Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-15 / 217. szám
1971. SZEPTEMBER 15., SZERDA nsr HEC.VKI Öt év alatt a felével kell növelni a javító-szolgáltatást Nagy feladatok a szövetkezetek előtt Egy hónap múlva, október 11 és 13 között kerül sor az ipari szövetkezetek 6. kongresszusára. Már véget értek a kongresz- szust megelőző küldöttválasztó értekezletek, amelyeken sok szó esett a szövetkezeti tevékenység egyik igen fontos teCukros bácsik Cukros bácsi, ugye ismerős ez a fogalom? Néiiany esztendeje egy — sokáig ismeretlen — férfi rettegésben tartotta a fiatal gyermekek szilleit. Kisfiúkkal fajtalankodDtt, aztán megölte őket. Persze, nem ez az egyetlen eset, sokszor hallhattunk már ilyen történeteket. Egy-egy hasonló beteges bűntett után mindig kiül a félelem a szülök arcara: „Hátha holnap éppen az én gyermekem kerül sorra .. .?” Vannak beteg emberek — orvosi esetek. Az egészséges tart tőlük, fél — okkal, Joggal. De vannak olyan bűnözök is, akik egészséges emberek, legalábbis orvosilag, mégis ebbe a kategóriába kell sorolnunk őket. Vannak ilyenek, nem is kevesen. Az újságíró, aki a járásbíróságokat gyakorta látogatja, úgy látja, mintha megnőtt volna a szemérem elleni büntettek száma. A ráckevei járásbíróságon például egy hónap alatt két ilyen, nagyon furcsa ügyet is tárgyaltak. Az egyik esetben egy meglett férfi, családapa, vetett szemet nyolcéves leányának osztály- társnőjére. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a férfi egészséges, munkahelyén rendes, becsületes — kitüntetést is kapott. Büntetését, a tíz hónapi (!) szabadságvesztését tudomásul vette a védő is, akárcsak az ügyész, aki egyébként szülés előtt álló nő. A másik esetben öt és hat évesek a kislányok, akikkel fajtalankodott egy 49 éves családapa. Büntetése: két évi és három hónapi szabadságvesztés. Az ítélet indokolásában olvashatjuk a következőket: „.... a vádlott kóros állapotban, tudatzavarban nincs. Cselekményének társadalmfcvVesíér lyességével tisztában Volt £a& van is .. Egészséges emberek? De hisz ez képtelenség! A gyerekeknek nehéz megmagyarázni, hogy ki a „cukros bácsi’* és ki nem. De a szülők figyelmét fel kell hívni arra, hogy vannak ilyen emberek! Mészáros Sándor rületéről, a szolgáltatásokról. Jelentősen megnőtt a lakosság részére végzett javító-szolgáltató tevékenység volumene, 20 százalékkal növelték — napjainkig csaknem 12 000-re — a szolgáltatóegységek számát; megkezdődött a szolgáltatóházak építése, és tavaly már mintegy 230 ilyen kombinát állt a lakosság rendelkezésére. A hagyományos szolgáltató- ágazatok mellett újabbakkal is jelentkeztek a szövetkezetek. Az úgynevezett „kiemelt” tevékenységek — a gépjárműjavítás, a háztartási és elektroakusztikai gépek javítása, valamint a textiltisztítás az átlagosnál jobban fejlődtek. A hagyományos ipari szolgáltatások közül némileg visszaesett a lábbelijavítás és az egyedileg megrendelt termékek készítése. i Most különösen nagy feladat előtt áll ez a fontos szövetkezeti ágazat: a negyedik ötéves terv előirányzata szerint ugyanis országosan ötven százalékkal kell növelni a lakosság részére nyújtott javító-szolgáltató tevékenységet, ezen belül több mint kétszeresére a kiemelt javítási munkák értékét. A hagyományos ágazatokban a gyorsjavítás megszervezése és a garanciális munkák körének kiterjesztése a legsürgetőbb feladat. A CSANYIK-VÖLGYBEN Csaknem 50 ezren Szeptember 26-án rendezik a tartalékosok honvédelmi versenyének második országos bajnokságát Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Honvédelmi Szövetség országos központjában. Szabó Gyula alezredes, az országos központ osztályvezetője bejelentette, hogy — a fegyveres erők napja eseménysorozatához kapcsolódva — szeptember 26- án rendezik mee Miskolcon a festői szépségű Csanyik-völgy- ben a tartalékosok honvédelmi versenyének második országos bajnokságát. Ez a versenyforma a tartalékos klubokból indul el községi, járási, üzemi, városi, fővárosi, kerületi versenyeken, majd a megyei, illetve budapesti döntő után jutnak el a korcsoportonként győztes csapatok az országos bajnokságra. Ebben az évben az eddig lezajlott versenyeken csaknem 50 ezren vettek részt: tartalékos tisztek, tiszthelyettesek, illetve tisztesek és honvédek is. A szeptember 26-i országos bajnokságon 5—5 tagból álló 40 csapat 'indul, tehát összesen 200-an versenyeznek. Az országos bajnokságot színes, változatos, kulturális műsorral, haditechnikai eszközök bemutatójával egybekötve bonyolítják le. A JÖVŐBEN Három autóbusz-pályaudvar A fővárost néhány évtized múlva autópályagyűrű veszi majd körül, amelybe csatlakoznak a nemzetközi autóutak és a metróvonalak. A távolsági autóbusz-pályaudvaroknak tehát >oda kell épülniük, ahol ezek a csatlakozások új csomópontokat képeznek. Az egyik az Észak-pesti pályaudvar lesz, amely az Ár- pád-híd pesti hídfőjénél átveszi majd az óbudai pályaudvar, a Bulcsú utca és az Űj- pesti-híd végállomásainak forgalmát. A másik a Nagyvárad téri autóbuszállomás, amely a megnövekedett helyközi forgalmat és bizonyos távolsági forgalmat fog lebonyolítani. A harmadik pályaudvar a Moszkva téren épül. Ennek szerepe: átvenni a Széna téri pályaudvar vonalait és egyes távolsági vonalakat. Az Engels tér változatlanul központi pályaudvar marad és jelentősen fejlesztik a Kosztolányi Dezső téri autóbuszvégállomást is. így a helyközi és távolsági járatokkal érkezők gyorsábban és kényelmesebben utazhatnak a főváros központjába. — Termőhelyfeltáró csoportot és kutatólaboratóriumot hoztak létre a Balatom- felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban. Az egyik legfontosabb feladat nagy fatömeget adó fenyőfajták elszaporítása. — Félévi karbantartás. A BKV féléves tervében 189 jármű főjavítása szerepelt, ebből elkészült 131 villamos, 45 HÉV-kocsá és 10 autóbusz — azaz 186 jármű. § Tíz nap rendeletéiből A kereskedelmi vállalatok eszközfenntartási alapjáról szóló 3/1968. (II. 28.) Bk. M. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről adott ki intézkedést a belkereskedelmi miniszter 4/1971. (IX. 4.) Bk. M. szám alatt. (Tanácsok Közlönye, szeptember 11.) SZEPTEMBER 16-TOL 22-IG CEGLÉD, 16-17-én: Van, aki megteszi, van, aki nem pv>n>r\r<e 18—19-én: Kisért a múlt SZABADSÁG 20r21-én: Isadora 22-én: Kitörés* NAGYKOROS 16-17-én: Esopus 18-19-én: Búcsú a pályától 20-22-én: Van, aki megteszi, van, aki nem GODOLLO 16-19-én: Leon és az Atlanti fal 20-21-én: Hogyan robbantottam ki a II. világháborút I—II. 22-23-án: A hét mesterlövész SZENTENDRE, 16-19-én: Emberi torpedó* 20-22-én: A gyilkos a sinen vár ABONY 16—13-án: Hé barátom, itt van Sabata 19- én: Jelek az úton 20-21-én: Kisért a múlt BUDAKESZI 16-17-én: Forró éjszakában 18- 19-én: Petu|ia* 20—21-én: A réztorony BUDAÖRS ÍT és v*r t , 20-22-en: A lovag végakarata DUNA- 16-17-én: Kitörés* UAPAC7TI 18-19-én: A réztorony nAKAjz I 20-21-én: Petulia* MONOR 16-17-én: Kísért a múlt 18-án: Heintje 19- 21-én: Hé barátom, itt van Sabata NAGYKATA 16—19-én: Zabriskie Point* 20- án: Két szoba összkomfort 21- én: Menyasszony kerestetik 22- én: Nyúl kolléga házassága VECSES 16-19-én: Marie szeszélyei 20- 22-én: Az utolsó Leó* *Csak 16 éven felülieknek I Jó szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT A honvédelmi hozzájárulásról szóló 35/1969. (XII. 19.) PM. számú rendelet módosítását a 31/1971. (IX. 4.) PM: számú rendelet tartalmazza. Ez kimondja, hogy a tvr. 2. § (2) bekezdése alapján a hozzájárulás részbeni vagy teljes megfizetése alól, rendkívül és indokolt egyéb esetben — az illetékes kiegészítő parancsnoksággal egyetértésben — a hadköteles állandó lakóhelye szerinti tanács pénzügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve stb. adhat felmentést. (Tanácsok-Közlönye, 41. sz.) A személyzeti munkáról a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének 1/1971. (IX. 9.) MT. TH. számú rendelkezése intézkedik. Erre a rendelkezésre elsősorban a tanácsok figyelmét hívjuk fel. Ugyanitt jelent meg szintén a tanácsokat érdeklő 13/1971. Bk. M. számú utasítás, a tanácsok és szerveik kereskedelmi szak- igazgatási feladatairól, hatásköréről és hatósági jogköréről. (Tanácsok Közlönye, szeptember 11.) A tanácsi bizottságok alakításáról és működéséről a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 1/1971. 'szám alatt elvi állás- foglalást adott ki, amely a Tanácsok Közlönye ez évi 41. számában található. FELVESZÜNK: férfi segédmunkást és betanított munkást, női segédmunkást és betanított munkást, takarítónőket. Érdeklődés: a PEVDI pilisszcnliváni bőrdíszmiíüzemébcn Pilisszentiván, Bányatelep 14. 1971. szeptember 15., I'**»* szerda, Enikő napja. A nap kél: 5.20, nyugszik: 17.58 órakor. A hold kél: 0.39, nyugszik: 16.17 órakor. Várható időjárás Változóan felhős idő, néhány helyen előforduló eső" vei. Időnként kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. A reggeli órákban párásodás, néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—19 fok között. — Fogadóóra. Wagner Gáspárné megyei tanácstag holnap a dunavarsányi tanácsházán 9—11 óra között, pénteken pedig Délegyházán szántén 9—11 óra között tart fogadóórát — A Dunamenti Hőerőmű bővítésének hőirányítás- technikai berendezéseiről hangzik el ma előadás az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület szakosztályi ülésén. • — Babbemutatót rendeznek holnap a tápiószent- mártoni Rákóczi Termelő- szövetkezet központjában. A kiállítás keretében ismertetik a vegyszeres gyomirtásban és a növényvédelemben elért eredményeket. — Nagyszabású építkezések — bővítési munkálatok — folynak a Kistarcsai Fésűsfonógyárban, a külső kooperáció kiküszöbölése céljából1. Oj kazánház is épül, részint a szociális helyiségek fűtésének, részint a műhelyek temperált hőmérsékletének biztosítására. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.^5: Rakotzi-iiuiulo. 4.30: Hírek. Idojarásjeientes. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... Közben; 5.00: Hírek. luojarasjelentes. 5.30: Reggeli kroniaa. 5.44: falurádió. 5.53: fontos időjelzés. 6.00: Hírek, iuojáras- jelentés. Ko. 6.15: Hadiorealam. 6.30: Hírek, idöjarasjeientés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.53: Pontos íaojelzes. <.oo: Reggeli krónika u. kiadás. Utána: Körzeti idójarasje- lentes. Kb. 7.30: UJ könyvek, kd. 7.15: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 7.53: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színház es mozik műsora. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: József Attila költészete. 9.20: Verbunkosok, népdalok. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: „Nyitnikék”. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi muzsika. 13.40: Vita a korszerű mező- gazdaságról. 14.00: Két concerto grosso. 14.23: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.38: Kóruspódium Kaposvárott — II. rész. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Polkák. 15.20—16.00: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Zenés hangképek a III. Dunamenti Folklór Fesztiválról. I. rész. 16.25: Puccini: Bohémélet — az opera fináléja. 16.37: Miért szép? Pór Péter írása. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Doráti Antal vezényel. 18.15: Hol tart a földgázprogram? Gácsi Sándor riportja. 18.30: Madarász Katalin népdalokat énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. 20.25: Mozart: A-dur zongoraverseny. 20.51: Hírek. 30.54: Gondolat. 21.34: Nóták. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. 22.20: Meditáció. 22.30: Saint-Saens: Sámson és Delila. — Jelenet és Sámson áriája a I. felv.- ból. 22.45: Gondolkodók a nemzedéki problémáról. Hermann István írása. 23.00: Kamarazene. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Bálint János cimbalmozik. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Mendelssohn és Schumann műveiből. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Jelena Obrazcova és Alekszandr Ognyivcev énekel. 9.40: Lakáshelyzet — 1971-ben Rapcsá- nyi László riportja (ism.). 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Nóták. 12.30: Händel operáiból. 12.55: Néhány perc tudomány. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés.- 13.03: Hacsaturján: Hegedűverseny. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében ... 18.00: Hírek. Idöjárásjeientés. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Irodalom és műveltség. III. rész. 18.50 í Pro Mu- sica — Nemzetközi rádióműsor verseny. 19.40: Könnyűzene. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: UJ könyvek (ism.). 20.28: Népdalok. 21.00: Egyetemi oktatás az Egyesült Államokban. I. rész. 21.20: Közv. az C. Dózsa—Malmö BEK labdarúgó-mérkőzésről. 21.50: Hangverseny a stúdióban (élő). 22.25: Tánczene. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Lehár Ferenc műveiből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. idő járás jelentés. 18.10: Tánczenei koiuéi. 18.55: Angol tarsaigas. Az isKolarauio műsora, I9.iu; Tarüos Béla: Szonáta hegedűre és zongorára. 19.28: Fndényi bankja. Acsady Ignác regenye (ism.). 20.21: Hírek. 2u.24: A dzsessz keavélóinek. 20.39: Mózes es Aron. 21.07: Szimfonikus zene. 22.15: A Kelet hatása az európai zenében. I. rész. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.20: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). Az élőlény ek ki- aiakuiasa. 9.3u: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.55: Rózsa Sánuor. Tévéfilm — IV. rész (ism.). 10.50: Dzsakarta. Kisülni Indonézia fővárosáról. 11.05: Sanzonról — sanzonra. MireiUe Mathieu énekel (ism.). 13.10: Élővilág (ism.). 15.23: Komlói Bányász—ervena Zvezda Beograd Kupagyőztesek Európa Kupaja labdarúgó-mérkőzés közv. Komlóról. 17.20: Hírek. 17.25: Divat. — Szovjet rajzfilm. 17.45: Nemzetközi kaleidoszkópl összeállítás az Intervízió zenés műsoraiból. 18.05: Az inkák földjén. 1. A Csendes-óceán partvidéke a főváros. Miszlay Gyula útifilmje Peruról. 18.40: Dzsesszpódium ’71. Gonda János nagyegyüttesének műsora. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Telesport. Ü. Dózsa—FC Malmö Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés közv. a Megyeri úti. pályáról. 21.45: Integral. A szív védelmében. 22.25: Tv-hír- adó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 19.58: A torinói anya. Magyarul beszélő olasz film. 20.40: Tv-hír- adó — 1. kiadás (ism.). 21.10: In- terfórum *71. Fiatal művészek nemzetközi seregszemléje a fertődi kastélyban. Falvai Sándor zongoraművész hangversenye. Peter Rö- sel zongoraművész (NDK) hangversenye (színes). AGATHA CHRISTIE NYOLCVAN EVVEL EZELŐTT, 1891. szeptember 15-én született Agatha Christie, eredeti nevén Mary Clarissa Müler, amerikai származású angol detektívregény- Irónö. Fiatal korában Párizsban zenét tanult. 1914-ben férjhez ment Archibald Christie ezrede»- hez, akitől 1928-ban elvált. Második férjét, Max Mallowan archeológust, sűrűn elkísérte expedíciói útjaira; így — egyebek közt —, járt vele Szíriában, Iránban és több más egzotikus országban. Nagy elődje, Doyle nyomán világszerte népszerűvé vált eredeti detektívfigurát teremtett: Hercule Poirot belga mesterdetektivet. Számos, pszichológiailag hiteles bűnügyi regényén kívül fordulatos, szellemes színdarabjai, filmforgatókönyvei is Ismertté tették nevét világszerte. . Legismertebb regényei: Poirot és az A. B. C., Nyaraló gyilkosok, Temetni veszélyes stb. — Kommunista hét végét tartanak szombaton és vasárnap a Csepel Autógyárban. — Hatvan helyett 600. A III. ötéves tervben biztosított 60 millióval szemben, a IV. ötéves terv időszakában 600 millió forintos fejlesztési alappal gazdálkodik a Gödöllői Városi Tanács- Az összegből — egyebek között — 1050 állami és szövetkezeti lakást, tantermeket, orvosi rendelőt, bölcsődét és óvodát építenek. — Minden negyedik. Száz egyetemi és főiskolai, ötszáz középiskolai végzettségű szakember dolgozik a Nagykőrösi Konzervgyárban. A szakmunkások száma 900, minden negyedik dolgozó szakmunkás. — A nagykörös! gyermek- kórház korszerűsítését a tervek szerint október közepéig befejezi a Városgazdálkodási Vállalat — A Közép-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat, amely alig egyéves múltra tekint vissza, a vállalat szervezésével egyidő- ben idén 41 millió forint értékű munkát végez. A gödöllői székhelyű vállalat teljes megszerveződése után évi 500 millió forint értékben termel. — Utak. Idén, az első félévben a KPM Budapesti Közúti Igazgatóság felújította a szob—honti útnak Ipolytölgyes és a megyehatár közötti szakaszát, valamint Túrán a MÁV-állomás- hoz vezető utat. — Molnár Ferenc Delila című háromfelvonásos vígjátékát mutatja be az Állami Déryné Színház ma este fél nyolckor a galgamáasai művelődési központban. — Dante halála 650. évfordulójának tiszteletére tegnap könyvkiállítás nyílta Dunakeszi József Attila Művelődési Központban. — Gebora László festőművész kiállítását vasárnap nyitják meg Vácott. — Árverésre bocsátják a régi 200 köbméteres vecsési hidroglóbuszt, mivel a közelmúltban átadták az új 500 köbméterest. — A salak és a pernye elszállításának gondját az ajkai üzemek közül elsőnek az erőmű oldja meg áz egykori tósokberéndi vizenyős, sással borított területen levő 25 holdnyi tárolóval. — Szendvics szerkezetű ipari építkezéshez alkalmas falpanelt gyártanak a Vasbetonipari Művek dunaújvárosi gyárában. A panel kiváló hőszigetelő. — Országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek vasárnap Pilisen. — A Volán 20. számú Vállalata (MA VAUT) Budapestről Dunaharaszti—Al- sónémedi felé haladó autó- buszjáratai a Boráros téri feltételes megálló helyett a Közraktár utca 34. előtt állnak meg. Ugyancsak módosították a Gödöllőre és Mende—Sülysápra induló buszok budapesti útvonalét is. /