Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
nn MEcrei 8 űrlap 1972. Április 23., vasärnap 'St'/""/'y'""""""S""SSy"""s'sssssssssssss'/"ssss/sssss/ss///ss//sssssssssss////s///s///s//sss//sssss//s///ss//ss/sss/-ssss s .< PRÓFÉTA FÉRFI KIRÁLY Gergely Péter linóleummetszetei '■"w,,"""""""""""""""'ss'S""sssssssssssss/ssssss/s/ssss/sssssjssssrssss/sssssssssssssssssssssss/sssssssss/s/sss/sÁ P. R. LANG \ Ö, az a szerelem! fssssssssssssssssss/ssssssssssssssss//vr/h< MARTON KLARA: KERESZTELÉS D etrával kint játszunk az A udvaron, amikor jön a bajuszos ember. Mindegyikünknek egy zacskó cukrot ad, lovaglónadrágban van és egy ideig áll mellettünk. Anyám még nem ért ide. Becsukja utána a kaput, aztán a kavicsos úton, a virágágyak között, felénk közeledik. Figyelem, ahogy elhalad a málnabokrok mellett, letép egy lepkevirágot és a szájába vészi. Süt a nap. Anyám haja körül sárgás fény vibrál. — Ez a kis szeplős az? — hallom a bajuszos hangját. — Mindjárt ráismertem. Olyan, mint maga, Mária. Mondd meg a nevedet! — Nem kell! — szól anyám és megfogja a bajuszos kezét. Bemennek a házba. Petra a szomszédban lakik, nem figyel ránk. Telerakja a süteményformát cukorral és kiborítja a homokba. A loknik ide-oda ugrálnak a vállán. A konyha felől nagyanyám hangját hallom. Sima, egyszínű hangon beszél valamit. Egy ideig csend lesz. Csak a legyek zümmögnek a levegőben. Odamegyek az ajtóhoz és megállók a küszöbön. — Aztán szeretsz-e kocsi- kázni? — néz rám a bajuszos. Előrehajol a kanapén és mosolyog. — Fel kellene öltöztetni — mondja anyám. — Befogták már a lovakat? t1 gyszeriben mindenki meg■*-* elevenedik. Nagyapám is kijön a szobából. Valamelyik ^ nagynéném ruhát ad rám. Az- ^ tán kézenfognak. Petra, amikor meglát, fel- áll a homokkupacból. Kezében $ a játékvödör. Nyitott szájjal ^ bámulja piros lakkcipőmet. ^ — Köszönj el Petrától — lök ^ meg anyám. ^ A hátsó udvaron felraknak ^ a szekérre. A saroglya széná- ^ val van tele. Oda kuporgok. ^ — Hát isten áldja, Molnár S László! — Nagyapám kezet fog § a bajuszossal. | Anyámmal együtt már fent ^ ülnek a szekéren. Valaki ki- ^ nyitja a hátsó kaput. — Gyite! — mondja a baju-^ szos. Ostorával egy kört csinál ^ a levegőben. Elindulunk. A kocsi kereke nyikorog. Visszanézek nagy- 5 apámékra. Kis, barna csoport- § ban állnak. Valaki közülük le- ^ veszi a kalapját. Házak között' megyünk. Az ^ egyik deszkakerítésre egy asz- ^ szony támaszkodik. Anyám ^ megszólal: — Hogy leskelődnek ^ ezek! Forduljunk már be. Megyünk egy hosszú kocsi- úton. Hanyatt fekszem a szé- ^ nán. Felettem minden kék. ^ Anyám és a bajuszos hátatfor- ^ dítva ül. Válluk összetapad. ^ Nézem az eget. A kocsikere- ^ kék nyikorognak a fejem ^ N log mögöttem, és majdcsak túl leszek ezen is. Szeretettel üdvözöllek: Paul ★ Kedves Eugénia! Bocsáss meg, hogy csak most jelentkezem Madridból, de időm annyira ki volt töltve, hogy csak most tudok részletes helyzetjelentést adni. Először minden tervszerűen ment. Jelentkeztem a nagy Sacavare-arénában a viadalra, és a legvadabb bikát kértem. Hidd el, Eugénia, ez alkalommal is minden erőmmel és akaratommal arra törekedtem, hogy nászajándékként átnyújthassam Neked a legyőzött bikát. Az ötletedet valóban elragadónak találtam, hogy az ünnepi asztalra a bikát tálaljuk fel, melyet sajátkezűleg terítetftem le. Egyszóval már azon voltam,' hogy, mint bikaviador is bemutatkozom, mikor Rosita belépett az életembe. Fiatal, nagyon csinos lány, és főleg hangsúlyozom: NORMÁLIS. Visszaadta hitemet a nőkben. Ezért hálával és a nevemmel tartozom neki. De aztán gyanakodni kezdtem. Hátha neki is havasi gyopár, cápa, bika kell. Óvatosan kivettem belőle, mit kíván 'ölem esküvőnkre. Semmi mást nem kívánt, mint egy jachtot, egy házat a tengernél, és egy gyors sportkocsit. Az ilyen ibolyaszerénységű nőt nem szabad elszalasztani, ezt Te is belátod, nem igaz? Üdvözlettel: Paul (Fordította: Steiner Katalin) y//////////////////////////////////////////////////////////////w//////^w*ww^w^ JÓ SZEL Asszonyi Tamás plakettje alatt. A rra ébredek, hogy megáll- § tak a lovak. Koromsötét^ van mindenütt. A bajuszos le- ^ ugrik a szekérről. — Nyolc szilvafa, meg egy ^ barack — mondja anyámnak. ^ Aztán átöleli és elindulnak ^ előttem. ^ Utánuk kullogok. Bemennek egy ajtón. A sö- § tétben gyufa lobban. A baju-1 szos meggyújtja a lámpát és a § feje fölé emeli. Nagy istállót látok. Hosszú ^ jászol van a fal mellett. Tu- * | — Dög meleg | 4van. — Az. — Főzzek egy kávét? — Főzzél... És hívasd fel Pome- rát. Meg Székelyt. Némethné átment a telefonért. Csinos asszony volt. Kissé mereven mozgott, behúzta a hasát. Harmincöt éves elmúlt. Vigyázott a tartására. — Fegyelmi lesz? — kérdezte. Bálint az udvart nézte. A szemközti épület sarkánál feltűnt egy nő. Az új nő a könyvelésből. A könyvelés nem tartozott Bálint hatáskörébe. — Még nem tudom — mondta. — Nem értem az egészet. Mintha Po- merának elment volna az esze. A nő keresztüljött az udvaron. Valószínű, a büfébe megy. Fehér köpenyt viselt, s látszott, hogy nem hord alatta melltartót. Bálint nézte egy darabig, aztán így szólt: — Lemegyek, eszem egy szendvicset. ■ A büfében hárman voltak. Bálint megállt a fehér köpenyes nő mögött. Jó alakú kis nő volt. Kedvére való. A büfés észrevette. — Mi tetszik, Bálint kartárs? — szólt át rögtön a fejek fölött. — Ez a szép fiatalasszony — fogta meg Bálint a nő vállát — előbb jött. Tartsunk sorrendet! A nő megnézte a férfit, és elmosolyodott. Míg vásárolt, beszélgettek, Bálint azért megkapta közben a maga szendvicsét, a többiek a meleget szidták, Bálint kijelentette, hogy van ennek jó oldala is. — Ilyenkor a legszebbek a nők — mondta. — Látni lehet, hogy szépek. — Hajaj! — sóhajtott a büfés. Kis görbe ember volt. Alázatos. — Na, nem mind! Csak amelyik tényleg szép! A nő észrevette, hogy Bálint a mellét nézi. Elnevette magát. — Éhes disznó makkal álmodik — mondta csúfondárosan. Mindenki megkövült. A férfi röhögött, rengett a teste. Karmos kis cica, gondolta. Kis vagány. — Merre megy? — A titkárságra.------- ----;—-—- itt volt az épüI A titkárság | letben. Bálint ------------------------ ilyen szerencsére nem is számított, azt hitte, a nő visszamegy. — Tudja, hol van? — Megtalálom. — Megmutatom. — Hát mutassa — nevetett a nő. ^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS § KERTÉSZ ÁKOS:* 1 MELEG VAN kér• A szerzőt 1972-ben József At- tila-díjjal tüntették ki. Ebből az alkalomból közöljük elbeszélését. — Hogy tetszik nálunk? — dezte Bálint a lépcsőn. — Tetszik. Szép nagy üzem. — Magának milyen végzettsége van? — Közgazdasági technikum. — Nem való magának a könyvelés — mondta Bálint atyaian, s átfogta a nő vállát. — Jöjjön át hozzám, nekem ilyen munkatársak kellenek. Ez érdekes, változatos munka, ide fellépés kell, határozottság, itt tárgyalni, intézkedni, irányítani kell... Nos? Ilyen fiatalasszony ne temesse el magát! — Csak meg ne bánja! — nevetett a nő. Báliint megállt a lépcsőn, szembefordult vele. Tetszett neki, hogy ilyen pimasz. — Attól maga ne féljen! — Megkérem magát valamire — mondta később a folyosón. — Vigyen át a könyvelésbe valamit. Megteszi? — Meg én! — Itt vagyunk. Erre — tessékelte be az irodába. ///////////////////////////////.V Minél idősebb, annál fegyelmezettebb. A nő az ablakhoz lépett. — Klassz! — mondta. — Innen végiglátni az udvaron. Arról jöttem, ni! Némethné a szekrényből kivette a harmadik poharat. Bálint innen látta meg a nőt — gondolta. A pohár alján beszáradt cukor sötétlett, az asszony a mosdóhoz ment, hogy kimossa. Akkor kopogtak. Székely művezető jött, maga előtt terelve Pomerát. Bálint a pokolba kívánta mindkettőjüket. — Üljenek le. Jó napot — mondta. Nem ült le egyik sem. Székely az ablakfának támaszkodott. — Csókolom — köszönt Szűcsné- nek fáradtan.------------: már ismerik egymást, I Ezek | gondolta Bálint. Per------------- sze, a Székely nem konkurrencia. Megállt Pomera előtt. — Mondja, Pomera szaktárs ... mi van magával?! Tudja maga, mit csinált?! 1 dóm, itt állatok laknak. Láttam már ilyet. Ott a szalma is, amin aludni szoktak. Az istálló félig el van választva egy vörös téglafallal. A másik felén tűzhely. Sárból tapasztották. — Hát ez a konyha — mondja a bajuszos. Aztán egyik lábával átlép az istállóba: — Itt a lovak helye. De menjünk be a szobába! Ott ácsorgók a hátuk mögött. Aztán utánuk megyek. A bajuszos itt is magasra emeli a lámpát. Halkan beszélgetnek. Látok egy ágyat. Odamegyek és felkapaszkodom. Puha, nagy párnák vannak benne. — Látod, már megtalálta a helyét! — mondja a bajuszos. Messziről jön a hangja, aztán suttogássá változik. Összegömbölyödöm. A bajuszos odajön. Vetkőzni kezd. Csak félig merem kinyitni a szemem. Homályosan látom az arcát, és anyámat, ahogy sétál a szobában. — Hamar elaludt — mondja anyám. — Nem kellene megmosni a kislány lábát? — kérdi tőle a bajuszos. — A hideg víz csak felébresztené — hallom. T> eggel kimegyek az udvar- ra. Mindenütt napsütés. Sárga napraforgófejek himbálóznak a szélben. Nincs kerítés a tanya körül. ^ Anyám jön ki az ajtón. — Gyere csak — mondja. $ Kézen fog. Egy fa alatt állunk^ meg. — Na — sürgető a hang- $ ja —, ha valaki kérdezné: ^ hogy hívnak téged? Í5 — Szilágyi Julikának. — Nem! — A hangja csat-^ tanós. § összerezzenek. Ekkor meg- ^ ráz: — Téged Molnár Juliká-^ nak hívnak. Érted ? Es ez az ^ ember az apád. Dacos leszek. Nézem a le- ^ hullott, szétmállott szilvasze- ^ meket és azért is mondom: — ^ Szilágyi Julika ... — Hogy hívnak? — Anyám | először csodálkozik. Egy ideig í néz, aztán pofon vág. — No, ^ mondd még egyszer! Potyognak a könnyeim. — Na? s — Molnár Julikának. — És hány éves vagy? — Négy és fél. | — Jól van — mondja és egy ^ kicsit sóhajt. Megkerüli a há- $ zat és bemegy. \ állok egy darabig. Aztán $ megszámolom a szilváié-§ kát. Megvan mind a nyolc. | A barackfa kicsit távolabb $ van. Rücskös, vastag a törzse^ és a föld felé dűl. Odamegyek hozzá és átöle- $ lem. Azt mondom neki: — $ Egy. s Legdrágább Eugéniám! Tegnap megérkeztem, szerencsésen, és minden előkészületet megtettem a hegymászáshoz. A csúcsot, ahonnan Neked egy havasi gyopárt kell hoznom, már bemértem a távcsővel, mondhatom, nehéz dolog lesz, drágám, hisz nem vagyok alpinista De érted mindent megteszek, Kincsem. Bár születésnapi kívánságodat kissé merésznek tartom, de óhajod teljesüljön! Soha ne mondhasd majd életed során, hogy valaha nem teljesítettem egy kérésedet. Ezzel a gondolattal búcsúzom, Szívem: Szeretettel a Te Paulod ★ Drága Eugéniám! Kívánságod szerint elin- ! dúltam Toulienbe, hogy hoü- ; nap részt vegyek a nagy au- i tó versenyen. Tudja isten, ki- i ősit sután érzem magam, a ^ j versenyzők között, s azt kér- ^ |dem magamtól, nem volna-e^ : egy másik lehetőség, amivel^ i névnapodra örömet szerez-| i hetnék. Jói van, Kedves, nem ^ j feszegetem többé a témát. ^ : Ilyen, mint Te, csak egy van, ^ : s én így fogadlak el. Ha egy- $ : szer a fejedbe vetted, hogy ^ ! autóversenyzőt csinálsz be!S- ^ > lem, vállalom. Hiszen már ^ | megmásztam miattad a hegye- ^ ! két, s utána csak nyolc he- ^ | let kellett az ágyat nyom- ^ 5 nőm. De a havasi gyopárt^ ! megkaptad. Ha rólad van ^ ! szó, Kedves, nem ismerek ve- ^ ( szélyt! ^ Szeretettel Paulod § I * ! J Kedves Eugéniám! 5 Bungalómból a kilátás a $ tengerre csodálatos. De, ha ^ ^ arra gondolok, hogy le kell ^ í merülnöm a tenger aljára, § > ^ ^ hogy Neked egy cápát hozzak,^ | mert így kívánod megünne- ^ $ pelni hivatalos eljegyzésün- ^ ^ két, akitor kiver a hideg veri- ^ ^ ték. | * De hát már van egy-két do- s Némethné a kávéfőzővel vacakolt. Felnézett. — Az új kartársnő — mutatta be Bálint a fiatalasszonyt. — Átküldték a könyvelésből a K/5-ös anyagért. Össze van állítva? — Igen. — Iszik egy kávét? — fordult a nőhöz. — Mért ne? Köszönöm. — Bemutatkozott az asszonynak. — Szűcsné vagyok. Szép itt nálatok. Kellemes — mondta, míg körülnézett. — Muris ez a ventillátor. Némethné mosolya nem árulkodott. Tíz éve dolgozott Bálinttal, ismerte. Fegyelmezett asszony volt. Pomera nem felelt. Mereven nézte a sapkáját, melyet a kezében tartott. Sűrű, szürke haja kócosán lógott a homlokába, mert az volt a szokása, hogy a sapkát időnként le-fel tolta a fején. Szép szál öregember volt, intelligens kezekkel. Bálint egyszer olvasott erről valamit. Hogy vannak intelligens és buta kezek. Az öregnek kifejezetten intelligens keze volt, szép formájú, nagy, ügyes keze. — Magyarázza meg! Pomera fel se nézett. Bálint járkálni kezdett a szobában. Elöntötte a víz. Leült az íróasztala mellé. — Idős ember létére a saját két keze munkáját tönkreteszi! Mi történt magával? Pomera konokul nézte a sapkát. Mozdulatlan volt. Bálint percről percre ingerültebb lett. Mintha egy bábuval beszélne. — Megnémult? — vesztette el a türelmét. — Kérdeztem valamit! Ebben a pillanatban éles csattanás hallatszott. Némethné kezében, aki a kávét töltötte, szétrobbant a pohár. Szabályos duplás pohár volt, törhetetlen üveg, millió darabra freccsent szét. Némethné ruhája, haja, Bálint fehér inge, mindkét íróasztala tele lett üvegszilánkkal, ká- vécseppekkel. Pomera meg se moccant, még csak a tekintetét sem emelte fel. A fiatalasszony és a művezető odaszaladt, Bálint felugrott, értelmetlenül bámulta a jelenetet. — Mi történt? — Széttörött... — felelt Némethné sápadtan. A fiatalasszony egy ronggyal törölgette a karját. — Leforráztad? Fái? — Kicsit, de nem fáj. — Egy csepp olajat vaev zsírt kell rátenni — javasolta Székely. —Szer* zek. Leszaladok. — Ne fáradjon — mosolygott Né- methné még mindig fehéren. — Ott a táskámban a napolaj. — A fiatalasszony már hozta is. — A seprű ... — Hol van? — Az előtérben. Ott a lapát is.
