Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

1972. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK «51 HEGYEI írlap 3 EGY FALU - KÉT SZÖVETKEZET (1) Gondok a pomázi Árpád Szakszövetkezetben Kitüntetések a Parlamentben a nemzetközi nőnap alkalmából Két szövetkezetről lesz szó az itt következő két riportban; mindkettő egyazon faluban gazdálkodik, csupán formá­jukban, ha úgy tetszik, műfa­jukban különböznek egymás­tól. Az egyik ugyanis szak- szövetkezet, a másik pedig termelőszövetkezet. Rögvest, elöljáróban leírhatjuk: míg az előbbiben úgyszólván esős­től támadtak a gondok, sú­lyos dilemmákkal küszködik a tagság, az utóbbi tavaly is — mondhatni — fényes lap­pal folytatta történelmét. A szigorú tények közlésére vál­lalkozom — s ha soraim még­is holmi tanulságok levonásá­ra késztetnek egyeseket, úgy legföljebb erre a kritikai meg­állapításra ösztönözhetek: no­csak, másként is lehetett vol­na... A vihar elmaradt Tesmészetesen nem, vagy nemcsak akkor, ha tegyük föl, a pomázi Árpád Szakszö­vetkezet tagsága az ugyan­csak pomázi Petőfi Termelő­szövetkezet kebelébe áramlik át annak idején, jóllehet, ne­hezen halligatnató el az a sej­telmem, hogy akkor bizonyá­ra sok minden, másként tör­ténik. De hát ne bántsunk semmiféle szuverenitásit, még- inkább ne sértsük a nagyjá- ban-egészében vétlen tagok lelkületát Amikor a szak- szövetkezet közgyűlésére meg- invitáltak, ilyen hangokat hallhattam: ióe érdemes el­jönni, viharos fölszólalások ígérkeznek! Nos, ez a vihar — elmaradt Pomázon, bár valószínűleg azért, mert már előzőleg leját­szódott, szélgyűrűzött. Ami­nek önmagában bizonysága, hogy immár az ősz óta új el­nöke van a szakszövetkezet­nek, dr. Králik István szemé­lyében, aki impozáns nyuga­lommal vázolta a gazdálkodás­beli helyzetképet, előrebocsát- va okos diplomáciával: „a vezetőségnek nem célja, hogy vájkáljon a múltban ...” Korábbi döntések terhe Persze, ezt a múltat kike­rülni azért nem lehetett. Mi jellemezte az előzményeket ? Miként a beszámolóból ki­tűnt, az utóbbi években nem a tagságé, hanem egyes veze­tőké volt a szövetkezet, amely megállapítást sűrű bólintga- tással kísérte egy mellettem ülő bácsika, nyomatékül le­véve szemüvegét S lássuk to­vább: az előbbiből követke­zik, hogy a vezetés elszigete­lődött a tagságtól, de azt már nem egészen értem, hogy miért volt emi.sk velejárója egy meghökkentő adalék: hogy tudniillik több tagnak is el­veszett a beléoési nyilatkoza­ta (Netán az irodán volt oly nagy fokú a nemtörődömség?) Pillanatnyilag 300 tagot tarta­nak nyilván, vagyis meglehe­tősen tekinté.yes méretű a szövetkezet, lévén 1292 holdja közös művelésű. De földerí­tendő a többi között sok eset­ben a földek tulajdonjogának és tényleges használatának egyezése, illetve nem egyezé­se, hiszen köztudott, hogy Po­mázon is elterjedtek a „zseb­szerződésű” adás-vételek, amit nem igazol-tükröz ille­ték és telekkónyv... A korábbi vezetőség egyes döntéseit is kritikai (pergőtűz alá vette a közgyűlés, s nem­csak a beszámoló, hanem a fölszólalók is. Így indokolat­lannak minősült a bogyósok telepítése, a vízrendezés; a számvitel áttekinthetetlen volt, ismeretlen a munka- és ügyrend éppúgy, miként a bizonylati és nyilvántartási fegyelem. A döntés legfőbb célja az volt, hogy befektetés nélkül érjenek el nagy hasz­not, márpedig ez — szerencsé­re — nem volt járható út, s az egyik következmény a fi­zetésképtelenség lett. Pénzgaz­dálkodás? Ez egyenlő volt a zsebből való gazdálkodással. Utóbb a tsz-szövétség revizo­ra megállapította, hogy 1970- ben nem készült leltár az ál­I lóeszközökről, s alapbizonylat nélkül nagy összegű alkalmi munkabért fizettek ki. Ezek után már csakis rezignáltan hallhattam, hegy az 1971-es terv nem volt reális, olyannyi­ra nem, hogy az új elnök fö­löslegesnek tartotta a tavalyi tervteljesítés elemzését. A múlt leltárához tartozik még, hogy a szövetkezet jog­ellenesen végzett fuvarozást, hogy egymillió forintnál több az adótartozása — az adat el­hangzásakor felhördült a nép —, és így tovább, és így to­vább ... Ahol jól dolgoznak Mindez azonban nem ok ar­ra, hogy az elnök hallgasson arról, ami jó; dicséretre mél­tónak találja, külön megem­líti a gyümölcsösben tevé­kenykedő Becze Tibort, a nyugdíjasokat, akik energiá­jukat nem kímélve dolgoznak a szövetkezetért, néhány gép­kocsivezetőt, a mintakészítő üzem, a javítórészleg szer­vezettségét. De hát: milyen lesz a foly­tatás? A mélyszántást befejez­ték, igaz, kölcsöngépekkel; fölmérték a belső tartaléko­kat, elkészült az 1972-es terv, amelytől már egymillió forint eredményt várnak, mindent összevéve azonban három­négy szívós esztendő kell ah­hoz, hogy a szakszövetkezet kilábaljon a bajokból. — Kivel? — szólt közbe e pontnál egy fiatalasszony. — Azokkal, akik itt va­gyunk — válaszol a rendíthe­tetlen nyugalmú elnök. De az a külső szemlélő előtt A megye kiváló kisiparosa cím tulajdonosa Mészáros István dunakeszi cipész is. Napjainkban a suszter nem­csak egyszerű mesterember, hanem egyre inkább élő mu- zeológiai ritkaság, történeti emlék is. A fiatalokból lcivész a kedv ahhoz, hogy öltönyt, cipőt készítsenek, javítsanak. Pedig a cipászmesterség tisz­tességes megélhetést biztosító, nyugalmas foglalkozás. Jó ér­zék, kézügyesség, türelem kell ám hozzá. Mészáros István életkörülményei szinte szem­léletes illusztrációul szolgál­hatnak mindehhez. Cipész, t/a üti a vasat Mészárosék révdűlői házá­nak kertjében külön, pici, me­sebeli házikóban van a mű­hely. Nem csoda, ha kedélye, lelkesedése, munkakedve tö­retlen. Bár az ok nem csupán ez. A mester azzal fogad, hogy 5 bizony megálmodta, hogy ma újságíró keresi fel, épp ideje, mert már arra gondolt, tán írna a rádiónak vagy az újságnak. Mint kiderül: itt a mesterségnek nagy konku­renciája van — a közéleti ér­deklődés. Mészáros István lel­kes lokálpatrióta és öt éve ta­nácstag. — Mi tulajdonképpen Nóg- rád'ból valók vagyunk, onnan kerültünk Pestre, s csak tizen­öt éve kezdtünk építeni ezen a telken, amit még apósomék vásároltak. Budán vettük a bontott téglát, igy is hét évig építettük a házat — mert ak­koriban még kisiparos nem kaphatott OTP-kölcsönt. De végül a ház mellett még egy kis házat ügyeskedtünk ösz- sze a lányoméknak, ott hát­rébb meg egy másikat, a mű­helynek. És annyira megszok­tunk, meggyökeresedtünk itt, hogy bárhonnan jövünk visz- sza, fellélegzünk: itthon va­is világos, hogy amennyiben nem síikerül fölrázni az apá­tiába süllyedteket, a közöm­bösöket, úgy vajmi kevésre megy a tagság energikusabb — fele?, negyede?, ki tudja, milyen — hányada... Hárommilliós hitel? Megfogalmazódik a jogos kí­vánalom : „Aki a sorból kilóg, nincs a közösségben helye — valahol el kell kezdeni”. Hi­szen: nem akarásnak sok min­den lehet a vége, így az, amit Hornyák Anna, az ellenőrző bizottság elnöke említ szomo­rú példaként: a gabona beta­karításához katonákat kellett segítségül hívni. Bizonyos ön- emésztődés-öngyötrődés hallik ki az egyik felszólaló szavai­ból: „Hót, mi semmit se vet­tünk észre?” (Az ellenőrző bi­zottság elnöke viszont elmond­ta, hogy nem is volt módja a belső ellenőrzésre, ami azon­ban újabb kérdőjeleket vet föl.) De hagyjuk, valóban hagy­juk a múltat. Vajon a min­dennemű szigor ma egyedül helyénvaló álláspontjára he­lyezkedett új vezetőség miit mond a „hogyan tovább?” kér­désre. — Mi kell 8.7 újra indulás­hoz, mennyi pénz? — tudako­lom a szünetben dr. Králik Istvántól. — Ahhoz, hogy a különféle tartozásokat kiegyenlítsük, valamint az újratermelés fel­tételeit megteremtsük, hoz­závetőleg 2,5—3 millió forint­ra van szükségünk. Keresztényi Nándor (Folytatjuk) gyünk. S mint a többi rév­dűlői tanácstag-társam, én is ütöm a vasat, ahányszor csali a nagyközségünk fejlődéséről, gondjairól szó esik. — Mondok egy esetet. Erre­felé jó náhányan építkeztek engedély nélkül. Mégsem ke­rül sor bontásra — nem volt lakás. De villanyt nem kötöt­tek be ezekbe a házakba. Sok a gyerek, szeretnék használni tanuláshoz a lámpát, mosó­gépet, vasalót. Lejött valaki egyszer a megyétől, felvetet­tem, hogy ezektől a házaktól néhány méternyire van a vil­lany, ha sötétben hagyják, de úgysem bontják le — mit használnak vele. A válasz ez volt: — Nincs igaza, de majd kibogozzuk. És megkapták a villanyt. Ne legyen félreértés: elítélem az engedély nélkül építkezőket, mindenfajta tör­vényszegést. Néhány jó elgondolás — Mondok mást. Itt a part­nál a postásüdülő. Szinte tel­jesen kihasználatlan. Vajon nem lehetne valamiféle meg­állapodásra jutni a postával, hogy legalább fregoli alapon összel-télen átengedjen az óvodásoknak egy-két helyisé­get? Ott a gyönyörű park, a sok üres helyiség — hátha le­hetne csinálni valamit? Már tanácsülésen is szóba került. Sajnos, a révdűlői rész in­kább visszafejlődik, mint elő­re. Nemrég lebontottak egy régi csárdát a parton. Micso­da remek vendéglő, zenés szó­rakozóhely épülhetne a he­lyén, talán a felső szintjén egy-két vendégszoba is elfér­ne. Gyönyörű dunakanyari táj, busszal tizenöt-húszperc- nyire a fővárostól — ki kelle­ne használni. Persze, pénz, jó sok pénz kellene — de be­hozná! S mialatt elém festi a perspektívát — már ott is Bensőséges ünnepség színhe­lye volt szerdán a Parlament Munkácsy-terme. A nemzetkö­zi nőnap alkalmából nődolgo­zókat tüntettek ki a nőmozga­lomban kifejtett eredményes munkájukért. Az ünnepségen jelen volt Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, Pullai Ár­pád, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titká­ra, Jakab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője és Erdei Lászióné, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke. Losonczi Pál az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a forradalmi mun­kás-paraszt kormány nevében köszöntötte a nőmozgalom leg­jobbjait, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. A Népköztár­saság Elnöki Tanácsa a Mun­ka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Fe­hér Lajosnénak, az Országos Szövetkezeti Tanács nőbizott­sága elnökének, özvegy Seben A zsámbéki Műanyagipari Vállalat 1971-es tervétől 4 millió forinttal maradt el. Az okokról Zelet Ferenc igazga­tót kérdezzük, aki tavaly ta­vasszal vette át az irányítást: — Nehéz évünk volt... Az eredeti tervben egy sor olyan árú előállítása szerepelt, mely nem volt gazdaságos, ezért gyártását abba kellett hagyni. A vállalat fejlesztése sem bi­zonyult megalapozottnak. Szakembereink nem voltak. Egy példa — a kávéőrlő: ebből 60 ezer darabot kellett volna vagyunk a Dunára néző, kis­sé magaslati, egyholdnyi tel­ken; a pincék még épen ma­radtak, tán ezekkel is lehetne valamit kezdeni — mondja. Itt, balra meg odébbvinnám a buszfordulót, s a helyén autó­parkolót létesítenék... Gyúrja az ipart Körülnézek a kis műhely­ben is. Itt nincs nyolcórás műszak — amíg a „kuncsaft” világosságot lát, be-becsönget, hozza-viszi a beteg lábbeliket. — Ezen múlik, kérem. Hogy az ember szeresse azt, amit csinál, és ne ismerjen lehe­tetlent. Ami a szakmámba vág, megcsinálom, de nem azárt, mert kevés a munka. Űj cipőhöz már csak olykor látok hozzá, hogy el ne fe­lejtsem a szakmát. Pedig könnyítés már van: felvehet­nék segítségül egy nyugdíjast. De ha nincs! Kivész a szak­ma, kérem. Múltkor Vácott a KlOSZ-gyűlésen felolvasták a statisztikát: az én tanulóidőm­ben, a 30-as években 130 ci­pésztanuló volt — most egyet­lenegy szerződött magánkis­iparoshoz! Én negyvenegy éve gyúrom az ipart, és valaki éppen tegnap kérdezte: — Bí­rod még, komám? — Hát, aki nem haladt, anyagilag, szak­mailag, az beleunt, belefáradt. Én változatossá teszem azzal, hogy nincs, amit meg ne csi­nálnék: táska füle, csizma- cippzár, parasztcsizma-gene- rálozás, tűsarkú-hegyesorrú cipő „korszerűsítése” (azaz orr, sarok bumfordisítása). vagy születési hibás, hátra eső sarkú gyári, új cipő megope- rálása — ahány munka, any- nyiféle. Ezért nem unom én ezt a divatjamúlt mestersé­get. Suszter, aki negyvenegy éve úgy hűséges a kaptafához — hogy nem maradt a kaptafá­nál. Pereli Gabriella Józsefnének, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár gép­munkásának és Tóth Tibómé­nak, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának. Negyvenkilencen kapták a Munka Érdemrend ezüst, hu­szonegyen pedig a Munka Ér­demrend bronz fokozatát. Az ünnepség után az Elnöki Ta­nács fogadást adott a kitünte­tettek és a vendégek tisztele­tére. Szerdán ülést tartott a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsa, amely Szabó István el­nökletével megvitatta a terme­lőszövetkezetek március 29-én kezdődő II. kongresszusa elé terjesztendő dokumentumo­kat. A tanács ülésén értékel­ték az eddigi területi kong­készítenünk, de kellő műszaki felkészültség hiányában már 6 ezernél leálltunk a további gyártással, hiszen háromszor annyiba került nekünk, mint amennyiért eladtuk. A vállalat nem mérte fel a piaci igénye­ket sem. Bevezették a mű­anyagszőnyeg készítését, ké­sőbb derült ki, hogy a belke­reskedelem át sem veszi ezt a terméket. — Gondolom, a műszaki fel­készületlenség és a kellően meg nem alapozott új profilok be­vezetése, és ezeknek kudarca a nem megfelelően képzett szak­embergárdán múlott ... Mit tett az új igazgató a műszaki, köz- gazdasági értelmiségért? — Mikor a vállalathoz ke­rültem, rajtam kívül egy dip­lomás dolgozott a zsámbéki Műanyagipari Vállalatnál. Most 11 egyetemet végzett munkatársam van, valameny- nyi fiatal. Szemléltető példa — sikerült „hazahoznunk” Bu­dapestről egy kétdiplomás ve­gyészmérnököt, aki a község­ben született. — Gazdaságilag, hogyan sta­bilizálódik idén a vállalat? — öt éve szerződést kötöt­tünk és ipari kooperációba léptünk a Villamosszigetelő és Műanyaggyárral. Ennek értel­mében vállalatunknál kemény­gumi-termékeket készítünk, s ehhez a gyár ebben a negyed­évben négy 200 tonnás hidrau­likus prést szállít Zsámbékra. Idén a kooperáció 7—8 millió forintot hoz a vállalatnak, de a tervek szerint 1975 végére ez az összeg 20—22 millió forint­ra emelkedik. Egyébként a ke­ménygumi-termékeket akku­mulátorokhoz, villamossági cikkekhez gyártjuk, s a prés­gépek használatáért térítést fi­zetünk a gyárnak. Továbbra is megmaradt kapcsolatunk a Élüzem a „Konzerv-I“ A Nagykőrösi Konzervgyár­ban mérlegre került 16 üzem, osztály, részleg munkája. A kiemelkedők között is első lett s „élüzem” rangot kapott a „Konzerv—I.”, ráduplázva a tavalyi sikerre. Az üzemben a múlt év elején 19 pontos vál­lalásban foglalták össze a ten­nivalókat. Munkájukat nehezí­tette, hogy 1971-ben kezdték el a húskonzerv gyártását, s a technológia gépészeti megoldá­sa nem volt könnyű feladat. Nagy az élüzem idei teendője is: jelentős borsótervet kell teljesíteniük. • resszusí küldöttértekezletek tapasztalatait. Az ott elhang­zott észrevételeket, állásfog­lalásokat a kongresszusi be­számoló anyagához csatolják. Bertus Pálnak, a TOT ellenőr­ző bizottsága elnökének elő­terjesztése alapján értékelték a TOT szerveinek öt év alatt végzett munkáját. szegedi ecsetgyárral, ahová műanyagnyeleket szállítunk — az eddigi 6 milliós termelés a negyedik ötéves terv végére 10 millió forintra emelkedik. Tíz éve kötöttünk szerződést a Mechanikai Művekkel, a tö­rökbálinti gyárnak alkatrésze­ket szállítunk 9—10 millió fo­rint értékben. — Elavultak a gépei a zsám­béki Műanyagipari Vállalatnak. Terveznek-e jelentősebb gépi beruházást idén? — Részt kívánunk venni a bútoripar és az építőipar mű­anyaggal való ellátásában. En­nek keretében idén és jövőre mintegy 18 millió forint érték­ben építkezünk, s újítjuk fel gépparkunkat. Idei tervünk: 61 millió forint. Fröccsöntő, extrudált termékeket előállító és bakelitüzemünk termeli meg ezt az összeget. Itt megjegyez­ném — az extruderüzemben megszüntetjük mindazon ter­mékek gyártását, melyek ráfi­zetésesek. Javítani kívánunk a munka- és üzemszervezésen, a felszerszámozottságon, csök­kenteni szeretnénk az állás­időn, s mindenekelőtt megtaní­tani dolgozóinkat a modernebb gépek kezelésére, karbantartá­sára. — Eddig a vállalatnál jelen­téktelen üss/eget, körülbelül másfél millió forintot képviselt a háztartási cikkek gyártása, Kivánnak-c ezen változtatni? — Megállapodtunk a Vegyi­anyag Nagykereskedelmi Vál­lalattal: korszerű háztartási és illatszer cikkek készülnek majd Zsámbékon. Nincs sok értelme olyan termékekkel fog­lalkozni, melyeket már min­denhol készítenek és ismernek. Újdonságokkal szeretnénk meglepni a vásárlóközönséget. T. E. Nem maradt a kaptafánál A beteg lábbelik gyógyásza Drága volt a daráló... * Ujgépek az elavultak helyett A zsámbéki Msianyagipari Vállalat tervei TOT \ A Nehéz örökséggel újra hidalni

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom