Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
1972. FEBRUÁR 13., VASÁRNAP “T/firftfip 3 75 éve Hetvenöt éve, 1897. február 14- én kezdődött meg Cegléden a Független Szocialista Párt — a szociáldemokrata párt Várkonyi István vezette frakciójának — földmunkás-kongresszusa. Csaknem 60 helységből, több mint száz küldött vett részt a kongresszuson. A háromnapos tanácskozáson állást foglaltak a nagybirtokok felosztása mellett, s a határozat kimondptta, . .a termőföld közös birtokká való változtatásának szükségességét oly módon, hogy a föld köz- használatra teremjen, s a javak igazságosan osztódjanak meg”. A kongresszus egy másik határozata a kincstári birtokok, a nagy latifundiumok és egyházi birtokok bérbeadását követelte a földművelőknek, méltányos feltételek mellett. Mivel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége az antifeudális, forradalmi demokratikus parasztmozgalom jelentőségét nem ismerte fel, s elutasította Várkonyiék törekvéseit, a pártszakadás csak elmélyült. A vonaton hallotta AZ INGÁZÓK HÍRE! Mi az ingázók szerepe az i ismeretek terjesztésében, a j hírközlésben, a vélemény- kialakításban? Aszódon több mint hatezer ember él, négyszázan bejárnak, 2300-an ingáznak, legtöbbjük hat kilométerre, az ikladi Ipari Műszergyárba utazik. A mozgás nem nagy, hiszen Iklad közel van, az ottani élmények sem különböznek túlzottan a helyi eseményektől. Ezért Aszódon úgy érzik, hogy az ilyen jellegű mobilitás a település közgondolkodását lényegileg nem befolyásolja, az ingázók nem jutnak különös szerephez a hírközSzínházbusz, DKV-teherpáíyaudvar Javul Százhalombatta közlekedése A nagy ipari centrum közlekedésfejlesztési koncepciójának kidolgozását sürgeti az idő Lapunk 1971. október 31-i számában „Javítanak az ifjú város közlekedésén’’ címmel számoltunk be azokról a teher- és személyszállítási gondokról, amelyek a gyorsan növekvő ipari város, Százhalombatta vezetőit és lakosságát foglalkoztatják, s hírt adtunk ezzel kapcsolatban a megyei pártvégrehajtóbizottság akkori ülésén kialakult álláspontról is. Több mint negyed év telt el azóta, s nem eredménytelenül — amint azt közelmúltbeli ülésén e kérdést ismételten tárgyalva megállapította a megyei párt-végrehajtóbizottság. A korábbi cikkünkben jó példaként 'émlífé'íí összefogás JL a város, a két nagyüzem, valamint a Volán és a MÁV között — gyakorlati eredményei fokozatosan tapasztalhatva válnak. így a Volán 1. sz. Vállalat egyeztette a szállítási igényeket és lehetőségeket valameny- nyi érintett építő, szerelő vállalattal, s megteremtették annak feltételeit, hogy — akár gépkocsik átcsoportosításával is — az idei szállítási követelményeknek megfeleljenek. Mint előző cikkünkben megírtuk: a Volán említett vállalata új forgalmi telepet kíván fölépíteni a városban. Azóta megkötötték az úgynevezett megvalósítási szerződést, a kivitelező a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat. Ugyancsak régi kérelem teljesül azzal, hogy az év első felében megkezdi szolgálatát a helyi tehertaxi, a lakosság rendelkezésére állva. A MÁV szintén a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet fordít a gondok enyhítésére, illetve fokozatos felszámolására. A teherszállítás szempontjából leglényegesebb a Dunai Kőolajipari Vállalat pályaudvarának ügye. A MÁV vezetői megerősítették, hogy az illetékes kormányszervek határozatának megfelelően a teherpályaudvar — mintegy 92 millió forintos költséggel — megvalósul. A pénzügyi keret rendelkezésre áll, s annak nagyobb részére — 67 millió forint értékben — a MÁV lebonyolítási szerződést kötött a Dunai Kőolajipari Vállalattal, míg a fönnmaradó hányadot saját kezelésében ruházza be, elsősorban speciális biztosító berendezések fölszerelésére. Ami a személyszállítást illeti: október óta a Volán 20. sz. Vállalat vezetői a meglevő járatok útvonalának módosításával, illetve meghosszabbításával az adott kocsipark eredményesebb kihasználását érték el. Ebben az évben ugyan nem bővül új járművekkel az állomány, ezért tárgyalások folynak arról, hogy a Dunai Kőolajipari Vállalat számára ún. szerződéses járatot teljesítő kocsik közül kettőt a rendes forgalomban alkalmaznának. Ha ez mégsem sikerülne, a Volán 20. sz. Vállalat akkor is megoldja, hogy Százhalombatta és Érd között megvalósuljon a „ráhordás” — azaz a városból eljussanak az utasok Érdre, ahonnét már menetrend szerinti közlekedés bonyolódik le a fővárossal, s természetesen ugyanezt fordított irányban —, valamint járat induljon a város és a finomító között. Ugyancsak javul az esti, 20— 22 óra közötti közlekedés a járat sűrítésével, s meglesz Budapest és Százhalombatta között a késő este induló színházi járat is. Szeptembertől kezdve pedig a Volán említett vállalata — ígérete szerint — lehetővé teszi Százhalombatta és Budapest között külön iskolai járat indítását a tanulók számára. Október végi cikkünkben — a város vezetőinek véleményét tolmácsolva — felvetettük: vajon mód nyílna-e esténként a fővárosba tartó gyorsvonat megállítására Százhalombattán? Lényegében ez az egyetlen olyan kérdés, ahol nem pozitív haladásról adhatunk számot. A MÁV — a közlekedési koncepcióhoz tartva magát — úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a főváros hatvan kilométeres körzetében a gyorsvonatok megállítása csak nagyon indokolt esetekben helyeselhető, egyébként ellentmond mind gazdasági, mind közlekedésgyorsítási érdekeknek. S egy apróság: a közlekedés terítékre kerülése megmozgatta a vállalati kollektívákat is, elsősorban a szocialista brigádokat, s megkezdődött a tetszetős, könnyűszerkezetű autóbuszvárók készítése. Több mint három hónapja annak a reménynek adtunk hangot, hogy a gondok egy részét az illetékesek gyorsan megoldják, másik részét pedig következetesen napirenden tartják. Az eltelt idő igazolta ezt a reményt. A föntebb elsorolt intézkedések enyhítenek a helyzeten, de csak időlegeseknek tekinthetők. Előbb-utóbb, alighanem már a következő ötéves tervben, a gyorsan fejlődő ipari centrum egész közlekedésfejlesztési koncepciójának napirendre kell kerülnie. Valószínűnek látszik, hogy az úti. elővárosi közlekedés valamelyik típusa — esetleg több típus elegyítése — hozhat a gyorsan gyarapodó város lakossága számára hosszú távú és megnyugtató megoldást. Százhalombatta ugyanis nem egy település a fővárost körülvevő agglomerációs övezetben, hanem olyan önálló — és nagy j iramban bővülő — ipari cent- j rum, amely sajátos megítélést ' és elbírálást igényel, i M.O. lésben,, a* véléményalakí- tásban. Körön kívül Földesi István, a Monori Járási Pártbizottság művelődési és propagandaosztályának vezetője: „A járás 41 ezer keresőjéből 38 ezer a bejáró. Óriási szám! A legnagyobb probléma: ki befolyásolja az ingázókat? A főváros vagy az „alvótelepülés”? Egyelőre mintha minden körből kikerültek volna. Budapestre utaznak, ott dolgoznak — jelölőgyűléseinken a lakosság 32%-a jelent meg, ezek szerint csak a helyben dolgozókat érdekli a települések sorsa. Hiába formáljuk mi itt helyben a tudatot, az ingázók a pesti üzemekben tapasztalt pozitív vagy negatív példákkal már befolyásolják családjuk nézeteit. A családok pedig egymásra hatnak, láncreakció indul meg. A bejáró'otthon nem megy el színházba, még le is beszéli ismerőseit: ilyen ócska művelődési házban, vacak előadást akarsz nézni? Bezzeg a fővárosban — mondja —, s közben ő Pesten sem jár színházba ...” Milyen híreket hall Szabó Sándorné, Mcmor, Deák utcai háziasszony, 32 éves, a budapesti Danuvia gyárban dolgozó fiától? — Mondja, hogy kisebb alkatrészeket köszörül, van, amikor harminckilósakat is. Nem olyan nagy a Danuvia, korábban fémtömegcikkgyár volt, aztán egyesült. Azt hiszem, hogy talán KISZ-tag a fiam. Ritkán van gyűlés, nem szokott arról beszélni, hogy mi az újság. Mostanában mindig volt anyag a gyárban, tudott dolgozni. Nem mesél Budapestről, hiszen nincs olyan messze a munkahelye. Szoktak a férjemmel a tsz-ről beszélgetni, az uram néha elmondja, hogy mit csinál, sárgarépát hord, burgonyát szed. A fiam a múltkorában mondta, hogy ne törje annyira magát: „Apu, ne menj be, mert megfázol...’’ Gödöllőn 22 ezer ember él, 12 ezer a helyi munkahelyek száma, becslések szerint háromezren járnak Budapestre. Gödöllőn úgy tartják, hogy az ingázók bemennek a gyárba, különösebb politikai, kulturális életet nem élnek, a város szempontjából passzív emberek. A társadalmi megmozdulásoknak nem aktív részesei, ezért szerepük a véleménykialakításban is jelentéktelen. A Budapest- - ről kijáró dolgozók nagy része értelmiségi, ők hamarabb hozzák a híreket, mint az ingázók. Igaz, a városban század része sincs a hírforgalomnak — egy kis községhez viszonyítva ... Sok a vad információ Földesi István: ,,A vonaton sok „vad információt” szereznek az ingázók, az áremelkedésekről általában ők hozzák a híreket, sűrűn rémhíreket. Tavaly januárban például nyakra-főre vásárolták a sót a járásban, nagy keletje volt a cukornak is, és ha jól emlékszem, éppen akkor csökkentették egy forinttal a cukor árát. Hát igen, vannak „jólértesültek” a bejárók között. Sok a vonatpletyka, legtöbbször az „előadó” is már hallotta valakitől, spontán alakul ki a beszélgetés, feltételezem, hogy legtöbb nem is rossz szándékú a „hírközlés”. A szervezett dolgozó ingázó munkások fejlettebbek, olykor elhangzik a vonaton: „Elvtársam, nincs igazad ebben a külpolitikai kérdésben...” A politikus emberek sok pozitív gondolatot hoznak haza. Ha például a feleség panaszkodik, hogy a tsz-vezetőm ilyen-olyan, a férj megszólal: a mezőgazdaság fejlődésének mai szakaszában...” — megmagyarázza. A világnézeti, nevelési kérdésekben sokat segítenek. Ha sok negatív hatást terjesztenének, sok problémát okozhatnának. De ez nincs így, tehát hiszem, hogy a bejárók nagy része szervezett dolgozó.. Milyen információkkal szolgál Rimaszécsi Ferdináml, Monor, Kossuth utcai lakos, aki gyakorlott ingázó, 1950-ben Angyalföldön üzemi tűzoltó lett, azután a Philaxiában volt üzemi tűzoltó, később a Budapesti Konzervgyárban automata gépen dolgozott, még később a Budapesti Vegyiművekben a DDT-gyártásban vett részt, nyugdíjba vonult, s most minden második nap a Garai téri piac éjjeliőre. — Csak nagyjából ismerem a piaci árakat. Hogy a monori vagy a pesti piac a drágább-e, azt nem tudom, mert a feleségem szokott bevásárolni... Tapasztalatom a piacon, hogy rengeteg a veszteség, a káposztáról addig szedik le a rohadt leveleket, míg szinte elfogy az egész. Még rosszabb a helyzet a salátával. A múltkorában látom, hogy a folyosón vagy 20—25 láda romlott alma van. Magházpenészes, mondta az eladó, d* nem tudtak semmit sem intézkedni. Hogyan történik az elszámolás? — érdeklődtem tőle, s ő elmagyarázta. A piaci világ különös világ, sokat káromkodnak. A maszekok harcot vívnak a helyért, mert a jobb helyeket a tsz-ek foglalják el. A -múttkö- rában olyan bűzt árasztott a romlott hagyma, hogy a felügyelőség felszólította az illetékeseket: vigyék a szemétbe. Nem tudom, hogy hibásak-e a dolgozók, nehéz a felelősség kérdésének megállapítása ... Felderíteni mm tudományos pontossággal Az ingázók hordozta híreket, információkat nehéz felderíteni, sokszor egy gesztus, egy szemhunyorí- tás többet mond száz mondatnál. A bizalmas értesülésekről nem is szívesen beszélnek az emberek. Az ingázók ezer felderítetlen szállal kapcsolódnak egy- egy település közgondolkozásába: sem az információs csatornák, sem a formák, sem a hatásmechanizmusok nem ismertek. Az ingázók életét köd borítja, nemcsak adataikat tartják „körülbelül” számon, hanem gondolati közlekedésüket is a sejtés homálya fedi. Pedig hatalmas tömegekről van szó, akik nélkül egy-egy település élete nem befolyásolható. Szükséges tehát az ingázók lélektanának tudományos pontosságú felderítése, például a véleménykialakításban betöltött szerepük szempontjából is. Enélkül csak találomra dolgozhatnak a politika, a tudatformálás munkásai. Fóti Péter A nyáron előkészített őszibarackból most készítenek befőttet a Nagykőrösi Konzervgyárban. Foto: Urbán Hamis szükségletek Tskolát kíván építeni a ráckevei járás egyik nagyközsége. Dicsérendő szándék, hiszen Pest megyében nem a legjobb a tantermi ellátottság — bár csupán tavaly 31 osztályterem épült —, a szükség- szerű tantermek aránya még mindig tizennégy százalék. Ám mielőtt az általános kép elfedné az adott esetet, tegyük fel sürgősen a kérdést: szükség van erre az új iskolára? Nincsen. A nagyközség, ami iskolahelyzetét illeti, a járásban a legjobb állapotokat élvezők között van, a természetes szaporodás semmivel nem nagyobb, mint másutt, s egyéb településeken a bevándorlás is jelentősebb, mint itt. Mégis, a község vezetői azt tartják, kell az iskola. Miért? Mert kell. Kéri a lakosság. Lenne társadalmi munka is, ha ... ha persze jönne felülről a pénzmag. Mondjuk, a megyétől. Az élet szül ilyen fonák helyzetet: az álszükséglet igénnyé fogalmazódik, — az igény pedig lassan követeléssé lesz. Gyakran előfordul? Igen! Lesajnáljuk, s elverjük a port az újgazdagon, aki csupán azért megy operába, hogy ékszereit fitogtassa; a sznobon, aki nem érti, csak „kritizálja” a műveket; a tágas tisztaszobákat építőkön, akik továbbra is a konyhában szoronganak ... Leírjuk, elmondjuk kárhoztatóan, hogy vannak, akik a lelkűket is eladnák egy-egy áhított státusszimbólum megszerzéséért,. vélt és ki- 'tramr^Sffftäyüic., oreiffeT-" téséért... Valóban, mindez nem magánügy. Ám még kevésbé az, ha hivatalos köntösben, hatalommal rendelkező szervek képében jelennek meg a hamis szükségletek. Mert a sok hasznos, szükséges építés, fejlesztés mellett lelni fölöseket is. Például a székházépítés erőltetését. Vagy a mindenáron való „új városközpont” teremtést, még akkor is, ha jó lakások tucatjait bontják le miatta. A túlméretezett ipari beruházást, ahol némán állnak a gépek, mert ember nincs melléjük, s a termék, amely a berendezéseken készülne, senkinek sem kell... 1971- ben 2,9 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a megyében, s míg a tényleges eredmények előtt fejet hajtunk, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a beruházási feszültségekben — akár országszerte — része van a hamis szükségleteknek is. Annak, hogy igények minden különösebb vizsgálat és elemzés nélkül terv formáját öltik, s bár a terv még csak vázlatos, máris építeni kezdenek... A „gyorsaság” eddig tart. Ezt követően félbemarad a beruházás, majd csinálgatnak rajta valamit, azután módosul az alapcél, a határidő, a költségösszeg, s végül már senki sem tudja, hogy eredetileg miféle szükséglet kielégítésére hozták meg a döntést. A legtöbbször álszükségletekére. Wem több, mint álszükL ’ séglet például napjainkban az a folyamat, amelynek következményeként gyorsan emelkedik az összes foglalkoztatotton belül az alkalmazottak aránya. A vállalatok azzal érvelnek, hogy az ügyvitel korszerűsítése, gyorsítása megkívánja ezt, bonyolultabbá váltak a feladatok... S hirdetnek: keresünk könyvelőt, számlázót, bér- számfejtőt; ahol sokan vannak az irodákban, az már komoly vállalat? S nem álszükséglet-e kalap alatt elférő vállalatoknál főosztályokat szervezni, osztályvezetőket kinevezni, bár osztályuk nincsen, s feladatuk még kevésbé ... Fölépíteni hetente vagy két hetente egyszer használt művelődési házakat, reprezentatív éttermeket, amelyek konganak az ürességtől, frissen diplomázottakat hajkurászni, s utána leültetni őket adminisztrátorként ... Belevágni az ultramodern üdülő építésébe, miközben a gyárban még öltözőszekrényből is három embernek jut egy?! Miféle nyakatekert gondolkodás- mód diktálja, hogy mindig azt kell figyelni, ami a másik faluban, a szomszéd üzemben, a másik járásban történik, s utánozni, mert ha ott van, akkor itt is legyen, ahelyett, hogy a tényleges szükségletekből indulnának ki, s a reális lehetőségeket fognák össze tervként. Van, létezik vezetők és testületek részéről egyaránt az a felfogás, amely a fejlődést nem folyamatként, hanem ugrásként, szakaszokra osztva látja, értékeli. Fejlődött a gyár, ha épült egy új üzemrész, fejlődött a község, ha épült egy „kombinát”. Ki firtatja, hogy az új üzemrészben mit gyártanak, mennyiért, milyen minőségben, s hogy valóban azt kell-e gyár- tani ? Ki törődik azzal, hogy "a"nagy 'códó közepette felavatott kombinátban időnként még kenyeret sem kapni, s hogy az „étterem” hetek óta nem szolgál meleg étellel?... Van új üzemrész, van új kombinát, sokak számára ez a lényeg. Mintha emlékműveket állítanának fel. „Az én vezetésem alatt történt.” Sokba kerül? Nagyon sokba. Mert míg hamis szükségletekre jut pénz, nem jut jogosaikra. Czakemberek kifejezé^ sével élve: létesítmény-centrikusság tapasztalható széles társadalmi méretekben. Azaz, a fejlődést építmények, berendezések s más hasonló tárgyak jelzik. A tárgyak funkcionális szerepével — hasznosításuk fokával — már nem fontos foglalkozni; legyenek meg e tárgyak, s kész. Legutóbb, az országos propagandatanácskozáson Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára mutatott rá annak fontosságára, hogy a közvéleményben tisztább képet kell kialakítani a fejlesztés anyagi forrásairól. Azaz arról, hogy sok jogos szükséglet kielégítésére sincs — ma még — pénz. S akkor a meglevő forrásokat is apasztják a hamis szükségletek ... szétforgácsolják a kierőszakolt fejlesztések... holt, nem kamatozó befektetéssé teszik az elhúzódó beruházások ... pocsékolja a nagyzási hóbort... fe- csérli a kivagyiság. Emberi gyengék? Ha több ember követi el ugyanazt a hibát, ha sok helyen tévednek rossz útra, akkor már nem beszélhetünk magatartásbeli gyengeségekről. Sokkal inkább a közgondolkozás hibáiról. Még akkor is, ha e hibák a hivatalos álláspont leplét öltik fel. Mészáros Ottó
