Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
1971. JtmrS 17.. CSÜTÖRTÖK rtat UEGYtl KÍtivíap Egyre kevesebb a felszolgáló és a kiszolgáló Kevés a iu tinié — nehéz» a tnunhn A vendéglátóipar és az iparcikk-kereskedelem után (velük keddi lapszámunkban foglalkoztunk) ezúttal az élelmiszer- kereskedelem munkaerőgondjairól számolunk be. „Betegség miatt zárva” — Nekünk 240 boltunkban ezerkétszáz. alíaataaaottúnk van jelenleg, de mintegy 70— 80 fő hiányzik, ami már százalékos arányban is jelentős — mondja Lányi Pál, a Nyugat- Pasi megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat főosztályvezetője. — Vannak olyan boltjaink, ahol a vásárlók igényeinek megfelelően évekkel ezelőtt meghosszabbítottuk a nyitva tartási időt. Több ilyen haltban kénytelenek voltunk létszámhiány miatt visszaállítani a nyolcórás nyitva tartást. Nemhogy két műszak, de másfél műszak sem megy, nincs hozzá ember. — A betegek és a szabadságra menők helyettesítése egyszerűen megoldhatatlan probléma. Különösen kellemetlenül érinti vásárlóinkat, ha a lakásukhoz közel eső kisebb, úgynevezett egyszemélyes bolt egyetlen alkalmazottja megbetegszik, vagy kiveszi éves szabadságát. Ilyenkor a bezárt boltajtóra kikerül a tábla: „Betegség” vagy „Szabadság miatt zárva” és ezen Eajnos változtatni sehogyseni tudunk. — Bolti dolgozóink havi átlagkeresete tavaly minden juttatás beszámításával, mindössze 1786 forint volt. Idén 2—3 százalékkal előreláthatólag növekszik a keresetük, ez sem sok. Mennek is el tőlünk elóg sokan. Érden a két vasútállomás között levő 23. számú bolt vezetője és .helyettese egyszerre közölte, hogy másutt vállal állást, felmondtak. Nem bírják a napi 13—14 órás munikát, mert a létszámhiány miatt ennyit kell dolgozniuk. Mi pedig egyelőre nem tudjuk, kiket állíthatunk a helyükre, nemcsak vezetésre megfelelő emberrel, de semmilyennel sem tudjuk pótolni őket. Már nem divatos pálya Sok esztendőn át a vendég- iátóipari és kereskedelmi szakmák erősen vonzották a pálya- választás előtt álló fiatalságot, ma már egyik sem divatos pálya többé. Tóth B. András, a Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat igazgatója: — Tavaly még válogathattunk 120—130 jelentkező közül és 90 fiatalt vettünk fel tanulónak. Idén is kilencvenet szerettünk volna felvenni, de alig 50 jelentkezett és többet már nem is remélhetünk. Szakvizsga után néhányan mindjárt, többen pedig egy-két év múlva elmennek tőlünk, ahol több a bér, vagy ahol szabad a szombat. Örst Ferenc, az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója: — Tizenhét esztendeje kép- zünk tanulókat, eddig a létszám mindig betelt, idén először nem. Negyven helyre csak 30 gyerek jelentkezett, tehát az utánpótlás sincs biztosítva. Különösen nem, amióta volt tanulóink egy része a szakvizsga után elmegy tőlünk. Mutat egy levelet, pomázi kislány írta. Ebben a hónapban vizsgázik, szerzi meg a szakképesítést. Bejelenti, vizsga után nyomban kilép, mert pesti vállalathoz megy, ahol több fizetést kap és hozzájárulnak ahhoz, hogy nyomban megkezdje középiskolai tanulmányait. — Mi is támogatjuk fiatal «dolgozóink továbbtanulását, de 8. rövidebb munkaidő és a tanulmányi szabadság miatt kénytelenek vagyunk ragaszkodni hozzá, hogy csak a szakvizsga után két évvel kezdjék meg. A létszámhiány kényszerít erre a megkötésre. Szakvizsga után elmennek Lányi Pál, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat főosztályvezetője : — Idén nyolcvan tanulót kívántunk felvenni, nem jelentkezett csak 35, közöttük is mindössze három a fiú. Szakvizsga után tőlünk is sokan elmennek. De nemcsak bolti dolgozóink létszáma hiányos. Négy kereskedelmi főiskolai végzettséghez kötött állást szerettünk volna idén betölteni. Meghirdettük a főiskolán, hogy az idén végzők jelentkezhetnek. A havi alapfizetés 2800 forint, amihez jutalom és nyereségrészesedés jön. Nincs egyetlen jelentkező sem, most értesített erről a főiskola. Sz. E. MŰHELYBEN SÉTA AI ALKATRÉSZ KÖRÜL I. MIÉRT GOND? Tájékoztatásul vagy vigaszként szögezzük le most, az aratás küszöbén, hogy tökéletes mezőgazdasági pótalkatrész- ellátás nincsen. Nincsen sehol a világon. Azért nincs, ■ mert rendkívül bonyolult feladatról van szó. Az alkatrészeket tartalmazó cikklista — hazánkban — negyvenezer tételt sorol fel. A konkrét szükséglet pedig, ha a kétgrammos alátétkarikától az embemagysá- gú kombájnkerékig mindent számba veszünk, évenként bőven meghaladja az egymil- liárd darabot. Sok a „lerobbant” Közrejátszik a speciális helyzet is. Hazánkban esztendőkön át a mezőgazdasági üzemek elsősorban építkeztek, s gépre csak keveseknek maradt pénzük. így a gépállomány agyonhasználódott, találó köznapi kifejezéssel: lerobbant. Olvasóink bizonyára ismerik az amortizáció fogalmát, tudják, hogy a gépek értékének egy bizonyos hányadát — az elhasználódás fejében — minden évben „leírják”. Próbáltam megtudni, hány olyan traktor van az országban, amelynek értéke már nulla, tehát ki kellett volna selejtezni, de mégis használják. Nem kaptam adatszerű feleletet, azt mondták, túl sok. Még szerencse, hogy az éppen most munkába álló kombájnpark viszonylag fiatal és modern. Még egy előnye: 90 százaléka egyet, len cég gyártmánya, szovjet SZK-típus. Sajnos, egyetlen más mezőgazdasági géptípusunkról sem mondhatjuk el ugyanezt. A kívülálló gyorsan rávághatja: egyszerű a megoldás, aki a gépet gyártja, készítsen hozzá pótalkatrészt is, és lássa el a kereskedelmet. Csakhogy hazánk egész iparában' még ma is az úgynevezett végtermék-szemlélet érvényesül. A gyár arra törekszik, hogy évente meghatározott darabszámú traktort vagy tár-, csat vagy aratógépet legyártson. Az utólagos alkatrészkészítés már nem üzlet. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a mezőgépgyártás és gyártmányfejlesztése nem kapta meg' a szükséges figyelmet. A Kohó. és Gépipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok össztermékének hihetetlenül kicsi arányát, mindössze négy százalékát teszi ki a mezőgépipar produktuma. Ennyi jut rá a gondoskodásból is. A mezőgazdasági gépek fele külföldről származik, elsősorban a baráti országokból. A végtermék-szemlélet valamennyi szocialista országra jellemző. Külföldről tehát any- nyival nehezebb alkatrészt vásárolni, amennyivel a külkereskedelem is szerepet játszik az egyezség létrehozásában. Ezek azonban csupán a gépipari ‘ termékek voltak. A gépekhez egyéb felszerelések is kellenek, például gumiabroncs. Elismeréssel kell megállapítanunk, hogy a profilgazda Nehézipari Minisztérium szívén viseli a mezőgazdaság gondját. Ha például gumiabroncs vagy ékszíj kell, rugalmasan megteszi, amire képes. Nem rajta múlik, hogy nem mindig képes megoldani a problémát. Alkatrészért Pestre A mezőgazdaság nemcsak mezőgazdasági gépeket használ, hanem például teherautókat is. Itt két gond tapasztalható. Egyik, hogy az AUTÓ- KER-nek nincs valamirevaló vidéki hálózata, tehát a nagyobb alkatrészekért Budapestre kell utazni. A másik gond, hogy az ország tehergépkocsi-parkjának zöme a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium mammutvállalatai. nak kezén van. Ezek a kereskedelmet megkerülve szerzik be az alkatrészeket, a tsz tehát már csak abból válogathat, ami marad. A már felsorolt gondokhoz járult az a gazdasági ösztönző, amelyik a készletek csökkentésére sarkallta a vállalatokat. Az alkatrész-készleteket túlságosan sikerült csökkenteni... így jutottunk el tavaly a mélypontig. Biztató ígéretekben akkor sem volt hiány, de az agyonhasználódott gépek alkatrész-utánpótlása csődbe jutott. Félbehagyott búzatáblák, tétlenségre kárhoztatott vontatók, újságcikkek és parlamenti interpellációk mutatták, hogy ez így nem mehet tovább. Ekkor kezdődött az új, a felfelé ívelő szakasz. Földeáki Béla (Folytatjuk.) Nem elég a tej, az üdítő ital, a szikvíz A nyári ellátás, mint mindig, az idén is sok gondot hozott. Az üdítő ital, a szikvíz, a patron — amikor a legjobban kellene — akkor hiánycikk. Szikvízzel például Pest megyében két okból nem tudják ellátná az embereket. Hosszú éveken keresztül jóformán semmi pénzt nem fordítottak a géppark felújítására. Lényegében ma is a százéves, elkopott berendezésekkel dolgoznak, de azokból sincs elegendő. A másik gond: hogyan juttassák el a szikvizet a vásárlókhoz ? A lovas kocsi már nem ki- f'zetődő, nincs is, a teherautó kevésnél is kevesebb. Az elgondolások szerint a patroné a jövő. Ez tény. Viszont kiderült, hogy a patrongyártás sem tud lépést tartani a gyorsan felszökő igények, kel. Nagyon keresett a nagy melegben a gyümölcslé, a különböző szörpök. Az ipari vállalatok mellett a termelőszövetkezetek is gyártják — mégsem elegendő. Különösen a málnaszörp kevés. Pepsi-Cola eddig is volt a Dunakanyarban és a Ráckevei Duna mentén. A Budapesti Likőripari Vállalat július 1- től Kőbányán új gépsoron megindítja a Coca-Cola gyártását. A megyei kiskereskedelmi vállalatok előnyös megállapodásokat szeretnének velük kötni. Gondok vannak a tejjel. Kannás áru van elég, az em. berek azonban mindinkább a kulturált csomagolású poli- packos tejet kérik. Egyes helyektől eltekintve, az igényeket nem tudják ily módon kielégíteni. Elsősorban nem a tej a kevés, hanem az automata gépsor nem győzi a töltést. Ezenkívül nincs mivel szállítani, és főleg: nincs hol tárolni. Különösen a kisebb üzletekben kevés a hűtőtér. A vállalatok az új rendelkezések értelmében sokkal inkább forgathatják amortizációs alapjukat, szívesen vásárolnának hűtőgépet, de a sok évi lemaradást rövid időn belül nem lehet behozni. Az év első negyedében leadott rendeléseket a hűtőgépgyár novemberre igazolja vissza. Két éve nagyon hasznos akciót indított el a Tejipari Vállalat: hűtőgépeket adott a kisebb üzleteknek. Szinte ugrásszerűen megnőtt a tej és tejtermék forgalma. Ez is bizonyítja, hogy táplálkozási szokásaink sikeresen változnak, ha a szükséges feltételeket megteremtjük. k. m. Egyes szám, első személy J oggal büszke minden ember a saját eredményére. Megtettem, megcsináltam, elértem, megtanultam, elintéztem, kiverekedtem, meg-' mondtam... s így tovább, szinte a végtelenségig, hiszen nyelvtan nem köti meg, hogy mikor ildomos az egyes szám első személy használata s mir kor nem. Megköti azonban más: a társadalom erkölcsének sokféle írott és íratlan szabálya, a közgondolkodás, s nem utolsósorban az egyéni tisztesség is. Mert csak akkor és azzal kapcsolatban jogos, igazságos az egyes szám első személy használata, amikor és ahol valóban saját eredményről adhatunk számot. A saját, kizárólagos eredmény azonban kevés. Korunk a kollektivitás kora: a munka, a sport, a társadalmi tevékenység fokozott mértékben igényli az egyének közös tevékenységét, „összeműködését”. A művész megalkotja könyvét, festményét, szobrát, zeneművét, a sportoló már kisebb joggal mondhatja a rekordra, hogy kizárólag az övé, mert hisz’ edzője sem játszott mellékes szerepet abban. Egy gyárigazgató, vállalatvezető pedig végképp nem tulajdoníthatja önmagának — személyes tevékenységének — az eredményeket: az új gyártmányt, a termelésfejlesztési, a nyereséget. Ezért, hogy idegenkedve, sőt, nem ritkán ellenszenvvel hallgatom a beszéd közben sűrűn fölbukkanó egyes szám első személyű ige- alakokat. Mert abban nincs semmi rossz, hogy a vállalat- vezető, az igazgató szavaival is-vállalja tetteit, s „elrendeltem” meg „utasítom” szóalakokat használ mondataiban. Kevésbé szerencsés, amikor „megszerveztem” és „elértem” alapon sorolja a dolgokat, s egyenesen visszatetsző, amikor kijelenti: „vezetésem alatt a gyár erőteljesen fejlődött. intézkedéseim eredményeként javult a technológiai fegyelem. .. s elértem, hogy egyhónapi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést vihettek haza a dolgozók”. H a pusztán nyelvtani kérdésről lenne szó, aligha pocsékolnánk a papírt, mert a nyelvtanórán mulasztottak pótlására nem vállalkozhatunk. Több ez: szemléletbeli gond, amelynek sajátos ellentéte az egyes szám első személy eltűnése a mondatokból, olyan mondatokból, amelyekben nagyon is a helyén lenne. „Eldöntöttük” — mondja az igazgató, holott ő döntött, egy személyben. „Elhatároztuk”— közli a vállalatvezető, pedig nem többen, hanem csak maga hozta a határozatot. A furcsa ragozás kedvelői tehát nagyon is finom nyelvérzékkel használják az egyes és a többes számot, mintegy igazolva a mondást, hogy a stílus az ember. Az én van jelen az eredmények, a sikerek, a haladás megállapításakor, s a mi a gondoknál, teendőknél, a népszerűtlen feladatok végrehajtásánál. Az egyszemélyi vezetés fogalma és gyakorlata nem mond ellent annak, hogy az eredmények csakis közös hum. ka, erőfeszítés szülöttei lehetnek. Igaz, a vezetőnek s általában a vezetésnek nagy szerepe van abban, hogy a kollektíva tevékenysége gyümölcsöző-e, de e szerep betöltése még nem egyenlő a végső eredménnyel. Egy-egy igazgatói utasítás, határozat, döntés a végrehajtás sok-sok fokozatán megy át: részt vállalnak a végrehajtásban a középszintű vezetők, a csoportok vezetői, s természetesen azok, akik megvalósítják az utasítást, határozatot, döntést, azaz a beosztottak. Mindenki elvehet és hozzátehet, gazdagíthatja vagy szegényítheti, tehát formál, alkot rajta, közreműködik az eredmények vagy éppen a gondok létrejöttében. A kollektivitás nem frázis. A termelés — még a legegyszerűbb termelés is — részfolyamatok sokaságából áll, s legtöbbször egyetlen részfolyamat elhibá- zása elegendő ahhoz, hogy a végeredmény más legyen. Bonyolultabb termelési szervezet esetén — márpedig a gyárszerű termelés ilyen — még inkább előtérbe kerül a közös munka, akár a tervezésről, akár a végrehajtásról is legyen szó. Hiába a pontos technológiai utasítás, ha az anyagosztály nem teremti elő a szükséges anyagokat, félkésztermékeket. Kárba vész a korszerű berendezésekre fordított fejlesztési összeg, ha e berendezések órákat állnak a szervezetlenség, az irányítók kapkodása miatt. A párt X. kongresszusán, s az ott elfogadott határozatban a gazdasági életre is érvényesen esett szó a demokratizmus erősödéséről, az egyszemélyi vezetés és a kollektivitás összhangjának magasabb fokáról. E kívánalom — mert jórészt ma még csak kívánalom — gyakorlati magvalósítása nem megy könnyen, mert hosszú évek alatt megrögződött szemléletet kell megváltoztatni. E szemlélet egyik megnyilatkozása az egyes szám első személy sűrű s indokolatlan használata, s fordítottja, az egyéni felelősséget eltüntető többes szám. Nem árt tehát e szóhasználat eredőit fölkutatni, mert rájuk lelve a teendők is megvilágosodnak, nem nyelvhelyességi, hanem politikai, erkölcsi értelemben. M. O. A közgyűlés elmaradt... Elnök és terv nélkül a ráckevei Árpád Tsz Gyorshírnek ennyi is elegendő lenne: a ráckevei Árpád Termelőszövetkezet elnökválasztó és tervtárgyaló közgyűlésén még a tagság fele sem jelent meg, ezért nem választhattak új elnököt, s az idei és az ötéves gazdasági tervet sem tudták jóváhagyni. Mindez annak ellenére történt, hogy a gazdaság tavaly több mint 10 millió forint veszteséggel zárta az évet, s két hónapig jártak napról napra a szanálási bizottság tagjai a tsz-be, hogy felderítsék a hiány okát és a gazdálkodás hibáit. A határozatképtelen közgyűlés azonban többet érdemel egy gyorshírnél. Ebben a gazdaságban ugyanis — a megyében az egyetlen termelőszövetkezet — a tagság a szó szoros értelmében, szinte fél a közös munkától. Tíz év óta a negyedik elnökük vezette munkájukat sikertelenül. Pedig szorgalmas emberek laknak Ráckevén. Ezt bizonyítják a többi termelőszövetkezet tagjai, ahol sikeresen birkóztak meg tavaly a nehéz esztendővel is. Nem valószínű, hogy az Árpádban gyűltek össze azok, akik ipkább a munka mellé járnak. A közöstől való félelem bizonyos fokig indokolt ebben a gazdaságban, nem jó tapasztalataik vannak á gazdáknak. Evek óta arra várnak, hogy megerősödjön termelőszövetkezetük, ugyanolyan ütemben fejlődjenek, mint a környező gazdaságok. Ez mostanáig nem valósult meg a gyenge vezetők sorozata miatt. Sokan kiléptek a gazdaságból, máshol keresték boldogulásukat, a többiek pedig, akiket még köt a föld, csak ímmel-ámmal dolgoznak, mivel nem látják munkájuk eredményét. Talán ez az ímmel-ámmal hangulat a magyarázata annak, hogy a járadékosokkal együtt sem voltak 200-an a közgyűlésen a több mint 400 tag közül. Bizonyos fokig érthető, bizonyos fokig azonban nem a gazdák magatartása. Amíg nem választanak rátermett, hozzáértő vezetőséget és elnököt, nem tudják folytatni, jobban mondva újrakezdeni a közös építését. Ameddig a tervet nem hagyják jóvá, csak papíron szerepelnek az elképzelések, mivel nem láttamozta a közös akarat. S addig, ameddig nem lesz rátermett vezetősége a gazdaságnak, a határozatképtelen közgyűlésen továbbra is csak vitatkozni fognak egymást szapulva, néha rágalmazva. Mert most mindenki a másikban kereste a hibát, mindenki a másikat látta lustának, összeférhetetlennek. Pedig egyikük sem az, csak helyzetük tarthatatlan. Ezt érzik a ráckevei Árpád tagjai, de nem tudnak dönteni. Dönteniük viszont hamarosan kell, saját érdekükben, hiszen valahol belül mégiscsak magukénak tudják ezt a sok há- nyatást megélt, közös gazdaságot. Pontosan ezt bizonyítja az az éles vita, amely a határozatképtelen közgyűlésen kialakult. — mka —
