Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-12 / 36. szám

: AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVt ÉVFOLYAM, 36. SZÁM VJHA 80 FIM.EI1 1972. FEBRUÁR 12., SZOMBAT Kádár János Moszkvában PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYEStíÜETBC! Moszkva seremetyevói repülőterén Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára fogadta Ká­dár Jánost. Barikád — konzulátuson Az Egyesült Államokban tanuló dél-vietnami diákok egy csoportja csütörtökön megszállta a saigoni rend­szer New York-i főkonzu­látusának irodahelyiségeit. A dél-vietnami fiatalok először kikergették a m sz- szió alkalmazottait, majd elbarikádozták magukat az irodákban. Kijelentették, hogy akciójukkal Nguyen Van Thieu elnök távozását, a százezer dél-vietnami po­litikai fogoly szabadonbo- csátását és a saigoni rend­szer elnyomó apparátusá­nak feloszlatását követelik. A New York-i rendőrség közbeavatkozott, és a dél­vietnami diákokat erőszak­kal távolították el a misz- szió helyiségeiből. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt ’ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának meghívására nemhi- vataios, baráti látogatásra péntekén Moszkvába érkezett. A seremetyevói repülőtéren Kádár Jánost Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, Konsztantyin Katusén, a köz­ponti bizottság titkára és Konsztantyin Kuszákon, a központi bizottság osztályve­zetője fogadta. fock Jenő repülőtéri nyilatkozata Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének vezetésével pénteken hazaér­kezett a magyar párt- és kor­mányküldöttség, amely a Viet­nami Dolgozók Pártja Közpon­ti Bizottságának és a VDK kormányának meghívására hi­vatalos, baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban. A küldöttség tagjai voltak: ______________ VE RSAILIES-I VILÁGKONFERENCIA Péntek délelőtt a Párizs melletti Versailles-ben meg­kezdte munkáját az indokínai népek békéjével és független­ségével foglalkozó világkon­ferencia. Versa illés-i világkonferen­cián 75 országból több mint ezer delegátus vesz részt, akik országuk lakosságának legkü­lönbözőbb rétegeit képviselik. A magyar delegáció vezető­je dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, az Or­szágos Béketanács katolikus ÚJDONSÁG A FUNDOZAL „Kapapótló“ 65 millióért Tavaly az AGROTRÖSZT két és fél milliárd forint érté­kű növényvédő szert értéke^ sített, 30 százalékkal többet, mint 1970-ben. Idei tervük: hárommüliárd forintnyi nö­vényvédő szer eladása. Sok, tőkéspiacról származó vegy­szer helyett hazai készítmé­nyeket ajánlanak vásárlóik­nak, mivel tavaly a Chinoin és az Alkaloida gyár is meg­kezdte a növényvédő szerek gyártását. A Pest megyei gazdaságokat a Pest—Nógrád—Komárom megyei AGROKER Vállalat látja el növényvédő szerekkel. Milyen a kínálat a megyében? Erről kaptunk tájékoztatást Gátonyi Béla osztályvezető­helyettestől. Megtudtuk, hegy tavaly 122 millió forintért vásá­roltak a Pest megyei gaz­daságok növényvédő sze­reket. Idén a vállalat 10 —12 százalékkal többet eladni belőlük. Az áru biztosított, mivel az AGROTRÖSZT a megrendelé­sük nagy részét visszaigazolta már. A gomba ölő szerek közül újdonság lesz a fundozal, amely négy-öt szert is helyet­tesít A vegyszeres gyomirtás egy­re jobban elterjed a megyé­ben is. Tavaly már 52 millió forintért vásároltak a terme­lőszövetkezetek és állami gaz­daságok gyomirtó szereket, idén pedig az AGROKER fel­mérése szerint, 65 millió forin­tot fordítanak „kapapótlóra”. A gazdaságok a szokottnál előbb jelzik a kereskedelem­nek igényeiket Tavaly február elején még csak a megrendelé­sek 35 százaléka érkezett meg az AGROKER-hez, jelenleg már mintegy 50 százaléka. Ennek egyik cka az is, hogy a növényvédő szerek árai nem emelkedtek, sőt egyes fajtá­két mérsékelték. A Pest—Nógrád—Komárom megyei AGROKER Vállalat hamarosan közread egy olyan katalógust, amely­ben a jelenleg forgalom­ban lévő több mint 200 fajta növényvédő szer ne­ve, felhasználási területe és dózisa is szerepel. Tegnap pedig Salgótarján­ban találkoztak a növény­védő szer gyártók és a kereskedelem képviselőd Pest és Nógrád megye mező­gazdasági üzemeinek vezetői­vel, ahol részletes tájékozta­tást adtak az új növényvédő szerekről. m. k. a. bizottságának főtitkára a meg­nyitó ülésen a világtalálkozó elnökségében foglalt helyet. A tanácskozást André Souquiere, a francia országos béketanács titkára nyitotta meg a világtalálkozó előkészí­tésében részt vett 48 francia társadalmi szervezet nevében, majd Bertil Svanström, a stockholmi Vietnam-konfe- rencia elnöke üdvözölte a vi­lágtalálkozó résztvevőit Ezután Thiounn Prasith, a Kambodzsai Nemzeti Egység­front küldöttségének vezetője beszédében részletesen ismer­tette azt a harcot amelyet Kambodzsa lakossága és had­serege folytat az amerikai ag- resszorok és csatlósaik éLLen. Rámutatott arra, hogy a népi hadsereg legutóbb jelentős győzelmet aratott Phnom Penh közelében. Paul Mayer amerikai dele­gátus, a világkonferencián részt vevő amerikai delegáció nevében* élesen tiltakozott Porter amerikai nagykövetnek a Párizsban folyó vietnami konferencia megszakítására irányuló kísérlete ellen. Ezután André Souquiere ja­vaslatára a világkonferencia úgy határozott, küldöttséget jelöl ki, amely az egész világ­találkozó tiltakozását tolmá­csolja majd Porter nagykövet­nek a párizsi Vietaam-konfe- rencia szaibotálása miatt SAJAT SZABADALOM A monori járási Szolgáltató Szövetkezet gyömrői lakatos­részlegének büszkesége az általuk konstruált gázszabályozó ké­szülék. A szabadalmaztatott készülék iránt mind a hazai, mind a külföldi piacokon nagy az érdeklődés. Foto: Gábor SinJcapo Sikhot Chounamaly tábornok, a Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizott­ságának tagja a laoszi küldött­ség nevében hangsúlyozta, hogy Nixon a hírhedt guajpi doktrína alapján ázsiaiakat alkar harcba küldeni ázsiaiak ellen. Ezt a doktrínát igyek­szik megvalósítaná a Vientiane —Saigon—Phnom Penh— Bangkok tengely létrehozásá­val. Dang Quang Minh, a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadí­tás» Front KB-tagja, a déi- vietnami küldöttség nevében ismertette a DIFK február második! javaslatát, és hang­súlyozta, hogy annak elfoga­dása végre békét és igazi füg­getlenséget biztosítana a dél- vietnami lakosság számára. Ezt követően a delegátusok, bizottságokban folytatták munkájukat. Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta a Fock Jenő miniszterelnök vezette dele­gációt a Ferihegyi repülőtéren. Fehér Lajos, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Csémi Károly, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, altábornagy, a .hon­védelmi miniszter első helyet­tese, dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnöke, Marjái József külügyminisz­ter-helyettes és Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese.' A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyette­se, Benkei András belügymi­niszter, Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Lázár György munkaügyi miniszter, Péter János külügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, az MSZMP KB tag­ja és dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter fogadta. A megérkezés után Fock Je­nő a repülőtéren nyilatkozott a sajtó képviselőinek, melyet lapunk 2. oldalán ismertetünk. POMPIDOU—BRANDT Közös sajtóértekezlet Párizsban A francia—nyugatnémet tár­gyalások befejeztével Pompi­dou elnök és Brandt kancel­lár pénteken közös sajtóérte­kezletet tartott Párizsban. Pompidou elnök elmondta az újságíróknak, hogy a két­napos csúcstalálkozó során három problémakörrel foglal­koztak. A keleti országokhoz fűződő kapcsolatok tekintetében „tel­jes az egyetértés az NSZK. és Franciaország között” — mon­dotta Pompidou. Ami,a másik fontos kérdés, a gazdasági és valutaunió problémáját illeti, „a két kor­mány egyetért abban, hogy meg kell valósítani az uniót, mégpedig abban a formában, ahogyan 1971 február—már­ciusában elhatározták. A két ország gazdasági és pénzügy- minisztere már a jövő héten megkezdi egy közös álláspont kidolgozását, hogy javaslatot tehessen az illetékes országok­nak” — mondotta Pompidou. A tizek tervezett csúcskon­ferenciájával kapcsolatban a francia köztársasági elnök be­jelentette, hogy a két fél egyetért az értekezlet időpont­jának, helyének és napirend­jének kérdéseiben. Pompidou elnök végül hang­súlyozta, alaptalanok azok a hírek, amelyek szerint nézetel­térések támadtak Franciaor­szág és az NSZK között. A francia elnök után Brandt kancellár vette át a szót. Hangsúlyozta, hogy teljesen egyetért Pompidou elnök sza­vaival és kevés a hozzáfűzni­valója. „Ügy döntöttünk, hogy nem halogatjuk tovább a gazdasági és valutaunió ügyét, hanem azohnal elkezdjük megvalósí­tását” — mondotta Brandy. Mindezekhez Leo Hamon, a francia kormány szóvivője hozzáfűzte: Pompidou elnök és Brandt kancellár elvileg egyetértett abban, hogy „köze­lebb kell hozni az európai valuták egymáshoz viszonyí­tott értékingadozásának alsó és felső határát”. Elvi meg­egyezés született arra vonatko­zóan is, hogy a közösség tag­országainak központi bankjai avatkozzanak be, ha egyik vagy másik ország valutája a megengedettnél nagyobb mér­tékben ingadozik. A sajtóértekezlet után Willy Brandt kancellár elutazott a francia fővárosból és a kora délutáni órákban hazaérkezett Bonnba. MINIHQLDHIBA Indul egy ikertestvér A houstoni űrkutatási központban csütörtökön kö­zölték: az 1971. augusztus 4-én — az Apollo—15 űrha­jó segítségével — Hold kö­rüli pályára juttatott mini mesterséges hold elektro­mos hiba miatt befejezte működését. Az összegyűj­tött tudományos adatok nagy része már nem továb­bítható a Földre. A 34,2 kilogramm súlyú minibolygónak a tervek szerint egy éven át kellett volna adatokat gyűjtenie a Hold gravitációjáról és mágneses tulajdonságairól. Az amerikai űrkutatási program keretében 1972. április 16-án felbocsátandó Apollo—16 fedélzetén ma­gával viszi a most elnémult műhold ikertestvérét. Részt vett az építő- és épí­tőanyagipari szocialista bri­gádvezetők tegnapi értekezle­tén Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke és Bon- dor József építésügyi és város- fejlesztési miniszter. Részvéttáviratot küldött A. A. Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének N. I. Krilov mar­sallnak, a Szovjetunió honvé­delmi miniszterhelyettesének elhunyta alkalmából Czinege Lajos vezérezredes, honvédel­mi miniszter. A temetésre Szűcs * László vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes vezetésével magyar katonai küldöttség utazott Moszkvába. ülést tartott a Magyar Köz-- gazdasági Társaság elnökség! Csikós Nagy Béla államtitkár­nak, a társaság elnökének ve­zetésével, amelyen megtár­gyalták a március 10-én sorra kerülő közgyűlés napirendjére kerülő kérdéseket. Hazaérkezett a magyar párt­éi kormányküldöttség a VDK-ból

Next

/
Oldalképek
Tartalom