Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-07 / 288. szám
1971 DECEMBER 7., KEDD 3 Fővárosi Vízmüvek—Pest megye Csőgyár a csöndes szigeten? rann mina a u_me»iiiiporuK>z, 1 mind pedig a monolit építési I < rendszerhez képest a gravitációs rendszer a leggyorsabb és legolcsóbb megoldás, ezért elképzeléseinkkel felügyeleti szervünk, Budapest főváros tanácsa is egyetértett. És a másik rendelet? Most „lép be” az ügy be Pest megye, amelynek vezetőit kimondva vagy kimondatlanul az a vád érte, hogy a szigeten megkezdett 'építkezés leállításával tetézték a főváros vízellátási gondjait. — Hadd kezdjem én is egy paragrafus idézésével — javasolja dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke. — A magyar forradalmi munkásparaszt kormány a 1016/1965 (V. 1.) számú határozatának 10. pontjában kimondta: „A Dunakanyarban üdülést zavaró hatású üzemeket telepíteni vagy ott ilyen üzemeket fejleszteni nem szabad. A már meglévő és az üdülést zavaró hatású, légszennyező vagy víz- szennyező üzemeknél a káros hatásokat folyamatosan meg kell szüntetni, illetőleg a lehető legkisebb mértékre kell korlátozni.” Ez a határozat az érem másik oldalát érinti: ami a Fővárosi Vízműveknek víznyerő bázis — nekünk üdülőterület. Mégpedig elsősorban a fővárosi dolgozók által- látogatott üdülőterület. Ennek csendjét, természeti szépségét, jó levegőjét megóvni kötelességünk, éppen a fővárosi dolgozók érdekében. Hadd tegyem hozzá: megértjük és lehetőségeink szerint segíteni kívánjuk Budapest vízellátási gondjainak megoldását. Mi is átérezzük a lakásépítési program, az ipari termelés fejlesztésének fontosságát, hiszen a főváros és Pest megye egy- másrautaltsáiga, a harmonikus együttműködés szükség- szerűsége nem szorul bővebb magyarázatra előttünk. Akkor miért állítottuk le mégis a szigetmonostori csőgyár építkezését? Mert akkor értesültünk róla, amikor már el is kezdték! A Fővárosi Vízművek ugyanis mindössze egy területfelhasználási hozzájárulás birtokában, kiviteli tervek és építési engedély nélkül kezdett munkához! Anélkül, hogy e százmilliós beruházási program tervét egyeztette volna a DIB-bel, a megyei szervekkel. bárkivel. Anélkül, hogy illetékes szerveknek alkalmuk lett volna megfontolni: néhány kilométerre a Beton- és Vasbetonipari Müvek (BVM) szentendrei gyárától, népgazdaságilag indokolt-e, kifizető-e egy párhuzamos beruházás? Úgy döntöttek: mégis Párhuzamos beruházás? Még egy csőgyár a szentendrei mellé? Mit szól ehhez vajon Hajdú György? — A szubjektív véleményem helyett — lássuk a tényeket. Abból kiindulva, hogy a Rocla-csövek beépítésére túlnyomórészt a Szentendrei- szigeten kerül sor, úgy döntöttünk, hogy a gyártást a fel- használás helyéhez minél közelebb kell megvalósítani. 1970 szeptemberében tárgyalást kezdtünk a BVM vezérigazgató-helyettesével. Közölték velünk, hogy mivel a szentendrei gyár SENT AB- és SIOME- csöve'k, valamint mozaiklapok gyártására alkalmas, a Rocla- gyártáshoz szükséges további beruházások 18 millió forintos költségét nekünk kell fedeznünk. Mire a tárgyalásból — október 30-án — megállapodás lett, akkorra már így alakultak a követelések: adjunk 60 millió forint kölcsönt a BVM-nek tízévi visszafizetésre, és fizessünk egy folyóméter, 180 centi átmérőjű csőért 3860 forintot. Egy hét múlva felmondták a megállapodást. Ez még háromszor ismétlődött meg. mindannyiszor emelkedő árakkal és követelésekkel. Az utolsó — negyedik — tárgyaláson már azt kérték, hogy fizessünk a csövek folyóméteréért 5600 forintot, s a 60 milliót pedig ne kelljen visszatéríteniük. Ebbe már sem mi, sem a Fővárosi Tanács nem mehettünk bele! Egy évig húzódó, eredménytelen tárgyalások után úgy kellett döntenünk, hogy mégis felépítjük a csőgyárat Szigetmonostorban, és magunk gyártunk csö- . veket, folyóméterét 3800 forintért. Igaz: a munkákat építési engedély nélkül kezdtük el, de a Szentendrei Járási Tancás 1970. július 20-án kiadott, 4392/1970. számú területfelhasználási engedélyével. Ha hibát követtünk el, akkor hibás a járási tanács is... Szabálytalan volt... — Mit szól ehhez dr. Korsós László, a járási hivatal elnöke? — Nem érzem, hogy „tettestársak” lennénk a vízművekkel — tiltakozik. — Ez az intézmény a század első évtizedeiben vetette meg a lábát a szigeten és működéséhez számtalanszor kért területfelhasználási engedélyt a járási szervektől. Ahogy eddig, most is megadtuk. Csakhogy ebből a kérelemből nem derült ki, mekkora beruházásra készül, sem az, hogy a csőgyár mellé zajos kiszolgáló üzemet — kavicsmosót, osztályozót épít. Mindezt csak a kiviteli tervekből, illetve az építési engedély iránti kérelemből tudhattuk volna meg. Amint azonban tudomást szereztünk az érdemi munka — engedély nélküli — megkezdéséről, azonnal leállíttattuk. Szóval, a járási hivatal szabály szerint járt el. Vagy mégsem? Szöllösi Sándor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese feljegyzést mutat, amit 1971. október 22-én készített az építési-közlekedési osztály vezetője. Ebből kitűnik, hogy a területfelhasználási engedély ki adása szabálytalan volt, mivel a helykijelölés és a mezőgazdasági művelés alóli kivonás utólagosan történt! Ráadásul a járásnál nem vették figyelembe a terület és környéke mezőgazdasági és üdülő jellegét, ez irányú hasznosításának további terveit, s nem tájékoztatták mindezekről a Pest megyei Tanács építési-közlekedési osztályát. Akad az ügyben egyéb „szépséghiba” is. Az például, hogy a Fővárosi Vízművek korábban is megtette már, hogy területfelhasználási és vízjogi engedély nélkül, a tulajdonjog és a kártalanítás rendezése nélkül, illetve azok utólagos rendezésével kezdett vízkutatási, vízműépítési munkákhoz Tahitótfalun, Sziget- monostorban, Pócsmegyeren, Szigetszentmiklós és Dunaha- raszti térségében. Majd annak ellenére, hogy a Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága ez év nyarán figyelmeztette Remije el a hasonló eseteket, és fejlesztési tervét minden esetben egyeztesse az illetékes Pest megyei szervekkel, belefogott a szigetmonostori csőgyárépítkezés előkészületeibe... Elhúzódó kártalanítások Egy másik „szépséghiba” szenvedő alanyai maguk a szigetiek. Ez a terület — ne feledjük! — nemcsak a fővárosi vízellátás bázisa, nem Is csak a víkendezők paradicsoma, hanem négy község sok ezer lakosának állandó lakóhelye is! Az itt működő szakszövetkezetek, és az itt élő mezőgazda- sági foglalkozásúak joggal panaszolják: a kútcsoportok, vezetékrendszerek építéséhez kisajátított földekért járó kártalanítás sokszor pereskedésig fajuló, évekig húzódó tortúrát jelent. Szigetmonostoron például jelenleg is öt-hat család várja a Megyeri-dűlőben két esztendeje kisajátított földjeiért járó jogos zöldkár, illetve kártalanítás, összegét! A probléma elhúzódásához kétségtelenül hozzájárul az a telekkönyvi káosz, a pontos kataszteri térképek hiánya, de hozzájárul az a „nagyvonalúság” is, amivel a Fővárosi Vízművek a Béke Szakszövetkezet főkönyvelőjének a pontos kisajátítási térképet sürgető levelét október 25-e óta egyszerűen válasz nélkül hagyja. Döntsön a szakértői bizottság Soroljuk tovább a „szépséghibákat?” Mondjuk el, hogy a Dunakanyar Intéző Bizottság elnökségének, műszaki szakbizottságának tagjai a fák kivágásáról szóló panaszlevélből szereztek tudomást e százmilliós építkezésről, holott a DIB titkársága hónapokkal ezelőtt bekérte az összes érdekelt tanácsok, szakágazatok negyedik ötéves tervre szóló dunakanyari fejlesztési terveit? Csakhogy ezekben a szigetmonostori csőgyár nem szerepelt... Végül tegyük hozzá, hogy az újabb és újabb vízműépítkezések miatt a szigetmonostori Béke Szakszövetkezet közös tábláiról csakúgy, mint az egyéni földekről, évekkel ezelőtt „megszökött” a víz. Nemcsak az öntözés vált lehetetlenné, de még a talaj is elvesztette víztartó képességét. Mindezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, hogy figyelmébe ajánljuk annak a Pest megyei és fővárosi illetékes szakértőkből alakítandó ■ bizottságnak, amelyre nem-kisebb feladat vár, mint eldönteni: épüljön-e csőgyár vagy sem, és ha igen, hol? Nyíri Éva A sajtó napja H azánk minden száz lakosára 27 napilap- s 50 hetilappéldány jut. Magyarországon 29 napilap, 49 hetilap, 832 folyóirat jelenik meg, a rádiónak két és fél millió, a televíziónak több mint 1 800 000 előfizetője van. Számok, amelyek összevethetők más, korábbi tényekkel, s levonható belőlük jogos következtetésként az információk, a tájékoztatás iránti növekvő igény. Ami a sajtó, a hírközlés minden munkatársa számára elismerés és biztatás: kötelezettség. Régen vállalt, de ma is tiszta szívvel vallott elkötelezettség. ötvenhárom esztendeje, 1918. december 7-én programot adó, világos, félreérthetetlen mondatokat nyomtattak ki a Kommunisták Magyarországi Pártja lapjában, a Vörös Újságban. Az évforduló hosszú esztendők óta nemcsak az emlékezés, hanem a magyar sajtó napja is. Az elkötelezett sajtóé, amely büszkén s a hű szolgálat eltökéltségével vallja magát a szocializmus ügye harcosának, a marxista gondolkodás terjesztőjének, az internacionalizmus hirdetőjének. ötvenhárom esztendeje, hogy szerény külalakkal megjelent az elkötelezett, a kommunista sajtó a budapesti utcákon, a vidék városaiban és falvaiban, de a szegényes forma nem halványította a gondolatok fényét. A forradalom eszméi szóltak a lap hasábjairól az olvasóhoz: munkásokhoz és parasztokhoz, katonákhoz, az értelmiség leghaladóbb csoportjaihoz. S ezek az eszmék gyújtottak lámpást a Horthy-fasizmus sötétségében, a párt illegális és félillegális kiadványai, lapjai, folyóiratai, röplapjai újra meg újra tanúsították, hogy az igaz szó erejénél nincs hatalmasabb. Mi, utódok, tollforgató elődeink követői is ezt valljuk. Mindennapos, pihenőt nem engedő, fegyelmet követelő, az elmélyedésre, a téma- és életismeretre figyelmeztető munka és hivatás az elkötelezett sajtó dolgozójának lenni. A hétköznapok megszokott kísérője ma az újság, a rádió, a televízió. Azért is, mert napjaink embere minden elődjénél jobban érdeklődik hazája s a világ dolgai iránt, de azért is — reméljük, sőt hisszük —, mert egyre inkább megtalálja a választ a lapok hasábjain, a rádió- és televízióadásokban a benne kavargó kérdésekre, a magyarázatot a gondokra, a bírálatot a melléfogások miatt. Tükröt lát, amely ugyan olykor torzít, de egészében s legtöbbször a világ, az ország hű képét adja vissza. A kis dolgok, az apró tettek megörökítésével is, nagy dolgok tolmácsolásával is. E légedettek lennénk munkánkkal, az ünnep csak szép szavakat tűr meg? Nem. Jó alkalom ez arra, hogy a szerkesztőségekben, így lapunk szerkesztőségében is a sajtó minden munkatársa összegezze, mérlegre tegye, mit sikerült elvégeznie a vállalt feladatokból, s mi az, amivel adós maradt. Jó alkalom ez arra, hogy újra végiggondoljuk felelősségünket, azokat a teendőket, amelyeket legutóbb az országos új- ságíró-aktívaértekezlet összegezett, s ezek nyomán formáljuk terveinket, tetteinket; írásainkat. Nagy ügy szolgálatába szegődtünk,'amikor-tollat fogtunk. Hisz- szük, hogy továbbra is s még inkább lesz erőnk és tehetségünk e nagy ügyet, a szocializmus felépítését — immár magasabb szinten — szolgálni. Közhiedelem — és lehetőségek Csak egy szavába kerül... Lassanként — legalábbis egyes községekben, városokban — közhiedelemmé válik, hogy a tanácstagnak „csak egy szavába kerül”, és mindent el tud intézni, hiszen a nagyobb tanácsi önállóság éppen azt jelenti, hogy a helyi kérdésekről helyben döntenek. Ám ez a „csak egy szavába kerül” — figyelmen, kívül hagyja a reális adottságokat és lehetőségeket. Elsősorban azt a — sokszor valóban nehezen tudomásul vehető '— tényt, hogy a tanácsok anyagi keretei végesek. Éppúgy, ahogyan országosan nem lehet minden tervet, elképzelést egy csapás ra megvalósítaná — noha az ország vezetői csakúgy, mint az egyszerű állampolgárok, tudják, hogy az országnak mi mindenre volna szüksége —, a község vagy a város vezetői, a tanács és a végrehajtó bizottság tagjai is fontossági sorrendben tudnak csak haladni lakóhelyük, választóik érdekében. Ha valahol nincs elég orvos, s ezért zsúfolt a rendelő, sokat kell várni a fekvőbetegeknek — ki vonhatná kétségbe, hogy ezt hamarabb kell megoldani, mint valamelyik házsor szépítését? S ha százaiknak és ezreknek okoz nem csupán bosszúságot, hanem állandó balesetveszélyt is a gödrös, hepehupás utca — ennek kijavítása kétségtelenül fontosabb, mint az új házakba a villany bevezetése, bár senki sem tagadja, hogy arra is nagy szükség van. A választó, akinek meggyőződése, hogy a tanácstagnak „csak egy szavába kerül”, nehezen hiszi el, hogy a választókörzet vagy egy utca lakóinak összefogása, társadalmi munkája sok esetben előbbre viheti az ügyet, közelebb hozhatja a megoldást, mint az, ha mindig mindent a „közös zsebből” akarnak fedezni. S a tanácstag, áki maga is elfogadja és magáévá teszi ezt a felfogást,, valójában nem teljesíti azt a feladatot, amivel megbízták. S innen már csak egy lépés még tovább: amikor a tanácstag — mert elhiszi, hogy neki valóban „csak egy szavába kerül” — arra is vállalkozik, hogy egy-egy család önös érdekeit támogassa, hogy vitákban, peres ügyekben foglaljon állást tanácstagságának súlyával. Márpedig nem kell külön magyarázni, hogy választói nem ezért adták neki a megbízatást. Megtörténik az is, hogy a község kasszájából olyan kiadásokat fedeznek, amelyek nem azonnal hoznak hasznot az adott helyen, hanem esetleg járási vagy megyei hatásai vannak, s csak évek múltán térülnek meg a község számára — de akkor annál busásáéban. A rövidlátó, önmagát jó tanácstagnak tekintő ember ilyenkor a község vagy a választókörzet vélt érdekében igyekszik fellépni, s ezzel csak árt a község vagy választókörzete valódi érdekeinek. Az igazán jó tanácstag meglátja az összefüggéseket, a jövő perspektíváit, s igyekszik megmagyarázni azokat választóinak is. Várkonyi Endre Újabb üzem Dabason? Fontos dátum november 16. a Szentendrei Kéziszerszam- gyár történetében: akkor kezdte meg a termelést új da- basi üzemük. Az építkezés elhúzódott, háromszor módosították az átvételi határidőt. Másfél hónap nem nagy idő egy teljesen új üzemnél, tehát Dabason 1971 a próba éve. Mint Bernáth Tibor, a kéziszerszámgyár új, október elsején kinevezett igazgatója elmondta, két-három év múltán önelszámoló egységgé szeretnék fejleszteni dábasí részlegüket. Ügy tervezik, hogy jövőre felépítenek még egy csarnokot, ahol kovácsolást és egyéb tűzd munkákat végezhetnek. A jelenlegi épületben alumíniumöntéssel, forgácsolással foglalkoznak, és hegesztéssel satupadokat, enyvezőpadokat készítenek. Hogyan zárják az évet? A vállalati terv szerint 23 millió forint értékű terméket kellett volna gyártaniuk. (Ebben nagyobb szerepet szántak a da- basi termelésnek is.) Most néhány százezer forintos elmaradással kell számolni. így is elegendő nyeresége lesz a gyárnak, de ezt nem nyereség- részesedés formájában, osztják szét, hanem béremelésre használják fel. P. i. i 1 Viták egy engedély nélküli építkezés kerül A Magyar Nemzet 1971. ok tóber 15-i számában egy is mart professzor a természetba iát jogos aggodalmával olva sói levélben kérdezte: min készülnek a Szentendrei-szige tan? Milyen jövőt szánnak i Duna e természeti szépségek ben gazdag gyöngyszemének Milyen lehet az a jövő, amely, hez életerős faóriások kivágó sán át vezet az út? Az első levelet rövidesei követte az a — Dunakanyar Intéző Bizottságnak címzett — másik, amelyben neves tudósok, művészek adtak hango hasonló aggodalmuknak. Megszólalt tehát a közvélemény, és kérdésére válasz sürgetett. Meg is kapta, mégpedig Hajdú Györgytől, a Fővárosi Vízművek igazgatójától, a Népszava nov. 17-i számában. A válasz sommásai így hangzott: Budapest vízellátásának legfőbb bázisa í Szentendrei-sziget, és aki e bázis fejlesztését akadályozza az a főváros vízellátását veszélyezteti. A rövid és drámái bejelentés úgy hatott, minit vízbe dobott kő: nyomában gyűrűzni kezdett az érvek és ellenérvek, indulatok tengere. Egy rendelet szerint... Lássuk először, mit mond — most mór bővebben — a Fővárosi Vízművek igazgatója? Hajdú György egy idézettel kezdi: — A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1005/1971. (II. 16.) számú határozatának 3/f. pontja elrendeli: „A vízellátás terén biztosítani kell, hogy Budapest minden lakosa és Budapest környékének valamennyi települése aafeétéíces: vízellátásban részesüljön. Erinek érdekében a Duna melletti víznyerő területek bővítése, a tározómedencék építése, a nyomó- és elosztóvezetékek hálózatának bővítése szükséges.” így szól a kormányhatározat, ami egyben megszabta negyedik ötéves és távlati fejlesztési tervünk irányelveit — A főváros vízellátásának biztosításához szükséges víznyerő területek fő bázisa tehát a Szentendrei-sziget. Budapest lakosságának várható növekedése, a lakásépítési program feladatai, valamint az ipar tervezett ütemű fejlesztése megköveteli, hogy a napi víztermelési kapacitást a negyedik ötéves terv végéig egymillió 240 ezer, 1980 végéig pedig egymillió 400 ezer köbméterre növeljük. Ehhez kútépítési és csatornázási programot kell végrehajtanunk. Az előbbit végre tudjuk hajtani. Taihitót- falu határában már elkészült nyolc csáposkutunk — napi 40 ezer köbméteres vízhozammal —, de az üzemeltetéséhez szükséges gravitációs vezetéket megfelelő méretű és minőségű csövek hiányában nem tudjuk megépíteni. Annak ellenére sem, hogy éppen ez a negyvenezer köbméter víz hiányzik jelenleg a főváros napi vízellátásából! — Álljunk meg egy szóra, összegezzünk: tehát a vízkorlátozásra ezek szerint nem a Duna alacsony vízellása, hanem a víztermelő kapacitás elégtelen volta miatt van szükség? — Könnyű mindent rákenni a jó, öreg Dunára!... Folytatom: a negyedik ötéves tervben harminc kilométernyi, 1980-ig pedig — a szükséges rekonstrukciókkal együtt — további 40 kilométernyi gravitációs csatornát kell megépítenünk a szigeten. E vezeték- rendszerhez nagy átmérőjű, alacsony nyomású — úgynevezett Rocla-rendszerű — csövekre van szükség; ilyet azonban sem nálunk, sem a szocialista országokban nem gyártalak. Tőkés importból megkap- íaitnónk, ám az ezzel járó va- .utáris terheket a népgazdaság Min tudja vállalni. Nincs más negoldás — állapítottuk meg rét évvel ezelőtt —, fel kell készülnünk a gyártásra. Gazdaságossági számításaink sze-
