Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-24 / 120. szám
Autóbusszal az olimpiára A moszkvai csúcstalálkozó. Tanácskozás a Kreml Katalin-termében. Baloldalt középen Leonyid Brezsnyev, vele szemben Richard Nixon. Kedden Moszkvában a Kreml Katalin-termében megkezdődtek a szovjet—amerikai tárgyalások. Délelőtt több mint két órán keresztül tartott a három szovjet vezető Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Pod- gomij és Alekszej Koszigin, valamint közvetlen munkatársainak az eszmecseréje Nixon- nal és a kíséretében levő személyekkel. Délután újabb megbeszélésre ültek össze, amelyen már a hirek szerint bizonyos részletkérdésekre is sor került, mindenekelőtt a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének megvitatására. Ugyancsak a keddi nap eseménye, hogy két megállapodást is tető alá hoztak. Mindkettő ügyében már hosszabb ideje folytak a tárgyalások és Moszkvában rátették az í-re a pontot. Az első megállapodás, amit Podgomij és Nixon írt alá, a környezet- védelemben való együttműködést tűzte ki célul. A másodikat Petrovszkij szovjet egészségügyi miniszter és Rogers amerikai külügyminiszter írta alá. Ez az orvostudományi és egészségügyi kooperáció oly fontos kérdéseit szabályozza, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a rák elleni küzdelem. A megbeszélések természetesen bizalmasak és így nagyon kevés hír szűrődik ki a Kreml patinás falai közül. Mivel azonban a szovjet és az amerikai szóvivők, akik egyébként jelen vannak a tárgyalásokon, naponta többször is az újságírók kérdéseinek pergőtüzébe kerülnek, bizonyos támpontok mégis rendelkezésre állnak a megbeszélések légkörének, sőt tartalmának megítélésére. Délelőtt, a megbeszélések titán Zamjatyin szovjet szóvivő olvasott fel rövid összefoglalót. Ziegler kijelentette, hogy az abban foglaltak az amerikai fél véleményét is tükrözték. A szóvivők hangsúlyozták, hogy a tárgyalások nyílt és tárgyilagos légkörben folynak. Zamjatyin kijelentette: a szovjet vezetők nagy jelentőséget tulajdonítanak a megbeszéléseknek. Enyhülést és kézzel fogható eredményeket vár & világ a megbeszélésektől, amelyekben természetesen hagy hangsúlyt kapnak a kétoldalú kapcsolatok kérdései. A szóvivő tájékoztatója azonban arra is figyelmeztetett, hogy ezeket a kétoldalú kapcsolatokat — lévén két világhatalomról szó —, nem lehet elvonatkoztatni az általános nemzetközi helyzettől. A szovjet szóvivő hozzáfűzte: a kétoldalú tárgyalások semmiképpen nem irányulhatnak harmadik ország ellen, hanem a békét, valamennyi ország érdekeit kell, hogy szolgálják. Ehhez az utazáshoz kapcsolódott az egyik amerikai tudósítónak célzatos kérdése: „Mit kíván tenni a Szovjetunió a vietnami háború befejezése érdekében?’’ Zamjatyin habozás nélkül, rövid tőmondattal válaszolt: „A Szovjetunió többször is kifejtette világos álláspontját és ehhez tartja magát ma is”. Egy másik amerikai tudósító a saját szóvivőjét ostromolta: „Igaz-e, hogy amerikai részről Haiphong térségében hatástalanították az aknákat, hogy a szovjet hajók sértetlenül áthaladhassanak?” Ziegler kitért a válasz elől és a kérdezőt a washingtoni külügyminisztériumhoz utasította. Leonyid Brezsnyev, azSZKP KB főtitkára kedd délután két ízben találkozott Richard Nixonnal, az Egyesült Államok elnökével. Mint a két küldöttség szóvivője közölte, az első találkozót a szovjet— amerikai megállapodások aláírása előtt tartották meg, délután, helyi idő szerint négy és hat óra között. A második az aláírás után kezdődött meg, helyi idő szerint hét óra után 10 perccel és nyolc órakor még tartott. A megbeszéléseken amerikai részről jelen volt Henry Kissinger, az elnök nemzet- biztonsági főtanácsadója, szovjet részről Alekszandrov, az SZKP KB főtitkárának munkatársa. A megbeszélésekről nem közöltek részleteket, csupán annyit mondtak, hogy azokon a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet kérdései szerepeltek. Moszkvában a „hírbörzének” számító sajtóközpontban kedden különösen két hétfői élményről esett sok szó. Mindenekelőtt arról, hogy Leonyid Brezsnyev mintegy bevezetésképpen több mint két órán keresztül négyszemközt tárgyalt Nixonnal. A tárgyalásokról nem szivárgott ki semmiféle hír, de újságírókörökben optimista hangok hallatszanak. A díszvacsoráról már közvetlen értesülések vannak, hiszen Podgomij és Nixon pohárköszöntőjét közzétették. Általános vélemény, hogy ezek hangja tárgyilagos volt, és különösen az érintkezési pontokat keresték. Feltűnést keltett, hogy Nixon milyen tisztelettel szólt a két ország második világháborús közös erőfeszítéseihez való szovjet hozzájárulásról. Politikai megfigyelők arról is beszélnek, hogy Nixon beszédében megpróbálta rábírni a szovjet vezetést, hogy befolyásolja a „válságokban levő népeket”. Ez félreérthetetlen utalás volt a vietnami kérdésre. Szovjet részről határozottan kifejezésre juttatták: más államok, különösen Vietnam érdekei, nem képezhetik semmiféle alku tárgyát. A szovjet—amerikai megbeszélések ma folytatódnak. Willy Brandt Becsben Willy Brandt szövetségi kancellár kedden délben háromnapos hivatalos látogatásra az osztrák fővárosba utazott. A nyugatnémet kormányfő Kreisky osztrák kancellár meghívásának tesz eleget. A látogatás eredetileg már tavaly júniusban esedékes volt, de az osztrák kancellár váratlan megbetegedése miatt akkor el kellett halasztani. Willy Brandt kora délután érkezett az osztrák főváros repülőterére. (Kommentárunk a 2. oldalon.) A menetrendben: 3128 település Sajtótájékoztató színhelye volt tegnap délelőtt a Volán Tröszt tanácsterme. A vendéglátók — Tapolczai Kálmán, a Volán Tröszt vezér- igazgatója, Záhumenszky József vezérigazgató-helyettes, Tari László, a Volán 20-as vállalatának igazgatója — a május 28-án életbe lépő új autóbusz-menetrenddel kapcsolatban adtak tájékoztatást. Elmondták, hogy a beruházási hitelkeret az idén Lassú áradás az Ipolyon Mfolcszázan a Sajó gátjain Az Országos Vízügyi Hivatal ügyeletesének kedd esti tájékoztatása szerint a Sajón levonuló második árhullám hajnalban Fel- sőzsolcánál tetőzött. JeRendsodrozás A Herceghalmi Állami Gazdaság perbáli üzemegységében 108 katasztrális holdnyi területen rendsodrozzák a lucernát. Foto: Gábor lenleg a Sajó egész hosz- szában már lassan apad. A tartósan magas vízállás miatt átázó és szivárgó gátak megerősítésén azonban továbbra is mintegy 800 főnyi védősereg dolgozik. A Sajó alsó szakaszán a készültséget másodfokúra csökkentették, a felső szakaszon azonban továbbra is fenntartották a harmadfokú készültséget. Mivel az Ipolyon lassú áradást észleltek, a Közép- Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság a folyón elsőfokú készültséget rendelt el. A többi hazai folyón nincsen árvízvédelmi készültség. 182 új autóbusz vásárlását tette lehetővé. Természetesen az autóbuszközlekedés fejlődésének megtorpanásáról nincs szó, mindössze lassúbb ütemű fejlődés várható. Az új menetrendben összesen 1252 új járatpár áll forgalomba, ebből 758 munkás- és 169 taniulójárat lesz. Az autóbuszközlekedéssel eddig még nem rendelkező helységek közül újabb 16 kapcsolódik be a forgalomba. Ezáltal az ország 3209 helységéből 3128 rendelkezik majd autóbuszközlekedéssel. A többi, 81 község bekapcsolását a bekötőutak építési ütemétől függően, 1975-ig tervezik. Tapolczai Kálmán vezér- igazgató örömmel állapította meg, hogy Európában egyedülállóan, a rövidesen elkészítendő 115 csuklás busszal, összesen 700 lesz a tröszt tulajdonában. Üj nemzetközi járat indul hetenként egyszer a buda- pest—prága—drezda—erfurti vonalon. Előreláthatólag sikeres lesz a Volán Tröszt kezdeményezése, hogy az olimpia idején a Budapest és Becs között naponta közlekedő járat egészen Münchenig menjen. Ékre a buszra is forintért lehet majd jegyet vásárolni, viszont Ausztriában is szánhatnak fefl rá utasok. (A sajtótájékoztató megyénket érintő információit lapunk 8. oldalán közöljük.) (f. b.) Részvétlátogatás a mongol nagykövetségen. Az MSZMP Politikai Bizottsága, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács nevében Gáspár Sándor és Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagjai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Péter János külügyminiszter kedden látogatást tett a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségén, és részvétét nyilvánította Zsamsz- rangijn Szarnbu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöké elhunyta alkalmából. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán* a Fővárosi Tanács elnöke kedden Miskolcra látogatott. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese a KGST végrehajtó bizottságának 58. ülésére kedden Moszkvába utazott. Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelyettese kedden hivatalában fogadta Alfredo Carpio Becerta hadseregtábornokot, perui közoktatási minisztert. A miniszter tegnap hazauiaizott. L. N. Kutakov, az ENSZ főtitkárhelyettese, útban New Yorkból hazafelé Moszkvába, Gsatorday Károly külügyminiszter-helyettes meghívására néhány napos látogatásra hazánkba érkezett. L. N. Kutakovot Péter János külügyminiszter is fogadtat A párt vezetői a BNV-n Az élelmiszeripari pavilonban. Kedden a párt több vezetője — Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Aczél György, Benke Valéria, Biszku Béla, Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagjai és Övári Miklós, a Központi Bizottság titkára — valamint dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára meglátogatta a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A vendégeket dr. Biró József külkereskedelmi miniszter és Földes László, a HUNG- EXPO vezérigazgatója fogadta és kalauzolta a vásáron. A vendégek megtekintették a Tudományos Akadémia, az OMFB, a könnyűipar, a nehézipar, az élelmiszeripar, valamint a kohó- és gépipar pavilonjait, és megnézték a Szovjetunió kiállítását. (A vásár egyéb eseményeit ismertető tudósításunk a 8. oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVI. ÉVFOLYAM, 120. SZÄM ARA 80 FILLÉR 1972. MÁJUS 21., SZERDA Megkezdődtek a szó vjs t—amerikai tárgyalások Brezsnyev tegnap délután két ízben találkozott Nixonnal Két megállapodás aláírása BONN Heincmann aláírta a „keleti szerződéseket“ Gustav Heinemann, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke kedden aláírta a Szovjetunióval és a Lengyel Népköztársasággal kötött szerződéseknek a Bundestag által jóváhagyott ratifikációs törvényeit. Az aláírási aktusról az elnöki hivatal szóvivője adott hírt. Az aláírással a szerződések már hatályba léphetnek. Arról, hogy az eljárás mikor érkezik végső állomásához, a szerződések ratifikációs okmányainak kicseréléséhez, egyelőre nincs hír. Egy fontos külpolitikai szakasz lezárásaként értékelte keddi sajtóértekezletén von Wechmar, a kormány helyettes szóvivője a keleti szerződések ratifikálásáról szóló törvények aláírását. Rámutatott, hogy a ratifikálás nyomán kedvezőbbé válnak a feltételek a gazdasági, tudományos, műszaki és technológiai megállapodások megkötésére is. A szóvivő felhívta a figyelmet a keleti politika soron következő állomásaira, nevezetesen a lengyel—nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok felvételére, a két német állam általános tárgyalásaira, az európai biztonsági konferencia multilaterális előkészítésére, a csehszlovák—nyugatnémet megbeszélések folytatására, és a magyar—nyugatnémet, valamint a bolgár—nyugatnémet viszony rendezésére.