Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-29 / 75. szám
1972. MÁRCIUS 29., SZERDA 3 "s%Mirlap KPVDSZ-ülés Érvényesül a döntési jog A szakszervezeti szervek hatáskörének, a szakszervezeti jogok gyakorlásának tapasztalatairól készült jelentést tárgyalta meg tegnapi ülésén a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei bizottsága. HÁROM NAP A PARLAMENTBEN A keresők egynegyedét képviselik Ma kezdődik a mezőgazdasági szövetkezetek II. országos kongresszusa A megyebizottság tizennyolc alapszervnél tartott vizsgálatot. Megállapították, hogy a kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek többsége nem készítette el a szakszervezet jog- és hatásköri szabályzatát. A taggyűléseken, aktívaértekezleteken viszont egyre inkább érvényesül a tagság véleményező, döntési joga. A vétójog alkalmazására a vizsgált alapszervek közül csak a Ceglédi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalatnál került sor. Az Országház kongresszusi termében ma reggel megkezdi háromnapos munkáját a mezőgazdasági szövetkezetek II. országos kongresszusa. Az ország aktív keresőinek 23,4 százalékát foglalkoztató szövetkezeti mezőgazdaság képviseletében mintegy 430 küldött és 150—200 meghívott vendég, a hazai politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet képviselője, közéleti személyisége vesz részt a tanácskozáson. A pénzen múlna? ■p vről évre nagyobb forrj, galommal kell megbirkózniuk azoknak, akik a Dunakanyar ellátásáért, közlekedéséért, kulturális és kiállítási intézményeiért, azaz e földrajzi egység vendégfogadóképességéért felelnek. Egyetlen év alatt egymillióval növekedett a látogatók száma; tavaly 5,5 millió ember kereste fel a Dunakanyar felkapottább vagy éppen eldugottabb helyeit. Több a külföldi turista, s még több a belföldről érkező. Hosszabbodik az idő is, amelyet eltöltenek itt, az átlagos tartózkodás most már meghaladja az öt napot. Olyan tények ezek, amilyeneknek örülni szokás, ám az öröm fényében sütkérezni aligha lehet. Minden esztendő többet követel, a látogató igényesebb lesz, gyarapszik azok tábora, akik itt — vagy itt is — töltik pihe- .jjőjyket; a ^jy.^gé.t, szabadságukat,. a szünidőt. A teendők: ritmusát érzékelteti, hogy évente átlagosan kilenc-tíz százalékkal bővül a kereskedelmi forgalom — az élelmiszerek értékesítése öt év alatt hatvan százalékkal emelkedett —, növekszik az előre lefoglalt szálláshelyek száma, az éttermek igénybevétele, a különböző rendezvények látogatottsága. Tagadhatatlan: nehéz úgy haladni, hogy egyszerre több területen lépni kell. A teendők torlódása joggal kelti sokakban azt a képzetet, hogy a nagyobb követelményeknek csak nagyobb anyagi befektetésekkel lehet eleget tenni. Igaz. Ahhoz, hogy a Dunakanyar betölthesse szerepét, beruházásra, fejlesztésre, azaz pénzre van szükség. Ám nemcsak pénzre. Sok minden megoldása elsősorban nem a pénzen múlik! Nem szükséges különösebb éleslátás ahhoz, hogy a Dunakanyarba látogató fölfédezze a változás, a fejlődés ezernyi bizonyítékát. Nincs olyan település, ahol az elmúlt években ne történtek volna tiszteletre méltó erőfeszítések az idegen- forgalom fejlesztése, az odalátogatók támasztotta igények kielégítése érdekében. Szálloda- és üdülőépítkezések, sátortábor-korszerűsítések, kereskedelmi, vendéglátóipari bővítések bizonyítják az igyekezetei, s a települések jó részének arculata is szebb, mint évekkel ezelőtt. A nélkül, hogy kétségbe vonnánk azt, ami történt, s ami a tervekben szerepel, hozzá kell tennünk: vajon minden esetben jól kamatoznak-e a befektetések? Sikerül-e a fejlesztések célját, értelmét világosan meghatározni, kellő helyet kap-e a kispénzű emberek, a diákok igényeinek kielégítése? Tovább: a településrendezés, a meglevő eszközök fönntartása, a parcellázás, az üdülőházak építése megfelel a távlati elképzeléseknek? Az idegenforgalomhoz ugyanis nem elég a pénz, a befektetési lehetőség. Nagy gonddal szükséges megteremteni és fönntartani azokat a szervezeti, szervezési kereteket is, amelyeken belül lebonyolódik a forgalom. S ez utóbbi nem kap elegendő figyelmet ! Egyetlen, alaposabb szemle- út is meggyőzi arról az embert, hogy sok mindennek másként kellene lennie, mint ahogyan van. Csúf kalibák, hátsó udvarba sem illő tákolmányok vigyorognak a látogatóra a Duna jobb és bal partján egyaránt. Évekbe telik egy strand kialakítása, hosszú hónapokig tart a vita egy-egy kereskedelmi pavilon fölállításáról. Nincsenek világos, mindenki számára érthető útbaigazító táblák, sőt, semmilyenek nincsenek. Nyomozással fölér a sátortábor, az idegen- forgalmi kirendeltség megtalálása, hiányoznak a menetrendek. S ami már-már kétségbeejtő: a szenny, az utcákon, a Duna partján, a létesítmények környékén. Akár a visegrádi Fellegvárról, akár Szentendre templomdombjairól, Leányfalu, Göd, Nagymaros vízpartjáról is legyen szó, mindenütt riaszt a tavalyi szezon meg a tél maradéka, a turisták visz- szahagyta szemét, a lakosság áltál kidobott ezernyi kacat, hulladék... J ó dolog, hogy — a többi között — az idén átadnak egy szállodát, motelt Verőcén, több élelmiszer- üzletet, büfét. Jó, hogy gazdagnak ígérkezik az idegen- forgalmi rendezvények programja. Jó, hogy a fölkészülésről, a teendőkről a legkülönbözőbb fórumokon tanácskoznak. Ám a fölsoroltak nemhogy feledtetnék, hanem egyenesen kiemelik a másféle teendők fontosságát. Azt, hogy a turistának nemcsak drinkbárra van szüksége, de olyan elemi dologra is, mint az ivóvíz, a mosdó. Nem feledtetheti bármilyen ünnepség, országra szóló kulturális rendezvény, hogy az utcákat mindennap takarítani kellene, a szemetet elhordani, a Duna-partot hetente legalább egyszer megtisztítani. Tucatjával léteznek tanácsrendeletek, amelyek félreérthetetlenül megszabják a lakosság kötelességeit, a házak rendben tartásától a nem végleges építmények emeléséig, de miért maradnak papíron? Miért nem jut eszébe senkinek, hogy az útmutató táblákat újra festessék, a hiányzókat pótolják? Miért nem szúr szemet helyben a piszok, az elhanyagoltság? Fölös, szónoki kérdések lennének? Aligha! Divat manapság arra hivatkozni, hogy a helyi pénzügyi keretek szűkösek, ezt sem, meg azt sem fedezik. Sok mindenre valóban nem futja. A rendhez, a tisztasághoz, a környezet lezüllé- sének megakadályozásához azonban elsősorban nem pénz kell, hanem becsületes igyekezet, gondosság, vezetői felelősség, összefogás. Az idegenforgalomnak sok gazdája van, talán több is a kelleténél. Az értekezleteken sokféle szerv, szervezet képviselői ülnek. Hol vannak hát akkor, amikor nem látványos, de szükségszerű dolgokban cselekedni kell? Mészáros Ottó Az ország 2373 mezőgazda- sági termelőszövetkezetének, 235 mezőgazdasági szakszövetkezetének és 21 halászati termelőszövetkezetének tagjai közgyűlésen, majd a területi értekezleteken titkos szavazással választották meg a kongresszusi küldötteket. A tanácskozás megnyitásakor a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa terjeszti elő a napirendi javaslatot, hogy a kongresszus vitassa meg a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom helyzetéről és a termelőszövetkezetek érdekképviseleti szerveinek tevékenységéről szóló. beszámolót, a "kongresszusi állásfoglalás tervezetét, továbbá módosítsa a TOT alapszabályát, és válassza meg a TOT tagjait. Csaknem 6,5 millió tiszta nyereség Több bolt, több bevétel a Taksony és Vidéke ÁFÉSZ-nál Eredményes gazdálkodásról adhatott számot nemrégiben a Taksony és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága az elmúlt évről készült mérlegbeszámolóban. A szövetkezet nyolc községben, több mint 5000 főnyi tagságot egyesít. A legnagyobb növekedés a bolti kiskereskedelmi ágazatban mutatkozott, amelynek forgalma 12,8 millió forinttal haladta meg az 1970. évit; a szövetkezet tiszta nyeresége a tavalyelőtti 5,08 millióval szemben 6 421 000 forintot tett ki. Figyelemre méltó a kiskereskedelmi forgalom növekedésének változása, a tartós fogyasztási — általában az iparcikkek — javára. Emelkedett — természetesen — a vásárlási visszatérítés összege is: 200 ezerről 250 ezer forintra. „Aprópénzre váltva” ez azt jeleníti, hogy míg 1970-ben minden, 1000 forint értékű vásárlás esetén 9 forintot, tavaly 10-et térítettek vissza a részjegytulajdonosoknak. A kiskereskedelmi forgalom bővülésében jelentős szerepük volt az új üzleteknek. Az elmúlt évben két termény- és két tej-kenyér- üzletet nyitottak az ÁFÉSZ-hez tartozó körzetben. Több boltot tataroztak, a duniavarsányi ÁFÉSZ-üzletet pedig 50 ezer forintos költséggel korszerűsítették. A vendéglátóipari ágazat forgalma több mint 4 millió forinttal múlta felül a tavaly- előttit. Az ÁFÉSZ vezetői számoltak a növekedéssel, hiszen egyetlen év alatt négy új ven- déglátólpari üzemmel gazdagodott a hálózat — elsősorban az ellátatlan területeken. ny. é. Rendelet a szakértői engedélyről A művelődésügyi miniszter rendeletben szabályozta az ágazathoz tartozó szakértői engedélyek kiadását. A rendelet értelmében a művelődésügy területén a kiemelkedő szakismeretekkel rendelkező, büntetlen előéletű személyek kaphatnak szakértői tevékenységre jogosító engedélyt. További feltétel: egyetemi, főiskolai végzettség — legalább ötéves gyakorlattal; vagy középiskolai, technikumi szakközépiskolai végzettség és legalább 10 éves gyakorlat olyan szakterületen, amelyen az illető szakértőként kíván működni. Az engedély kiadása iránti kérelmet a Művelődésügyi Minisztériumhoz kell benyújtani. A MUNKAHELY LÉGKÖRE Információ a gyárban (A szociológus szemével) Az információs rendszer egyik funkciója, hogy az egyes dolgozókhoz eljuttatja a részmunkájukhoz szükséges információkat, illetve, hogy a munka menetéről jelentést ad — ez a munkaszervezés tudományának problémája. „A munkahely légköre”-sorozatunkban azonban szociológiai szempontból vizsgáltuk az információs hálózatot, s azzal a kérdéssel foglalkoztunk, hogy az egyes dolgozókhoz hogyan juttat el olyan információkat, melyek nem részmunkájukra, hanem az üzem egészének, vagy az egyes nagyobb részlegeinek tevékenységére vonatkoznak. Az információs rendszer ebben az értelemben az üzemi demokratizmus megvalósulásának mechanizmusa, ami bekapcsolja a munkást az üzem vezetési-döntési rendszerébe. „A munkások informáltságának elemzéséhez először azt a kérdést tettük fel: kik irányítják az üzemben a munkát? A megkérdezett szakmunkások 9 százaléka, a betanított munkások 9 százaléka és a segédmunkások 14 százaléka erre a kérdésre nem tudott válaszolni; a szakmunkások további 28, a betanított munkások 34 és a segédmunkások 32 százaléka pedig olyan választ adott, amelyből kitűnt, hogy vállalatának felépítését nem jól ismeri.”* Interjút kértünk dr. Rozgo- nyi Tamástól, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének munkatársától, hogyan látja ő, a szakember szemével a gyárak információs rendszerét? • Hogyan alakult ki az Információs rendszer, milyen körülmények tették szükségessé létrejöttét? — A kisiparban és a kis- árutermelő mezőgazdaságban dolgozók a munkafolyamat egészéről közvetlenül kaphatnak teljes áttekintést, itt tehát nem beszélhetünk kiépült információs rendszerről, az információk átadása egy termelési egységen belül viszonylag egyszerű, közvetlenül személyi jellegű és “könnyen; áttekinthető. A modem iparban azonban a munkás egyéni munkájának elvégzéséhez az információknak, a jelzéseknek egész sora szükséges — az általános szabályoktól a konkrét utasításokig —, amelyek megszabják a dolgozók által végzett részmunkák menetét, s amelyek végső soron az egész üzemre kiterjedő összefüggő rendszert alkotnak. A gazdasági szervezetek, az ipari üzemek fejlődése, a munkamegosztás hozta magával az információs rendszer kialakulását. A múlt század végén még nem beszélhetünk tudatos szervezésről, hiszen ekkor még például a francia textilüzemek 80 százalékában 15—20 embert foglalkoztattak. A huszadik század elején azonban a nagyobb létesítmények vezetői már nem maguk végezték az ügyvitelt; ez volt az első lépés az információs rendszer kialakulásához. Aztán — ahogy a gyárak létszáma nőtt —. szükséges volt létrehozni egy alsóbb szintű vezetést, kialakult a munkavezetők csoportja, s ők álltak csak személyes kapcsolatban a gyárvezetőkkel. A vezetési és végrehajtási tevékenység elválasztásával, a vállalati hierarchia megteremtésével kialakult a szolgálati út rendszere. A rosszul szervezett információs hálózat kihatással lehet a gyár egész gazdasági hatékonyságára, összehangolt munkát csak jól szervezett információs csatornák biztosíthatnák. A szociológia két alapvető hibát jegyez fel a belső információs tevékenységre vonatkozóan. Ismer „alulszervezett” üzemeket, ahol egymástól függetlenül, rendszertelenül informálnak, gyakoriak az átfedések, s „túlszervezett” üzemet, ahol a tájékoztatás dömpingjének feldolgozása mór kétségessé válik. „A második kérdés: mi lesz a sorsa annak a munkadarabnak, amelyet készítenek? A kérdést csak a munkások 80 százalékának volt értelme fel* A közölt idézetek az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének Pest megye munkásairól készített vizsgálatának megállapításaiból valók. tenni, mert a többiek beosztása, munkája olyan volt, hogy nem készítettek munkadarabot. A szakmunkások 18 százaléka nem készített munkadarabot, a fentmaradó 82 százalékból csak 45 százalék ismerte az általa készített munkadarab sorsát. A betanított munkások 88 százalékánál volt jogos a kérdés és csak 50 százalékuk tudott a kérdésre helyes választ adni; a segédmunkások 71 százaléka készített munkadarabot és 39 százalékuk tudott a kérdésre felelni.” • Térjünk rá azokra az információkra, amelyekkel a szociológia foglalkozik, a vállalat egészét átfogó, nem gazdasági jellegű tájékoztatásra. Milyen előnyökkel jár ennek hatékonysága a munkás, s az üzem számára? — A dolgozók szempontjából az első kérdés: mennyire él bennük az igény, hogy a részmunkákon túl is információhoz jussanak. A termelési tanácskozások elvárásaira vonatkozó vizsgálataink kimutatták, az igény ébredőben van. A centralizált rendszer idején egyfajta bérmunkásviszony alakult ki, a központilag megszabott bérek teljesen érdektelenné tették a mün- -kást; vállalat' életéfé'''hem; -volt kíváncsi. A decentralizált rendszerben a bérszint egyre inkább összefüggésben, van a vállalat nyereségével. A munkást érdekelni kezdi, hogyan gazdálkodik munkahelye az eleven és a holt munkával, s különösen a trösztök esetében módja van az összehasonlításra is. A második kérdés: a vállalatvezetés hogyan tudja az információs igényt kielégíteni? Figyelembe veszik-e a különböző munkásrétegek érdekkörülményeit? A középszintű vezetők felkészültsége alacsony, a különböző megbeszéléseken csak statisztikai áttekintést adnak — a tervekről. Nem foglalkoznak napi problémákkal, még kevésbé veszik figyelembe azt, hogy mi érdekelné a hallgatókat. Sokan a bizonytalanságérzetet mint korunk bélyegét jellemzik. A tájékoztatással ez a bizonytalanságérzet valamelyest áthidalható, s ebben nagy szerepet kap ismételten az üzemi tájékoztatási politika. Ahol ez kudarcot vall, ott híresztelésekre, agresszív konfliktusokra kerül sor. Az információ- szükségletet pszichológiailag három motivációcsoport határozza meg: az önérzet körébe tartozó indítékok, az emberek társulási és érintkezési szükségletéből eredők, s az ember fölény érzet-szükségletéből fakadók, ezeket befolyásolja az a képzet, hogy „a tudás hatalom”. A munkásnál, az információs rendszer hatékonyságától függően, kialakul a kollektívához tartozás érzése, s a bérmunkásviszonyon túllépve egyre inkább figyelembe veszi a vállalat érdekeit, lojális munkahelyével szemben. Az üzemnek azonban más haszna is van információs rendszere hatékonyságából, s ezzel eddig kevesebbet foglalkoztunk. Megkönnyíti public- relation tevékenységét. Ez, mint tudjuk, nem a termékek, hanem a gyár egészének tudatosan felépített reklámja, s „profi” szakemberek végzik. Azonban vannak „amatőrök” — mégpedig a gyárban dolgozók. Vizsgálatunk alapján kimutatható, hogy egy ember átlag ötvennel áll olyan személyi kapcsolatban, hogy azt állandóan informálja is. Képzeljük el egy nagy ipari vállalat amatőr public-relation tevékenységét! Ráadásul az emberek jobban hisznek egy ott dolgozó munkásnak, mint egy ott dolgozó reklámszakembernek, még ha a munkás információja téves is! És ez gyakran előfordul, mert információáramlás akkor is van, amikor a vezetés nem tájékoztatja dolgozóit szinte semmiről. Különösen a szolgáltatóvállalatoknál ölt hatalmas méreteket az amatőr public-relation tevékenység, hiszen kalauzokkal, eladókkal, szerelőkkel mindig találkozunk! Szociológiai tény, hogy az üzemi vezetési rendszerben felfelé egyre inkább azonosulnak a vállalat érdekeivel az emberek, pontosan azért, mert egyre jobban összevág saját érdekeikkel. Azonban az is szociológiai tény, hogy a külvilág felé az információkat a legalsóbb szintek viszik a legnagyobb mennyiségben. „Újabb két kérdés: hova kerülnek a gyár termékei? Mennyi a gyár termelési értéke? Az előbbi kérdésre a szakmunkások 44, a betanított munkások 46, a segédmunkások 37 százaléka tudott csak felelni. Az utóbbira a szakmunkások 14 százaléka, a betanított munkások hat százaléka és a segédmunkások nyolc százaléka adott helyes választ.” • Torzítás, megszűrés, szelektálás, elhallgatás. Ezek az információ „átalakulásának”, változatai. Ha a szándékolttól eltérő információ érkezik a rendeltetési helyre, hogyan alakulnak ki informális konfliktusok? — A szervezett kommunikációra ható legfontosabb informális változtatási befolyások az alulról fölfelé haladó jelentés továbbításánál érvényesülnek. A hagyöniányos eszközök nem biztosítják azt, hogy a vezetők megismerjék a vállalati közvéleményt. A fórumok hozzászólási köre zárt, a többség véleménye csak az „utótermelési tanácskozáskor” — mikor már egy vezető sincs a látóhatáron — bújik elő. A szolgálati úton nagy a torzulásveszély, a különböző szinteken az információ megfogalmazásába beleszövődik az adott szint partikuláris érdeke. A fogadónapok panasznapok. Vélt vagy valós sérelmekkel mennek csak munkások az igazgatóhoz, s ebből nem kap képet a vezető. Volt eset rá, hogy ilyen információk alapján, ezek birtokában hoztak döntéseket, amelyek a dolgozók többségét hátrányosan érintették. Általános tapasztalat, hogy a legkritikusabb szint a művezetői, itt akad el a legtöbb információ. A művezető érdeke nem esik egybe sem a munkások érdekével, sem a vállalatvezetés érdekeivel. Kötött bére van, nem túlórázhat, munkásai közül sokan többet keresnek', mint ő maga, neki egyetlen vágya, hogy nyugodt, probléma- és változásmentes mindennapokat teremthessen. A vezetők megpróbálják kidolgozni a racionális irányítást, erre megvan törzskaruk, osztályaik, azok leadják az utasításokat, de nem értékelik a „készregyártás” körülményeit. A művezetőnek kell biztosítania az embert, az anyagot, a gépet, hogy egy-egy termék időre elkészülhessen. Ennek érdekében pedig gyakran olyan eszközöket alkalmaz, amelyek használata már nem a vállalat érdeke, hanem egyéni nyugalmának záloga. Ez pedig számtalan informális konfliktust eredményezhet, rajzanak a pletykák, a híresztelések, nő az elégedetlenség, és a senki nem tud semmit hangulatban egyszerre mindenki mindent tud. A torzításmentes információáramlást legjobban a rendszeres közvélemény-kutatás biztosíthatná, ez egyben aktivizálná az embereket, elősegítené a Mi—Miénk tudat kialakulását, a magánvélemények közelebb kerülhetnének egymáshoz, s megteremtődne a többségvélemény. Tamás Ervin
