Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-14 / 62. szám

lifcru K^CivSap 1972. MÁRCIUS 14., KEDD TV-FIGYELŐ A bUQOS. A remekművek alaptermészete — szüntelen időszerűségük. Az a sajátos­ság, hogy mindig ránk tekin­tenek, mindig mondanak va- lamit számunkra. Elektra után Raszkolnyikovban fedezte fel az örök aktualitást Gyurkó László, s tette Dosztojevszkij regényének fő alakját mai er­kölcsi kérdések, hordozójává. Tévé-drámája példás tömör­séggel emeli ki a regény szö­vetéből az őt és bennünket egyaránt feszítő kérdést: meddig mehet el eszközeiben a mégoly nemes cél megvaló­sítója? Hol a határa ember­ségnek és embertelenségnek? Dosztojevszkij „elméleti gyil­kosa” nemcsak a fasizmus vérgőzös tetteiben, hanem — egyebek között — a jó szán­dékkal romboló, anarchista díjakban is folytatódik. Sok­színűén, sökértelműen szól korunkhoz a nagy író szen­vedélyes töprengése — ezt a gazdag példázatot értette meg és tette felzaklató drámává a képernyőn Gyurkó. Szinetár Miklós kitűnő rendezése — Sípos Tamás ér­tő dramaturgiai munkája és Sík Igor puritánul célratörő fényképezése segítségével — erőteljesen koncentrált a lé­nyegre, a kamaradráma esz­közeivel bontotta ki a mon­danivalót. Rendkívül találó színészválasztását mindenek­előtt as. főiskolás Tímár Béla felfedezésében kell dicsér­nünk: alkata, játéka Illúzió- keltő, szinte erre a szerepre termett. Méltó ellenfele volt a hivatalnoki ravaszságot fel- felbuggyanó őszinteséggel ve­gyítő Haumann Péter a vizs­gálóbíró szerepében. Kerülte a virtuozitást, az emberi voná­sokra összpontosított. Jobba Gabi szenvedő érzelmessége korszerű, érzelgősségtől men­tes lányfigurát teremtett. Papp János rokonszenves szí­nész, aki egyre inkább felhív­ja magára a'figyelmet. Hol vagy Názár? A tragi­kusan korán elhunyt Váci Mihály szívbéli üzenete ez a tévé-filmre került, önéletrajzi ihletésű elbeszélés. A háború félelmei közt < társtalanul ődöngő emberség, a jelbeszéd- ből szövődő barátság, egy be­teg magyar tanítófiú, s az ár­ván maradt szovjet tiszt kü­lönös kapcsolata a film tár­gya. Az író-rendező Markos Miklós szemérmes lírával, egyszerű eszközökkel, vonzó közvetlenséggel állított emlé­ket a költőnek; Fodor Tamás, SztanJcay István és a többiek láthatóan jól érezték magukat az igaz érzéseket közvetítő történet légkörében. Röviden. Baltával fát szo­kás hasogatni, de gyilkolná is lehet vele (mint Raszkolnyi- kov tette) — ám szobrok ké­szítésére használni legalábbis, meglepő. Pedig ezt teszi Pó­lyák Fereijc, A pusztai faragó ember, akinek tanyán kivi­rágzó, sajátos tehetsege, ízes nyelve és gondolkodásmódja tárul fel a róla készült rö­vid, tartalmas dokumentum­filmben. (Rendező: Rácz Gá­bor, operatőr: Becsy Zoltán.) Tekintsük „a harcos pihenő­jének” az Ártatlan varázslók­at? Andrzej Wajdának ez a filmje történelmi sorskérdé­sek helyett látszólag jelenték­telen magánszerelmecskék körében forog, de tréfás- Jiönnyed hangulata ellenére is vallomást tesz. Vallomást egy háború utáni nemzedékről, mely maga is érzi-látja bi­zonytalanságát, de rejtegetett érzelemvilága, tisztaság vágy a mégis előretör a kérkedőn ci­nikus felszín alól — ha alka­lom nyílik' rá. A Diai műsorban Bemáith László vall újságírói pálya­kezdéséről. láthatjuk a for­radalmi ifjúsági napok mű­sorának I. részét, egy román tévéjáték . (Milyen nagyon szerettelek...) magyar válto­zatát, továbbá Leonard Bernstein újabb hangverse­nyét. A szerdai programból a munkaerőhiányról* szóló ri­portműsort, a Bors következő folytatását és egy sablontól eltérő Petőfi-összeállítást aján­lunk á néző figyelmébe. Csü­törtökön a Lengyel hétközna- pofc-ról számol be Regős Sán­dor, este pedig ismét jelent­kezik a Színházi album. Pén­teken figyelemre méltó kép­ernyő-vita folyik a közgon­dolkodásról. Este Máriá^sy Félix lmposztorok című film­jét sugározzák, mely törté­nelmi groteszk formájában mutatja be a Tanácsköztársa­ság bukása utáni időket, a Prónay-különítmény féktelen tombolását. Késő este másod­ízben láthatjuk A tévé zenei klubja adását a Vörösmarty téri Művészetek Házából. Lehotay-Horváth György Eszperantó nyári egyetem Tizedik alkalommal rende­zik meg ez év nyarán Gyulán az eszperantó nyári egyete­met. A jubileumi eseményre eddig 13 országból érkeztek jelentkezések. Az egyhetes egyetem rész­vevői előadásokat hallgatnak a képzőművészetről, földrajz­ról, történelmi témákról, s a magyar tájakról. 59 Ki mit tud?” döntők A NATURALIZMUS MAGASISKOLÁJA A VoLkstkeater vendégjátéka Azt, hogy a színpadi törté­nés hitelességéül minden igazi lesz a színpadon, nemcsak a század elejét idéző ruhák, a nehézkes, monarchiabeli búto­rok vagy az eredeti Singer- varrógép, hanem az étel és a bor is, kevesen gondolhatták előre a Volkstheater budapesti nézői közül. S ha hallják is, hihetetlennek tartották volna, hogy a színész, amikor tejes kávét iszik, pontosan kiméri az asztalon álló kis kancsóból az adag feketekávét, majd a tejet, s mert csak félig töltötte a csé­szét, kettétör egy kockacukrot. A valóság aprólékos másolása a‘ legnagyobb gonddal történik ebben a színházban: végeérhe- tetlenül sorolhatnánk a natu- ralisztikus illúziókeltés, nyu­godtan mondhatjuk, gazdag eszköztárát. Mert igaz ugyan, hogy az első percekben való­sággal meghökkent ez a ná­lunk már ismeretlen játékstí­lus, ahogy azonban jelenet je­lenetet követ (s az egyes ké­pek között — híven a natura­lista színház hagyományaihoz — hosszú „átrendező” szünetet tartanak), mind jobban meg­ragad, sőt, igazán elbüvül az a leleményesség, mellyel Gustav Manker rendező még az elő­adás harmadik órájában is a naturalisztikus kidolgozás újabb és újabb . ötleteit vará­zsolja a színpadra. A Vígszínház őszi bécsi ven­dégjátékát viszonozta most a Volkstheater Arthur Schnitz­ler drámájával, a Vonuló ár­nyakkal. Az író egykor a leg­jelesebb bécsi színpadi mes­ternek számított, s műveinek ma is elvitathatatlan érdeme a finom lélekrajz és bizonyos, Kende Levente zongoraestje Vácott Kétezer új olvasó Munkaértekezlet a megyei könyvtárban Tegnap a Pest megyei Könyvtárban munkaértekezle­ten vettek részt a tanácsi köz- művelődési könyvtárvezetők. Az értekezleten megjelent Verseghy György, a Művelő­désügyi Minisztérium könyv­tárügyi osztályának munkatár­sa. Debreceni lmréné. megyei könyvtárigazgató értékelte a könyvtárak 1971. évi munká­ját. Elmondta, hogy az önálló könyvtárak száma változatlan, de három új gyermekkönyvtár alakult. Az elmúlt évben a klubkönyvtárak száma tizen­kettőről huszonnyolcra, a mű­velődési autók száma ötről ki­lencre nőtt. Könyvvásárlásra az előző évinél többet, össze­sen hárommillió forintot köl­töttek a megyében. Ezáltal a könyvtári kötetek száma 91 ezerrel gyarapodott. Az elmúlt évben több mint kétezer új könyvtári olvasó iratkozott be, és százezer kötettel több köny­vet kölcsönöztek, mint 1970- ben. Ugyanakkor, egyéb vonatko­zásokban, az országos helyzet­hez és az előző évek megyei eredményeihez képest lemara­dás is tapasztalható. Az egy lakosra eső könyvtári kötetek száma 1,35-re emelkedett, ez­zel szemben az országos átlag 1,89 kötet. A könyvállomány fejlesztésére szánt összeget a községi tanácsok gyakran más célra fordítják. A könyvtárak­ban csökkent' az ipari és mező- gazdasági fizikai munkás olva­sók száma, Az értekezleten, az 1971. évi munka értékelése után, meg­tárgyalták a tanácsi közműve­lődési könyvtárak idei felada­tait. Zenei életünk a fiatal tehet­ségek tobzódásának korát éli. Míg néhány évvel ezelőtt — az úgynevezett „csodagyerekeket ’ leszámítva — a koncertező művész pályafutása többnyire 25 éves kor után, a zeneakadé­miai tanulmányok befejeztével kezdődhetett, napjainkban fia­tal tehetségeink — köztük fő­iskolai tanulmányaikat folyta­tó sok tizenéves is — rangos nemzetközi versenyeken nyer­nek díjakat, aratnak jelentős külföldi sikereket, és állandó résztvevői a hazai koncertélet­nek. Különösen áll ez ifjú zongoristáinkra, akik közül az elmúlt évék során Kocsis Zol­tán, Bánki Dezső, Falvai Sán­dor, Lantos István nevét nem­csak itthon, hanem külföldön is megismerhette a nagykö­zönség. A váci Kende Levente még a Zeneművészeti Főiskolán Wehner Tibor növendéke, de máris jelentős sikerekkel büsz­kélkedhet. Az emlékezetes 1970-es Rádió Zongoraverse­nyen — amelyen az első Ko­csis Zoltán lett — elnyerte a Művelődésügyi Minisztérium különdíját. A két soronkövet- kező versenyen, amelyeken részvételét nagy várakozás előzte meg, a varsói Chopin- versenyen és a budapesti Liszt—Bartók-versenyen, be­tegsége miatt nem vehetett részt. Nagy sikerrel szerepelt már külföldön is: Lengyelor­szágban, Ausztriában, Bulgá­riában, Romániában, s leg­utóbb részt vett a váci Vox Humana kórus észtországi túr- I művésztől, néján. . 1 Szombaton este Vácott, a ze­neiskola termiében adott szóló­estet. Műsorának gazdag, igé­nyes programja felölelte szin­te a zenetörténet minden kor­szakát, a német barokktól a XX. század elejének francia impresszionizmusáig. Az első számként hallott Bach: G-dúr toccata és a két kis Mozart-darab (D-dúr me­nüett és G-dúr Gigue) az új­donság erejével hatott, zongo­ristáink programján alig sze­repelnek ezek a művek. Kende Levente is először lépett nyil­vánosság elé e darabokkal, és a játékából teljes pompájában kibontakozó csodálatos szépsé­gű Mozart h-moll Adagio-val. A fiatal zongoraművész leg­igazibb területe mégis a ro­mantika. Ravel Miroirs-ciklu- sa ugyan korban túl van már a romantikán, de a darabok programatikus tartalma, gaz­dag hangulat- és természetfes­tő elemei széles kibontakozási lehetőséget nyújtottak a ro­mantikus stílusban jártas elő­adóművésznek. Végül a ro­mantikus zongorairodalom ki­emelkedő darabját, Chopin H-moll szonátáját hallottuk. Fölényes biztonsággal oldotta meg a darab nehéz, virtuóz részleteit, lírai szépséggel tol­mácsolta a Largo-tétel me­lankóliáját, s meggyőző, drá­mai erővel hatott játékában á Scherzo-tétel viharos és a Fi­nale dacos szenvedélye. A kö­zönség szűnni nem akaró lel­kes tapsa ráadásként négy Chopin-prelüdöt követelt ki a Korda Agnes színpadok, a színjátszók, vala­mint az egyéb ' kategóriában indulók mérték össze tudá­sukat, Cegléden pedig a hang­szeres és vokális együttesek és szólisták, valamint a népi tánccsoportok műsorát tekin­tette meg a zsűri. A két me­gyei vetélkedő legjobbjai a „Ki mit tud?” országos terüle­ti elődöntőjébe jutottak. TISZATAJ 25 évvel ezelőtt, 1947 már­ciusában jelent meg a Magyar írók Szövetsége dél-magyaror­szági' csoportjának irodalmi és kulturális folyóirata, a Tisza­ié) első száma. A jubileumi eseménysorozat keretében A Tiszatáj és a szegedi irodalom címmel kiállítás nyílt a szege­di Móra Ferenc Múzeum ku­polacsarnokában. Cegléden, a Kossuth Lajos művelődési központban: Rácz Vilma dunavarsányi énekes. Cegléden és Monoron bo­nyolították le vasárnap a nép­szerű „Ki mit tud?” vetélkedő Pest megyei döntőit. A vetél­kedőkön csaknem háromszá­zan vettek részt, közülük 43 egyéni versenyző volt. Mono­ron, a József Attila gimná­zium klubszínpadán a vers- és prózamondók, az irodalmi mert nem ismeri közelebbről azt a közeget, melyben a bé­csi Volkstheatgr hétköznapjai telnek; másrészt, mert teljes elismeréssel kell megállapíta­nia, hogy amit a színház vál­lalt, azt magas színvonalon tel­jesítette. A naturalizmus ma­gasiskolája — mondhatnánk. Igaz, anélkül, hogy a produk­ció a naturalista színjátszás igazi hatóképességét, életerejét bizonyítaná. Mintha egy ritka színházi múzeumba látogat­tunk volna: az előadás olyan­nak tűnt, amilyennek leírások és képek alapján a századele- ji Vígszínház estjeit elképzel­tük. S hogy ez a színházi mú­zeum mégis értékes élményt nyújtott, abban nagy része van a rangos, nagy mozgáskultúrá­val rendelkező társulatnak. Talán egyedül Kitty Speiser alakításában * éreztük, hogy „más színházat’! is tud. Pályi András A közösségi élet fórumai feütéte­A z országgyűlés kulturá­lis bizottsága a műve­lődési házak helyzetéről, gondjairól és feladatairól tanácskozott a minap. És ugyanez lesz a témája an­nak a háromnapos országos konferenciának, amelyet a művelődési ház igazgatók részére rendez a Művelő­désügyi Minisztérium e hó­nap végén. A kérdés, amely bizonyá­ra sokakban felvetődik: miért éppen most kerül sor ezekre a tanácskozásokra, érthető. Az igazat megvall­va: esztendők óta nagyon aktuális már egy ilyen- or­szágos jellegű vitafórum életrehívása. Számok, té­nyek bizonyítják szükség- szerűségét. Például az, hogy amíg 1965-ben ipég 3878 művelődési házát tartottak számon az országban, addig ma már csak 3656 működik és ezek közül is mindösssze 1913 felel meg napjaink közművelődési követelmé­nyeinek, (Ebből csaknem kétszáz a fővárosban mű­ködik !) Sajnos, Pest megyében sem jobb a helyzet. Sőt! Az elmúlt esztendő végén 193 művelődési otthon jellegű intézményt tartottak szá­mon, ebből azonban 116 nem felel meg a 105/1968. számú művelődésügyi mi­niszteri utasítás követelmé­nyeinek. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a 116 mű­velődési otthon kétharma­da még felújítással sem te­hető alkalmassá feladatai ellátására, illetve korszerű­sítésük nem fizetődne ki. A kérdés: ha nem a mű- velődési házban, akkor hol művelődjék, szórakoz­zék falvaink lakossága? A televízió elterjedésével a falvak népe is színházat lát, egyre több filmet néz, tájékozódik a világ esemé­nyeiről, s ez kétségkívül emeli műveltségi szintjét, növeli tájékozottságát a vi­lág dolgaiban, nagyobb lá­tószöget és kitekintést biz­tosít. Mindez vitathatatla­nul fontos tényezője a tu­datformálásnak, a szocialis­ta emberié nevelésnek, de csupán az egyik tényezője. Mert a szocialista embert nemcsak a nagyobb művelt­ség és kulturáltság jellemzi, hanem az is, hogy közössé­gi életet él, életfelfogását, gondolkodásmódját a kö­zösségi életforma határozza meg. Ebben pedig a televí­zió nem segít, inkább hát­ráltat: passzivitásra, magá- bazárlcózásra, a látottak vi­ta nélküli szemlélésére kár­hoztatja a nézőket. A korszerűen berendezett és felszerelt művelődési há­zak lehetnének a$ok a fóru­mok, amelyek a közösségi életforma kialakításához je­lentős segítséget nyújthat­nának. Ha számuk elegendő volna. S ha valóban kor­szerűek, a ma embere igé­nyeinek megfelelőek lenné­nek. Sajnos, többségükben még nem azok. A falusi közművelődéssel szemben támasztott köve- egyre gyorsuló ütemű tech- toir'-.Zr.T.oL- nikai fejlődéssel csak úgy tétlenül szüksége^ lekkel. A kultúra nem áru. Nem is szabad, hogy az le­gyen. Csakhogy: az állami támogatás ma a legtöbb művelődési házban még a fenntartás költségeit sem fedezi. A gyakorlat szerint a művelődési házaknak maguknak kell megkeres­niük a működésűkhez szük­séges pénzt. Miből? Nem az ismeretterjesztésből, nem is a klubok vagy szakkörök működtetéséből keresik meg ezt az összeget, hanem elsősorban olyan rendezvé­nyekből — bálok, beat- hangversenyek, operettek, esztrád műsorok — ame­lyeknek vajmi kevés közük van a tudatformáláshoz.. Tény, hogy az ország anyagi lehetőségei végesek. Ezért a megoldás nem le­het csupán az állam felada­ta. Az eddiginél többet ten­ni elsősorban helyben lehet, a helyi anyagi források koncentrálásával. Pest me­gyében bíztatóan érvénye­sül ez a törekvés. Amíg két-három esztendővel ez­előtt alig néhány közös fenntartású művelődési házról volt tudomásunk, addig ezek száma ma már csaknem negyven, s az esz­tendő végére talán még az ötvenet is eléri. Jóleső érzés számot adni arról, hogy a megye egyre több falujában megértik a különböző gazdasági egysé- gek és intézmények veze­tői: saját munkájukat köny- nyítik azzal, ha nemcsak szavakkal, hanem forintok­kal is támogatják az egész falu közművelődését. Dol­gozóik a falu lakói, s ha az emberek műveltebbek, töb­bet tudnak, jobban megy a munka. A mennyire örvendetes a közös fenntartású mű­velődési házak számának gyors ütemű növekedése, annyira nem az, hogy or­szágszerte a nagy rendezvé­nyek, találkozások, tájna­pok és ünnepségsorozatok dömpingje van kialakuló­ban. Üjra a látványos, szi­porkázó rendezvénysoroza­tok jelentik a „rangot adó”, elismert népművelési mun­kát és ezek elvonják az amúgy is kevés pénzt. A fi­gyelmet az alapvető, szívós, mindennapos népművelés­től, a falu és a tanyavilág ellátásától. Ha a különböző országos rendezvények ki­adásait összegeznénk, tíz­milliókra tehető összeget kapnánk. Igaz ugyan, hogy ezek új tömegeket is moz­gósítanak, de a legtöbbször csupán a látvány szintjén. Éppen ezért elgondolkozta­tó: mi a fontosabb? , A mindennapok látvá­nyosság nélküli népművelő munkája sokkalta gyümöl­csözőbb. Az emberek ön­művelésének legfőbb segí­tője. Az önművelés állan­dósága pedig nemcsak az értelmes emberi élet igé­nye, hanem egyúttal a kor igénye is. Lépést tartani az telmények joggal 'nagyok. Terveink, szándékaink meg­valósításának egyik alapvcs- tő feltétele a sokoldalúan képzett, szocialista erkölcsű és gondolkodású emberek közösségének egy cél — a szocializmus mielőbbi fel­építése — érdekében vég­zett együttes munkája. En­nek alakításában, formálá­sában vár nagy feladat a falu népművelőire. Csak­hogy ma még a követelmé­nyek nem állnak arányban a jó munkához elengedhe­lehet, ha a tanulás és mű­velődés nem fejeződik be az iskolai évekkel, hanem ál­landó társa és serkentője marad minden ember éle­tének. Ennek és még sok minden más igénynek a ki­elégítését pedig elsősorban a korszerűen berendezett és felszerelt, sokszínű és tar­talmas programmal rendel­kező művelődési házak — mint a közösségi élet fóru­mai — segíthetik elő. Prukner Pál I halkra fogott társadalomkriti­ka. Jóllehet, azt a nagypolgári világot, melyből hősei általá­ban kikerülnek, nem minden rokonszenv nélkül nézi, s az „árnyak vonulásának” rajzá­ban némi nosztalgia is rejlik. A Zug der Schatten Schnitzler utolsó darabja, tele önéletrajzi motívummal, és — különösen az egykori „beavatottak” szá­mára — érdekes kulcsfigurák­kal. Hogy nekünk mit mon­dott? Egy letűnt kor, egy mo­narchiabeli miliő már-már do­kumentumértékű rajzát — Franzi, a fiatal színésznő re­ménytelen szerelmében és ön­gyilkossági drámájában. Lehetett volna-e frissebb, modernebb előadásban színre vinni Schnitzler darabját? Bi­zonyára. A budapesti vendég­játék méltatójának azonban aligha lehet feladata, hogy ezt j mélyebben vizsgálja. Egyrészt, |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom