Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
I9TÍ. FEBRUAR 13., VASÁRNAP PEST MCCVi T's$£írlop »Vigyázat: jegesedés!“ „Nyugodt felhőképződés, a felhők alsó szegélye 1000 méter, felső határa pedig kát és fél ezer méter magasságban fekszik, köd nincs, gyenge jegesedés” — kapja kézhez az időjárásjelentést minden felszálló repülő és helikopter pilótája. Ezekben a jelentésekben minden esetben szó esik a jegesedésről. Nőtt a repülési sebesség, hasonlóképpen a repülés magassága és hatósugara is, de a jegesedés mindmáig a pilóták fondorlatos ellensége maradt. A Szovjetunió Országos Radioaktív Tudományos Kutató Intézetben bétasuga- rakat használtak fel a RIO—3 típusú jégszignalizátor tervezésénél. A bendezés jegese- dést észlelve automatikusan bekapcsolja a repülők, illetve helikopterek jégvédelmi rendszerét. Ezenkívül vezérli azt a jelzőrendszert is, amely azonnal hírt ad az atmoszféra paramétereinek a jegese- dést elősegítő megváltozásáról. Veszélyes zónába érve a műszer állandóan jelzi a legénységnek a jégképződés lehetőségét, de rögtön működésbe hozza a jégvédelmi rendszert is. A műszer érzékelő egysége könnyen elhelyezhető a repülőgép, vagy helikopter törzsén. Szőrmék szezonja A prém vagy a szőrme az idők folyamán mindig drága luxusholmi volt, a nemesprém darab vagyontárgyszámba ment, s csupán a tehetőseknek jutott. Ennek következtében egészen mostanáig — a dömpingarányú prémtenyésztés, az olcsóbb bőrök nagyipari nemes kikészítése és a szintetikus eredetű műszőrmék korszakáig — soha nem tudott osztatlanul viseletté, még kevésbé általános divattá válni. Ma viszont a szőrme világ- és tömegdivat, nemcsak bundának szabva, hanem pele- rinnek, kalapnak, sapkának, sálnak, kesztyűnek, csizma-, kabát- és ruhaszegélynek is. lyozzák (háti, oldali, farok stb. részek), majd egymás mellé varrják őket, gondosan ügyelve, hogy minden esetben egy oldalszalagot rakjanak egy hátiszalag mellé, aztán ismét egy oldalszalagot, és így tovább. Minden egyes szalagot egymáshoz viszonyítva kb. egy centiméterrel tóinak el. így végül is hosszú szőrmeszalagokat kapnak, amelyek tökéletesen egyöntetűek, s amelyekből függőlegesen való egymás mellé soralkoztatással „építik fel” a bundát. Egy vidrabunda elkészítése kb. 14 kilométer hosszú varrófonalat igényel a 85 darab állatbőr összefogásához, amennyit átlagosan tartalmaz. Vadásszák és tenyésztik A szőrmepiac megnövekedett igényeit vadászott és tenyésztett szőrmékkel elégítik ki. A prémvadászok kapzsisága a legjobban megfizetett bőrök megszerzésében biológiai téren szomorú következményekkel járt az elmúlt évszázadok folyamán. Egyes fajok csaknem teljesen eltűntek (pl. a kamcsatkai vidra, a koalamedve, a csincsilla). A tenyészetek egyes országokban olyan magas fokon állnak, hogy szőrmehozamuk messze felülmúlja a vadonélő állatoktól eredő mennyiséget. A tenyésztéssel nyert prémek éppoly szépek, sőt gyakran még szebbek is, mint a vadon élő állatok prémjei. Kevesen tudják, hogy a szőrmeállatok lenyúzott bőre tizenöt aprólékos és bonyolult feldolgozási műveleten esik át, amíg szőrmebunda készítésére alkalmassá válik. Ezek közül egyik legfontosabb az utolsó művelet, az ún. nyújtás, melyet a szőrme egyöntetűsége érdekében végeznek. A szőrmeállatok többségénél a szőrök hossz és sűrűsége nem egyforma a bőr különböző részein. Ezeknek az eltéréseknek észrevehetetleneknek kell maradniuk a bundán. Ennek érdekében. pl. a vidrabőrt mechanikai úton hosszában egy vagy két centiméter széles szalagokra vágják fel; a szalagokat eredetük szerint osztáCsaládnevet az eszkimóknak Kanada északi tájain egy eszkimó járja sorra a hatalmas területen elszórtan élő eszkimócsaládokat, ö a világ legkülönösebb házalója. Valami egészen rendkívülit és egyénit árul, méghozzá ingyen: egy nevet. A kanadá- ban élő, kb. 12 ezer eszkimó túlnyomó többsége e jéghideg vidéken lakik. Mivel az eszkimóknak csak egy nevük van, s az sem családnév, a kanadai kormány már a negyvenes évek elején elhatározta, hogy az azonosítás megköny- nyitésére valamivel pótolja a hiányt, mert a névhiány a segélyek, nyugdíjak stb. folyósításánál sok nehézséget okozott. Akkor egy azonossági számot kapott minden „in- nuit” (az eszkimók így nevezik önmagukat, az eszkimó nevet az indiánok adták nekik, s annyit jelent: nyershús evők.) A barna fémlapon egy szám állt, továbbá az angol királyi, korona. Az eszkimók belenyugvással fogadták a számozást, de később más kanadiak megalázónak találták a számmal való megjelölést. Most a kanadai kormány hozzáfogott a családnévakcióhoz. Okpik, a terület tanácsába beválasztott első eszkimó tanácstag azt a feladatot kapta, járja sorra az eszkimó családokat és fogadtasson el velük egy nevet. A kormány egyébként is nagyarányú programot dolgozott ki az eszkimó lakosság életkörülményeinek megjavítására — az átlagos életkor ott most is még csak 22 év —, s a népválasztó akció csupán kis része ennek. HOMOBIL A tartós, nagy havazások területén az utóbbi évek során gyorsan terjedtek cl a motoros hajtású „hómobilok”. Az újfajta jármű magas hóréteg felett anélkül siklik, hogy abba mélyen belesüppedne. De természetesen vékony hórétegen, sőt, jégen is folytathatja az útját. Elöl kormányozható sítalpakon siklik, hátul gumi hernyótalpak szolgálják a jó kapaszkodást és a gyors előrehaladást biztosító erőátvitelt. A motoros szán általában óránkénti 50—60 kilométeres sebességgel haladhat, de kedvező körülmények között a 100 km/óra sebességet is elérheti, A „hómobil” az északi területen tökéletesen és megbízhatóan pótolja a kutya- és rénszarvasszánokat. Egy- vagy kétszemélyes kivitelben készítik. Rövid idő alatt az eszkimók, prémvadászok, erdészek stb. kedvelt közlekedési eszköze lett. A sportolók számára a motoros szánok legkülönfélébb formáit fejlesztették ki. Ahol azelőtt csak csendesen sikló síelőket látott az ember, ma már a zajos „hómobillal” száguldó sportolók is megjelentek. Vigyázat, utánozzák! Abban, hogy a szőrme „demokratizálódhatott”, jelentékeny szerepe van a kikészítési eljárások tökéletesedésének. Puhaságában, könnyedségében, fényben és színben sokféle változatot tudnak előállítani a szűcsök, akik az utánzásoknak is mesterei. A kutyából fókát, farkast, rókát tudnak csinálni; farkasból rókát; kecskéből farkast, majmot, medvét; medvéből skunksot, skunksból cobolyt; macskából meny étet, nyusztot; nyestből nyusztot; mormotából hódót... és még nagyon sokáig folytathatnánk a felsorolást. Ezek a „helyettesítések” a tartósság szempontjából végeredményben gyakran igen szerencsések. így például a patkányt, melynek tömött szőre nagyon ellenálló, vidra módjára lehet felhasználni és szemre éppoly csinos, de jóval tartósabb bundát ad, mintha igazi vidrabőrből készült volna. A szintetikus szőrme A szakértő általában szabad szemmel is meg tudja különböztetni az egyes szőrméket. Nem így a laikus. A mikroszkópos vizsgálat azonban mindenkor határozott választ ad az eredetre vonatkozóan, ugyanis minden állatszörmé- n-ek megvannak a maga jellegzetességei. Bármilyen szépek és tartósak legyenek is az eredeti szőrmék vagy utánzataik, ma félelmetes vetélytárssal találják magukat szemben; a szintetikus szőrmével. A kutatóknak ugyanis sikerült olyan új anyagokat előállítaniuk, amelyek az állati szőrme minden előnyével rendelkeznek, annak hátrányai nélkül. A szintetikus szőrme tökéletesen elszigeteli a hideget és teljesen áthatolhatatlan a nedvesség számára. Ez utóbbi tulajdonsága különösen értékes. A természetes szőrmék ugyanis hidegben, főleg zúz- marás vagy havas időben átnedvesednek. Mikor fűtött helyiségben lépünk velük, a hó vagy a zúzmara elolvad. Mikor újra hidegre megyünk, a víz jéggé fagy meg, megkeményíti a szőrmét, töredező- vé teszi. A nylonból, cellulózacetát- ból és sokféle más műanyagból készített mesterséges szőrmék gyakorlatilag elnyűhe- tetlen ek, egyszerű módon moshatók, jól színezhetne, a molyok nem tesznek kárt bennük. Sajátos tünet, hogy miközben az állati eredetű szőrméket a legkülönbözőbb színekre festik, a szintetiikuso- kat természetes hatásúra gyártják, sőt meghatározott jellegű szőrmeutánizatként állítják elő. Nercfarm Biharban Azt jelenti-e ez, hogy a természetes szőrme fölött a műszőrme meghúzta a lélekharangot? Bizonyos, hogy nem; az állati szőrme még nagyon sokáig meg fogja tartani fel- sőbbségét és értékét — legalábbis a nemesszőrme. Hazad vonatkozású az a hír, hogy ez évben norvég szakemberek irányításával nagy narci'armot létesítünk a bi- harugrai erdőben.»A norvég tenyésztőknek sikerült darált húsból és vitaminokból olyan táplálékot készíteniük, amely tökéletesen pótolja a világ legszebb szőrmés állata, a nerc természetes étrendjét. A nerc szőrméjének minősége ugyanis 80 százalékban a táplálkozástól függ, s csak 20 százalékban a klimatikus tényezőktől. Hazai viszonylatban egyébként ez utóbbi is adva van. B. I. I Szemen Delijanszkij, egy kamcsatkai rénszarvas-tenyésztő csoport vezetője (középen) repülőgépen indul megfelelő legeltetőhely keresésére. Trópusi állatok — hóban Mind több állatkertben tartják télen is a szabadban a trópusi állatokat — közölte a winnipegi (USA) állatkert igazgatója. Ezt jobban tűrik, mint a mesterséges „trópusi klímát”. A szabadban való te- leltetésnek azonban előfeltételei vannak. Elsősorban az alkalmazkodóképesség kialakítása szükséges, amit a hőmérséklet fokozatos csökkentésével lehet elérni. Szükséges továbbá, hogy az állatok, megfelelően védve legyenek az időjárás szélsőséges hatásaitól. Lényeges a megfelelő, ka- lóriadús táplálék biztosítása is. Ez utóbbit azonban tavasz- szal a normális táplálékkal kell felcserélni, nehogy felesleges hájképződés induljon meg. E szempontok figyelem- bevételével sok trópusi állat meglepően alacsony hőmérsékleteket képes elviselni károsodás nélkül. A kanadai Ontario-állat- kertben oroszlánokat, tigriseket és jaguárokat még —20 C-fok hőmérsékleten is a szabadban tartanak. A szintén kanadai Alberta Game farmon a vastag széna fekvőhellyel ellátott nyitott szállások elegendő védelmet nyújtanak a hideg és metsző szél ellen. Akklimatizált tapírok, zebrák, tevék és az afrikai antilopok sok fajtája a hóban kitűnően érzik magukat. A mérsékelt égöv alatt levő számos állatkertben Íbiszeket, Rhesus-majmokat, gibbonokat, kakadukat, emukat és struccokat tartanak télen is a szabadban. Ezek eredeti környezetüknél 40 C-fokkal alacsonyabb hőmérséklethez is képesek hozzászokni. Az akklimatizálódott állatok általában egészségesebbek, mint magas hőmérsékleten élő elkényeztetett rokonaik. Bundájuk vagy tollazatuk vastagabb és fényesebb; hosszabb ideig élnek és tenyésztésük is eredményesebb. A washingtoni állatkertben egy tapir, amelyet csak nyitott szállás védett az időjárás szeszélyeitől, 28 évet élt meg. A rotterdami állatkert jó eredményeiről híres tigristenyészete, az állatkert igazgatója szerint, nem utolsósorban köszönhető annak, hogy az állandóan fű- tetlen ketrecben tartott állatokhoz folyamatosan friss levegőt áramoltatnak. Ilyen környezetben a bengál- és szun- datigrisek jól fejlődnek, kitűnően szaporodnak és teljesen mentesek maradnak a légúti fertőzésektől. Akik a jégpáncélt kutatják Állami-díjjal jutalmazták azt a kétkötetes Antarktisz-at- laszt, amelyet tizenkét — több expedícióban részt vett — tudós állított össze, és amelyben többek között háromszáz új földrajzi elnevezés szerepel. Az atlasz közel húsz szovjet kutatóintézet és laboratórium több éves munkáját reprezentálja, elkészítésében mintegy kétszáz szakember — geofizikus, földrajztudós, geológus, biológus, meteorológus, glaciológus stb. vett részt. Az atlasz egyik szerzője, Andrej Kapica négy ízben utazott expedícióval a sarkvidékre. Ö fektette le az Antarktisz jégpáncélja tanulmányozásának tudományos alapjait. Levelező tagja a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának, Állami-díjas, a szovjet Akadémia távol-keleti tudományos központjának elnöke, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának tagja. Munkában a Mir ni j-állomáson Amikor 1955-ben a huszonnégy éves földrajtudós részt vett az első szovjet Antarktisz- expedícióban, még csak annyit tudtak róla, hogy két évvel korábban végezte el a moszkvai egyetemet, hogy Pjotr Kapicá- nak, a neves fizikusnak a fia, és hogy Alekszej Krilov akadémikusnak, az ismert hajótervezőnek az unokája. Mindez, persze, kevés az Antarkti- szon végzendő munkához. De a fiatalember igen rövid idő alatt bebizonyította, hogy méltó a sarkkutató rangjára. Megépült a „Mirnij” állomás, és a tudósok hozzáláttak, hogy tanulmányozzák a hatalmas jégmezők múltját, jelenét és jövőjét. Mindenekelőtt a jégtakaró vastagságát kellett megállapítani. Ehhez fogott hozzá Andrej Kapica, a fiatal geomorfo- lógus és glaciológus. A jégtakaró vastagságával kapcsolatos mérései, amelyeket robbantással előállított és a jég mélyébe hatoló szeizmikus hullámok segítségével végzett, igen érdekes eredményeket mutattak. Ezeket kiegészítette a jégplatón végzett glaciológiai megfigyelésekkel, amelyen a „Pio- nyirszkaja” kutatóállomás helyezkedett el. A kapott adatok lehetővé tették, hogy megértse a jégtakaró dinamikáját, és elkészítse annak leírását. Ezenkívül a fiatal tudós másfél éves munkája során tanulmányozta a Drigalszkij sziget jégtorlaszait, az úszó jéghegyeket. 1957-ben Kapica hazautazott, számos cikket és monográfiát írt, amelyekben ösz- szegezte az általa kapott eredeti adatokat. 1958-ban, miután megvédte kandidátusi disszertációját, az Antarktisz szerelmese újra visszatér annak zord vidékeire. A munka elkezdődött, de hogy be is fejezze, sok időre van még szüksége. Az 1958—60-as negyedik szovjet Antarktisz-expedíció tagjaként részletesen tanulmányozza a Drigalszkij sziget jégkupoláját. A legzordabb téli hónapokban harmadmagával egy sátorban lakva s mindössze egy kutyafogattal felszerelve nagy kutatássorozatot végzett a jéghegy alakjának és méreteinek meghatározására, és korábban felállított hipotézisének bebizonyítására, amely szerint a jég nyúlósan-plaszti- kusan mozog. Szánkói! t 75 fokos hidegben 1959 szeptemberében Kapica lánctalpas szánokon ismét útnak indult. Ezúttal a Délisarkra. Több mint négyezer kilométert tett meg az Antarktisz jégplatóján. 75 fokos hidegben dolgozott, s értékes anyagot gyűjtött a jégtakaró vastagságára és a központi plató glaciológiájára vonatkozóan. „Mellesleg” több földrajzi fölfedezést is tesz. A főfeladat elvégzése — a Déli-sark jégtakarója vastagságának megmérése, amelyet új módszer 'alkalmazásával végzett el, nagyszerűen sikerült. Amint mindenki elismerte, Andrej Kapica elsőként kapott hiteles adatokat a jégmeder magasságáról, ami lehetővé tette az amerikai és angol tudósok hibás méréseinek helyreigazítását. Két év múlva, megfigyelései eredményeinek összefoglalása után Kapica újra az Antark- tiszra utazik. Ezúttal a levegőben. Ez volt az első Moszkva— Antarktisz repülőút, 1962 decemberében. A hatodik szovjet expedíció a télies Moszkvából a 40 fok hideg antarktiszi nyárba érkezett. A Föld legdélibb pontján A Mirnijtől 1500 kilométerre fekvő Vosztok állomáson legnehezebb a munka. Ez a Föld legdélibb pontja, ahol szovjet zászló leng. Télen a hideg eléri a 80 fokot is. Az sem érdektelen, hogy a Vosztok állomás három és fél kilométerrel a tengerszint felett terül el. Innen indult el Kapica 1963 —64-ben transzkontinentális útjára, amelynek során több mint négyezer kilométert tett meg. Ütján két alapvető felfedezést tett: az egyik 'a Ver- nadszkij akadémikusról elnevezett hatalmas jég alatti hegygerinc, a másik a Föld Hideg-sarka. Ez volt a „Tiszteletbeli Sarklakó” negyedik expedíciója. Andrej Kapica „Az Antarktisz jég alatti domborzata” című monográfiájával rakta fel munkájára a koronát. Ez az összegező tudományos munka az egész világon elismerést váltott ki. A még 1957-ben felállított hipotézisét a jég alatti olvadásról, amelyet sok szakember hitetlenkedve fogadott) az 1968-as antarktiszi mélyfú-* rások ragyogóan igazolták. Andrej Kapica és a többi sarkkutató érdekes és rendkívül nehéz munkáját joggal nevezhetjük hősi cselekedetnek. Irina Lunacsarszkaja
