Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-28 / 228. szám

1971. SZEPTEMBER 28., KEDD na t ftEcrrt ’&Círíop A fegyvert* erők napján I emlékbeszéd, Á koszorúzások ' Ebben az esztendőben is vál­tozatos, gazdag programmal emlékeznek meg a fővárosban és vidéken egyaránt a fegy­veres erők napjáról. Ma este Vályi Péter, a kormány el­nökhelyettese rádió- és televí­zióbeszédben köszönti a fegy­veres testületek tagjait. A Gellérthegyen ünnepélyes zászlófelvonás lesz. Holnap, szeptember 29-én délelőtt a Hősök terén a magyar hősök emlékművénél koszorúzási ünnepséget tar­tanak, majd délben Czinege Lajos vezérezredes, honvé­delmi miniszter fogadást ad. Ugyancsak koszorúzási ün­nepség lesz a pákozdi csata színhelyén levő emlékműnél. Egerben, a Dobó István té­ren nyilvános ünnepségen tesznek fogadalmat katonai főiskoláink elsőéves növen­dékei. Tanácstagok járási csoportja Megalakult Nagykátán a megyei tanácstagok nagykátai járási csoportja. Alakuló ülé­sükön részt vett Antaljia Je­nő, az MSZMP Nagykátai Já­rási Bizottságának első titká­ra is. Kiss Tibor, a Hazafias Nép­front járási elnöke ismertette a megyei tanácstagokkal a já­rás IV. ötéves tervét. Beszá­molt az igényekről és a vár­ható gondokról. A beszámolót élénk vita követte, s a megyei tanácstagok sok javaslatot tettek. Ezt követően a nagykátai járási megyei tanácstagi cso­port elnökéül Nagy Ernőné tápiógyörgyei, titkárának Ka­tót Szilveszter nagykátai ta­nácstagot választották, majd elkészítették 1971. évi prog­ramjukat. CEGLÉDI ŐSZ Napirenden: a nagyüzemi gazdálkodás jövője Dr. Soős Gábor előadása az agrárszakemberek tudományos tanácskozásán A Ceglédi Ősz ’71 rendezvé­nyek keretében hétfőn agrár- szakemberek kétnapos tudo­mányos tanácskozása kezdő­dött a Kossuth Művelődési Központban. Vimola Kár oly - nak, a Dél-Pest megyei Terü­leti Termelőszövetkezeti Szö­vetség titkárának megnyitója után dr. Soős Gábor, a mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter első helyettese tartott előadást „A nagyüzemi mező- gazdaság helyzete és fejleszté­sének lehetőségei” címmel. Ütvén százalékos növekedés Ma a szántóterület 91, az összes mezőgazdasági terület 89,1 százaiéira állami gazda­ságok és termelőszövetkezetek kezelésében van. Ma 172 álla­mi gazdaság — átlagosan 9016 holdon — és 2337 termelőszö­vetkezet — átlagterületük 3547 hold — van az országban. A nagyüzemek fejlődése az el­múlt évtizedben gyors és dif­ferenciált volt, ami megmutat­kozik gazdálkodásuk eredmé- nyesiségén épp úgy, miként a tagság személyes jövedelmé­nek emelkedésén. A mezőgaz­daság nagyüzemi átszervezése óta a tsz-ek termelése csak­nem 50 százalékkal nőtt. Az egy foglalkoztatottra jutó ter­melési érték 1965—70 között 64 százalékkal emelkedett, s az egy főre jutó jövedelmi része­sedés 51 százalékkal. Takarmányozási egyensúlyt! A miniszter első helyettese a mai összkép felvázolása után arról szólt, hogy a mezőgazda- sági nagyüzemek egyik legfon­tosabb feladata az alaptevé­kenység korszerűsítése. A ne­gyedik ötéves terv főbb céljai, valamint a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek hozzávető­leg ismertek az agrárszakem­berek előtt. Dr. Soós Gábor ezek közül kiemelten beszélt a takarmánytermesztés témakö­réről; arról, hogy kívánatos az egyensúly megteremtése a ta- bairmánytermesztés és az állat­állomány között. Megemlítette a cukorrépa- és a dohányter­mesztés problémáit is a többi között, s leszögezte, hogy e két növényre az eddigi állami ked­vezmények megmaradnak. Pest megyében napjaink egyik aktuális gondja: a ho­moki szőlők jövendője. Isme­retes, hogy az elaggott és ki­vágott tőkék pótlása nem tör­ténik meg. Mint az előadásból megtudtuk, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban most vizsgálják, mi­lyen mértekben lehetne bizo­nyos állami támogatást adni a hoiríbki szőlőkre. Állami, így közgazdasági in­tézkedések várhatók a szarvas­marha-tenyésztés témakörében is a következő esztendőkben. Ami a sertéstartást illeti: az elért eredmények stabilizálása kívánatos. A koncentráció útjai — A nagyüzemi termelés fejlesztésének egyik fontos té­mája a koncentráció és a sza­kosítás — folytatta dr. Soós Gábor. — Korábban a gazda­ságok összevonása, a nagyobb üzemi méreteik megteremtése volt napirenden, hogy ily mó­don létrehozzák a korszerűbb termelési technológia és mun­kaszervezés feltételeit. A folyamat érzékeltetésére a következő adatokkal szolgált a miniszter első helyettese: míg 1963. január elsején a tsz- ek száma 3721 volt, 2500 hol­das mezőgazdasági átlagterü­lettel, addig 1971. január 1-én már csak 237 tsz működött, de 3547 holdon átlagosan. Ma a koncentrációnak nem a gazdaságok egyesülése a leg­főbb formája — ehelyett két másik út ajánlható. Az egyik: Válasz cikkünkre Szabálysértési eljárás a vállalat ellen Intézkedések a hibák megszüntetésére A Pest megyei Hírlap Váci Napló melléklete ez év június 30-i számában írt először a Pest megyei Építőanyag- és Szerelő- ipari Vállalat verőcei telepén tapasztalt hibákról. Július 6-án ismét foglalkoztunk az elíté­lendő munkavédelmi hiányos­ságokkal. A vállalat vezetői többször kifogásolták a megje­lent írásokat, ezért újólag megvizsgáltuk, mi az igazság a verőcei telepen. A július 23- án megjelent „Ki védi jobban a vállalat presztízsét?” című cikkünkben ismét rámutat­tunk, hogy súlyos mulasztások terhelik a vállalatot a munka- védelmi előírások megsze­géséért. Az. emberek baleset- veszélyes körülmények között dolgoznak. A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsának munkavédel­mi felügyelője, aki szintén részt vett a teleplátogatáson, a többi között azonnal leállítot­ta a szabálytalanul üzemel­tetett, s ezért balesetveszélyes portáldarut. Azonnali vizsgá­latot tartott szükségesnek né­hány szín, illetve épület szer­kezete ügyében is, mert azok összedőiéssel fenyegettek. Mintegy harminc, fontos, a dolgozók épségét szolgáló ész­revételt tettünk, amelyeknek jelentős részét cikkünkben meg is említettünk. Legutóbbi cikkünk megje­lenése után a Pest megyei Ta­nács illetékes építési, közleke­dési és vízügyi osztálya vizsgá­latot indított és az alábbi le­vélben értesítette szerkesztősé­günket intézkedéséről: „A Pest megyei Hírlap cik­keiben történt megállapítások alapján a vállalat részéről tett intézkedéseket — a csatolt jegyzőkönyvben feltüntetett szervek képviselőinek bevoná­sával — a helyszínen megvizs­gáltattam. A vállalat a hiányosságok megszüntetését elkezdte. A munkavédelmi hiányosságok nagy részének megszüntetésére azonban még intézkedés nem történt. Ezek, valamint a hosszabb időt igénylő felada­tok végrehajtásához a vállalat igazgatóját — a határidők és felelősök megjelölése mellett — biztonságtechnikai intézke­dési terv készítésére kötelez­tem. Az SZMT munkavédelmi felügyelője, Aszódi Balázs elv­társ, helyszíni nyilatkozata szerint megállapításait a vál­lalat részére írásban is közli, egyidejűleg a hiányosságokért szabálysértési eljárást is kez­deményez. A magam részéről a vállalat igazgatója és főmérnöke mun­kájának elbírálásánál a hiá­nyosságokat figyelembe ve­szem és ezeket anyagi érde­keltségük megállapításánál is érvényesítem. Egyidejűleg intézkedtem, hogy a vállalat igazgatója bi­zottságot alakítson, s a vállalat egész területén vizsgáltassa meg a munkavédelem helyze­tét, valamint a hiányosságok megszüntetését intézkedési terv alapján hajtsa végre. A bizottságban osztályom is kép­viselteti magát.” Üjfalusi Ferenc osztályveziető az üzemen belüli termelés szakosítása, a másik az üze­mek közötti koncentráció. Hosszú távra kialakítandó a gazdaság fő termelési területe, megteremtvén az ágazatok összhangját. Gyakori hiba vi­szont a termelési szerkezet túl gyors, esetenként konjunktu­rális jellegű megváltoztatása, amit nem tudnak kellő fölké- szültssggel követni a gazdasá­gok. Az üzemek közötti koope­ráció célja általában egy-egy termelési ág szakosítása. Bővíteni is, korlátozni is Dr. Soós Gábor befejezésül a gazdaságok tevékenységi körének bővüléséről, illetve az egységes szövetkezeti tör­vényben is szereplő korláto­zásokról beszélt. Nyilvánvaló, a korszerűsítéssel együtt jár, hogy megszűnik a gazdasá­gok kizárólagos nyersanyag- termelő jellege. A szélesebb tevékenységi kör adta lehető­ségek alapján az utóbbi évek­ben gyorsan fejlesztik külön­féle ipari, feldolgozói, szol­gáltatási munkájukat a tsz- ek. így 1968—70 között 113 százalékkal nőtt az élelmi­szer-feldolgozás, 165 száza­lékkal az építőipari tevékeny­ség, 110 százalékkal az egyéb ipari munka, de csupán 47 százalékkal a kiváltképp ösz­tönzendő, közvetlen értékesí­tés. Az alapjában helyes ten­denciák mellett vannak bizo­nyos torzulások, így nem elég­gé szervezett a tsz-ek és az ipari üzemek közötti együtt­működés. Célszerű, hogy a tevékenységi kör további bő­vítése szervesen kapcsolód­jék az élelmiszer-feldolgozás­hoz. Nem korlátozott a lakos­ságnak végzett szolgáltatás, ipari munka azonban csak vállalati megrendelésre, szer­ződéses alapon végezhető. Pontosan meghatározzák majd, hogy mivel nem foglal­kozhatnak a tsz-ek, s a verti­kumon kívüli tevékenysiéget az ágazati minisztériumok szabályozzák, a MÉM össze­kötő szelepet tölt be majd. Űj kormányzati intézkedések lépnek tehát életbe, mégpe­dig 1972. január 1-i hatállyal — jelentette be nagy sikerű előadásának végén a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese. Ma délután dr. Sinka István, a TOT titkára tant előadást Cegléden. K. N. Ebből lesz a parkett Az Ipolyvidéki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság verőcei fűrészüzemében a viszonylag gyengébb minőségű gömbfá­kat dolgozzák fel a parketta- frízé, azaz méretre szabott parkettaliapanyaggá. Készül itt még bútorléc, fűrészáru s rakodólapelem is. A telepen — a paphegyi üzeamrésszel együtt — évente 12—14 ezer köbméter anya­got dolgoznak fel, ebből 3—2,2 ezer köbméterből készül par- kettafriz, ez körülbelül 80 ezer négyzetméternek felel meg. Foto: Gábor A választottak és a hivatalnokok mióta életbe lépett az új tanácstörvény, az ál- /* \ lampolgár változások serege segítségével ta- /*-^\ pasztalhatja, hogy közelebb került egymás- hoz ő és az államigazgatás. Nem kell a járá­si székhelyre utaznia — esetleg többször is — az építési engedélyért, gyámhatósági ügye intézéséért, hanem helyben, a nagyközségi tanácsnál végére járhat mindezeknek. Ha meg érdeklődő természet, s figye­lemmel kíséri lakóhelye tanácsának ténykedését is, meglepve tapasztalhatja, hogy a tanácstagok sok olyas­miben hoznak döntést, amiben korábban „valahol fönt”, a járásnál, a megyénél mondták ki az igent vagy a nemet. A változások tehát — s nem elhamar­kodott ítélkezés ezt állítani — népszerűek az állampol­gár szemében. Elkészültek, s végső megvitatásra, elfogadásra ke­rülnek a tanácsok szervezeti és működési szabályzatai, azok az okmányok, amelyek első ízben adnak módot arra, hogy minden tanácstestület a maga sajátos sze­repkörének, feladatainak megfelelően alakítsa ki a munkavégzés kereteit. Az érdeklődést, s a feladat je­lentőségét egyaránt bizonyítja, hogy a megyében min­denütt tucatszámra érkeztek a kiegészítő, módosító ja­vaslatok a tervezet előzetes megvitatásakor, s e javas­latok túlnyomó többsége a hatáskörök világos megfo­galmazására — azaz a felelősség mértékének megálla­píthatóságára —, az ügyek szakszerű, s ugyanakkor minél demokratikusabb intézésére vonatkozott. A szervezeti és működési szabályzat — természe­tesen a törvényekkel összhangban — a tanácsi munka helyi alkotmányaként szabja meg a döntéshozatal módját, a tanácsi vállalatok működését és felügyeleté­nek mikéntjét, a településfejlesztés felelőseinek hatás­körét éppúgy, mint — a testület tagjainak és a szak- igazgatás alkalmazottjainak, vagy ahogyan sűrűn em­legetik, a választottaknak és a hivatalnokoknak a vi­szonyát. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy a tanácsrendszer egyik nagyon lényeges, s régóta vi­tatott kérdése ez. A tanácstag és a tanácsi tisztviselők, a testület és a szakigazgatási apparátus kapcsolata ugyanis nem formai, hanem lényegbeli kérdés. Még- inkább az napjainkban, amikor — a párt X. kongresz- szusa útmutatásának megfelelően — egyszerre szere­pel napirenden az államigazgatási munka korszerűsí­tése, s demokratizmusának növelése. Sokféle példával szolgált az élet arra, miként ke­veredett helyes és helytelen testület és apparátus mun­kájában. Volt, hogy a testület a legapróbb kérdésben is beleavatkozott — elsősorban a községekben — az ügyintézők dolgába, olyasmit szeretett volna végrehaj­tatni, amit a jogszabályok nem tettek lehetővé. A ta­nácstagok közül jónéhányan egyenesen sértésnek vet­ték, ha „egy tisztviselő” valamire nemet mondott. Ám igaz volt a fordítottja is. A szakigazgatásban dolgozók között is akadtak olyanok — s az ilyesfajta panaszok éppúgy hallhatóak voltak megyei tanácsülésen, mint a járásoknál, a városoknál —, akik úgy vélték, hogy a testület rábólint mindenre, amit ők javasolnak, akar­nak. Már-már formális aktusnak tekintették, ha egy- egy ügyet döntéshozatal végett a végrehajtó bizottság vagy a tanácsülés elé terjesztettek, hisz a döntés úgy­is az lesz, amit ők papírra írtak, azonos célért, de másféle eszközökkel, s másféle utakon — fejezhetjük be a mondatot, így összegezve —, némi egyszerűsítés­sel — tanácstestület és szakigazgatás dolgát, kapcso­latát. Az a jelentős változás ugyanis, hogy a végrehaj­tó bizottság titkárát ezentúl nem választják, hanem kinevezik, nemcsak egy személyt, hanem az egész szakigazgatási munkát helyezte más elbírálás alá. Ne­vezetesen: világos és félremagyarázhatatlan elvek alapján kell megszabni tanácstestület és szakigazgatá­si szervei viszonyát, kapcsolatát, működését. A testü­let döntsön és ellenőrizze döntései végrehajtását, min­den lényeges, általános, átfogó kérdésben, de a végre­hajtásba ne, vagy csak rendkívüli esetekben avatkoz­zék. Ezt hagyja a szakigazgatásra. Egyetlen példával élve: a megyében működő ta­nácsok 3964 határozatot és 59 tanácsrendeletet hoztak a múlt esztendőben. Elképzelhető-e, hogy e nagy­számú határozat gyakorlatba való átültetését a szak- igazgatás megvalósítja, ha közben a testületek, azok tagjai újra, meg újra „beleszólnak” a végrehajtás rész­leteibe? Aligha. Igaz lenne tehát az a vélemény — amellyel több helyen is találkoztunk —, hogy az új helyzetben nem lehet beleszólni abba, ami a tanácshá­za irodáiban történik? Néhány, a dolgokat rosszul ér­telmező ember mellett elsősorban azok vélekednek így, akik megbízatásukat összekeverték a kijárással, akik úgy hitték, akkor tevékenykednek jól, ha kivereked­nek mindent a maguk körzetének, a maguk választói­nak. A testület is, a szakigazgatás is a maga helyén állja a sarat, ez a munkamegosztás, s ezzel az ered­ményes munka alapja. A település, a választókörzet dolgainak tisztázására a legjobb fórum a tanácsülés, s nem egy-egy hivatali szoba. Ahogy partnerként is a tanácstag-társak, s nem a szakigazgatás alkalmazottai kínálkoznak. Persze, van ügy, amikor néhány szóval, rövid közbenjárással igazság tehető, amikor elég be­nyitni valamelyik szobába a tanácsházán, de kivétel erősíti a szabályt. A testület, s valamennyi tagjának dolga, hogy áttekintése legyen minden fölött, ami a településen történik, ami a település lakóinak egészét vagy nagyobb csoportjait érinti. Az áttekintés birto­kában hozza meg a döntéseket, majd ellenőrizze a döntést követő munkát, az intézkedéseket, a megvaló­sítást. A szakigazgatás dolga pedig, hogy hűen követ­ve a testület útmutatásait, a legésszerűbben, s a leg­gyorsabban ültesse át a gyakorlatba a határozatokat, biztosítsa azok összhangját a jogszabályokkal, a törvé­nyekkel, s így egyszerre szolgálja a központi akaratot és a helyi célokat. A harmonikus, a munka ésszerű megosztásán ala­puló kapcsolat már napjainkban sem ritkaság testület és szakigazgatás között. S mivel a jövő útja minden­képpen ez az ésszerű munkamegosztás, a most elfoga­dásra került, illetve kerülő szervezeti és működési sza­bályzatok választottak, és hivatalnokok kapcsolatai­nak egyértelművé tételével az eredményesebb munka lehetőségét, sőt alapját teremtik meg. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom