Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-06 / 132. szám

8

1971. JÚNIUS 6., VASÁRNAP

40*

VARGA CSABA:

A VENDÉG ÉRVEI

— Miért jöttél?

— Engedj be!

— Nem szívesen.

Szótlanul mennek végig a

hosszú előszobában. A falaka virágmintás cseréptálak és rozsdásodó kardhüvelyek díszítik. Balépnek a poros, sötét, udvari cselédszobába. Az íróasztal fölött lógó megrepedezett és megfeketedett festményről üíszmagyarban feszítő aggastyán néz le. A két fiatal, fehér nyloninges férfi leül a kirojtosodott huzattá, süppedő, öreg kanapéra.

— Nincs sok időm.

— Hallgass meg — mondja a vendég —, rövid leszek. Ha jól emlékszem, pontosan nyolc hónapja fejeztük be a főiskolát. Akkor neked nem sikerűd; a főiskolán maradnod tanársegédnek. Haragodban és elkeseredésedben visszavonultál ide, nagyapád perzsaszőnyeges szentélyébe. Engem különösen gyűlöltél, mert megvetettelek ezért a gyáva hátraarcért. Nem akarok hazudni, ma is lelkiző fajankónak, tehetetlen fecsegőnek tartalak. De velem együtt elvégezted a népművelés szakot, és szükség, nagyon nagy szükség van rád. Ne félj, nem akarok újabb sebeket vágni, nem szeretnélek becsapni. Csak arról meggyőzni, hogyha van benned vér, itthagyod díszmagyaros őseid és velem jössz. Hogy hova? Nemrég vagyok művelődésiház- ' igazgató egy kisvárosban. Betöltetlen az egyik előadói státusz — vállald el. Ismételten mondom, nem akarlak becsapni, csak akkor gyere, ha nem akarsz megszökni néhány hét után. Gondold meg! Alföldi kisváros, egyetlen főutcával, j, ahol többnyire csak földszin- f tes házakat látni. Két közepes^ nagyságú üzem és egy okosan ^ gazdálkozó termelőszövetke- £ zet. A parkosított főtéren egy ^ harmincéves, rogyadozó szál- ^ loda és körben több zenés szó- y rakozóhely. Az elmúlt években háromemeletes, modém ház épült. Az egyikbe a pártbizottság, a másikba az OTP költözött. A harmadik a járás legnagyobb kórháza lett. A polgárok divatos öttönyben. sétálnak az utcán, árgus szemekkel figyelik a miniszoknyás diáklányokat. A fekete színbe öltözött parasztasszonyok egymás után veszik a színes, mintás ruhákat. A rácsos kertkapuk előtt, az olajos gyepszőnyegen naponta sikált Trabantok sorakoznak. Nem dúsgazdag ez a kisváros, de lakói kiegyensúlyozottan és jól élnek. Csak távol a kultúrától, még a kommersz népdal imádatától is. Most találták meg a város határában a római-kori őrtorony maradványait. De a felfedezésből nem lett szenzáció, kirándulóhely. Egy a sok város közül, nincs híre és országosan ismert hagyománya. A levelezőlapokon nem látai érdekeset, csali a közismert alföldi parasztházakat, a poros, betonozatlan utcákat és a városi tanács épületét, amely egykoron grófi kúria volt. A városnak egyetlen különös, oszlopokkal, cirádás erkélyekkel és hatalmas parkkal övezett palotája van. amely a környék földesuráé volt. A különössége onnan ered, hogy ez a gazdag földesúr a művészek mecénásaként vonult be az irodalomtörténetbe. Nem kisebb költőt támogatott, mint;

Ady Endrét. A városi könyvtárban minden fontosabb könyv, folyóirat és lexikon megtalálható. Kéthavonta íróolvasó találkozókat rendeznek, de azon csak az érettségiző diákok jelennek meg. Sem a pedagógusok, sem a hivatalnokok. Nem véletlen ez, mert a városi tanács vezetői csak a televízió krimi műsorait nézik meg. A művelődési házban évekig nem tartottak mezőgazdasági témájú előadást, mert a termelőszövetkezet elnöke és dolgozói inkább az eszpresszóban ücsörögnek. Gondold meg. Még a népdalesteknek sincs sikere, pedig a legnevesebb művészek énekelnek. A hivatásos népművelők hiába járják végig a várost, az üzemeket, a közhivatalokat, városszéli tanyákat, legjobb esetben harmincfős közönség jön ösz- sze. De ha meghívják az Omega beategyüttest, a háromszázötven személyt befogadó terem kicsinek bizonyul. Pedig csak egyetlen plakátot tettek ki a művelődési ház ablakába és a népművelők nem koldulták végig a várost jegyeket árulva. És mégis, a gyári dolgozók műszakot cseréltek, a szomszédos falvak ifjúsága kilométereket gyalogolt, hogy láthassák kedvenceiket. Nem egyszerű a helyzet. Egyre szépül a város, az emberek csinosakban öltöznek, de kulturális igényeik nincsenek. Ehhez még vedd hozzá, hogy a helyi népművelési felügyelő egy öregember, aki egykor négy érdemeket szerzett, de ma már csak statisztál. A művelődési ház épületének több száz éves termeiben valamikor az iparosegylet tagjai sö-j röztek. Mindenki tudja, hogy a ^ helyzet tarthatatlan, csalt rét- ^ tenetesen nehéz kimozdulni a ^ holtpontról. Mondjam tovább ? ^ Legelőször is szakemberre. van f szükség. Rád. ^

— Nem megyek. ^

A házigazda meglepően he- ^

vesen mond nemet. ^

— Az ügy nem érdekel, $

vagy... ellenséges viszonyunk íj miatt nem vállalod? j

— Nem születtem fórra dal - >

márnák. . %

Néhány másodpercig egyi- kük sem szólal meg. A ven- dég váratlanul elmosolyodik, ^ farzsebéből összevissza gyűrt, ^ teleírt papírlapot vesz elő. '/

— Mi ez? 2

— Véletlenül találtam. Arni. ^

kor fél órával ezelőtt beléptem £ házatok kapuján, a fal mellett álló .púposán megrakott sze- £ méttároló tetejéről a kukafe- ^ dő alól papírlapokat sodort ki ^ a huzat. Az egyik szétnyílva í elém esett. Messziről mégis- í mertem az írásod. Ne hara- ^ gudj, hogy felvettem. Tudod. ^ mit írsz? ^

— Semmit. í

— Figyeld, elolvasom: Befejezem a naplóm, mert egysze- rűbb hallgatni. Sorsom megta- ^ gadta apám és nagyapám esz- ^ máit. Jó lett volna jobbágyok ^ ükunokájánál?: születni. Jó len. £ ne cselekedni, hogy az új esz- ^ méket befogadhassam. Szíve- í sen elmennék művelődésiház- ^ igazgatónak. Megforgatni, ar- ^ rébb tolni a világot. í

A házigazda nem tiltakozott, ^ nem ugrott fel, nem rohant el, £ nem kiabált Hallgatott. Le- győzték. £

KONTRASZT

(Foto: TJrbán Tamás)

\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\>N\\\\\\\\\\\N\\\V\^^^

Cipő-KRESZ

a lábbelifogyasztó nagyközönség mind gyakrabban teszi szóvá az újságok és a panaszkönyvek hasábjain, hogy a cipők élettartama feltűnően megrövidült, és könnyűiparunk jóvoltából általánossá vált a jelszó: „Minden órának leszakítsd cipőjét!”

E panaszok nyomán Cipőügyekben Illetékes Hely odanyilatkozott, hogy a hiba nem a lábbeliben van, hanem a fogyasztóközönségben, amely korszerű cipőipari termékeinket nem rendeltetésszerűen használja. Illetékes Hely azt is megállapította, hogy az említett fogyatékosság nem rosszhiszeműségből fakad, hanem tájékozatlanságból. A fogyasztó ugyanis nem tudja, hogyan kell eljárni és meddig lehet elmenni annak, aki honi gyártmányú cipőt vásárol. Az említett fórum azt Is leszögezte, hogy nem a cipők, hanem a tájékoztatás minőségét kell megjavítani, és munkaközösséget hozott létre, amely kidolgozza a Cipők Rendeltetésszerű Használatának Szabályzatát, azaz a cipő- KRESZ-t.

Ez a nagy jelentőségű dokumentum minden bizonnyal leszögezi majd, hogy hazai készítményű cipellőkben tilos:

— ballépéseket csinálni, vagy bármely módon félrelépni;

— becsületbe, önérzetbe, vagy más egyébbe gázolni;

— szívet vagy liliomot tip- rani;

— sárbataposni a fotográfiát;

— pénz, nő, siker és álmok után futni;

— csáb- és vitustáncot ropni;

— elindulni szép hazánkból;

— olajra lépni;

— járni az utat, a macskaköves utat;

— végigmenni az ormódi temetőn.

Tilos ezekből a cipőkből pezsgőt, törkölypálinkát vagy vitriolt inni. ,

Tilos bennük jönni-menni, jámi-kelni. lótni-futni, ballagni, battyogni, bandukolni,

barangolni, bolyongand, csász- y kálni, csúszkálni, csatangolni, £ lézengeni, lófrálni, lődörögni, £ sétafikáim, sertepertélni, set- ^ tenkedni, somfordálni, som- í polyogni, slattyogni, sündö- jÉ rögni, táncikálni, talpalni, £ téblábolni, ténferegni. teke- ^ regni, toporogni, tapicskálni, £ tüsténkedni; valamint ülni, állni, ölni, halni... í

Hordani persze csak kivéte- £ les, elkerülhetetlen esetekben £ szabad cipőnket. Ilyenkor is jj törekedjünk arra, hogy a láb- £ belik lábainktól és az úttest ^ kövezetétől minél messzebb £ kerüljenek. Helyes, ha ebben £ is a fejlett nyugati országok £ példáját követjük, ahol a sza- /y, badosabb stílusban öltözkö- J dő fiatalság már divatba ^ vette, hogy cipőjét bőrövéhez ^ erősítve — a derekán hordja. ^ R. B. \

GARAI GABOR:

Katonasorban

Katona voltam, s nem is háborúban, — mégis elszállt tőlem a félelem ...

Izzott a csend, úgy tetszett, szinte robban, és csak magányom virrasztott velem.

S egyedül mentem holdas temetőn át: egymást fenték az árnyak élesen; kutyák hörögtek, nyögtek a nehéz fák, — csak mentem, s meg se rebbent a szemem.

Nem voltam bátor, s nem kellett tetetnem a hőst, — csak úgy éreztem, sérthetetlen lettem: velem jár földem igaza;

s egymagámban is megsokszorozódtam; bőrömbe bújt — kit csillagomon hordtam — halhatatlan teremtőm, a haza.

(A Sátrak melege című antológiából)

>>N\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\V\\\\\\\N^^^

GYURKOVICS TIBOR:

KETTŐS ÉBRENLÉT

V1ZSGA UTÁN

(Foto: Urbán)

— IGYON MÉG VALAMIT,

Kati — ahogy a férfi odafordult, szemében szűk zöld karikák ugráltak. Kedvesen, vadul nézett rá, mint egy tigris. Ki ez az ember? Fél órája nem is ismerte. Megállt a teherautóval, kiszállt, bevágta a nagy bádogajtót, és leült az asztalukhoz. Pirivel üldögéltek itt, szombat délután.

— Á, a fejembe száll...

— Az a jó — nevetett a férfi, kinyílt a szája.

— Hagyd csak. Mikulás, rendes asszony ez. Ne bántsd.

— Dehogy bántom — töltött a borból, a sárga folyadék égett a kis napban, úszott a vékony talpaspoharakban.

Ittak. Kati az ital fölött megint nézte a férfit, nem tetszett neki. Borostás volt, haja oldalt ősz. Nem csúnya, csak elgyötört. Mit akar ez?

Halászlét rendelt a férfi, még bugyborgott, amikor kihozták a jénai tálat. Lassan szörcsölték. A kanál fölött egymásra néztek, a férfi zöld karikái ugráltak. Kata elmosolyodott. A fene egye meg, mit mosolygok?

— Kati ura nagyon féltékeny ám — sustorogta Piri, mint egy kerítő a megtört kenyér fölött —, igaz, hogy csak holnap jön meg Dorogról — nevetett.

Kati elvörösödött, mit hülyéskedik Piri. Eszébe jutott Sándor, a férje, amint a sáros barna buszon zötykölődik holnap hajnalban hazafelé, belép vörös szemekkel a konyhába, morog. Fáradt. Négy éve volt egy asszony, akit annyira szeretett, el is mondta. Feküdtek a kettős ágyban, nem aludtak akkor éjszaka. Szerették egymást, sose érezte any- nyira, hogy a férje szereti — kapaszkodott belé, mint egy nagy gyerek. A karjába, a hálóing ki« kék bati&ztjába, a nyakába. Letépte róla a hálóinget, mert ő húzódzkodott. Aztán nézték a plafont. Érezte, a férje is fönn van, a kettős ébrenlét egymásba kapcsolódott, mint az áram. Egymásba találtak, eltűntek egymásban hosszan, passzívan. Aztán megint nézték a plafont. Ébren, élesen. Akkor mondta el a férje, hogy a buszon megismert egy asz- szonyt, szőke haja van, az adminisztráción dolgozik, özvegy, szomorú. Nem feküdt le vele, nem, csak szereti. „Csak?” — gondolta Kati. Meg azt, hogy „végem van”. Férje csak beszélt, szerette volna mondani neki, „ne most, nem most. ennyi szerelem után, ne most, mikor

így szeretlek, mikor már hajnal lesz...” — de a férje csak mondta, mondta, hogy szomorú, hogy szőke, kár érte, „nem nyúltam hozzá, hidd el”, de beszélnie kellett. Azóta nem beszél. Ö nem kérdezte, azóta biztos, hogy van szeretője, ha nem is az, mondják, oda se figyel, nem keresik egymás kezét a lepedőn este. az biztos. Néha. Szépen, magányosan. Szótlanul, forrón, de kerülve egymás száját.

— Ábrándozik, Kati? — a férfi töltött még a sárga borból.

— Nem . . . Nincs min áb-' rándoznom ...

— A boldogságára! — a férfi fölemelte a poharat, zölden nézte a száját.

— Boldogságomra? Nincs nekem olyan. Egy gyerekem van, meg egy férjem. Két szoba. Néhány szőnyeg, egy szép festmény, az unokabátyámtól. Az festőművész.

— Hogy hívják?

— Kollár Béla. Nagymaroson szokott dolgozni, átjön hozzánk olykor. Akkor boldog vagyok.

— Igyunk Kollár Bélára — mondta a férfi, kihajtotta a bort. Kati nevetett Ehri tárgyalt valamit a pincérrel.

— Tőle kaptam azt a képet ... Szép kép...

— Mutasd meg Mikulásnak a képet, Kati.

— Mi van rajta?

Piri fölállt, igazgatta a ruháját, nagy haját rángatta a fésűvel.

— Hát egy olyan alak — mondta Piri. — Nőalak. Egy hálóingben a fák között.

— Dehogy hálóing. Rendes, könnyű ruha. Nyári kép — nevetett Kati, ivott.

— Most már igazán meg akarom nézni, hogy hálóing, vagy csak egy kartonruha? — a ..kartont” á-val ejtette, kedveskedve, odahajolt az asz- szonyhoz.

— Ó az — Piri rúzsozta a száját. — Csak nem meri bevallani. Szerelmes az a tag belé, annyit jár ide.

— Hülye vagy. Rokonom.

— Akkor is. Lefestett. Szeret.

A VÁROSKA VÉGÉN laktak Katiék. Egy darabig Pirit is hozták, a nagy teherautó zötykölődött a falusias utcákon. Gödrök, sár. Piri elszaladt balra. Ketten maradtak a férfival, ó a műszerfalba kapaszkodott, billegett a nagy autó. Középen egy kis tölcsérnyi drótvázában két hűvös műanyag szegfű himbálózott. A bőrülésen színes hetilapok, félbehajtva nagyhajú nők a tetejükön. Meg egy csomag gyűrött Kossuth. Kati odanyúlt, kivett egyet a cigarettákból, meggyújtotta tmbolyog- va A férfi fogta a kormányt,