Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-21 / 170. szám

1571. JÚLIUS 31., SZERDA 5 «ST MEGYEI Vecséssn van már a nyeremény Skoda 5 Örhegyi Éva hetedikes ve- csési kislány tegnap vette át a Merkur Vállalattól a MÉH hulladékgyűjtési kampány során nyert gépkocsiját, A kislány iskolás nővérével és két kisebb testvérével 25 kiló rongyot szedett össze és adott át a Pest—Bács—Nógrád me­gyei MÉH Vállalatnak. A be­gyűjtött rongyért összesen 5 sorsjegyet kaptak, ezek egyi­kére húzták ki a főnyere­ményt. : A Skoda S 100-as személy- gépkocsit Űrhegyi Éva és édesapja tegnap vették át a Merkur csepeli autóátadó te­lepén. AGRARNAPOK Egy hét a Galga mentén Augusztusban megrendezik a IV. Galga menti agrárnapo­kat. Az egyhetes rendezvény- sorozat első napján, 15-én Galgahévízen nyílik meg négy község általános iskoláinak gyermekrajz-kiállítása, Sze­keres Erzsébet bemutatója, valamint az ÁFÉSZ termék­összeállítása mellett a mező- gazdasági gépkiállítás. Este a művelődési otthonban di­vatbemutatót rendeznek. Két nappal később Túrán találkoz­nak a termelőszövetkezeti szakemberek, s délután meg­kezdődik a tsz-dolgozók lab­darúgó-bajnoksága. Augusztus 18-án Bagón if­ECET AZ ORSZÁGÚTON júsági találkozót rendeznek, itt a vetélkedő befejezése után a járás legjobb tánczenekara húzza a talpalávalót. Csütörtökön újabb kiállí­tás nyílik Galgahévízen: az általános iskolában lesz a terménybemutató, majd a mű­velődési otthonban a mező- gazdasági vetélkedő kezdő­dik. Az alkotmány ünnepén fel­vonulás lesz, nagygyűléssel, melynek a műsoráról a Gal­ga menti úttörők gondoskod­nak. Ezen a napon rendezik meg a labdarúgó-bajnokság döntőjét, s a mérkőzés befe­jezése után több népi együt­tes mutatja be tudását. Az utolsó napon, augusztus 21-én Hévízgyörkön asszony­találkozót rendeznek, s dél­után négy órakor — stíluso­san — női labdarúgó-mérkő­zés lesz az iskola udvarán. Végül a művelődési házban találkoznak a helyi népmű­vészek, akik egy játékos ve­télkedőn is részt vesznek. EMLEKEZES TARCSAY VILMOSRA Hetven évvel ezelőtt. 1901. július 22-én született Tarcsay Vilmos, aki a magyar nemzeti felkelés felszabadító bizottsá­gának egyik vezetője volt, s 1944. decemberében, mint az ellenállási mozgalom részvevő­jét, a Margit körúti fosházban kivégezték. Sírjánál a Kerepesi temetőben ma 15 órakor ko- szorúzási ünnepséget rendez a Magyar Partizán Szövetség és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága. Magyar-kanadai kereskedelmi tárgyalások W. G. Pybus miniszteri ta­nácsos vezetésével kanadai kereskedelmi küldöttség ér­kezett Budapestre, hogy tár­gyalásokat folytasson a ma­gyar—kanadai kereskedelmi megállapodás meghosszabbí­tásáról, valamint az új meg­állapodás megkötéséről. A megbeszélések a Külkereske­delmi Minisztériumban kez­dődtek meg. Tsz-óvoda épül Tárnokon A tárnoki Lenin Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet ötmillió forintot fordít egy 50—50 személyes tsz-óvoda, illetve -bölcsőde építésére. A vezetőség és a pártszervezet ezzel kapcsolatos javaslatát a napokban hagyta jóvá a tsz- közgyűlés. A negyedik ötéves terv időszakára előirányzott építkezés meggyorsítására a tsz-tagok egy-egy napi társa­dalmi munkát is felajánlot­tak. Kötelező biztosítás a külföldi vadászoknak Az augusztus végén nyíló vadászati világkiállításra érke­ző külföldi vendégek közül igen sokan aktív vadászok, akik nemcsak a kiállított tró­feákat akarják megtekinteni, hanem a hazai vadászati lehe­tőségekkel is meg akarnak is­merkedni. A vadászat azonban nem veszélytelen kedvtelés. Az E—5-ös út Budapestről kivezető szakaszán, leszakadt a vonóhorogról, majd felbo­rult az XH 09—37 rendszá­mú, ecetsavat szállító pótko­csi. Az úttestet pillanatok alatt több száz liter ecetsav borította el. A helyszínre ér­kező tűzoltók gyors munká­val, vegyszerrel semlegesítet­ték, a kiömlött folyadékot, és felszabadították az utat a 2 óra hosszat várakozó több száz gépkocsi számára. § Tíz nap rendeletéiből Az elmúlt évben Magyarorszá­gon 601 lőfegyver okozta bal­eset történt, s ezek közül nem egyet külföldi vadászok okoz­tak. Mivel a világkiállítás ide­jén megnövekszik a hazánkba érkező vendégvadászok száma, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium elrendelte a 1 külföldi vadászok felelősség- biztosítását. A biztosítás alap­ján megtérülnek azok az eset­leges személyi sérülésekből és vagyonrongálódásból eredő ká­rok. amelyeket a külföldi va­dászok okoznak. A vezetőképzés fejlesztésé­ről, a tanácsi dolgozók képe­sítéséről megjelent 1.023/1971., és az 1025/1971. Korm. hatá­JÚLIUS 22-TÖL 28-IG CEGLÉD, 22-25: Hé barátom, itt van Sabata SZABADSÁG 26—28: A réztorony NAGYKOROS 22-23: Harc a fellegvárban 24-25: A réztorony 26—28: Hé barátom, itt van Sabata GODOLLO 22-25: Az, állatnak meg kell halnia*' 26-28: Kezdet SZENTENDRE, 22-23: A csendőr nősül KERT 24-26: A dél csillaga 27-28: Búcsú a pályától SZENTENDRE, 22-25: Ne várd a májust TEREM 26-28: Ezópus ABONY 22-23: A szicíliaiak klánja'- 24-25: Lépd át a küszöböt 26-27: Harc a fellegvárban BUDAKESZI 22-23: A halál erődje* 24-25: A kétarcú felderítő* 26—27: Zabriskie Point* BUDAÖRS 22-25: Zabriskie Point* 26-28: Nagykorúság DUNA­22-23: Ha kedd van, akkor ez Belgium HARASZTI 24-25: Nagykorúság 26-27: A halál erődje* MONOR 22-23: Lépd át a küszöböt 24-25: A szicíliaiak klánja* 26-27: Ne várd a májust NAGYKATA 22-25: Vihar délen 26-28: Mici néni két élete VECSÉS 22—23: San Genaro kincse 24-25: Boldogság madara 26-28: Ha kedd van, akkor ez Belgium * Csak 16 éven felülieknek! Jó szórakozást kiván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VÁLLALAT rozatokat a Magyar Közlöny 46. száma tartalmazza. A munkások és alkalmazot­tak alapbérének megállapítá­sáról szóló 7/1971. (IV. 1.) Mü.M. számú rendelet alkal­mazásáról a 18/1971. ÉVM. számú rendelkezés intézkedik, amelyet a Magyar Közlöny 48. számából ismerhetünk meg. Ugyanitt találhatjuk a Mun­ka Törvénykönyvének az épí­tésügyi ágazatban kiadott vég­rehajtási utasítását, a 19/1971. ÉVM. számú rendeletet. A pedagógusok munkabéré­nek megállapításáról, a fizet­hető óradíjakról, továbbá az oktatási intéméznyek (alsó- és középfokú) gazdasági, mű­szaki, adminisztratív és kise­gítő munkakörben foglalkozta­tott alkalmazottak munkabé­rének megállapítására vonat­kozó rendelkezéseket — a 210/1971, a 211/1971, a 212/1971. MM.—Mü.M. számú utasításokat — a Munkaügyi Közlöny július 6-i száma tel­jes terjedelemben közli. Ugyanitt az említett bérren­dezések végrehajtásához irányelveket is kaptak az ok­tatási intézmények Az oktató-nevelő munkát végző egyes dolgozók pótsza­badságáról, a magasabb ve­zető állású dolgozók nyereség- prémiumáról, a raktári dolgo­zók leltárfelelősségéről közle­ményeket találnak az érdeklő­dők a Munkaügyi Közlöny 14. számában. IÍRER4 »ÍREK -EHÍREK -h iiíREK•+ HÍREí [Új A , 1971. július 21., szer- jja, Dániel napja. A nap kél: 4.07, nyugszik: 19.33 órakor. A hold kél: 2.36, nyugszik: 19.15 órakor. BURNS Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen eső­vel. A helyenként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál tegnap 21 fok volt. — Pest megye három és fél milliárdos fejlesztési alapjának több mint 57 szá­zalékát, csaknem kétmilliárd forintot fordítanak a negye­dik ötéves tervben lakásépí­tésre. A megyei beruházási vállalat az építkezések több mint 90 százalékára már megtalálta a kivitelezőt. — A IV. kunsági pásztor- és lovasnapok kulturális mű­sorában július 24—25-én részt vesz a tápiószecsői né­pi együttes, a Csepel Autó­gyár tánccsoportja, a kis- kunlacházi ÁFÉSZ zenekara és tánccsoportja, valamint a dömsödi művelődési ház tánccsoportja. Délelőtt-dél- után színvonalas előadással szórakoztatják majd a felte­hetően nagy nézősereget. — Üzemorvost alkalma­zott dolgozói egészségének védelmére a Soroksári Álla­mi Gazdaság. A ráckevei já­rásban fekvő körzetek mind­egyikében tartanak ma már orvosi rendelést, a betegek­nek így nem kell órákat utazgatniuk ambuláns keze­lésre. A rádió és a televízió mai műsora — Díjtalan cserekészülé­ket kölcsönöz a háztartási gépjavítások idejére ügyfe­leinek a Pest megyei 1. sz. Szolgáltató, Karbantartó és Gyártó Szövetkezeti Közös Vállalat a ráckevei járás községeiben, A RAMOVILL- lal kötött szerződés a Gel'ká- hoz tartozó garanciális ké­szülékekre nem vonatkozik. KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idojárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnal­tól reggelig . . . Zenés műsor. Köz­ben: 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurá­dió. 5.59: Pontos időjelzés. 6*M): Hí­rek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rá­dióreklám. 6.30: Hírek. Idöjárásje- lentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli kró­nika II. kiadása. Utána: Körzeti idojárásjelentés. Kb. 7.40: Üj köny­vek. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 8.05: Műsorismerte­tés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Magnóval a világ körül. 8.39: Fauré: G-moll szonáta. 9.00: A 22- es csapdája. Joseph Heller regénye folytatásokban. 9.20: Könnyűzene Moszkvából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család (ism.). 11.59: Pontos időjel­zés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népdalok. 13.40: Mezőgazdaságunk és a kül­kereskedelem. 14.00: Éneklő rajzok Szentesen. 14.25: Válaszolunk hall­gatóinknak. 14.40: Kórusmuzsika. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Decsényi János: Melodias hominis. 15.23: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 15.40: Művelődés és ingázás. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Haydn: F-moll vonósnégyes. 16.38: Menyasszonyom a jobbszélső. Mol­dova György szatírája. 16.58: Hall­gatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Ilosfalvy Róbert énekel. 17.43: A műhelyben beszélik . . . Riport. 17.58: Töltsön egy órát ked­venceivel. 18.58: Hallgatóink figyel­mébe. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.30: Párizsi zene­parádé. vn. rész. 20.00: A lengyel kultúra hete. 21.05: Hírek. 21.08: Gondolat. A Rádió irodalmi lapia. 21.48: Daróczl Bárdos Tamás: Csángó lakodalmas. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idő^árásje- lentés. 22.15: Soortbírek. 22.20: Bee­thoven és Bartók zenei öröksége. 22.59: A lengyel kultúra hete. 23.20: A mikádó. Részletek Sulli­van—Gilbert onerettiéből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Magvar Néphadsereg Zenei Szak- középiskolájának r^zfúvós szex­tettje játs^k. 0 25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna: 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: An­dalúziái dallamok — n. rész. 8.28: Fúvós-keringők. 8.44: Genfi ira­tok — a Vietnam Archívum (isin.). 8.59: Találkozásaim híres muzsikusokkal. II. rész. 9.40: .La­káshelyzet 1971-ben. Riport. 10.UO— 12.00: Zenés műsör üdülőknek. Közben: 10.30: Német nyelvű hí­rek. 11.00: Hírek. Idöjárasjeientés. 11.05: Angol nyelvű hírek. 11.30: Orosz nyelvű hírek. 11.45: Rádió­reklám. 12.00: Válni akarók kímél­jenek! Agatha Cristie regényének rádióváltozata. 12.24: Chopin: 24 prelüd. 13.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 13.03: Elisabeth Rethberg és Helge Roswaenge énekel. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ha­tig az aktualitások jegyében. 14.30: Hírek. Körzeti idojárásjelentés. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 17.30.: Hí­rek. 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Hangverseny a stúdióban (élő). 18.35: A Musza Dag negyven napja. Folytatásos rádiójáték I. rész. 19.52: Jó estét, gyerekek. Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Ifj. Sárközi Béni népi zenekara játszik. 20.58: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 21.13: Egy barokk muzsikus a bé­csi Burgbah. Gottlieb Muffat. 21.40: Az iskola és a társadalmi mobilitás. 22.00: Operafelvételek a század első feléből. 22.20: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. 23.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 23.15: A lengyel kultúra hete. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idojárásjelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Láng István: Változatok és allegro. 19.07: Vladimir Askenazy zongorá­zik. 19.55: Mint oldott kéve. Jele­netek Sárközi György regényéből. 20.41: Hííek. 20.44: Beethoven: III. (Eroica) szimfónia. 21.38: Az Etna tűztörvényei. 21.53: A dzsessz ked- velőiiiek. 22.10: Tosca. Részletek Puccini operájából. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: ősz a moldvai Kárpátokban. Román kisfilm. (ism.). 9.40: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.10: A kegyelmes úr szárnysegédje. Magyarul beszélő szovjet filmsoro­zat. 1. rész (ism.). 18.25: Hírek. 17.30: Mindenki közlekedik ... Ri­portműsor. 18.15: Nemzetközi ka­leidoszkóp. összeállítás a moszk­vai televízió énekes vetélkedőjé- ből.18.35: Az orvosi gondolkodás története. II. Pasteur és kora- 19.05: Reklámmüsor. 19. t5: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sanzonról sanzonra. (A június 30-án elma­radt műsor.) 20.20: Lányok hálóter­me. Magyarul beszélő francia film. 14 éven felülieknek! 21.55: Tv-hír- adó — 2. kiadás. SZÁZHETVENET évvel EZELŐTT, 1796. július 21-én halt meg — 37 éves korában — Robert Burns, a skótok legnagyobb nemzeti köl­tője. Eleinte nagyrészt dél-skóciai tájnyeiven írt, majd később an­golul. Egyszerű földműves csa­ládból származott, maga is sokáig kis földjén gazdálkodott, de tönkrement és adóhivatali írnok­ként tengődött. Burns legértékesebb versei a skót népköltészet hatását tükrö­ző, a skót népet és földet meleg szeretettel ábrázoló elbeszélő köl­teményei. Ugyancsak híresek szerelmi dalai, valamint politi­kai radikalizmusáról és harcos antiklerikalizmusáról tanúskodó szatírái. Nagy rokonszenvvel fogadta a francia forradalmat. Európa-szer- te jelentős hatással volt a népi irányú költészetre, a magyarra is. Nálunk is népszerűek versei, amelyeket — többek közt — Arany János, Illyés Gyula és S^abó Lőrinc fordítottak magyar­ra. — Veterán—ifjúsági ta­lálkozó. Idén először kerül megrendezésre a fiataloknak s a gödi Fészekben egykor illegális munkát végző moz­galmi embereknek a talál­kozójára. Az első napon, au­gusztus 7-én Zelk Zoltán költő és Vészi Endre író be­szélgetnek a fiatalokkal a múlt harcairól. A második napon sportbemutatók és versenyek lesznek. — A fénycsőgyújtó gyár­tásához kezdtek idén az Egyesült Izzó váci gyárá­ban. Bár 100 dolgozónak kellett betanulnia az új munkafogásokat, a féléves tervet e terméknél is telje­sítették. — Biztonságosabb közle­kedés. A BKV (HÉV) Gödöl­lő—Budapest közötti szaka­szán Szilasliget megálló­helynél as-zf alt járdát, korlá­tot és vágányelválasztó ke­rítést 'építtetett. E munkgla^- tokkal tették biztonságosab­bá az utasok számára a köz­lekedést. — Hányán szereztek tudo­mányos fokozatot? A tudo­mányos minősítő bizottság összegezte a harmadik öt­éves terv időszakában ki­adott tudományos fokozatok adatait. Esizerint az elmúlt fél évtizedben 951-en sze­reztek tudományos minősí­tést. A növekedési ütem évente átlagosan 200 fő, ami 5,2 százaléknak felel meg. — Öszi-téli szezonra ké­szül már a ruhaipar. A SZÖ- VOSZ — amely Pest megye szövetkezeti boltjait is el­látja áruval — július 27-én teljes kollekcióbemutatót tart Siófokon, az Európa szállóban. A bemutatón részt vesznek a megyei ru­házati boltok vezetői. — Óvodabővítés Szent­endrén. Megkezdték a III-as számú Vasút villasori óvoda bővítését. Az építkezéssel december 31-ig készül el a Városgazdálkodási Vállalat és az Építőipari Szövetke­zet. Két csoport részére épí­tenek foglalkoztatót, közel kétmillió forintos költséggel. — Saját üdülőjükben pi­henhetnek ez évtől a kis- kunlacházi Kiskun Terme­lőszövetkezet tagjai. A tsz balatonszárszói üdülőjében őszig biztosítva van a „telt ház”. — Erdőlakó betörő. Betö­rők jártak minap éjszaka a piliscsabai „Tölgy” italbolt­ban. Langihoffer Péter 21 éves büntetett előéletű gyá­ri munkás és társa, Csuhaj István az ajtópánt lefeszíté- sével jutott be az üzletbe, ahonnan 4500 forint értékű itallal távoztak. Csuháit ha­marosan letartóztatták, Langhofíert pedig erdei bú­vóhelyén fogták el a nyo­mozók. A „Lőwy Sándor’» Gépipari Technikum és Szakközépiskola esti és levelező tagozatán négy­éves képzéssel szakközépiskolai első osztályt indít. Felvétel alsó korhatára: 17 év. Szakképzettség­gel rendelkezők felvételi vizsga nélkül nyerhetnek felvételt. Érett­ségivel rendelkezők különbözeti vizsgával a technikum II. osztá­lyába jelentkezhetnek. Jelentke­zéseket augusztus 10-ig elfoga­dunk. Igazgatóság, (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom