Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

4 «st «EC VE« KhfCú'iap 1972. JANUAR 16., VASÄRNAP Mikro-Magyarország a Duna mentén Társadalmi összefogást sürget a szentendrei falumúzeum építése — Hosszas ebéd a török szultáné, — Hátravan még a feketekávé ... Afäny János Török Bálint­ról szóló balladájának szálló- igés sorai zsonganak a fejem­ben, ahogy az erdős völgybe épült község szerteágazó utcáit járom. Múlt augusztusban volt négyszázharminc esztendeje, hogy a Budát csellel elfoglaló Szulejmán szultán az egykori Torbály vagy Torbágy — régi írásmód szerint: Torbag vagy Turobág — földesurát, Enyin­gi Török Bálintot, Izabella ki­rálynő vezérét, bizalmasát, tá­borába csalta, Konstantiná- polyba hurcolta, ahol évtizedes rabság után a Héttoronyé bör­tönében „vágta le a halál”... A honfoglaláskori Kond ve­zérnek és fiának, Csörsznek kései öröké alighanem Szapo- lyai János király kegyéből szállott Török Bálintra, aki bir­tokának egyik dombtetején vár­kastélyt építtetett — ám csil­lagának hanyatlásával várát is lerontották. A törökdúlta rom köveinek javát a XVII. század végén az elpusztított faluba hozott új telepesek széthord­ták, a föld feletti maradványo­kat elemésztette az idő, bete­Az Albertirsa és vidéke ÁFÉSZ értesíti a kedves átutazó, illetve a helyi vendégeket, hogy JANUÁR 8—ÁN MEGNYÍLT A Etel- és ital­különlegességek. III. oszt. árak, magyaros konyha. mette a föld, beborította a gyep, a pagony, az erdő. 1696-ban az új község ado­mánylevelében már együtt em­lítik Torbály és Törökbálint helységneveket — az utóbbit nyilván a megsemmisült vár és a megsemmisített várúr eleven hagyományaként. A vár helyét azonban sokáig nem kutatták, de minthogy az ősi falutelepü­lés az Anna-hegy alatt húzó­dott el, valahol a Felsővár ut­ca táján lehetett Török Bálint sasfészke. Akihez a „nyoma veszett vár” ügyében eligazítottak: dr. Pelsőczy Ferenc prépost, egész sor megfigyelésének, tapaszta­latának summázatával ajándé­koz meg. — Nem veszett nyoma a várnak — mondja —, csak nyomozni kellene a nyomok yitán. Például az Anna-hegy lábánál levő plébánia bejára­tánál, a föld mélyén, vörös­márvány ^töredékeket találtak, az udvaron pedig két darab méteres ^őgömböt. A lejtőn, a kápolna tövében, 1970 tava­szán, hóolvadáskor beomlott a föld, s jó nyolc méter mélyen egy három irányba ágazó tá­gas üregbe lehetett belátni a hegy alá. Tudunk arról is, hogy 1702-ben újjáépült temp­lomunk középkori szentélyé­ből, amely egy még régebbi templom támpilléres alapfalai­ra támaszkodik, a szanatórium udvara felé föld alatti folyosó vezet, ismerjük szellőzőnyílá­sát is. Megállapítható, hogy a hegyoldal horpadásában kettős várfal vonul a magasba, s fentről, a plébánia irányába, gránitfalalap húzódik lefelé. Vannak, akik még emlékeznek arra, hogy századunk elején, a plébánia és a templom közötti iskola alapozásánál, a közép­kori fundamentum eltávolítá­sára robbantással kellett lazí­tani a talajt. Nem ártana ösz- szevetni, tudományosan érté­kelni ezt a sok jelet, mert íme, itt van a legrégibb, 1528-ból való magyar térkép másolata, amelyre e ponton, ahol most beszélgetünk, Torbag várát je­gyezték be. Torbágy vára pe­dig nyilván Török Bálint várá­val azonos... Helyi régészkedésnél mindig elfogultságra gyanakszunk. Mégis, úgy gondolom, ennyi, jó értelemben vett „gyanús” adatnak érdemes lenne a vé­gére járni. Ki tudja, nem rej­teget-e a század eleje óta nya­raló- és üdülőhelyként meg­kedvelt Törökbálint történelmi és idegenforgalmi szempontból egyként értékes meglepetést?! Gazdag ásatási zsákmány Bronzból készült szerszámok, kecses ékszerek, érmék, agyag- bögrék, tálak, cserépedények vallanak az őslakó keltákról. Épületmaradványok, bélyeges téglák, feliratos kövek, fegyve­rek az ókori Róma pannóniai uralmát idézik. Avar sírok be­szélnek a népvándorlás száza­dairól, templomok, kápolnák a középkorról és a barokkról. A népegészség szolgálatában jeles érdemű törökbálinti szanató­rium: a Pest megyei Tüdőkór­ház pedig azokra az időkre is emlékeztet, amikor hatalmas épülettömbje előbb a jezsuita rend otthona volt, majd ennek feloszlatása után a Majláthok főúri kastélya. Többszázados tanúja e változásoknak a sza­natórium parkjában álló disz­kót, a XVIII. század végén di­vatozó copfstílus kőfaragásai­nak ritka szép példája. A szőlejéről, gyümölcséről érdemes hírű Törökbálint ma arra is büszkén mutathat rá, hogy határában működik ha­zánk egyik legmodernebb tég­lagyára, hogy kisipari szövet­kezete kényes orvosi műszere­ket gyárt, s hogy nemrég szá­molták fel a régi borospincék­be szorított lakásokat, s lakói­kat állami támogatással épült két szoba komfortos otthonok­ba helyezhették el. Egyébként Törökbálint népe is úgy él, mint a főváros von­zásában élő községek dolgozói­nak túlnyomó többsége. A fel­nőtt lakosság 80 százaléka Bu­dapestre és a környékre jár munkába, jószerint csak vacso­rázni és aludni térnek haza, ha éppen nem váltott vpgy éj­szakai műszakba osztják be őket. A IWfti OpoIlSOk növekedé­sével, a munkahelyek, a hiva­talok koncentrációjával mind többet esik szó az úgynevezett „alvóvárosokról”, vagy, hogy tréfásan félre ne halljuk: az alvás városairól. Nos: Török­bálint, s néhány Budapesthez közel fekvő község mintha ezt az „alvóváros” eszmét kezde­né megvalósítani. Egyelőre még nem ideális megoldásként, hanem a fejlődés szükségsze­rűségéből és kényszeréből. Békés István A magyar népművészet, a népi-nemzeti kultúra megőrzé­se össztársadalmi érdek: ezért született 1966-ban állásfogla- •lás a szabadtéri néprajzi mú­zeum megteremtésére Szent­endrén. Mi történt azóta a skanzen érdekében, mire szá­míthatunk a közeljövőben? — erről adtak tájékoztatót a Művelődésügyi Minisztérium­ban. Tíz falu a kerítés mögött A szentendrei Szabadság- forrás környékén 80 holdnyi területet adományozott a vá­ros a létesítmény kialakításá­ra. Az elmúlt ötéve$ tervben hozzáfogtak a munkákhoz, s ennek eredményeként megtör­tént a terület kisajátítása, megkezdődött az úthálózat építése, felújítása, elkészült a kerítés. A vggső terv az, hogy a kiválasztott 85 nagyobb és 226 kisebb — úgynevezett já­rulékos — objektumot a ha­gyományos paraszti életforma rendszerében, tíz'nagyobb táj­egység csoportosításában he­lyezik el. Az így születő „mik- rofalvak” az eredetit megkö­zelítő miliőben érzékeltethe­tik majd a különböző magyar tájak hagyományos építészeti kultúráját. Az elmúlt öt esztendőben a Néprajzi Múzeum 53 épít­ményt már megvásárolt, ezek többségét lebontották és a helyszínre szállították — rész­ben „konzerválva” várnak felépítésükre. Várják a kivitelezőket A végleges beruházási prog­ram o IV, ötéves terv folya­mán 70,8 millió forint fel- használását irányozza elő. A néprajzi épületek vásárlása és áttelepítése — bontása, szál­lítása, konzerválása, újraépí­tése .—, továbbá a felépült ob­jektumok, valamint a terület fenntartása évente mintegy 10—11 millió forintba kerül.. A tudományos koncepciók ki­alakításakor nyilvánvalóvá vált,. hogy a szentendrei or­szágos jellegű falumúzeum lé­tesítése olyan kultúrpolitikai feladat, amely a társadalom széles körű összefogását igény­li. Ezért védnökséget vállalt az építés felett a KISZ Köz­ponti Bizottsága, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A védnökség lehe­tővé teszi, hogy az ifjúság és a társadalom legkülönbö­zőbb rétegei a közvetlen kivi­telezési munkák elvégzésével vagy más feladat megoldásá­val járuljanak hozzá a szent­endrei „mikro-Magyarország” létrejöttének meggyorsításá­hoz. A megyék legyenek az áttelepítők Időközben az ország leg­különbözőbb részén különböző, tájjellegű falumúzeumok lét­rehozásáról is döntöttek. Zala megyében megvalósult a gö­cseji szabadtéri néprajzi mú­zeum, de megindult az épí­tés, illetve az előkészítő mun­Balassagyarmatról indult el Mikszáth Kálmán, a nag^ pa­lóc hírlapírói pályafutása. Éle­te-során vissza-visszatérve oda személyesen is, de még inkább a korabeli vármegyei élet fo­nákságait ábrázoló műveiben. Ezért ünnepli különös tisztelet­tel és szeretettel Balassagyar­mat a nagy realista író szüle­tésének 125. évfordulóját. A balassagyarmati Mikszáth-na- pok keretében a Horváth End­re galériában megnyílt a Mik­ka Vas, Baranya és Szabolcs- Szatmár megyében is. A me­gyék többsége azonban — érthetően —■ nem kíván úgy­nevezett regionális szabadté­ri néprajzi múzeumot terem­teni: ezért is kívánatos a szentendrei országos támoga­tása. A szakemberek véle­ménye szerint ez legkönnyeb­ben úgy valósítható meg, ha a megyék biztosítják egy-egy — a területükről származó, a tájat reprezentáló kiemelkedő *értékű — objektum úgyneve­zett áttelepítési költségeit. A A közös összefogás lehetővé tenné, hogy a szentendrei skanzen nagy részét az ötödik ötéves terv végére megnyit­hassák a közönség előtt. száth-müvek illusztrációiból megrendezett kiállítás, ame­lyen csaknem negyven magyar művész több száz alkotását ál­lították ki. Ugyancsak sor került jubi­leumi ünnepség megrendezésé­re a Mikszáth Kálmánról elne­vezett művelődési központban. Horpácson, a Mikszáth-kú rián, az író egykori dolgozó- szobájában múzeumot rendez tek be. Kútba ugrott egy öregasszony. „Érdekes téma, izgalmas téma, olvas­mányos téma.” Téma? A halál? Egy sors? Egy élet? Hatvankét esztendő? Olvasmány? A földbe ivódott veríték, a napkeltét és napnyugtát egyaránt sóhajtva köszöntő robot, a méreggel; dühvei mind jobban telítődő esztendők, az öt oszlop tartotta tornácon elhangzó gyűlölködő szavak, a sírhant alól is kibúvó megvetés? Kútba ugrott egy öregasszony. Miért? • A kút olyan, mint a többi ezer az Alföldön. Ásott, kávája korhadó desz­káin gunnyaszt a moha, ágasfája repe­dezett, a kútostor végén rozsdás kampó. Vödör nincs rajta. Levették. Azóta sem isznak a kútból, mosni, mosogatni sem merítenek belőle vizet. A szomszédból hordják, öt-hatszáz méterről. A -másik tanyáról. Azóta... — Levelet kapott. A nevenapja volt. Mondtam, édesanyám, gombapörköltet csinálok. Az volt a kedvenc étele. Direkt bebicikliztem a ceglédi piacra, hogy kapjak gombát, mert az abonyin, itt, soha nincsen. Jól van, jól van — bólo­gatott. Örült neki; Hogy gomba lesz. Mert nagyon szerette. Főztem, jött a postás, akkor még kijárt ide, mostan már nem, nekünk kell a boltba menni, ott adja le, ha van valami. Jött a pos­tás, adta anyánknak a levelet, ő meg forgatta, nézte, ki írta, nyúlt a pápa­szemért, s közben mondta: Imre bá- tyádéktól jött. Még furcsálltám is, hi­szen mindég haragban voltunk velük, nem állhatták anyámat, mert hogy azt tartották, őmiatta ment szét a család, pedig ők olyan nagyon összetartósak yoltak... A nagy darab, kövér asszonyon dorkó van, azaz tornacipő, amúgyis bő melegí­tőnadrágja a sok használattól megeresz­kedett, zsírpettyekkel teleszórt kardi­gánja alól kilátszik a kombiné vállpánt­ja. így ül a magas támlájú, mind a négy lába végén oroszlánfejes, bársonykárpi­tos széken, két lábfeje tétován vándorol a vastag perzsaszönyeg mintáin. Intar­ziás szekrény, gyöngyház-berakásos ke­retben csiszolt tükör, sokágú, üvegkoc­kákkal díszített csillár: ez áll a szobá­ban. Meg hat bársonykárpitos szék, ha­talmas asztal körül. Ágy nincsen. Elad­ták. Karácsony előtt. Abból csináltatnak sírkövet, amit kaptak érte. — ... főztem, azután eszembe jutott, vajon mit írhattak Imre bátyámék, s kiabáltam anyámnak. Nem felelt. No, nem hallja, gondoltam. Később azért t kinéztem. Nem láttam sehol. Pedig ha a házban nem volt, ott szokott üldögélni annak a nagy szederfának a tövében, ahol most a kutyát látja. Ott sem volt. Megnéztem a vécén, hátha rosszul lett, körbejártam a házat, s akkor láttam meg a kút mellett a levelet... Sír. Arcára kiül a rémület, mint azok­ban a percekben. Föléhajolt a kútnak, s inkább ösztönből mintsem, tudatosan, leeresztette a vödröt. Puhát ért, s ahogy visszahúzta, a víztükörre följött a fej­kendő. Szétterült, mintha elfedhetne mindent. • A levélből: „...a mi Károlyunk volt a család lelke, amikor Édes Apánk megtért a Jó Istenhez, minden gond, meg mi, kisebb pulyák, rámaradtunk. Rá, meg Édes Anyánkra, S Istenben bíz­va cseperedtünk, míg azután az az Űri Cafat, aki Te vagy, elvette tőlünk. Rít­tunk, rimánkodtunk, Édes Anyánk elé­be is térgyepeit, mint a bűnös az Űr Jé­zus Krisztusnak, de Károlyunk odaha­gyott Bennünket, családi asztalt, Anyán­kat, testvért, s ment Utánad, Te Bo­szorka, mert megvakítottad az urasko­dásoddal, . a puccos ruháiddal, a fényes bútorokkal... Megátkoztunk akkor, s átkozunk azóta is, egyszer majd utolér az Igaz Isten keze, mert ha Károlyunk nem ment volna el, akkor Anyánk nem sírja ki a lelkét, Margitkánk nem ment volna a sírba olyan korán, de Te sem­mivel nem törődve csak férfit akartál az ágyadba ...” — Az édesanyja gazdag lány volt? — Hetven holdja volt az apjának. — És az édesapja? Ö szegény volt? — Dehogy! Száz holdjuk volt. Mind az öt testvérre húsz-húsz jutott. — Mikor esküdtek meg? — Huszonháromban. — Az édesapja mikor halt meg? — Hatvanötben. — Hogyan éltek? Hallgat. Széltől vörösre szítt, mun­kától dagadt erű lábával megkísérli utánarajzolni a perzsaszőnyeg szeszé­lyes mintáit. Nem sikerül. m Vastag, kartonpapírra kasírozott, bar­na tónusú fényképek. Menyasszonyi ru­hába öltözött lány, férfi, sötét öltöny­ben, állig begombolt, de nyakkendő nél­küli ingben. A Czegléd című újság foszló, sárga példánya. Adóív 1946-ból. Kék szalaggal átkötött, tetején giccses, lángoló szívvel, díszített „Emlékkönyv”. Egy recept, mely kiváltatlanul maradt. A Futura nyugtája hetven mázsa búza átvételéről. Rádiónyugta. Elemi iskolai bizonyítvány. Fénykép: keskeny arcú, szép szemű lány, ondolált hajjal, csip­kés blúzban. Az asszony visszarakja mindezt a ci- pősdobozba. Ahogy a fedelet is ráteszi, elmosolyodik. — Ugye, szép lány volt, s szép ember az apám is? A copfstílusű, barokk diszkót a szanatórium udvarában. (Dollinger Erhardt felvétele) ÜNNEPSÉG MIKSZÁTH KÁLMÁN SZÜLETÉSÉNEK 125. ÉVFORDULÓJÁN A kútnál mélyebb TÖRÖKBÁLINT Pest mecjí^ei bura n goídóob

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom