Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
4 1971. ■ SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Heti filmjegyzet Ragyogj, ragyogj csillagom A művészetet mindenki segítségül hívja, legyen vörös, fehér, zöld, vagyis forradalmár, ellenforradalmár, eset-, leg sehova sem tartozó bandita. Mert az igazi művészetnek varázsereje van, az ilyen művészet hatalóm. Erő, amely segíthet az ellenfél legyőzésében, mivel eszme, cél érdekében mozgósít. Tehát a hatalmat gyakorlók eszköze lehet. Vagy hatalmas ellenfele. A Ragyogj, ragyogj csillagom, című szovjet film" írói ^ művészetet — és a művészeket — ritka pillanatában ragadják meg, amikor a hatalmon' levőknek már fel kellene ismerniük a művészetben rejlő eszmei erőt, fel kellene használniuk, sőt a forradalom érdekében irányítaniuk is. A forgatókönyv írói arra figyelmeztetnek, hogy végzetes következménye lehet annak, ha a forradalom nem ismeri fel saját művészetét, amit akaratlanul is létrehozott; ha jelentéktelennek tekinti az elkötelezett művészek újító törekvéseit; ha — szélsőséges esetben — nem is figyel arra, ami körülötte a „kulturális fronton” történik. Ilyenkor ‘az elkötelezett művész magára marad, nem talál kapcsolatot a politikai vezetéssel, válságba sodródhat. Sőt az elkötelezett művész esetleg fel sem ismeri értékét, mozgósító erejét, elkallódik, tehetsége elporlad, talán halála után értékelik majd. Viszont ugyanakkor győzedelmeskedhet a mindent és mindenkit kiszolgáló, elvtelen művészet és képviselője a „piacnak” dolgozó művész. Aki már nem is nevezhető művésznek, csak ijgyeskedő kóklernek. Aki azt az eszmét terjeszti, amelynek éppen „konjunktúrája*’ van. Aki nem a tehetsége miatt érvényesül, hanem éppen azért, mert dilettáns. Hiszen, ha az igazi művészetre nem figyelnek és nem támogatják, akkor a silány, torz eszméket terjesztő tehetségteienségnek zöld útja lehet. A rendező Alekszandr Mitta a forgatókönyv céljainak kitűnően megfelelő szituációkat és jellemeket teremtett. A lelkes, önfeláldozó, csupán a színpadnak élő színész figuráját, aki egyszemélyes „mo- . dern kísérleti színházával” elvetődik egy faluba, azzal a szándékkal, hogy igaz művészetre nevelje az embereket. Ez a Moszikin a forradalmárművészet naiv hittel teli képviselője, akinek az a tragédiája, hogy nem figyelnek rá. 'Sem a falu párttitkára, se senki más. A falu vezetőit nem érdekli az sem, hogy milyen filmeket vetít a másik „művész”, a mozis, aki1 ócska, igénytelen, forradalom előtti filmekkel szórakoztatja a közönséget. Avult eszméket ter- jeszt, amelyeket tehetségtelenül aktualizál. Moszikin egymaga nem veheti fel vele a harcot. Nem szállhat szembe egyedül a falu közvéleményével sem, amely futóbolondnak tart egy nagy tehetségű népi festőt, akit ő, a színész fedez fel, s aki még önmagáról sem tudja, hogy mire képes. Mindez, életkép maradna, ha válságos helyzetet nem teremtenének az alkotók: egy fehér pzázad — a polgárháború befejezése előtt vagyunk — visz- szafoglalja a falut. A színészt a fehér tisztek felkérik, hogy rendezzen színi előadást. El-' vállalja, s úgy tűnhet akkor, hogy elárulja az eszmét. A tehetséges, az alkotásnak élő művész a legvégső esetben vonulhat csak vissza, példázzák Moszikin esetével, aki bár előadást rendez ellenségeinek, de .eszméiből semmit nem enged. A ,gnózis” ismét kiszolgálja a hatalmon levőket, most a fehéreket, ugyanazzal a filmmel, csak éppen más szöveget mond hozzá. Az elementáris tehetségű népi festőt pedig kivégzik. Művészete olyan ellentmondás nélkül forradalmi, hogy nem élhet tovább az ellenség között. A vörösök visszafoglalják a falut, Moszikin ismét előadásra készül, amikor a „zöldek”, az anarchista banditák csellel elfoglalják a színpadot, és várják, hogy a függönyt elhúzzák. Moszikin hőstette — rárántja a függönyt a banditákra — megmenekíti a falut. Az, elkötelezett művész tehát győzött. Mindez így elmondva, semmit nem fejezhet ki a film hangvételéből, amely egy kitűnő tehetségű rendező keze- nyomát viseli magán. Komikus és fanyar humorú helyzetek sorából áll a film. Költői képek sorából, amelyekben sem doktriner elméletieskedés, sem hamis álpátosz nem terheli az erre csábító témát. Ellenkezőleg: a polgárháborúval mint háttérrel tarkított elmés kamaradarabot látunk, kitűnő színészekkel. Oleg Tabaköv a színész figurájában emlékezetes alakítást nyújtott. Alekszandr Mitta rendező a fiatal szovjet „új hullámhoz” tartozó izmos tehetség, akinek rendkívüli kifejező képessége ritka adomány. Sötét pillanat Az éppen kamaszkorából kinövő fiatalemberek problémáiról szólna a film. Gondolom, szándéka szerint. A megvalósítás azonban torz képet fest egy 16 éves — igencsak feltűnően, talán feleslegesen is jómódban élő — fiatalember első „felnőtt” konfliktusairól. A férfivá cseperedést a film készítői ugyanis csupán úgy jelzik, hogy a fiúnak szerelmi problémái vannak, hogy huligánok közé keveredik, hogy a könnyed művészek és nőcskék „édes életébe” is belekóstol. Ezek a szélsőséges helyzetek nem ’ alkalmasak arra, hogy egészséges képet alkothassunk a fiú’ jellemvonásairól. A fiatalembert nem értjük — mert nem ismerhetjük meg — nem szeretjük, de nem is lesz ellenszenves számunkra. 'Közömbös nekünk, hogy mi történik vele. Bizony ez a közöny — amivel a filmet nézzük, a Sötét pillanat című csehszlovák filmtet elég sötét két órává változtatja. A nagy zsákmány Ha nem lenne humor a filmben, unhatnánk magunkat. Pedig itt aztán minden „be van dobva”: magánrepülő és magánhelikopter, néhány legyőzhetetlen és technikai csodától körülvett szupermen. No és a nagy angliai postarablásra utaló személyek, körmönfont, ravasz, ötletes banditák. Mondom, mindez nem lenne elegendő, ha a humor hiányozna, az az irónia, amely nélkül kevés rendező merészkedik ma már a krimi és a kalandfil-í mek világába. Reménytelennek tűnik ugyanis újabb krimi- és kalandfordulatokat kitalálni. Tehát kölcsönöznek a humor forrásaiból, no és Belmondo, Bourvil, David Niven tehetségéből. Ez nagyobb zsákmánynak tűnik Gerard Oury rendező kezében, mint az a pénz, aminek ellopásáról megrendezte ezt a francia—olasz filmet. t B. Gy. OPERA-BOLSOJ Befejeződött a kölcsönös vendégjáték Mint már jelentettük, befejeződött a Magyar Állami Operaház moszkvai vendég- szereplése. A magyar együttes tíz napig szerepelt a Nagyszínház színpadán, bemutatta Monteverdi: Poppea megkoronázása, Puccini: Manón Les- caut és Szokolay Sándor: Vérnász című operáját. Két estét Bartók művészetének szenteltek. A záróelőadáson — amelyen a Marion Lescaut című operát mutatták be — jelen volt az, SZKP PB és titkárság több tagja.' A TASZSZ jelentése szerint a moszkvai lapok a vendégjátékot értékelve, egységesen a legmagasabban, minősítik a Vémász című opera előadását. Különleges érdeklődést váltott ki a Poppea megkoronázása, amelyet Moszkvában soha sem mutattak be. Az Operaház társulata szerdán hazaérkezett. A Ferihegyi _ repülőtéren fogadásukra megjelent dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes. t A moszkvai Nagyszínház, a világhírű Bolsoj társulata szerdán este Prokofjev Szem- jon Kotko című operájának előadásával fejezte be nagy sikerű budapesti vendégszereplését. Mint a társulat valamennyi előadásán, 'ezúttal is zsúfolásig megtelt az Operaház nézőtere. A nagy sikerű búcsú előadáson megjelent politikai, társadalmi, kulturális életünk számos ismert személyisége. A búcsúelőadás közönsége melegen ünnepelte, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a kiváló moszkvai művészegyüttes magas színvonalú játékát. Az előadás után a színpadon rendezett háziünnepségen Lukács Miklós, az Operaház igazgatója köszönte meg a Bolsoj együttesének vendégjátékát, Dán—magyar kulturális egyezmény Dr. Ustor Endre nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Sven Kuchler Poúlsen, a Dán Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes' ügyvivője szeptember 29-én a Külügyminisztériumban kicserélte a Magyar Népköztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya között Koppenhágában az 1971. évi február hó 24. napján aláírt kulturális egyezmény megerősítő okiratait. Az ünnepélyes eseményen részt vett Nagy Miklós, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese, valamint a Külügyminisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének több vezető munkatársa. » PEST MEGYEI TÁRLAT (I.) Képek között A környezet ihletője a művész képességeinek kibontásában. A környezet formálhatja a művész gondolatvilágát. Egy megye környezete azonban saját képére nem alakíthatja alkotóinak — íróinak, festőinek, szobrászainak — arcát. Ehhez egy megye kevés, szűk világ. Mert a művész gondolatait nem köz- igazgatási határok szabják meg, sokkal inkább eszmei határok. Ne tévesszen meg senkit ezért a Nemzeti Galériában első ízben rendezett. Pest megyei tárlat. Itt nem egy szűk provincia képzőművészeti belvilágát láthatjuk, hanem a magyar képzőművészet csaknem minden mai törekvését. Ritkán történik meg, hogy egy közigazgatási egység képzőművészeti alkotásai révén egy ország festőinek, szobrászainak —. de főleg festőinek — fő jellemvonásait együtt megtaláljuk. A Pest megyei tárlat — a rendezők és a megye vezetőinek — érdeme, hogy a szó szoros értelmében nem csupán „megyei”, inkább országos. Ez a megye sajátos helyzetén túl és a megye vezetőinek . rugalmas művészeti politikájával is összefügg: minden arra érdemes, tehetséges képzőművészt felkarolnak, akik itt szeretnének alkotni. Három festő határozza meg — legújabb műveikkel is — ezt a' tárlatot: Czóbel Béla, Barcsay Jenő, Bálint Endre. Czóbel színpompás, lágy vonalvezetésű, azonnal befogadható és átérezhető képei mindenki számára az elsődleges élmény erejével hatnak, llos- vai Varga István, Göllner Miklós, Kántor Andor figurái, csendéletei, tájai, ugyancsak a közérthető festőiség szolgálatában fogantak. A figuratív ábrázolás, a hagyományos festőiség határain még belül alkot színvonalasan Főnyi Géza, Miháltz Pál. Iskolázatlan szemnek is köny- nyen érthetők. A piktúra azonban régen " kilépett már az elsődleges élményadás szférájából. Anna Margit népies „mesefigurái” elbeszélik alakjaik környezetét, anélkül, hogy a környezet ott lenne a figurák körül. Pirk János, Mizser Pál, Cs. Nagy András, Hídvégi Valéria tobzódó színei csak ritka pillanatokban emlékeztetnek valóságos élményeinkre. Ök, mintha a teljesen hagyományos festőiség erejét bizonyítanák, vagyis ki is tömének belőle, maradnának is benne. A magyar piktúra legnépesebb hadát képviselik. Mintha ez — a csak színek nyelvén mesélő — a figuratív és a nonfiguratív között lebegő irányzat megrekedt volna. Más utat követ Barcsay Jenő. Csúcsteljesítményében, a „Szentendrei mozaik”-ban, a konstruktív, a térbeli szerkezetre támaszkodó, ■ szigo- ijfegn megszerkesztett formák géÖmetriai ábrázolása nagyszerű ihlet terméke. Ügy tűnik, hogy ez a szigorú szerkesztésmód újabb és újabb mondanivalók kifejeződését szolgálja állandóan. Fiatalok — Deim Pál, Balogh László, Lukoviczky Endre, Bálint Ildikó —, vagyis az úgynevezett „szentendreiek” a képviselői ennek a teret felbontó, mértani, szerkesztésnek. Az élményt Szentendre adja, ez a varázsos hangulatú műemlék város, Szentendre, amelynek élő anyagszerűségét bármilyen szűk szavúan is, de a vásznakon fellelhető idomok és színskálák visszaadják. Barcsay mesteren kívül főleg Deim az, aki a maga sajátos nyelvén és eszközeivel érzéKitörés, Eper és vér, Kapaszkodj a fellegekbe A kongresszusi ifjúsági filmnapok megyei eseményei Megkezdődtek megyénkben is a kongresszusi ifjúsági filmnapok eseményei. A váci ünnepélyes megnyitó után Cegléden, Nagykőrösön, Ráckevén és Aszódon már levetítették a Kitörés című magyar filmet, Vácott, Ráckevén az Eper és vér című amerikai filmet. Ma mutatják be Nagykőrösön a Kapaszkodj a jellegekbe című magyar filmet. A rendezvénysorozat november 25-ig tart. Ä KISZ Központi Bizottsága felhívásához csatlakozva a Pest megyei KISZ Bizottság és a Pest megyei Moziüzemi Vállalat, a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére rendezi meg megyénkben is a filmnapokat. A megye tíz helységében — Cegléden, Gödöllőn, Szentendrén, Nagykőrösön, Vácott, Monoron, RácFogadom... Sohasem nyaltam az ujjam. Fiaim még szájukhoz sem emelhették a kezüket, már veszekedtem: — Ejnye, nem szégyellitek magatokait, nagy fiúk vagytok, és rágjátok a körmötöket? Vagy imigyen: — Csak barbár ember nyúl a szájába! — Egészségtelen a piszkos kezet szájhoz emelni. A minap értekezleten ültem. Vaskos kötet fe-^ lett vitáztunk. Mellettem orvos foglalt helyet. Egyszercsak hozzám , hajolt, úgy súgta: — Figyelje csak, mennyi .intelligens ember és mind úgy lapozza az oldalakat, hogy megnyá- lazza az ujját. — Felháborító — értettem egyet a higiénia őrével és együtt nevettük ki a kultúrálatlanokat. Az értekezlet nem vett tudomást rólunk, folyt tovább, mindenki a felszólalókra függesztette tekintetét. Csak én nem tudtam figyelni. Döbbentem vettem észre: ahányszor lapozni akartam az előttem fekvő anyagban, az ujjam a számhoz közelített.- — Nem, ez nem szokásom — tiltakoztam haraggal. Tiltakozás ide Vagy oda, négyszer kaptam magam rajta a bűnös mozdulaton. Már csak arra vigyáztam, hogy orvos szomszédom előtt le ne leple- ződjek. Féltem, hogy rólam is levonja a konzekvenciákat. Megfogadtam: ’ többé nem fordul elő velem ilyesmi, vigyázok. S hogy' betartsam szavam, értekezlet előtt erős paprikával bekenem az ujjam. Vagy egyszerűbb! Nem ülök orvos mellé.-gi kévén, Aszódon, Szigethalmon, Vecsésen — kerül sor filmek előadására, levetítik a már felsoroltakon kívül a következő alkotásokat: Ragyogj, ragyogj csillagom (szovjet), Sárika, drágám, Tízezer nap, Staféta, Szerelmesfilm (magyar), Zabriskie Point (amerikai), továbbá a Balázs Béla Stúdió kisfilmjeit (Boldogság, Fekete vonat, Meddig el az ember?, Nászutak, Vízkereszt). * A filmvetítéseken kívül vitákat, ankétokat rendeznek a filmekhez kapcsolódó témakörökben. Filmpályázatot is írtak ki, amelyet a következőkben ismertetünk: in. KONGRESSZUSI IFJÜSÁGI FILMPÄDYÄZAT A KISZ Vili. kongresszusa tiszteletére megrendezésre kerülő kongresszusi ifjúsági filmnapok alkalmából, a KISZ Pest megyei Bizottsága, a Megyei Tanács VB művelődés- ügyi osztálya, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat pályázatot hirdet „A megye ifjúságának helye a társadalom,ban” címmel, olyan film-alapötlet, novella, esetleg forgatókönyv egyéni vagy kollektív megírására, amely alkalmas megfilmesítésre. A pályázatot 1971. november 15-ig, név, pontos cím feltüntetésével kell eljuttatni a következő címre: Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizottsága, Budapest, XII., Nagy Jenő u. 5. A legjobb pályamunkáké >1 a Pest megyei Goldman Stúdió filmet készít. . A pályázatot megyei szinten díjazzuk, s az első hármat továbbítjuk az országos pályázatra. A pályázat megjelenésének határideje: 1971. IX. 20. , Kongresszusi ■ ifjúsági filmnapoik operatív bizottsága kelteti egy város évszázadokon át felgyűlt művészi hagyományait. Elkötelezett művészek a „szentendreiek”: a konstrukció szolgálatába szegődve az ember örök harmóniára, rendre törekvését fejezik ki. De Szentendre másféle örökség folytatója is: Bálint Endre a magyar nonfiguratív festészet egyik úttörője. Nonfiguratív, nem azért mert ez divat, hanem azért, mert nem lehet más. Gondolatai miatt nem. Elképzelései a világról nem elsődleges élményeken alapulnak. Ideákat és eszméket jelenít meg, ítél és felmagasztal — nem egy-egy figurát, tájat, hanem — tetteket. Marhavagon-lits című kompozíciója vízió, folytott, visszafogott, mégis vérlázítő ítélet, az embertelenség ellen. Túllép a festészet hagyományos anyagán is és felhasznál fát, szeget, csavart, fémet, órát.., Teheti, mert kezében mindez nem a különösség hajszolását, a bravúrt jelenti, hanem elkötelezettséget az ember mellett. Hasonlóan elkötelezettnek tűnik a fiatal Kocsis Imre is, aki plakátszerű képmontázsain igyekszik kifejezni a világ ösz- szetettségét, bonyolultságát, ellentmondásait. Űjságkivágá- sokat, plakátrészleleket használ fel és döbbenetes kifejező kompozícióban szerkeszti azokat egybe. A nonfigurációnak egy másik útját példázza Kor- niss Dezső, aki a világ mono- tonságában keresi a rendet szinte konstruktív, igyekvéssel, mégis sokkal elvontabban, mint Bálint. A nem figurális kompozíciók állandóan veszélyre figyelmeztetnek : a semmitmon- dás, az öncélúság veszélyére, a megtévesztés csúnya manőverére. Szerencsére ezen a tárlaton kevés ilyen alkotással találkoztunk. Talán Kóka Ferenc képei figyelmeztetnek' arra, hogy a — bár vitathatatlan tehetséggel alkotó — művész elkötelezettségét nehéz nyomon követni. ötletesen színgazdag kompozíciót nem mindig uralja gondolati rend. Csupán a jelentősebbnek vélt alkotókról szóltunk, s ezt a kört ki kell bővítenünk természetesen Kmetly János, Szántó Piroska megszokottan színvonalas alkotásaival, vagy M. Szabó István, Vajda Júlia, Kocsis László műveivel, vagy az érdekes zománcképek alkotóival, Lörincz Vitus sál, Jávor Piroskával. A grafikai anyag szűkebb, nehezebb ezért általános jegyeket felfedezni benne. Kocsis Imre, Miklosovits László és Gy. Molnár István rajzai emelkednek az átlag fölé. Az átlag fölé, amely a jelen esetben meglepően színvonalasnak tűnt. Elsősorban annak örülhettünk, hogy ezen a kiállításon nem volt mély szakadék a figuratívok és nonfiguratívok között. Talán azért, mert a konstruktív művészek — Barcsay és társai — jó közvetítőknek bizonyultak a két tábor között. Mégpedig elkötelezett közvetítőknek, amely elkötelezettséget, mintha kötelezően magukra vették volna a kiállító művészek — a főleg — erre a tárlatra készült alkotásaikkal. , Berkovits György Csontváryterem Űjabb jelentős kulturális intézménnyel gazdagodott Budapest. A Vörösmarty téri kultúrpalotában szerdán megnyílt a Csontváry-Kosztka Tivadarról elnevezett központi bemutatóterem. A 260 négyzetméternyi területen beréndezett új szalon a magyar képző- és iparművészet legrangosabb alkotásait tárja az érdeklődők elé. A korszerű, ízléses szalonban kiállított grafikák, textil falképek, kisplasztikák, ötvösmunkák és kerámiák, valamint a lakásokat díszítő egyéb műtárgyak áttekintést nyújtanak a mai magyar képzőművészet sokszínűségéről.
