Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-04 / 182. szám
1971. AUGUSZTUS 4., SZERDA 5 Az irodában két fiatalember, előttük, az asztalon papírlap. Tervezgetés közepébe csöppentem a valkói Űj Élet Termelőszövetkezetbe, hiszen Papp Mihály főállatteny észtci kollégájával az új legelő öntözését beszéli meg. — Épül a 400 férőhelyes szakosított tehenészeti telepünk — mondja —, 1972 végére lesz készen a járulékos beruházásokkal együtt. Menynyibe kerül? Az előirányzat 16,5 millió forint; mivel saját építőbrigádunk a megvalósító, reméljük, hogy nem lépik át túlságosan ezt a számot. A telep mellé már az idén 50 holdas legelőt füvesítettünk be, ezt kellene majd öntözni, A legfőbb gondunk e terv elkészítésében: kevés a vizünk. — Ez tehát a jövendő. S a mai állattenyésztési helyzetkép? — Most 270 tehenünk van, nyilvánvaló, hogy ezek szaporulatából nem tudnánk benépesíteni az új istállót. Éppen most van folyamatban a vásárlás: 50 vemhes üszőt veszünk, ez is belekerül több mint egymillió forintba. Hagyományos Valkón a marha- hizlalás, az idén 180 állatot adunk el, részben exportra. A sertésállomány? Van nyolcvan anyakocánk, évi átlagban 1100 —1200 sertést értékesítünk. A közös tartás stagnál ugyan, de a háztájiban megnőtt a tenyésztői kedv. — Országosan is ez a helyzet. Vajon időben atveszi-e az állatokat a fölvásárló vállalat? — Mivel a háztáji a termelőszövetkezet üzemága, így a tsz végzi az értékesítést: megállapodást kötünk mind a tagokkal, mind az Állatforgalmi Vállalattal. Bizonyos megtorpanás az átvételben ugyan-uuáj?. érződik, de különösebb okunk nincs a panaszra, hiszen a szerződést követő hónap közepéig elvitték a sertéseket. Akad persze olyan tagunk, aki csak augusztusra kötötte meg a szerződést, ám máris túl szeretne adni az állaton, erre persze nincs lehetőség. — Helyi földolgozásra nem gondoltak? — Egyelőre csak a szarvasmarha-ágazatból tudok ilyesmire példát mondani — így a főállattenyésztő. — A Galga- tej vállalkozás a híres Me- csektej, s egyéb társulások mintájára jött létre vácszent- lászlói székhellyel. Raj tunk kívül tagja a helybeli Aranykalász, a zsámboki Petőfi és a dányi Magvető Termelőszövetkezet. A Galgatej látja el áruval a környékbeli falvakat, s Isaszeget, Gödöllőt is. Mi például minden tejet — napi 2500 —2600 liternyit — oda szállítunk, forgalomba már egyliteres csomagokban kerül — van tej bőségesen! K. N. Kétéves a Táskarádió Kétéves a rádió egyik legnépszerűbb ifjúsági műsora, a Táskarádió. Átlagos hallgatósága csaknem 50 százalék. A Táskarádió sikerének legnagyobb titka az, hogy nincs előre „megtervezve”, tehát semmiféle kötöttség nem fékezi készítőinek a fantáziáját. A Táskarádió tulajdonképpen nem megy ki az életbe —, az élet jön a Táskarádióba, így az elmúlt időszakban Magyarország szinte valamennyi híres embere megfordult a Bródy Sándor utcai stúdióban. A következő hetek újdonságainak ígérkezik az a „mini- sorozat”, amelyet Sándor György, az ismert fiatal humorista készít. Tüzelő 255 millióért Elegendő szén- és fakészlet télire GONDOS NYUGDÍJASOK Előrelátó ember a legforróbb nyárban is gondol a hűvös napokra. Jó érzés . tudni, jöhet a zimankó, tele a kamra, a pince tüzelővel. Pest megye — és január elsejétől már Komárom megye — tüzelőellátásáról a Buda- pest-kömyéki TÜZEP Vállalat gondoskodik. Vezérigazgatójától, Ipacs Lászlótól kértünk tájékoztatást: milyen ellátásra számíthatunk? Elmondotta: az 1971-es év tüzelőellátása kiválónak mondható. Pest megyében ez év végéig 283 305 lakást tartanak nyilván. Lakásonként átlag két fűtési lehetőséggel számolnak. A 88 ezer olajkályna nem számottevő mennyiség, rendszerint nem ez adja az alaptüzelést. A lakosság részére ebben az évben 255 millió, az intézményeknek 75 millió forint értékű tüzelő áll rendelkezésre. A megyében 45 telepen vásárolható tüzelő. Házhozszállításukról a termelőszövetkezetek fuvarosbrigádjai vagy önálló fuvarosok gondoskodnak. A kiváló minőségű tatai, borsodi brikettből van elegendő. Német brikettből is több áll rendelkezésre, mint tavaly. A - berentei darabos szén hosszú idők óta a legjobb, amit magyar piacon kapni lehet, s ugyanígy az apróbb szemű diószenük is kiváló. A nem porlódó dorogi brikettből minden igényt ki tudnak elégíteni, ami nagy szó, mert a közönség ma § Tíz nap rendeletéiből Az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 9/1969. (II. 9.) korm. számú CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE, KERT SZENTENDRE, TEREM ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS MONOR NAGYKATA VECSÉS AUGUSZTUS 5-TŐL IMG 5-6-án: A kétéltű ember 7-8-án: Zöld rakéták 9-10-én: Az állatnak meg kell halnia* 11-én: Mágnás Miska 5-8-án; Az állatnak meg kell halnia* 9-11-én: Zöld rakéták 5-8-án: Diploma előtt* 9-11-én: A karbonárik 5-6-án: Rítus** 7-8-án: Jöttem, láttam, lőttem 9-11-én: A szép dragonyos hálójában 5-8-án: Harc a fellegvárban 9-11-én: Várakozás 5-6-án: Ben Wade és a farmer 7-8-án: Rekviem 9-10-én: A kétéltű ember 5-6-án: Ne búsulj! 7-8-án: A karbonárik 9-10-én: Diploma előtt* 5-8-án: Ha kedd van, akkor ez Belgium 9-11-én: Ne búsúlj! 5-6-án: Rekviem 7-8-án: Ben Wade és a farmer 9-10-én: Egy az ezerhez FILMVIGJÁTÉK-PARÁDÉ 5- én: A sex és a hajadon 6- án: Az „l”-akció 7- én: Butaságom története 8- án: Vadállatok a fedélzeten 9- én: Fel a fejjel 10- én: Bosszúállók 11- én: Estély habfürdővel 5-8-án: Zabriskie Point* 9-11-én: Vörös berkenye. ‘Csak 16 éven felülieknek! “Csak 18 éven felülieknek! Jó szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VÁLLALAT rendeletet a 25/1971. (VII. 20.) korm.-rendelef kiegészítette. (Tanácsok Közlönye 34. szám.) A kezdő szakembereket foglalkoztató mezőgazdasági üzemek kedvezményeiről és a termelőszövetkezetek szakemberellátásának támogatásáról szóló, 2/1971. (III. 20.) MÉM számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 11/1971. (VII. 17.) MÉM számú rendelkezést is ugyanitt találják az érdekeltek. A gyógyszertárak készenléti és ügyeleti szolgálatának díjazásáról 22/1971. szám alatt egészségügyi miniszteri rendelkezés jelent meg. A rendelkezés a Tanácsok Közlönye július 29-i számában található. Ugyanitt olvashatjuk a 28/1971. és a 30/1971. ÉVM közleményeket a volt készenléti szolgálati lakások kezelői jogának rendelkezéséről, és a telepszerű több szintes lakóházépítés egyes kérdéseiről. A másodállás, mellékfoglalkozás, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében történő munkavégzésről, az ezzel kapcsolatban kiadott tájékoztatásról a Munkaügyi Közlöny július 30-i számából ismerkedhetünk meg. A hivatalos lap közli, a 17/1971. (VII. 22.) MÜM-rendelkezést. A nyugdíjjal kapcsolatban megjelent 1/1971. (VIII. 3.) SZOT számú szabályzatra hívjuk még fel a figyelmet, valamint a természetbeni juttatásoknak a betegségi biztosításban figyelembe veendő pénzbem értékéről megjelent, 2/1971. (VIII. 3.) SZOTJ szabályzatra. (Magyar Közlöny augusztus 3.) — Már csak hat napig tart nyitva Százhalombattán a Modern otthon lakberendezési kiállítás. A bemutatót engedményes asztali rádió és karóravásárral kötötték össze. már inkább az adagolható, sajtolt szenet keresi. 1970-ben 78 ezer vagon tüzelőt vásároltak, és ez a mennyiség idén is rendelkezésre áll. Az első félévben 34 ezer vagon szén fogyott, a továbbiakban még 42 ezer vagonnal szállítanak Pest megyének. Az idén azonban kevésbé elő- relátóak az emberek. Míg tavaly a II. negyedévben 20 ezer vagonnyit adtak el, idén csak 16 és fél ezret. Példamutatóan gondoskodnak téli tüzelőjük beszerzéséről a nyugdíjasok. A kiadott 59 ezer darab, hat és kilenc- száz forintot érő SZOT tüzelőutalványból június végéig 21 ezer darabot ők váltottak be. Az utalványok beváltási ideje szeptember 30. Sokan fűtenek kizárólag fával. Az első félévben 5 ezer vagon fát adtak el, még 7 ezer vagon a megye kerete. Ha többre lenne szükségünkkor sincs baj, bár augusztus közepétől szeptember végéig az erdőgazdaságok a vadászati világkiállítással lesznek elfoglalva, ezért lassúbbá válik a szállítás. Jó lenne, ha a fával fűtők ezt megelőzően házhoz szállíttatnák a megvásárolni kívánt mennyiséget. k. m. RITKA FÁK Ritkaságszámba menő, nagy értékű ötholdas park öléli körül az álmosdi Táncsics Termelőszövetkezet székhazát.' A parkot a múlt században a Miskolczy földbirtokos család telepítette. A fafajok között megtalálható a vörös tölgy, a kis levelű hars, a papíreper, a hegyi juhar, a kanadai „vasfa” és a fenyők sokféle változata. Az értékes álmosdi faóriásokat a szövetkezet vezetői s az erdész szakemberek fokozott védelemben részesítik, a parkot pedig rövidesen körülkerítik. HÍ REK+HÍREK +HÍJREK -f HÍREK+HÍRÉK ;#aÍRÉ'K^HÍREK+HÍRE:K^+ HÍREK+HÍj H í RE K -j- H í R E K H í ítÉ K -j- H í R E K-f HÍ R E K . TV, __í ' r.a’rí MA * augusztus 4., szerda, Domonkos napja. A nap kél: 4.25, nyugszik; 19.15 órakor. A hold kél: 18.02, nyugszik: 0.58 órakor. Kevés nappali felhőképződés, száraz, meleg idő. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 30—35 fok között. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rcti&oczi-iuuuio. 4.ou: Hírek, luojardájeieiues. 4.33—l.aa: Hajiiui- lüx rcöfaciig ... Kohóén: a.uo. m* rek. luojarasjeientés. 5.30: Reggeli KroniKa. 5.44: Falurádió. 5.50: Kontos iuojelzes. 6.00: Híreit. íuojaras- jeientes. Ko. 6.15: KádióreKiam. b.30: HireK. idójárásjeientes. Ko. 6.40: Rádióreklám. Ko. 6.50: Hall- gatoiiiK iigyemieoe! 6.5»: Pontos időjelzés. i.Uü: Reggeli kroniKa xi. kiadas. Utana: Körzeti időjárás jelente*. Ko. 7.30: Lj könyvek. Ko. 7.45: Orvosi tanácsok. Ko. 7.50: ltiuzeumi híradó. 7.5y: Fontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idojárasjelen- lés. 8.05: Musorismertetes. 8.20: Utazás a Holdra. JLudwik Askena- zy regénye foiytatásokoan. IV. (oefejezö rész). 8.31: Operettmelódiák. 9.00: A 22-es csapdája. Joseph Heller regénye folytatásokban. 9.20: Sosztakovics: I. hegedű- verseny. 9.59: Fontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idójárásjelentés. 10.05: Donizetti: A csengő. Jtígyfelvonásos vígopera. 11.08: Vladimir Horowitz zongorázik. 11.30: A Szabó család. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Színes népi muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Lóránd István dalaiból. 14.12: Zenekari muzsika. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Rakétások „élesben”. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Tenoráriák. 16.23: Elmélkedések prózában és versben. Irta: Babits Mihály (ism.). 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Chopin: b-moll szonáta. 17.40: Tervek vízum nélkül. Forgács Katalin összeállítása. 17.55: Kiváló Bartók-felvé- telek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Ablak. Egy óra Tolnay Klárival. 20.25: Népi muzsika. 21.00: Hírek. 21.03: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 21.43: Könnyűzene. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Operettfinálék. 22.40: A Biblia világa III. rész. 23.00: Schubert: Pisztrángötös. 23.37: Tánczene éjfél előtt — éjfél után. Közben: 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: A tánczene folytatása. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Rúnáéi müvemül. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Esztrád- paradé. 9.25: Mi van a varázsdo- bozban? A Gjrermekrádió műsora. 9.55: Néhány perc tudomány. ío.OO —12.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Népi muzsika. 12.30: Ránki György: Pomádé király új ruhája. I. szvit. 13.00: Hírek. Időjárásjelen- tes. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Falusi esték. Fábián Gyula dokumentumműsora (ism.). 19.00: Monteverdi kórusműveiből. 19.15: Hangversenynaptár. 19.30: A két dúvao. Jelenet. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Új könyvek (ism.). 20.30: A Cseh Filharmonikusok hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. Közben: Kb. 21.20: Tóth Árpád verseiből. Kb. 21.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 22.30: Nóták. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: A könnyűzene trombita virtuózai. 23.35: Meíistofele. Részletek Boito operájából. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Magyar zeneszerzők. 19.18: A dzsessz kedvelőinek. 19.44: Felelet. Déry Tibor regénye. 20.30: Hírek. ^0,33: Wagner: Trisztán és Izolda. — Jelenet és szerelmi kettős a H. felvonásból. 21.30: Mozart-művek. 23.00: Hírek. Időjárásjeientés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Felhőben és tollruhában. Lengyel kisfilm (ism.). 10.00: A kegjelmes úr szárnysegédje. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. 3. rész (ism.). 11.20: Fellegi Ádám zongorázik (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Ezt láttam Lengyelországban. Lengyel kisfilm. 18.00: Tsz-ek a fővárosban. Riportfilm. 18.20: Oscar Peterson Budapesten. Részletek a világhírű jazz-zongorista budapesti hangversenyéből. 18.45: „Eszaki-sark. 19”. Látogatás a sodródó jégtáblákon. 19.05: RekláhT=‘ műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Blood kapitány. Magyarul beszélő amerikai film. 21.40: Lengyel József 75 éves. 22.20: Tv- híradó — 2. kiadás. Babits Mihály HARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1911. augusztus 4-én halt meg — 58 éves korában — Babits Mihály költő és író, a XX. század első íele magyar költészetének jelentős alakja. Szekszárdim született, s egyetemi tanulmányai elvégzése után Baján, Szegeden, majd a fővárosban volt középiskolai tanár. A Nyugat munkatársa, később pedig szerkesztőként sok kiváló haladó írót, költőt gyűjtött maga köré. Első versei a nagyváradi Holnap-antológiában jelentek meg. Bátor humanizmusát megtörte a forradalom bukása, de többször felemelte szavát az ellenforradalmi rendszer ellen, s mind jobban szembefordult a fasizmus embertelenségével (Jónás könyve, 1941), regényei (Halálfiai, Elza pilóta, Timar Virgil fia, A gólyakalifa, Kártyavár) és novellái értékes művészi alkotások, s a magyar próza történetében is jelentős állomások. Kiváló műfordító volt. — Dr. Csicsay Iván, a Szentendrei Városi Tanács 27. számú választókerületének tanácstagja, megyei tanácstag augusztus 6-án, pénteken délelőtt 11-től 13 óráig Szentendrén a városi tanács elnökének irodájában (I. em. 3.) fogadóórát tart. — Devecseri Gábor Kos- suth-díjas író, műfordító hamvasztás előtti búcsúztatása augusztus 5-én, csütörtökön délután 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Lenin-díjas író Budapesten. A Kulturális Kapcsolatok Intézete meghívására Budapestre érkezett Krishan Chandar, Lenin- békedíjas író és felesége. Az indiai író tíz napot tölt hazánkban. — Volán-klub alakult a Volán beatzenekar körül Dunakeszin, a budai járási művelődési központban. — Vác vállalta. A nemzetközi kerékpáros verseny, a Vasas kupái-; áugusatus 6-án kezdődik. ! Az első varseny- számot, a háztömb körüli versenyt, technikai okok miatt nem Dunaújvárosban, hanem Vácott rendezik meg. — Abonyból Szárszóra. Az abonyi József Attila Termelőszövetkezet KlSZ-fiatal- jai eddig mintegy 6 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, amelyből ebben a hónapban Balatonszárszóra utaznak. — Petőfi-kutatás. A költő életének, munkásságának Pest megyei vonatkozásait dolgozta fel dr. Mezősi Károly, a Pest megyei múzeumok közelmúltban elhunyt nyugdíjas igazgatója. Az összeállítást a megyei módszertani füzetek sorozatában a megyei népművelési tanácsadó a költő születésének 150. évfordulójára bocsátja ki. , — Agrárnapok. Augusztus 15—21. között rendezik meg Bag, Hévízgyörk, Galgahé- viz és Túra részvételével a IV. Galga menti agrárnapokat. — Kukoricát kaptak. Két hold kukoricát kaptak megművelésre és teljes haszon- élvezetre a jászkarajenői fiatalok a Lenin Termelő- szövetkezettől. — Vadjaink. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata a vadászati világkiállítás alkalmából Vadjaink címmel 18 képeslapból álló sorozatot adott ki. Muray Róbert grafikus rajzai jelenítik meg hazánk mezei, erdei vadjait, madarait — színes nyomásban. — 65 hektár kiállítás. A vadászati világkiállítás legnagyobb vidéki bemutatója Tatán lesz. A 65 hektáros területen parkerdő, élő vadaskert, vadtenyésztési bemutató reprezentálja a hazai állami gazdaságok vadrezervátumának munkáját. Augusztusban és szeptemberben százezer látogatói várnak Tatára. Helyreigazítás „Lapjuk 1971. július 31-i számában megjelent, Tervek, gondok a Dél-Dunakanyarban című Cilikben elírás történt. A bankházi Rákóczi Tsz nem olvadt be a kiskunlacházi Petőfi Tsz-be, hanem az ugyancsak kiskunlacházi Kiskun Tsz-szel egyesült.” Szabó József, a ráckevei járási hivatal elnöke — A kórházban meghalt. A XXII. kerületben, a Nagytétényi út 174. szám előtt Bencsik Józsefné, 61 éves segédmunkás, érdi lakos szabálytalanul ment át az úttesten és elütötte egy motorkerékpár. Az asszony olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. — Meghalt az utas. A fővárosi XX. kerületben, a Nagykőrösi út és a Hosszú utca kereszteződésénél Ba- ranyi István 42 éves hőköz- pontkezelő, gyáli lakos motorkerékpárral szabálytalan előzés közben összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó tehergépkocsival, amelyet Szujó Boldizsár, 23 éves budapesti lakos vezetett. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője és utasa, Berecz Béláné, 39 éves felszolgáló, gyáli lakos életveszélyesen megsérült. Mindkettőjüket kórházba szállították, ahol az asszony meghalt. Valkói gyorsinterjú A Galgatej és az új legelő