Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

1972. MÁRCIUS 5., VASÄRNAP “s,^-f£ín4<nn ÜLÉST TARTOTT A MEGYE! VÁLASZTÁS! ELNÖKSÉG Az időközi tanácstagi vá­lasztásokkal összefüggő jelö­lőgyűléseket a megyében mindenütt az előírt időben megtartották. A megyei vá­lasztási elnökség megállapí­totta, hogy a jelölőgyűlések jq politikai légkörben zajlottak le. A választói névjegyzékbe felvett választók 39%-a jelent meg a jelölőgyűlésen, ami 17%-kal jobb, mint az 1970. évi választások alkalmával. Különösen jó volt a megjele­nési arány a gödöllői, ceglédi és a nagykátai járás közsé­giéiben. A megtartott jelölő­gyűléseken — két választóke­rület kivételével — egyhan­gúlag elfogadták jelöltnek az előzetesein javaslatba ho­zott személyt. A jelölőgyűlé­seken összesen 195 hozzászó­lás hangzott el, többségében közérdekű bejelentések. A je­lölőgyűlésen résztvevők több­sége a választókerületet vagy az egész községet érintő ja­vaslatokkal, felszólalásokkal éltek és a közösséget érintő kérdések megoldására tettek javaslatot, vagy kértek közre­működést. Kőröstetétlen köz­ségben ivóvíztársulat szerve­zését, Mikebudán például a húsellátás megjavítását igé­nyelték. Az időszaki válasz­tások előkészületeihez tarto­zik, hogy március 1-ig min­denütt megalakultak a sza­vazatszedő bizottságok, ame­lyek tagjaira a helyi népfront- bizottságok tettek javaslato­kat. A szavazatszedő bizott­ságok összetétele túlnyomó részt azonos az előző válasz­tási szavazatszedő bizottság összetételével. A községi tanácsok végre­hajtó bizottságai az időközi választások lebonyolításához szükséges szavazólapokat, jegyzőkönyveket átvették, az érintett választókerületekben kifüggesztették a jelöltek ne­vét, a szavazókörök területi beosztását, valamint a válasz­tásnapi teendőkre vonatkozó hirdetményt. A megyei választási el­nökség felhívja az érintett vá­lasztókerületek szavazóit, hogy a hirdetményben foglal­takat tekintsék meg, egyben arra is, hogy március 11-én kerül sor a választói névjegy­zékek lezárására. Mindazok, akik bármely okból ezen időpontig a név­jegyzékbe felvételt nem nyer­tek, e'napon még kérhetik a négyjegyzékbe történő felvéte­lüket és március 12-én, a vá­lasztás napján gyakorolhatják szavazati jogukat. Megállapította a megyei választási elnökség, hogy a március 12-én történő idősza­ki választás előkészületei a megyében rendben és az elő­írtaknak megfelelően történ­nek. Március 12-én a megyei vá­lasztó elnökség, a megyei vá­lasztási iroda és a járási vá­lasztási irodák ügyeletet tar­tanak. A választás reggel 7 órakor kezdődik és este 7 óra­kor fejeződik be. Okos gépek A jövő szakemberei számára elengedhetetlen, hogy bizonyos fokú számítástechnikai alap­ismeretekkel rendelkezzenek. Ezért vezették be az alapkép­zést a gödöllői Agrártudományi Egyetemen is. Foto: Gárdos HALLGATÓK, ISKOLA UTÁN Tapasztalatokból teendők Fölmérés a párHskolát végzettek körében mint Angyalföld, mert csepeli vagyok. — Állandóan délelőtti mű­szakban dolgozom, öt óra előtt öt perccel indulok, busszal vagy HÉV-vel járok ki, ha­vonta 120 forintért utazom. Hattól kettőig tart a munka, általában a fél hármas HÉV- vel megyek haza. Otthon, a kis családi ház körüli kertben teszek-veszek, olvasok vagy tévét nézek. — Kenyeret itt veszek, Ha- rasztin, mert sokkal jobb, mint Csepelen, pedig az munkás- kerület. Mi az előnye a fővá­rosi életnek? Pesten nőttem fel, ismerem a környezetet, de Csepel és Haraszti között nem nagy a különbség. A Kun- szentmiklósról, a Harasztiból járó munkásember is egy­forma. — Nincs nekem itt különle­ges szerepem. Talán itt ha­marább tudják, hogy mi lesz, még arról is tájékozottabbak, ami Csepelen történik. Ami­kor az ember hazaér, nem na­gyon mozdul el otthonról, ak­kor hall valamit, ha valaki betér hozzá. És én Csepelen mit beszéljek Harasztiról? Hogy hideg van, meleg van? Az újságban úgyis mindent el lehet olvasni... A gyárvezető Terpitkó Mátyás, a Telefon­gyár nagykátai üzemének ve­zetője: — A Telefongyárban, a köz­ponti alkatrészgyáregységben dolgoztam. 1969-ben vetődött fel, hogy Nagykátára helyezik a telefongyártást. Behívtak a központba, elmondták, hogy van egy kukoricás, közepén egy épület — párttag vagyok: kukorica közepén gyárat lét­rehozni, munkásosztályt ne­velni, tetszett a feladat. — Először mentem Nagyká­tára, munkástoborzás volt a tanácsházán. Az ember végig­nézett a termen, figyelte a je­lentkezőket, hát nem lett túl optimista. Valahogy mást vár­tam. „Megszökik a nehézsé­gek elől?” — kérdezték. Hal­latlan hiú vagyok, szép, nehéz feladat, meg kell oldani. El­vállaltam, így kezdődött. — Az elmúlt 25 évben még ilyen szép időszakom nem volt. Láttam, hogyan formá­lódnak az emberek, tanulják a szakmát, ilyen munkamorált csak vidéken lehet találni. A nagykátaiakat fűtötte a lokál­patriotizmus: bizonyítani kell. A telepítést követő évben 102 százalékra teljesítettük a ter­vet. Sokan 16 órákat töltöttek a gyárban, hiszen megszeret­ték az üzemet, egy életet akarnak itt eltölteni. — Jöttek, jöttek az embe­rek, fiatalok, technikusok, akik még sohasem vezettek. Hala­dékot kell adni nekik. Több­Korszerű-e a pártiskolai ok­tatás? Hogyan hasznosítják a tanultakat a gyakorlati mun­kában? Van-e lehetőség az egyéni vagy szervezett to­vábbtanulásra? Emelkedett-e a végzett hallgatók pártmun­kájának színvonala? Elégedet­tek-e jelenlegi beosztásuk­kal, munkakörülményeikkel? Adott-e elegendő módszertani segítséget az iskola a gyakor­lati pártmunkához? Milyen esetleges változtatásokat java­sol az oktatás tematikájában? Ilyen kérdéseikre keresett választ — előbb kérdőíveken, majd személyes beszélgetések során — az MSZMP Pest me­gyei Pártiskoléjának tanári kara az 1967—71 között vég­zett hallgatók körében. Az összegyűjtött tapasztalatok sok hasznos, figyelemre méltó ta­nulságából jegyeztünk fel né­hányat a pártiskola igazgató­jával, Hajdú Elemérrel, foly­tatott beszélgetés alkalmával. Tervszerű kiválasztás — A pártiskolai oktatás-ne­velés köztudottan a pártmun­kások politikai képzését, il­letve továbbképzését — a ká­derutánpótlást — szolgálja. Nem mindegy tehát, hogy kik kerülnek be az öthónapos vagy egyéves pártiskola hallgatói sorába: olyan párttagok-e, akiknek személyéhez semmi­féle káderfej lesztési tervek nem fűződnek, de éppen „kéz­nél voltak”, avagy olyan elv­társak, akik függetlenített pártmunkásként, nem függet­lenített pártvezetőségi tagként kellően hasznosíthatják a ta­nultakat Nem mindegy, hogy a hallgató a nyugdíj-korhatár­hoz közeledik-e s azért esett rá a választás, mert nála nin­csenek megoldatlan gyermek­nevelési-családi problémák — vagy munkaképessége teljé­ben lévő, ambiciózus fiatal, aki még hosszú ideig kama­toztathatja tudását a pártszer­vezet, a közösség szolgálatá­ban. Egyáltalán, az is érdekelt bennünket, tervszerű-e a beis­kolázás, s a kiválasztás meg­felelő körültekintéssel törté­nik-e? Vizsgálatunk a váci, gö­döllői és szentendrei járási és városi, illetve a monori és a ráckevei járást pártbizottság területére terjedt ki. Megálla­pításaink szerint e helyeken a pártiskolára küldés tervsze­rűen történik; a kérdőívek adatai azt mutatták, hogy a végzett hallgatók 44,5 száza­léka alapszervezeti titkár, 30,7 százaléka pártvezetőségi tag; a többiek az államigazgatás és a tömegszervezeti munka olyan területéről jöttek, ahol szőr mondták a központban: „miért nem váltja le?” Mert óriási energiát fektettünk bele — válaszoltam —, majd bizonyítani fog, s ha ő nincs, akkor senki sincs. — Anyagi haszonszerzés cél­jából nem lehet vidéki gyárat vezetni. Aki ezt vállalja, ab­ban idealizmus van és hűség a munkásosztályhoz. — A községi, járási pártbi­zottság igényli, hogy az igaz­gató közéleti ember is legyen. Én sokáig nem értettem, miért szükséges ez? Gyárat vezetek, formálom a munkásokat, eny- nyi elég. Egyszer részt vettem egy ünnepségen, ahol az is­kolaigazgató elmondta, hogy a szülőktől gyakran hallja: mi­lyen jó, hogy Nagykátán gyár van, nem kell ingázni. Ekkor éreztem meg, nagyonis részt kell vennem a közéletben. De hát az idő. Fél hétkor indulok Pestről, este hét-nyolc, fél kilencre érek haza. — A család szempontjából inkább negatív az én kijárá­som. Nyolcéves kislányom, tizenöt éves fiam van, a fiam tanulmányi eredménye 4,8-ról 3,3-ra esett vissza. Jobb, ha nem foglalkozom velük, mert estére már nincs türelmem. — Nem ideális dolog a ki­járás: az évek során olyan gárdát szeretnék kinevelni, amelynek nyugodtan átadha­tom a vezetést... Fóti Péter a politikai képzettség nélkü­lözhetetlen munkakörük meg­felelő ellátásához. Nagyobb társadalmi megbecsülést Az a tény, hogy az iskolát végzett halgatók 56 százaléka időközben magasabb párt-, ál­lami vagy gazdasági funkció­ba kerül, arra utal, hogy a be­iskolázás átgondolt, konkrét káderfej lesztéji terv alapján történt. Ami s korhatárt ille­ti: az utóbbi években egyre több — életkorára és párttag­ságára nézve egyaránt — fia­tal hallgató került a pártisko­lára. — Ez kétféle tanulságot kí­nál; egyrészt, mivel a fiatalok között több a középiskolai vagy magasabb végzettségű ember, és jobb a tanulási készségűk, ezért javul az okta­tás hatékonysága; másrészt, a fiataloknak kevesebb a moz­galmi és élettapasztalatuk, te­hát több módszertani segít­ségre van szükségük, mint az idősebbeknek. Figyelemre méltó és a ká­dermunka fogyatékosságaira mutat a végzett hallgatók szo­ciális összetétele: rendkívül kevés közöttük a fizikai mun­kás és a — gazdasági vezető! Nem reális a különböző értel­miségi rétegek aránya sem: legtöbb a pedagógus. — A hallgatókkal való be­szélgetések és a pártbizottsá­gokkal folytatott konzultá­cióink egyaránt megerősítették azt a véleményt, hogy helyen­ként még ma sem övezi kellő társadalmi megbecsülés a ■párt- iskolái végzettséget. Gazdasá­gi vezetők között is akadnak, akik nem nézik jó szemmel a beiskolázást. Ilyen helyeken a hallgatók az iskola időtarta­ma alatt kimaradnak a fize­tésemelésből; megesik, hogy az iskoláról visszatérőnek nincs beosztása, távollétében betöl­tötték munkakörét, s az>t csak a pártbizottság közbejárásá­ra kapja vissza. A továbbképzésben még van tennivaló A felmérés nagy figyelmet szentelt annak a kérdésnek: tervszerűen biztosítják-e a végzett hallgatók továbbtanu­lását? A tapasztalatok nem a legmegnyugtatóbbak. A kérdőívek tanúsága sze­rint az egyéves iskolát végzet­tek 58 százaléka, az öthónapos tanfolyam hallgatóinak 33 százaléka tanul tovább. Éppen azoknak többsége nem képezi magát, akik amúgyis alacso­nyabb színvonalon tanultak. Sajnos, a pártbizottságok nem segítik eléggé a pártiskolát végzett hallgatók szervezett továbbtanulását. — Az iskola oktató-nevelő munkájának hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a végzett hallga­tók túlnyomó többsége dere­kasan helytállt gazdasági és pártmunkájában. A megkérde­zettek 44 százaléka kapóit az iskola elvégzése óta kitünte­tést és 23,5 százalékuk lett ki­váló dolgozó. A pártmunká­ban nőtt az önállóságuk, ja­vult a kezdeményezőkészsé­gük, pártszervezetük munká­jának hatékonysága. Többsé­gük úgy emlékezik vissza az iskolára, hogy annak őszinte, elvtársias, kritikus légköre so­kat segített emberi kvalitásai­nak fejlődésében, magatartás­beli hibáinak leküzdésében; a közösség erejének, a kollektív vezetés jelentőségének felis­merésében. A legtöbb negatív tapaszta­latot a pártmunka megbecsü­lésének hiányával kapcsolato­san mondták el a végzett hall­gatók. Ezt a problémát lehe­tetlen elválasztani attól a té­mától, hogy a közvélemény formálásában oly nagy szere­pet játszó gazdasági vezetők, értelmiségi foglalkozásúak annyira ritkán és csekély számban jutnak el pártiskolá­ra. A vizsgálat még idejében hívta fel a figyelmet erre; a felsőbb pártszervekre vár a feladat, hogy a káderfejleszté- si-beiskolázási tervek felül­vizsgálatával és megfelelő in­tézkedésekkel segítsenek or­vosolni a bajt. Ny. É. OKISZ-kü’döltség lapuban Rév Lajosnak, az OKISZ elnökének vezetésével március negyedikén négytagú OKISZ— SZÖVOSZ-küldöttség érkezett Tokióba. A magyar küldöttsé­get, amely kilenc napot tölt Japánban, a repülőtéren töb­bek közt Maifa Takco, az „UNICOOP Japán”, a japán szövetkezetek külkereskedelmi társulásának elnöke fogadta. ELTÉK0Z0LT BECSÜLET T4/1 ondják: az ital rossz tanácsadó. Kényelmes dolog lenne mindent az italra fogni, de nem lehet. Sokféle ;nás „tanácsadó” is föllelhető vétkek, botlások, bűnök indítékaként. Egy valami azonban közös ezek­ben az ügyekben: az eltéko- zolt becsület Más és más utakon, de végül is a tisz­tesség válik kérdésessé, in­gataggá a becsület, a meg­bízhatóság helyébe a meg­bízhatatlanság lép. S innét már csak egy ugrás a bűn, s következménye, a börtön. Mi visz tisztességes embere­ket tévútra, mi az, ami megtévedetteket újabb bot­lásra, s már bűnre csábít? Mi az, ami — bár már meg­kóstoltatta a börtönt — újra megkockáztatja a rá­csok mögé kerülést? Kér­dések, s aligha adható egy­értelmű válasz; ahány eset, ember, annyiféle a háttér. Mégis, a tettek mögött föl- ismerhetők bizonyos meg­egyező jegyek. Nem krimi­nológiai, hanem társadalmi értelemben. Szemelgetve csupán, a túl gazdag példa-fürtről: hat­van esztendeig nem került összeütközésbe a törvény­nyel V., a ceglédi kisiparos. Kapott egy nagyobb meg­rendelést a városbeli gyá­rak egyikétől. S ekkor... mire gondolt, miféle indí­tóok térítette el az addig járt úttól? Tény, hogy a megrendelés egy részét nem tüntette fel üzleti könyvei­ben; 22 ezer forint forgal­mi adót akart így megta­karítani. Végül is a járás- bíróság előtt kellett felelnie. Egészen más ügy: Szendéi József .segédmunkás, mi­után megivott hat korsó sört, elkötött egy autóbuszt a szentendrei végállomá­son. Budakalásznál egy vil­lanyoszlopnak vezette. Bün­tetése egy év és két hónap. Nagykőrösön Tóth László beállított a szállodába, mondván, rendőr, s ellen­őrizni jött... Mondókájá- ból egy szó sem volt igaz, s garázdaságért és lopásért — ismét, mert már többször járt ott — bíróság elé ke­rül. Még egy utolsó példa. Akta a váci városi tanács szabálysértési főelőadójá­nál; a kényelmes gépkocsi- vezető nem kerüli ki a fris­sen parkosított területet, hanem ráhajt, kárt okoz. Följelentés, szabálysértési eljárás, s P. felsőgödi gép­kocsivezető 700 forintot ti­ze1' ... TTgy tűnhet, csupán ka- zalba hordtunk össze nem tartozó eseteket, hiszen mi köze a rovott múltú tol­vajhoz a kényelmes gépko­csivezetőnek, az ügyeskedő kisiparoshoz az autóbusz el- kötőjének? Választhattunk volna — sajnos — más ese­teket is a gazdag példatár­ból, ám azok is ugyanazt a következtetést sugallnák: a társadalmat alkotó emberek egy jelentős része nem lé­tezése közegének, hanem ténykedése korlátozójának érzi a társadalmi szerve­zettséget. Hosszú évek óta néí?vezer körül van azoknak száma, akik fölött egy-egy esztendőben a megye kü­lönböző bíróságai ítéletet mondanak. Hivatalos sze­mélv elleni erőszak, garáz­daság. súlyos testi sértés, társadalmi tulajdon elleni lopás... — ezek a listave­zetők. Vigyázzunk azonban: túl egvszerű lenne arra gondolni, hogy a becsületü­ket tékozlók mindössze ennyien vannak. Akit a bí­róság ítél el, az bűnért fe­lel. Am mehnyi vétség, bot­lás, megtévedés sorakozik még e bűnök mellé, s meny­nyi olyan dolog, ami nem ütközik ugyan az Írott jog­ba, de a társadalom íra.lan szabályainak megsértése miatt vásárra viszi a be­csületet. Azt, aminek nincs elég becsülete sokak szemében. S itt kell megállni, mert egyéni magatartás és gon­dolkodás közüggyé válik; a megítélés már társadalmi kategória. Ezzel van baj, ami az egységet, az azonos­ságot illeti. Kár lenne ta­gadni ugyanis, hogy a tár­sadalom némely csoportjai­ban „kipróbált” embernek számít az, aki megjárta a börtönt. A fenegyerek, az örökös kötözködő, vereke­dő, bicskázó még sokaik szemében a virtus, a kiva­gyiság, az erő megtestesítő­je. Ahogy mások szemében a törvényen kifogó, a ren­delkezéseket áthágó ügyes­nek számít, aki a jég há­tán is megél, megint mások úgy vélik, hogy a szomszé­dot meglopni szégyen, de az államot nem... Bírósági tárgyalások, rendőrségi hallgatások kétségbeejtően sűrű alakja az értetlenkedő szülő, a meghökkenttet adó munkatárs, a magyarázko­dó cimbora. Nem hittem volna, nem tudtam, nem vettem észre — hajtogatják, s nézik tágra nyílt szemmel vagy éppen sunyin pislogva a rendőrtisztet, a birót, mint akik nem értik, mit kérnek tőlük számon. A szülő bizonykodik: megfi­zeti a gyerek okozta kárt, s nem fogja fel, hogy pénz­nél nagyobb, fontosabb dol­gon esett folt. A becsüle­ten. A tisztességen. Az em­berségen. Valóban nem értik? Vagy nem akarják érteni? A szakemberek azt tartják — s indokoltan —, hogy ha­zánkban rendkívül ala­csony — jobb kifejezés hí­ján — a jogi kultúra. Az emberek jelentős hányada nem képes tisztán fölfog­ni, hol húzódik a határ tör­vényes és törvénytelen kö­zött, miféle cselekedetek hágnak át a társadalom emelte szükségszerű korlá­tokon, mi az, ami már tör­vény-, tehát társadalom­ellenes. S ha ezt nem isme­rik fel, vajon képesek-e olyah finomabb különbsé­gek érzékelésére, mint az íratlan de bevett társadalmi szabályok tisztelete és meg­sértése, az együttélés sok­féle erkölcsi előírásának be­tartása? Ráadásul, ha vé­tek, botlás — mi több, bűn — esetén sem érzéke­lik a környezet, a közösség elmarasztaló ítéletét, mi kényszerítheti őket a fölis­merésre? rF örvényt tisztelni kétféle módon lehet. Félelem­ből és a társadalmi tuda­tosság önként vállalt fe­gyelmezettségéből követ­kezhet a törvénytisztelet. Ahhoz, hogy kevesbedjék azok száma, akik csak félik a törvényt, nem elég ítéle­teket hozni, bűnüldöző és igazságszolgáltató szerve­ket fönntartani. A legfőbb ítélkezővé a társadalomnak kell válnia. A társadalmat megtestesítő környezetnek, a lakóhely, a munkahely, az ismerősök alkotta közös­ségnek. Mészáros Ottó < t *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom