Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-28 / 305. szám

1971. DECEMBER 28., KEDD 3 Közoktatás, művészeti élet, közművelődés Három kérdés llku Pál művelődésügyi miniszterhez Az oktatásügy,' a művészeti élet és a közművelődés elmúlt évi eredményeiről és a követ­kező esztendő feladatairól nyi­latkozott llku Pál művelődés- ügyi miniszter Szőke Sándor­nak és Vágó Tibornak, a Ma­gyar Távirati Iroda munkatár­sainak; — Egy esztendő telt el a párt X. kongres­szusa óta: mint a kong­resszuson is megfogal- 'i mazódott, az oktatásügy Í számos eredménye mellett szükségessé vált a továbblé­pés elemzése is. Mi történt 1971-ben, és mire számít­hatunk 1972-ben a közokta­tás területén? — A kongresszus határozata álapján egy évvel ezelőtt szé­les körű elemzés indult meg a Központi Bizottság vezetésével az oktatásügy egész területén, s az utóbbi hónapokban meg­kezdődött a feltárt problémák megoldását szolgáló teendők kidolgozása is. A munka még tart, s részt vesznek benne a Művelődésügyi Minisztérium dolgozói is. A vizsgálat ered­ményeiről még korai volna beszélni, az azonban kezd ki­rajzolódni, hogy a köznevelés bonyolult, szerteágazó és min­dig sok pénzt igénylő problé­máit nem lehet egyszerre, egyetlen rohammal megoldani; ott kell előre lépni, azon a ponton vagy azokon a ponto­kon, ahol a tartalmi és az anyagi feltételek megértek, illetve megteremthetők. Az elmúlt tanév végén — a kormány rendeleté alapján —■ az alsó- és a középfokú okta­tási intézmények oktatói jelen­tős béremelésben részesültek. A bevezetett új bérezési rend­szer jó hatást váltott ki a pe­dagógusok körében. Ez volt az első olyan fizetésrendezés, hogy a bérek általános emelé­sével együtt a nevelők minő­ségi munkáját is honorálni tudtuk. Az 1971-ben elfogadott ta­nácstörvény alapján a helyi tanácsok váltak az iskolák gazdáivá. A tanácsok hatáskö­rének bővítésében a Művelő­désügyi Minisztérium eddig is tanácspárti volt; most is az az álláspontja, hogy hatáskörük tovább szélesedjen, s a feltéte­lek megteremtésével párhuza­mosan kiterjedjen az alsó- és # középfokú oktatás egészére. Nekünk jó tapasztalataink vol­tak és vannak a tanácsoknak a közoktatást támogató mun­kájáról; számok alapján bí­zunk benne, hogy a IV. ötéves tervben, s így 1972-ben is ki­emelten törődnek a tanterem­építéssel, az óvodai, a kollé­giumi férőhelyek bővítésével, a tanulószobai, menzai ellátás javításával. Bővült és 1972-ben tovább bővül igazgatóink hatásköre. Növeltük önállóságukat intéz­ményeik pedagógiai irányítá­sában, igazgatásában, fokoz­tuk felelősségüket a tantárgyi oktató-nevelő munka színvo­nalának emelésében. A hatás­kör bővítésével együtt gondos­kodunk a tantestületi demok­rácia'további intézményes ki- szélesítéséről, az iskolai légkör javításáról, a tanulók jogainak és kötelességeinek jobb össz­hangjáról. ' A fizikai dolgozók gyerekei­nek támogatására — az orszá­gos ifjúságpolitikai és oktatási tanáccsal együttműködve — előterjesztést dolgoztunk ki a kormány részére, ebben töb­bek között vázoltuk a kollé­giumi hálózat fejlesztésének programját és az 1973-ban be­vezetésre kerülő középiskolai ösztöndíjrendszert is. A kor­mány elfogadta javaslatainkat. Reméljük, hogy fokozatos élet­be léptetésükkel tovább tudjuk csökkenteni a munkás-paraszt tanulók hátrányait. A pedagógushiány csökken­tésére jelentősen növeltük a nevelőképző intézmények hall­gatóinak létszámát, Hajdú­szoboszlón új óvónőképzőt avattunk, Szombathelyen ma­tematikai tanárképzést indítot­tunk. Képesítés nélküli peda­gógusaink túlnyomó többsége tanul. A megyék ezután csakis olyan képesítés nélküli neve­lőket alkalmazhatnak, akik a nappali tagozaton sikeres fel­vételi vizsgát tettek, de hely hiányában nem tudták felven­ni őket. A pedagógusok lakáskörül­ményeinek javítására 1972-ben is országosan több mint ezer pedagógusnak juttatunk lakás- építési kölcsönt. Már a mosta­ni tanévtől kezdődően megnö­vekedett a falusi, tanyai neve­lők letelepedési segélyének és területi pótlékának összege. 2 Hogyan vonható meg a mérleg a kongresz- szus óta eltelt egy esztendő tükrében a művészeti élet fejlődését illetően? Melyek azok a legfontosabb feladatok, amelyeket 1972-ben kell megvalósítani? — E területen is elsősorban néhány kiemelt eseményről szólok, megoldandó tartalmi problémákról csak keveset, pe­dig bőyen vannak. Alkotó mű­vészeink segítségével 1971-ben fokoztuk a művészi alkotó műhelyek önállóságát és fele­lősségét Számos olyan alko­tás és esemény tanúi vagy résztvevői lehettünk, amelyék magas színvonalon szolgálták népünk szellemi és erkölcsi felemelkedésének ügyét, s vi­lágszerte fokozták, népünk al­kotó erejének, kultúrájának megbecsülését Az a lendület, amely pél­dának okáért a magyar drá­ma színpadra vitelében az utóbbi években kibontakozott 1971-ben sem torpant meg. Drámaíróink égető, t aktuális társadalmi és erkölcsi kérdé­seket dolgoztak fel, arra ke­resve választ, milyen kerete­ket biztosít fejlődő szocialista társadalmunk az egyén és a közösség számára, hogyan kell élnünk e lehetőségekkel, az 1970—71. színházi évadban is­mét nőtt a nézők, és ezen be­lül a színházba járó fiatalok száma. Ezt a folyamatot 1972- ben tovább szeretnénk erősí- ten', s ebben bizonyára segít­ségünkre lesz a többi között az is, hogy a múlt évben vég­leges otthonra talált a Bartók Színház és a 25. Színház. A magyar színház- és általában a magyar kultúra — nemzet­közi kapcsolataiban példa nél­kül álló eseménysorozat Volt a Szovjetunióban megrendezett magyar zenei és drámai mű­vek fesztiválja. Ez nemcsak azt jelentette, hogy egy sok- nemzetiségű baráti országban 73 színházban mutattak be magyar színpadi műveket, ha­nem azt is, hogy e művek re­pertoáron maradnak, s így tovább fokozódik az érdeklő­dés drámaművészetünk alko­tásai és a magyar színházi kultúra iránt. A magyar zeneművészet évek óta megfigyelhető gaz­dagodásában is jelentős új ér­tékek születtek. Világszerte el­mélyült a magyar zeneművé­szet és XX. századi hagyomá­nyai iránti érdeklődés. Ezt igazolja az a rendkívül széles körű ünnepségsorozat, amely- lyel világszerte Bartók Béla születésének 90. évfordulójára emlékeztek. A magyar és a szocialista előadóművészek nagy seregszemléje és egyút­tal példamutató népszerűsíté­se folyt 1971-ben a magyar televízió interfórumán. Fe­lejthetetlen élményt nyújtotta Boisoj budapesti vendégsze­replése: ugyanakkor a ma­gyar operakultúra életerejét mutatja, hogy Operaházunk társulata meg tudta hódítani azt a moszkvai közönséget, amelynek ízlését évtizedek óta a Moszkvai Nagyszínház mű­vészete csiszolja. Az előttünk álló év kiemelkedő zenei ese­ménye lesz Kodály Zoltán születése 90. évfordulójának megünneplése. Mind több filmművész for­dul alkotásaival az üzemi élet, a munkások élete felé. Ezzel elősegítik egy, a korábbinál egészségiesebb tematikai egyensúly kialakítását. Mint ismeretes, 1971-ben kidolgoz­tuk, 1972-ben pedig működés­be hozzuk a magyar játék­filmgyártás új szervezetét. Meggyőződésem, hogy az új szervezet hatékonyabban fog­ja kielégíteni a sokoldalú tár­sadalmi elvárásokat. 1971-ben tovább folytattuk a nagy írói életművek gyűjtemé­nyes kiadását. Fellendült a szociográfiai és a politikai iro­dalom. Irodalmi vegyes bizott­ságaink jó munkája révén megerősödtek kapcsolataink a baráti szocialista országokkal. Nagy figyelmet fordítottunk — fogunk fordítani 1972-ben is — a magyar könyvkiadás és könyvterjesztés fejlesztésére,» és tovább szorgalmazzuk a nyomdai viszonyok javítását. Átszerveztük a magyar könyv­terjesztést azzal a céllal, hogy mind több és jobb mű kerül­jön mind szélesebb olvasóré­tegek kezébe. Az I. nemzetközi kisplaszti­kái biennále megrendezésével és ezen belül Ferenczy Béni nagyszerű életművének bemu­tatásával a magyar képzőmű­vészet az elmúlt évben haté­konyan kapcsolódott a nemzet­közi művészeti élet áramköré­be. Képzőművészetünk számos ágazatában — így a grafiká­ban, plasztikában — magas színvonalú alkotások születtek. Számos hazai festészeti kiállí­tás igazolja — s reményeink, várakozásaink szerint 1972-ben is igazolni fogja — a magyar festőművészet megújhodásá­nak lehetőségeit. 1972. évi terveinkben ki­emelten szerepel a Petőíi-év- forduló előkészítése. A könyv­kiadás, a színházak, a film­gyártás, a zenei terület, a mú­zeumok mind bekapcsolódtak ebbe a munkába, hogy az ifjú­sággal, a köznevelés intézmé­nyeivel együtt méltóképpen megemlékezzenek nagy forra­dalmár költőnkről, megeleve­nítsék eszméinek, költészeté­nek mai hatását. A kulturális életben, a mű­vészetek területén igen fontos a szocialista országok együtt­működése. Jelentős esemény­ként tartjuk számon azt a ta­nácskozást, melyen — itt Bu­dapesten — részt vett a leg­több szocialista ország kultu­rálisügyi minisztere. Ez az ér­tekezlet újabb bizonyságát ad­ta, milyen hasznosak a sokol­dalú eszmecserék napjaink kulturális fejlődéséről, a mű­vészeti alkotómunka eredmé­nyeiről, a kultúrának a töme­gek szocialista és kommunista nevelésében betöltött szerepé­ről. Mindent egybevetve; biza­kodással tekinthetünk az új év elé. Számos nagy feladatot kell ugyan megoldanunk, de a ma­gyar művészeti kultúra ehhez jó alapokat biztosít Tovább ] fogunk dolgozni a kulturális gazdasági mechanizmus kor­szerűsítésén, mert ennek csi- szolása-fejlesztése elengedhe­tetlen feltétele hazánk szelle­mi, erkölcsi és — közvetve — gazdasági gyarapodásának. A közművelődés, mint a tömegek szé­les körű művelésének hathatós eszköze, mi­lyen szerepet tölt be az idei kulturális élet­ben, mik a továbblépés le­hetőségei? Az országos népművelési konferencia után fokozott a várakozás a közművelődés iránt. A konferencia határoza­tainak végrehajtása 1971-ben — némi késéssel ugyan — megkezdődött, de itt is áll, amit a köznevelésről mondtam: nem szabad egyetlen akciótól el­várni minden lényeges kér­dés megoldását. Sokat segített a közműve­lődés tekintélyének növelésé­ben a párt X. kongresszusa: ez foglalkozott először önállóan, önálló területként a közmű­velődéssel. A kongresszuson és a konferencián megfogal­mazódott elvek kezdenek el­fogadhatóvá válni és reali­zálódni: a megyei tanácsok, pártbizottságok, a társadalmi és a tömegszervezetek megfe­lelő terjedelemben és módon foglalkoznak a közművelő­déssel; szorosabbá válik a közművelődés és a közoktatás kapcsolata; a hivatásos mű­vészet mind több területén .előtérbe került a közművelő­dés szempontjából történő megközelítés, a művészetek tömegkapcsolatának vizsgála­ta. Mindezek a jelek is mu­tatják, hogy a közművelődés­politika napjainkban az okta­táspolitikával, a tudománypo­litikával, a művészetpolitiká­val egyenrangúvá válik. A következő évben, illetve időszakban fontos feadatunk- nak tartjuk, hogy a művészi befogadás feltételeit javítva — tovább csökkentsük a kul­túra és a tömegek közötti tá­volságot, bővítsük a munkás- osztály és az ifjúság művelő­dési lehetőségeit, a mai köve­telményekhez igazítsuk a köz- művelődési intézményeket, eszközöket és formákat, ha­tékonyabbá és színvonalasab­bá tegyük irányításukat és koordinációjukat, megjavít­suk a közművelődés műkö­dési feltételeit. Igyekszünk jól előkészíteni a művelődési ott­honok igazgatóinak országos konferenciáját, amelynek cél­ja, hogy az átalakulási-kor- szerűsödési folyamatba az ed­diginél hatékonyabban kap­csoljuk be a művelődési ott­honokat. A könyvtárak és do­kumentációs intézmények munkáját várhatóan fellen­díti majd az a tapasztalat- és gondolatcsere, amelyre 1972 őszén a könyvtáros és do­kumentációs szervezetek nem­zetközi kongresszusai kereté­ben hazánkban fog sor ke­rülni. Nagy feladatokat ró közmű­velődésünkre néhány kiemelt évforduló, országos akció is. így például közművelődési intézményeink, különösen könyvtári hálózatunk bekap­csolódik a nemzetközi könyvév rendezvénysorozatá­ba, amely mintegy előkészíti a magyar könyvkiadás fél év­ezredes jubileumát 1973-ban. Megtisztelő és szép közmű­velődési feladatokat jelent két nagy nemzeti jubileum: a Petőfi- és a Dózsa évforduló méltó megünneplése. A gondokkal szembenézve V égigülvén a Termelő­szövetkezetek Orszá­gos Tanácsának de­cemberi s az elmúlt évek­ben megtartott összejövete­leit, van némi lehetőségem az egybevetésre. Elöljáró­ban mindjárt annyit: mint­ha a termelőszövetkezetek legmagasabb fóruma most csendesebb lett volna a ko­rábbiaknál. Ebédszünetben, folyosói beszélgetéseken többen is megjegyezték: ugyan miért olyan óvatos a fogalmazás, sőt, szinte ért­hetetlenül kevés a hozzá­szólásra jelentkező is? Megítélés dolga; van ben­ne szerepe kétségkívül az idei kedvező mezőgazdasá­gi produktumoknak, s még­is félrevezető lenne azt ál­lítani, hogy a felszíni je­lenség valamiféle nagy- nagy nyugalmat tükröz. In­kább azt mondanám: a je­lenlevők lényegében meg­elégedtek Szabó Istvánnak, a TOT elnökének mindenre kiterjedő, a lehetőségekkel józanul számot vető beszá­molójával, s inkább vára­kozó álláspontra helyezked­tek. Mit várnak olyannyira, hogy fölöslegesnek vélnek addig bármifajta polémiát? A TOT elnöke fölidézte az államháztartás megannyi gondját; a költségvetés kü­lönféle terheit, a kedvezőt­len külkereskedelmi mérle­get — amelyet azonban a mezőgazdasági aktívum egyértelműen javít —, s természetesen az ebből kö­vetkező tennivalókból. így elsősorban azt, hogy a költ­ségvetés egyensúlya elkép­zelhetetlen másként, mint az elvonások növelésével, amiből aligha maradhatnak ki a termelőszövetkezetek. Annyit ugyan hozzáfűzhe­tett »ehhez Szabó István, hogy a kormány ebbéli in­tézkedései nem változtat- hatnak az alapvető tenden-» ciákon, mégis, a voltakép­peni részletkérdések, a meghozandó rendelkezések még nem egészen világo­sak, illetve nem került pont a végükre. íme, tehát, miért az a vá­rakozás! Ugyanezt mond­hatjuk el, ha a mezőgazda­ság legsürgetőbb, az utóbbi években támadt, s Pest me­gyében sokszoros erővel fölmerült gondjainak tere­pén vizsgálódunk. A TOT beszámolójából nem hiány­zott mindaz, ami bizony az egyébként kedvező összkép árnyoldalának . tekinthető. Cukorrépa, szarvasmarha, zöldség — íme, a három legégetőbb tennivaló össze­foglaló elnevezése. P ersze, ahány falu, any- nyi adottság, minde­nekelőtt tán munka­erő dolgában. A nagykátai járásban a közelmúltban két olyan szövetkezetben jártam, amelyben azt vall­ják — például Farmoson —, hogy kifizetődő a ker­tészkedés. Ehhez hasonlóan hallhattam szövetkezeti el­nököt, állami gazdasági igazgatót, aki rentábilisnak mondotta a szarvasmarha­tenyésztést. Csakhogy a nagy átlagok mindezt elsi­mítják, itt már domináló lesz az alacsony színvonal, amely kétségkívül több gazdaságra jellemző. Mind­ebből következően tehát sok helyen vált uralkodóvá az a nézet, hogy a munka- igényes növények tovább csökkentendők, s egyre ra­dikálisabban. Ami veszteséges, arra ösztönözni sem jogilag, sem közgazdasági értelemben nem lehet. Éppen Pest me­gyében panaszolta az egyik állami gazdasági vezető: az idén meglehetősen nagy volt az „erkölcsi ráhatás” annak érdekében, hogy ves­senek minél több cukorré­pát. Másfelől azonban jog­gal fölvetődik: mi lesz né­hány esztendő múltán, ha a mai folyama* meg nem for­dul, de legalábbis meg nem torpan? Arra, hogy bizo­nyos kezdeményezések már történtek, utalt — igaz, köz­vetve — Szabó István is a TOT ülésén. Azoknak vála­szolt, akik a konzervgyá­rakra bíznák a zöldségter­mesztés föllendítésének megszervezését, jóllehet a termelőszövetkezetek — a búza, a sertés esetében pél­dául — már sokszor bebi­zonyították: képesek az ön­álló, vállalatszerű munká­ra, s megfelelnek a társa­dalmi igényeknek. » Nos, mindez kétségkívül így is van; egy mondatát azonban hadd idézzem szó szerint a TOT elnökének; „E termé­kek jövedelmezőségének rendezésére időszerű a dön­tés.” T együk hozzá; sürgető is egyben. A Mező- gazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium előre­jelzései ugyanis nem szá­moltak akkora eláramlással a mezőgazdaságból, hogy már most ne legyen ember a korábbi legdinamikusabb ágazatra, a kertészkedésre. Másfelől ugyancsak a MÉM kidolgozta a célszerű mó­dosításokat, s a kormány a múlt héten elfogadta a ja­vasolt intézkedéseket. A gazdaságok terveinek ehhez igazodó módosítására még van lehetőség, erre valók a téli hónapok. Ennek előfel­tétele viszont: az új köz- gazdasági ösztönzők napvi­lágra kerülése... Ha meg is oldódik most már remélhetően mihama­rabb ez a gordiuszi csomó, akkor is akad még jó né­hány gondja a TOT ülésé­ről hazatérteknek épp úgy, miként a tanácskozáson részt nem vett, de annak lényegéről különféle módo­kon információkat kapott tsz-gazdáknak. A főváros környékének gazdaságait például roppant érdekli az úgynevezett melléküzemek sorsa. Az új kormányhatá­rozat ezek egy részét már az alaptevékenységhez so­rolja, vagyis az élelmiszer- gazdaság vertikumába na­gyon is szükségszerűen il­lik az építkezés, a feldol­gozás, a közvetlen értéke­sítés. A kritikus kör azon­nali fölszámolásáról sin­csen szó, annyi azonban vi­lágossá vált, hogy új tevé­kenység tervezése a gép- és vegyiparhoz kapcsolódóan értelmetlen. Ehelyett min­den valószínűség szerint ér­demesebb lesz — ha az anyagi támogatás is így alakul — az élelmiszerek földolgozásával, illetve szol­gáltatások szervezésével foglalkozni. A zt jelenti mindez,hogy mezőgazdaságunk tel­ve van ellentmondá­sokkal? Ezúttal nem az eredmények fölsorolása volt a cél. A legfőbb pozitívum kétségkívül az, hogy soha- nem volt esztendőt zárnak a termelőszövetkezetek, termelési értékük, bevéte­leik meghaladják az 1969. évi rekordokat. Kevesebb lesz a pénzügyi egyensúlyát elvesztő gazdaság, a szaná­lásra fordítandó összeg, vagyis ezen az úton is hoz­zájárulnak az állami költ­ségvetés gondjainak, enyhí­téséhez. Keresztényi Nándor Lassan készül a rátóti vízmű Múlt év októberében tartot­ta alakuló ülését a járás öt községének — Vácduka, Vác- hartyán, Vácrátót, Kisnémedi, Püspökszilágy — ivóvíztársu­lata. A társulat intéző bizott­sága az öt községet ellátó víz­mű kivitelezésével a Dunaka­nyar Vízművet bízta meg. A munkákat ebben az évben meg is kezdték. Sajnos a kivitelezés üteme elmaradt a tervezettőli ami aggasztja a társulatot, réJ szint mert a lakosság bizalma meginog, másrészt a munkák elhúzódása tovább növelheti, a költségeket. 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom