Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

1978. MÁRCIUS 18., VASARNAP rtu'jg ««« &Círlap Homokverést várnak Porzik a Duna—Tisza közi határ. A kiszáradt, laza szer­kezetű homoktalajokat kavar­ja, hordja a szél. Az évek óta tartó nagy természetátalakító munka ellenére — 26 ezer hol­don díszük új erdő Bács- Kiskun megyében — még min­dig nem törték meg a szél erejét, s nem állták útját rombolásának a sík vidékű Alföldön. Ágasegyház környé­kén, Bugac vidékén és Táz- lár határában újabb bucká­kat púpozott a szél, s a ter­melő ültetvényeket sem kí­méli a karcos. „homokeső”. Ta­vasszal — amennyiben tovább­ra is száraz marad az idő — nagyarányú homokveréssel számolnak a vidék kertésze­teiben. Magastalp lesz a divat? A Fővárosi Kézműipari Vál­lalat cipőkészítő üzeme meg­kezdte a legújabb divatirány­zatnak megfelelő magasított talpú szandálok gyártását. Az új fazonú szandálokból a kis szériájú kollekciókat nemsoká­ra árusítják. Falu születik Tetteken mért étet Ülünk az asztal két oldalán, közöttünk egy emberöltő. Rátkai Mihályt bízvást megválaszthatnák Tápiószöllös dísz­polgárává elismerésképpen. Erre azonban nincsen szüksége, mert mindenki tiszteli őt, s ha végigkerékpározik a köves úton, még az is köszönti, aki csak látásból ismeri. Tudják és számon tartják, mit tett a faluért: harcolni vágyása, javítani akarása aranyat ért, és nagy eredményeket hozott a nehéz időkben.------------------- létezett abi­Má r akkor | zalmatlan­•------------------ sag a két te­le pülés között, amikor tizen­két esztendős korában beállt cselédnek az Ábrahám-ma- jorba. Akkoriban Tápió- szőllőst még Halesznak hív­ták, s nem volt önálló köz­ség, az elöljáróság Tápiósze­lén működött. Az pedig egyál­talán nem kedvelte a haleszi tanyavilág lakosságát, akik ugyan becsületes, takarékos és szorgalmas emberek vol­tak, de nem tudtak megélni a maguk emberségéből. — Az urasági földeken, a zsírosparasztoknál vállaltak alkalmi munkát, beálltak arat­ni, vagy ami adódott A házak azért épülgettek, pe­dig út se volt, a homokos dű­lőkön tengelyig süppedtek a szekerek. Nem volt itt sem­mi, csak harc a megélheté­sért, harc egymás ellen. Nagy könnyebbség volt, amikor le­települt a faluban egy bába­asszony. Emiatt végre nem kellett kilométereket szalad­gálni. Később lett posta is, egy világháborús rokkant ér­kezett a faluba, ő nyitotta meg a hivatalt. így fejlőd­tünk ... Rátkai Mihály, a falu ké­sőbbi szenvedélyes segítője, emlékszik a huszas évekből egy tanítóra, bizonyos Kis Fe- rencre, aki Haleszt egyesí­teni és önállósítani akarta. A tápiószelei elöljáróság — mint anyaközség — nem nézte jó szemmel0 ezt a törekvést. A tanító kezébe hamarosan vándorbot került. — Nagy állomása volt a fejlődésnek, amikor 1942-ben orvos is került ide. Az első orvos! A tanító óta pedig ál­landóan kísértett bennünket az önállóság vágya. Halesz mozgolódott, nem fértünk a bőrünkbe. 1945-ben a szelei községházán dolgoztam, mint kézbesítő. Ezt most hivatalse­gédnek mondják. A követke­ző esztendőben csináltak itt a faluban egy kirendeltséget, Szigorú, amely elvégezte például a marhalevelek átírását... kemény tele­ken kellett a háromórás gyalogutat megtennie Rátkai Mihálynak Tápiószelére. Min­den áldott napon. A háború alatt külön feladatot is ka­pott, a behívókat kézbesítette, meg házról házra járt össze­írni, kinek mije van, mit tud adni a hadsereg ellátására. — Nem írtam fel mindent, nem kutattam én senki után. Tudtam, mikor tagadnak le valamit, de sok kis házban volt úgy, hogy tíz gyerek fut­kosott az udvaron... 1947. november 1-én a tele­pülés Halesz néven önálló községgé alakult, a Tápiószől- lős nevet két esztendővel ké­sőbb vette fel. — Sokan benne voltunk eb­ben. A felszabadulás után el­mentünk az alispánhoz, kül­döttségben. Elmondtuk neki, hogy elegünk van az aláren­deltségből, mert még a haloí- tainkat is tíz kilométerrel odébb tudjuk eltemetni. Az alispán lejött körülnézni... Létrejött akkor egy falu. Hamarosan küldöttség indult Tápiószelére, osztozkodás vé­gett. Meglett az egyezség is, elhoztak egy rozoga Reming­ton írógépet, három íróasz­talt a hozzávaló székekkel. — Kezdhettünk megbirkóz­ni sajátmagunkkal, de ha mi akartuk, akkor meg is mutatjuk! 49-ben elkezdtük építeni nagy lelkesedéssel a ta­nácsházát. A Sőregi-kastély fa­lait hordtuk el anyagnak. Azt' mondtuk, nem kell az a kas­tély már... Azután elkészítették a kövesutat, és lett temető is. Megindult az anyakönyvezés, Rátkai Mihály mint anya­könyvvezető működött. Há­rom esztendővel a felszaba­dulás után saját szakállára megalapította a tűzoltóságot a faluban. — Következett az első ta­nácsválasztás. Odaálltak elém az emberek és azt mondták, ha jó voltál bírónak, jó le­jektív oka is. Lacházáról Du- navarsányba nagyon rossz a közlekedés. A döntő mégis az volt: a népművelést válasz­tottam élethivatásul. Hogy ez sokkal nehezebb, mint har­minc iskolás gyereket taní­tani? Az ember addig tegye próbára az erejét, amíg fiatal. Ősszel beiratkoztam az Eöt­vös Loránd Tudományegye­tem népművelési szakára... A ráckevei művelődési ház, a járási-községi könyvtár és a szigetbecsei klubkönyvtár tar­tozik hozzám. Aztán négy ter­melőszövetkezet kulturális életének a patronálása. S ha ez netán nem lenne elég (ta­lán még sok is), én vagyok a tanács szociális ügyeinek elő­adója is. Tavaly 96 rendkí­vüli és 41 állandó segélyt utaltunk ki. És az én felada­tom a szociális otthonba való beutalás is. Mindez persze sok félfogadással, helyszíni környezettanulmánnyal jár. Nem válik hasznára a nép­művelői munkának, bár ta­lán kárára sem, hiszen embe­rekkel törődni a legszebb nép­művelési feladat. A fizetésem havi 2350 forint. És aki 18 órája nős Ezúttal kérek elnézést azok­tól, akiktől szintén megkérdez­tem: milyen ma a közérzetük, írni szerettem volna róluk is, ám amikor indultam vol­na már vissza Budapestre, a nagyközségi tanács elnöke (ta­lán újra fellobbant benne az egykori riporter nagy sztorit kereső szenvedélye), „terven felül” még egy munkatársé' mutatta be. Azaz nem is egyet. — Nagy Csaba vagyok — nyújtotta kezét a magasra nőtt fiatalember. — Ő pedig a feleségem — mutatott a mel­lette álló asszonyára. — Már tizennyolc hosszú órája — ezt a feltűnően csinos fiatal­asszony közölte velem a be­mutatkozás után. Nagy Csaba harminckét éves. Az érettségi után két­éves egészségügyi szakiskolát végzett. Élelmiszer-ellenőr­ként kezdte felnőtt életét a járási KÖJÁL-nál. Másfél esztendeje került a nagyköz­ségi tanácshoz. A munkaköre — bármennyire furcsán hang­zik is — lakásügyi, szabály­sértési és helyiséggazdálko­dási előadó és hozzá tartoz­nak a birtokvédelmi és az el­tartási ügyek is. Nem éppen a legnépszerűbb munkakörök. Jelenleg harmadéves joghall­gató a pécsi egyetemen. Ez magyarázza, hogy elvállalta a tanult mesterségével ellenté­tes munkaköröket. — És. ez a magyarázata an­nak is, hogy tegnap megtartot­tuk az esküvőt — egészíti ki a felesége. — össze! évfolyam- társak lettünk. Innen az is­meretség, amely végül is lányszöktetéssel végződött. — Pillanatra elhallgat, s akarat­lanul is a férjére néz, amiért talán többet mondott a kel­leténél. A szemrehányó pillan­tás elmarad, s ez bátorítja a folytatásra. — Apám jómódú gazdálkodó. Amikor 1965- ben jelesen leérettségiztem, elhatároztam, hogy pszicho­ígus leszek. 19 pontot értem el a felvételin, származásom miatt mégsem vettek fel az egyetemre. Akkor elhatároz­tam, hogy kikorrigálom a származásomat. Szüleim leg­nagyobb megrökönyödésére el­mentem segédmunkásnak. 1969 tavaszán, a Tanácsköztársa­ság 50. évfordulója alkalmá­val rendezett országos törté­nelmi vetélkedőn negyedik lettem, ami feljogosított ar­ra, hogy történelmi felvételi nélkül jelentkezhetem az egye­temre. Ennek ellenére elké­szítettem az írásbeli felvéte­limet. Csak a szóbelin mu­tattam meg a felmentésre jo­gosító igazolást. Így kerül­tem a jogi karra. Akkoriban egy ismert pesti mérnökdi­nasztia mérnök fia udvarolt nekem. Szüleim nagyon bol­dogok voltak, hogy mérnök- né-asszony leszek a rózsa­dombi nyolcszobás villában. Akkor bukkant fel Csaba. Szüleim ellenezték házassá­gunkat. Csak annyit tudnak, hogy eljegyzett menyasszonya vagyok. Meg azt, hogy Rác­kevén vállaltam állást. Az igazság pedig az, hogy pilla­natnyilag állás nélkül vagyok, de 18 órája Csaba felesége. Love story? Vagy csak egy­szerűen: az élet ilyen is? A történethez kiegészítésként még annyit: a nagyközségi ta­nács lakásügyi előadójának egy „szolgálati férőhelye” (egy kicsi szobája) van Ráckevén. A fizetése havi kétezerhá­romszáz forint. És nem tarto­zik a tanácsi lakásra jogo­sult (a család egyfőre jutó átlagjövedelme nem haladja meg a kilencszáz forintot) igénylők közé. Prukner Pál szel tanácselnöknek is. Az lettem; nagyon örültem, végre többet tehetek a faluért. Leg­először az orvosunk jött hoz­zám. Azt kérdezte, szív­ügyem-e a falu sorsa? Mert akkor sürgősen fúrassak egy artézi kutat, mert sok a goly- vás beteg. Megfúrtuk. Még ma is csörgedezik belőle vala­mennyi víz... Ami a legsürgetőbb volt, az a villamosítás. — A villannyal sok baj voH, nem mindenki akarta beve­zetni. Meggyőztük ezeket, amíg bele nem mentek. Az­után már jöttek megköszön­ni és ötször annyi pénzért nem váltak volna meg tőle. Még abban az esztendőben lett gyógyszertár is. Megnyu­godtak. A maguk urai és gazdái voltak. Amit csinál­tak, egymásnak csinálták. Csak egymásnak panaszkodhattak. Öregségére már keve­sebbet dol­gozik Rát­kai Mihály, inkább csak má­soknak segítget. Eljár a taní­tóhoz, megmetszeni a gyü­mölcsfákat, utána lassan haza­kerékpározik. Visszatér ott­honába, melyet 1956-ban a faluban alakult ellenforradal­mi bizottmány a feleségére akart gyújtani, ö maga ak­kor éppen Pesten volt Párt­iskolán. Fehér Béla Üzemcsarnok Romhányban Áprilisban próbaüzem a HÄGY-ban Tavalyi 560 milliós tervét a váci Híradástechnikai Anya­gok Gyára 96,8 százalékra tel­jesítette. — Az elmaradás oka első­sorban az exportrendelések visszamaradása — mondja a műszaki igazgatóhelyettes, Bross Sándor. — Legjobban ferritüzemünk maradt el ter­vének teljesítésétől. Az Elekt- romodul mintegy 41 millió forintot érő rendelést lemon­dott, s a belföldi eladásban is visszaesést tapasztaltunk — különösképpen forrasztóón­ban. Alkalmazkodnunk kel­lett a tőkés piaci kereslethez, tavaly például négyszer csoportosítottunk át mun­kaerőt a külföldi termék­igényekhez igazodva. Az exportvisszaesést trafó- és fénycsőfojtógyártással próbál­tuk ellensúlyozni. Tavaly nyáron a váci Hír­adástechnikai Anyagok Gyára az NSZK-beli Schuler-cégtől 4 millió forintért vett gyors­automatákat, s ezen készítik most a zseblámpaelem-hüve- lyeket — új termékként. Idén befejezik a nyomtatott áram­körgyártás rekonstrukcióját, ami 50 milüó forintba került a gyárnak. Felújították az épületet, a Német Szövetségi Köztársa­ságból automata gyártósoro­kat vettek, s áprilisban meg­kezdődhet Vácott a próba­üzem. A belföldi híradás­technika kiszolgálására nyom­tatott áramkörű paneleket, alaplapokat rádiókhoz és tele­víziókhoz, valamint átvitel­technikai berendezéseket gyár­tanak majd az új gépsoro­kon. Két éve, hogy a gyár a Nógrád megyei Romhányban telephelyet létesített. Akkor a községben fazékmagos te­kercseket készített a hatvan felvett munkás. Ma már itt százan dolgoznak, s transz— formátorgyártással is foglal­koznak. — Nemcsak munkaerőben, hanem területben is alkal­mas Romhány a fejlesztésre. A telephelyen az idén ezer négyzetméteres új üzem­csarnokot építünk és a gyáregység terve már ez évre 30 millió forint. A ter­vek szerint 1975-ben mintegy 200 ember dolgozik majd a Nógrád megyei községben, s a termelési érték megközelíti a 75 milliót — mondja a műsza­ki igazgatóhelyettes. Idén a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet szakem­berei befejezik a váci re­konstrukciós munkát, s a Hír­adástechnikai Anyagok Gyára a nyomtatott áramkörű termé­kekkel, a transzformátorüzem és a hengermű termelékeny­ségének növekedésével 600 millió forint értékű termelést kíván elérni. T. E. Pénzzel meg nem váltható A hiba nemcsak műszaki Az asszony, aki legutóbb a szerkesztőségben felkeresett, s megkért, hogy adjak tanácsot, milyen úton kaphatja meg, amihez joga van, és világosít­sam fel, mihez is van joga tu­lajdonképpen — beszélgeté­sünk végén lelkemre kötötte: ne írjak róla név és munka­hely említésével. Nem akar magának mindennek tetejébe még kellemetlenséget is sze­rezni. Magának. Ez a szó döntötte el, hogy mindenképpen írnom kell az esetről, de semmikép­pen sem említek nevet, mun­kahelyet. Annál inkább, mert ezt az ügyet lassan háromne­gyed éve ismerem, s úgy lá­tom, a munkahely megtar­tása már amúgy is a kollektív és abszolút közönyt testesíti meg. Okosabb tehát, ha név­telenül írok a különben sem egyedi esetről. MAGÁRA HAGYOTTAN Annak idején nem a szen­vedő alany volt az, aki elpa­naszolta a történteket. A he­lyi tanács szabálysértési elő­adója hívta fel figyelmemet egy-két körülményre. Ebből kiindulva kerestem föl az asz- szonyt. Nem akart beszélni. Lehúzott rolók mögött, be­zárkózva és magábafordulva — meghökkentően magáraha- gyottan töprengett azon, ami történt, s amin változtatni nem, de enyhíteni lehetne. A helyi tsz kiegészítő üze­mében dolgozott, aránylag egyszerű volt a munkája, meg­lehetősen primitív szerkeze­tű, s egy másik vállalattól használtan megvásárolt, vil­lany meghajtású őrlőgépen. GONDOSKODÁST ÍGÉRTEK Azon a szerencsétlen na­pon a szokásos módon tiszto­gatták a szokás szerint mind­untalan meg-megakadó gé­pet: egyikük áramtalanítot- ta a szerkezetet, a másik bele­nyúlt, hogy a daráló fogai kö­zé szorult, valószínűleg ned­ves vagy darabos anyagtól megszabadítsa. Egy teljesség­gel megmagyarázhatatlan, be­számíthatatlan pillanatban, anélkül, hogy megvárta vol­na, amíg társnője befejezi a tisztogatást, a másik bekap­csolta az áramot. A szerencsétlenül járt asz­szony három ujját amputál­ták. Lélektani problémának lát­szik: miként juthat eszébe va­lakinek, hogy a tőle egy mé­ternyire, vele szemben álló s a gépbe belenyúló munkatár­sát látva, áram alá helyezze a gépet. Kiderült azonban, hogy az ott dolgozók csak nagyon for- mális és felületes munkavé­delmi oktatást kaptak, s a gé­peken sem volt ilyen értelmű felirat vagy figyelmeztetés. S hogy mi történt a baleset után? Hát... a lakásától egy­két utcányira lakó közvet­len felettes nem látogatta meg. A szomszéd utcából, a mun­kahelyi központból sem ke­reste föl senki. Utánajártam. Beszéltem az ágazat vezetőjével. Megmu­tatta a helyszínt, a szabad­ban tárolt, s nyilvánvalóan át­nedvesedése következtében a gépbe be-beszoruló anyagot. Megmutatta az akkor már védőráccsal ellátott daráló­kat is. Kiderült az is: valóban sen­ki sem találta fontosnak, hogy rányissa az ajtót, hogy biz­tassa, és bizonyítsa: nem hagyják magára, gondoskod­nak róla ezután is. Mielőtt el­jöttem, annyit sikerült elér­nem, hogy az ágazatvezető megígérte: megkeresik az asz- szonyt, és föltétlenül gon­doskodnak csökkent munka- képességének megfelelő mun­kalehetőségről is. NEM TELJESÍTETTÉK Mi történt azóta? Ez az ami egy dióhéjba is belefér. Az eltelt háromnegyed év­ben sem nézett rá senki — azaz amikor a kórházban fe­küdt, behozták az ívet, me­lyet ilyenkor ki kell tölteni. Megfizették a táppénz és a munkahely által megállapí­tott átlagkereset közötti kü­lönbözeted De az írásban kért egyéb költségeit már nem hajlandók megtéríteni. Az ígért állásról sem szólt senki. Nem tud róla, van-e remény ilyenre. Ügy tudja, egy esz­tendeig kaphat táppénzt. Ad­dig már csak néhány hónap. Mi lesz azután? Hogy mihez van joga? A válasz egyértelmű. Az önhibá­ján kívül balesetet szenvedett munkaváüaló minden költsé­gét, melyek a baleset követ­kezményeiként, fölmerültek- •— valamint a munkaviszony alapján rendszeresen igénybe vett minden pénzbeli és ter­mészetbeni javadalmazás (esetleges kedvezményes ét­keztetés stb.) és a táppénz kö­zötti különbözetet megkapja. Ezen túlmenően meg kell kap­nia a kórházi gyógykezelés­sel járó költségeit, a maga és látogató családtagjai úti­költségét, a kórházi étkezést feljavító külön élelmezést és egyéb, valóban felmerült és szükséges kiadásait. Ezeket a költségeket összeg- megjelöléssel kell igényelnie a munkaadótól. A benyújtás he­lye: a munkaadó munkaügyi döntőbizottsága. Ha pedig itt ilyen nincs, a járási hiva­tal mellett működő közös munkaügyi döntőbizottság. Ha a táppénz lejártáig nem kap munkaerő-csökkenésének meg­felelő könnyebb, de az eredeti átlagfizetésével azonos java- dalmazású munkát, akkor ugyanide fordulhat járadék- igénnyel. Ennek összege az új munkahelyi fizetés és az eredeti fizetés közötti külön­bözet lehet. Ha nyolc napon belül nem kap választ, vizs­gálati panasszal fordulhat a járásbírósághoz. A jogszabály, amelynek alapján eljárhat, a 4/1967 (V. 8.) MŰM sz. rendelettel mó­dosított. 2/1964. (IV. 3.) MŰM sz. rendelet, valamint az MT (Munka Törvénykönyev) 62. paragrafusa. mint Írott törvény... Hogy milyen magatartást, milyen fokú együttérzést, s ennek milyen formában tör­ténő érvényre juttatását lehet elvárni egy munkaadótól — arra, sajnos, nincs paragrafus. Van, amire csak íratlan tör­vények érvényesek, de azok semmivel sem kevésbé köte­lezők az írott törvényeknél, ám végrehajthatatlanok, ha valaki jószántából nem érzi indíttatva magát a betartá­sukra. Egy kiemelkedően jelenté­keny gazdasági eredményeket felmutató, nagy kiterjedésű termelőszövetkezet illetékesei elméletben bizonyára tudják, mi az, ami elvárható tőlük, s mi az, ami pusztán pénzzel meg nem fizethető, de azt se tették. Pereli Gabriella i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom