Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-10 / 239. szám
4 1971. OKTÓBER 10., VASÁRNAP mi MU. yfiWíip few • Ki mit tud az egészséges élet feltételeiről? Tízezer felelet tizennyolc kérdésre A gyógyító tudománnyal együtt fejlődött a megelőzés tudománya is. Idővel olyan önálló ágazata lett az orvos- tudománynak, akár a sebészet vagy a belgyógyászat: az egészségnevelés. HELYBEN VÁLASZOLTAK A Pest megyei Tanács egészségügyi osztályán egészségnevelési csoport is működik. Júniusban ez a csoport 1Ö ezer, 18 kérdést tartalmazó kérdőívet bocsátott ki és osztott szét a megye területén. Az íveket az egészségnevelésben tevékenykedők a tanácsoknál, üzemeknél, iskolákban, szülői értekezleteken, más helyeken osztották szét. A kérdéseket meg a válaszolás módját megmagyarázva, mindenütt helyben kérték a feleletet A választ adók neve nem került az ívre, csak a kitöltő életkora, neme és foglalkozása, valamint iskolai végzettsége. A kérdőívek többféle célt is szolgálnak. Az egészségnevelési csoport elsősorban a lakosság egészségügyi tájékozottságára kíváncsi. Arra, hogy az utóbbi években rendszeresen tartott előadásoknak mi a foganatja. Másrészt la feleletekből következtetve ^meg akarja állapítani, milyen rányú egészségnevelési előadások, egyéb felvilágosító eszközök szükségesek az egészségnevelés, tehát a betegség megelőzése hatékonyságának fokozására. A szétküldött íveket most juttatták vissza a csoporthoz, ahol lyukkártya-rendszerrel kódolják a válaszokat, hogy azután az eredményt adat- feldolgozó gép mutathassa ki. Mind a 18 kérdés érdekes, mi azonban csupán néhányat és az azokra adott válaszokat ismertetjük. KERÍTIK az orvosokat? Milyen gyakran fordul orvoshoz? A válaszolónak a következő három szó valamelyikét kellett aláhúznia: hetente, havonta, ritkábban. Az előfel- dolgozás során áttekintett ívek legtöbbjén az utolsó szót húzták alá. Mikor keresi fel a fogorvost? Fájdalom vagy enyhe panasz esetén, esetleg panasz nélkül is? Csaknem minden válaszadó csupán, ha fáj a foga, akkor fordul orvoshoz, tehát általában nem élnek a megelőzés lehetőségével az emberek. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy igényelnek-e a jelenleginél több élettani és egészségügyi ismeretet, jóformán mindenki igennel felelt. Ebből következik, hogy mégis csak kíváncsiak rá, hogyan védekezhetnének a betegségek ellen. Ismerik-e a nők a harmonikus szerelmi kapcsolat feltételeit? Ezt a kérdést a férfiakra vonatkozó, egyébként szóról» szóra hasonló követi. Mindkettő alá odanyomtat' ták: Igen? Nem? Megkérték a válaszolókat, hogy mind a két kérdésre feleljenek a nők és a férfiak is. Bár a kérdőívek nagy részét már átnézRózsa Sándor vasbilincsei Ismét nagy az érdeklődés a betyár élete iránt nul sokat szenvedtek, és már azt is vállalták volna, hogy apjukat, anyjukat megölték. Mi történt Rózsa Sándorral a szegedi várban? Rózsa Sándorra gyilkosság nem bizonyult. Életfogytiglani fegyházra ítélték. Sza- mosújváron halt meg. A rabtemetőben sokáig gondozták sírját a rabok. ték, eddig csak olyat találtak, amelyen a nem-et húzták alá. Tehát nők és férfiak egyformán rossz bizonyítványt állítottak ki önmagukról és egymásról. Mikor kell a gyermeket szexuális kérdésekről felvilágosítani? Főleg nők, de a férfiak is nagy számban a 12 éves ko- rúalcnál tartják szükségesnek. I Hatévesek felvilágosítását j csak a húsz év körüli, szellemi foglalkozásúak többsége helyeselné. ÖNT MI IDEGESÍTI? Melyik ebédet tartja egészségesebbnek? — így szól az egyik kérdés és felsorolt négy féle menüt. Sok nő húzta alá ezt az ebédet: zöldborsóleves, sült hús rizzsel, saláta, gyümölcs. Ám aligha főzhetik gyakran, miután a legtöbb férfi ebédre egészséges eledelnek tartja a gulyáslevest, utána körömpörköltöt burgonyával, és túrós palacsintát. Szó se róla, külön-külön mindegyik finom eledel, de így együtt túl sok zsírt és szénhidrátot tartalmaz, vagyis egyáltalán nem egészséges. Feltehető, hogy a közeljövőben megszaporodnak az egészséges táplálkozásról szóló előadások és a szabad idő helyes felhasználásra vonatkozók is, mert ezekre a kérdésekre, hogy miképpen tölti évi szabadságát, s szabad-, meg ünnepnapjait, túl sok nő az „otthon dolgozik”, sok férfi pedig az „otthon pihen” választ húzta alá. Az utolsó előtti kérdés azt tudakolta, szed-e valamilyen nyugtatószert, s rendszeresen,, ritkán vagy soha. A ritkán szót nagyon sokan húzták alá. Az utolsó kérdés a nyugtatószert szedőktől arra vár választ, milyen körülmények idegesítik. Az otthoniak? A munkahelyiek? Általában minden? Az ívek áttekintése alapján úgy látszik, nemre való tekin»- tet nélkül nagyon sokakat általában minden idegesít, de megközelítően ugyanilyen sok azok száma, akiket az otthoni körülmények. ■ Sz. E. A BUDAI VARBAN Megnyílt Demanovszky Endre kiállítása A budapesti művészeid hetek eseményeként szombaton megnyüt Domanovszky Endre Kossuth-díjas festőművész kiállítása a budavári palota Vármúzeumában. A közönség soraiban megjelent Fock Jenő, az MSZMP Poli tálcái Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke is. A tárlaton bemutatott 75 alkotás _ között az érdeklődők megtekinthetik a mester nagy gobelinjeit is: a miskolci Műszaki Egyetem rektori tanácstermének 15 méter hosszú fa- liszőnyagét, vagy a moszkvai magyar nagykövetség éppen a kiállítás idejére elkészült gobelinjét. A tárlat október 31-ig tekinthető meg. SZOMBATHELY TANÁRKÉPZŐ FO'lSKOLA Üj intézménnyel bővült a hazai általános iskolai tanárképzés. Szombaton ünnepélyesen megnyitották Szombathely első főiskoláját, a pécsi tanárképző főiskola kihelyezett tagozatát. Napi tizenöt garanciális • AFITszerződés • Még 25 ember • Kell a szerviz Személyautók, kis teherszállító kocsik, mentőautók, mikrobuszok gyakran_sorakoznak a monori MEZŐGÉP ceglédi gyáregysége előtt. ' Javításra, szervizre várnak. Kicsi az üzem, de jó a híre: az ország más részeiből is idehozzák ellenőrző vizsgálatra autójukat azok, akik még csak a „garanciális kilométereket” róják az országutakon. A szolgáltató gyáregységnek ugyanis szerződése van az AFIT-tal. Egy-két kivétellé, valameny- nyi típusú autó javítását, ellenőrzését vállalhatják. A ceglédi gyáregységben dolgozók munkája ellen nem volt még kifogás, valamennyien jó szakemberek. Egy a panaszuk csak: kevesen vannak. Tizenkét szerelő és kilenc tanuló dolgozik itt. Egy- egy napra átlag 15 személyautó garanciális ellenőrzése és kisebb javítása jut. Az utóbbi évek némi változást hoztak az autószerviz életében. Nagyobb lett a szerelőcsarnok, korszerű berendezést — ha nem is sokat — kaptak, amely a legnehezebb munkát segítheti. A jelenlegi munkásgárdán kívül még legalább 25 embert tudnának foglalkoztatni, hogy az igényeket pontosan, gyorsan kielégíthessék. A kérdés, hogy mi legyen a ceglédi szolgáltató üzem sorsa, korszerűsítsék-e sok millió forintért, még nem dőlt el. Pedig az egyre szaporodó személyautók számából biztosra vehető, hogy a környéken, a megyének ezen a részén nagy szükség lenne egy jól felszerelt autószervizre. HATVANEZER ROVAR«■- fei'! :■ imtM i:- iSiwfeslÉíi Dr. Papp Jenő és dr. Horvatovich Sándor, a Természet- tudományi Múzeum munkatársai hazaérkeztek koreai gyújtö- útjukról. A hathetes tanulmányút során a Természettudományi Múzeum részére gyűjtöttek rovarokat. Most a darázsgyűjteményt dolgozza fel Papp Jenő és Neyer Éva preparátor. Bgfcj'eztíáflTt az onkológuskongresszus Szombaton délben befejezte tanácskozásait a hároip napig tartó onkológuskongresszus. Szóba került a kongresszuson a dr. Kovács Jenő ceglédi onkológus főorvos által kidolgozott, lapunkban is ismertetett, új tömegvizsgálási rendszer, amely a résztvevők érdeklődését felkeltette. Az ország különböző részein működő több onkológiai intézet, valamint tüdőkórház vezetői közölték, hogy a Pest megyében már kipróbált eljárás tapasztalatait át kívánják venni. AZ ARTEX KÖLNBEN ÉS VARSÓBAN Az ARTEX külkereskedelmi vállalat a jövő héten több európai nagyvárosban' mutatja be kiállításokon, árubemutatókon a magyar ipar termékeit. Az őszi vásárok közül az egyik legrangosabb az évente megrendezésre ..kerülő kölni sport- és kempingkiáldítás, ahol az ARTEX rendszeresen részt vesz. Most sportlabdákat, vadászfegyvereket, légpuskákat, kempingfelszerelé- selcet mutatnak be. A magyar sportszerbemutató egyik érdekessége a már több kiállításon nagy sikert aratott, sportolók számára készült masz- szírozóberendezés. Varsóban, a Dom Chlopa kiállítási csarnokban műbútorokat, ötvösmunkákat, képzőművészeti tárgyakat mutat be az ARTEX. Pillantás a sövényalma mögé „Ez a mozgalom: nagy erő16 Azt mondja a múltkor Varga Ferenc, a Ceglédi Járási Pártbizottság első titkára: — Érdekelné egy olyan termelőszövetkezet, amelynek szocialista brigádjairól még ipari üzemek is példát vehetnének? Akkor menjen el a dánszentmiklósi Micsurinba. Érdemes!... A tsz-központ irodáiban félhomály van. Villanyt gyújtani nem lehet, trafószerelési munkák miatt szünetel az áramszolgáltatás. — Mi járatban? — kérdezi Ménesi Árpád, párt titkár. Mondom, hogy jó hírét hallottam a szocialista brigád- mozgalmuknak. — Most már méltán — bólint egyetértőén. — Korábban nálünk is annyi volt e mozgalomban az üresjárat, a formalitás, mint — tisztelet a kivételnek — általában. — Minek köszönhető a fordulat? — Az őszinte szónak! Ügy kezdődött, hogy a tavasszal napirendre tűztük pártvezető- ségi ülésen a szocialista brigádmozgalom helyzetét. Megkértük Kiss Varga Ferenc központi agronómust, a közgyűlés által megválasztott versenybizottság elnökét, készítse el a beszámolót. Legnagyobb meghökkenésünkre, azt kérdezte: lehet egészen őszinte? Biztatásunkra aztán „kipakolt”: „Az a legnagyobb baj — mondotta —, hogy tavasszal megszervezzük a brigádokat, nyáron megfeledkezünk róluk, aztán télen fő a fejünk, mit és hogyan értékeljünk, hogy kiadhassuk a díjakat.” Ügy ültünk ott, mint akit kupán vágtak. Elsőnek az elnökünk, Székely István ocsúdott fel, és bejelentette: mostantól kezdve személyesen foglalkozik a szocialista brigádokkal. Ennek érdekében bevezeti a szombat reggeli, megbeszéléseket. — Mit beszél meg és kivel? — Mindent, ami a brigádokat érinti, a brigádvezetőkkel. Amelyik brigádvezető befejezi a reggeli eligazítást, bejön az irodába és mondja a magáét. Mi történt azon a héten, hol tartanak a munkákkal; mi a feladat a jövő hétre; milyen a brigádban a hangulat, kinek van valami panasza, javaslata; hányán és hová szeretnének menni országjáró kirándulásra; kinek szedik fel társadalmi munkában a háztáji krumpliját; kinek segítenek a házépítésben, és így tovább, őszintén, fesztelenül, ahogy eszükbe jut. „Pista bácsi, van nálunk egy asszonyka, kisbabát vár, nem lehetne köny- nyebb munkára tenni?” „Pista bácsi, holnapután négy Máriát ünnepelünk a névnapján: ne felejtsen eljönni!” Pista bácsi — Székely elvtárs — fogja a noteszt, ceruzát és jegyez. Könnyebb munkát a várandós anyának, virágot a Máriáknak, megdicsérni a társadalmi munkásokat, megszidni az elkésőket. Állítom, hogy amióta bevezettük a szombati „palávert”, az elnök csak arról nem tud a téeszben, amiről nem is érdemes! D ánszentmiklós számtalan elsőséggel büszkélkedhet. Az elsők között szabadult fel Pest megyében; lakói az elsők között alakították meg a kommunista párt községi szervezetét, amelynek taglétszáma csakhamar meghaladta a 200 főt. Parasztsága elsők között látott munkához 1945 márciusában és országosan elsők között választotta a szövetkezeti gazdálkodás útját, megalakítva a mai Micsurin Termelőszövetkezet elődjét, a Dánszentmiklósi Gyümölcstermelők Földműves- szövetkezetét, nagyüzemi módon gazdálkodtak, a Ceglédi Takarékpénztár Egyesület egykori birtokán, amelyet csak eszmeileg osztottak fel a földreformkor, a valóságban meghagytak egytagban. Tavaly, amikor egyszerre ünnepelték az ország felszabadulásának és a termelőszövetkezet megalakulásának 25. évfordulóját, a tsz három tagja vehette át Lo- sonczi Páltól az Állami dijat. Elsők között vezették be a sövényalma-kultúrát. Elsők között érték el az egy főre jutó évi részesedésben a 30 ezer forintot. Végül — de nem utolsósorban — elsők között csatlakozott a téesz a mezőgazdasági szocialista brigádmozgalomhoz. Ez pedig patronáló üzeme, az Akkumulátorgyár kommunistáinak biztatására, 1960. július 3-án történt. Lássuk, mit ír erről a termelőszövetkezet krónikája, a brigádnapló? „Az akkugyáriak látogatása után összehívtuk a gyümölcsösben dolgozókat. Elhatároztuk, hogy mi is versenyt indítunk a szocialista brigád címért Negyvenen jelentkeztünk a brigádba, amelynek patronálását az akkumulátor- gyár egyik szocialista brigádja vállalta. A gyűlésen azt is kimondtuk, hogy kéthavonként brigádgyúlést tartunk, amelyen értékeljük az elvégzett munkát, a brigádtagok magatartását, az egymásnak nyújtott segítséget és megbeszéljük a további tennivalókat. Egy évvel később, amikor a TASZSZ világgá röpítette a hírt az első ember űrutazásáról, közakaratból felvettük Jurij Gagarin nevét... A brigád élete zökkenőkkel indult. Gyakori volt a késés, az iga>- zolatlan mulasztás; egyesek húzódoztak a tanulástól, mások munkaidőben italoztak. Ezeket brigádgyűléseken megbíráltuk, és megbíztunk egy- egy példamutató brigádtagot, foglalkozzon a megtévedtek- keL A kívülállók sem mind értették, mire vállalkoztunk: ugrattak, piszkáltak bennünket. Azt mondták, különcködünk, pedig ők is olyan munkát végeznek, mint mi .. — Emlékszik még ilyen csúfolódákra? Krekács László, a Gagarin- ról elnevezett hétszeres szocialista brigád fiatal vezetője kis ideig gondolkodik: — Hogyne. Például Fehér Misire. „Ma, híres Gagarin brigád!” — mondogatta. — „Mivel jobb nektek, mint nekünk? Most talán többet kerestek, mint mi?” — Hol van most Fehér Mihály? — Hol lenne? A brigádban! Ikertestvérével, Sándorral együtt. Hajszálra egyformák, legfeljebb arról lehetne megkülönböztetni őket', hogy egyik jobban dolgozik, mint a másik. Éppen csak azt kellene eldönteni, hogy melyik az egyik, melyik a másik. Nekünk még nem sikerült, így aztán egyszerre kapták meg az idén a „Mezőgazdaság kiváló dolgozója” kitüntetést o Huszonhat évvel ezelőtt szüreti bált rendeztek a Dánszentmiklósi Gyümölcstermelők Földmúvesszövetkezeté- nek tagjai. Egy üres kúriában < 1 Móricz Zsigmond, Rózsa Sándor regényciklusának tv- változata ismét ráirányította az érdeklődést a legendás hírű fc*tr'u>.jTa. A kiskunfélegyházi ^börtönitii úzeumban, amely any- Pnyi emjléket őriz a múlt száza- r di alföídi betyárvilágból, a falon otf'i lógnak a rozsdás vas- bilincsek, amelyeket Rózsa Sándor kezére, lábára lákatol- tak, amikor néhány napig itt tartották fogva, a föld alatti •tömlöcben. y <Jz alföldi betyárokról j érdekes adatot gyűjtött ^ ,íe néhai Pál Kálmán, a fél- e^3pházi múzeum volt vezető- aki fiatal tanár korában Wméz személyesen megszólaltatta Rózsa Sándor egyik-másik társát. Különösen sokat bér szélt neki Bene István, Rózsa Sándor szegénylegényeinek egyike, aki nyolcévi börtön- v büntetést kapott balul sikerült rablási kísérletért, Bene István, az öreg juhász 88 éves Volt már, Csolyospusztán élt, midőn elmondta Pál Kálmánnak, a fiatal félegyházi tanárnak, hogyan fogták el őt a pandúrok, amikor Rózsa Sándor negyven társával Pálos-. szentkút és Pálmonostora között a hatvanas években felszedte a vasúti síneket. A vonatot akarták kirabolni, de rajta vesztek, mert katonaság utazott a vonaton. A katonák közéjük lőttek, mire a betyárok szétszaiadtak, ki merre tudott * Ekkor fogták el Rózsa Sándort, akit előbb a kiskun kerületi börtönben, Félegyházán tartottak fogva egy hétig, majd erősen megvasalva a szegedi várba kísérték. A betyárokat Szegeden Ráday Gedeon gróf elé vitték, aki az alföldi betyárvilág felszámolására kirendelt kormánybiztos volt. Rádaynak az volt a vallatási módszere, hogy a kiéheztetett betyárokat sós heringgel jóllakatta, de amikor vizet akartak inni, nem adtak nekik. Szomjúságukban — a sós heringtől való jóllakottság miatt — irgalmatla-