsz esztendeje vált ki a ceglédi nyomda a Dél­magyarországi Nyomdaipari Egyesülés kebeléből, és lett önálló vezetővel rendelkező te­lephely. Cegléd soha nem volt a váci központ mostohagyer­meke. Egyaránt részesült új gépekből, jutalmakból, kultu­rális juttatásokból. A munka eredményességét elősegítette, hogy Barak Jó­zsef telepvezető és Garab Jó­zsef né, a számviteli munka ve­zetője, a szakma szeretetével, becsülettel, lelkiismeretesen helytállt e húsz esztendő alatt Most mindketten a megérde­melt nyugdíjazás küszöbéhez értek. Az ünnepség egyben az ő búcsúztatásuk is volt. Still Ferenc igazgató elisme­takarékbetétben gyűjtik a la- kásravalót, szintén többen rá­kerülnek a jelentkezők listá­jára. A földgyalu megteszi a ma­gáét, síkra egyengeti, építke­zésre alkalmassá teszi az ut­caszakaszt. Sokan bosszankod­nak az arra járók közül, mert a lánctalpak nyomán pozdor- jává tört a szilárd burkolatú járda is. Az illetékesek meg­ígérték: mire az építkezés be­fejeződik és a lakók beköltöz­nek, ismét járda lesz a járda. Most egy ideig hozzá tartozik a felvonulási területhez. Utá­na kijavítják, átépítik, hogy megfelelő környezetbe kerül­jön az új épületsor: Cegléd új városképéhez illő, szép kör­nyezetbe. rő szavak kíséretében nyújtot­ta át mindkettőjüknek a Ki­váló dolgozó jelvényt és ok­levelet a vele járó pénzjuta­lommal. A szakszervezet em­léktárggyal ajándékozta meg Barak Józsefet és Garab Jó­zsefeiét. Ez alkalommal köszöntötték a negyedszázada kéziszedő­ként dolgozó Gulyás Jánost is, aki jubileumi jutalmat ka­pott a 25. évforduló alkalmá­ból. P. R. Oklevelek — filmen A Dózsa-évfordulóra váloga­tott oklevelekről filmösszeállí­tást készített a Magyar Orszá­gos Levéltár. A válogatás a korszak legfontosabb 20 okira­tát mutatja be több mint 30 mikrofilm segítségével. Az Országos Levéltár az anyagot az érdeklődők rendelkezésére bocsátja. A valamennyi ira­tot tartalmazó negatív film­másolat ára 18 forint. A tel­jes összeállításról — háromol­dalas jegyzékkel — 140 forin­tért Xerox másolat rendelhető. Új kiállítási terem Üj időszaki kiállítóteremmel és raktárhelyiségekkel bővül a ceglédi Kossuth Múzeum. Az átalakításokat azért kezdhet­ték meg. mert a háziipari szövetkezet átadta a helyiségeket, miután új épületébe költözött. Az átalakítások után, a nyáron, Dózsa-kiállítás színhelye lesz a földszinti terem. A képen: Jeles János a villanyvilágításhoz szükséges vezetékeket szerein Foto: Apáti-Tóth Sándor Új közlekedési rend Több az egyirányú utca Jubileum és búcsúztatás Köszöntötték a nyomda két kiváló dolgozóját A sportcentrum hároméves mérlege A főútvonal legyen valóban főútvonal Visszaesőként Egy év-lopásért Visszaesőként elkövetett lo­pás miatt került bíróság elé Szeker József 27 éves ceglédi lakos, büntetett előéletű ju­hász. Tavaly nyáron egy tsz területe közelében legeltette juhait, s közben eltulajdoní­tott 24 méter krómozott ön­töző csövet és 5 méter vas­csövet. Részben felhasznált ál­lapotban Iákásán megtalálták a lopott holmit. Szeker József azt állította, hogy ajándékba kapta az anyagot, de védeke­zését nem fogadták el, mivel kellő bizonyíték volt annak valótlanságára. Nem jogerősen egy évi szi­gorított börtönre ítélték, egy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és ezer forint pénzbírsággal is sújtották az enyveskezű juhászt Az MTS OT Módszertani Osztálya összeállította a sport- egyesületek 1971. évi rangso­rát. A pontértéktáblázaton az országos felnőtt, junior, ifjú­sági és serdülő bajnokságok eredményeit összegezték az olimpiai versenyszámokban, összesen 252 egyesületet rang­soroltak, s a Ceglédi VSE az előkelő 47. helyen áll, meg­előzve többi között a Pécsi Dózsát, az MVSC-t, a Komlói Bányászt, a Zalka HSE-et, az SBTC-t, a Szolnoki MTE-t és a Szegedi Dózsát. Az abonyi Tsz SK a 79. helyet szerezte meg. A ceglédi sportkörök közül csak a Vasutas szerepel a ranglistán. Cegléd Pest megye egyik sportcentruma lett. Ügy lát­szik, a munka gyümölcse kezd beérni: a megyei klubok közül, az előző évekhez viszonyítva, csak a CVSE lépett előre. 1969-ben 66., 1970-ben 52— 53-ik helyen végzett, most a 47-en, tehát mindig előbb­re jutott. Még többet mond, hogy a vidékiek közül a 25. lett a CVSE (a városok nagy­ságrendjében is körülbelül 25. Cegléd, így átlaga kitűnő). A Vasutas az országos bajnok­ságokon 59 pontot gyűjtött össze, 38-cal többet mint 1969- ben. A korcsoportonkénti és a sportágak szerinti csoportosí­tás alapján, a Ceglédi Vasutas Egyesület az alábbi helyezése­ket érte el: felnőtteknél a 70. lett, ökölvívásban a 10. A ju­niorok között a 30. helyre ke­rült az egyesület. Birkózásban 17-ik, ökölvívásban a 7. a rang­listán. Az ifjúságiak csoport­jában a 81-ik helyre került. Birkózásban 20—23. helyen áll. A serdülő korosztály a 24-ik (!). Birkózásban a 3. (I) a CVSE csapata — az SZVSE és az FTC mögött. A felsorolás is mutatja, hogy jó az utánpótlás neve­lése városunkban. A birkózók 3. helye minden előzetes vá­rakozást felülmúl. Az ököl­vívók is kitettek magukért, de remélhetőleg ebben az évben már több szakosztály is pon­tokat szerez az egyesületnek. A vállalatok és üzemek tár­sadalmi támogatása nagy se­gítséget adott az elért eredmé­nyekhez. 1972-ben ez az anya­gi fedezet (társadalmi sport­alapból) nem látszik biztosí­tottnak, hiányában pedig ne­héz az elért színvonalat tar­tani, vagy tovább fejlődni. Ungureán László Cegléden csaknem ezer sze­mélygépkocsi van magántu­lajdonban. Évenként mintegy ötvennel szaporodik a szá­muk. Lassan megkezdődik a turistaszezon is, amelynek je­lei máris lemérhetők a Pesti úti benzinkútnál, ahol a hazai forgalmi rendszámú gépko­csik között máris szép szám­mal akadnak tankolásra váró külföldi rendszámú személy­autók. A várost átszelő főút­vonalon napról napra emel­kedik az átmenő forgalom, mely egy-két hét múlva meg­kétszereződik; május közepé­től indul a turistaszezon. A forgalom zökkenőmentes le­bonyolítása függ a város for­galmi rendjétől. Réty Pál rendőr őrnagytól, a közleke­désrendészeti alosztály veze­tőjétől kértünk tájékoztatást. — A helyi és az átmenő forgalom az elmúlt években alaposan emelkedett Cegléd útjain. Sajnos, nem rendelke­zünk széles, több sávos út­testtel, a város forgalmi rend­jét lehetőségeinkhez mérten kellett kialakítani. E lehető­ségek meglehetősen szűkösek, hiszen a legnagyobb teherbí­rású utak is elég keskenyek, és állapotuk sem a legkielégí- tőbb. A város belső forgalmá­nak lebonyolítását egyirányú utcák kijelölése enyhíti jelen­leg. A forgalom emelkedése azonban több ilyen utca kije­lölését indokolná. A közeljö­vőben egyirányú utca jelző­táblát helyezünk el a Dam­janich utcában, amely, a 4-es számú főközlekedési út át­adása után, összekötő útvonal szerepét tölti be a Pesti út és a Jászberényi út között. Ezt a tervet hamarosan vég­rehajtjuk. A sürgős intézke­désre azért van szükség, mert a Damjanich utcába sok mel­lékutca torkollik, s keskeny- sége miatt balesetveszélyes. — Még az idén eltereljük a tehergépkocsikat a városköz­pontból: a Rákóczi úton csak meghatározott időpontban, célfuvarral közlekedhetnek. Itt természetesen nem közle­kedhetnek vontatók, traktorok sem. — Néhány évvel ezelőtt még nem volt gond parkoló­helyet találni a gépkocsiknak. Ma már egyre több gondot jelent; kevés férőhely áll ren­delkezésre. A város centru­mában mindössze a városi ta­nács és a piactér mellett van kijelölt parkolóhely. Sokat enyhít a gondokon a most épülő, több mint ötven kocsi­nak helyet adó parkolóterü­let, amely a Kossuth Ferenc utcában lesz. Még jobb lenne a helyzet, ha például a rend­őrség előtti szakasznak sem kellene kihasználatlanul ma­radnia. Itt körülbelül 30—40 gépkocsi kaphatna helyet. Megoldása csak úgy lenne le­hetséges, ha a szintkülönbség eltűnne. Ilyen terület a Pus­kin utca Szolnoki és Rákóczi úti szakasza is. Az elvégzendő munka, tudjuk, nem kis pénz­be kerülne, de reméljük, hogy ez az indokolt kérés is ked­vezően teljesül a következő években — mondotta Réty Pál. VÍZILABDA Megkezdődött a bajnokság az OB // B-ben Kecskemét, Szentes, Kapos­vár, Miskolc, Pécs, Debrecen, az Egri Vízmű, Budapesti Épí­tők, a KSI és a Cegléd csapa­tának részvételével, megkezdő­dött az idei vízilabda-bajnok­ság. Városunk csapata, a CVSE, két idegenbeli mérkőzéssel kezdett, ötvenszázalékos si­kerrel. CVSE—SZENTES 5:3 (0:0, 0:2, 3:0, 2:1) Szentes: 500 néző. CVSE: Sárközi, Túlik, Soós, Papp, Beck, Kelemen, Ungvá­ri. Csere: Túri, Bérei. Edző: Paál Attila. Góllövök: Ungvári (2), Beck (1), Soós (1), Túlik (1). Amint az eredmény alakulá­sából kitűnik, az ellenfél két­gólos előnyét a mérkőzés haj­rájában sikerült kiegyenliteni, és a mérkőzés eredményét megfordítani. A csapatból senkit sem le­het kiemelni, mindenki nagy akarással, lelkesen küzdött CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Családi ház építésére alkalmas telek Sajtó utca 19/A eladó. Ér­deklődni: Cegléd, Tol­di utca 27. Figyelem! A hosszú határidő megszűnt. Vegytisztítást, festést, mosást. 10 napos ha­táridőre vállalunk. Ezenkívül ^yorsmosás és tisztítás 3 nap alatt elkészül a Patyo­lat vállalatnál. Cegléd Szolnoki u. 7. sz. alatt. Erdőgazdasági fater­mék értékesítésére sa­ját zárt udvarral, vagy telekkel rendelkező eladót keresünk getoi- nes alapon Cegléd bel­területén. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Jelentkezés: Cegléd Erdészet Pesti út 5. sz. Eladó ház 500 négy­szögöl telekkel vagy elcserélném kisebbre. Érdeklődni: Cegléd XIV. ker„ 36. szám. Beköltözhető 2 szobás ház sürgősen eladó sok mellékhelyiséggel. Cegléd, Trombitás u. 3. (Vágóhíd mellett.) A Jászberényi úti 98 lakásos társasház lép­csőházának takarítá­sára kötetlen munka­időben való foglalkoz­tatásra megbízható takarítónőt keresünk. Jelentkezni lehet G/ lépcsőház, II. em. 8. szám alatt este 6 óra után. _____________ Alszegi út 43. számú házhely 224 n.-öl el­adó. Értekezni lehet Alszegi út 35._____ Ela dó Árpád utca 15. számú ház beköltöz­hetően. A Magyar—Szovjet Barátság Mező- és Élelmiszergazdasági Termelőszövetkezel FELVESZ fiatal lányokat, asszonyokat könnyű munkára a hajtató üzemhez. Jelentkezés Cegléd Reggel u. 2—4. sz. Személyzeti osztály. Szállítás a tsz autóbuszával. HIRDESSEN A CEGLÉDI HÍRLAPBAN * i /

Next

/
Oldalképek
Tartalom