Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-07 / 236. szám
tm. OKTOBER 7., CSÜTÖRTÖK "‘‘r&Círlap Egy lakás ^útiköltsége** í Megkezdték Salgótarján első házgyári elemekből készülő lakóházának szerelését. A 43 lakásos épület elemeit speciális járművekkel, közúton szállították a ■ miskolci házgyárból Salgótarjánba. A lakóépület költségvetésébe természetesen mintegy 190 kilométeres közúti szállítás árát is betervezték. Ez lakásonként <5 ezer forint. Az építkezés során minden költséget szigorúan elkülönítve tartanak nyilván, hogy a különböző költséghatások elemezhetők, értékelhetők legyenek. Megnyugtató választ akarnak kapni arra a kérdésre: nagy távolságra történő szállítás esetén is kifizetődik-e a házgyári elemek használata? Meghalt a legöregebb paprikásmester Meghalt ^Tagyi István, a lassan feledésbe merülő szegedi paprikamolnárság egyik utolsó, s egyben legöregebb képviselője. A csaknem nyolc évtizedet megért „paprikásmes- terség” több mint fél évszázadon át űzte jellegzetes, a szegedi fűszert világhírnévre emelt ősi mesterséget. Pályafutását még vízimolnárként kezdte, de már a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat modem acélhengeres malmából ment nyugdíjba. A legöregebb paprikamolnárt szerdán kísérték utolsó útjára az alsóvárosi paprikásnegyed lakói. E9 o sItIa ÁS Gyors intézkedés Nemrégiben e hasábokon szóvá tettük: a községünkben működő tejbolt előtt a feljáró lépcső rendkívül balesetveszélyes. Nos, örömmel vettük tudomásul: a lépcső és a védőkorlát a napokban elkészült. Köszönet az illetékeseknek a éyons intézkedésért, még ha a korlát felszerelése előtt egy nappal az üzlet előtt egy középkorú asszonyt emeltünk fel, mert leesett a lépcsőről... Egy másik közérdekű kérésünk is lenne. Szeretnénk, ha az új gyógyszertár elé kerék- pártámasztót készítenének. A gyógyszertár előtt ugyanis nincs egyetlen olyan hely sem, ahová_ a kerékpárokat el lehetne helyezni. Reméljük, hogy az illetékesek ezt a kérésünket is teljesítik. * Bodor Tibor Örkény Megjelentek a kormányrendeletek és a végrehajtási utasítások a telek-, lakás- és üdülőtulajdonról Megjelent a kormány rendeleté az állampolgárok telektulajdonának, lakás- és üdülőtulajdonának, valamint e két kormányrendelet alapján az építésügyi és városfejlesztési miniszter és az igazságügyminiszter két végrehajtási rendelkezése. A végrehajtási intézkedések nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a két kormányrendelet szoros összefüggésben áll, s nem arról van szó, hogy akinek felépített lakása és hétvégi háza van, azt még megilleti egy lakótelek és egy üdülőtelek is. A telek-, a lakó- és üdülőtulajdon jogos mértéke mindenképpen egy lakás és egy üdülő, vagy ennek valamilyen variációja, tehát nem négy ingatlanról, hanem végeredményben lakás és üdülő vonatkozásában is egy-egy ingatlanról van szó. A rendeletek teljes szövege a hivatalos közlönyben található. . | Fe AZONNALI BELÉPÉSRE LVESZÜNK raktári segédmunkásokat, villanyszerelőt (nyugdíjast is), épületbádogos, vízszerelő, lakatos, asztalos, festő, parkettás, hidegburkoló, kőműves, ács, vasbetonszereld, könnyűgépkezelő, karosszérialakatos, tetőfedő szakmunkásokat, segéd- és betanított munkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), kubikost, gépkocsivezetőt, űtkövezőt; továbbá: vizsgázott nehézgépkezelőket: E—S02-es kotrógépre, „Bjelorusz” rendszerű rakodógépre, toronydarura, villanyszerelőt építőipari gépek Üzemeltetéséhez. Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS KTSZ“ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. 10 fillér a betöltés A szeptember 9-i Postabontásban közöltük Kárpáti Pál Üllő, Hosszúberek u. 27: sz. alatti lakos panaszát „Kiszolgáltatott vásárlók” címmel. Olvasónk az Üllő és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnél vásárolt fűtőolajjal kapcsolatos észrevételeit írta meg. Az ügyben lefolytatott vizsgálat eredményéről tájékoztatott bennünket az a levél, amely a napokban érkezett szerkesztőségünkbe az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ igazgatójának — Massza Sándornak — és kereskedelmi főosztályvezetőjének — Pálinkás Jánosnak — aláírásával: „Azr olajszállítási díj — ugyanúgy, mint 1970-ben — az idén is 20 fillér literenként és nem 30 fillér, mint, ahogy azt/ Kárpáti Pál írta. Amennyiben a vásárló lakásán saját hordójába keli áttölteni az olajat, azért külön még 10 fillért kérünk, illetve a szállítással együtt összesen 30 fillért. Megjegyezni kívánjuk, hogy nem tartjuk méltánytalannak a fentiek alapján a 30 filléres összeget. Legjobb tudomásunk szerint a TÜKER Vállalat is ezért az árért szállítja házhoz a tüzelőolajat. Közöljük továbbá, hogy október második felében üzembe helyezzük újonnan elkészült olajkutunkat, ahol korszerű méréssel, napi nyolcórás nyitva tartással állunk a vásárlók rendelkezésére.’’ Válasz cikkünkre A Pest megyei Hírlap 1971. augusztus 3-i számában megjelent „A számításba mégis hiba esett” című cikkünkben megírtuk: az Irodagéptechni- kai Vállalat késett egy javítással. Most levelet kaptunk, amelyet Strott József termelési főosztályvezető, valamint Teleki Károly, a szerviz helyettes főosztályvezetője írt alá. A levél így hangzik: „A Pest megyei Hírlap 1971. augusztus 3-i számában megjelent „A számításba mégis hiba esett’ című jegyzet kapcsán vizsgálatot indítottunk a tárgyalt javítás elhúzódási körülményeinek felderítésére, és ennek eredményéről szeretnénk Önöket röviden tájékoztatni. A Pest megyei Tanács vb Monori Járási Hivatala igazgatási osztályáról érkezett bejelentés alapján műszerészünk március 22-én megjelent a helyszínen a szükséges javítások elvégzése céljából. Az egyik — 67 166 gyári számú Optima M 100 tipusú — elektromos írógépet azonban alkatrésztörés miatt nem tudta tökéletesen rendbe hozni. A gép használható volt, te a visszaváltó szerkezet hibája miatt csak a kocsi visszahúzásával volt lehetőség az esetleges elütések korrigálása. Műszerészünk ígéretet tett, hogy másnap a szükséges cserealkatrészekkel ismét megjelenik, és ezt a hibát is elhárítja. Mivel műszerészünk az esetet vezetőinek nem jelentette, s ígéretét sem teljesítette, ez szolgáltatott alapot* ügyfelünk önöknek címzett jogos panaszához A Pest megyei Hírlapban megjelent cikk kapcsán felkerestük a Monori Járási Hivatalban dr. Fodor István igazgatási osztályvezető elvtársat, és az elektromos írógépen a szükséges javítást elvégezve, azt üzemképes állapotba hoztuk, s elnézést kértünk a történtekért. További intézkedésként műszerészünket gondatlanságért felelősségre vonjuk, és a jövőben fokozottabb gondot fordítunk a hasonló jogos bírálatok elkerülésére és ügyfeleink maradéktalan ellátásáBalesetveszélyes forduló Panaszom közérdekű. Nemcsak a gépkocsivezetők miatt teszem szóvá, hanem a postát igénybe vevők érdekében is. A Dunaújváros—Budapest között közlekedő postakocsi az Érd 1-es postahivatalnál naponta kétszer is csak rendkívül nagy nehézségek árán tud megfordulni Ez csalt úgy sikerül, ha a „postaerősítő”-állomás utcájában 15—20 perces, kínos, balesetveszélyes fordulatot végez. Közben figyelni kell a másodpercenként felbukkanó járműveket is, hiszen ilyen fordulás közben komoly erőfeszítésébe telik a gépkocsivezetőnek, hogy ne legyen karambol. Ez a súlyosnak mondható helyzet megoldható lenne, ha az utcában a betonút folytatásában lévő, körülbelül 100— 150 métert salakkal vagy kőtörmelékkel feltöltenék. Esetleg a környékbeli ipartelepek is segíthetnének ez ügyben. Ha ez megtörténne, akkor nemcsak a balesetveszélyes forduló szűnne meg, hanem a postakocsiban lévő csomagok sem tömének össze, és nem utolsósorban az ottlakóknak is így lenne jobb. Burnyóczky József Dunaújváros 1-es postahivatal HÍREK'-KHÍREK4-HLRE.K VHÍREK-h HÍREK l«Mi HÍREK+ HÍREK+HÍREK + RÍREIC4 HÍREK K-I-HÍREK + HÍREE+'HÍREK 4- HÍREK i HÍ 1971. október 7„ csű- * törtök, Amália napMA ja. A nap kél: 5.50, nyugszik: 17.14 órakor. A hold kél: 18.26, nyugszik: 9.55 órakor. Kevés felhő, száraz idő, mérsékelt, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. — A munkásmozgalom emlékei, eseményei Isaszegen címmel október 10-én tart előadást Palócz László, a község párttitkára. — Iskolabuszok. A 20-as számú Volán Vállalat új tanuló-buszjáratokat állított forgalomba. A váci autóbusz végállomás és Göd-Üjtelep között naponta két járatot indítanak. — Mersits Piroska kiállítása nyílik meg Budapesten, a Rákóczi u. 30. alatti Fényes Adolf teremben pénteken délután fél hat órakor. Megnyitót mond dr. Szalay Károly, az irodalomtudományok kandidátusa. — Ki nyer ma? címmel képzőművészeti fejtörő játék lesz vasárnap délelőtt Szentendrén a Művész presszóban. Játékvezető Petényi Katalin és Tóth Antal művészettörténész. — Francia fogorvosok Budapesten. Az IBUSZ szervezésében október nyolcadikén Nizzából 40 fogorvos érkezik hazánkba, tanulmányútra. — A múzeumi hónap alkalmából Jánosházán a helyi múzeum toronyszobájában érdekes kiállítást nyitottak Büntetőeszközök a régi Magyarországon címmel. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idójárásjeientés. 4.33—7.50: Hajnaltól reggelig ... Közben: 5.00: Hírek. laojárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.50: Fontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.50: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána: Körzeti időjárás jelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.50: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárás jelentes. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Népi muzsika. 8.39: Idő és történelem — II. rész. 9.04: Erkel: Bánk bán. Háromfelvonásos opera. Közben: 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Az operaközvetítés folytatása. 11.27: Schubert: VI. szimfónia. 11.53: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Magán- vagy közérdek? A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 14.00: Az MRT szimfonikus zenekarának Lisztfelvételeiből. 14.40: Indulók. 14.53: Lendvay—Garai: Üj kor nyitánya — kantáta. 14.50: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Hajdúböszörménytől — Brüsszelig. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Népi muzsika. 16.40: Éjféli mise. Tatay Sándor elbeszélése (ism.). 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.53: Pontos'időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Mozart kamarazenéjéből. 17.48: Elfogadjuk-e a választ? Petress István műsora. 18.13: A zene nem ismer határokat. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.53: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Népdalcsckor. 20.11: A műsort szerkesztette: Bárány Tamás. 21.00: Hírek. 21.03: Mendelssohn: e-moll hegedűverseny. 21.30: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Mi újság az Operában. A műsort Meixner Mihály vezeti. 23.20: Tánczene. 24.00: Hfrek. Időjárásje- lentés. 0.10: Ravel: Lúdanyó meséi. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző- szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Könnyűzene Fáy András szerzeményeiből. 9.30: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.50: Magánvélemény közügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: Rádióreklám. 12.33: Marian Anderson néger spirituálékat énekel. 12.45: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. Idő járásjelentés. 13.03: Operák Puskin művei nyomán. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. 18.10: Anday Piroska és Pataky Kálmán énekel. 18.40: Merre tart Angyalföld? Kapusi Rózsa riportja. 19.00: Kovács Andor gitározik. 19.15: Jó estét, gyerekek! 19.20: Az NDK kultúrájának hete. Annelies Burmeister dalestje. Közben: Kb. 20.00: Esti krónika II. kiadás. Kb. 20.20: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 20.45: Üj könyvek (ism.). Kb. 20.48: Nóták. 21.25: Iskolai kísérletek audióvi- zuális eszközökkel. Raics Károly írása. 21.40: Prokofjev: Alekszandr Nycvszkij — kantáta. 22.20: Valen- tyin Zorin: Milliárdos urak. Iszlai Zoltán könyvismertetése. 22.30: Esti hangulatban — könnyűzene. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Kórusok, hangszerszólók. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Sur la router. Francia társalgás 14. lecke. 19.10: Barokk szopránáriák. 19.35: A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: Kb. 20.35: Hírek. Kb. 20.38: őszi kopogó. Fenyő László versei. Kb. 20.55: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: A dzsessz kedvelőinek. 21.52: Romantikus zene. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Környezetismeret» (ált. isk. 3. oszt.). Felszíni, formák, vizek müveit területek. 9.55: Számtan- mértan (ált. isk. 6. oszt.). Kétféleképpen is lehet... (Tört osztása és szorzása egész számmal). 10.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). Kémiai alapfogalmak rendszerezése. 11.55: Filmesztétika (közép- isk. IV. oszt.). Táj, sors, küzdelem. 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Számtan-mértan (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 17.38: Hírek. 17.45: Riadó! Munkavédelmi riportfilm. 18.05: „Északi-sark 19”. Látogatás a sodródó jégtáblákon. 18.25: Három srác a hadseregben. 4. Csapatlégvédelem. 18.50: Reklámműsor. 18.55: Esti mese. 19.05: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.30: Tv-híradó. 20.00: ön például, hogy folytatná? Kállai István műsora. 20.40: Kék fény. 21.40: A budapesti zenei hetek hangversenyének közvetítése az Erkel Színházból, felvételről. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Á TENORISTA TÍZ EVVEL EZELŐTT, 1961. október 7-én halt meg 7« éves korában Halmos János, a kiváló operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Aradon született, s pályáját vidéki színtársulatoknál kezdte. Szép tenorjával hamar feltűnt; először Sebestyén Mihály miskolci társulatánál működött, majd felkerült Budapestre. Itt 1921-től a Városi Színház, 1928-tól az Operaház tagja lett. 1950-től az Operaház örökös tagja. , Halmos főleg a nagy olasz operák tenor-főszerepeiben aratott emlékezetes sikereket. Főbb szerepei voltak: Verdi Othellójá- nak címszerepe, Radames Verdi Aidájában, Gounod Faustjának címszerepe. Don Jósé Bizet Car- menjében, Turridu Mascagni Parasztbecsületében, Manrico Verdi A trubadúr című művében. — Könnyítés a dolgozó nőknek. A .zsámbéki Mű- anyagipari Vállalat és a helyi ÁFÉSZ megállapodást kötöttek: az üzem területén élelmiszerboltot nyitnak e hó végén. Az asszonyok munkába menet leadják aznapi rendelésüket s műszak végén megkapják az elkészített élelmiszercsomagot. Ezenkívül az üzletben büfé is lesz. — Tanulmányút Koreába. A Művelődésügyi Minisztérium háromtagú küldöttséget Indít október 17-én Koreába tapasztalatcserére. A magyar szakemberek átadják módszereiket s ugyanakkor tanulmányozzák a koreai alsófokú iskolai oktatás és a gyermekvédelem helyzetét. A küldöttség tagja Hargitai Károly, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője is. — Hol mosnak többet? Érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a Belkereskedelmi Minisztérium. Ezek szerint háztartási vegyiárukban vidéken nagyobb arányban növekszik a forgalom, mint Budapesten. — Szabálytalanul kanyarodott tehergépkocsijával Szirtes János 42 éves budapesti gépkocsivezető. Eközben az Engels tér 2. szám előtti háznál felszaladt a járdára és elütötte Kalina Pál 57 éves maglódi segédmunkást. Kalínát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A balesetet okozó gépkocsivezető ellen eljárás indult. A balesetek oka: Figyelmetlenség Gyalogosok, gépjárművezetők figyelmetlenségére utal, hogy változatlanul sok a közlekedési baleset. A legutóbbi 24' órában több mint 100 baleset történt az ország közútjain, ezek közül ,69 sérüléssel végződött: négyen meghaltak, ketten életveszélyesen megsérültek, 21-en súlyos, nem élet- veszélyes. 42-en pedig könnyű sérülést szenveditek. Elgázolta a vonat A sorompót megkerülve, a síneken akart átmenni Cegléd határában a Budai úti vasúti megálló közelében Nagy Zoltánná 39 éves ceglédi háztartásbeli. A szabálytalanul közlekedő gyalogost egy személy- vonat halálra gázolta. A Fővárosi Szállítási Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET építőmester, épületgépész és építésvezető felvételére. Kivitelezői gyakorlattal rendelkező mérnökök és technikusok jelentkezését várjuk az alábbi címen: Budapest XIII., Csata u. 28. /