Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

197?. MÁRCIUS 26., VASÁRNAP 5 Befejeződtek a VI. orvosi napok Szombaton, a kora délutáni órákban, zárult a Pest megyei Orvosi Napok tudományos előadássorozata összesen 74 előadás hangzott el a három nap alatt, 27 tanulmány szer­zői pedig három kerekasztal- konferencián vettek részit Te­hát összesen százegy külön­böző tárgyú dolgozatot is­mertettek. A legtöbb nem egy, hanem több orvos munkája, így te­hát a megye mintegy 250 or­vosa mutatta be munkássá­gát kollégá'nak. Csaknem va­lamennyi előadást vita követ­te. A hallgatóként megjelen­teket is számítva, legalább félezer résztvevője volt az orvosi napoknak. Természetesen a megye minden orvosa nem volt jelen a három nap minden előadá­sán, konferenciáján, hiszen különösen a vidéken dolgo­zók ennyi időt nem tölthet­nek munkahelyüktől távol. Mégis, a szakmai körökben meg­nyilvánult érdeklődés mu­tatja, milyen nagy sikere volt az orvosi napoknak. S hogy az idei orvoßi napok valóban sikeresek voltak, azt a szombati ülés végén tar­tott záróbeszédében dr. Rigó János, a megyei Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa, nemcsak megállapította, ha­nem az elhangzott előadáso­kat színvonalasnak, szak­mailag értékesnek minősítet­te. A mostani orvosi napokon elhangzott előadásokat, aho­gyan az előző evekben is tör­tént, kinyomtatják. Előrelát­hatólag két esztendő múlva ismét megrendezik a Pest me­gyei orvosi napokat. Uttörővezetők megyei parlamentje A Pest megyei úttörőelnök­ség szombat délelőtt a főváros­ban, a Lék^i János Üttörőház- ban rendezte meg az úttörőve­zetők megyei parlamentjét,, amelyen hatvannégy 16—13 éves középiskolás úttörővezető vett részt. A vitát Borsos Ágota, az út­törőelnökség budai járási szak- bizottságának tagja vezette, Haness László, a megyei párt- bizottság munkatársa tartott vitaindítót, ö fogalmazta meg azokat a problémákat, ame­lyek az ifivezetőket foglalkoz­tatják, és amelyek megoldásra várnak. A felszólalások két té­ma köré csoportosultak: az ifivezetők és a KISZ kapcsola­ta, valamint az ifivezetők és a pedagógusok viszonya. Az úttörővezetők közül töb­ben szóvá tették, hogy a KISZ- szervezetek még mindig nem ismerik el teljes értékű K1SZ- munikának az ifivezetők fele­lősségteljes tevékenységét. A felszólalások után Fodor László, a KISZ Pest megyei bi­zottságának első titkára kért szót, és a KISZ és az ifiveze­tők kapcsolatát elemezte, majd Lábai László, a KISZ Pest megyei bizottságának munka­társa válaszolt a feltett kérdé­sekre. Az ülés második napirendi pontja az április közepén sor­ra kerülő országos parlament küldötteinek megválasztása volt. Tizenhárom küldött kép­viseli a megyét az országos ta­nácskozáson, ' Hétfőn: SZÍNHÁZI VILÁGNAP Több mint egy évtizede, 1961- ben, a Nemzetközi Színházi In­tézet (ITI bécsi világkongresz- szusán született meg a határo­zat, hogy a Párizsban működő Nemzetek Színházának 1957. március 27-i évadnyitójára em­lékezve, ezen a napon az egész világon emlékezzenek a szín­házra, mint az emberek közöt­ti kapcsolat, a béke, a kölcsö­nös megértés, az egyetemes humanitás kifejező eszközére. Az első színházi világnapot 1962 tavaszán ünnepelték a röldkerekség haladó művészei és a színházszerető közönség. hagyomány, hogy a vi­lágnapon egy-egy világhírű szellemi egyéniség írásos üze­netét tolmácsolják a művészek. Az idén — sorrrendben a 11. színházi világnapon — Magyar- ország valamennyi színházá­ban, a rádióban és a televízió­ban csakúgy, mint szerte az egész világon, hétfőn este, az előadás megkezdése előtt fel­olvassák Maurice Béjart világ­hírű táncművésznek, a brüsz- szeli opera művészeti vezetőjé­nek üzenetét. A Magyar Televízió a szín­házi világnap alkalmából hét­főn rendkívüli adásnapon tűzi műsorára Csehov Ványa bácsi­jának vígszínházi felvételét, s az előadás előtt Básti Lajos ol­vassa fel Maurice Béjart nem­zetközi üzenetét. A rádióban hétfőn Moliére Scapen furfang- jait játsszák, s az üzenetet Mécs Károly tolmácsolja. Az élet szerelmese” címmel Vaszilij Suskin írásából-- készít televíziós filmet Máinay Levente rendező. A főszereplők: Páger Antal és Koncz Gábor. Operatőr: Németh Attila. TETOVÁLTAK ■---------------------j- -sodródom I G yúródom | a nap------------------------ minden órájában alig elviselhetően zsúfolt 56-os autóbuszon. Gyöt­rődöm, viszonylag háborítatla­nabb állóhelyet keresek. Vég­re sikerül, itt kevésbé ér el a tülekedő áramlás, magamba húzódhatom, sorra vehetem a legsürgősebb tennivalókat. Gondolataim egymást kerge- tik-váltják, csillapíthatatlanul kíváncsi tekintetem mégis kü­lön életet él, közben végig­pásztázza közvetlen környeze­temet, aztán megállapodik az előttem ülő tizenhét-tizen­nyolc éves fiún. Felülnézetben látom, fekete, nem túl hosszú hajához mintha jól illene sár­ga dzsekije, s ahogyan kissé megroskadt, ernyedt testtar­tással ül, még azzal sem za­varná meg gondolataimat. Ka­landozó tekintetem azonban eljut az ölében keresztbe fek­tetett kezére; mind a két föl­felé néző kézfej sűrűn teto­vált. Gondolataimat még ez sem állítja meg, hiszen oly gyakori látvány ez nálunk is, Európa közepén, s ma is, 1972-ben, oly mindennapos ez a napjaink­ban is félvad, félig állati, félig emberi szinten vegetáló nép­törzseknél szokásos tetoválás. Gyakorlatlan kéz véshette be fiatal, alkalmi útitársam bőré­be a halálig kitörölhetetlen szavakat. A bal kézfej köze­pét kitöltő mondatocskát azon­ban némi igyekezettel összera­kom: „Bűn az élet!’’ Gondolataim áramköre eb­ben a pillanatban kikapcsol, mint amikor lakásunk villany- hálózata rövidzárlatot kap.--------------------------- ben­| Maradt még | nem .---------------------------- annyi me gváltói buzgalom, hogy első reagálásom ez legyen: megkér­dezem a fiút, honnan, kitől kölcsönözte az ostoba, torz, be­teg „életfilozófiát” takaró mondatot, és egyáltalán: tud­ja-e, milyen aljas, ocsmány hazugságot, milyen alattomos mérget hordoznak magukban ezek a szavak?... Mégsem kérdeztem meg mindezt a tö­mött autóbusz közepén, mert jobban szemügyre véve a fiút, attól kellett tartanom, talán meg sem értené, mit akarok mondani. Pedig jaj, de nagyon szük­sége volna annak a fiúnak és sok társának, hogy időben el­mondja, elmagyarázza nekik anyjuk, apjuk, tanáruk, idő­sebb, tapasztaltabb, tehát va­lószínűleg tanultabb-okosabb barátjuk, munkatársuk, hogy igen nagy mértékben mi ma­gunktól függ, milyen lesz, mi­lyen lehet ez a lehetőségként kapott egyetlen életünk. Hogy születésünk és neveltetésünk feltételei-körülményei ugyan meghatározóan formálják, ad­ják meg külső és belső egyé­niségünket, még az általunk bejárható-megtehető életút irányát is kijelölik, mégis, ezeknek az objektív, azaz raj­tunk kívül álló okoknak-té- nyezőknek adottságai, hatásai ellenére, és azokra építve-tá- maszkodva, egy idő után már rajtunk is múlik, milyen éle­tet élünk. Személyiségünk ugyanis természeti-társadalmi környezetünk hosszú folyama­tának, s jelenlegi lehetőségei­nek és saját magunk erőfeszí­téseinek, tudatos, önmagunkat továbbformáló-alakító-tökéle- tesítő munkájának-küzdelmé- nek a terméke. Bűn-e hát az élet? — Ismétlem: minden embernek egyszeri, többé soha meg nem ismétlődő, meg nem ismételhető alkalma arra, hogy emberhez illően-méltóan leél­hesse. Alkalom arra, hogy sa­ját adottságai-lehetőségei kö­rén belül tartalmassá, gazdag­gá, széppé tegye az életét, ön­maga és mások számára is hasznossá, vonzóvá. És bűn az élet, ha valaki éppen úgy nem tud mit kez­deni vele, mint a Biblia egyik tanulságos példázatának sze­replői, a két fiú, akik harma­dik testvérükkel egyszerre kapták meg halálra készülődő apjuktól az örökséget, de csak a harmadik testvér tudta, mit kell cselekednie az atyai örök­séggel: a maga munkáját- ügyességét hozzáadva megfor­gatta, megkétszerezte a néki jutott tálén tumot. így válik bűnösen ostobává minden el­herdált élet, minden tartal­matlanul, cél nélkül végigve­getált élet is. így vétkezik mindenki, aki nem tud mit kezdeni a lehetőségként ka­pott egyetlen életével, aki nem szerzi meg időben a szükséges útravalót: az elsajátítható-be- gyűjthető ismereteket, aki nem tanul, nem műveli-pallé- rozza elméjét, aki az emberi agy tizennégymilliárd sejtjé­nek elenyésző, szinte alig ész­revehetően kicsiny darabkáját műveli meg, de a többi olyan marad, mint a parlag, mint a szikkasztó, még a reménykel­KÖZÉRZET ’72 Traktorosok 'T'avasz van. Már nemcsak a kellemes március bizo- nyitja, a naptár szerint is magunk mögött hagy­tuk a telet. A határ csendjét felváltotta a traktorok dübörgése. Szántanak, vetnek, fogasolnak — a dabasi Szikra Termelőszövetkezet hétezer holdas határában is. Huszonkilenc traktor vonul ki naponta, amint megvir­rad, köztük a Tessedik szocialista brigád gépei. KOCSIS JANOS Jani bácsi — így szólítja mindenki a gazdaságban — zömök, darűs arcú, csendes szavú ember. Nemcsak a ter­melőszövetkezetnek, hanem ta­lán az országnak is a legöre­gebb traktorosa. Hatvannégy éves, három esztendeje ment nyugdíjba, a gépről mégsem szállt le a mai napig. Pedig egy év híján negyven eszten­deje kapaszkodott fel először egy Ford nyergébe. — Tudja, hogy van az: a pa­rasztgyerek szereti a masinát Ugyancsak pendelyes kölyök voltam még, amikor meglát­tam az elsőt, s elhatároztam: egy életem, egy halálom, akár a mesékben, márpedig én meg­lovagolom azt a csodaparipát, noha egy tucatnyi lovat is el­húzott volna. Amint csepered­tem, cselédember lettem, mint az apám, Salló Sára kétezer holdas tatárszentgyörgyi bir­tokán. 1933-ban érkezett meg az első masina. Hej, de sokan törtük magunkat, ki lesz az, aki majd rákerül. Nekem si­került. Nem cseréltem volna én akkor senkivel. Látástól va- kulásig feszítettem rajta, ne­hogy kikotorja alólam valaki. A legszívesebben tán azon is aludtam volna, ha lehet. A há­ború után dolgoztam állami gazdaságban, gépállomáson, 1961-ben pedig ide hívtak, a Szikrába. Jöttem az első szóra, de aztán nem lett nekem soká maradásom. Mondták, a trak­toros kötelessége, hogy tsz-tag legyen. Ez akkor fontosabb szempont volt még a végzett munkánál is. Nem vállaltam, hogy a zárszámadásig a fizeté­semnek csak a negyven száza­lékát kapjam kézhez. Nagy szükség volt akkor minden fo­rintra. Házat építettem, fizet­ni kellett a bankhitelt, meg enni adni az öt gyereknek. Visszamentem inkább az álla­mi gazdaságba. Két év múlva hívtak vissza: már nem kell hogy tsz-tag legyek, lehetek al­kalmazott is, csak jöjjek, szük­ségük van rám. Hát ha szük­ségük van, mondtam, akkor megyek, s később, már bizta­tás nélkül, magam léptem be a tagok közé. Ügy mégiscsak más, ha valamit nem muszáj­ból tesz az emberfia. A nyug­díjam 1235 forint. Tavaly hoz­zákerestem még havi kétezret a gépen. Bírom én, kérem, a munkát, meg szeretem is. Nem igaz az, hogy a traktoros meg­betegszik, ha sokáig ül a gé­pen. Aki nem tekinti verseny- pályának a földeket, tovább is kihúzhatja, mint én. Pedig még tavaly is UE 28-on ül­tem, az pedig már nem kis masina. Most egy RS 09-est ad­tak alám, azzal dolgozom. Hát ennyire vittem én hatvannégy esztendő alatt. KOSZTOLÁNYI ISTVÁN Negyvennyolc éves, magas, szikár ember. A műhelyben ta­lálkoztunk, mert nemcsak traktoros, hanem szerelő is. A gazdaság öt RS 09-esének a gazdája. — Már az apám is gépész volt 1910-től a Zlinszki-birto- kon. Mellette tanultam meg szeretni a gépet, s kaptam ked­vet ehhez a ínunkához. 1939- ben, tizenöt évesen ülhettem először egy Fordra, nem is kí­vánkoztam le a nyeregből az­óta. Pedig éveken át gépcso­portvezető volt a beosztásom a Felsőbabádi Állami Gazdaság­ban éppen úgy, mint a gépál­lomáson. Ebben a minőségem­ben is majd mindennap felül­tem a gépre. Itt, a Szikrában, hetedik esztendeje dolgozom traktoros-gépészként. Kerese­tem havi átlagban háromezer­száz forint. A közérzetem? Ti­zennégy éve építettem házat. Még néhány esztendeig fizet­tem a tartozást a banknak. A fiam ké$z ember, megnősült, a szakmája esztergályos. A lá­nyom huszonkét éves, gyógy­szerész-asszisztens, ő még ve­tően zöldellő oázisokat is el­nyeléssel fenyegető homoksi­vatag. | Bűnt követ el-önmaga ellen-minden­ki, aki nem készül fel az élet­re, aki a minimális útravalót sem gyűjti össze, aki nem fe­jezte be még az általános is­kolát sem, aki nem végezte el a középiskolát, főiskolát, egye­temet, ha elvégezhette volna, s aki nem tanulta meg mindazt, amit az iskolában megtanul­hatott volna. És bűnt követ el önmaga, s nem kis mértékben közössége, a társadalom ellen az is, aki az iskolából kikerül­ve nem folytatja önművelését- építését, aki többé kézbe nem vesz egy jó könyvet sem, mely­ből tanulni is lehet. Bűnösen elrontott életet őrölnek le mindazok, akik meg sem is­merték az élet ízeinek-örömei- nek gazdag skáláját, akiknek az igazi, nagy örömei az evés, ivás, kártyázás, céltalan lötyö- gés, akik meg sem kóstolták egy jó regény, egy gyönyörű vers, egy képzőművészeti kiál­lítás, egy festmény vagy rajz, szobor, egy múzeum, egy ze­nemű, egy valóban tartalmas, okos beszélgetés, vita szépsé­ges ízeit. Akik vétkes mulasz­tásaik következtében sohasem ismerhetik meg az emberi kap­csolatok mélyebben rejtőző ér­tékeit sem, akik képtelenek fölfedezni-megélni a szerelem, a család, a barátság, s az adottságainknak-kívánságaink- nak megfelelő munka örömeit, igazi kincseit. Valóban bűnö­sen elszalasztott alkalom mindazok élete, akik nem tud­ják, hogy az élet az itt rögtön­zötten fölsoroltakon kívül még mi mindent tartogat számunk­ra a mindennapok gondjai, terhei, megbántásai, gyötrel­mei és szenvedései mellett. Akik tehát azt sem tudják, hogy mindezek híján valóság­gal vértezetlenek maradnak, s az életben elkerülhetetlenül mindenkit érő ütések ezért zú­dulnak rájuk kivédhetetlenül, s ezért legtöbbször ők marad­nak alul, legyőzetve, kisem- mizve. S az ily módon mindig alulmaradó, sikertelen, üres, sivár életű, vegetáló emberek­ben születik meg az ilyen „élet- filozófia” is, amilyent tapasz­talatlan, ifjú útitársam a ke­zére tetováltatott. Pallérozat- lan agy s eltorzult vagy cini­kus jellem gyümölcse ez az életelv, megműveletlen, ifjú embereknek különösen veszé­lyes méreg. •-------------------------—sok ha­I Mosta nában | sonlóár­---------------------------- talmas mé reg bukkant fel körülöttünk, sokan gyanútlanul átveszik, magukévá teszik, s fogalmuk sincs róla, hogy elsősorban ön­maguknak ártanak velük. S amikor elrontották az életü­ket, bűnös könnyelműséggel- kényelmességgel-lustasággal elszalasztották lehetőségeiket, akkor aztán szidnak-átkoznak mindenkit: a szülőket, a test­véreket, az iskolát, a munka­helyet, a társadalmat, a vilá­got, az egész életet. Mert nem tudják, hogy korunkban és a mi társadalmunkban ma már az egyes ember nagy mérték­ben saját maga felelős azért, hogy miként éli végig egyet­len életét. Az is igaz, hogy még ma is, s nálunk is, ke­mény, szívós munkát, szaka-, datlan erőfeszítést, olykor küzdelmet, harcot követel tő­lünk céljaink, elképzeléseink megvalósítása, megközelítése, de kinek-kinek legalább lehe­tősége határáig elmenni köte­lessége. Kötelesség, emberi lényünk parancsa, önmagunknak és kö­zösségünknek, jelenünknek és jövőnknek tartozunk vele. Gergely Mihály I lünk lakik. Késő ősztől kora tavaszig a vadászat tölti ki a szabad időmet. Huszonkét esz­tendeje vagyok tagja a helyi Kossuth vadásztársaságnak, özet még nem lőttem, nem is tudnám bántani. Ha fognék egyet, inkább hazavinném a kertbe. Vaddisznóra pedig még csak rálőttem, de elfutott. Most gépkocsivezetői tanfolyamra járok. Tíz esztendeje gyűjtök egy használt autóra. Húszezer forintos gépkocsinyeremény- betétkönyvem van — de sze­rencsém, legalábbis ehhez, nincs. Nem baj, húsvét után azért így is veszek egy Skodát vagy Trabantot. Negyvenötezer forintom van éltévé erre a célra. Ennyiért talán már ka­pok egy jófajta jószágot. Ak­kor pedig bejárjuk majd az or­szágot. Hadd legyen valami szórakozása a családnak is. MARECKI SÁNDOR a Tessedik szocialista brigád legfiatalabb traktorosa. Ti­zenkilenc esztendős, egy éve ült először gépre. — Az általános Iskola el­végzése után egy évig gya- logmunkásként dolgoztam a gazdaságban. Akkor mondta az elnök, ha tanulni lenne kedvem, szívesen segítenének. Így kerültem előbb a biator- bágyi, majd pedig az Örkényi szakiskolára. Három eszten­deig havi kétszázötven forint társadalmi ösztöndíjat adott a gazdaság. Tavaly végeztem, azóita vagyok traktoros. Jó volt az iskola, bár sok min­denre magától kell, hogy rá­jöjjön az ember. Tegnap este megfeneklett az egyik UE 28- asunk. Reggel kiment érte egy Super Zetor, hogy kivon­tassa, de az is. elült. Akkor szóltak nekem, menjek segí­teni. Hiába jó traktor az MTZ 50-es, a kivontatásnak is megvan a maga technikája. Most már ezt is tudom. Hogy miért lettem éppen traktoros? Nem ülnék én be egy irodáiba semmi pénzért. Az ember, ha­csak teheti, cdakinn a földe­ken élje le az élete nagy ré­szét. A táj mindig csodálatos, mert napról napra változik. Jó látni ezt, meg tudni, hogy odiakinn csak ketten vagyunk, a gép meg én. Már összeszok­tunk. Pestre, gyárba, nem kí­vánkozom. Pestre menni elég akkor is, ha éppen valami dolga akad ott az emibernek. A város nem az én világom. Nem érzem benne jól magam. Apám is paraszt ember, az volt nagyapám is. Nekünk már csak a határ jelenti az örö­met adó életet A fizetésemre nem panaszkodihatóm. Gya­logmunkásként legfeljebb, ha kétezret kerestem, most pe­dig háron ; ezerö tszáz-négy­ezerötszáz között váltakozik. Mikor mennyi a munka. A pénzt mind hazaadom. Anyám minden hónapban félretesz belőle néhány száz forintot. Jól jön az, mondogatja, ha majd megnősülök. Egyelőre azonban még szó sem lehet róla. Még a bátyám — aki most katona — sem adta fel a függetlenségét, akkor pedig én igazán ráérek. Nem unat­kozom. Esténként, ha ráérek, olvasok. Most éppen a Fekete várost. Vagy a televíziót né­zem. Vasárnaponként pedig a barátommal járunk egyet. Beülünk a presszóba, zenét hallgatunk, átmegyünk a szomszéd falvakba. Ez egyelő­re kielégít. ★ Traktorosok — három nem­zedék. Jó a közérzetük, mert szeretik a munkájukat, és megtalálják a számításukat is. A hétezer holdas gazdaság ma már életképes és szilárd. Biztos alapot nyújt ahhoz, hogy dolgozói emberhez mél­tón éljenek. Prukner Pál V

Next

/
Oldalképek
Tartalom