Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
rM> UBcrci 1972. MÁRCIUS 5., VASÁRNAP &Űr$M> Idén az első * Utón a Kelén A balatonfüredi mólón szombaton ünnepélyesen fogadták az ide? hajózási évad első járatát, a déli part központjából, Siófokra! befutó féllobogózott „Kelén" motoros hajót A fedélzetén ott voltak a MAHART-, az idegenforgalmi szervek és Siófok város képviselői. A Siófok—Balaton- füred—Tihany között megindult hajójárat május 27-ig, a téli menetrend szerint közlekedik. Szombaton megindul a rendszeres kompforgalom a tihanyi és a szántódi rév között is. STÍLBÚTOROK A visegrádi Faipari Ktsz- ben már évek óta terveznek és gyártanak különböző stílbútorokat. A szövetkezet már hírnevet szerzett magának, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Évről évre sok megrendelést kapnak nyugati cégektől is. Foto: Urbán Mit csinálhat még Pálinkás? Egy buszsofőr munkája a jegyzőkönyvek tükrében Erre azok a tényék adják majd meg a választ, amelyek jelenleg a bizonyíték erejével mutatják, mit csinált eddig Pálinkás Sándor, a Volán 20- as Vállalatának autóbuszvezetője. „SZEMÉT CSŐCSELÉK!“ Az ügy sarkalatos pontja a tavaly szeptember 26-án lezajlott mogyoródi eset A falu községi tanácsa — Ku- rucz Zoltán helyi lakos feljelentése nyomán — jelezte a Volánnak, hogy gépkocsivezetőjük, Pálinkás Sándor, példátlan dolgot művelt Minden azzal kezdődött, hogy nyolc perccel előbb indult el járatával, mire az előbb említett Kurucz érdeklődött, mi az oka a korábbi indulásnak? Pálinkás erre igen erőteljesen reagált: — Maradj csendben, mert szétverem a fejedet. Az utasok m egbo tránJcoetak. — Széniét csőcselék —szólt hátra nekik a vezető. Aznap, éjfél előtt, a mogyoródi HÉV-áUamásrál induló utolsó járaton ugyancsak raj- ,ta volt Kurucz Zoltán. Pálinkás megismerte őt kijelentette, addig nem indul el, míg ez az ember le nem száll. Elmondta — magyarázatképpen az utasoknak —, hogy „van köztük valaki”, akinek tíz percet siet az órája, várni kényszerül tehát, hogy az illető ne reklamáljon. Az affér negyvenperces késéssel járt! Mire a végállomásra, a helyi italbolthoz érkeztek, Pálinkás minden dühe összegyűlt, miért leszállt, és követte Kuruczot. Megütötte, eltépte az orkánkabátját, minősíthetetlen kifejezésekkel illette az utast Az eset miatt Pálinkás Sándort feigyelmileg áthelyezték a vállalat szentendrei főnökségére.^; . ; 6 . FEGYELMI SOROZAT A történteket, az események lényegét az elkészült jegyzőkönyv alapján írtam le. Ez az eset azonban érthetően felkeltette a figyelmeimet,- hiszen Pálinkás Sándor cselekedete — ütni is képes —, dühe indokolatlannak látszott. Mesz- sze nem volt arányban a törgéplakatosságot, de a szakmunkásvizsgát már az Árammérőben tette le 1951-ben, és ezt 19S5-ben megtoldotta egy mestervizsgával. Tizennyolc esztendeig dolgozott egy munkahelyen, a tmk-ban. Tizenkét forint ötven fillér volt az órabére, amikor 1969 decemberében műhelyfőnöknek hívták a termelőszövetkezetbe. Tizennégy forintos órabérért, plusz prémium. — 1960-ban vettünk egy szo- ba-konyhás házat. Aztán kinőttük. A lányom tizenkét éves, a fiam hat. A ház öreg, hozzáépíteni már nem érdemes. Hat éve vettünk egy ezerötszáz négyszögöles telket Bes- nyőn, negyvenháromezerért. Arra szeretnénk építeni egy tisztességes családi házat. Nagy szükségünk van a pénzre, ez az igazság. Akkor a tsz-nek még volt egy nagy asztalosüzeme. Elsősorban annak a gépeit tartotta karban a hatfős lakatosbrigád, amelynek a vezetésére hívtak. Az első hónapban hétszáz forint prémiumot kaptam. A másodikban ötszázat. Aztán megszűnt a prémium. Gondolom, tudja, a tsz-t tavaly szanálták. Most végre egyenesbe jött. A lakatosműhelyben azonban már csak ketten dolgozunk. Az órabérem változatlanul tizennégy forint. A jövedelmem? Decemberben 4800 forint volt. Igaz, ezért a pénzért nem 208 órát dolgoztam, mint a gyárban, hanem több mint háromszázat. Kaptunk egy sürgős bérmunkát, csinálni kellett... Én vállaltam ezt az életformát... Hegyesi József Béres Károllyal egyidős. Gyermekkori barátok, ö hívta az Ikarusból az Árammérőbe Béres Károlyt, az pedig őt az Árammérőből a termelőszövetkezetbe. Nős, a felesége betanított munkás az Árammérőben. A fiuk tizenhárom éves. — Itt születtem Gödöllőn, itt tanultam ki a géplakatos mesterséget akkor, amikor megépült ez a gyár az erdő helyén. Ott voltam, amikor megérkeztek az első gépek. Húsz év után hagytam ott a gyárat tizenhárom forint harmincas órabérrel. Rendesek voltak hozzám nagyon. Azt mondták, úgy menjek el, hogy a következő munkahelyemen is legalább egy évtizedet eltöltők. Itt tizennégy forintot ígértek, hozzá prémiumot A tizennégy forint megmaradt. Hogy a gyárban azóta már esetleg tizenöt forintot is megkaphatnék? A kockázatot vállalni kellett. 1968-ban építettem egy kétszobás családi házat 48 000 forint kölcsönt kértem. És a házat be is kellett rendezni. Havonta 1270 forintot fizetek az OTP-nek. Cserébe vödörben mosakszunk, papírból ebédelünk. Decemberben ötezer forintot kerestem. Hogy hány munkaóra van benne, könnyen kiszámíthatja. Sajnos, ritka az ilyen hónap. Most talán, hogy újra egyenesbe jött a tsz .. . Az igazat megvallva, nem így számoltam akkor, amikor hátat fordítottam a gyárnak. Visszamenni? Nézze, tartása is van az embernek. Magamtól jöttem el, nem kényszerített rá senki. Azt is tudom, hogy az első szóra visszavennének. Azt mindenki tudja rólam, hogy dolgozni nemcsak szeretek, hanem tudok is. De azt nehéz lenne elviselni, amit azok mondanának, akikkel együtt nőttem fel a gyárban, együtt dolgoztam két hosszú évtizeden át. Prukner Pál ténitekkel. Vajon történt-e már előzőleg is ilyesmi Pálinkás Sándorral? A dossziék feltárultak, jegyzőkönyvek és események garmadája fogadott. Annyiféle ügye, eljárása s munkájával kapcsolatos afférja volt, hogy alább, hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül adok csak ízelítőt. 1966 — megrovás. Mivel még nem evett, nem indult el járatával. Megrovás. Az üzem területéről engedély nélkül farostlemezt vitt el. 1967 — szigorú megrovás. Járat szándékos késleltetése. Egy utas reklamált, ő lépésben vezette a buszt. 1968 — összesen négy figyelmeztetés különböző hanyagságokért. Két szigorú megrovás valótlan adatok közléséért, valamint hiányos elszámolásért. 1969 — két figyelmeztetés. Elhanyagolta a buszt, és nem írta le a végállomáson a jegyállást, lehetetlenné téve az ellenőrzést. A nyereségrészesedés felének elvonása. 1970 — a nyereségrészesedés teljes elvonása 1971 — szigorú megrovás. A pénzt elvette, jegyet nem adott ki. Figyelmeztetés. Utasokkal szembeni megengedhetetlen magatartás. Ezután következett a mogyoródi eset, amelyet végül áthelyezés követett. Mondom, a fenti lista korántsem teljes. „AZ UTAS A HIBÁS“ Pálinkás Sándorral Szentendrén beszéltem, munkába indulása előtt. Panaszkodott. — Naponta két órát kell ide utaznom. Vissza még több, mert olyankor rosszabb a közlekedés. Bizony Mogyoródról könnyebb és jobb volt hazajutni Gödöllőre. Nagy darab, bajuszos ember, Volán-egyenzakójának nyaka köré hanyagul sálat gyűrt. Nevet, de dühös. — Mogyoródon feljelentett valaki. Az a meglátásom, hogy nekem lett volna igazam, ha az illetőnek nincsenek ott magas beosztású rokonai. Persze, hogy mindent eIbiitek neki, amit csak mondott. Jól tudom, annak a Kurucznak a pereskedés a mániája, nagyon szeret így feljelentgetni, kellemetlenségeket okozni. — Ön szerint mi is történt akkor este Mogyoródon? — Húst ettem éppen, s ugyan mivel mással, mint késsel? Hát nem azt mondta, hogy agyon akartam szúrni?! Aztán meg a végállomásnál leszálltam, kezemben egy sörösüveggel, hogy a kúthoz menjek vízért. Azt mondta, hogy utána akartam menni, és agyonütni a sörösüveggel. A fegyelmi tárgyaláson nekem nem volt tanúm. Azt mondták, ha akarok, hozzam be őket saját költségemen. Mogyoródról azután nem is beszél, de nagyon szeretne visszakerülni a jól megszokott területre. — Nem értem én ezt. Amikor úgyis kevés dolgozója van a vállalatnak, hát inkább azon lennének, hogy megfogják az embereket. Azzal engem nem fognak meg, hogy adnak egy áthelyezési papírt. Pedig én hatvannégy óta vagyok a vállalatnál, nem érzem magam vándormadárnak! Beszéltem egy régi mogyoródi utasommal, hogy gépeljen egy papirt, amelyen visszakérnek engem arra a vonalra. Ha jól tudom, hetven aláírást gyűjtöttek az ívre, s be- küldték a vállalathoz. Egy mukkot sem szólt erről még senki, szerintem el is kallódott az a papír. Mert az senkit nem érdekel, hogy egy gépkocsivezetőt valahol szeretnek az emberek... KÉT KÉRDÉS — Munkafegyelem? Erről csak annyit tudok mondani, hogy Pálinkás eltölti a munkaidőt. Eltölti, ahogy tudja. De már a fülembe jutott, hogy sok helyen nem állt meg felvenni az utasokat. Kedve szerint csinálja, ahogy kijön a lépés. Mit számít neki az utas...? Semmit. Keserű mondatok. Nem kellemes egy vezetőnek, ha be-. osztottairól rosszat hall, vagy éppen szidják őket. Azért nem esik jól, mert akkor magát is felelősnek érzi érte. Legárt Ferenc a Volán 20-as Vállalat szentendrei főnökségének vezetője. Még nincs ott Pálinkás nagyon régen, de már sokfélét hallott róla. — Kényszerű helyzetben vagyunk vele. Kell az ember, kezdődik az idegenforgalmi szezon. Mit lehet csinálni? A járatáról feie annyi pénzt nem hoz, mint az elődje. Kevesebb lenne azóta az utas? Aligha. Legárt Ferenc ugyanakkor meglepetéssel hallotta, amikor elsoroltam neki a fentebb pontokba szedett figyelmeztetés-megrovás lajstromot. Tőlem értesült róla. Eddig a történet, s még két kérdés: Mit akar csinálni még Pálinkás Sándor? Mit akarnak, mit csináljon még Pálinkás Sándor? Fehér Béla Csibék repülőn A múlt év nyarán légi szállítási kísérletet folytatott a Bábolnai Állami Gazdaság. Háromórás repülőutat tettek előnevelt tojójércékkel, hogy megállapítsák, lehet-e így szállítani a 17—18 hetes állatokat. A naposcsibék ilyen utaztatása már mindennapos dolog, de a j ércékkel még nem próbálkoztak. A szárnyasok nyugodtan viselkedtek. Drágább imil a víz, mint a bor Mikor volt a leg alacsony óbb a Duna vízállása Nap mint nap beszédtéma mostanában a Duna sekély vízállása. De vajon mikor volt az évszázadok folyamán a legkevesebb víz a Duna medrében? Teljes bizonysággal megállapítani lehetetlen, minden bizonnyal azonban az 1540-es esztendő időjárás-krónikája jelenti a „csúcsot”. Négyszázharminckét esztendővel ezelőtt ugyanis januárban valóságos mennydörgés rázta meg az eget, villámlott, s az időjárás „júliust hazudva” még jégesőt is produkált. Ezen a télen a Duna vize annyira elapadt, hogy a krónikások szerint gyalogszerrel jártak-kel- tek az emberek a kiszáradt mederben. Takarmányban is hiánnyal küszködtek, ezért a barmokkal száraz falevelet etettek. S amire hazánkban sem addig, sem azóta nem volt példa: drágább lett a viz, mint a bor. A feljegyzések szerint nemcsak hazánkban, Európában is hasonlóan félévezredes rekordot döntött a szárazság ebben az esztendőben. A Themse például annyira elapadt, hogy a tenger vize Londonig visssza- ömlött a kiszáradt folyó medrébe. Az idei tél azonban nemcsak szárazságról, hanem egyheség- ről is nevezetes. Volt-e már hasonlóan tavaszias a január? Volt: az 1288—89-es tél is a bolondos időjárásról nevezetes esztendők számát szaporította. Annyira enyhe volt a tél, hogy már karácsony táján virágba borultak a fák. Azt mondják a télidőben még a gyerekek is vígan lubickolhattak a folyókban. Ami pedig a termést illeti: országszerte két kerek hónappal korábban ért be, mint máskor. Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a hosszú enyhe időjárást a következő télen zord, zimankó követte. Ki tudja, vajon jövőre nem járunk-e hasonlóképpen? Tömlőfeszmérő - Zsigulinak Tömlőfeszmérők készülnek a Zsiguli gépkocsikhoz a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának szekszárdi gyáregységében. Az idén kereken 300 000 tömlő- feszméröt gyártanak és szállítanak a MOGÜRT közvetítésével a Szovjetunióba. A Zsiguli gyár értékelte a múlt évben szállított tömlő-r feszmérők minőségét, s dicsé’ retben részesítette a gyárat. A kis műszerek plusz-mínusz egytized atmoszférán belüli pontossággal mérnek forróságban és szibériai fagyban egyaránt. Ä postás már egyszer sem csenget „Én vagyok a kedves vevő" Véletlenül bukkantam rá a Garay piacon arra a kiskereskedőre, akinek „kirakatában” a többiekénél sárgább, gusztusosabb, házilag gyúrt tészta kínálta magát. „Estére káposztás cvekedlit főzök” — született meg bennem az elhatározás, s a fél kiló nagykocka, meg a 18 forint pillanatok alatt gazdát cserélt. A piruló káposzta illata jótékonyan belengte az egész házat, őszinte bánatára diétás lakótársaimnak. A cve- kedli második kozmikus sebességgel elfogyott, s a celofán zacskó mélyén mindössze egy apró papírszelet maradt. Ez állt rajta: „Skultéti Lász- lóné, Jászkarajenő, 5 tojásos. Lejár: 1972, 11.” Még sohasem volt alkalmam találkozni az általam megvásárolt árucikkek készítőjével. Ez lesz az első eset — határoztam, és elindultam Jászkarajenőre, az apró cédula nyomában. Övé volt a tanyavilág fele — A postás bácsiékat keresi? Ott laknak, az állomással szemközti utcában, a második sarkon. Abban a szép, új házban. Az utcát — amelynek nevét a helybeliek nem tudták — a honfoglaló Árpádról nevezték el. A ház csakugyan új, takaros. A nyitott ablakon át belátni a szobában száradó leveles tésztákra. — Én vagyok a kedves vevő — mondom bemutatkozásul, ám csakhamar visszafogom vidámságomat: a családfő ágyban fekszik. Jó hónapja már, hogy megemelte magát, s azóta is gerincét fájlalja. — Nehéz volt a postás táska, ugye? — Nehéz bizony, 25—30 kilót is nyomott az újságokkal, de ez nem attól van ... Otthagytam én már a postát, még a nyáron ... Kilenc év után ... Nehezen áll össze a történet, Skultéti László nem szívesen idézi fel a múltat. Kilenc évig volt kézbesítő — hivatalosan: szakkezelő — a község külterületén. Kilenc évig cipelte a nehéz táskát, szatyrot levelekkel, újságokkal, naponta ötveh-há’tváh kilométeren át. Tavasztól őszig kerékpáron, télen gyalogszerrel, kötésig érő, szűz hóban. Ugyan ki söpörne havat tanyától tanyáig? — Kilenc évig nem ebédelt idejében, csak munka után — meséli a felesége. — Negyed ötkor, ha elment a vonat, akkor kezdtem melegíteni az ételét. Egy merő víz volt, amikor hazajött. Nem is csoda: 148 Szabad Föld, ötven Képes Újság, az a sok napilap megizzasztja ám az embert, mire száthordja! Aztán az újságoktól se ünnep, se vasárnap; a távirattal még este is ki kellett mennie a címzetthez, övé volt a fél karai tanyavilág, fel, egész’ a Kutyakaparó csárdáig. — Ha kellett, helyettesítettem a beteg kollégákat. Én magam egy napot sem mulasztottam betegség miatt a kilenc év alatt... Mai napig postás bácsinak hív a falu, még az öregebbek is.., Az ígéret szép szó... Valami nincs rendben a postás bácsi távozása körül. Hiszen szerette ezt a munkát, pedig nehéz, s nem is fizetik jól. Szerette, ha jó hírt vihetett a szülőknek, nyugdíjat az öregeknek; szerette a gyerekeket, akik utána szaladtak a határban, a napot, amely barnára festette az arcát, a szelet, amely hűsítette homlokán a verejtéket. Hogy mi történt tulajdonképpen, másoktól tudom. Ügy adom tovább, ahogy hallottam. Beteg lett az egyik belterületi postás. A hivatal kisegítőt alkalmazott helyettesítésére. Skultéti László joggal kérte: tegyék a kisegítőt külterületre, bízzák őrá a beteg kolléga körzetét. „Majd megcseréljük — ígérték a vezetők —, ha eldől: leszázalékolják-e a beteget vagy visz- szajön.” A leszázalékolás megtörtént, a csere elmaradt. „Most már késő, nem lehet visszacsinálni” — ez volt a fölöttesek válasza. Skultéti László úgy érezte, kilenc évi nehéz munkája, hűsége után őt illette volna meg a köny- nyebb beosztás. „Munkaviszonya megszűnt” — ezt írták a munkakönyvébe, amikor kilépett - a posta-* tói. Az elbocsátó papírra pedig ezt: ...,,a kollektív szerződés értelmében az 1971. évi részesedésre nem jogosult”. Hogy miért — csak az tudja, aki ismeri a kollektív szerződést. Mint frissen keményített sárga terítő A kisszobában katonás rendben sorakoznak a szállításra kész tésztacsomagok: ez mind a mai „termés”. — Hány levél tésztát gyúr naponta? A háziasszony utánaszámol: — Mennyit is? Négy-öt kiló lisztből húsz-huszonnégy levél lesz. Ennyi a napi teljesítmény. Bőven elég ahhoz, hogy estére emelni is alig tudja a karját. Huszonnégy cipót meggyúrni, elnyújtani, felvágni — csinálja utána, aki bírja. — Mióta csinálja? — Az ősszel kezdtem. Nőnek a gyerekek, kell a pénz, A lakásban modern, új bútor, a konyhában fehér gáztűzhely, tisztaság, rend mindenütt. öt év alatt gyűjtötték össze a házra valót, s egyetlen fillérnyi kölcsön nélkül építették. — Ma már nem tudnám összehozni az árát — mondja Skultétiné. — Igényesebbek lettünk kosztban, ruházkodásban, a gyerekek is többe kerülnek, mint kiskorukban, A fiúnk tavaly végezte el az általános iskolát, most vízhordó gyerek az apja munkahelyén, a Nagykőrösi Vízgazdálkodási Társulatnál. A kislány hatodikos, de már ő is szereti a szép ruhát. Egy keresetből arra bizony nem futná, így aztán nyaranta a tsz- ben bedolgozom: borsót szedek, paradicsompaprikát tisztítok, még napszámot is vállalok. Letelt a pihenőidő, nem a háziasszonyé — a tésztáé: két órát kell pihennie, mielőtt kockákra vágják. Skultétiné tiszta kötényt köt, munkához lát. Olyan a tésztája, mint egy frissen keményített, sárga terítő az asztalon. Nyíri Éva 1
