Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-07 / 288. szám
2 “"'■rffftrfao 1911. DECEMBER 7., KEDD Megnyílt a LEMP VI. kongresszusa A hindusztáni szubkontinens AZ INDIA ÉS PAKISZTÁN KÖZÖTT kialakult rendkívül feszült, sőt, háborúba robbant viszony az angol gyarmati örökség következménye. Ezért is hangzik furcsán, miden az angol lapok közt tallózva egyre csak arról a brit javaslatról olvasunk, hogy egy kanadai, nigériai és ausztráliai békéltető csoport vegye kezébe a konfliktus elsimításának feladatát, természetesen a nemzetközösség vezető országának, Angliának égisze alatt. Mert ez az égisz miit is adott a szubkontinens lakóinak? 1947. AUGUSZTUS 15-ÉN Indiát, Nagy-Britannia gyarmatát, vallási alapon osztották fél, és létrehozták a független pakisztáni, illetve indiai államot. Pakisztán két, egymástól 1500 ikilométemyire levő részből áll, Északnyugat-Indiából és Kelet-Bengal iából, melyek túlnyomórészt mohamedán lakta területek. E két országrész közötti egyedüli — meglehetősen gyenge — kapocs a vallás. Elválasztja őket viszont a nyelv, a szokások, a gazdasági struktúra különbözősége és nem utolsósorban a köztük elterülő India. Mindez az egységes állam ellen szói, és a körülményiek súlyos konfliktusok lehetőségét hordozzák magúkban. A határvillongá- sök. a két felekezet által rendezett pogromok és a határvidékeken élő kisebbség ezeket követő tömeges menekülése szinte állandó háborús állapotot teremtett. 1947 AUGUSZTUSA után mintegy tízezer pakisztáni partizán szivárgott be Kasmírba, a függetlenséget akaró fejedelemségbe, mely függetlenségi törekvését szem előtt tartva Indiához fordult segítségért. India ejtőernyős csapatokat küldött a térségbe, mélyet a pakisztáni hadsereg hivatalos beavatkozása követte. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közvetített, és 1949 januárjában, létrejött a tűzszünet, majd július 26-án a két fél ideiglenes fegyverszünetet kötött. 1965 TAVASZÁN újabb súlyos katonai összetűzésre került sor a két állam között a kasmíri kérdés miatt. Most a Szovjetunió közvetített, s 1966 januárjában a taskenti nyilatkozattal ért véget a hadüzenet nélküli háború. 1970 DECEMBERÉBEN a kelet-pakisztáni választásokon abszolút többséget szerzett az Avaimi Liga, s önkormányzatot követelt Kelet-Pakiszrtán- nak, mivel az országrész csak kis mértékben részesedett az ország egészének gazdaságából. 1971 márciusában Jahja Khan Daccában tárgyalt Rahman sejkkel, a megbeszélések eredménytelenek voltak, március 25-én katonai közigazgatást vezették be az országrészben, Rahman sejket, az Avami Liga vezérét elfogták, a pártot törvényen kívül helyezték. Április 17-ón kikiáltották a független Bangla Desh államot, kitört a polgárháború, s megindult a kelet-pakisztáni lakosok tömeges menekülése Indiába... November 22-én — Peking támogatásával — Pakisztán azzal vádolta Indiát, hogy csapatai átlépték a határt, India ezt cáfolta, majd december 3- án bejelentette, hogy Pakisztán általános háborút indított India ellen. A. B. T. (Folytatás az 1. oldalról.) megértették a lengyelországi nehézségek lényegét és testvéri segítséget nyújtottak azok leküzdéséhez. — Pártunk határozott küzdelmet folytat a marxizmus— leninizmustól idegen eszmei áramlatok és irányzatok ellen, s miközben megalkuvás nélkül harcol az ideológiánk alapjait támadó revizionizmussal, felszámolja a dogmatikus torzulásokat, a szubjektivizmust is. A párt tevékenységének fő gyengéje a legutóbbi években, valamint az 1956—1959-es időszakban is az volt, hogy a szocialista törvényesség h'élyreál- lításával, a szektás hibák felszámolásával egyidejűleg kompromisszumot kötött a revizionizmussal és a LEMP ideológiájától idegen irányzatokkal. — Most, a lengyel munkáspárt megalapítása 30. évfordulójának előestéjén — mutatott rá a szónok —, megállapíthatjuk, hogy azok a fő társadalmi és politikai elvek, amelyeket a párt a háború és a fordulat éveiben meghatározott, kiállták a történelem próbáját. Tekintettel arra, hogy a központi bizottság írásban előterjesztette kongresszusi beszámolóját, derek beszédében csak a lengyel társadalom és gazdaság fejlődésének néhány kulcskérdését érintette. Hangoztatta, hogy az új ötéves terv célkitűzései nagyok és nehezek, de megvalósításukhoz megvan a reális alap. Az ország termelő potenciálja igen. nagy, megfelelő számú szakember áll rendelkezésre, a KGST keretében állandóan bővül a komplex együttműködés. A Lengyel Egyesült Munkáspártról szólva a KB első titkára kiemelte, hogy a párt vezető szerepe biztosításának alapja: helyes politikája és sorainak tömörsége, erkölcsipolitikai egysége. — A párt eszmei munkájáéban még sok a hiányosság. Elkezdtük e hiányosságok pötlá-" sát, s a megkezdett munkát következetesen tovább folytatjuk, mert tudjuk, hogy ahol gyenge és határozatlan az ideológiai front, ott mindig megjelenik az ellenség, és igyekszik deformálni a közvéleményt. A LEMP kulturális politikájával kapcsolatos néhány megállapítás után E. Gierek, a párt és az állam nemzetközi kapcsolatairól szólt. Nyomatékosam aláhúzta, hogy „Lengyeloi szag továbbfejlődésének távlatai, a nép alapvető célkitűzéseinek megvalósítása döntően a Szovjetunióval folytatott együttműködéstől, a Szovjetunió testvéri támogatásától függ. Ez politikánk vezérelve... — Igen nagyra értékeljük a Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK párt- és állami vezetőivel nemrég lezajlott találkozóink eredményeit. Erősítjük barátságunkat és együttműködésünket Magyarországgal, Bulgáriával és Romániával. Elégedettek vagyunk, hogy kedvezően alakulnak kapcsolataink a szocialista Jugoszláviával. — Szilárdan védelmezzük a szocialista erők egységének pozícióját. Pártunk szembeszáll minden szafcadár irányzattal, s különösen a veszélyes szovjetellenes nacionalizmus és sovinizmus élesztősével. A lengyel párt vezetője a továbbiakban az európai helyKoszigin Norvégiában Koszigin szovjet miniszter- elnök hivatalos dániai látogatása vasárnap délelőtt sajtó- értekezlettel és a közös közlemény kiadásával véget ért. Koszigin vasárnap nyolcnapos skandináviai látogató- kőrútjának második állomására, Norvégiába érkezett. A szovjet miniszterelnök vasárnap este a fehérasztalnál találkozott először hosszabban, és beszélgetett el a norvég kormány vezetőivel, akik röviddel Oslóba érkezése után,. díszvacsorát adtak tiszteleté- i re, Akershus ősi várában. Koszigin szovjet miniszterelnököt kellemetlen mfluenzás roham lepte meg hétfőn délelőtt, s így módosítani kellett a norvégiai hivatalos látogatás programját. A váratlanul jött zavaró tényező előtt még terv szerint került sor az államférfiak hagyományos tisztelgő gesztusára, a közös harcban elesett hősök emléke előtt. Mint a norvég kormány szóvivője közölte, Koszigin miniszterelnök hétfőn a kormány vendégházában pihent. zettel foglalkozott. Rámutatott, hogy az európai béke és biztonság tartós alapjainak megteremtéséhez vezető úton jelentős állomás a tavaly decemberben aláírt lengyel— nyugatnémet államközi szerződés. — Most alapvető jelentőségű — folytatta — az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítése, hogy a konferenciát még 1972-ben megtartsák. — A Lengyel Egyesült Munkáspárt — hagyományainak, a lengyel dolgozók érzéseinek megfelelően — a, jövőben is a nemzetközi kommunista mozgalom szilárd láncszeme lesz. Váljék ez a kongresszus mérföldkővé a hazánk jólétének megteremtéséhez vezető úton — fejezte be beszédét a KB első titkára. India elismert© a Bangla Desh-f (Folytatás az 1. oldalról.) sításával kapcsolta össze az ellenségeskedések megszüntetésének szorgalmazását, 2 szavazattal 1 ellenében, 12 tartózkodással elvetették. Az egyetlen ellenszavazatot a Kínai Népköztársaság képviselője, Huang Hua adta le, ily módon első ízben alkalmazva vétójogát a BT állandó tagjaként. Ezután került volna szavazásra a kínai határozati javaslat, amely az „indiai agresszió” elítélését követelte és a Bangla Desh mozgalmat egyszerűen „India által kreált felforgató szervezetnek” minősítve arra szólította fel a tagállamokat, hogy „támogassák Pakisztán népét az indiai agresz- szió ellen folytatott igazságos harcában”. Minthogy nyilvánvalóvá vált, hogy a kínai javaslatot egyetlen más tagállam sem támogatja, Huang Hua az utolsó pillanatban kérte, ne bocsássák azt most szavazásra, mondván, hogy még további konzultációt akar folytatni. A belga—olasz—japán határozati javaslat, amelyet a BT további öt nem állandó tagjának támogatásával nyújtottak bev tűzszünet kimondását és az indiai, illetve pakisztáni csapatok saját területükre való visszavonását írta elő. Minthogy a Szovjetunió ellenezte a válság eredeti okait figyelmen kívül hagyó indítványt, ez a határozati javaslat sem került elfogadásra. A KNK képviselője ezúttal is — éppúgy mint előző éjjel az amerikai határozati javaslat esetében — együtt szavazott az USA-val. India hétfőn „független nemzetként” elismerte a keletpakisztáni Bangla Desh-t. Az erről szóló bejelentést Indira Gandhi asszony, Indiai miniszterelnöke tette a parlamentben, amely óriási lelkesedéssel vette tudomásul a közlést. A hétfői hírügynökségi jelentések egyébként az indiai— pakisztáni háború eszkalációjáról, a két hadsereg légi, tengeri és szárazföldi hadműveleteinek fokozódásáról számolnak be. CSAK RÖVIDIN AZ INDIAI—PAKISZTÁNI HÁBORÚS KONFLIKTUS és a dollárral kapcsolatos bizonytalanság nyomásával terhes légkörben került sor hétfőn délután, magyar idő szerint az esti órákban Nixon elnök és Trudeau kanadai miniszterelnök washingtoni megbeszélésére. RÜDIGER VON WECHMAR, a bonni kormány szóvivője hétfőn a sajtó képviselőinek kijelentette: a szövetségi kormány lehetségesnek tartja, hogy még a NATO miniszteri értekezletének befejezése előtt sikerrel záródhatnak a nyugat-berlini szenátus és az NDK kormánya között zátonyra futott tárgyalások. „Péntekig Berlinben még sok minden történhet” — mondotta a szóvivő. Pearl Harbour Harminc esztendeje, hogy Pearl Harbour látóhatárán feltűntek a japán hadiflotta gépei, hogy néhány perc alatt pusztító csapást mérjenek az Egyesült Államok legnagyobb távol-keleti támaszpontjára. Ugyanazon a napon délben Hull amerikai külügyminiszter közölte a Washingtonban tárgyaló japán küldöttekkel: „önök néhány órával ezelőtt támadást intéztek a Hawaii szigetek ellen. Ezek után nekem sincs több mondanivalóm”. Két nap múlva az amerikai törvényhozás hadat üzent Japánnak és a tengelyhatalmaknak. Az Egyesült Államok belépett a második világiháborúba. E harminc esztendővel ezelőtti fordulat „nem hullott az égből”, minit a támadó japán repülőgépek bombái. Messze nyúló előzményei voltak a japán—amerikai viszonyban. Éppen ez az ellentmondás (tehát a régóta mérgesedő ellentétek és a Pearl Harbour-i csapás meglepetésszerű voltának kontrasztja) okozta, hogy mindmáig számos egymásnak ellentmondó értékelés van forgalomban. Pearl Harbour történelmileg egyértelmű és abszolút módon hiteles magyarázatát mindmáig nem ismerjük. Az előzmények tényanyagából mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy az amerikai—japán ellentét jóformán attól a pillanattól kezdve fennállt, hogy Japán a modernizálódás útjára lépett, és egybehangolit gazdasági-katonai terjeszkedési politikába kezdett. Ez természetszerűen érintette az amerikai érdekeket. Visszatekintve: nyilvánvalónak tűnik, hogy Roosevelt és környezete világosan látták: elkerülhetetlen lesz a Japánnal való fegyveres konfliktus. Maga Roosevelt minden erővel azon igyekezett, hogy az Egyesült Államokat felkészítse erre a lehetőségre — különösen attól kezdve, hogy Japán — Hitler Németországával és Mussolini Olaszországával — aláírta a hírhedtté vált háromhatalmi szerződést. Ugyanajkkor óriási és negatív befolyást gyakorolt az események alakulására, hogy az amerikai nagytőke bizonyos szektoraiban és az amerikai politika csúcsain rendkívül erősek voltak az elszigetelődéspárti hatások. A Roosevelttel szembenálló kongresszusi és tőkés érdekeltségek minden erővel azon igyekeztek, hogy az Egyesült Államok ne lépjen fel az agresszor hatalmakkal szemben. Ez a törekvés utat talált az amerikai hadsereg és az elhárító szervek soraiba is. A történetírók egy része ebben keresi az egyik magyarázatát annak, hogy a pattanásig feszült amerikai—japán érdekellentétek légkörében is felkészületlenül és meglepetésszerűen zúdulhatott Pearl Harbour kikötőjére a japán légiflotta. Az ellentmondás annál megmagyarázhatatlanabb, mert 1941 februárja és októbere között Japánban az agresszív politika „óvatos és konzervatív” képviselői mindinkább háttérbe szorultak, s október közepén Tojo tábornok korábbi hadügyminiszter, a nyílt háborús párt ismert vezére lett a miniszterelnök. A nyilvánvaló viiharjeiek ellenére az Egyesült Államok A finn semlegesség és n béke Finnország nemzeti ünnepe, a függetlenség kikiáltásának 54. évfordulója alkalmából Martti Ingman, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete hétfőn délben rezidenciáján fogadás'1 adott, melyen megjeleni többek között Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Aj- tai Miklós, a kormány elnökhelyettese, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter és dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, valamint politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és társadalmi életünk számos vezető személyisége. Megjelent a fogadáson a budapesti diplomáciai képviselet több vezetője és tagja. 1917. december 6-án kiáltotta ki Finnország függetlenségét és szakadt el Oroszországtól. Rá 25 napra, december 31-én a szovjet népbiztosok tanácsa elismerte az ország függetlenségét. A finn törzsek még az i. e. századokban vándoroltak a mai Finnország területére, északra szorítva a lapp őslakókat. A középkortól a svédek, majd az orosz cárizmus fennhatósága alatt éltek. Függetlenségük kikiáltása után nehezen találták meg igazi helyüket a világban, mely a pociin semlegesség alapján áll. 1943. április 6-án kötötték meg a tízéves finn—szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést, melyet 1955. szeptember 19-én, Paasikivi finn köztársasági elnök moszkvai látogatása során, 1975-ig meghosszab bítottak. Az utóbbi években egyre növekszik a rokon finn nép tekintélye a nemzetközi politika porondján. Kekkonen elnök 1956. február 15-e óta folytatja következetesen elődjének, Paasikivinek politikáját. Kekkonen mondotta: a semleges Finnország nem semleges a béke kérdésében. E mondás szellemében a finn főváros adott és ad ismételten otthont a szovjet—amerikai SALT- megbeszéléseknek s tesz állandóan kezdeményező lépéseket az európai biztonsági konferencia létrehozásáért s ajánlkozott, hogy ad szívesen otthont az előkészületi tárgyalásoknak, sőt ha a nemzetek úgy kívánják, magának a konferenciának. Északi rokonaink szorgalmas munkájukkal egyre emelkedőbb életszínvonalat értek el, s békedivlomáciájukkal kivívták a világ népeinek rokon- szenvét. Függetlenségi ünnepük alkalmából — köszöntve őket — kívánunk nekik további sikereket.-pv ■» Chiléből hazatérőben FiCastro l erUbatl rt<-> Castro megállt Peruban és Ecuadorban is. Képünkön: a kubai miniszterelnök a perui főváros repülőterén kiszáll gépéből. tárgyalásokba bocsátkozott Japán megbízottaival, akik november 20-án (hat nappal azelőtt, hogy a Hawaii szigetek félé tartó első hajóraj kifutott volna a japán kikötőkből) gyakorlatilag ultimátumot nyújtottak át Washingtonban. (Ez a jegyzék a japán-amerikai viszony normalizálását Tokió kínai hódításainak elismerésétől és egy olyan, japán—amerikai kereskedelmi szerződés megkötésétől tette volna függővé, amely biztosította volna a japán hadigépezet zavartalan működését — például az olaj ellátást.) Az amerikai vezető köröknek az események menetéből és a tárgyalások hangjából nyilvánvalóan számolniuk kellett Japán támadó szándékaival. Sőt: tekintve, hogy az amerikai elhárító szervek már hónapok óta sikeresen fejtették meg a japán diplomáciai szolgálat siffretáviraitait, Tokió taktikai és időzítési elgondolásait is ismerniük kellett. Ennek ellenére Pearl Harbour egyáltalán nem volt felkészítve a támadásra. Washingtonban pedig az orvtámadás előtti napon még liivata- losan meg sem szakadtak a japán—amerikai megbeszélések. A két japán küldött: Nomura washingtoni nagykövet és Kurusu rendkívüli különmegbízott továbbra is Washingtonban tartózkodott. Az elmúlt harminc esztendő során történelmi elemzések és emlékiratok tucatjai foglalkoztak a Pearl Harboutr-üggyel. Sőt az amerikai szenátus külön vizsgálóbizottságot is küldött ki a katasztrófa hátterének felderítésére. Az egymással ellentétes politikai érdekek szövevénye azonban túlságosain sűrű volt. így végleges történelmi ítélet nem született — csak többé-kevésbé logikus magyarázatok láttak napvilágot. Volt olyan kombináció. amely szerint az amerikai katonai és hírszerzési apparátus csúcsain arra számítottak (és azt remélték), hogy Japán észak felé fordul: a Szovjetunió ellen. Ennek az elgondolásnak a szolgálatában az életbevágó információk egy részét eltitkolták az amerikai politikai vezetés, konkrétan Roosevelt elől. Egy másik változat szerint Roosevelt tudott volna a Pearl Harbour elleni, készülő támadásról, és szándékosan, vállalta volna az áldozatot — mert tudta, hogy csak az amerikai presztízst érő csapás sokkhatása alatt omolhatnak össze az elszigetelődéspárti erők; csak ez késztetheti ezeket az érdekcsoportokat arra, hogy tudomásul vegyék Amerika háborús belépésének történelmi szükségességét. Még a történészekre vár, hogy végső világosságot derítsenek erre az ügyre. Az viszont nem a történelem, hanem a jelen feladata, hogy felismerje: harminc esztendővel Pearl Horbour után újra a japán—amerikai viszony feszülésének korszaka bontakozik ki. A helyzet természetesen ma gyökeresen különbözik az 1941-estől. Japán a második világháború óta az Egyesült Államok katonai-politikai szövetségese — sőt támaszpontja. E szövetség alapjai mindmáig érintetlenek. Az viszont kétségtelen, hogy a legutóbbi egy esztendőben a Washington és Tokió közötti gazdasági ellentétek hallatlanul élessé váltak, és szinte ellenállhatatlanul formálják át a két ország politikai kapcsolatának arculatát is. —1 — e i V
