Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
19-7?. FEBRUÁR 13., VASÁRNAP A franciaországi Versailles-ban tanácskoz'l» az indokínai népek békéjét támogató és követelő világértekezlet. Képünkön: a világkonferencia elnöksége. André Souquiére Picassónak a világértekezlethez intézett táviratát olvassa fel. Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára Kairóban a repülőtéren Szadat elnökkel. Még mindig tart a bányászsztrájk Nagy-Britanniában. Képünk Birminghamben készült: egy sztrájkoló szénbányászt letartóztat a rendőrség, mert — társaival — megpróbálta megakadályozni, hogy a szenet elszállítsák a raktárakból. Háromszáz rendőrt vezényeltek ki ide az ötszáz bányász „ellenőrzési hét krónikája Kilencvennégyszer szó Nixon-ellentmondások — Versailles kontra Kiéber sugárút — Kínáról: harmadszor — „Pozitív“ vádaskodás — Európai „ostobaságok“ — Első olvasás a Bundesratban — Szinkronban Varsó és Párizs •éré”. Brandt nyugatnémet kancellár is felszólalt a „keleti szerződések” ratifikációs vitájában a Bundesratban, majd „rutinból” Párizsba repült és két napon át tárgyalt Pompidou francia elnökkel. Az 51 éves Lord Kilbracken, munkáspárti felsőházi tag — aki az Ír Köztársaságban él — bejelentette: visszaadja Anglia királynőjének hat háborús kitüntetését és ír állampolgárságért folyamodik, hogy tiltakozzék a brit ejtőernyősök január 30-i, 13 halálos áldozatot követelő londonderryi mészárlása miatt. 144 óra Hétfő: Rómában folytatódtak az angol— NATO—máltai tárgyalások a sziget támaszpontjairól. Kedd: Hanoiban aláírták a VDK—magyar tárgyalások záróokmányait. Szerda: Nixon külpolitikai üzenete a kongresszushoz. Csütörtök: Befejeződött Berlinben a Varsói Szerződés országai honvédelmi miniszteri bizottságának ülése. Péntek: A szovjet kormány nyilatkozata az USA vietnami agresz- sziójáról. — A ver- sailles-i vietnami világértekezlet megnyitása. Szombat: Todor Zsivkov, a BKP első titkára, a Bolgár Népköz- társaság Államtanácsának elnöke Kairóban tárgyal Anvar Szadat elnökkel. — Bejelentették: Franciaország is elismeri Bangla Desht. Az elmúlt hét világpolitikai eseményei és megnyilatkozásai között nemcsak terjedelme miatt — nem kevesebb, mint kilencvennégyezer szó! — említeném elsőnek Nixon elnök évi külpolitikai üzenetét. Van ennek az igen terjedelmes okmánynak néhány olyan részlete, amely éppen a hét más nagy nemzetközi eseményeivel összevetve mutatja meg a Fehér Ház lakójának fölöttébb ellentmondásos, sokszor a valóságtól is szívesen elrugaszkodó külpolitikai nézetrendszerét. Nixon bizonyos önteltséggel szögezte le üzenetében, hogy „Vietnam többé nem vonja el figyelmünket a globális diplomácia alapvető kérdéseiről”, s a kilencvennégyezer szóból jó néhány ezret annak bizonyítására fordított, hogy-^az- USA mindent elkövet a tárgyalásos rendezés érdekében”. Ugyanakkor szinte a Nixon-üzenet első kommentárjaként tudta meg a világ, hogy az Egyesült Államok kormánya nyomást gyakorolt Párizsra: 'azt szerette volna elérni, hogy a francia kormány tiltsa be az amerikaiak indokínai háborúja ellen fellépni szándékozó hetvenöt ország békemozgalmi és más haladó erőinek fórumot nyújtó, pénteken megkezdődő versailles-i világértekezletet. S éppen a versailles-i világértekezletet használja fel a betiltási kísérletnél kudarcot szenvedett amerikai politika a párizsi, Kiéber sugárúti tárgyalások szabotálá- sára is; a „tárgyalásos rendezés” állítólagos hívei, Nixon képviselői nem jelennek meg a tárgyalóteremben ... Bőségesen van ellentmondás a Nixon-üzenetben más világpolitikai kérdéseket illetően. Az elnöknek ez a sorrendben harmadik ilyen viszonylagos teljességű külpolitikai összefoglalója erőteljesen különbözik az előző kettőtől például Kína megítélésében. Tavaly és tavalyelőtt az elnöki üzenet éles Kína-ellenes megfogalmazásokat tartalmazott; az idén a leggondosabb kutatással sem lelhető egyetlen, Pekinget akár a legenyhébb formában is bíráló szó. Sőt, az elnöki megnyilatkozás azt fejtegeti, hogy „két évtized elszigeteltsége és ellenségeskedése után megnyílhat az út az Egyesült Államok és Kína közeledése előtt”. S ugyanez az üzenet, amikor megállapítja, hogy mindaz, ami történt és történni fog Peking és Washington között, „az fájdalmas Tajvan száméra”, tíz nappal a pekingi út előtt mégis kijelenti; „az VSA fenn fogja tartani védelmi kötelezettségeit, amelyet a Csank Kaj-sek-ista rezsimnek nyújtott". Figyelemre méltó az a szinte tudathasadásos kettősség, amely a Szovjetunióval való kapcsolatok elemzésénél mutatkozik meg. Pozitív megállapítások mellett („Be kell fejeznünk a munkát azokkal a problémakörökkel kapcsolatban — ilyen például a SALT —, amelyekben már eljutottunk a végső döntésig. Meg akarjuk teremteni a politikai keretet a még vitatott kérdések megoldásához. Tanulmányozni kívánjuk az USA és a Szovjetunió kapcsolatainak perspektíváit.”) bőségesen akad szovjetellenes rágalom és vádaskodás is a Nixon-üzenetben. Egyáltalán; a szovjet politikával foglalkozó, a kínai— amerikai kapcsolatait érintő megjegyzések figyelmes összevetéséből azt látja az ember, hogy Nixon világpolitikai elképzeléseiben nem is jelentéktelen szerepe van „a kommunista világ egységének megbomlásához” kapcsolódó amerikai számításoknak. Az esztendő legfontosabb nemzetközi politikai kérdéseinek élén szereplő európai biztonsági értekezlet témájáról is bőven esik szó Nixon kilencvennégyezer szavában — sajnos, irtot sem egyértelmű a felelet a szocialista országok felhívására. Ugyanaz a külpolitikai üzenet, amely leszögezi, hogy „ha egy ilyen konferenciát gondosan előkészítenek, s az a lényegbe vágó kérdésekkel foglalkozik, akkor az Egyesült Államok támogatja”, egyszerűen és tömören „ostobaságnak” nevezi azokat az elképzeléseket — például Mansfield szenátor többszöri javaslatát —, amelyek az Európában állomásozó amerikai haderő létszámát csökkenteni ajánlják. „Feltett szándékom, hogy fenntartom” — mondja az erőpolitika ismert hanghordozásával a Nixon-üzenet — „az Európában állomásozó amerikaiak létszámát.” „A légkör enyhülése önmagában még nem elegendő, több időre és nagyobb erőfeszítésre van szükség” — magyarázza az elnöki üzenet, azaz nem mondja ki ugyan kereken, de lehetőleg minél távolabbra szeretné eltolni az európai biztonsági értekezlet összeülésének napját. Hadnak persze az európai értekezlettel és általában az európai enyhüléssel szembehelyezkedő erők földrészünkön is. A hét figyelemre méltó eseménye volt a bonni szövetségi tanács, a Bundesrat ratifikációs vitája. A bonni parlament második kamarája — a várakozásoknak megfelelően — 21:20 arányban a jobboldali ellenzék, a CDU—CSU fenntartásai mellé állt a szovjet— nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződések ügyében, s azok jóváhagyását egyelőre „o felvetett kérdések kielégítő megválaszolásától” tette függővé. A döntés nem váratlan, a Bundesratban egy- főnyi többsége van az ellenzéknek. Tíz nap múlva, február 23-án kerül sor a ratifikációs eljárás jóval jelentősebb lépésére, akkor tárgyalja „első olvasásban” a Bundestag, a szövetségi gyűlés a szerződéseket. A Bundestagban a kormánykoalíciónak szolid többsége van, és nem egy politikai jós szerint elképzelhető, hogy ott még egy-két-három kereszténydemokrata képviselő és a józan, a realitásokat tiszteletben tartó álláspontra helyezkedik, azaz igent mond a szerződésekre. A hét végén, amikor ötnapos lengyelországi tartózkodás után hazautazott Varsóból Herbert Wehner, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának vezetője, arról számolhatott be, hogy lengyel tárgyalópartnerei — közöttük derek, a LEMP első titkára és Jaroszewicz miniszterelnök — nyílt, őszinte szóval vázolták Varsó álláspontját, amely éppen a már aláírt szerződések ratifikálásától várja a két ország kapcsolatainak további normalizálását mint az európai, légkör javulásához adandó újabb hozzájárulást^, S ha ehhez ho^zár illesztjük a Párizsban tárgyaló Brandt, kancellár szóvivőjének első megjegyzését, amely szerint „Pompidou elnök továbbra is támogatásáról biztosította a kancellár keleti politikáját” — úgy tűnik: a legérde- keltebbek, az európaiak Nixonr nál sokkal derűlátóbban ítélik meg a földrész biztonságát szolgálni akaró értekezlet ösz- szehívásának szocialista javaslatát, sőt, egyetértenek abban is, hogy azt lehetőleg a nem távoli időpontban össze lehet hívni. Gárdos Miklós A Moszkvában 89 éves korában elhunyt Nyikolaj Krilov marsallt, a stratégiai rakétacsapatok főparancsnokát tegnap temették el a Kremlben. Több száz párizsi tüntet Bolívia franciaországi nagykövetsége előtt követelve, hogy a bolíviai hatóságok adják ki a háborús bűnös Klaus Barbie-t, aki a náci megszállás idején a lyoni Gestapo vezetője volt, és most Klaus Altmann álnéven Bolíviában él. Munkaebéd a Pentagonban. A „segélykérő” izraeli hadügyminiszter, Mose Dajan jó egyetértésben Melvin Lairddal, az USA hadügyminiszterével. ■ ■ r MUNKAERŐ- h A KÖZGÉP lakatosokat, hegesztőket FELVETEL §í 2. sz. gyára Cegléd XIV„ Külső Kátai u. 35/a. keres felvételre FIZETÉS ÉS KEDVEZMÉNYEK A KOLLEKTIV SZERZŐDÉS SZERINT
