Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
““k/Círlap 1971. AUGUSZTUS 15.. VASÄRNAP Tantárgyuk: a harckocsi Bömbölnek a motorok, csörömpölve túrnak a lőtér talajába a lánctalpak, könnyedén zökkenek előre a behemót acéltestek. A harckocsik karcsú ágyúcsövei felemelkednek, várjuk a detonációt, a dombok alján felbukkantak a célok... Presszó és foci pálya A harckocsizó alakulat laktanyájában már semmi nyoma nincs az építkezésnek. Pedig tervrajzok hadműveleti térképei nyomán több száz katona dolgozott hónapokon át, hogy létrehozzák itt a harckocsizó egységek legkorszerűbb bázisát. Útikalauzaink, az újdonságokat érthető büszkeséggel bemutató parancsnokok mindenekelőtt a katonák életkörülményeiről szólnak. A körletekben már nincsenek emeletes ágyak. Az országszerte évek óta tartó nagyarányú csapatépítkezések eredményeként eltűnőben van a laktanyák tömegszállás-jellege. Minden alegység külön klubbal rendelkezik, berendezéseikhez hozzátartozik a rádió és a televízió is. Színháztermük filmvetítések, meghívott művészek műsorainak színhelye, s hamarosan megnyílik a laktanya ifjúsági presszója. Sportkombinátot építettek, tenisz-, kézilabda-, röplabda-, kosárlabda-, futó- és labdarúgópályával. Innen nem messze, a fák közé rejtőző épületekben kaptak helyet a tantermek. De ez már a katonaélet nehezebb része: munka, tanulás, szolgálat. Tanfolyam a víz alatt A teremben filmet vetítenek. A vásznon a nézővel szembe szalad a táj: mintha magunk is száguldanánk egy kanyargós földúton. A vászon előtt, a tanuló tankvezetök kabinjában ülő katona számára e látvány izgalmasabb, mint egy kalandfilm. Koncentrál a filmen pergő útra, s a látott terephez alkalmazkodva kapcsol sebességet, változtat irányt. Elvétett mozdulatait oktatója előtt műszerek jelzik, s ha rosszul vezet — leáll a film... A technikai' berendezés a valóság illúzióját kelti. A vezetők, irányzók, töltőkezelők a tantermek harckocsimakettjein megismerkedhetnek minden alkatrésszel, rádiótól a géppuskáig itt tanulják meg a műszerek kezelését, s terepasztalokon tanulmányozhatják a később majd harckocsijuk elé kerülő akadályokat éppúgy, mint a közlekedési rend szabályait. Mint minden harckocsizó alakulatnál, itt is van ún. vízibázis. A több méteres medencében a „strandolás” megfeszített munka. Légzőkészülékek oxigénbuborékai szállnak fel a mélyből, lent egy vízzel elárasztott harckocsimakettből lépnek ki a fiúk, aztán összehangolt mozdulatokkal vontatókötelet vonszolnak a medence alján, tucatszor ismételve minden mozdulatot. Ha a harckocsi a víz alatti átkelés közben elakadna, ezt a feladatot, ha kell, folyók sodró vizében is telje- lítenék. Piros füst — találatra Harckocsizónak lenni rang a seregben, s e rang megszerzése, ahogy múlnak a kiképzés hónapjai, egyre keményebb követelményeket támaszt a katonákkal szemben. A gyakorlótéren ennek illusztrálására peregnek most előttünk az események. Akadálypálya. Zászlójelre startolnak a futók, átvetik magukát drótakadályon, vizesárkon, tankmakettbe lőszert emelnek, kézigránátot dobnak, házfalra ugranak, majd ablakon át le a földre, kúsznak betongyűrűben, árokból célba lőnek... Harckocsi ágyúja mozdul célirányba. A távolban mozgó célok. Tűzparancs. Nem remeg az ágyúcső, nincs detonáció. A célok mégis „megsemmisülnek” ... A harckocsiban minden művelet úgy játszódik le, mint „éles” helyzetben, ám a célra nem lövedék, hanem a tankra szerelt fényágyúból fénysugár „csapódik”. Az elektronikusan irányított és eltalált cél visszaveri a fénysugarakat, s az irányító toronyban műszerek regisztrálják, hogy célba talált-e a fényágyú... A magasszintű kiképzést szolgáló legkorszerűbb teoh- nika premierjének tanúi vaKéső délután a szigetszent- miklósi modem lakótelep előtti sétányon. Kellemes nyári meleg, akin lehet, segít az anyai gondoskodás — sole kicsi, kocsiban, anyuka ölében, némelyikük úgy, ahogy a világra jött. A lakások ablakai tárva, előttük mamák ringatják a kicsinyeket, más padokon fiatalok nevetgélnek. Idillikus, békés, csöndes kép; a háttérben a modem házsor, előtte a gyepsor, aztán a festett padokon üldögélők, a fő- közlekedési aszfaltút másik oldalán üdezöld fák, türkizkék égbolt. Mi kell még? Valami, úgy látszik, hiányzott a képből, hogy reális legyen. Fel is búg, de olyan hirtelen, és olyan veszekedett üvöltéssel, akkora port kavarva egy pillanat tört része alatt, hogy hunyorgó szemem csak azt látja, hogy az egyik kismama hirtelen védőn melléhez szorítja kicsijét. Ez a kép, meg az éléje kavart sűrű porfelleg, mint egy lenyomat marad meg bennem, még akkor is, amikor a látványon feldühödött gépkocsivezető is rákapcsol, és miközben kérdi: megcsípjük? — máris nyomában van a begőzölt motoros srácnak. — Megvagy! Mondd a neved! — lép ki a kocsiból indokolt felháborodással a pilótánk. A srác zavarba jön, röhögéséi, de az imént még elementáris, legyőzhetetlen szereplési mániája egy pillanat alatt alábbhagy. A nevét? Hohó? ő imád szerepelni, remekül szórakozik, amikor átkokat szórnak utána, s ő meg csak porzik, hogy senki nem érheti utol — de hogy elárulja a nevét? ö ilyen alkalmakkor a lehető legszerényebb gyerek! Neve?? Á — neve nincs is neki, csak nagy természete van. De az is csak olyankor, amikor kismamákat, normális, épelméjű, békésen üldögélő gyalogos fiatalokat riogathat — csak amikor a motoron szágyuruk az alakulat elektronikus lőterén. Amit látunk, az modell: a tervek szerint hasonló kiképzési bázisokat alakítanak ki az egész néphadseregben. A bonyolult technikát mérnökcsoport kísérletezte ki, felállításában itt minden katonának érdeme van. A kiképzés: elmélet, gyakorlat, vizsgák sorozata. Az „érettségi” színhelye a lőtér. De itt a tankágyúk már nem fénysugarakkal támadják a célt — lövedékeket repítenek. A valóság azért itt is részben elektronikus úton imitált: a távoli dombok alján mozgatott célokra felszerelt műszerek robbanás zajával, piros füsttel jelzik az ágyú- és géppuskalövedékek becsapódását. Ember és új technika egyszerre vizsgázik e pillanatban. Nekirugaszkodnak az acélkolosszusok. Levegőt re- megtető dörrenések, lámgnyel- veket öltögetnek az ágyúk: a dombok alján piros füst csapódik fel, az irányítótorony műszerfalán kigyulladnak a jelzőlámpák. Szitnyai Jenő guldozik, s a többi felett emiatt erőfölényben van, ő csak akkor nagylegény. Amint leszáll a motorról, na. gyón kicsi lesz. Visszatérünk a sétányon pihenőkhöz. — Ö, hát az egyik motoros minirémet vették üldözőbe? Ezeknek ez a mindennapos szórakozásuk! Olcsóbb, mint a mozi, és remekül lehet röhögcsélni, amikor a pihenő idősek, kisgyerekes anyák fulladoznak az általuk, a motorjuk által felvert porfellegben. Hogy miért nem a parkos rész előtti kitűnő aszfaltúton közlekednek? Miért a pádon üldögélők, a nyitott lakásablakok közvetlen közeiében? Mert így murisabb! És mert ez a stílus bizonyosan tökéletesen beleülik abba a másik szórakozásba, amelynek nyomait visszafelé jöttünk alatt észleltünk: ugyanitt, az út szálén az egyik lámpaoszlop szélütöt- ten, a másik bórája ripityá- ra csúzlizva, a harmadikban- negyedikben nincs égő, a bóráiknak nyomát is kilőtték ezek a kedves, ötletes ifjak. Mint panaszolták a sétányon ülők: tehetetlenek velük szemben. Tűrniük kell, hogy naponta idétlen vicceik tárgyává tegyék az e lakásban élőket, a padokon üldögélő- ket. Nocsak! Talán valamit lehetne is, sürgősen kellene is tenni mégis. Mert nem fogadható el az a felfogás, hogy ilyen munkamegosztás is van: a második műszakot kezdő háziasszonyok odabenn ragyogó tisztára takarítják lakásaikat, aztán egyetlen energikus taposás a gázra, és máris megint csupa por a lakás, a park padsora, a kicsik szeme-szája-orra. Ugyanakkora port kellene felvernie az ilyen fenegyerekek elleni intézkedéseknek is, mint amekkorát ők vernek fel járgányaikkal, puszta szórakozásból. Pereli Piros Jatra, ronds&áma OF SG—25 Begőzölt Anonymus Gödöllői víigondok nyomában Plusz 700 köbméter Csőtörés — pesti módra * Uj vízmű — de mikorra? Nyári beszédtémáink között talán első helyen áll a víz. Gondokkal küszködünk a fővárosban, vidéken, a hatodik emeleten, a termőföldeken, az ipari üzemekben egyaránt. Körsétát tettünk Gödöllőn, a főhadiszálláson, a Dunakanyar Vízművek gödöllői üzemmérnökségén beszéltünk Szakonyi Dezsővel, a város „vízkormányzójával”. — Ezekben a kánikulai napokban 4700 m3 körül fogyaszt a város. Ez mintegy 700 m3-rel több az éves átlagnál. A fogyasztásmérők azonban az idén mutattak már 5150 m’-t is egyetlen napon. Ez bizony leterheli kútjainkat, kiürülnek a tartalék medencék is, és gyakran előfordul, ha a város egyes területein megnyitják a csapokat, csak száraz „hörgés” a válasz. A legtöbb panasz vízhiányra Haraszt környékéről és a Kertvárosból érkezik. Ezek magasabban fekszenek, és itt a délelőtti órákban — mikor az üzemek is teljes kapacitással dolgoznak — bizony jó, ha néhány csepp vizet kiizzadnak kútjaik. íme a 29 úgynevezett mélyfúrású búvárszivattyúval ellátott kút egyike. Nyolcvan méter mélységből hoz fel percenként 200 liter vizet. A földeken és a települések közt elszórtan található kutakat napjában ellenőrzik. Csőtörés Gödöllőn is előfordul. Ilyenkor a rohambrigádok azonnal hozzálátnak a hiba elhárításához. Ennek a 300-as gyűjtővezetéknek a törése nyolc kutat bénított meg néhány órára. Képünkön: fertőtlenítik a kijavított szakaszt. — Jelenleg, sajnos ideiglenes üzemmódban dolgozunk, hiszen a két vízmű közül az egyik — amit 1969. december 31-én kellett volna átadni — még építés alatt áll. A város kilencvenöt kilométer hosszúságú vízvezeték hálózatába 29 mélyfúrású kútból szivattyúzzák az egyenként, mind ivásra, mind főzésre, mosásra kiváló vizet, melynek körülbelül kétharmadát, a közületek fogyasztják el. A fennmaradó rész 1300 házi és 1000 közkutat táplál. — A városi tanács különböző rendeltetésekkel próbált enyhíteni a vízhiányon. A vállalatokat kötelezte, hogy 10 százalékkal kevesebb vizet fogyasszanak, mint a téli hónapokban. Ezt azonban nagyon sok helyen megszegik, vállalva inkább a súlyosabb büntetéseket is. A tömlős locsolást és gépkocsi lemosást szintén megtiltották, és ellenőrzik a magán házak vízfogyasztását is. — A közkutaknál nagyon nagy a pazarlás, így a vízmű vízvesztesége 26 százalék! Ehhez hozzájárul az is, hogy sokan tömlővel „lopják” a vizet locsolásra, és egyéb házi fel- használásra. A vízhiányhoz az is hozzájárul, hogy a város hidrogeológiai adottságai rendkívül szegényesek, a természetes kiter- meltségében fogyasztott víz csapadék eredetű, így az esőzések hiányában a talaj vízkészlete hamarább kimerül. Ezen fog segítem a következő ötéves tervben az a nagyszabású fejlesztés, mellyel a várost egy regionális vízműrendszerbe kapcsolják. Az északi vízmű átemelő gépházában cjjel-nappal dohognak a szivattyúmotorok. Ez a vízrendszer központja, innen nyomják a vizet az öreghegyi tároló-medencékbe, és innen jut a fogyasztók egy részéhez is. Szöveg és kép: Urbán Tamás Szabó Pisti az öreghegy út 1/a-ban hiába tartja a gyümölcsöt a kerti csap alá, abból bizony csak csörgedezik a víz. Szűcs Józsefék az öreghegyen laknak, ök még a házukhoz tartozó kerekeskútból merítik a vizet. Pedig kútjuk mellett terül el a város 1000 m’-es víztárolója.
